Vértanúságra ítélve - Boldog Romzsa Tódor püspök és vértanú

Vértanúságra ítélve - Boldog Romzsa Tódor püspök és vértanú

2020-10-30 13:04:40
Szerző: Miskolci Egyházmegye
Hasznos
Boldog Romzsa Tódor görögkatolikus püspökre a Zemplén Televízió dokumentumfilmjével emlékezünk liturgikus emléknapján, október 31-én.

A vértanú püspökről a dokumentumfilmet a Zemplén Televízió 2015-ben készítette. Rendező Mezősi-Nagy Mariann. operatőr-vágó: Mezősi Tamás. A film a LINKEN keresztül tekinthető meg.

A kárpátaljai lókai templom felszenteléséről hazafelé tartó Romzsa Tódor görög katolikus püspök lovas kocsiját Ivány közelében felborítja a felbérelt gyilkosok kocsija, akik a földre került sebesült püspököt vasdorongokkal agyba-főbe verik. Bár Romzsa Tódor súlyosan megsérül, ekkor még nem hal meg, mert a munkácsi kórház fősebésze megmenti. A KGB-vel együttműködő főorvos és egy takarítónőként alkalmazott ügynök azonban az éjszakai orvosi ellenőrzés alatt egy injekcióval megmérgezi. A püspök 1947. november elsejére virradó éjszaka meghal. 1947. november 4-i temetése gyásznap Kárpátalja görög katolikus hívei számára.

A püspök megalkuvás nélküli élete, majd tragikus halála jól példázza mindazt, amivel szembe kellett nézniük azoknak a papoknak is, akik Isten igéjét próbálták meg hirdetni ebben az időben. 1949 februárjában a hatóságok a Munkácsi Egyházmegyét megpróbálták  teljesen megszüntetni . Az egyházmegye 350 papjából 129-en kerültek börtönbe vagy munkatáborba. Az 52 perces dokumentumfilm egyházi méltóságok, vatikáni szakértő, történész segítségével mutatja be Romzsa Tódor püspök életét, üldöztetését s az őt körülvevő történelmi környezetet. A visszaemlékezésekben olyan, még ma is élő papok szólalnak meg, akiknek családtagjai átélték Kárpátalján e korszak rémségeit. A film bemutatja azt is, hogy a görög katolikus egyház miként élheti ismét virágkorát és ebben milyen szerepe van Romzsa Tódor püspök helytállásának és tanúságtételének.

VEZETŐ HÍREK
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
 
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...