Kedves Lelki Atya! 2 nagyon fontos kérdéssel fordulok önhöz. Egy ilyet írtam: Tisztelt Lelkiatya! Abban szeretnék segítséget kérni hogy hogyan lehet továbblépni egy lánytól? Augusztus óta kedvelek egy lányt. Volt valami közöttünk, de utána elutasított októberben. Írogattunk sokat, stb. És nem tudok tovább lépni, azóta sem. Iskolámba jár, minden nap látom. Csodálom, nézem egyfolytában. Amióta elutasított, kicsit mérges lettem. És nem az, hogy kibeszéltem őt, hanem csak elmondtam a barátaimnak, hogy mi történt. És nagyon szomorú lettem. És mivel a barátaim nem akarták, hogy szomorú legyek, ráírtak csúnya dolgokat, amiket nem én kértem. De a lány szerintem azt hiszi, hogy én kértem és én kibeszéltem őt. Lehet kibeszéltem,de nem ez volt a helyes, hogy ki kellett volna beszélni. Szerintem nem tettem, de megbánom, hogyha tettem. És mivel a lány félreértett és azt hitte, hogy én nagyon rosszul beszélek róla, már nem is beszélünk. Konkrétan utál. Imádkozom, hogy kiderítse, rájöjjön, hogy én még mindig kedvelem, és nem fordulok hozzá rossz indulattal, és hogy újra beszélhessünk, legalább baráti szinten, vagy esetleg más szinten. Kérem őn is imádkozzon emiatt. És nem tudok tovább lépni. Egyszer jobb lesz, aztán egy idő után visszatér ez az érzés, hogy nagyon hiányzik, stb. És annyira hiányzik. Nem el akarom felejteni, hanem vissza akarom kapni. És nagyon rossz. Kérem segítsen. Én azért nem szeretnék egy papír levelet írni, egy, mert már próbáltam neki írni online. És nagyon ellenem volt. És aztán le is tiltott. A másik, itt jön be a második kérdésem félek, hogy kinevet, elmondja a barátainak és nevetnek rajtam. A második kérdésem olyan lenne, hogy érdekel, mit gondolhatnak rólam mások. Szenvedek szorongók miatt minden nap. Ha mondanak valamit rólam rosszat, akkor elkezdek szomorkodni. Rossz kedvem lesz.Kérem imádkozzon értem hogy ne érdekeljen hogy mit gondolnak mások, szenvedek nagyon rossz emiatt. Mi egy módszer amit ajánlana?És hogyan ne hagyjuk hogy rossz kedvre kerüljünk? Nekem az a problémám a figyelemeltereléssel, hogy mindig, amikor eszembe jut ez a problémám, hogy érdekel mit gondolnak mások rólam, elmegy a kedvem, rossz kedvem lesz. És akkor már nem lehet elterelni a figyelmemet róla. Egy példát mondanék. A barátaimmal voltam kint, és élveztük a dolgot. Eszembe jutott, hogy a sulimból valaki vagy valaki más rosszat gondol rólam az. És nem tudtam élvezni már a barátommal a dolgot. Nem élveztem, rossz kedvű lettem és rossz volt, és ott nem tudtam elterelni a figyelmemet. És imádkozok ezért, de most gyógyszeren vagyok, de már azt is abba fogom hagyni. Imádkozok egyfolytában emiatt. De nem tudom. A lányért is imádkozom. Mert nagyon vonzódom hozzá. Kérem segítsen hogy mi egy jó módszer mindakettőre. Hogyan lehet továbblépni és hogyan lehet nem érdekelni hogy mit gondolnak mások

Tisztelt Lelkiatya! A huszas évei végén járó fiatal férfi vagyok. Körülbelül 2-3 hónapja kezdett bennem megérni, hogy meg szeretnék bérmálkozni. Eddig nem tartottam fontosnak, annak ellenére, hogy legalább minimálisan megvolt az érdeklődés a kereszténység iránt, de nem tartottam fontosnak a "hivatalos" folyamatot végigjárni, ami a "teljes jogú" katolikus kereszténnyé váláshoz szükséges, pedig Édesapám bátorított is, hogy legyek megbérmálva. Sajnos Édesapám már tizenéve, hogy elhunyt én pedig olyan élethelyzetbe kerültem, ami nagyfokú elmagányosodással járt. Ekkor jutott eszembe, hogy ha megbérmálkozok, akkor az út során közösségbe járok és lesznek körülöttem emberek, a kereszténység felé pedig volt legalább minimális érdeklődés, annak ellenére, hogy nem tulajdonítottam neki különös jelentőséget/figyelmet (mondhatni, csak éltem az életemet). Én római katolikusként lettem keresztelve, ahogy édesapám is. Viszont apai nagypapámig bezárólag mindenki görögkatolikus volt. Édesanyámtól tudom, hogy annak idején a szülővárosomban Édesapám javaslatára görögkatolikusnak kereszteltek volna (mert annak ellenére, hogy Édesapámat római katolikusnak keresztelték, valamennyire fontosnak tartotta, hogy a család eredeti rítusa szerint kereszteljenek engem, bár nem erőltette), de mivel messze van a szülővárosom a várostól, ahol akkor laktunk és a logisztika nehézkes volt, római katolikus templomban lettem megkeresztelve. Ennek az előnye az is volt, hogy az unokatestvéremmel együtt tudtak keresztelni, ami miatt a keresztelő utáni ünneplést a családdal így együtt lehetett tartani. Édesapámtól ezután is hallottam a görög rítust emlegetni, de ahogy mondtam, nem tulajdonítottam különös jelentőséget a kereszténységnek. Én mindig az a fajta ember voltam, aki azt vallotta, hogy gyökerek nélkül nincs stabil élet, így a gyökerekhez való visszatérés jegyében határoztam el, hogy bár kicsit félve (mert nem tudom mi vár rám ezen az úton), de meg szeretnék bérmálkozni, ezzel egyidőben megismerni a bizánci rítusú katolicizmust. Elkezdtem egyszerre szentmisékre és szent liturgiákra eljárni több különböző templomba (úgy értem, mind a két rítushoz több templomba elmentem, ez egyfajta közösségkeresés részemről), és úgy érzem a bizánci rítusnál "otthon vagyok" és érzem, ahogy Isten hív magához. Utánanéztem, és arra jutottam, hogy mivel római latin rítusban lettem keresztelve így akként is kell bérmálkoznom és így szentmisére járnom, de van lehetőség rítusváltásra. A bérmálásom után ezt szeretném is meglépni. Sajnos olyan információt is kaptam, hogy az Egyház nem szereti megadni rá az engedélyt, főleg nem fiúknak/férfiaknak. A kérdésem az lenne, hogy ilyen háttérrel van esélyem rá, hogy hivatalosan görögkatolikus legyek? Egyáltalán, hogyan néz ki a gyakorlatban ez a folyamat? Köszönöm szépen a válaszát előre is!

Kedves Lelkiatya! A véleményét szeretném kérni valamiről. Egy amerikai barátom most egy hónapot Magyarországon tölt, kétszer már találkoztam vele úgy, hogy ő jött ide, ahol én lakok (egy megyeszékhely), ő Budapesten van, onnan megy különböző más városokba, de lehet, hogy én is elmegyek hozzá Budapestre, hogy még többet találkozhassak vele, meg van is régen tervezett programunk. Olyan városban lakok, hogy vonattal eljuthatok Budapestre egy nap alatt és vissza is jöhetek, még ha fárasztó is. Azt mondta, hogy aludhatok nála, van annyi szoba. Éppen ez a kérdésem. Édesanyám azt mondja, nem örülne, ha nála aludnék. Amikor ő jön ide, akkor én alszok itthon, ahol amúgy is szoktam (édesanyámmal lakok), ő meg az én korábbi albérletemben, amit egy most ott lakó barátom biztosít neki szállásként. Ma felmerült bennem, hogy lehet szívesen aludnék nála, ahogy felvetette, mert azért elég fárasztó egész nap menni, sétálni, kétszer megtenni a budapest-oda/vissza távolságot kimerítő lehet és bevallom, már egy ideje vágyok arra, hogy legyen egy pihentetőbb napom, ne siessek mindig, lelkileg nyugodt legyek, békésebben töltsek egy napot és egy estét. Valahogy mégsem vagyok biztos benne, hogy jó lenne-e, ha a barátomnál aludnék. Ő egyedül jött az USA-ból (férfi, egyedül utazik, nincs felesége, menyasszonya sem), én meg egyedül utaznék hozzá és más nem lenne ott. Mármint, a budapesti találkozónkon sem (mármint, nyilvános helyen, persze lennének mások is, de nincs baráti kör) és a lakásban éjszaka sem. Csak ő meg én. Ön is az édesanyámmal ért egyet? Csak barátok vagyunk, régen tetszettem neki és ő is nekem, de nem mondtuk ki egymásnak, csak később, amikor ő már visszament a hazájába és akkor is valahogy úgy mondta ki ő, hogy mit érzett, hirtelen, amikor beszéltem neki valakiről, akibe beleszerettem, én meg igazán sose mondtam ki neki, hogy tetszett nekem. Már nem vagyok belé szerelmes, ez évekkel ezelőtt volt és én biztos vagyok benne, hogy ő sem belém. Már évek teltek el azóta, sose adja jelét érzelmeknek, nincs különösebb fizikai érintés köztünk (megöleljük egymást néha, mikor találkozunk, de nincs benne semmi túl intim), más azóta az élete. A szívem mélyén azt érzem, hogy találkozni vele nem baj, de nála aludni nem lenne jó döntés...de, azon is gondolkodtam, hogy, akárhogy is, de az embernek szabad akarata van, ha nem akar bűnbe esni valakivel, akkor nem fog, akkor se ha egy szobában vannak...akár még akkor sem, ha egy ágyban alszanak. Inkább a helyzet az, ami nem stimmel, ugye? Hogy, még ha nincs is semmilyen bűnbeesés, ott a lehetőség, az egész helyzet lehet egy kísértés? Még két másik kérdésem is lenne, ami ugyanebből a logikából fakad. Mi a helyzet akkor, ha szeretném meglátogatni, de nem tudok egy nap alatt megtenni egy teljes utat, mert külföldre megyek hozzá? Néha más európai országokban tölt valamennyi időt, hívott már többször, hogy menjek és ma is mondta, hogy látogassam meg, amikor Franciaországban lesz (legalábbis tervez menni), de ha már mennék, csak jobb lenne akár 2 vagy 3 napra menni. Ha nem alszok nála, de elmegyek egy szállodába és ott alszok, mondjuk akár közel az ő szállásához, az úgy jó lehet? Nem olcsó, az tény, főleg akkor nem, ha számomra is könnyen megközelíthető helyen szeretnék szállást, mert nem szeretnék eltévedni. Ez talán egy köztes megoldás lenne és így találkozhatnék is vele huzamosabb időre akár, de nem aludnék nála. Ugyan nagyon alacsony a valószínűsége, hogy nekem erre pénzem lenne és egyébként sem biztos, hogy megtehetném egyéb okokból, de ha elmennék akár az USA-ba hozzá, ugye akkor is célszerűbb lenne külön aludnom, akkor is, ha nagyon magasak a szállodaárak? A harmadik kérdésem: ha tegyük fel, helytelen lenne nála aludnom, akkor ugyanez vonatkozik minden alkalomra, amikor kettesben vagyunk egy lakásban vagy az éjszakai alvás más? Elmehetnék például hozzá, hogy megtanítson nekem egy receptet és főzzünk? Ilyen már volt régen is, amikor még tetszettünk is egymásnak, nem lett rossz következménye. Vagy, amikor beszélgettünk és ücsörögtünk a korábbi albérletemben, az is bűnre vezető alkalom volt, hiszen úgymond ledönthetett volna az ágyra? Ezt így szó szerint értem. Amikor ott voltunk ketten, semmi bűn nem történt. Segítene megértenem, hogy hogy van ez az egész? Nagyon fontos nekem ez a barátom, ez a személy és amennyit lehet, szeretnék vele találkozni, de nem bűnösen.

Tisztelt Lelkiatya! A vecsernyében és az utrenyében mi a funkciója a sok “kis ekténiának”? Sokszor teljesen feleslegesnek érzem azt, hogy az utrenyében kathizmáliononként ugyan azt a kis ekténiát mondja a pap. Jézus azt mondta, hogy az imádságban ne legyünk szószaporitók. Akkor miért imádkozzuk annyiszor ugyan azt? Válaszát előre is köszönöm! Grossné Jolánka

Dicsértessék a Jézus Krisztust! Én egy 21 egy éves katolikus lány vagyok, és az lenne a kérdésem, hogy hogyan ismerhetem fel Isten akaratát. Nemrég szakítottam a vőlegényemmel, de nem vagyok biztos a döntésemben. Sőt, megkönnyebbülést vártam, de helyette nagyon kiborultam, és úgy érzem semmi értelme az életemnek. A szakításunk is eléggé fájdalmas volt, mivel kb. 3 órán keresztül beszélgettünk, és megértettük egymást. Én tudom hogy ő őszintén szerelmes belém, ezt mondta is és be is bizonyította már egy ideje. Ő ateista, viszont már majdnem egy éve nem élünk együtt szexuálisan, és ő ezt elfogadta. Igaz sok vitánk volt azóta emiatt. Viszont pont emiatt és más problémák miatt pl pénz. Teljesen eltávolodott tőlem, és én próbáltam mindent megtenni , hogy boldog legyen de úgy érezte hogy boldogtalan. Emiatt én is az voltam. Sajnos nagyon olyan volt a kapcsolatunk, hogy én átvetem az ő hangulatát, és mindig mindent tökéletesen akartam csinálni, minent megadni amit csak lehet, de úgy tűnt hogy ez nem elég. Ő egy függőségekre hajlamos személyiség, é 2 éve miattam leszokott a dohányzásról, és az alkoholt is csökkentette. Viszont új függősége a telefonja. Ezért néha nem csak én éreztem egyedül magam a kapcsolatban hanem egyedül is voltam. Hétvégén találkoztunk, és ott aludtam nála, de egy idő után már idegesített. Szégyenlem ezt, de elkezdtem szégyellni vele elmenni valahová. Régen nem voltak ilyen problémáim. Tudni kell róla hogy metál zenét hallgat és van egy ilyen kivarrt mellénye amit mindig hord. Szó szerint. Ez engem nagyon zavar, egyrészt mert kifejezetten keresztény ellenes is van rajta, másrészt mert gáz szerintem már 23 évesen. A szakadék egyre nagyobb lett köztünk. Én elegáns rendezvényekre vagyok hivatalos, de ő nem jön el velem. Mondja hogy szeretne, de az utolsó pillanatban meggondolja magát. A szakításunkkor többször mondta hogy nem érzi magát méltónak hozzám. És sajnos én is így éreztem sokszor, a viselkedése vagy a kinézete miatt. Sokáig nem talált munkát, és ezért is depressziós volt, teljesen kizárt, nem érezte magát férfinak. Ezt is utólag mondta. És én nagyon sajnálom, őt is és a kapcsolatunkat is, mivel ő a legjobb barátom, és csak ő tud engem megnyugtatni. Amikor otthon vagyok vele, otthoni ruhában, és beszélgetünk bármiről, a jövőről vagy a politikáról, akkor semmi baj sincs. Nagyon jól megértjük egymást, viszont egy ideje úgy éreztem hogy nincsen a kapcsolatunknak jövője. Azt tudom, hogy szeret engem és én is szeretem őt már amennyire tudom. De sok minden megváltozott bennem. Viszont most a szakítás után, teljesen kétségbe vagyok esve. Rettenetesen hiányzik, és egyfolytában eszembe jut amiket mondott. Hogy küzdeni fog értem, és visszaszerez, ilyesmik. Én viszont nem látom már a közös jövőnket. De lehet hogy csak azért mert már elég rég óta készülök erre a szakításra. Nem tudok más férfit elképzelni magam mellé. Viszont azt szeretném, hogy térjen meg. Akkor minden rendbejönne kettőnk között. Ebben a helyzetben mi lehet Isten akarata?

Kedves mindenki! Alkalmas lettem, megkaptam az állást! Készül a szerződésem! Köszönöm szépen az imákat!

Kedves Lelkiatya! Hogyan tudjuk a házastársunkat úgy Krisztushoz vezetni, hogy az ne legyen erőltetett? Konkrét példát említve: rossz tapasztalatai vannak a gyónással kapcsolatban, ezért nehezen veszi rá magát a gyónásra. Én szeretném a lelki javát, szeretném, ha gyónna és fontosnak tartaná. Ugyanakkor mindaz, ami a hitünket érinti belülről kell fakadnia, nem pedig külső kérésre.

Kedves Lelkiatya. Olyan kérdésem van hogy ha gyónás után, előfordul a csúnya beszéd. Azt azonnal újból megkell gyónni? Vagy ha csúnyán beszéltem áldozhatok?! Igyekszem figyelni erre de van hogy például munkahelyemen nem sikerül tartanom. Főleg most a választások után. Bűn úgy áldozni? Van hogy észre veszem és egyből mondom jaj drága jó Jézus Krisztus bocsáss meg nekem. Mit gondol erről?

Tisztelt Lelkiatya! Abban szeretnék segítséget kérni hogy hogyan lehet továbblépni egy lánytól? Augusztus óta kedvelek egy lányt. Volt valami közöttünk, de utána elutasított októberben. Írogattunk sokat, stb. És nem tudok tovább lépni, azóta sem. Iskolámba jár, minden nap látom. Csodálom, nézem egyfolytában. Amióta elutasított, kicsit mérges lettem. És nem az, hogy kibeszéltem őt, hanem csak elmondtam a barátaimnak, hogy mi történt. És nagyon szomorú lettem. És mivel a barátaim nem akarták, hogy szomorú legyek, ráírtak csúnya dolgokat, amiket nem én kértem. De a lány szerintem azt hiszi, hogy én kértem és én kibeszéltem őt. Lehet kibeszéltem,de nem ez volt a helyes, hogy ki kellett volna beszélni. Szerintem nem tettem, de megbánom, hogyha tettem. És mivel a lány félreértett és azt hitte, hogy én nagyon rosszul beszélek róla, már nem is beszélünk. Konkrétan utál. Imádkozom, hogy kiderítse, rájöjjön, hogy én még mindig kedvelem, és nem fordulok hozzá rossz indulattal, és hogy újra beszélhessünk, legalább baráti szinten, vagy esetleg más szinten. Kérem őn is imádkozzon emiatt. És nem tudok tovább lépni. Egyszer jobb lesz, aztán egy idő után visszatér ez az érzés, hogy nagyon hiányzik, stb. És annyira hiányzik. Nem el akarom felejteni, hanem vissza akarom kapni. És nagyon rossz. Kérem segítsen

Kedves Válaszoló Lelkiatya! 25 éves katolikus vallású férfi vagyok, és úgy döntöttem szeretnék a párkeresés útjára lépni. A legjobban egy velem azonos értékrendű nőnek örülnék. Mivel Debrecenben tanulok, ezért szeretnék keresni ottani ificsoportokat ahol vannak hetente személyes találkozók. Jelenleg 2 ilyen közösségről tudok, a Szent Anna ifi ami csütörtökön van, és a Megtestesülés Plébánián szokott szerdánként még lenni. Szeretnék még érdeklődni, hogy Debrecen, esetleg bárhol a Hajdúdorogi, vagy Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye területén bárhol vannak-e még ilyen ificsoportok? Mert úgy gondolom, hogy egy nagyvárosban, mint Debrecen kellene még lenni. Ha például van(nak) Nyíregyházán is ilyen csoport(ok), akkor számomra az is szóba jöhet. Továbbá érdekelnének keresztény párkereső alkalmak az ország bármelyik területén. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy az Első lépés című alkalomra ami 4.25-én lesz Pesten már beteltek a helyek. De nem szomorkodok, mert bízom abban, hogy ezt direkt rendezte így Isten mert látta előre, hogy nem ott találnám meg a megfelelő párt. Ezért érdekelnének még keresztény párkereső alkalmak. Mivel sokan hajlamosak ilyenkor rosszra gondolni, ezért szeretném tisztázni, hogy semmi "vadászösztön" meg egyéb hasonló szándék nincs bennem, hogyha látok egy szingli nőt azonnal letámadom. Én mivel katolikus vagyok csak szeretnék hasonló értékrendű/elveket valló csoportokban ismerkedni. A választ ami nekem most sokat segítene előre is köszönöm szépen!

Kedves Lelkiatya! Újfent a mentálisan beteg nő vagyok. Nagyon szépen köszönöm a válaszát, és annak a testvérnek is, aki írt a Pirehabbal kapcsolatosan. Úgy néz ki, hogy lesz állásom, mégpedig takarítói állás, hiába írtam azt, hogy lassú vagyok ennek a munkakörnek a betöltésére. Olyan kft fog alkalmazni, amely direkt ilyen megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztat. Először 4, majd 6 órában fogok dolgozni. Azt mondták, hogy be fognak tanítani. Remélem, hogy sikerül majd megfelelni az elvárásoknak. Még hátravan az üzemorvosi vizsgálat, ha megfelelek, alkalmaznak. Kérem szépen az imáikat meg egyszer, és mindent köszönök! M Dicsértessék a Jézus Krisztus!

az történt hogy december végén elkezdtem böjtölni, és sikerűlt nem enni, csak inni, kakaót, karamellás tejet, stb. és 150 zsoltárt mondtam el térdelve, megállás nélkűl, anélkűl, hogy felálltam volna és ezen kívűl volt, hogy 2 óránál többet sőt, 4-3 órákig térden olvastam a zsoltárok könyvét, és nem egy alkalommal. viszont jött egy elesés az életemben, amikor megfogadtam, hogy ha nem teljesítem, azok vére, akikért böjtölök. az én lelkemen száradhat. és voltam Budapesten, és imádkoztunk ez ellen, egy testvérrel, viszont amikor munkában voltam, éreztem az elesésnek, a kudarcnak az érzését, amit éreztem akkor is, amikor elestem a múltban, amikor a paráznaság bűnét (Istentelen tartalom) ((pornográfia)) követtem el a testem ellen. és azóta érzem hogy nincs meg az a szellemi hatalom, tekintély csúnya szóval hatalom. de leszögezem, hogy semmiféleképpsem arra használtam ezt a hatalmat, hogy önzés vagy gonoszság céljából legyen, legalábbis, próbáltam, hanem hogy Krisztus Istenünknek örömet okozzak és ezzel eleget monddtam..Isten királyságába fektettem bele, és próbáltam tényleg, és törekedni, hogy ez a hatalom arra szolgáljon, hogy az evangélium, amelyről megvan írva, hogy képes minden embert üdvőzíteni, felragyogjon az embereknek. viszont amikor elestem, azelőtt történt valami, és itt kezdödőtt minden..magamba megbeszéltem Istennel, hogy hagyom, hogy megverjenek. és az ember akinek mondtam folyamatosan, hogy aki hisz annak örök élete van pofon vágott, és mentem utánna mindig. és barátom megvédett, nem engedte hogy megverjenek és ezt csináltam sokáig, végűl vonatra ment..és énis elindultam haza..vissza kellet volna menjek, bevállalni a verést, mert már nem volt ott a barátom. de nem mertem..és emiatt tartok most itt..és amikor mentem haza fele, megígértem Istennek, 150 zsoltárt elmondok kárpótlásúl térdelve, de nem tudtam megcsinálni..és miattam káromolta az az ember, az Úr nevét, mert erőszakos voltam..de ha elmentem volna a verésig, nem lett volna gond, mert utánna imádkoztam volna érte..és amióta ez történt, azt érzem, hogy nincs az a Szentség, és kenet, ha szabad ezeket írjam, ami volt..és már 5 zsoltárt is úgy mondok el, hogy gyorsan elakarom mondani, oda se merek menni, az Úrnak a próbája alá, kerülőm a fenyítést,és nem tudom hogy fogok felállni ebből..a testem is levan gyengűlve, és nem akarok eretnekséget mondani, az Úr próbája alatt azt értem, hogy mnem merem a hitemet kipróbálni és ugyanoda visszamenni abba a pozicióba, amiben voltam, mert tudom, hogy nagyon félelmetes az egész...és a testem is levan gyengűlve, nem ettem húst ebbe a hónapba, és nem lenne ezzel gond, de a körülöttem lévők aggódnak, és valamilyen szinten van hatása annak amit mondanak..

Kedves Lelkiatya. Van egy 66 éves barátnőm én 31 éves vagyok. 7 éve ismerjük egymást 3 évig dolgoztunk együtt. Ő elment nyugdíjba én meg 70 km re arrébb költöztem a férjemhez. Mivel ő nyugdíjas ráér. Én viszont nem igazán, felkelek reggel 5 órakor hetente 3x járok templomba misére reggel 7 órásira amire 6.15 kor indulok. Heti 2x hajnalban sétálok vagy bevásárolok. Hétvégén a szüleinknél vagyunk. Hétköznap ha sétálós nap van vagy bevásárlós vagy mise nap sok idő elmegy Álltalában utána olvasom a bibliát,az is sok órát kivesz. Utána 11 kor készülődök enni. Mert 12.00 tól dolgozok este 8 ig. És a munkahelyen több munkát adtak takarítok. Nem érek rá öt hívni. De ha hívom is állandóan panaszkodik. Kihangositom a telefont úgy dolgozok, 30 percig panaszkodik elmeséli hogy akik napi szinten hívják azok mit panaszkodnak neki. Akkor ha nem hívom számon kér miért nem hívom, miért nem hívom reggel vagy este? Nagyon unom már állandóan ő rosszul van ő szédül neki nem jó egyedül, egyébként van párja de nem tudnak együtt élni. Minden nap ugyan azt mondja. Egy ideig hívtam minden nap mert kevesebb munka volt és sajnáltam. Évente 2 x megyek be a városba 70 km re odébb meglátogatom, de most húsvétkor nem akarok menni. Már elkezdte mondani hogy élni akar 120 évig hogy tudjon velem találkozni. Bár nem tudom idővel hogy fogok be menni hozzá, még nincs gyermekünk de szeretnénk. Akkor is elfogja várni hogy menjek állandóan és hivogassam.? Amikor belehajoltam a szememmel a Yukka növénybe kórházba kelett mennem, akkor is számon kért miért nem hívtam, elmondtam nagy fájdalmam van, mondja az nem jó és fújta a panaszkodását. Amikor én vagyok lázas beteg influenzás is az ő panaszkodását hallgattam. Mert ő egyből kitér a saját panaszára.Most már egy két hetente hívom, de akkor is végig sajátját mondja. Ha nem hívom 5x csörget. Szóval nagyon nehéz vele. Ha viszont hívom, hívja valaki másik, egyből jaj le kel tennem hívnak. Most akkor az ilyennel mit kezdjek? Rosszul is esik mert sajnálom de, egyszerűen szóhoz sem lehet melette jutni. Napi szinten hívja őt 5 ember plusz én ha hívom. És mindenkinek ugyan azt panaszkodja el.Meg eljátsza előttem ő milyen magányos, meg neki mennyire hiányzom. Eltudom képzelni utána meg azt mondja hogy meglátogatta az egyik barátnője. Ön mit javasol? Köszönöm szépen.

Tisztelt Lelkiatya! 2 kérdéssel fordulnék önhöz. Az egyik az hogy inkább a lányokat keresem mint Isten országát. Annyira nagy a vágyam egy barátnőért, hogy ismeretlen lányokat jelölök be:(. Tinédzser vagyok, és nagyon akarok egy barátnőt de mindig amikor közel jutok elbaltázom mert jön ez az érzés hogy mégsem akarom. Hogyan lehet átfordítani a kettőt, hogy inkább Isten országát keressem, ne lányokat. Mert amiért lányokat keresek, többször esek bele az önkeresítés bűnébe. Szomorúbb vagyok, hogy nem találok, és nem élhetek át dolgokat, amit nagyon szeretnék. Ismeretlen lányokat jelölök be, hogy ismerkedjek velük. És inkább szeretnék Isten országát keresni, tehát hogyan kell az egyiket csökkenteni és a másikat nagyobbítani. És hogyha úgy van, akkor hogy keressek lányokat? Jelöljek be őket, vagy menjek ki a házból csak hogy találjak őket, vagy mi? Vagy csak hagyjam Istenre és ő majd valahogy add? De hogy? A másik Templomban meg imádkozásban jó fiú vagyok, de iskolában, barátaimmal, stb. Nem Istent keresem, megfeledkezek róla. Nem teszek jót, stb. Hogyan lehet ez? És hogyan lehet jót tenni mindig?

Kedves Lelkiatya. Mostanában szeretnék a keresztényi útra térni nagyon,sokkal jobban. De sokat tiktokozok internetezek. Amikor meglátok egy csinos hölgyet akinek műkörme van, vagy drága krémjei, sminkjei. Azonnal én is késztetést érzek arra hogy nekem is legyen. Igyekszem nem költeni feleslegesen, Hála Istennek nem is költök. Alszok rá pár napot. És meggondolom magam. Mégsem kell. Munkatársam (Nem hívők) állandóan kérkednek azzal hogy nekik igazi bőr csizmájuk van. Vagy drága márkás kabátjuk. És direkt megkérdezik te hol vetted... Én? A kinaiba.. Ahol nagyon is drága a ruha. Igazából amíg nem lett férjem, nem lettem katolikus hívő. Addig sajnos nekem is az volt a legfontosabb hogy műkörmöm és drága márkás ruhám legyen. Csak nem értem magam miért van ez rajtam hogy nekem is kell egyből. Azonnal. Erről le lehet szokni? Néha úgy érzem kicsit büntetés mindenről lemondani. Viszont néha úgy érzem mindenről le kell mondani. Meglehet találni az aranyközéputat? Köszönöm ha válaszol.