Vendégségben az idén 90 éves Obbágy Miklós atyánál

Vendégségben az idén 90 éves Obbágy Miklós atyánál

2021-07-23 08:40:15
Szerző: P. Tóth Nóra / Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
Obbágy Miklós atya a maga 89 és fél évével élen jár az egyházmegyés paptestvérek között korával: ő az ország legidősebb görögkatolikus áldozópapja. Nyugdíjazása előtt a Miskolci Egyházmegyében szolgált, de már évek óta gyermekei közelében, Nyíregyházán él. A jósavárosi templom tornya is látható a lakásából - a templom és a temető közelsége volt a legfontosabb szempont, amikor átköltöztek Miskolcról. Miklós atya otthonába engedett, hogy bepillanthassunk kicsit a mindennapjaiba, s hogy megmutassa a család egyik féltve őrzött emlékét: az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus édesapjától örökölt kitűzőjét.

Miklós atya idén decemberben tölti a 90. évét. Hogyan telik egy napja a legidősebb egyházmegyés görögkatolikus lelkipásztornak? Hajnal 3-4 órakor ébred, elimádkozza az imaórákat. Éveinek száma és egészségi állapota ellenére minden reggelt a templomban kezdi, ahol vejével, dr. Ivancsó István atyával együtt állnak oltár mellé. Majd a temetőbe látogat, ahol panachidát végez három éve elveszített, szeretett feleségének lelki nyugalmáért, de a moped a papi sírkertben elviszi kedves paptestvérei síremlékei mellett is, ezért róluk is megemlékezik imáiban. Hazaérve a reggeli előtt egy kupica szenteltvízzel koccint orvos leányával, dr. Obbágy Veronikával, aki hűséges gondozója és ápolója – a többi négy testvérével együtt – édesapjának. Az étel szerény, böjti napokon böjtös eledel, annak ellenére, hogy az előírások szerint a böjtölést már évtizedekkel ezelőtt abbahagyhatta volna. Pihen, imádkozik, elolvassa a híreket, ír. Este hamar lefekszik.

Aztán kézbe kerül az újság is. Amit egykor Bacsóka Béla bácsi tanított: a pap egyik kezében Biblia, a másik kezében a napi sajtó legyen, mert akkor nem szakad el az élettől, Miklós atya megtartotta mai napig. Szeret tájékozódni a mindennapok eseményeiről.

A Nyíregyházi Egyházmegye interjúja IDE kattintva folytatódik.

 

VEZETŐ HÍREK
Hazaérkeztek Líbiából a kutató-mentők

Hétvégén rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napokat

Együtt a közös otthonért címmel teremtésvédelmi konferencia Budapesten
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Hazaérkeztek Líbiából a kutató-mentők

Hétvégén rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napokat

Együtt a közös otthonért címmel teremtésvédelmi konferencia Budapesten
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Keresd a békét! - ökumenikus szertartás Pannonhalmán
Keresd a békét! - ökumenikus szertartás Pannonhalmán
 
Együtt a közös otthonért címmel teremtésvédelmi konfe...
Együtt a közös otthonért címmel teremtésvédelmi konfe...
 
Hétvégén rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napokat
Hétvégén rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napokat
 
Hazaérkeztek Líbiából a kutató-mentők
Hazaérkeztek Líbiából a kutató-mentők
 
Kutatók éjszakája a Szent Atanáz Főiskolán
Kutatók éjszakája a Szent Atanáz Főiskolán
 
Októberben újra: 72 óra kompromisszum nélkül
Októberben újra: 72 óra kompromisszum nélkül