"Uram, jó nekünk itt lenni!" - 30. Zsolozsmás Napok Irotán

2023-07-27 09:42:38
Szerző: Varga-Juhász Bernadett / Miskolci Egyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
Tábor
Miskolci Egyházmegye
Orosz Atanáz püspök
imádság
Július 24-én, hétfőn este immár harmincadik alkalommal kezdődött zsolozsmás tábor a Miskolci Egyházmegyében.

Mára már a július végi zsolozsmás tábor és Irota neve összekapcsolódik a Miskolci Egyházmegyében. Azonban a gyökerek egészen Komlóskáig nyúlnak vissza, ahol még leginkább fiatal papok és papnövedékek imádkoztak közösen. Később, Polyák Péter atya ötlete nyomán Abaújszolnokra „költöztek”. Juhász Géza atya már akkor is meghatározó szerepet töltött be a három napra tervezett tábor programjának kialakításában, ma már szívügyeként hirdeti meg évről-évre a találkozót.

A tisztelendő asszonyok visszaemlékezéseiből az is kiderült, hogy az első táborokban még az étkezést is saját kezűleg oldották meg. A 2000-es évek elejétől végleg Irotán talált otthonra a zsolozsmás tábor, egy-két év sajópálfalai kitérővel.

Az egykor kialakított napirendet azóta is követik: vecsernye, kis esti és éjféli zsolozsma, utrenye, imaórák, ezek között pedig folyamatos zsoltárolvasás.

Idén július 24-én, szintén vecsernyével kezdődött a zsolozsmás tábor, Atanáz püspök atya és Fülöp metropolita atya részvételével. A főpásztorok nélkül el sem képzelhető a tábor, hiszen az első években is aktív részesei voltak, akkor még papként. Atanáz püspök a 30. zsolozsmás napokon is minden nap együtt imádkozott a közösséggel. Idén az imaórák után dr. Vincze Krisztián tartott elmélkedéseket.

Krisztián atya oktat a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán tanszékvezető.

Máté evangéliumának sora - “Uram, jó nekünk itt lenni!” (Mt 17,4) - mindent kifejez, ami a tábor története, a résztvevők élményei, és persze a helyszín. A templom Irota legmagasabb pontjára, a "hegyre" épült, olykor fizikai kihívás felmenni oda. Aki részt vett már itt zsolozsmás napokon, visszavágyik. Hitben megerősít, megnyugtat, gazdagítja az imaéletemet, feltölt – mondják a legtöbben. Ebben rejlik az irotai zsolozsmás tábor titka.

„Csak buzdítani tudok mindenkit; legalább egyszer jöjjön el a zsolozsmás táborba, hogy megtapasztalja a közös imádság ezen formáját is” – mondta Pipoly Patrik papnövendék, akit még kisgyermekként nagymamája  hozott magával először, és azóta is visszajár.

„Ha hagyjuk, hogy életünket átjárja az imádság, fogékonyabb lesz a szemünk az Isteni csodák meglátására, fülünk az égi hang meghallására, s kezünk az Isten ügyének előmozdítására. Erre tanítottak az Irotai zsolozsmás napok.” – fogalmazta meg élményeit Laskay Anna, aki szintén régóta rendszeres résztvevője a tábornak.

A tábor a csütörtök reggeli Szent Liturgiával ért véget. 

 

VEZETŐ HÍREK
A csoda a találkozásban rejlik – Budán elbúcsúztunk András atyától

Két keréken az Istenszülőhöz – kerékpáros zarándoklat Máriapócsra

Aktuális álláslehetőségek a Hajdúdorogi Főegyházmegye nevelési-oktatási intézményeiben
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A csoda a találkozásban rejlik – Budán elbúcsúztunk András atyától

Két keréken az Istenszülőhöz – kerékpáros zarándoklat Máriapócsra

Aktuális álláslehetőségek a Hajdúdorogi Főegyházmegye nevelési-oktatási intézményeiben
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A csoda a találkozásban rejlik – Budán elbúcsúztunk A...
A csoda a találkozásban rejlik – Budán elbúcsúztunk A...
 
Két keréken az Istenszülőhöz – kerékpáros zarándok...
Két keréken az Istenszülőhöz – kerékpáros zarándok...
 
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat
 
Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2...
Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2...
 
Legyél te is a Katolikus Egyház digitális misszionáriusa...
Legyél te is a Katolikus Egyház digitális misszionáriusa...
 
Családi Napot rendezett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete
Családi Napot rendezett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete