Vízkereszt ünnepe

Vízkereszt ünnepe

2017-01-07 07:38:33
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Ünnep
Az Attila téri főszékesegyházban járt a Debrecen Televízió

Január 6. Vízkereszt napja. A keresztény világ számára ez az Úr megjelenésének ünnepe. Ezzel a nappal ér véget a téli ünnepkör és kezdődik a farsang időszaka, valamint a népszokás szerint ilyenkor szedik le a díszeket a szentese feldíszített karácsonyfáról. Vízkereszt ünnepén a katolikus templomokban hagyományosan vizet is szenteltek. Az Attila téri főszékesegyházban járt a Debrecen Televízió:

http://www.dehir.hu/videogaleria/vizkereszt-a-debreceni-templomokban/ 

Úristenünk és Üdvözítőnk Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe

Tulajdonképpen Urunk megkeresztelkedésének ünnepe, amelyet görögül „Theofánia” néven emlegetnek a liturgikus könyvek. Az Úr megjelenésének ez az ünnepe ősibb, mint a karácsony: nyugaton az Epiphania kezdettől fogva inkább a napkeleti bölcsek, a mágusok hódolatára emlékeztet, míg keleten a megkeresztelkedő Jézus fölött elhangzó atyai kinyilatkoztatást emelték ki. Ezzel a nappal zárult le végérvényesen az ószövetség, és vált mindenki előtt nyilvánvalóvá Jézus Messiás mivolta. Egyébként Alexandriai Kelemen már a II. században azt tartotta, hogy Jézus január 6-án született, és az örmény egyház is mindmáig megmaradt az ősi ünneplési rend mellett, vagyis csak ezt az „Epifániát” ünnepli Jézus Krisztus eljövetelének és megnyilvánulásának napjaként. Kappadokiában és Konstantinápolyban a IV. század végére vezették be nagy keleti egyházatyáink a karácsony decemberi ünneplését, és ezekben az egyházakban a Theofánia vagy Epifánia már Krisztus megkeresztelkedésének emléke lett: emlékeztet mindarra a jóra, ami Krisztus megkeresztelkedéséből és nyilvános fellépéséből áradt az emberiségre.

VEZETŐ HÍREK
A Görögkatolikus Múzeum is csatlakozik az Ars Sacra Fesztivál rendezvénysorozatához

Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesfehérváron

Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Görögkatolikus Múzeum is csatlakozik az Ars Sacra Feszt...
A Görögkatolikus Múzeum is csatlakozik az Ars Sacra Feszt...
 
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesf...
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesf...
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten