Nem titok, hogy az ötlet alapját a Közös Pont nevű ökumenikus fesztiválmisszió adta, ami több mint húsz éve igyekszik ezeken a nyári programokon megszólítani azokat, akik teljesen vagy részben elutasítóak az Egyházzal.
A cél az, hogy a begyakorolt szövegek végighallgatása nélkül, kötetlenül, személyesen beszélgethessenek hitről, kereszténységről, az életről vagy bármi másról.
A történelmi egyházak összefogásával működő misszióban évek óta részt vesz Szaplonczay Márk atya és testvére Máté atya is, így az eddig megszerzett tapasztalataik alapján gyűjtöttek maguk köré egy kis csapatot, hogy az idei Campus fesztiválon preevangelizáljanak.
- Nem a hittérítés a cél – nyomatékosít Máté atya. Jézus tanítását egy ilyen közegben nem érdemes elkezdeni az embereknek mondani. Teljesen másként kell egy-egy beszélgetést megragadni, ami aztán szólhat az Evangéliumról is, de ha a kérdező arra szeretne választ kapni, hogy miért vannak pedofil papok az Egyházban, akkor az elől sem térhetünk ki.
Máté atya szerint a média túl sok negatív dologról számol be, ami az Egyházat illeti, pozitívumról pedig szinte semmit, így a felnagyított, kiemelt történetek miatt alakul ki sokakban az ellenérzés, amit el kell kezdeni megfordítani. A beszélgetések nehézségét az jelenti, hogy sokszor kell ugyanazt elmondani, mert a mai fiatalok fejében nincs letisztázva, hogy mit kell tudni a vallásról, a különböző felekezetektől. Itt, Debrecenben például fontos lenne azt is tisztázni, hogy mi a különbség az ortodox és görögkatolikus között, hiszen mindkét felekezet aktív a városban. Erre is jó alkalom lehet a fesztivál.
- Nem ósdi, elavult dolog az Egyház és ezt jó lenne azoknak is megérteni, akik alapvetően így gondolkodnak erről, de egyébként meg egyházi esküvőt szeretnének maguknak… - világított rá Máté atya, és hozzátette, minél több mindenkit kell rávezetni arra, hogy az Egyház ember, de még inkább Isten közeli, és ennél kevés jobb dolog van a világon.
Persze, nem egyszerű folyamat ez, a Főegyházmegye sátrába is akkor térnek be, ha megszólítják őket. De aki nyitott az végül mindig jó hangulatban távozik tőlünk, ezt igyekszünk ajándékokkal is segíteni vagy éppen a Szent Bazilos fodrásztanulók munkáival mosolyt csalni a gyerekek és hölgyek arcára. A diákok ugyanis a fesztivál ideje alatt lázasan készítenek szebbnél-szebb frizurát bárkinek, aki kér.
- Megmutatjuk, hogy jelen vagyunk, és leginkább próbáljuk megtalálni azokat, akik habár görögkatolikusok, de egyelőre nem tartoznak közösségünkhöz. A népszámlálás évében ez különösen is fontos feladat – hangsúlyozta Máté atya.