Kedves Lelkiatya! Most láttam a nekem adott válaszát: "Meglátásom szerint egyáltalán nem kell foglalkozni ezzel a gondolattal. Csak félrevezet. Elvisz a jelenből, nem segít, nem visz közelebb Istenhöz." Ezt arra a kérdésre írta, hogy vissza-visszatérnek a testiséggel kapcsolatos félelmeim, pedig szeretem, akiről szó van (a jegyesemet). Bár más kérdést is feltettem, ami ahhoz kapcsolódott, hogy úgy érzem, Isten azt akarja, rá hagyatkozzak és hogy nincs kivel megbeszélnem. Azt, hogy nem kell vele foglalkozni, azt a félelemre értette vagy másra? Köszönöm, ha válaszol nekem erre is.

Tisztelt Lelkiatya! Mi segíthet abban, hogy Isten szemèvel láthassuk magunkat? Adél

Dicsértessék! A kérdésem a házasságra vonatkozik, ... Választ köszönöm. Lehetőleg privátban kérném. Köszönöm. A.

Kedves Lelkiatya! Nagyon nehéz helyzetben vagyok és kezdek elkeseredni. Van egy dolog, amit Isten akaratának érzek, olyan, mintha többször közölte volna velem, hogy ez az akarata és amikor igent mondok erre, akkor béke van bennem, de utána meg elkezdek félni, hogy mi van ha mégsem ez az akarata. Eleve van bennem egy kényszer, részben jó szándékből, részben stresszből, hogy azt tegyem, amit Isten akar és annyira azt akarom tenni, hogy mindig bejön a félelem, hogy nem azt csinálom és fú, mi lesz akkor, mi lesz a következménye, Istent bosszantom, mérges, meg minden, ami ilyenkor lehet. Már írtam több levelet Önnek és segítettek is a válaszai. Azt is írtam, hogy Jézus kinyilatkoztatta nekem, hogy fogok vele találkozni. Utána is volt más, amit kinyilatkoztatott és akkor is, amikor azt elfogadtam, nagyon örültem, béke volt bennem, éreztem, hogy segít a szentség útján járnom, az szépen alakult is utána. Most van egy harmadik dolog, részben az előzőhöz kapcsolódik, annak a kiteljesedése. Ha szabad így fogalmaznom, egyre nagyobb hitre és ráhagyatkozásra van szükségem, mert ez a harmadik egy hatalmas kegyelem lenne, ha megtörténne, de ha félreértem Istent és nem az ő akarata, akkor lehet egy hatalmas félreértés is. Igen, tudom, írta, ne keressem a rendkívüli dolgokat, de éppen ezért írok most is. Nem én kerestem igazán ezt, hanem úgy érzem, hogy Jézus akarta ezt, ő engedte ezt a helyzetet, ő kínál egy lehetőséget és nekem meg döntenem kell. Egy évek óta visszatérő, jelenlévő dolog ez és eddig sokszor nem döntöttem egyértelműen és az Úr is valahogy mintha fokozatosan fedte volna fel ezt előttem és azt érzem, hogy most jutott az egész arra a pontra, hogy vagy igent vagy nemet kellene mondanom, de csinálnom kellene valamit, mert most már ezt várja az Úr. Fokozatosan fedte fel és fokozatosan kellett igent mondanom neki. Mint amikor van egy udvarlás, utána jegyesség, utána házasság. Amikor ugyanoda vezet minden, csak fokozatosan. Különben most én ezen nem is gondolkodnék, ha nem úgy érezném, Jézus kéri a döntésemet. Lassan belebolondulok abba, hogy annyira az ő akaratát akarom tenni és rettegek, hogy rossz irányba megyek. A legszomorúbb, hogy már kimondtam neki az igenemet. Ma is. Csakhogy utána elég egy nehéz pillanat, egy kétely, egy akármi és én elbizonytalanodok, hogy mi van, ha rosszul tettem. Már lassan a hétköznapi életemet is befolyásolja ez a félelem. A helyzetet nehezíti, hogy sajnos már nincs lelkivezetőm. A lelkivezetőm elküldött, több okból, már korábban sem volt teljesen jó mindig a kapcsolatunk, nagyon változó volt és most fel is húztam több mindennel. Azóta a lelki dolgaimat egy atyának felhoztam, gyónni már voltam nála korábban is és most úgy éreztem, nem bírom egyedül cipelni ezt az egészet, ez az atya pedig nagyon kedves és megértő volt és meghallgatott nem is egyszer. Többször is gyümölcsöző volt a beszélgetés, mert egy másik elhívásomra részben neki köszönhetően tudtam szintén igent mondani az Úrnak. Ő gyakran arra ösztönöz, hogy legyek bátor, bízzak Istenben, ne féljek annyira, ha érzek egy hívást, akkor merjek arra elindulni, ne gondoljam túl a helyzeteket, mert sem a túl sok gondolkodás, sem a félelem nem visz előre. Arra is próbált bátorítani, hogy ha meg is kérdezek egy atyát, merjek egyedül dönteni, egyedül cselekedni, ne mások véleménye alapján döntsek elsősorban. Amikor úgy teszek, akkor minden jó. Csakhogy sokszor elkezdek gondolkodni, hogy "hogyan lehetséges ez" meg, hogy ha x.y. szerint nem lehetséges, akkor hogy lehetne mégis az, ha mégis Isten akarata, akkor miért és még sorolhatnám a kérdéseket. Azt már sokan kérdezték, főleg papok, hogy nem gondoltam-e szerzetességre és egyébként nem erről van szó, erre nem érzem hívva magam és most ez egy más téma, de az atya, akit fent említettem írta is, hogy nem csak ilyen elhívásom lehet, hanem más is, amit Isten úgyis kinyilatkoztat majd, mindenesetre mintha azt többen éreznék, hogy engem Jézus "magának akar" vagy félretett engem valamire és valami mást szán nekem. Az említett atya nem mondta ki egyértelműen, hogy ez az-e, amit most érzek egy hívásnak vagy valami más lesz, de eszembe jutott, nem lehet-e akár ez már az, amire Isten hív. Azt viszont megfogalmazta, hogy az eddig hallottak alapján és engem ismerve azért neki pozitív véleménye van, szerinte jó irányba megyek, nem egy rossz kapcsolatom van Istennel, nem kell félnem. Azon is gondolkodtam, hogy hívhat-e engem olyanra Isten, amit senki nem tud, amit másnak "nem köt az orrára" vagy olyan dologra, amire én nem is gondoltam vagy ami másoknak hihetetlen. Zakariás éppen azt a hibát követte el, hogy nem hitt az angyalnak, mert nem értte hogyan lehet gyermeke. Mária hitt az angyalnak, pedig elkezdhetett volna kételkedni meg bizonytalankodni, mondván, ki hinné ezt el, mit mondanának mások, miért őt választaná Isten. Nekik megjelent Gábriel. Hozzám nem így jött el ez, amire felelni szeretnék. Mintha nekik könnyebb lett volna. Ha nem jelenik meg nekem egy angyal, akkor is döntenem kell. Egyre biztosabban mondok igent, de még mindig nem olyan az igenem, mint kellene. De a nemem sem lenne igazi nem. És miért? A félelem miatt, hogy rosszul döntök (azért lenne nem teljes az "igen") és azért, mert a szívem mégis húz valamerre (azért lenne nem teljes a "nem"). Az is ott van a szívemen, hogy Jézus a bizalmamat szeretné. Még a találkozásunkkal kapcsolatban is ezt érzem, hogy annak is és az egész kapcsolatunknak is akkor van értelme, ha tudok benne bízni. Ha most nem tudok, később hogy fogok tudni. Ha nem hiszek benne, mielőtt találkozok vele, akkor mi lesz majd ott. Akkor ott is elkezdhetek kételkedni meg ellenkezni vele, mint Mózes. Ha valamit tényleg ő akar és én nem hiszem, azért az nem lehet neki jó érzés. Még akkor sem, ha türelmes. Tamással is megértő volt, megmutatta neki magát és nem szerette kevésbé a többi apostolnál, de jobban örült volna, ha nem azért megy hozzá, hogy higgyen, hanem úgy találkoznak, hogy már hisz. Mit tehetnék, merre indulhatnék? Nagyon nehéz az is, hogy nincs kivel megbeszélnem, csak hordozom magamban ezt. Barátokkal nem tudom, mert nem is mindegyikőjük keresztény és nem is biztos, hogy hinnének nekem, rokonokra szintén ez vonatkozik, az atyák többsége nem ismer annyira, hogy el merjek nekik mondani nagyon személyes dolgokat. Az egyetlen atya, akivel meg tudtam osztani, azt mondta, bízzak Istenben, majd kinyilatkoztatja, amit akar, ne féljek, legyek bátrabb és ne mások alapján hozzak döntést.

Tisztelt Lelkiatya! Kérem imádkozzanak családomért, s anyukámért mert idegrendszeri bajai vannak, és abból bajok lehetnek.

Kedves Lelkiatya! Mi lesz a máriapócsi bazilita kolostor sorsa? Hiszen már hónapok óta üresen áll ez a hatalmas épület a kegyhely tőszomszédságában. Idekerül majd a papnövendékek nulladik évfolyama Miskolcról? Egyesek ilyet emlegetnek.

Kedves Lelkiatya! Mit tanácsolna annak a fiatalnak férfinak akinek jegyese van, azonban azt érzi (nem skizofrén módon) mintha egy nem földi hang hívná a szerzetességre? Hogyan tisztázhatja ezt a lelkében? Köszönöm a válaszát. Adalbert, Budapest

Kedves Lelkiatya! Köszönöm a válaszát a kérdésemre, ami a testi együttlétről szólt. Részben segített a válasza, de vannak új kérdéseim. Mit tehetek, ha újra és újra előjön a félelmem? Időről időre, amikor érzem Isten bátorítását, akkor bizalommal igent mondok az egészre, de az erős hitem, a bizalmam, a magabiztosságom egy idő után elmúlik. Könnyű félni a hatalmas, még sosem tapasztalt eseménytől. Volt már egy kapcsolatom, de abban nem jutottunk el idáig (szóval mondhatjuk, szűz vagyok), az akkor bűnös kapcsolat volt és meg is szüntettem a megtérésem után. Olyan, mintha amúgy kitörlődött volna szinte minden testiséggel kapcsolatos dolog a fejemből. Mintha tényleg a minden szempontból elsőre készülnék. Ha Isten akaratát követem, akkor nem kellene a félelemnek megszűnni és az eredetileg megjelenő és aztán eltűnő békének megmaradni? Vagy az Istennek kimondott "igen" nem jelenti a félelem hiányát, csak a kitartást és a hitet? Szeretnék feltenni egy második kérdést is. Az, akit szeretek eleinte nem a "szerelmem" volt, még ha neki tetszettem is már akkor és amikor a testiségre gondolok, akkor az is ott motoszkál a gondolataimban, az is nehezíti, hogy valójában sosem gondoltam, hogy ez kettőnk között meg fog történni. Mikor nekem tetszett, eleinte nem tudtam, viszonozza-e, kiderült ő már akkor szeretett, de sok ideig csak az érzelmi oldalával törődtem, hogy én mit érzek, ő mit érez. Voltak róla erotikus gondolataim, de utólag átgondolva akkor még fel sem fogtam az egészet. Egy dolog gondolni valamire és vágyni rá, más dolog ténylegesen megtenni és felkészültnek lenni. Most, hogy jobban értem és felfogom, többet gondolok rá, komolyabb az egész, így más. Sajnos szinte senkivel nem tudom megbeszélni a helyzetemet. A rokonokkal nem. Barátaim kevesen vannak és nagy részük amúgy is férfi (ők is "csak" hárman vannak), az egyik nő barátommal sajnos elvesztettem a kapcsolatot rajtam kívülálló okokból, bár lehet megpróbálom megkeresni, egy másik nő barátommal szintén így vagyok, de egyébként is nagyon elfoglalt és évente egyszer tudok vele találkozni. Egy harmadik hölgy is van, vele csak most alakul egy barátságféle kapcsolat, de neki sem beszélhetek a helyzetemről. Még nagyon az ismerkedés elején vagyunk és így nem szeretném rázúdítani. Az is lehet, hogy nem is szeretné tudni, mert vannak témák, amikről lehet vele beszélni, de a nagyon személyes dolgokról meg szerinte inkább a lelkivezetővel kell. Nem zárom ki, hogy beszélne velem erről, de nem tudom. Az is lehet, hogy nem is tudna mit mondani, mert nincs párkapcsolata. Bizonyára könnyebb lenne, ha meg tudnám valakivel osztani, de nem tudom. Lelkivezetőm volt, de már nincs. Nem is tisztáztuk egyértelműen, hogy gyóntató, lelkivezető, egyik sem, de el is küldött, mert úgy gondolta, nem fejlődök eléggé, mindig ugyanazt gyónom meg, nem veszem eléggé figyelembe amit mond. Nem értettük meg egymást, de ez bonyolult. Nagyon kevés olyan pap van, akivel mélyebben megbeszéltem a lelki dolgaim. Az egyikőjük egy nagyon elismert pap, de a sok munkája miatt kevés ideje is van és nem is biztos, hogy szívesen segítene. A másikkal már meg tudtam beszélni a helyzet érzelmi oldalát, de a testi dolgokat csak éppen említettem. Ez az atya nagyon bátorít mostanában arra, hogy önállósodjak a lelkiéletben, merjek egyedül dönteni, merjek hinni Isten kegyelmében, merjem elfogadni Isten akaratát, ne tegyem függővé a válaszomat attól, hogy papok mit mondanak, még ha meg is kérdezem a véleményüket. Egyszerűen, hogy legyek bátor és merjek cselekedni, elindulni egy úton. Mondta azt is, hogy Istennek választ adni egy nekem szánt tervére csak én tudok. Ön el tudja képzelni, hogy pont ez Isten akarata, hogy legyek önállóbb, bízzak benne, csak rá hagyatkozzak? Nagyon egybeillik az, hogy elbocsátott az egyik atya és a másik arra bíztat, hogy legyek bátor egyedül. Az is tökéletes beleillik a képbe, hogy nincsenek igazán barátaim, vagy csak nagyon kevesen. Még az egyházközösségen belül is így van, mert ott egy időben egyáltalán nem volt időm elmenni ismerkedős alkalmakra, így a fiatalokkal (1 kivétellel, akivel most először találkoztam) nem is alakult ki barátságom és egy templomi szolgálatom révén egyébként is részben kevesebb időt töltök a hívek között és inkább az atyákkal, sekrestyésekkel, kántorokkal tudok beszélgetni. Ezek persze nem a lelkiéletről szólnak. Akarhatja Isten, hogy önállósodjak, döntsek én magam és rá hagyatkozzak emberek helyett? Az is kérdésként merül fel bennem, hogy egyáltalán mennyire lehet "siettetni" a lelki felkészülést, amiről a levelem szól. Anélkül nem fog menni és minél hamarabb sikerül, annál jobb, mert ha az menni fog, akkor jobb lesz a többi is. Emiatt nagyon szeretnék már készen lenni, restellem is a félelmeimet, de nem tudom mennyire lehet felgyorsítani egy ilyen folyamatot.

Tisztelt Lelkiatya! Én voltam aki ezt írta "Nem tudom hogy emlékszik-e, de írtam egyszer az Istenképről, hogy én Isten nem gondolom szeretőnek meg jónak, nos, azóta is fennáll ez a probléma, sőt, rosszabb is lett. De nem csak ez az egyetlen problémám, van ez a fránya aggodás, szorongás problémám. De kezdem szépen és sorban. És mindenesetre ezt is ide teszem, hogy én egy tinédzser vagyok. 1: Az Istenkép nekem már több hónapja fennál, hogy nem gondolom Isten szeretőnek és jónak. Ennek köszönhetően nehezebb nekem lemondanom a bűnről, imádkoznom (elérzékenyülni imában) és rábízni Istenre dolgokat, mert ezeket miért csinálnád meg egy olyan Istennek aki nem szeret, nem jó, nem érdekli őt hogy mivan veled. Egy Atya sok tanácsot mondott nekem, de semmi sem vált be, kaptam egy olyat hogy minden bajomat tegyem Isten kezébe, ami segített viszont és segít, talán jobb is lett az Istenkép, de még mindig nem JÓ. Rengeteget aggódtam az Istenkép miatt is, de ezt majd a következő pontban írom le. És nyilván ezzel az Istenképpel hálat sem tudok adni. Mivel miért legyek hálás egy olyan Istennek, aki nem jó és szerető sem. De egy példát is akarok adni: Például egyszer volt egy olyan problémám (még mindig fennáll) hogy a jót, azt nem őszinte szívvel tesze. Nyílván őszinte szív is van benne, de egész őszintes szívvel nem tudom még a jót tenni. Néha azért teszem, hogy megfeleljek másoknak, stb. stb. És akkor emiatt elkezdtem aggódni, hogy Istennel mi lesz, mert ezután, ezután a gondolatmenet után Istenre gondoltam, és úgy volt, hogyha ő nem szerető, hogy ő nem jó, akkor nekem most bajom lesz emiatt. És akkor így elkezdtem aggódni, de utána eszembe jutott, hogy azért szerintem Isten se akarja, hogy aggódjak, meg igen, sokszor hallottam, hogy Isten nem akarja, hogy nekünk rossz legyen. De igen, azzal tudtam megnyugtatni magamat. De azért az aggódásról majd mindjárt többet beszélek, csak szeretném alapból ezt az Istenképet megjavítani. Meg sokszor hallotam azt is hogy Isten szeretetét nem csak egy fajta módon tapasztaljuk meg, élményen át, hogy nekünk van családunk, de nekem ez valamiért nem javítja meg ezt az egészet. Én most keresztelkedtem a nyáron. Készültem rá, meg minden. Sokat vártam a kereszteléstől, sajnos nem kellett volna sokat várnom, mert az egyik legrosszabb élményem volt. Az Istenkép miatt is, meg hogy sokat vártam. Azt vártam, hogy a keresztelés után könnyebb lesz minden. Hogy, nem könnyebb lesz minden, hanem hogy sok problémámmal lesz könnyebb. Hogy megkönnyíti minden problémámat. És ugye semmi nem történt, keresztény lettem. És alapból egy olyan gondolatmenettel keltem fel, hogy én nem kérek Istenből, stb. stb. Ez gondolom a kísértés volt, meg minden. De nem értem, hogy Isten miért engedte pont a keresztelés napján. Mert nagyon rossz élmény volt ez az Istenkép és gondolatmenet miatt, keresztelés, meg hogy csalódtam, hogy annyira nem volt segítő. Tehát ezzel szeretnék segítséget kérni. 2: Az aggódás nekem egy szörnyű dolog. Először is a vallási aggódás. Már előbb kicsit beszéltem erről, és ugye ebbe a vallási aggódásba az Istenkép is belejön. Nagyon rossz ez a vallási aggódás. Aggódok, hogy mi lesz a szenvedéssel, aggódok, hogy mi lesz ezzel meg azzal. Szerintem ezt a vallási aggódást nagyon nem kell elmagyarázni, mert szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki átérzi ezt, de néha úgy érzem az aggódás alatt, hogy minden öröm és jó eltűnik. Pl aggódás alatt vagyok, és elterelem a gondolatomat, de aztán visszajön az aggódás és mindent elvesz. Mint egy depresszió. A másik hogy iszonyatosan érdekel hogy mit gondolnak mások, bármi rosszat mondanak akkor el kezdek szorongani ezen, vagy túlgondolni a helyzetett, vagy a jővőre is elkezdek rengetegszer aggódni, és ha bekövetkezik akkor csak rosszabb lesz, akár viccből, de gonoszságból is ha mondanak valamit, vagy ha én azzal az emberrel nem szimpatizálok, és ő mond valamit, akkor olyan szorongás vesz el hogy nem hagy nyugodni, rettentő. Nekem van egy megfelelő kényszerem, hogy meg akarok felelni a másiknak, néha ezért teszem is velük a jót. Vagy hogyha én gondolom hogy ők mit gondolnak, szörnyű. Nem azt akarom hogy emberek ne mondjanak gondoljanak rosszat, hanem azt hogy engem ne érdekeljen és ne akarjak megfelelni nekik, mert emberek irigységből, bosszúból, szerintem mindig fognak gonoszat tenni ellenem. Hogyan ne érdekeljen? 3: Én jelenleg külföldön élek családommal, Dániában. Nekem kell tudni hogy volt egy OCD betegségem, és egyszer haza mentünk és kürölbelül a 5-6 tünetből csak egy maradt. Érzékeny típus vagyok, de itt kint nagyon eltávolodok Istentől, nehezebb küzdenem a bűn ellen, nehezebb küzdeni a terhek ellen, minden. Tudom hogy nem, de úgy gondolom/érzem Isten kicsit itt elhagy, mert amikor Magyarországon vagyok, akkor jobb vele a kapcsolatom. Itt kint nem találtam egy katolikus templomot, pedig már egy 5-öt néztünk meg online/élőben, itt sajnos csak református van, oda ezért nem szeretnék menni mert sajnos ott az Istenképem csak rosszabb lesz. Nem tudok áldozni meg gyónni ami nagy baj. És ehhez még extra az Isten eltávolodás itt Dániában. Ennyi lett volna, de tényleg, amikor Istenre és a kereszténységre gondolok, nem jó meg szeretet jüt eszembe/ nem érzem azt. Ez szerintem nagy baj. Kérem segítsen" Elnézést de nem válaszolt az aggodalom kérdésemre, vagy a Dániai kérdésemre. Mert nem találok itt kint egy templomot ahol tudok részesülni a szentségekben. Kérem ezekre is válaszoljon. Főleg az aggódásra. Hogy azon aggódok hogy mit gondolnak mások meg a vallási aggodásra. Kérem!

Kedves Lelkiatya! A kérdésem témája Jézus. Teológiai kifejezéssel élve a hüposztatikus egység ihlette a kérdésemet, ez adja az alapját. Jézus egyszerre Isten és ember. Hogyan befolyásolja ez bizonyos kapcsolatait bizonyos emberekkel? Konkrétan arra gondolok, hogy amikor valakihez nagyon sajátos emberi érzések fűzik (azért mert rokona vagy barátja vagy édesanyja), de közben annak a személynek ugyanúgy a Megváltója és neki is Istene. Még azt értem is, hogy az egyetemes isteni szeretetében megfér az, hogy egyénileg nagyon sajátosan szeret egy embert. Amit nem értek az ez: nem egyenrangú az emberekkel, hiszen Isten fia, de közben valahogy mégis "leereszkedik" ahhoz az emberhez vagy megéli vele azt a bizonyos sajátos kapcsolatot. Amikor általában beszélünk arról, hogy mindenkit máshogy szeret, de mégis mindenkit megváltott a bűntől, azt értem, de például Keresztelő Jánost szerette tényleg úgy, mint az unokatestvérét? Lázárt mint barátját? Ha Máriát úgy, mint édesanyját, márpedig ezt sokszor emlegetjük, akkor gondolom őket is azon a kapcsolati fokon, ahogy az volt. Nagyon nehéz jól feltennem a kérdést, de hátha érthető. Az Isten fia, aki nem teremtmény, hogy tud egy teremtményre úgy tekinteni, ahogy egy másik teremtmény egy másikra? Amikor egy "átlagemberről" van szó, arra rá lehet fogni, hogy hát miatta lett emberré, hogy megváltsa, de amikor valami speciális, nagyon közeli kapcsolat van, az más. Szerintem. Kiválasztotta azt az embert arra, hogy azt a különleges szerepet betöltse az életében, de közben mégis ugyanúgy szeret másokat is. Szóval, ha nem "egyenrangú" azzal az emberrel és eleve korábban létezett meg Istenként viszonyul hozzá, akkor hogy tud emberként is? Hogy tud(ott) Lázár barátja lenni és őt közelebb engedi magához úgy, hogy egy másik teremtményét meg "csak" (idézőjelben "csak") meggyógyította, találkoztak egyszer és utána nem. Ugyanez Keresztelő Jánossal. Próféta volt, nem is akármilyen, de az unokatestvére is. Az apostoloknál mondhatnám Jánost. Kifejezetten közel állt Jézushoz. Azt addig érteni vélem, hogy mindenkit úgy szeret Isten, ahogy neki arra szüksége van és annyira közeledik hozzá, amennyire az illető ezt képes elfogadni, megélni, de emberi logika szerint akkor a többi apostol lehetett volna irigy meg gondolhatta volna, hogy Jézus nem elég "isteni", mert Isten nem tesz különbséget. Engem nagyon érdekel, hogy Jézus hogyan élhette meg egyszerre az isteni és emberi természetét, mert az emberek nagyon gyakran vagy csak az egyiket, vagy csak a másikat hangsúlyozzák.

Tisztelt Lelkiatya! Nem tudom hogy emlékszik-e, de írtam egyszer az Istenképről, hogy én Isten nem gondolom szeretőnek meg jónak, nos, azóta is fennáll ez a probléma, sőt, rosszabb is lett. De nem csak ez az egyetlen problémám, van ez a fránya aggodás, szorongás problémám. De kezdem szépen és sorban. És mindenesetre ezt is ide teszem, hogy én egy tinédzser vagyok. 1: Az Istenkép nekem már több hónapja fennál, hogy nem gondolom Isten szeretőnek és jónak. Ennek köszönhetően nehezebb nekem lemondanom a bűnről, imádkoznom (elérzékenyülni imában) és rábízni Istenre dolgokat, mert ezeket miért csinálnád meg egy olyan Istennek aki nem szeret, nem jó, nem érdekli őt hogy mivan veled. Egy Atya sok tanácsot mondott nekem, de semmi sem vált be, kaptam egy olyat hogy minden bajomat tegyem Isten kezébe, ami segített viszont és segít, talán jobb is lett az Istenkép, de még mindig nem JÓ. Rengeteget aggódtam az Istenkép miatt is, de ezt majd a következő pontban írom le. És nyilván ezzel az Istenképpel hálat sem tudok adni. Mivel miért legyek hálás egy olyan Istennek, aki nem jó és szerető sem. De egy példát is akarok adni: Például egyszer volt egy olyan problémám (még mindig fennáll) hogy a jót, azt nem őszinte szívvel tesze. Nyílván őszinte szív is van benne, de egész őszintes szívvel nem tudom még a jót tenni. Néha azért teszem, hogy megfeleljek másoknak, stb. stb. És akkor emiatt elkezdtem aggódni, hogy Istennel mi lesz, mert ezután, ezután a gondolatmenet után Istenre gondoltam, és úgy volt, hogyha ő nem szerető, hogy ő nem jó, akkor nekem most bajom lesz emiatt. És akkor így elkezdtem aggódni, de utána eszembe jutott, hogy azért szerintem Isten se akarja, hogy aggódjak, meg igen, sokszor hallottam, hogy Isten nem akarja, hogy nekünk rossz legyen. De igen, azzal tudtam megnyugtatni magamat. De azért az aggódásról majd mindjárt többet beszélek, csak szeretném alapból ezt az Istenképet megjavítani. Meg sokszor hallotam azt is hogy Isten szeretetét nem csak egy fajta módon tapasztaljuk meg, élményen át, hogy nekünk van családunk, de nekem ez valamiért nem javítja meg ezt az egészet. Én most keresztelkedtem a nyáron. Készültem rá, meg minden. Sokat vártam a kereszteléstől, sajnos nem kellett volna sokat várnom, mert az egyik legrosszabb élményem volt. Az Istenkép miatt is, meg hogy sokat vártam. Azt vártam, hogy a keresztelés után könnyebb lesz minden. Hogy, nem könnyebb lesz minden, hanem hogy sok problémámmal lesz könnyebb. Hogy megkönnyíti minden problémámat. És ugye semmi nem történt, keresztény lettem. És alapból egy olyan gondolatmenettel keltem fel, hogy én nem kérek Istenből, stb. stb. Ez gondolom a kísértés volt, meg minden. De nem értem, hogy Isten miért engedte pont a keresztelés napján. Mert nagyon rossz élmény volt ez az Istenkép és gondolatmenet miatt, keresztelés, meg hogy csalódtam, hogy annyira nem volt segítő. Tehát ezzel szeretnék segítséget kérni. 2: Az aggódás nekem egy szörnyű dolog. Először is a vallási aggódás. Már előbb kicsit beszéltem erről, és ugye ebbe a vallási aggódásba az Istenkép is belejön. Nagyon rossz ez a vallási aggódás. Aggódok, hogy mi lesz a szenvedéssel, aggódok, hogy mi lesz ezzel meg azzal. Szerintem ezt a vallási aggódást nagyon nem kell elmagyarázni, mert szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki átérzi ezt, de néha úgy érzem az aggódás alatt, hogy minden öröm és jó eltűnik. Pl aggódás alatt vagyok, és elterelem a gondolatomat, de aztán visszajön az aggódás és mindent elvesz. Mint egy depresszió. A másik hogy iszonyatosan érdekel hogy mit gondolnak mások, bármi rosszat mondanak akkor el kezdek szorongani ezen, vagy túlgondolni a helyzetett, vagy a jővőre is elkezdek rengetegszer aggódni, és ha bekövetkezik akkor csak rosszabb lesz, akár viccből, de gonoszságból is ha mondanak valamit, vagy ha én azzal az emberrel nem szimpatizálok, és ő mond valamit, akkor olyan szorongás vesz el hogy nem hagy nyugodni, rettentő. Nekem van egy megfelelő kényszerem, hogy meg akarok felelni a másiknak, néha ezért teszem is velük a jót. Vagy hogyha én gondolom hogy ők mit gondolnak, szörnyű. Nem azt akarom hogy emberek ne mondjanak gondoljanak rosszat, hanem azt hogy engem ne érdekeljen és ne akarjak megfelelni nekik, mert emberek irigységből, bosszúból, szerintem mindig fognak gonoszat tenni ellenem. Hogyan ne érdekeljen? 3: Én jelenleg külföldön élek családommal, Dániában. Nekem kell tudni hogy volt egy OCD betegségem, és egyszer haza mentünk és kürölbelül a 5-6 tünetből csak egy maradt. Érzékeny típus vagyok, de itt kint nagyon eltávolodok Istentől, nehezebb küzdenem a bűn ellen, nehezebb küzdeni a terhek ellen, minden. Tudom hogy nem, de úgy gondolom/érzem Isten kicsit itt elhagy, mert amikor Magyarországon vagyok, akkor jobb vele a kapcsolatom. Itt kint nem találtam egy katolikus templomot, pedig már egy 5-öt néztünk meg online/élőben, itt sajnos csak református van, oda ezért nem szeretnék menni mert sajnos ott az Istenképem csak rosszabb lesz. Nem tudok áldozni meg gyónni ami nagy baj. És ehhez még extra az Isten eltávolodás itt Dániában. Ennyi lett volna, de tényleg, amikor Istenre és a kereszténységre gondolok, nem jó meg szeretet jüt eszembe/ nem érzem azt. Ez szerintem nagy baj. Kérem segítsen.

Áldott Lelkiatya! Találkozott már lelki vezetése alatt olyannal, aki megosztotta misztikus élményeit és ezeket Ön valóban hitelesnek tartotta? Mit szabad a lelki vezetőnek ilyenkor tenni/mondani, hogy az illető Isten kapcsolata fejlődjön és a kapott kegyelmek miatt ne érezze magát megnemértettnek és kirekesztettnek? Köszönve: Réka

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Ajánlották nekem egy táplálék kiegészítőt, ami egy biocom termék, magas c vitamint, és mandarinmag kivonatot tartalmaz. Azt olvasom, hogy ájurvédikus eljárással készíti termékeit ez a cég. Az a kérdésem, hogy ez az eljárási mód összeegyeztethető - e a mi katolikus hitünkkel? Előre is köszönöm megtisztelő válaszát. Icuka

Kedves Lelkiatya! Ha nincs ellenvetése, szeretnék üzenni annak a hölgynek, aki azt kérdezte, hogy hogyan viszonyuljon azokhoz az emberekhez, akik gúnyolódnak rajtunk hívőkön. Én szorongónak és aggályosnak mondanám magam és sokszor foglalkoztat (néha már betegesen) mások véleménye, hogy mit gondolnak, mondanak, cselekednek az irányomba. Nálam még az is jelen van, hogy mások tekintetében élek, ez határoz meg és sokszor nekik akarok tetszeni nem Istennek. Ez többször megbénít és bűnt idéz elő az életemben. Pontosabban ez a gyökere egyes bűnöknek. És mostanában kezdek rájönni, hogy ezen nekem nagyon sokat kellene dolgoznom, hogy egyedül Isten véleménye számítson, valamint azé a szűk rétegé, akik jártassak a lelki életben és valóban ismernek. Talán valamiképpen ez az igazi belső szabadság egyik útja. Szeretnék két részletet idehozni a Krisztus követése című könyvből: "...gyökereztesd szívedet erősen az Úrba, és ne félj az emberek ítéletétől, ha lelkiismereted igaznak, ártatlannak jelent ki. Jó és víg dolog így szenvedni, nehezére sem eshetik annak, aki igazán alázatos, és inkább Istenben bízik, mint önmagában. Sokan sokfélét beszélnek, nagyon nem kell hát adni rájuk. Mindenkinek eleget tenni úgysem lehet. Lám, Szent Pál igyekezett azon, hogy mindenkinek tessék az Úrban, és mindenkinek mindene lett, de közben mégis legkisebb gondja volt, hogy az emberek hogyan ítélnek róla. Eleget fáradott mások épülésén, üdvösségén, amennyire rajta állt, tőle telt, de hogy olykorolykor mások megítéljék, megvessék, el nem kerülhette. Azért mindent Istenre hagyott, aki mindent átlát, s a hamisan szólók, a hívságos, hazug gondolatokat hánytorgatók, a kedvük szerint mindent össze-vissza beszélők ellen türelemmel és alázatosan védekezett. Mégis felelt nekik, hogy hallgatása miatt a gyöngék meg ne botránkozzanak. Ki vagy te, hogy halandó embertől félsz? Ma van, holnap már nem lesz sehol. Istentől félj, akkor emberek rettentése meg nem ijeszt. Mit árthat neked bárki szavával, rágalmaival? Inkább magának árt, mint teneked, Isten ítélete utoléri, akárki is. Te Istenen tartsd a tekinteted, ne viaskodjál vénasszonyhoz illő szavakkal. Ha most úgy látszik is, hogy legyőztek, megszégyenültél, érdemtelen, emiatt ne háborogj, türelmetlenséggel dicsőségedet meg ne fogyaszd, inkább hozzám emeld szemedet, az égbe, én elég hatalmas vagyok ahhoz, hogy minden szégyenből és gyalázatból kimentselek, meg is fizetek mindenkinek az érdeme szerint." "...állj meg keményen, és vesd belém bizalmad. Hiszen a szó csak szó: átrepül a levegőn, de a követ meg nem sértheti. Ha elevenedbe talál, gondolj arra, hogy örömest megjavulsz. Ha lelkiismereted nem vádol semmiről, szánd rá magad, hogy Istenért ezt is jó kedvvel elviseld. Igazán nem nagy dolog, hogy olykor-olykor keményebb szót kell hallanod, ha már ostorcsapást el nem viselhetsz. S vajon miért hat szívedig az ilyen semmiség, ha nem azért, mert még test szerint gondolkodol, és többre tartod az emberek szavát, mint kellene. Így aztán mivel félsz attól, hogy megutálnak, azt sem akarod, hogy hibáidért megrójanak, s azonnal olcsó mentségek mögé bújsz. De szállj csak magadba, belátod, hogy él még benned a világ, s az emberek tetszését keresed. Lám, kerülni akarod azt, hogy megalázzanak, hogy hibáid miatt megszégyenülj, nyilvánvaló tehát, hogy nem vagy igazán alázatos, nem haltál meg teljesen a világnak, sem a világot magadban keresztre nem feszítetted. De figyelj az én szavamra, akkor nem háborít majd ezer emberi szó sem. Ha mindent összehordanának is ellened, amit csak gonoszság kigondolhat, mit árthat neked, ha mind hallatlanra veszed, s egy szálkánál többre nem becsülöd? Vajon kihúzhatják-e csak egy szál hajad is? De akinek nincs helyén a szíve, s tekintetét nem Istenre veti, azt könnyen megrendíti a gyalázkodó emberi szóbeszéd. Aki viszont énbennem bízik, s nem vigyáz kényesen a maga becsületére, azt emberektől való félelem meg nem köti. Mert én minden titoknak bírája és ismerője vagyok, tudom, mi hogy esett, ki sértett, ki tűrt. Tőlem való az a mondás: én engedtem, hogy ez megessék, s így nyilvánvalóvá legyen, mi szándék munkál sokak szívében. Én ítélem meg, ki bűnös, ki ártatlan, de előbb mind a kettőt próbára vetem, azért nem nyilvánítom ki ítéletemet. Az emberek tanúbizonysága sokszor megcsal, az én ítéletem igaz, állandó, meg nem másítható. Többnyire titokban marad, egy-egy tételét kevesen ismerik, de sosem téved, nem is tévedhet, akkor sem, ha igazságtalannak tűnik fel a balgák előtt. Hozzám kell hát fordulnod minden ítéletben, ahelyett, hogy saját tetszésedre támaszkodnál.Az igaz ember nem vall szégyent, akármit mér is rá az Isten. Ha valamit igaztalanul fölhoznak ellene, nem sokba veszi. De akkor sem vigad hívságosan, ha mások okosan szót emelnek érte. Mert váltig arra gondol, hogy én vagyok a szívek és vesék vizsgálója, aki nem külső szín és emberi látszat szerint ítélek. Az én szememben pedig nemegyszer vétkesnek bizonyul, amit az emberek ítélete dicséretesnek állít." Egyesek szerint ez a könyv, a "Krisztus követése" a szentírás után a legnépszerűbb vallási mű. Ajánlom mindenkinek... én is még csak most ízlelgetem. Lehet, hogy az én élethelyzetem egészen más, de remélem ez a részlet másnak is segít valamit. Engem elgondolkodtatott...

Kedves Lelkiatya A Nagyboldogasszony böjt a katolikusoknál is meg van vagy csak az Ortodox tartja??? Azt olvastam egy Ortodox tanitásba hogy aki nem tartotta meg azért a személyért nem jár közbe a Szűzanya,és betegség súlytja.Sajnos én egyike vagyok aki nem tartottam meg