Alapvetően egyetértek Önnel. Ugyanakkor figyelmébe ajánlom, hogy Leó pápának is ugyanez a véleménye, és ezért meg is fogalmazott nagyon fontos gondolatokat ezen a téren. Szeretettel ajánlom figyelmébe a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos legfontosabb gondolatait és álláspontját, amelyet 2026-ban fogalmazott meg éppen erről szóló, első enciklikájában, melynek címe: Magnifica Humanitas (Nagyszerű emberiség).

Teológiai értelemben ez nagyon helyes. Lehet, hogy Ön bánatos emiatt, de sokkal jobban megragadja Isten közelségét, mint azok, akik arról számolnak be, hogy érzik Isten jelenlétét. Istent ugyanis emberi érzékszervekkel nem lehet érezni. Ezért ne is törekedjék rá. Persze, könnyebb volna úgy megélni a hitet, az imaéletet, hogy az ember közben belsőleg lelkesedik. De ez hab a tortán, nem mindenkinek adatik meg. Az a tanácsom, hogy fogadja el a helyzetét, saját magát így, ahogy van. Nem kell azt éreznie, hogy az Isten jó. Elég, ha tudja. Nem kell éreznie Isten közelségét. Jó volna, de így jobban meg fog erősödni a hite. Nincs tehát semmi egyéb teendő. Megkeresztelkedvén legyen buzgó a lelkiéletben (imádság, szentmise, rendszeres gyónás, áldozás), és persze, törekedjék, hogy embertársai körében minél több jót tegyen. Ez a cél, semmi más.

Hogy Mária hogyan élte meg ezeket a pillanatokat, napokat, hónapokat, erről csak találgatásaink lehetnek. Minden bizonnyal megrendítette, és nagy szüksége volt, hogy valakivel megossza, megbeszélje. Ezt tudjuk, hiszen nyomban fölkelt, és sietve(!) fölkereste rokonát, Erzsébetet, aki szintén hasonló helyzetben volt. Ebből joggal következtethetünk arra, hogy Mária is emberi módon élte át ezt az egészen új helyzetet. Arra azért van példa az emberi történeteinkben, hogy egyszercsak, teljesen váratlanul megjelenik egy magzat, amikor nem számítanak rá. Ez még házasságban is megesik, azon kívül is, sajnos. De tény, hogy Mária meglepetése mindenkiét felülmúlta. Szóvá is tette, hogy hogyan lehetséges ez, hiszen férfit nem ismer. (A megismerés itt a testi egyesülés kifejezése.) Az is igaz, azonban, hogy nem véletlenül mondta őt az angyal kegyelemmel teljesnek, tehát meg is kapta a kegyelmet ahhoz, hogy ezt a rendkívüli élethelyzetet el tudja viselni. Ezzel együtt is Máriának voltak gyötrelmei. Vélhetően nem a várandóság idején, sőt, még csak nem is a szülésben. A hagyomány úgy tartja, hogy szülési fájdalmak nélkül hozta világra a fiát. De mint édesanya a sokat szenvedő fiát látva szintén nagyon sokat szenvedett. Ahogyan azt meg is jövendölte neki Simeon, a gyermek negyven napos korában: "A te lelkedet is kard járja majd át" (Lk 2,35).

Ott lesz ez a jószág is Önnel. Nem úgy, mintha ő is üdvözülhetne, de ott lesznek a kedvelt helyeink, ott lesznek a kedvenc hegyeink, ott lesz Bach muzsikája, de a Beatles-é, sőt, aki szereti, annak a kemény rock is - már ami abból szép és Istent tudja dicsőíteni. Szóval, semmi és senki nem fog hiányozni.

Nem teológiai, hanem biológiai kérdés. A teológia annyit mond ennek kapcsán, hogy meghalni csak egyszer lehet. A bibliai halott támasztások egészen rendkívüli kivételek, amelyeknek különböző értelmezést lehet adni. Annyi bizonyos, hogy aki már átkerült "a halálból az életbe", ő már nem jön vissza a "halálba". Sokszor ezekben a vitáknak az a gyengéje, hogy nem azonos tudományágazatok tárgyait próbálják összehasonlítani. Ezért nem tud kijönni belőle helyes megoldás. A filozófia nagyon fontos a gondolkodásunk strukturálására, de filozófiával nem oldhatók meg teológiai kérdések. A filozófia, nevezetesen az antropológia, tehát az emberrel foglalkozó bölcseleti tudomány bizonyos okfejtések nyomán eljuthat oda, hogy igazolni tudja az eutanáziát, de ez alapvetően erkölcsi kérdés. Ha valaki gondolati úton el is jutott annak igazolásához, attól még nem hozható olyan erkölcsi döntés, hogy valakinek elvegyük az életét. A filozófia nem egzakt tudomány, nem használható fel bizonyításra. Nem arra való.

Köszönjük.

Azért azt leszögezhetjük, hogy a világban nem minden Isten akarata szerint történik. Ő nem akarja a rosszat, csak megengedi. Megengedi, és föl tudja használni jóra. Az imádság célja elsősorban nem az, hogy azon keresztül irányítsuk azokat a folyamatokat, amelyekre másként nincs ráhatásunk. A világban nagyon sok rossz van. Milyen szép lenne, ha imádságok megfogalmazásával meg tudnánk szüntetni a gyermekek szenvedését, az éhínséget, a háborúkat. Én sok éve minden nap imádkozom a békéért, úgy tűnik, egyelőre eredménytelenül. S persze, tudom, nem vagyok ezzel egyedül. (Egy igen népes imakör minden este nyolc órakor imádkozik a békéért. Lehet csatlakozni...) Pedig, ha valami nagyon jó lenne, akkor az valóban a háború vége, s úgy tűnik, mégsem adja meg a Mindenható. Ennyire nem szól bele az életünkbe, hagyja, hogy mi irányítsuk. Ha növekszik a munkanélküliek száma, ez valakiknek a felelőssége. Nehezen kimutatható, hogy kié, de nem is ez a dolgunk. A rossz élethelyzet - ide tartozik a háború is, meg azok, amelyekre Ön is utal a levelében - adottság. Isten megengedi ezeket. A hívő embernek az a feladata, hogy mindezeket a nehézségeket, akár személyes, akár közösségi vagy társadalmi, hittel élje meg. Vagyis, hogy törekedjék meglátni ezeken keresztül is Isten hatalmát. Ön is feszegeti ezt: "milyen magasztos cél húzódhat meg..."? S a választ megtalálni valóban nem könnyű. Talán annyi, hogy a nehéz helyzetekben még sokkal jobban kapaszkodni kell Istenbe. Ha más nem, ez mindenképp lehet magasabb rendű cél. Egészen bizonyos, hogy Isten Önt is tanítani akarja, elvezetni valahová e nehéz élethelyzet által. Ne csak az legyen a célja, ne csak abban mutatkozzék meg a hite, hogy kiköveteli azt, amit hasznosnak gondol! Próbáljon mélyebbre hatolni ebben az egészben. Kérdésére én nem tudok választ adni, hogy mi lehet ennek a mélyebb értelme, ezt ugyanis csak egyedül Ön képes megtalálni, megérteni. Azt javaslom, első lépésben engedje el azt a szándékát, hogy minden áron állást szeretne kapni az Úrtól. Persze, járja végig az ehhöz szükséges emberi lépéseket, de alapvetően ne ezt kérje Istentől. Hanem azt, hogy mutassa meg, mire akarja Önt tanítani ezzel a helyzettel. Ezt kérje bátran és nagy hittel, hogy megértse Isten szándékát. Ismétlem, ez nem könnyű, de ez az igazi hitnek az iskolája. Ebben törekedjék előre lépni. A megélhetési gondját pedig bízza bátran az Úrra.

Nagyon megrendítő, amit ír, és végtelenül elszomorító. Talán a legfontosabb most az, hogy nyerje vissza a bizalmát a szentgyónás iránt. Javaslom, ha teheti, menjen el Máriapócsra. Ott bármelyik papnál meggyónhat, elmondhatja ezt a nagy bánatát is. Fontos is, hogy valakinek kiöntse a lelkét. Hogy mi lehetett a történetének a hátterében, nem is tudom elgondolni. Amikor már újra tud rendszeresen gyónni, akkor egy megfelelő alkalommal jó, ha jelzést ad ennek az atyának, hogy ezt Ön hogyan élte meg, és lehetőleg ő is tanuljon ebből az esetből. De ehhöz föl kell erősödnie lelkileg. Remélem, hogy mielőbb egyenesbe jön az élete, és a rendszeres szentségi által az Egyházzal való kapcsolata is nyugvópontra jut, de még inkább, hogy újra lendületet kap. Paptársam nevében bocsánatot kérek. Imádkozom Önért.

Ön nem él házasságtörésben. Nagyon nehéz élethelyzetbe jutottak, és nagy hősiességgel, nagy lelki erővel élik meg. Isten ezt nagyon megáldja. Én azt javaslom, nyugodtan ölelje meg a párját, a szeretetnek ez nagyon szép gesztusa. Nemde gyermekeinket, barátainkat is megöleljük. De nem akarok beleszólni a részletekbe. Legyenek áldottak továbbra is!

Kedves Piroska! A függés betegség. Persze, hogy mennyi benne a saját felelősségünk, ezt a Mindenható tudja. Ez a kijelentés nem oldja föl a mi felelősségünket. Csak azért fontos ezt is tisztázni, mert nem ugyanúgy kell kezelni, mint a más jellegű betegségünket. Hozzáteszem, mint bűn, a beteg, romlott emberi természetünk következménye, a bűnös ember beteg ember, akinek gyógyulnia kell. Krisztus a gyógyító. A vele való egyesülés, a minél szorosabb kapcsolat, az imádság, a szentségek, az egyház egyéb eszközei, mind a terápia része. A szabad akarattól nem lehet megszabadulni, mert ez az emberi létezésünk egyik alappillére. Ha nem lenne szabad akaratunk, nem lennénk emberek. Isten a szeretetében adta nekünk ezt a csak minket megillető lehetőséget, amikor a saját képmására alkotott minket. De ne csüggedjen! Legyen türelmes a küzdelemben! El fog jönni a nap, amikor lesz ereje kilépni ebből a béklyóból. Soha ne adja föl a küzdelmet! Ha már egy nap sikerült elkerülni, már ujjonghat, az már eredmény. Aztán megpróbálja két nap, majd három. Így is lehet, ilyen fokozatosan. De arról is van tapasztalat, hogy egyszercsak az Úr elveszi. Nekem az egyik függőségemet a pócsi Édesanya egyetlen csókkal elvette. Óriási tapasztalat! Érdemes hozzá is fordulni.

Istennek legyen hála, hogy ilyen jó lelkű római katolikus atyák segítik a lelki életünket! Magától értetődő, hogy sok áldást közvetítő ennek az atyának az imája is, éppen úgy, mintha bármely más római vagy görög atya végezte volna.

Igen.

Legalábbis alaposan meg kell vizsgálni ennek valódi indítékait. Miként, egyébként, minden élethivatásban. Minthogy a legtermészetesebb a családi élethivatás, és ennek természetfölötti változata az Istennek szentelt szüzesség, ezek mellett az önként vállalt magányos élet valóban nem könnyen értelmezhető. De mindenre van példa, Isten országában semmi sem lehetetlen. Az azonban egészen bizonyos, hogy ilyen döntést nem szabad meghozni lelkivezetői támasz nélkül. Ha fizikailag egyedül marad is valaki, annál erősebb a szükség, hogy lelkileg ne maradjon egyedül.

Magam sem tudom egészen pontosan. Talán nem is minden esetben tisztázott munkakörök ezek. Azt tudom, hogy mindig, vagy legalábbis a legtöbbször az iskolák esetében a helyi parókus a lelki igazgató, és mellette lehet másik atya, aki iskolalelkész. Nem tudom, hogy iskolákban van-e lelki vezető. Talán inkább más, szociális intézményekben hívják így az ott szolgáló atyákat. Belátom, ezekben a jogi kategóriákban nem vagyok erős. (Ezekben sem...)

Isten nem csak akkor bocsátja meg a bűneinket, hogyha mi bocsánatot kérünk. A bűnbánatra azért van szükségünk, mert azzal tesszük alkalmassá magunkat arra, hogy befogadjuk Isten megelőző irgalmát. Ebben nem könnyű követni a mi Istenünket, de erre kell törekednünk. Az igazi szeretet feltétel nélküli. Emberileg akkor könnyebb a megbocsátás, ha látjuk, hogy a másik is belátta a bűnét, főként, ha bocsánatot is kér. Bár, tegyük hozzá, sok esetben még így is nehéz, de legalábbis időre van szükségünk, hogy valóban megbocsássunk. Ha azonban az illető megátalkodott, továbbra is teszi a rosszat, szánt szándékkal ártani akar nekünk, akkor is szeretnünk kell? Igazán nem könnyű még kimondani sem, de igen. Ez a keresztény szeretet lényege. Ez nem jelent megalkuvást, a kihasználás elfogadását, meghunyászkodást, stb. a szeretet megannyi látszólagos megnyilvánulását. Ezek nem szeretetből fakadnak. Nem ezeket a látszat magatartásokat kell produkálnunk a szeretet címén. Az lehet a kapaszkodó az ilyen nagyon nehezen szerethető embereknél, ha úgy tekintek rájuk, mint a gonoszság áldozataira. Nem tudom, hogy miért ilyenek, hogy mikor hallgatott el a lelkiismeretük és miért, miért ilyen a gondolkodásuk, hogyan alakult ez az életükben, stb. Ezek számunkra nem látható tényezők. Isten látja őket, és szereti őket. Bűnök ellenére is. Ha ezeket megfontoljuk, ez talán segít minket abban, hogy a körülményektől függetlenítsük magunkat, és próbáljuk őket akkor is szeretni, ha ezt az emberi gondolkodás még csak elviselni, elképzelni sem tudná. Nem is arra kell törekednünk, hogy ne érezzünk ellenszenvet. Hanem ezt a leküzdhetetlen érzést félretéve tudjunk úgy cselekedni vele, ahogy arra neki szüksége van, s nem úgy, ahogy az én meglátásom szerint megérdemelné. Újra hangsúlyozom, ez nagyon nehéz, emberi erővel lehetetlen is. De ezért kapunk isteni erőt, ezért akar minket a megtestesült Isten, a Megváltó átisteníteni, az isteni hasonlóságunkat beteljesíteni, hogy mégis képesek legyünk rá.