Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi kettő meg húsz? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Mit tehetek azért én magam, hogy a Jézus-ima akkor is szóljon bennem és békéje úgyis éljen a szívemben, mikor zaj és káosz vesz körül?! Hálával: Zsolt
Ehhöz nagy kitartás kell és fokozódó bizalom. Ha valaki a Jézus-imát élete állandó részévé teszi, akkor nagyon szép eredményeket fog megtapasztalni. Főként a lelkiéletében, de ez minden bizonnyal kihat a hétköznapi életére is, kapcsolataira, munkáira, életvitelére. Nem biztos, hogy pont azt kapja meg, amit célul kitűzött. Szép dolog a zajban megélt belső béke, de ha ezt tűzöm ki célul, akkor nem a Jézus-ima a célom, hanem annak egy általam kigondolt eredménye. Ugyanakkor nem beszélem le arról, hogy erre vágyakozzék, hogy ezt kérje. Hiszen ez nagyon is helyénvaló. Csak ne legyen ebben türelmetlen. Lehet, hogy ha rendszeresen, például napi egy órát vagy többet mondja a Jézus-imát, akkor sok szép eredményt talál majd, de még éveken át nem érkezik el a zajban megélt csönd. De ne csüggedjen, az is megadatik majd. Akkor, amikor az Úr akarja.
Kedves Lelkiatya! az életben minket ért szenvedések felajánlása csak a kegyelem állapotában lehetséges? Olvastam Halász Piusz Eucharisztia c könyvét és ezen meglepődtem. Hogy ha Krisztusban vagyunk, és hozzá kapcsolodva szenvedunk, igy lehetséges felajánlani mások számára a szenvedést.
Természetesen. De még bűnös állapotban is lehet fölajánlani szenvedést. Hiszen az szeretetből fakad. Ne tekintsük a kegyelmi állapotot olyannak, mint egy kabát, ami vagy rajtam vagy, vagy nincsen. Ez az ajándék sokkal rejtettebben járja át az életünket. Igazából minden imádkozó ember már a kegyelem bizonyos körébe kerül, hiszen kapcsolatban van Istennel, a Lélek munkálkodik benne. Tehát imádkozni is, fölajánlásokat tenni is bármikor, bármilyen állapotban lehet. Ennek nem csak az illetőre nézve lesz gyógyító hatása, akiért imádkozom, akiért teszem a fölajánlást, hanem engem is erősít a kegyelemben, Isten szeretetében, erejében.
Kedves Lelkiatya! Hatalmas bűn az, ha katolikusként evangélikus úrvacsorán vettem részt több alkalommal? Meggyónható ez? Volt egy kitérőm protestáns felekezetben sajnos.
Minden bizonnyal jó lélek vezette Önt abban, hogy egy ideig nem a katolikus templomba járt. Tehát igazán nem lehet súlyos bűnnek tekinteni. De még, ha valami oknál fogva dacból tette is volna, akkor is hamar megbocsátható. Minél hamarabb gyónjon és áldozzon meg, és mostantól lehetőleg ne csak vasárnap menjen el a templomba és részesüljön az Eucharisztiából, hanem, ha teheti, gyakrabban is. Ez, persze, nem valamiféle büntetés. Jól is néznénk ki, ha az Eucharisztiával lehetne büntetni. Hanem buzdítás, hogy ezen az úton is lépjen közelebb Krisztushoz.
Tisztet Lelkiatya! Hogyan kell érteni Jézusnak ezt a hasonlatát a farizeusokkal kapcsolatban? Olyanok vagytok, mint azok a sírok, amelyeket kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak ? anélkül, hogy tudnák. Botond
Nagyon világos és valóságos kép. A meszelt sírok kívülről szép fehérek, belül azonban tele vannak férgekkel. Ehhöz hasonlítja Jézus azon személyeket, akik a külsőre, az emberek véleményére adnak, de valójában a belső világuk sokkal mocskosabb, mint bárki is gondolná. Az pedig, hogy fölöttük járnak, szintén nagyon találó kép. Az emberek a sírok fölött járnak, s általában nem gondolnak arra, hogy micsoda féregrengeteg van odalent a foszló hullák körül. Így a többi ember ezekhöz a farizeusokhoz képest messze fölülmúlja őket, fölöttük járnak, de erre egyáltalán nem gondolnak. A kép, persze, legfőként nekünk szól. Nem arról akar beszélni Jézus, hogy vannak ilyen emberek, hanem, hogy mi óvakodjunk attól, hogy ilyenekké váljunk. Vagyis, hogy kifelé akarjunk jónak, mások számára is vonzónak mutatkozni - akár a külsőnk, akár a tulajdonságaink alapján - de az igazi belsőre, a lelkünk állapotára meg nem figyelünk, azt nem gondozzuk. Isten mentsen, hogy ilyenek legyünk, ilyenekké váljunk!
Kedves lelkiatya, kérem hallgasson meg és adjon tanácsot! 13 éve nevelek egy súlyos értelmi sérült gyermeket egyedül nagyszülői segítséggel...Kezdetben, durva és gonosz voltam, mindenért őt hibáztattam és csak a fejlesztésével foglalkoztam! Nem érdekelt semmi és senki csak a gyermekem, ezért folyamatosan azt kaptam hogy lusta vagyok (nem dolgozom, úszik a kert, a mama főz, tata vásárol nem megy egyedül)... Aztán elfáradtam és a covid is közbejött, már nem járunk fejlesztésre és otthon is leálltam vele... elfáradtam, nem bírom, már csak állandó veszekedés volt.... így jobb, nyugodtabb minden és sokkal jobb a kapcsolatunk, nagyon szeretem, sok ölelés, sok bújás és sok közös csatangolás, de most megint azt vágják a fejemhez, hogy lusta vagyok, mert nem tanulunk....közben a bibliát olvasva is rátaláltam, hogy növekedett kórban és bölcsességben... és mi nem, meg azt is olvastam valahol, hogy a szülőnek kötelessége a gyereket tanítani... Mit tegyek? Tényleg bűn Isten szemében, hogy már nem tanulunk? Válaszát köszönöm: egy fáradt anya
Kedves, drága, jó édesanya! Teljesen megértem, hogy belefáradt ebbe a hajszolt életvitelbe. Pedig igazán nem sokat kellett volna tennie, hogy nagyjából ugyanezt tegye, de mégsem kimerülésig, hanem jó lélekkel, vidáman. Lehet, hogy kellett ez a nagy kifakadás, mert a járvány és az korlátozások rávezették egy fontos váltásra. Nem mindegy, hogy hogyan megy tovább. Hogy a gyermekét szereti, van sok ölelés, sok bújás, közös csavargás, ez nagyon jó. Ez folytatódjék így. A bőséges szeretet a legjobb gyógyító, sokkal többet jelent mint bármilyen fejlesztés. Ugyanakkor a kettő nyilván nem egymás ellen, hanem egymást erősítve dolgozik. Valahogy arra kell rátalálni, hogy a gyermekének a fejlesztése ugyanebből az odabújós szeretetből fakadjon. Ne azért tanítgassa, tornáztassa a gyermekét, mert a környezete ezt diktálja, ezt várja el Öntől. Leginkább olvasson utána, vagy beszélgessen hasonló nehézségekkel küzdő szülőtársával, hogy ő hogyan oldja meg, s így a saját módszerét tudja megtalálni. Az, hogy megpróbálja a gyermekét fejleszteni, azt teljesen természetes. Ettől megfosztani a gyermeket nem szabad. Hadd jusson el olyan magas fokra, amennyire csak lehet. Ebben segítse őt továbbra is. De ez az Ön szeretetéből fakadjon, de mások elvárása késztesse rá. Akkor fogja örömmel folytatni, és olyan tempóban, olyan ütemben, ahogy az Önnek is, a gyermekének is megfelel. Ügyelnie kell, hogy a pihenés ne a gyermeke lustaságát erősítse. Kell a pihenés, de kell a mozgás, tanulás, fejlesztés is. Később a gyermeke annál teljesebb életet fog tudni élni. Tehát én is arra bíztatom, hogy ne hagyja abba a gyermeke fejlesztését, de azt ne kényszerből, krokodilkönnyekkel, hanem szeretetből és örömmel tegye. Higgye el, ez lehetséges. Nagyon sok boldog szülő van, aki fogyatékkal élő gyermeket nevel, s megélik, hogy ami hiányzik a képességek oldalán, az megadatik az érzelmek terén.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy az iskolai zaklatás ellen mit lehetne tenni? A gyermekem folyamatosan piszkálja az egész osztály mert megvédi a tanárát és már internetes oldalon is teszik. Válaszát előre is köszönöm
Nem könnyen kezelhető helyzet ez. Az egyik tanácsom, hogy készítse föl a gyermekét arra, hogy ilyen támadások az életében máskor is fogják érni. Ez a helyzet jó lehetőséget kínál Önnek és gyermekének arra, hogy kicsit edződjék a lelke. De nem csak a pofonok elviselésére, hanem azok helyes megélésére is. Bátorítsa, buzdítsa a gyermekét, hogy a rosszat jóval viszonozza. Erről Jézus világosan beszélt. Adjon neki lelki erőt, hogy ne tartsa fontosnak a társai piszkálódásait! Ön is azzal segíthet neki, ha bár megértőleg meghallgatja a gyermeke panaszait, szomorúságait, de nem kerekít neki túl nagy jelentőséget. Ha otthon sok szeretet kap a gyermeke, akkor sokkal erősebb lesz az ilyen megpróbáltatások elviselésében. Azt nagyon nem javaslom, hogy emiatt elhozza a gyermekét az iskolából, és máshová írassa be. Bár igaz, néha ez a lépés segít, de ezt csak végső esetben javaslom. Esetleg beszélhet a pedagógus(ok)sal is, hogy figyeljenek oda erre a helyzetre. De semmiképp se tenne jót, ha Ön felnőttként akarna a gyermekek között igazságot tenni. Ezt viszont mindenképp kerülje. Ez a gyermekének tenne a legrosszabbat, hiszen elesik egy konflikus feldolgozásának lehetőségétől, és abban úgy hagyja benne, hogy a többiek - amikor Ön már nincs ott - csak még jobban megbosszulják a felnőtt közbeavatkozását. Ez már csak ilyen. A gyermekek között olykor farkastörvények uralkodnak. Pedig ugyanolyan jó gyerekek a többiek is, mint az Öné, csak az ellenségeskedés szelleme közöttük még jobban el tud uralkodni. Lehetőleg a gyermek oldja meg ezt a helyzetet, és ne más, s ebben segítse őt.
Kedves papbácsi, a tegnapi evangéliumot olvasva elgondolkodtam azon, hogy Jézus egy csodára utalt, amikor azt mondta, hogy könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint gazdagnak bejutni a mennyország kapuján? Tevét még nem láttam átmenni a tű fokán, de van egy-két gazdag király szentünk aki a mennyben van, mint például István király, László király.... Mit akart nekünk Jézus tanítani?
Nem azt mondja Jézus, hogy a gazdag ember nem üdvözülhet, hanem azt, hogy nehezebb a gazdagnak, mint a szegénynek. Jézus ennél a hasonlatnál valószínű, irodalmi túlzást akalmaz. Egy másik helyen szintén beszél a tevéről, de ott is nehezen elképzelhető, hogy valóságos képet alkalmazna (Mt 23,24). Egyik bibliaértelmezés szerint a "tű foka" az egyik városkapu neve volt, amely valóban nagyon szűk volt, s ahhoz, hogy a teve be tudjon menni rajta, minden rápakolt terhet le kellett venni, és csak úgy fért be. Ez a kép értelmezhető úgy, hogy mindazt le kell vetnünk magunkról, ami akadály lehet az Isten Országába való belépésben. De nem minden biblikus igazolja ezt a feltételezett értelmezést. A lényeg azonban ugyanaz. Ugye, mindnyájan tapasztaltuk, hogy a gazdag ember kevésbé segítőkész. Vannak szép kivételek, de a legtöbb adományt általában a szegények adják. Furcsa, hogy mennyire nem vesszük komolyan Jézusnak ezt a figyelmeztetését, és, bár világosan megmondja, hogy nehéz a gazdagnak bejutni a mennyek országába, ennek ellenére mégis a legtöbben gazdagságra törekszünk. Nem kellene!
Kedves Lelkiatya! mivel jár most a krisztusi út? ha Krisztust követem a világ kiközösít, pedig Jézus azt mondja, ha engem felemelnek, mindenkit magamhoz vonzok! Ha kiközösíttetem magam, hogy szerethetem a másikat? ez talán egyaltalán nem vonzo! Szeretne valaki a kiközösítettel lenni?
A világ, a lelkiélet sokkal összetettebb annál, semhogy fekete-fehéren szemléljük. Ha Krisztust követem, emiatt sokan megvetnek, mondhatom, hogy a világ kiközösít, de azzal a világgal nem is érdemes közösködni, amelyik emiatt kivet engem magából. Viszont a világnak van olyan része, hatalmas része, amely örömmel és hálásan üdvözli, ha van a köreiben Krisztus-követő ember. Szüksége is van rá. Egyrészt tehát vállalni kell a Krisztus-követéssel járó megvetettséget: "Menjünk ki tehát hozzá a táboron kívülre, és vállaljuk gyalázatát!" (Zsid 13,13). Ugyanakkor fontos tudatosítanunk, hogy pont ezzel tudjuk erősíteni és támogatni testvéreinket, akár útkerőső, még meg nem keresztelkedett embertársainkat is. A Krisztusért vállalt elkülönülést nem szabad összekeverni az általános értelemben vett kiközösítéssel. Az előbbi egyáltalán nem megy szembe a szeretettel, míg az utóbbiban valóban van sok önzés vagy értetlenség. Ne azt tekintse mérvadónak, hogy a többség által elfogadott és szeretett ember legyen. Akkor túlságosan hasonulna a világi gondolkodású emberek elvárásaihoz. Tegyük hozzá, úgysem lehet ennek eleget tenni. Az ilyen jellegű befogadásért és elismerésért való igyekezet mindig hiábavaló és beteljesületlen, mert egyik oldalon sem a szeretet a hajtóerő. Bátran tegye magát ettől függetlenné! Ne szeretett lény akarjon lenni, ha szerető ember! Higgye el, ez a szemléletváltás mindent a helyére tesz. Persze, ha ehhöz gyöngének érzi magát, az természetes. Istentől kérjen hozzá erőt!
Kedves Lelkiatya! Miért van az, hogy amire nagyon vágyunk, attól azért félünk is? Kitől van a vágy és kitől a félelem? Vajon ez a gyöngeségünk ismeretéből ered vagy a kísértő akar elbizonytalanítani így, nagy elhatározásom idején? Bea
Kedves Bea! A félelem nem Istentől van, hanem az ellenségtől. A félelem bénít, és gátol minket Isten akaratának teljesítésében. A félelmet legyőzni leghatékonyabban a szeretettel lehet, az Isten iránti szeretettel. Ennek szerves része a bizalom. Ha szeretem Istent, akkor nyilván bízom is benne. Ha nem bízom, ha nincs bennem bátorság a ráhagyatkozásra, akkor az iránta való szeretetem lehet bár lángoló, de még igen töredékes. Ezt kell erősíteni. Nem a gyöngeségünk ismerete kelti bennünk a félelmet, hanem a bizalom hiánya. Ugyanis gyöngeségeinknél jóval nagyobb az Isten ereje. A gyöngeségeinkre hivatkozás csak önáltatás. Nagyon is helyes, ha belátjuk a határainkat, ha ismerjük gyarlóságainkat, gyöngeségeinket. Ez segít a józan látásban. Enélkül nem is tudnánk tájékozódni sem a világban, sem magunk életének útvesztőiben. Ez tehát csak legyen minél teljesebb. De párosuljon vele, vagy inkább ezt múlja fölül az Istenbe vetett bizalmam, akinek segítségével sokkal többre vagyok képes, mint arra a saját adottságaim képessé tennének. Minden élet csoda. De csak aki hisz a csodában, az látja meg azt.
Kedves Lelkiatya, nagyon el vagyok keseredve. Mondhatni jó kapcsolatunk van férjemmel, de mégsem. Én nagyon érzékeny (szerinte sértődékeny) vagyok, így sokszor érzem megbántva magam. Sok kisebb nagyobb kritikát kapok tőle. Sokszor lealázottnak érzem magam... Én a magam részéről soha semmi rosszat nem mondok feléje, igazából azért sem, mert én meg úgy érzem, ő méginkább sértődős, illetve hirtelen haragú, és jobb a békesség. Néha mikor ő kritizál engem, néha azért visszaválaszolok én is mostanában már, nem ellene, csak inkább magamat mentegetve ...Viszont észrevettem, hogy magamban sokat fortyogok mostanában (20 éve vagyunk házasok, kb 1 éve kezdtem ezt a magamban fortyogást, lázongást, és sokszor már sajnos átkozódást is), emlegetve a megbántásait...pedig tudom, hogy meg kellene bocsátanom, mindennap, minden kis vagy nagyobb dolgot is...Sokszor teljesen kiborulok ( csak magamban). Vele ezt nem tudom, nem akarom megosztani, mert csak rontaná a helyzetet. Igazából, nem is tudom, talán leginkább imáját kérném, de örömmel fogadom tanácsát, gondolatait is. Köszönöm. És szeretném itt megemlíteni, hogy mások számára írt válaszaiból is nagyon sokat tanulok, erőt merítek.
A legfontosabb tanácsom, hogy mindenképp beszéljék meg ezt. Nagyon higgadtan, nagyon a megoldást keresve, és teljesen félretéve azt, hogy kinek van ilyenkor igaza, ki az érzékenyebb, ki az érzéketlenebb. Most, ebben a helyzetben nagyot léphet a kapcsolatuk a fejlődés útján. Különben meg az sem kizárt, hogy ez a nem tisztázott félreértés váláshoz vezet. Szóval, beszéljék meg, mindketten mondják el, hogy mit gondolnak erről a félreérzésről. Mert kettejük között erről van szó. Egyikük így érzi, a másikuk úgy, s közben megbeszélés nélkül azt remélik, hogy a másik majd megérti az Önök érzéseit. Nem, ezt nem lehet megúszni, de nem is kell. Ne féljen ennek a kellemetlenségétől, akár kockázatától. Az sem kizárt, hogy az első, erről szóló beszélgetés nem is sikerül jól, netán még jobban összekapnak, hosszabb mosolyszünet lesz, mint valaha. De ez nem baj. Ennél jóval fontosabb, hogy erről a holtpontról kimozduljanak. Végtelenül egyszerű tanácsom, hogy előbb jól imádkozza meg a dolgot. Kérje az Istenszülőt, az égi Édesanyát, hogy segítsen ebben a házassági kapcsolatban. Kérheti a Szentlelket is, vagy bármilyen imádságot megfogalmazhat. Utána pedig keresse a kedvező alkalmat erre a nehéznek tartott beszélgetésre. Egy kirándulás, egy jól sikerült vacsora (amikor férje kedvenc ételét készíti el!), vagy más közös, kettesben töltött együttlét. Tehát ne akkor, amikor épp összetűzés alakult ki. Akkor nincs mód ezt tisztázni, mert az akkor kelt érzelmek ezt nem segítik. Hanem, amikor éppen béke van, akkor hozza elő ezt a témát. Meglátja, nagyon nagy hasznukra lesz, ha erről tudnak ketten nyíltan beszélni. Harmadiknak legyen ott az Úr közöttük!
Kedves lelkiatya mit jelent pontosan a vezeklés és hogyan kell jól csinálni és mikor szükséges? A megtérésem előtt éveken keresztül durva és gonosz voltam, sokat verekedtem és sok esetben csak az Úrnak köszönhettem, hogy nem lett belőle baj (hirtelen haragból fojtogattam másokat)... ezeket meggyóntam és nagyon megbántam és megfogadtam, hogy soha többé nem leszek ilyen, de azt hallottam, hogy ez nem elég vezekelnem is kell! Ehhez szeretném a segítségét kérni... g.girl
Ha valaki azt mondta Önnek, hogy nem elég megbánni a bűneinket és bocsánatot kérni az Úrtól, hanem még vezekelni is kell, akkor az Önt félrevezette. Nagyon fontos, hogy megértsük, hogy Isten szeretete ingyenes, nem kér érte cserébe semmit. Bármilyen életet élt is az ember, ha a bűneit őszintén megbánja (valójában másként nem is lehet), akkor ez elegendő. Persze, az őszinte bánat egyértelmű és árulkodó jele, hogy az ember valóban komolyan gondolja, hogy többet azokat nem követi el. Még az sem biztos, hogy sikerül. Sok olyan dolog marad, melyekkel egész életünkön át küzdenünk kell. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a vezeklésnek ne volna értelme. A vezeklés helyes értelmezésében segít Szent Pál egyik furcsa mondata: "...testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik" (Kol 1,24). Ez fogalmazza meg egészen tömören a szenvedés keresztény értelmezését. Amit szenvednem kell, azzal Krisztus szenvedéséhöz akarok hozzájárulni. Valójában, persze, nem hiányzik semmi Krisztus szenvedéséből, de minthogy mindnyájan az ő titokzatos testének, az egyháznak vagyunk a tagjai, mint tagok, a szenvedésünkkel az egész test szenvedését hordozzuk. A vezeklés leginkább fölajánlást jelent. Ha bármit szenvedek, azt fölajánlom. Úgy tekintem, hogy ezzel hozzájárulok az egyház kincseihöz, gazdagítom vele az egyházat és annak tagjait. Erre is utalt az szentpáli idézet, hiszen az a mondat így kezdődik: "Örömmel szenvedek értetek..." A szenvedéseimet fölajánlhatom célirányosan is. Ismertem egy édesanyát, aki nagyon sokat szenvedett az életében, és ezeket mind fölajánlotta a gyermekeikért. Akiknek aztán nagyon szép és tartalmas életük is lett. Bár kétségtelen, van olyan értelmezése a vezeklésnek, hogy az ember a saját bűneiért vezekel. De én ezt inkább úgy értelmezem, hogy az embernek viselnie kell a saját bűneinek következményeit. Még ha meg is gyónom azonnal, hogy egyik este lerészegedtem, azért a másnapos állapot nem marad el nyomtalanul. Ez, persze, csak egy banális példa, de sok hasonló kisebb vagy nagyobb emberi gyarlóságra is alkalmazható. A vezeklésnek egy sajátos formája, amikor az ember önként vállal szenvedést. Ilyen a böjt, a virrasztás, az imában való állhatatos kitartás, stb. Kétségtelen, hogy ezek valóságos fizikai megpróbáltatást jelentenek. Örömmel viseljük ezeket, de főként Isten iránti szeretetből, s nem azért, hogy ezzel valamit is kiegyenlítsünk. Tehát van helye a vezeklésnek, az önként vállalt vagy örömmel elviselt szenvedésnek, de ennek mindig Isten iránti szeretetünk legyen a mozgatója, ne pedig valamiféle jogi kiegyenlítés!
Kedves Lelkiatya! a gazdag ifjú üdvözülhetett volna? Mi hiányzott nála? Hiszen ha minden parancsot megtartott, akkor az első és legfontosabbat is, azaz imádta az Urat, tehát bálványa sem volt a vagyona.
Azért az nem kizárt, hogy üdvözült. Viszont az sem biztos, hogy valóban minden parancsot megtartott, még ha ő úgy is érezte. Szent Pál is, Szent Péter is utalt arra egy-egy elszólásában, hogy azt a rengeteg parancsot még a zsidóknak sem sikerült mindig megtartani. Mindenesetre ennek az ifjúnak a buzgóságát nagyra értékelte Jézus, s főként azt, hogy rá is kérdezett, hogy mit tehetne még? Ha lehet, ez az egyik legjobb kérdés. Mert kifejezi, hogy az ember érzékeli, hogy amit tesz, az még messze van a teljességtől, és tehetne többet, illetve akar is többet tenni, mint eddig. Erre egyik helyen Jézus is utal (Lk 17,10). Viszont azt látjuk, hogy ebben az ifjúban, ha meg is volt a buzgóság, nagyobb volt benne a világi javakhoz való ragaszkodás. Ne kerülje el a figyelmünket, hogy nem mindenkitől ugyanezt kéri az Úr. Zakeusnál elegendő volt, hogy vagyona felét adja oda a szegényeknek (Lk 19,8). Jézus követői között is sok jómódú ember volt, akik gondoskodtak róla (Lk 8,3). Azért szomorodott el Jézus, mert ott, abban a pillanatban az ifjú nem volt kész arra, hogy megtegye, amit az Úr vár tőle. De később még bőven volt alkalma ezt a pillanatnyi gyengeséget helyrehoznia.
Kedves lelkiatya! A gyónással és a bűnökkel kapcsolatban lenne kérdésem. 1. "ígérem, hogy a bűnt és a bűnre vezető alkalmat kerülöm"- van egy komoly visszatérő bűnöm az éjszakai önkielégítés (heti 3-4 alkalommal) csak és kizárólag éjszaka félalvó állapotban, ebben az esetben hogy lehetne a bűnre vezető alkalmat elkerülni? Már próbáltam, hogy később fekszem le, hogy alvás helyett olvasok, de nem működtek. Aztán a teljes szívből való megbánással is vannak gondjaim. Igazából csak annyira bánom, hogy megbántottam az Istent, de az biztos nem elég. Megnyugtat és jobban érzem magam egy ideig, de aztán jön a bűntudat és a letargia. 2. sok bűnről nem tudom eldönteni, hogy halálos vagy bocsánatos bűnök. Kérem segítsen! önzés, verekedés, veszekedés, önkielégítés, hazugság, ítélkezés én ezeket idáig bocsánatos bűnnek tartottam, de most elbizonytalanodtam, hogy biztos azok-e? 3. az előző gyónás során mivel féltem, hogy túl rövid idő alatt túl sok bűnt követtem el messzebbre tettem az előző gyónásom időpontját ezzel félrevezetve az atyát... ez nem hagy nyugton nem lett volna szabad félrevezetni az atyát, nem is értem, hogy hallgathattam erre az ötletre. 4. Tudna ajánlani egy jó könyvet, ami segítene felépíteni a lelki életemet? ima, szentségi élet, segítés... 5. Egy anya aki egyedül neveli beteg gyerekét tekinthető-e lustának (sokan vágják a fejemhez) ha nem megy vissza a szakmájába dolgozni, hanem a gyermekét ápolja otthon? Ez tekinthető annak, hogy nem teljesíti állapotbeli kötelességét? Egyébként egész pontosan mit értünk állapotbeli kötelesség alatt?
Alighanem a gondolatok vezetnek a bűnre, nem pusztán a fekvő állapot. Ha szeretné elkerülni az éjszakai önkielégítést, akkor a lefekvés utáni gondolataira ügyeljen. Azokat nem szabad ebbe az irányba engedni. Helyette az imádságot ajánlom. Vagy a rózsafüzért, vagy a Jézus-imát ("Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!" fohász egymás utáni ismételgetése). Vagy egészen másra tereli a gondolatait. Persze, erre akkor van ereje, ha valóban szeretné elkerülni ezt a dolgot. Ha valójában nem, akkor ne is csodálkozzék, hogy nem sikerül. Nem azért kell kerülni, mert az egyház azt mondja rá, hogy bűn, hanem, mert árt a személyiségnek, árt az ember szexuális fejlődésének, a személyes kapcsolatainak. Nem azonnal és nem közvetlenül. Ezért nemigen veszi komolyan az ember. De ez a heti több alkalom is valójában már egy függés, hozzászokik a teste és a lelke. Nem úgy és nem arra használja a szexualitást, mint amire a Teremtő adta, s ez előbb-utóbb visszaüt. Sajnos, ez is egyik betegsége a mai világnak, hogy az emberek gondolkodását átszexualizálta. Észre sem vettük, s ezek tűnnek természetesnek. 2. Miért kell vizsgálgatni, hogy ez halálos bűn-e vagy sem? Mit változtat? Törekedjék rá, hogy ezeket kerülje. Ez a feladat. Egyébként ezek, amelyeket fölsorolt inkább bocsánatos bűnök, de nem a bűn fajtája, hanem intenzitása tesz egy cselekedetet halálossá vagy bocsánatossá. Pl. a verekedés igen csúnya dolog, de többnyire felindultságból fut bele az ember, tehát bocsánatos, nem pedig "tudva és akarva, szándékosan viszi végbe, Isten elleni súlyos cselekedetként - ami a halálos bűn kritériuma. 3. Ez jelentéktelen dolog, de azért mindenképp jó, ha meggyónja, ha legközelebbi gyónás alkalmával megemlíti ezt is, hogy még inkább megnyugodjék a lelkiismerete. 4. Alább közöltem néhány könyvcímet, melyeket jó szívvel ajánlhatok olvasásra. 5. Hogy is lehetne lustasággal vádolni azt az anyát, aki gyermeke nevelésére áldozza az idejét, erejét, életét. Ne törődjék azokkal az emberi véleményekkel, amelyek bírálni akarják a döntéseit. Csak Isten előtt tartozik elszámolással, aki a világon a legmegértőbb velünk. Az állapotbeli kötelesség fogalma nagy tág. Alapvetően azt jelenti, hogy például egy édesanya ellátja az édesanyai feladatait. De azért ez is lehet kinek-kinek más és más. Jó lelki olvasmányok: Anselm Grün könyvei (Belső erőforrásaink, Mélyből forrásozó lelkiség, Lelkünk erőforrásai, Egyszerűen élni, Ebben hiszünk, Ünnepek és szokások, Krisztus a testvérben) Hilarion Alfeyev: A hit titka Patsch Ferenc: Megtalálni Istent mindenben Mustó Péter: Megszereted, ami a tiéd; Csendben születik az élet; Ahol otthon vagy Jálics Ferenc: Isten jelenlétében élni Koronkai Zoltán: Eucharisztia- a barátság szentsége Margaret Ferris: Együttérzés Hierotheos Vlachos: Egy éjszaka a Szent Hegy sivatagában Kallistos Ware: A Jézus-ima Frederica Mathewes-Green: Jézus-ima, a szív Istenre hangolása Per-Olof Sjrögen: A Jézus-ima Irma Zaleski: Élni a Jézus-imát Gérecz Imre: Tevékeny jelenlét Alexander Schmemann: Eucharisztia; Vízből és Szentlélekből Baán István: Uram, tehozzád kiáltok Oliviér Clement: Kérdések az emberről Anthony Bloom: Elmélkedések
Kedves Lelkiatya! Van egy ismerősöm, aki rendszeresen nekem ventillálja a negatív érzelmeit, más szóval panaszáradatot zúdít rám (nem velem kapcsolatos érzelmekről van szó). Úgy látom, hogy ez engem is nagyon megterhel, feszültté tesz, meg neki sem segít valójában, mert nincs előrelépés a helyzetében, mindig ugyanazokat a köröket futja. Nem tanácsra vágyik, az áldozat szerepből nem engedi magát kimozdítani, és szerintem ha elutasítanám, azzal is csak az áldozat szerepben erősíteném meg, hiszen akkor még meg sem hallgatják. Hogyan tudnék neki segíteni, vagy egyáltalán a kapcsolatot fenntartani úgy, hogy ne sérüljek ettől én magam is?
Az már eleve jó és értékes, ha fölismeri ezt a helyzetet, ha igyekszik tudatosan kezelni. Fél siker. Most már csak a másik felet kell megkeresni, hogy akkor hogyan. Valószínű, tökéletes megoldás itt sincsen. Azért is nehéz Önnek ezt kezelni, mert együttérez ezzel az embertársával. Szeretne neki segíteni, de ez már Önnek is nehézséget okoz. Ha nem szeretné, ha nem volna Önben ez a jóra törekvés, akkor nem volna nehéz egyszerűen kihagyni az életéből. De erre nem viszi rá a lelke. Így osztozik testvére szenvedéséből. Persze, ez önmagában még kevés. Mert adott esetben akár rosszat is tehetünk a másikkal, ha hagyjuk, hogy ő irányítsa ezeket a szerepjátékokat. Mert ezzel csak megerősödik a maga gyöngeségeiben. Tehát ezt inkább ne hagyja. Ha kezdi a maga játékát, akkor azt nyugodtan állítsa le. Nem feladata, hogy végighallgassa. Előbb szelíden, ha pedig szükségessé válik, határozottan fordítsa a szót másra, aminek van értelme, s ne forogjanak azon, aminek nincs értelme. Ha ez sem megy, nyugodtan hagyja ott. Lehet, hogy akkor megbántódik, de ha Önben megmarad a szeretet iránta, akkor idővel rendeződni fog a kapcsolatuk, legalábbis lesz újra próbálkozás, újra közeledés. Ha ebben tud következetes maradni, akkor ezzel tud leginkább segíteni. Ha, ne adja Isten, emiatt ő sértődötten teljesen elfordul, akkor meg kell állapítani, hogy nem tudott neki segíteni. Persze, annál inkább imádkozzék érte, s majd, amire az emberi törekvés képtelen volt, az Isten kegyelme pótolja.
Kedves Lelkiatya! miért imádkozzunk, ha már bűnben vagyunk? A bűn elszakit Istentől és már a kegyelmi állapotot is eljátszottuk, hiszen Jézus azt mondta, hogy annál vesz lakást, aki kiüresítette önmagát érte.
Hát, azért nem ennyire fekete-fehér a lelkiélet. Ha bűnben vagyunk, azért még nyugodtan imádkozhatunk. Sőt, akkor még jobban kell imádkoznunk, hogy a tetteink miatti eltávolodásból újra közeledjünk Istenhöz. A bűn eltávolít Istentől, de nem szakít el. "Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől?" (Róm 8,35) A kegyelmi állapotot sem olyan könnyű eljátszani. Isten, aki végtelenül szeret minket, ráadásul végtelen hatalma van, nem hagyja, hogy csak olyan könnyen eljátsszuk ezt a fölbecsülhetetlen értéket. Jézus mindenkihez be akar lépni. Az nagyon magas, túl magas követelmény volna, hogy csak annál venne lakást, csak ahhoz "költözik be", aki már kiüresítette magát érte. Ilyen egyébként itt a földön nincs is. A legnagyobb szent sem mondhatja el magáról, hogy már tökéletesen kiüresítette önmagát. Úgyhogy nagyon is jó, érdemes és tanácsos minden helyzetben és minden állapotban imádkozni, bármilyen lelkiállapotban is érzi magát az ember.
1
  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...