Zarándoklat a családokért - szeretettel várjuk szombaton az érdeklődőket!

Zarándoklat a családokért - szeretettel várjuk szombaton az érdeklődőket!

2025-02-14 09:53:46
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
Debrecen
zarándoklat
A debreceni Szent Péter és Pál templomból (Csapókert) gyalogos zarándoklattal visszük át a Szentháromság ikont Hajdúsámsonba.

A zarándoklatot Fülöp metropolita vezeti a két templom parókusával, Zolcsák Miklós és Kiss László atyákkal együtt. Ez az esemény is része a Házasság hete rendezvénysorozatnak, amelybe a görögkatolikus egyház is sok programmal bekapcsolódik.

Február 15-én, délután 2-kor indulnak a zarándokok a csapókerti görögkatolikus templomtól. Az országot járó Szentháromság ikon Görögországból származik, és Hajdúdorogtól indulva már eddig is több templomban járt, hétről hétre tovább adva a következő közösségnek. Most a csapókerti és a hajdúsámsoni hívek fognak össze, és adják, illetve fogadják ezt a különleges, szentévi ikont.

Ahogyan Lukács Imre atya fogalmazott az első zarándoknap végén, Hajdúdorogról Hajdúnánásra érkezvén: a Szentháromság ikon közösséget teremt. A három titokzatos angyal, aki megjeleníti ezt a szentháromságos közösséget, nem csak egymás között vannak csodálatos harmóniában, de egyszersmind csöndes tekintetükkel az imádkozó embert is asztalukhoz hívják. Ez az Isten vonzása, szerető tekintetével bevon a saját közösségébe.

Pontosan ilyen az Isten által megszentelt házasság is. Ketten kötik össze az életüket egy harmadikban, az Istenben. Isten nélkül nincs szeretet. Szeretet nélkül nincs házasság. A család ennek a két ember egymásiránti szeretetének tovább fokozása, kiteljesedése. (Még akkor is, ha esetleg nem születik gyermek.)

Szeretettel hívunk családokat, házaspárokat, házasságra készülőket egyaránt erre a felejthetetlennek ígérkező nagy gyaloglásra. A távolság jó tíz kilométer, de kísérő kocsi is segíti a zarándokokat. A menet délután 2 órakor kezdődik, és reményeink szerint 5 órakor már kezdeni tudjuk a vecsernyét a hajdúsámsoni görögkatolikus templomban. Nem szükséges előre bejelentkezni, elegendő csak eljönni, velünk zarándokolni.

A legutóbbi zarándoklatról itt olvashatnak beszámolót: A reménykedő ember áldás társainak: legyünk minél többen áldássá!

VEZETŐ HÍREK
A Szent vonzásában – Puskás László-emlékkiállítás nyílt Nyíregyházán

KÉSZ-imalánc a megfogant életekért

LÉPJ VELÜNK! A 75 éves főiskoláért
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A Szent vonzásában – Puskás László-emlékkiállítás nyílt Nyíregyházán

KÉSZ-imalánc a megfogant életekért

LÉPJ VELÜNK! A 75 éves főiskoláért
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
KÉSZ-imalánc a megfogant életekért
KÉSZ-imalánc a megfogant életekért
 
A Szent vonzásában – Puskás László-emlékkiállítás...
A Szent vonzásában – Puskás László-emlékkiállítás...
 
LÉPJ VELÜNK! A 75 éves főiskoláért
LÉPJ VELÜNK! A 75 éves főiskoláért
 
Nagyböjti lelki nap Szent Charbel tiszteletére Budapesten
Nagyböjti lelki nap Szent Charbel tiszteletére Budapesten
 
Fásításban és környezeti szemléletformálásban műkö...
Fásításban és környezeti szemléletformálásban műkö...
 
Gondviselő Szeretet – egyedülálló adománybolt nyílt ...
Gondviselő Szeretet – egyedülálló adománybolt nyílt ...