Kedves Lelkiatya! Nem igazán tudom, hogyan kell "jól" gyónni. Általában úgy szoktam, hogy csak általánosan mondom el a bűneimet: hazudtam egyszer, megbántottam másokat pár alkalommal, kibeszéltem a kollégáimat egyszer stb. Így kell ezt csinálni, vagy el kell mondani a sztorit is röviden? Tehát nem elég az, hogy "megbántottam másokat", hanem el is kell mondani, hogy ekkor és ekkor ezt csináltam? Ha pedig én csak általánosságokat mondtam el gyónáskor, nem tudván, hogy hogyan kell "rendesen" gyónni, akkor nem kaptam érvényes feloldozást?

Jajj Kedves Lelki Atya! Nagyon mérges vagyok. Ma az történt, hogy az egyik osztálytársam beszólt nekem, hogy egy rossz keresztény vagyok, és hogy a pokolra jutok, és hogy minden bűnt elkövettem, de amikor a böjtre jön a dolog, akkor meg komolyan veszem. Tehát így leszólt nekem a vallásommal. Nem szóltam neki semmit vissza, de akartam. Megakartam ütni. Most nagyon mérges vagyok, szenvedek emiatt, mert ugye én érzékeny vagyok, és érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások. Azt akarom, hogy ő is szenvedjen, mint hogy én szenvedek. De tudom, hogy ez nem helyes. Próbálok neki megbocsátani, de nagyon nehéz. Azt akarom, hogy szenvedjen, és rossz legyen neki. Segítsen, hogy megbocsássak neki. Nagyon rosszul vagyok, annyira szorngok azon hogy mit gondolnak mások, szenvedek, a pszichológusom nem tudd nekem segíteni, nem válnak be a technikái, tudom hogy Isten nem akar nekem rosszat ha most ezt kell szenvednem akkor ő eszt akarja, de nem bírom legyőzni ezt és sírok.

Kedves lelkiatya elég régóta foglalkoztat a kérdés, kíváncsi vagyok az atyák válaszára... Mi a véleménye arról hogy Beer Miklós püspök atya Úr vacsorázni volt egy protestáns gyülekezetben? Ez nem tilos? Ide vezet az ökumenizmus erőltetése? Megerősített abban hogy az ökumenizmus rossz! Miért nem reagáltak az egyház vezetői? Ha egy püspöknek lehet Úr vacsorázni akkor egy sima hívőnek is lehet? A gyermekem vőlegénye protestáns de nem szokott áldozni pedig konfirmált is, de tiszteletben tartja a mi előírásainkat, pedig hiszi az Eukarisztiaban jelen lévő Krisztust. A protestánsok szerint a Szentmise kárhozatos bálványimádás akkor miért erőltetjük az ökumenizmust és miért nem inkább a tridentisták felé nyitunk?

Kedves Lelkiatya! Mit tetszik gondolni a Marvel-DC filmekről? Tehát igy alapvetően a szuperhős filmekről!

Kedves Lelkiatya! Szabad e a papnak a parókián, híveivel együtt proszforát sütnie? Vagy ez inkább magán program? Köszönöm a választ! A.

Meg kell e gyónnom,hogy rendzeres házaséletet élek feleségemmel?

Tisztelt Lelkiatya! Jézus megkísértéséhez: de; feljegyezte a Szentírás a további megkísértéseket, csak birkoltabb formában. A keresztrefeszítés után: Ha te vagy az Isten Fia; szabadítsd meg magadat, és minket is!

Kedves Lelkiatya! Hipotetikus kérdés következik. Dönthet úgy egy szülő, hogy feláldozza az életét a gyermekéért? Ha a gyermeknek új szívre lenne szüksége rövid időn belül, de nem kap, mert nincs, a szülő pedig orvosi szempontból alkalmas donor lenne, akkor morálisan odaadhatná a szívét, hogy éljen a gyermeke? Ezt a törvények nem teszik lehetővé. Bűn lenne ilyen esetben az öngyilkosság azzal a megfontolással, hogy a gyerek megkaphassa a szívet? (Vö. Jn 15,13) Várom a válaszát, köszönöm.

Tisztelt Lelkiatya! A nagyjából egy-másfél hónapja feltett kérdésem nem jelent meg, gondolom elkeveredett a sok más kérdés között, ezért ismét felteszem, hátha válasz érkezik rá, mert úgy érzem, fontos dolog és nem kéne figyelmen kívül hagyni. Az utóbbi években, a környezetemben élő emberek véleményét és megnyilvánulásait hallva/olvasva, egyre gyakrabban hallok olyan kritikát az Egyházról, hogy hiteltelenné vált. Ez nem a szokásos Isten létét vitató, a Biblia tanítását megkérdőjelező kritikus gondolkodás, amivel gyakran találkozunk, hanem egy új irány, ahonnan támadás éri az Egyházat. Általánosak az olyan megjegyzések, mint pl.: "Nem lehet keresztény, mert nem elég képmutató hozzá." "Keresztény? Isten ments!" (Érezzük ennek a furcsaságát.) "Normális embert nem érdekel a kereszténység." "Manapság a nagy egyházaknak nincs már sok köze a kereszténységhez vagy hithűséghez." Stb. És sokan kifogásolják, hogy az Egyház nem szólal fel komoly kérdésekben, súlyos esetekben és olyan visszaéléseknél, amelyek a krisztusi tanítással összeegyeztethetetlenek. Konkrétan egyre gyakoribb kritika, hogy a magyarországi egyházak kifeküdtek a hatalomnak és támogatásokért, felújításokért, átvehető ineltézményekért cserébe szemet hunynak a hatalom vállalhatatlan tettei fölött. És emiatt az átlag világi ember képmutatónak, álszentnek, hamisnak és hiteltelennek tekinti a kereszténységet. Nem könnyítik meg ezt a politikai hatalom oldalán nyilatkozó, annak narratíváit visszamondó egyházi személyek (esetünkben, katolikus papok, de más egyházaknál is vannak ilyen, inkább párthoz, mint Krisztushoz hű lelkészek) sem. Pláne akkor, amikor ezek a szolgálattevők súlyos botrányokba keverednek, így még jobban megroppan az Egyház hitelessége az emberek előtt. A kérdésem az lenne mindezeket figyelembe véve, hogy mit akar tenni az Egyház azért, hogy vissza tudja kapni az emberek előtt az elveszített (eljátszott?) hitelességét? Ezt a problémát már nem szabad a szőnyeg alá söpörni, nem lenne tanácsos a püspöki karnak homokba dugni a fejét mondván, hogy valójában nincs ilyen gond. Rohamosan csökken a magukat egyházakhoz tartozó keresztényeknek a száma és úgy látom, tapasztalom, hogy ez nem a divatos elméletek, vagy ezoterikus hatások, hanem a kereszténység hitelességének elvesztése miatt van. Több olyan ismerősöm van, aki elhagyta a hitét, mert csalódott az Egyházban. Kétezer év alatt sok külső támadás érte a kereszténységet, de most (a középkor mélypontja óta először és ismét) belső romlás okozza a bajt. Remélem, ez az írásom meg is jelenik majd az oldalon és választ is kapok rá. Tisztelettel: Máté

Tisztelt Lelkiatya! Miért kellett, hogy Jézus átélje a bukott angyal kísértéseit a sivatagban? S utána miért volt, hogy csak egy időre hagyta el nem véglegesen? Köszönve: Tünde

Tisztelt Lelkiatya! Szomorúan olvasom a munkahelyekkel kapcsolatos írásokat. Engem két hónappal ezelőtt elküldtek az óvodámból. Nem végeztem rosszul a munkámat. Valaki ismerősének kellett a hely! Óvodapedagógus állást keresek, de Szabolcs megyében nem könnyű. Nem csak anyagilag, hanem lelkileg is megvisel ez a helyzet.

Kedves Lelkiatya! Nem tudom, hogy mikor fog tudni erre a levélre válaszolni és akkor egyáltalán aktuális lesz-e még a kérdésem, de megírom. Elkezdődött a nagyböjt és volt néhány elgondolásom, hogy mit ajánlanék fel Istennek, de kezdek kételkedni ezekben. Lehet, hogy gyengeség és szégyen, de gondolkodok azon, hogy feladom. Az utóbbi napokban egészen sikerült is a böjt, terveztem felajánlani heti 2 húsmentes napot és a nagypénteken kenyéren és vízen. Az utóbbi napokban sikerült 1-1 fél napot kenyéren és vízen úgy, hogy ebédeltem, de mást nem ettem aznap. Azt is vállaltam, hogy heti 1x eszek édességet és lehet ez is sikerülne. Eddig elég jó volt az önuralmam. Meg vállaltam bizonyos számú liturgiát is, de mindegy. Azt érzem, hogy fizikailag lehet menne nekem az egész, de lelkileg még jobban megterhel. Őszintén szólva az édesanyám nem úgy áll az egész nagyböjthöz mint én. Nekem pár éve volt egy nagyon látványos megtérésem, egy idő után napi liturgiával, mentem szentségimádásokra, igyekeztem a felebaráti szeretetemet is megvalósítani mások felé. Az édesanyám nem jár templomba, csak évente talán kétszer, az egész családomban én vagyok az egyetlen, aki részesülök az eucharisztiában, megyek a liturgiára, böjtölök. Ez korábban egyébként is okozott nekem elszomorító pillanatokat. A hitemet meg a döntéseimet elfogadta már anyukám, de most a nagyböjtben kicsit nehezebb. Amikor például este csak egy szelet kenyeret ettem (amivel egyébként túlteljesítettem az eredeti tervet), először nem is gondolta, hogy talán a böjtöm miatt, meg nem is tetszett neki. Mikor megértette, hogy a böjt miatt, akkor már jobban beletörődött, de ő eleve azt sem tudta, hogy annyiféle módon lehet böjtölni. Még nem is mondtam neki, hogy a nagypénteket megpróbálnám kenyéren és vízen, mert szerintem vagy teljesen mérges lenne vagy nem tudom mi lenne. Lehet aggódna folyamatosan, ami még érthető is lenne, de azt nem akarnám, hogy mérges legyen. Egy időben egyébként a napi liturgia se tetszett neki, nem értette miért lett nekem olyan fontos. Azt már úgy elfogadta. Beszéltem más görögkatolikusokkal és azért sokan úgy böjtölnek meg úgy közelednek Istenhez, hogy ők ott valahogy a családon belül megértőek egymással és természetes dolog nekik. Bocsásson meg, amiért ezt mondom, de ezerszer könnyebb úgy vállalni dolgokat, mint az én helyzetemben. Én a lelki dolgaimat is igazán csak az atyákkal tudom megbeszélni a templomban, a barátaim egy része nem vallásos egyáltalán, a másik része nem katolikus, a szeretteim szintén nem gyakorolják a vallásukat, kivéve esetleg édesanyám, aki legalább otthon imádkozik, de sok mindent ő sem ért meg. Ma látta is rajtam, hogy nagyon szomorú vagyok és kérdezte miért, én meg azt mondtam neki, hogy nem mondom meg, mert úgyse értené meg. Minek mondjam, ha úgysincs értelme? Ebben a helyzetben például arról van szó, hogy szomorú vagyok a méltatlanságom miatt. Nagyon sok kegyelmet kaptam az Istentől, nagyon sokat közeledtem Jézushoz és minden egyes bűnöm nagyon bánt és tudom, hogy nem érdemeltem, amit kaptam, hálakönnyeket sírtam tegnap is emiatt, de ami még nehezebb az az, hogy tudom, hogy fogok kapni egy hatalmas kegyelmet. Kaptam több kinyilatkoztatást ezzel kapcsolatban, saját élményből, egy atyával való beszélgetésből, egy katolikus hölgy fiának maga Jézus mondta ezt (mikor az egész családjuk imádkozott értem) és még egy nagyon tapasztalt és nagy tiszteletben álló atya is ugyanezt mondta. Különben is tényleg erős hittel kértem és tudom, hogy megkapom. Éppen emiatt annál jobban szomorú vagyok, ha azt érzem, nem elég amit teszek Istennek. Annyira örültem, örülök annak a hatalmas kegyelemnek, meg is osztottam az édesanyámmal, de nem kellett volna, illetve nem tudom, mert ő nem hiszi, hogy megkapom. Azt mondja, akkor hiszi, ha majd tényleg megtörténik. Mint Tamás apostol. Még az is kiderült, hogy abban sem biztos, hogy Jézus feltámadt. Ettől is csak elszomorodtam. De amikor meg imádkoztam érte, annak örült. Ha anyukám azt sem hiszi, hogy megkapom azt a hatalmas kegyelmet, akkor mi értelme megosztani vele ha emiatt vagyok szomorú és méltatlannak érzem magam rá? Ezért nem mondtam el neki. Már máskor is jártam úgy, hogy valakivel, akár katolikussal megosztottam a Jézussal való kapcsolatom egy részletét, mert tanácsot szerettem volna és csak rossz lett a vége, mert az illető nem hitt a szavaimnak, azt hitte dicsekszek, hogy kitalálom, hogy nem vagyok normális. Szóval egyedül érzem magam a lelki dolgaimmal, a böjttől elment minden kedvem és nem vagyok biztos abban, hogy szeretném felajánlani Istennek, amit elterveztem. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy lehet mást kellene felajánlanom. A sok böjt helyett meg komoly nagypénteki megpróbáltatás helyett meg más nehézkes dolgok helyett inkább olyat, amivel ki tudom mutatni a szeretetem Jézusnak, de nem fizikailag megterhelő dolog: együtt töltött idő, virrasztás éjszaka (akkor csend van, tudok csak Jézusra figyelni, még meghittebb) meg más dolgok, amikkel ki tudom fejezni neki a szeretetem, például szívesen viszek neki virágot (a templomba, vittem már többször is). Vagy a csókjaimmal kimutatni a szeretetem. Egy időben rendszeresen megcsókoltam az ikonon a lábait. Nem tudom, baj lenne-e ha én inkább ilyesmiket ajánlanám fel. Azt mondta Jézus, hogy aki apját, anyját jobban szereti nála, nem méltó hozzá. De lehet jobb könnyebb dolgokat vállalni, ha az embernek attól kevesebb kísértése van és akkor nem esik bűnbe annyira, mint nehezebbet vállalni és több esélyt adni a bűnnek. Csak a szenvedéssel és a lemondással mutathatom ki Jézusnak, hogy szeretem? Ugyebár azt szokás mondani, hogy részt vállalunk az ő szenvedéséből nagyböjtben. Akkor ha én inkább a kevésbé szenvedős, de egyébként őszinte felajánlásaimat adom neki, akkor az már nem számít? Nem tudom, mi az igazság. Azon is gondolkodtam, hogy talán nem is muszáj mindannyiunknak ugyanúgy szeretni őt. Talán csak azért, mert a legtöbb ember így vagy úgy csinálja, nem muszáj nekem is úgy. Nem biztos, hogy tőlem is csak azt fogadja el. Közelebb kerülni szeretnék hozzá, de azt nem hiszem, hogy csak ez az egy módja lenne, a lemondás és a szenvedés. Azt tudom, hogy örül neki, amikor gyengéden mutatom ki neki az érzéseimet, de vajon elfogadná-e ezt tőlem a nehezebb felajánlások helyett? Hogy a szeretetemen legyen a hangsúly és háttérbe szorítsam a lemondást? Nagyon sokan egyáltalán nem is szeretik őt. Nem jobb az, ha én szeretem, akkor is ha a magam módján? Azt még nem is említettem, hogy az utóbbi időben nagyon-nagyon kevés időt töltöttem az imában, nem mentem szentségimádásra, liturgiára heti egyszer, de volt, hogy vasárnap se, mert volt egy nagyon stresszes és elfoglalt időszakom és azután egyébként sem könnyű visszajutni Istenhez, főleg, hogy bajom is van elég.....szóval ahhoz képest nekem már az is egy teljesítmény, ha rendszeresen időt töltök az Úrral...Nem tudom kitalálni, hogy most Istennek mi tetszene és mi nem. Igazságtalan lenne ez a többi hívővel szemben? Csak egy példa: Jézust az ikonon megcsókolni sokkal kisebb teljesítmény és fizikailag sokkal kevésbé megterhelő, ez egyértelmű, mint valakinek egy húsmentes böjti nap...vagy egy óra szentségimádás/éjszakai ima, amikor csak úgy ott vagyok Jézussal vagy eltöltök vele egy meghitt órát, az biztos nem olyan szenvedés (nem is szenvedés igazából), mint másnak más felajánlása, például a lemondani az alkoholról vagy az édességről azon a napon. Nem beszélve a kenyéren és vízen böjtölésről. Amit még hozzátennék az az, hogy az utóbbi időben egyébként tényleg nagyon kevés időm volt az imára, ezt megsínylette a lelkiéletem és bajom is van mindig elég és vágynék amúgy arra, hogy a Jézussal való kapcsolatom más legyen. Hogy máshogy éljem meg a hitem. De nem tudom, lehet-e ez az Atya akarata. Mostanában amúgy is arra gondolok, hogy szeretnék inkább több örömöt a Jézussal való kapcsolatomba, inkább a jó dolgokat, a közös időt, a szentáldozás örömét akár naponta, a szentségimádást, az éjszakai imát. Szeretném azt, hogy közvetlenebb legyen vele a kapcsolatom, személyesebb, meghittebb. Csak úgy örülni egymásnak sok stresszelés, bűntudat, aggodalom nélkül. Olyan, mintha nem bánná ezt, hogy én inkább a szeretetemet akarnám neki adni az örömökkel együtt. Nemrég magamhoz vettem a liturgián és miután megtörtént, mintha azt hallottam volna, hogy azt mondja "Annyira szeretlek". Amikor pedig megosztottam ezt vele, hogy én a szívem mélyén csak a közelségére, a közös időre, az örömre vágyok, akkor azt mondta, szerintem, hogy ő is akarja, amit én. Biztos csak képzelődök. De ha meg én nem olyan felajánlásokat teszek mint mások és nem követem a hagyományos módszereket, az nem baj? Az egyház éppen arról szól, hogy egy közösség vagyunk, mindenkire vonatkoznak ugyanazok a dolgok, azért nem nagyon szokás ettől annyira eltérni. Elnézést kérek a hosszú levélért, de ez így a böjt elején nagyon foglalkoztat.

Kedves Lelkiatya!Ön mennyire ért ezzel egyet amit lentebb küldök leírást?Olyan sok az olyan munkahely ahol kihasználják az embert!Négy gyermekes anyukaként felmondtam a boltban mert mikor betegek voltak a gyerekek semmi segítséget nem kaptam nem létezett ott táppénz mert hogy muszáj mennem mincs helyettem ember nem tudtuk már fenntartani férjemmel ezt a rendszert egyébként lelkileg megnyugodtam mert ha nehezebb is lesz a családom választottam!!Ön szerint azért mert helyesen döntöttem? Ezt olvastam és megérintett A jó dolgozók nem balhéznak. Nem könyörögnek. Nem magyarázkodnak. Egyszerűen csak egy nap eltűnnek. Csendben összepakolják a tudásukat, a lojalitásukat, a plusz energiát, amit mindig beletettek… és elviszik oda, ahol ez nem természetes elvárás, hanem érték. Nem vitatkoznak a tiszteletért. Nem harcolnak azért, hogy végre észrevegyék őket. Mert ahol bizonygatni kell az értékedet, ott már rég nem vagy megbecsülve. És amikor elmennek, akkor derül ki igazán, mennyit is értek. Köszönettel !Minden jót!

Kedves Lelkiatya!!! Azt szeretném kérdezni hogy mikor áll helyre a Szent Misék rendje az Attila téri templomba értem ezalatt hogy a hétköznapi Misék is mikortól lessznek a Templomba tartva???

Kedves Kelkiatya! Nem lenne szükség egy hiteles, katolikus egyházat belülről, egy, de inkább több püspök vagy bíboros segítségével, de az ifjú pápa vagy a két pápa minőségében bemutató, modern filmre vagy sorozatra? Érezhetően igény van a témára, a sok milliós egyházban biztosan vannak tehetséges rendezők. Nem dokumentum film, hanem a fenti példák szerinti játékfilmként. Ez sokat segítene az egyház megismerésében.