Vízkeresztkor kinyilatkoztatott az emberi elme számára elképzelhetetlen titok - ünnep Debrecenben

A nagy vízszentelés fontos részét képzi a január 6-ai ünnepnek, amelynek antióchiai végzéséről már Aranyszájú Szent János (+407) is beszámolt egyik művében. A Jordán folyóba alámerülő Krisztus megszentelte a vizeket, amit a bizánci liturgikus énekek meglehetősen különös módon szemléltetnek:

„Ma a vizek természete megszenteltetik, és a Jordán kettészakad, s hullámainak folyását visszatartóztatja, látván a vizében keresztelkedő Üdvözítőt.” (vízszentelési sztihira).

Az Egyház tehát nemcsak Jézus Krisztus megkeresztelkedéséről emlékezik meg január 6-án, hanem annak hatásairól is, amelyek között a víz megszentelése is fontos helyet kap. Ezt a szent hagyományt megőrizte a bizánci egyház is, mégpedig kettős formában. Vízszentelés ugyanis nem csupán az általában január 5-én nagy alkonyati zsolozsmával végzett Szent Bazil Liturgiája végéhez kapcsolódik, hanem a január 6-ai Szent Liturgiához is.

A debreceni Attila téri főszékesegyházban ezen a napon Seszták István főhelynök atya végezte a nagy vízszentelést, ami előtt az ünnep kapcsán megfogalmazott gondolatait is hallhatták a hívek. Prédikációját Izajás próféta könyvében olvasható sorokkal kezdte:

„Velünk az Isten, értsétek meg, nemzetek és térjetek meg, mert velünk az Isten.” (Iz 8,9)

Ennek a gondolatnak mélyen kell gyökereznie szívünkben karácsonykor és vízkereszt ünnepén is – hangsúlyozta főhelynök atya és epifánia kapcsán megjegyezte, hogy bár ekkor az Isten jelenését ünnepeljük, de ez nem egy eseményt, sokkal inkább a fölfoghatatlan misztériumot jelenti.

„Néhány nappal ezelőtt azt ünnepeltük, hogy az Isten emberré lesz, egy lesz közülünk, hasonló hozzánk mindenben, a bűnt kivéve. Talán már ez a titok is fölfoghatatlan. Örömünk is végtelen és határtalan, mert valamit megértünk az Istennek abból a szeretetéből, hogy ő azért lesz emberré, hogy minket magához öleljen. S talán ezt az utunkat, ezt a lelki egész életünket átölelő fejlődésünket megkönnyítse. Azonban ma azt halljuk, hogy az előtt a titok előtt borulunk le, amely talán még felfoghatatlanabb, hogy, aki velünk: az Isten!” – világított rá István atya.

Január 5-én este zártkörű szertartásban imádkozták át az atyák Izajás próféta fentebb említett sorait és ekkor eszmélt arra a főhelynök, hogy vízkeresztkor sokkal inkább azt kellene énekelnünk, azt kellene imádkoznunk és szívünkkel megértenünk, hogy az Isten velünk.

Karácsonykor ugyanis bizonyos értelemben annak az emberségnek örültünk, amely nagyon hasonló hozzánk és segít az Istenhez való eljutásban, az Isten emberségének örültünk. Ma talán azt kellene megértenünk, hogy ez az ember, Jézus Krisztus valóságos Isten is – így kellene érteni a kettő közötti különbséget főhelynök atya szerint.

Az egyház abba a fölfoghatatlan titokba igyekszik minket bevezetni, hogy kinyilatkoztatódik a szentháromság titka; ahogy énekeljük a tropárban is. Ennek a mai ünnepben talán nincsen kézzelfogható történelmi jele, ám sokkal inkább a hitünknek a megvilágosítása, megvilágosodása, hogy kinyilatkoztatott az a titok, ami az emberi értelem és elme számára őszintén bevallva elképzelhetetlen.

Jézus Krisztus a második isteni személy. S a rá kimondott atyai szózat „ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik” (Mt 3,17) ad minden embernek bizonyságot róla, hogy ő ugyanolyan Isten, mint az Atya. A szentháromság titkának bizonyos fokú megértése egész lelki életünk nagy kihívása. Manapság talán még inkább érezzük, hogy Jézus Krisztus isteni mivoltának hittel való megélésére mennyire szükségünk van. A titok megerősítése bennünk segít – főként így újévkor –, hogy megtisztítsa és újjáteremtse életünket. Igazán erre van szükségünk a földi futásunk során, hogy képesek legyünk az Isten képévé és hasonlatosságára formálódni.

„Vízkereszt és karácsony harmonikus összhangjában erre kapunk jelt és megerősítést. Minden embernek krisztusivá kell válni. Azért szenteljük meg a vizeket és bizonyos értelemben azért merítkezünk a keresztségben, a szentháromságos krisztusi szentlélekkel eltöltött titokba, mert ez az, ami átformál minket. Ez az, ami segíti lelki életünk fejlődését és azt, hogy közeledjünk az Istenhez.” – mondta Seszták főhelynök atya. 

„Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik” (Mt 3,17) – ezt a szózatot erősíti meg a Szentlélek ereje, a Szentlélek kegyelme. Vízkereszt nemcsak az Atya és Fiú harmóniájának és párbeszédének ünnepe, hanem annak a fölfoghatatlan titoknak, hogy a Szentlélek is Isten megerősítése. A Szentlélek vigasztaló, reményt keltő, bátorító mennyei király, Ő az, aki megpecsételi és megerősíti a szentháromságos Istennek a titkát, forduljunk bátran hozzá, hogy tisztítsa és teremtse újjá életünket ebben az esztendőben is – zárta gondolatait a főhelynök.  

A szertartás végén a víz megszenteléséhez kapcsolódó szentírási részeket hallhatták a hívek, s ezek után szentelte meg főhelynök atya a templomhajóba kihelyezett vizet: háromágú gyertyát mártott bele, kezével keresztet rajzolt a vízbe, majd rálehelve kérte a Szentlélek eljövetelét. Végezetül a keresztet merítette meg a vízben háromszor.

A Szent Liturgia végén a megszentelt vízzel hintette meg a híveket, akik a járványügyi helyzet miatt kivételesen nem maguk meríthettek a megszentelt vízből, hanem egyedi címkés üvegekben vihettek otthonaikba.