A különleges bánásmódot igénylő tanulók integrációjának segítése – ezzel a címmel rendeztek szakmai napot gyógypedagógus és fejlesztő pedagógus kollégák számára Nyíracsádon. Dunaújváros, Kisvárda, Nyíregyháza, Debrecen és vonzáskörzetéből érkeztek tanítók, tanárok a szakmai napra. Horváthné Szabó Tünde, az intézmény gyógypedagógusa/ mesterpedagógusa fejlesztőóra keretében mutatta be jó gyakorlatát, melyet két előadás követett a "Hátránykompenzálás a matematika és a magyar nyelv tanításában" témakörében. Módszertani gyakorlatokkal gazdagodtak a kollégák, melyeket a mindennapokban tudnak alkalmazni: "Csapás módszer", egyéni fejlesztési terv és pedagógiai jellemzés készítése.
Kívánjuk, hogy Isten áldása kísérje gyógypedagógus és fejlesztő kollégáink további szakmai munkáját!
Egy kis történet, mely hűen tükrözi, miről is szól az integráció
„Bori felsővégtag-hiánnyal született, amikor iskolánkba került, tudtuk, hogy fel kell készítenünk a gyerekeket erre a helyzetre. az első találkozáskor, a reggeli beszélgető körben az volt a téma, hogy mi mindenben különbözünk egymástól. Vannak köztünk szőkék és barnák, alacsonyak és magasak. És igen, van egy társunk, akinek nincs keze. Vajon milyen lehet így dolgozni, rajzolni?– tette fel a tanító a kérdést. Ezután megmutatta Bori egy korábban készített, gyönyörű rajzát. A gyerekek ámulattal vegyes csodálkozással nézték a rajzot és Borit. – Próbáljuk meg mi is! Cipőket, zoknikat le, rajzoljunk mind lábbal! – hangzott a javaslat a tanítótól. A gyerekek és mi, felnőttek boldogan mentünk bele a játékba. Sok láb alkotott, nem túl ügyesen. Tényleg nagyon nehéz volt lábbal rajzolni. Bori sétált köztünk, figyelte igyekezetünket, és sajnált minket. Próbált nekünk segíteni. Mutatta, hogy fogjuk a ceruzát. azt mondta, nem látott még ennyi „ügyetlenlábút”. Megígérte, ha lesz egy kis ideje, megtanít minket lábbal rajzolni. A gyerekek csodálattal nézték Borit, amikor ő is rajzolni kezdett. Aprólékos, színes rajzot. egyik lábával a ceruzát, másikkal a radírt tartotta. Mi Bori arcát néztük. Boldog volt és büszke. A történet igazi tanulságát a gyerekektől érkező visszajelzések jelentették. Az első nap végén mindannyian lelkendezve mesélték szüleiknek, ismerőseiknek, hogy van egy osztálytársuk, aki tud lábbal rajzolni, és azt ígérte, őket is megtanítja erre. Egyetlen elsős sem említette, hogy Borinak hiányzik a keze. Nem az a lényeg, hogy mi hiányzik, hanem az, ami érték. Ez a gondolat az integráció alapja."
(Kókayné Lányi Marietta: Könyv az integrációról)