Az indulataink lehetnek jó is és rosszak is. Attól függ, hogy mire irányul, mire használjuk. Érdekes, hogy Szent Pál különválasztja a bűntől: Ha haragszotok is, ne vétkezzetek; a nap ne nyugodjék le haragotok fölött, (Ef 4,26) Egyébként ebben a zsoltárt idézi (Zsolt 4,5). Vajon lehet haragudni úgy, hogy az nem bűn? Igen, például a bűnre haragudni. Semmiképpen sem kibékülni vele. Vagy a kísértésre, vagy lehet nyugodtan a kísértőre is. Amikor Jézus kiűzte a kereskedőket, akkor is a bűnre haragudott, nem azokra az árusokra, akik egyszerűen csak követték koruk szokásait. Tehát voltak őbenne is indulatok, amelyekkel szintén az Atya akartát szolgálta, teljesítette. Erre kell törekednünk nekünk is.

Hasznosak az erről szóló lelki irodalmak, de mindenképpen szüksége van lelkiatyára is, akivel a tapasztalait megbeszélheti. Ezt nagyon hangsúlyozzák az atyák. Mindazonáltal nem kell semmilyen elvárással lennie. Lehet, van egy elképzelése, hogy mit is kell éreznie, milyennek kellene lennie ennek az imának. Ezt az elképzelést engedje el, mert egészen biztosan nem olyan lesz, amit most elképzel. Ha bármilyen elvárásai volnának, hogy milyennek is kellene lennie ennek az imának, azzal saját magát leplezi le, mert voltaképpen ez a vágyott eszme vezeti, az ima által azt szeretné elérni, amit erről gondol. Amíg ezek így élnek Önben, ott lebegnek lelki szemei előtt, addig nem lesz előre haladás az imában, mert csak délibábot kerget. Végezze hűségesen ezt az imát a napi csendjében és a napi feladatai közben egyaránt. Csöndben is és más tevékenységek közben is. Ez a kettő egymást erősíti. És tartson ki. Az imádságnak egyik fontos fegyvere a kitartás, nem szabad belefáradni (Lk 18,1) Isten a megfelelő időben majd megnyitja Önnek az imádság édenkertjét. Addig pedig tartson ki!

Az biztos, hogy aki már az Úrnál van, az nem szeretne ide visszajönni. Azt a boldogságot, ami ott vár ránk, el sem tudjuk képzelni. De akinek hite van, az ezt a boldogságot már itt, ezen a világon is valamelyest megtapasztalja. Ugyanis annak a végtelen boldogságnak az oka és forrása nem más, mint maga Isten, az ő ránk áradó végtelen szeretete. Ez most is árad ránk éppen úgy, semmivel sem kevésbé, mint majd a mennyországban, csak ezt most nem vesszük észre, nincs rá érzékszervünk. Illetve, csak nagyon picikét, nagyon homályosan. Amikor egy-egy imádságban eltölt az öröm, de olyankor is, amikor szeretetben vagyunk egymással. Ez az Isten terve és szándéka, hogy ebben a boldogságban éljünk. Akik ezt nem látják, azok nem is értik, hogy miféle boldogságról beszélnek a hívő keresztények. Van bennem egy gyanú, hogy amikor az egyházat, a papokat, olykor magát Istent is szidják, ez voltaképpen az ő legbelső vágyuk Isten és az igazi boldogság után, de tehetetlen dühösséggé fordul át bennük. Amikor egy papot vagy az egyházat szidják, akkor imádkoznunk kell azért a szegény emberért, aki ezt teszi, mert végképp nem ért semmit abból a hatalmas ajándékcsomagból, amit kaptunk. Ön se vesztegesse az idejét, erejét, figyelmét ezekre a beszólongatásokra. Érveléssel meggyőzni őket úgysem lehet. Sokkal jobb válasz az, hogy csöndben marad, eltűri a megalázó szavakat, helyzeteket, s magában imádkozik értük. Jézus is ezt tette a kereszten. Elhiszem, hogy ez nem könnyű, de erre érdemes törekedni. A krisnások is Krisztust keresik, csak találtak erre egy nagyon vonzó, tetszetős módszert. De emberi találmány, nem pedig Krisztus kinyilatkoztatását követik. Azt tanácsolom Önnek, hogy ne háborogjon az emberek hitetlensége, szeretetlensége miatt sem. Az semmi többletet nem ad. Tűrjön és imádkozzék értük, ezzel nagyon sokat adhat. S nem is csak az imádság kegyelmét, de egyszercsak azt látják, hogy van itt valaki, aki másként viselkedik, mint az emberi logika diktálná. Lehet, hogy az Ön békés magatartása indít el valakit arra, hogy elgondolkodjék, mégis honnan van Önnek ez az ereje. Ez Krisztus ereje, melyet a Szentlélek által kapunk meg. Ezzel éljen, ennek örvendezzék. Hátha

El tudom képzelni, hogy régebben, amikor "küzdött", az még az út eleje volt, és sokkal több támogatást kapott Istentől, amire úgy tekintett boldogan, hogy ez az Ön küzdelme. Amit most átél, valójában ez sokkal inkább az Ön küzdelme. Azért írok küzdelmet, jóllehet, Ön azt erősítgeti, hogy épp az a baj, hogy nem küzd, mert látható, hogy ennyire szenvedélyesen fáj Önnek ez a szomorú valóság. Ha nem küzdene, akkor nem is fájna, akkor közömbösen élné a napjait. Igaz, nem csak a küzdelmek gyötrelme nélkül, de boldogtalanul is. Ez most a küzdelem ideje, ne féljen tőle. Eljön az a nap, az a pillanat, amikor Isten újra a hóna alá nyúl és fölemeli. Igen, el fog jönni ez a pillanat, csak erre Önnek várnia kell. Nem közömbösen, nem tétlenül, hanem folytatva ezt a sziszifuszinak tűnő küzdelmet. Azt javaslom, fordítsa tekintetét teljes egészében Istenre. Ne önmaga tehetetlenségére, ne a bűneire nézzen, hanem Istenre, az ő irgalmas szeretetére. Higgyen abban, hogy ebben a tehetetlenségben sem hagyja el, hogy tartogat Önnek egy egészen más fajta örömet. De ezen a hasztalannak tűnő küzdelmen át kell mennie. Ebben az imádságban tartson ki: "Hiszek, Uram, benned, hogy a te jóságod egy nap kiemel engem életem szennyéből." Higgyen ebben és imádkozzék ezért! Higgye el, Isten nem véletlenül helyezte az Ön lelkébe ezt az érzékeny lelkiismeretet. Ezzel neki célja van. Amennyire tud, tartson ki, veselkedjék neki újra meg újra, ne adja föl! De a megoldást egy nap majd az Isten ajándékként fogja átnyújtani Önnek. Szent Antalnak, hosszú éveken át tartó küzdelmei végén ezt mondta: gyönyörködtem küzdelmedben. Ne adja fel, és higgyen a szabadulás reményében!

Szerintem nem lódít azzal, ha erre a kérdésre azt válaszolja, hogy Ön katolikus. Legalábbis a szívében már az, s ha jól értem, már fontolgatja annak lépéseit, hogy ez hivatalossá is váljon. Tehát egy folyamat része, amely folyamatnak azonban - jobb esetben - soha nem lesz vége. Ha eljut oda, hogy megbérmálkozik, hogy részesülhet az Eucharisztiában, az csak egy további jelentős állomása lesz ennek a folyamatnak, de majd minden egyes szentgyónása, sőt, minden napi imádsága újabb és újabb lépés lesz befelé az Egyházba, egyre közelebb Jézus szívéhöz. Mindazonáltaln buzdítom Önt, hogy ne halogassa ezeket a lépéseket. Sürgetni sem akarom, mindennek megvan a maga ideje, de fontos tudnia, hogy ez nem pusztán adminisztratív lépés. Jelentős kegyelemközvetítés, amely átalakítja a lelki életet. Javaslom még, hogy már most tegyen mindent úgy, mint ha Önre vonatkoznának a katolikus Egyház előírásai. Ugyanis már ezek is kegyelemközvetítők, érdemes élni velük.

lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu

Amikor keresztelünk, akkor a keresztséggel együtt a bérmálásban és az Eucharisztiában is részesülnek a megkereszteltek. Ezt hívjuk hármas beavató szentségnek, amelynek a gyakorlata a legősibb időkre nyúlik, s amelyet görögkatolikus egyházunk az utóbbi években hozott vissza. Ez így van felnőttek és gyermekek keresztelése esetén is. Ha pici babáról van szó, akkor ők a Szent Vérből részesülnek, néhány cseppet kapnak az ajkukra. Ettől kezdve ők minden Szent Liturgián áldozhatnak, s ajánlatos is, hogy mindig részesüljenek az Eucharisztiában. Amíg nem táplálkozik szilárd étellel, addig ez a módja az ő szentáldozásának. Később pedig már Szent Testet is kaphat. Ez az ő életében már folyamatos, semmi nem indokolja, hogy bármikor abbahagyja vagy szüneteltesse. Egyházunkban egyre több ilyen gyermek van, akik, ha eljutnak a 8-10 éves korra, amikor már megtaníthatjuk nekik a szentgyónást, akkortól kezdve a gyónással is kiegészül a szentségi életük. Az a gyakorlat, hogy ők is részt vesznek a felkészítő egy éves tanfolyamon a többiekkel együtt, s az esetükben az első gyónás utáni ünnepélyes szentáldozásról szoktunk beszélni, nem pedig "első áldozásról". Még az emléklapot is ezzel a megfogalmazással kapják. Tehát ők is részesülnek ebben a szép élményben, amely az ő életükben az első gyónáshoz kapcsolódik.

Hogy ne féljen azt tenni, amit a lelke diktál. Nagyon is szép dolog, amire belső késztetést érez, miért ne követné? Nem fontos az, hogy ki mit gondol Önről emiatt. Sőt, ha mégis foglalkozna mások véleményével, jusson eszébe, hogy lehet olyan valaki, akinek ez tetszik, vagy akit éppen bátorít a hasonló viselkedésre, csak benne még kevesebb a bátorság, hogy ezt megtegye. Nem tudom, korábban is Ön kérdezte-e ezt, de már érkezett erre a felületre hasonló kérdés. Ha nem Ön volt, akkor ez azt jelenti, hogy mások is foglalkoznak ezzel a gondolattal. De egyébként a lelkiatyi levelezésen túl is ismerek olyan lányokat, akik szintén így gondolkodnak. Szerintem ezek apró lépések az egyházunk fejlődése útján, amelyet, ha nem tesznek meg azok, akiknek erre érzékeny a lelkük, akkor az egész egyházat szegényítik ezzel az indokolatlan félénkségükkel. Szóval, csak bátran!;-)

Örülök, hogy olyan atyával találkoztak, aki volt bátor a szigorú szabályokon túl a szeretetet kifejező magatartásra is buzdítani Önöket. Én is ezt teszem. Szeressék egymást nyugodtan úgy, ahogy tudják! A házaséleten belül nincs kerítés, nincs tiltott terület, nincsenek szégyentelen elemek, gesztusok, pózok. Amire az Egyház tanítása vonatkozik, az az, hogy magának a házaséletnek nyitottnak kell lennie a gyermek fogadására. De ez a szemléletre, az alapállásra vonatkozik, nem pedig az egyes gesztusokra. A másik fontos alapelv pedig, hogy mindent az önzetlen szeretet irányítson, ne az önzés, az egyéni örömkeresés, amely a másikat csak eszköznek tekinti. Az Önök esetében erről szó sincs. Megismétlem: szeressék egymást úgy, ahogy akarják!

Valóban, én is azt látom, hogy görögkatolikus egyházunk egyre inkább visszatalál keleti gyökereihöz. Fontos tudni, hogy ebben a Szentszék által megfogalmazott és újra és újra számonkért törekvése valósul meg. Én is örülök annak, hogy egyházunk megújulásának ez az iránya, hiszen a fejlődés sem lehet más mint az, hogy egyre inkább önazonosakká válunk. Persze, a keleti katolikus egyházak identitása és küldetéstudata egészen sajátos, sok külső és belső vita tárgya lehet. De én is ezt vallom, hogy minél bátrabban fedezzük föl és vállaljuk a keleti egyház kincseit, annál inkább tudjuk a saját életünkkel gazdagítani a Katolikus Egyházat. Ezzel együtt is az én véleményem az, hogy a szimandron használatát majd csak akkor fogjuk tudni szélesebb körben bevezetni, ha már lesznek monostoraink. Ugyanis a szimandron jellemzően a szerzetesi közösségek eszköztárába tartozik. Én legalábbis még nem láttam, hallottam, hogy monostoron kívül használták volna. De lehet, hogy hiányosak az ismereteim. Mindenesetre én is szeretném, s ez lesz görögkatolikus egyházunk további fejlődési foka, ha több monostorunk is lenne, ahol a szerzetesek imádkoznak egész egyházunkért, s ellátogatva ezen monostorok bármelyikébe, lesz alkalmunk gyönyörködni a szimandron imádságra hívó hangjában is.

Kedves Viki! Imádkozom, imádkozunk Önért.

Ha személyesen szeretne, akkor a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre.

Először is elnézését kell kérnem, hogy a kérdéséből nem mindent teszek itt közzé, és válaszolni is csak erre, a legfontosabbra válaszolok. Természetesen ezek után is fogunk imádkozni országunk vezetőiért. Ez liturgikus szöveg, amelyet a kommunizmus 40 éve alatt az őseink elhagytak. Nyilván érthető az ő hozzáállásuk is. Mindenesetre a kommunista rendszer összeomlása után nem sokkal megjelent újra a gyakorlatunkban ez az imádság. Nagyon helyesen, hiszen a vezetőinkért mindig imádkoznunk kell. Azóta több kormányváltás is volt, és ez nem befolyásolta ez az imádságunkat. Eddig is, ezek után is imádkozni fogunk országunk vezetőiért.

Nem mindegy, hogy az életünkön van-e áldás vagy nincsen. Pragmatikus szemlélettel ez csak annyit jelent, hogy jól sikerülnek a dolgok, de az igazi áldás nem a földi sikerekben mérhető. A házasság nem könnyű. Számtalan buktatója, nehézsége, olykor kínokat is jelentő krízisei vannak. Nyilván jelentős emberi erőfeszítés is szükséges ahhoz, hogy a házasság jól sikerüljön, békés öregkort eredményezzen - ami sokszor nem adatik meg az elváltak és később újraházasodottak számára! Mármint annak a mély boldogsága, hogy akit fiatal korban megszerettem, azzal egy egész életen át szinte egybenőttünk. Isten áldása nagyon sokat segít abban, hogy a házasság nehézségeit ne csak megoldják, ne csak túléljék, hanem azok szervesen beépülve az életükbe, további áldásokat teremjenek. Ehhöz már Isten közreműködése, természetfölötti ereje szükséges. Akkor tud a házasság értékéről beszélni a fiának, ha ő is tud imádkozni, él a szentségekkel, szentgyónással, Eucharisztiával. Ha azok nekik semmit sem jelentenek, akkor nyilván a házasság szentsége sem hatja meg. A házasság szentsége az Egyház életébe szervesen épül be, abban értelmezhető a maga mélységében és teljességében. Lehet sikeres egy házasság - még lelki értelemben is - a templomi esküvő nélkül, de sokkal nagyobb eséllyel indul az a házaspár, akik a szerelmükre Isten áldását is kérik.

Ez igazán nem könnyű kérdés. Attól tartok, megérteni nem is biztos, hogy lehet. Tudok Önnek néhány meggyőzőnek tűnő érvet mondani, de nem biztos, hogy ezek hallatán majd a homlokára csap, hogy "Tényleg, mégis jó az Úr!" Arról valami más módon kell bizonyságot szerezni. Egyik érvem, hogy a világ nagyon szép, érdekes, izgalmas. Rengeteg fölfedeznivaló van benne, akár a legnagyobb tudósok, akár az egyszerű lelkek vagy gyermekek számára egyaránt rengeteg értékes dolgot rejt magába, amelyeket érdemes kikutatni, fölfedezni, a fölfedezés örömével birtokba venni. Ha meggondoljuk, hogy a Teremtő ilyen gyönyörű világot alkotott, igazán nehéz azt gyanítani, hogy ő valójában gonosz, és rosszat akarna a teremtményeinek. Jóllehet, van sok fájdalmas dolog is a világban, de a hitünk tanítása szerint azok mind a mi emberi gyarlóságunk miatt váltak ellenségeinkké. Még a tűzvész, földrengés, szökőár is belefér az Isten teremtett rendjébe, legföljebb mi nem értjük, hogy miért, mi ezeknek a szerepe, célja. De mondok egy másik dolgot is. Szeretve lenni jó, ez nagyon ősi tapasztalat. Akik ennek ellenkezőjét érzik, azok ezzel csak még inkább igazolják, hogy az embernek mennyire nagy szüksége van a szeretetre. Mert ők meg szenvednek a szeretet hiányától. Így vagyunk megalkotva, szeretetre vagyunk teremtve. Ez sem lehetséges másként, mint úgy, hogy akitől a létet kaptuk, őbenne éppenígy meg van ennek a szeretetnek az ősoka, a forrása, sőt a beteljesedési lehetősége is. Miért és hogyan is alkothatott volna minket Isten szeretni és szeretre vágyó lényeknek, ha ő maga is nem ezt hordozná, ha mindez nem belőle fakadna. Honnan is származhatna más forrásból? Szerintem ezek igen erős és meggyőző érvek, mégsem vagyok bizonyos abban, hogy ezzel tudtam Önnek segíteni. Önnek tapasztalatra van szüksége ahhoz, hogy ez az egyébként nyilvánvaló tény a sajátja, saját meggyőződése legyen. Ezért azt javaslom Önnek, kezdjen el szeretni, gyakorolja azt minden nap, minden viszonzás várása nélkül. Hiszen ez is a szeretet alapvető jellemzője, az önzetlenség. Ne azt keresse, hogy az emberek vagy Isten hogyan szereti Önt, hanem ismerje meg a szeretet lényegét azáltal, hogy megéli azt, megadja minél több embernek. Ez által sokkal közelebb kerülhet a szeretet forrásához, mint ha csupán elmélkedik róla. Nem az én szavaim, hanem az Ön tapasztalatai fogják elvezetni erre a fontos fölismerésre, hogy a szeretet a lényege mindennek.