Mint bizonyára már sokan tudják, a hívek is meghívást kaptak Ferenc pápától, hogy kapcsolódjanak be 2023 őszén rendezendő püspöki szinódus munkájába, melynek témája: „Egy szinodális egyházért: közösség, részvétel, küldetés.” Ahogy Fülöp atya mondta, a mostani szinódus témája maga az egyház, hogyan váljon szinodálissá.
„A szinódus fogalma kissé feledésbe merült, jóllehet nagyon ősi, a kezdetektől fogva az egyház éltető szerve. A keleti egyházban meg is maradt – mondta - a római egyház történetében azonban háttérbe szorult a római primátus erőteljes felerősödése miatt. VI. Pál pápa a II. Vatikáni Zsinat után alapította meg a püspöki szinódus intézményét, ezzel arra is emlékeztetve, hogy a kereszténység része, alapélménye, hogy közösségben vagyunk. A szinodalitásnak megfelelően Isten egész népe együtt utazik, hogy hirdesse Jézus Krisztus evangéliumát és megszentelődjön.”
A szombati összegzésen az egyházmegye szinte valamennyi régiója képviseltette magát: voltak idősebbek, fiatalok, pedagógusok, voltak, akik a falusi ember gondolatait hozták el, mások a fővárosi hívek egyházi munkával kapcsolatos visszajelzéseit ismertették. A beszámolókból egy rendkívül színes, és folyamatosan fejlődni, megújulni vágyó, magára őszintén reflektálni képes görögkatolikusság képe rajzolódott ki.
Miután a csoportvezetők ismertették a területükről szerzett tapasztalatokat, Fülöp atya összegzése következett, melyben többek között kitért a munka végső céljára is: a szinódusi munka eredménye hamarosan írásos formában is meg fog jelenni, hogy gazdagítsa a metropólia három egyházmegyés összegzésének tartalmát, melyet majd elküldenek Rómába.
Nem csak a papokon keresztül szól a Szentlélek, hanem bárkin keresztül szólhat hozzánk - hangsúlyozta érsek atya az imaórával megnyitott szombat délelőtti megbeszélésen. „Ez az egész szinódusi út metódusa, figyelnünk kell a Szentlelket, hogy mit mond. Ezért kell imádkozni, mert ez lelki munka, amibe mindenkinek bele kell tennie a magáét. Aki hozzászól egy-egy kérdéshez, annak is ügyelnie kell rá, hogy ne csak a saját véleményét fogalmazza meg, hanem, hogy Istenre figyelve megérezze, mi az, amit az egyházban változtatni kell.” Ez a legnagyobb bátorság, ezt a metódust használni – hangsúlyozta végezetül Fülöp atya, - hiszen mindenkit meghallgatni és a vélemények szelektálásakor a Szentlélek sugallatában bízni a legkiválóbb kommunikációs szakemberek számára is igazán bátor cselekedetnek hangzik.