Debrecenben évek óta hagyomány, hogy a húsvét ünnepét megelőző vasárnap, Virágvasárnapon megemlékeznek arról, hogy Krisztus pálmaágakat lengető tömeg éljenzése közepette vonult be szamárháton Jeruzsálembe.
Debrecen város történelméhez különleges egyháztörténeti évfordulók is kapcsolódnak, amelynek köszönhetően Debrecen városa és a történelmi egyházak püspökei és elöljárói a város lakóival együtt idén szeretnék még inkább emlékezetesebbé tenni a keresztény világ legnagyobb ünnepét. 2017. április 9-én, virágvasárnap szeretettel várnak mindenkit az egyházi és városi közös ünneplésre, barkaszentelésre, keresztútjárásra és virágvasárnapi zenés áhítatra. Ezzel is méltó módon szeretnénk felkészülni Húsvétra, a legrégibb keresztény ünnepre, Jézus Krisztus feltámadására. Erről tartottak ma sajtótájékoztatót, melyen részt vett dr. Papp László, Debrecen polgármestere, Felföldi László, általános helynök, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, Kocsis Fülöp, a Görögkatolikus Metropólia metropolitája, Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Lippai Péter, ezredes, parancsnokhelyettes, MH 5. Bocskai István Lövészdandár és Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.
A Debreceni Virágvasárnap tervezett programja
A Fórum Debrecen előtt 16.00 órától a Csapó utcai sétálóövezetben Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök barkaszentelési liturgiája, Kocsis Fülöp, a Görögkatolikus Metropólia metropolitája és Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének köszöntése után a bibliai kort idéző jelmezesekkel és a kapuzó táncokat járó néptáncos lányokkal közösen érkeznek a résztvevők a Kossuth térre. Onnan indul útjára a "Jézus keresztútja a családban" címet viselő bibliai keresztút. Az állomáshelyeken az elmélkedéseket Varga Klára Jászai Mari-díjas színésznő és Janka Barnabás, a Csokonai Színház művésze olvassa fel, közreműködik továbbá Veres Hunor és a Kispendely énekegyüttes. A keresztút utolsó állomása is a Kossuth téren lesz.
18.00 órától a Nagytemplomban a Debrecen Helyőrségi Zenekar zenés áhítata kezdődik Dominica Palmarum címmel, igét hirdet Sajtos Szilárd tábori lelkész, vezényel Pál István őrnagy.
Útvonal: Csapó utcai sétálóövezet – Kossuth tér– Csonkatemplom – Megyeháza – Szent Anna utca – Batthyány utca – Csokonai Színház – Sas utca (Városháza hátul)– Városháza – Kossuth tér – Nagytemplom.
A Magyar Református Szeretetszolgálat idén is virágmagokkal ajándékozza meg a jelenlévőket.