Legalább egy éven át kemény böjtöt vállalni, minden egyes szertartáson részt venni, a Szentírást naponta legalább egy fél órát olvasni, s ez alatt az egy év alatt minden nap forrón imádkozni az illetőért. Ezeket tudom tanácsolni. Nem azt mondom, hogy ez biztos recept, de azt igen, hogy az ilyen komoly áldozatok hozzásegítenek ahhoz, hogy a megbocsátásunk mások megtérését eredményezze.

Igen, az érettségi elengedhetetlen a papsághoz. Hiszen ez csak az alap. Majd ezek után még sokkal többet kell tanulnia, hogy mások vezetője lehessen. Ha valakiben él a buzgóság, hogy Isten szolgája legyen, de nem tudja teljesíteni a papsághoz szükséges tanulmányokat, annak érdemes más életformát választani: szerzetesnek lenni, vagy más egyházközeli szolgálatot vállalni. Hozzáteszem, hogy a tanulás kemény munka, nem szabad azt megúszni. Kemény munkával válhatunk Krisztus Urunk hűséges munkásává. Anélkül nem lehet.

Igen tehetséges embernek tartom. Hogy miben is áll az ő tehetsége, ez, szerintem, egyelőre neki magának sem világos. Minden bizonnyal sokat fog még alakulni. Én abban bízom, hogy ezek a jó adottságai, amelyeket Istentől kapott, egy napon majd elvezetik őt a nagyon mély megtérésre, s akkortól kezdve a talentumait Isten dicsőségére fogja használni. Most egyelőre még ez nem így van.

Ennek helyes ideje január 5-e este, Szent Bazil Liturgia után vagy másnap, 6-án, Aranyszájó Szent János Liturgiája után. Korábban nem szerencsés megtartani, miként a házszentelést sem illő vízkereszt ünnepe előtt elkezdeni. De tudom, hogy praktikus okok miatt egyesek ezt mégis megteszik. Megértem.

Igen, méltó helyre, virágokra, fa tövébe kiöntheti. Ez azonban azért nem a kert megszentelését jelenti, hanem a szenteltvíz, lehetőség szerinti méltó eltüntetését. Nem ugyanaz a kettő. Hiszen nem az a szándéka, hogy a sok vízzel megszentelje a kertet, hanem, hogy megszabaduljon a nagy mennyiségű szentelt víztől. Egyébként máskor nem érdemes ennyire fölhalmozni. Ha már úgy ítéli meg, hogy nem lesz rá szükség, jön a következő évi adag, akkor meg lehet inni, vagy a fentebb leírt módon visszaadni a természetnek. (Görögkatolikusoknál egyébként gyakorlat, hogy akár több évre is egy-egy üvegben elteszünk szentelt vizet. Roppan érdekes jelenség, hogy a szentelt víz sok év múlva sem romlik meg, ha iszunk belőle, akkor frissnek érezzük.)

Ez összetett kérdés. Szerintem túlzásba esett az a fölszentelt személy, aki Önre ripakodott, mivel belépett a klauzúrába. Hogy is mondhat valaki ilyet, hogy a pokolba kerül valaki egy ilyen ballépés miatt? De az sem kizárt, hogy az illető - még ha esetleg szerzetes is volt - nagyon indulatos állapotban volt, netán épp amiatt, mert Ön előtt mások a szerzetesi életet súlyosan provokálva zavarták meg, s ezért lehetett ennyire túlzóan érzékeny egy ilyen esetre. Mindenesetre nem volt a helyes a részéről ez a fölemelt hang. Az lett volna a helyesebb, ha szelíden figyelmezteti Önt arra, hogy ne menjen tovább. De ezt nem tartom túlbuzgóságnak, inkább emberi gyöngeségnek. Ami a párkapcsolati lehetőségeket illeti, ott számolni kell azzal, hogy egészen különbözőek vagyunk. Én a magam részéről Önnel értek egyet, hogy érdemes igényesnek lenni, különösen is a hitéletben. Ha valaki ezt vakbuzgóságnak vagy fanatikusságnak ítéli meg, valószínű, azzal nem illenek össze. Ugyanakkor különbséget kell tenni az igényesség és a bigottság között. A kettő egyáltalán nem ugyanaz. Ha valaki bigottan vallásos, az nem igazi hitélet, hanem egyfajta szerep, amely a hiteles keresztény élettől igen távol van. A hitet, a vallásos életet nem lehet túlzásba vinni, csak félreértelmezni, rosszul gyakorolni. Miről ismerszik meg a hitelesen buzgó keresztény élet? A tetteiről. Nem arról, hogy mennyit imádkozik, mennyit van a templomban, hanem, hogy a tetteiben igazodik-e Krisztushoz. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a sok imádság, a gyakori templomba járás hozzásegít minket ehhöz a hiteles krisztusi élethez. Nem fölcserélhető vele, de eszköze lehet annak.

Továbbítottam a bejegyzését egy gyermekvédelmi szakembernek.

Nem, nem lehet tudni, hogy ki ír és honnan ír. Az IP címek sokszor nem is a valós települést adják meg, hanem azt, ahonnan az illető kapja a világháló kapcsolatot. Tehát mindig teljes ismeretlenségben marad az itt kérdező személye.

Kérésének megfelelően imádkozom kedves családjukért. S egészen biztosan mások is csatlakoznak ehhöz az imaszándékhoz, akik olvassák ezt a kérését. Legyen áldás az életükön!

Szívem mélyéből osztozom Önnel, ez nagyon nehéz helyzet. Talán nincs is igazán jó megoldás rá. Ezért én is tanácstalan vagyok, mit is mondhatok. Az alaphelyzet az, hogy a világ mindnyájunkra rettenetes erővel hat. Azt szajkózza, hogy el kell válni, ki kell menni a rossz helyzetből, meg kell szabadulni a szenvedéstől. Ma már kifejezetten nevetségesnek tűnik azt hangoztatni, hogy a szenvedés jót tesz, a szenvedésre szükségünk van, a szenvedés nemesít. Ha nem egy jóval idősebb, egyébként is családi kötelékben lévő férfi volna, aki karjai közé fogadja a lányát, akkor még el is gondolkodnék, hogy esetleg valóban valami súlyos defektus lehetett az első házasságának megkötésekor. Ilyenkor siet az Egyház a bajba jutott emberek segítségére, és vizsgálja meg nagy alapossággal, hogy hátha az ilyen házasság nem is volt érvényesen megkötve, lehetséges, hogy a hamar jelentkező nehézségek egy rejtett, súlyosabb okra vezethetők vissza, amely eleve érvénytelenné tette a házasságot. Ilyenkor lehet tovább lépni, a házassági próbálkozásból kilépve új életet kezdeni. Az a tény azonban, hogy olyan férfi erősíti az első házasság tönkremenetelét, aki már ezt egyszer maga is átélte, gyakorlatilag kódolva van, hogy ha - ne adja Isten - vele is próbálná összekötni az életét, akkor előbb-utóbb abból is majd válás lenne, nos az ilyen tényezők csak még jobban fölerősítik bennem a gyanút, hogy a sötét oldalról fúj ez a szél, amely szépnek tartott, valójában mérgező helyzetekkel sodorja az érintetteket egyre rosszabb helyzet felé. Mit tehet mint édesanya? Például én megvizsgáltatnám - ehhöz lehet, elég egy hozzáértő pappal való beszélgetés - hogy az első házasság vajon érvényes volt-e vagy sem. Ha az látszik, hogy igen, érvényes volt, ez hátha a lányát arra készteti, hogy azért ne olyan könnyedén ugorjon ki belőle. Ezen felül, azt hiszem, más eszköze nincsen, csak az imádság. Imádkozni azért, hogy a lánya fölébredjen, hogy ne a világ szólamát fújja, amelyet sajátjának vél, hanem merje fölismerni a krisztusi utat. És még inkább merje követni azt. "Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét..." Én is imádkozom a családjukért.

Az órák... az sok idő? Ha a leány éppen iskolában van, barátok vagy családtagok között, vagy más munkája, elfoglaltsága van? Ha nem válaszol azon nyomban, vagy néhány órán belül, ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy neki nem fontos ez a kapcsolat. Persze, hogy valóban fontos-e, az majd ki fog derülni, de ehhöz idő kell. Minden emberi tevékenységünkhöz idő kell, az idő segít megérteni a dolgokat, helyzeteket, segít megtisztítani a gondolatokat. Hagyjunk időt a dolgainknak. Főként az ilyen érzékeny területen, mint az érzelmi szálak fonódása. Ezt tudom mondani Önnek, hogy ne legyen türelmetlen sem ebben a kapcsolatban, sem Istennel kapcsolatban. Végezze a feladatait lelkiismeretesen, és mindig örüljön, amikor kap hírt, üzenetet ettől a leánytól. Várja ezeket, de ne elvárja. Akkor fog tudni igazán örülni. Aztán, meglátjuk, mi hogyan alakul. Most legalábbis semmi oka az elégedetlenségre. A türelmetlenségre meg soha nincsen ok.

Igen, többen is válaszolnak. Nem mindig görögkatolikus papok. Azokhoz továbbítom a kérdést, akik jobban értenek ahhoz a témához, amelyet érint.

Nem, ez teljesen anonim. A fölvetett lelki kérdésre születik a válasz, amelyet ki-ki a maga szükséglete, fogékonysága szerint használ föl. A válaszok legtöbbje nem csak a kérdezőnek szól, hanem mindazoknak, akiket hasonló kérdések foglalkoztatnak.

Természetesen. Az Úr is örvendeni fog ezért. Nem azért, mintha ő fradi drukker lenne. (Illetve az is, de ő egyszerre mindenkinek tud drukkolni - ezt csak ő tudja megcsinálni.) De legfőképpen azért, mert ez Önnek örömet okoz, egyéniségéhöz tartozik. Ha netán valaki megszólná ezért, és esetleg arra válaszolni kell, mondja azt, hogy meg akarta mutatni az Úrnak, azért hozta el. Gyermekkoromban azt tanultam, hogy minden új ruhát először a templomba kell elvinni. Ezt is tekintheti így.

Kedves Piroska! Nem biztos, hogy pontos választ tudok Önnek adni. Ez a kifejezés a latin teológia egy sajátos terminusa, amit a keleti teológia nem ismer, nemigen használ. Azt mondhatom, hogy Isten ajándéka és az ember erőfeszítéseinek eredményeképpen a lélek ebben az állapotában könnyen hajlik a jóra, érzékeli az imádságra késztetést, tisztábban tud meghozni döntéseket. Nem ismerek éles határvonalat a megszentelő kegyelem és annak elvesztése mezsgyéjén. Mindig törekedni kell arra, hogy ebben az állapotban legyünk. Nyilván minden bűn ezzel ellentétes. Annyit mondhatok még el, hogy azt tapasztalhatjuk, hogy amikor az ember Istenre figyelő életet él, amikor buzgón törekszik az ő szavának, tanításának megtartására, akkor valahogyan kézre áll a világ, abban is jobban el tudunk igazodni.