Végső búcsút vettek Kormos Illés atyától

Végső búcsút vettek Kormos Illés atyától

2022-07-12 08:14:23
Szerző: Miskolci Egyházmegye
Miskolci Egyházmegye
gyász
Illés atya életének 66., áldozópapságának 40. évében 2022. július 3-án megtért Teremtőjéhez.

1956. október 19-én született Miskolcon. A görögkatolikus kötődést a homrogdi gyermekkor alakította ki benne. A miskolci Búza téri görögkatolikus templomban 1982. július 1-jén házasságot kötött Szabados Zsuzsannával, majd ugyanott augusztus 6-án szentelődött pappá. Ekkor Sajószentpéterre kihelyezett múcsonyi segédlelkész lett. Helyettes lelkészként Sajószentpéteren szolgált 1982-89-ig, ezalatt született két leánygyermeke is.

Majd parókus volt Bodrogolasziban 1989-1992 között és Garadnán 1992-1995 között, Kazincbarcikán 1995-2004 között, és végül haláláig Hejőkeresztúron.

Papi életét áthatotta az állandó buzgóság, a szertartások és énekeink szívből jövő szeretete. Csendes, imádságos lelkületű életet élt. Az elesettek, a gyermekek és az idősek is egyaránt bizalommal fordulhattak hozzá, örömmel foglalkozott velük.

Papi temetését július 9-én délelőtt a miskolci székesegyházban végezték el, földi maradványait pedig az Irotán lévő temetőben helyezték el a déli órákban.

            Adj, Urunk, tőlünk elköltözött szolgádnak, Illés áldozópapnak boldog nyugalmat, és készíts neki örök emléket!

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...