Tisztelt Lelkiatya!
Sokszor látom, hogy a Görogkatolikus Szemléletben vannak igen terjedelmes fociról szóló cikkek. Ezeket mindig nagy sajnálattal veszem tudomásul, hiszen szerintem annak nem ott van a helye. Obbágy László atyának van blogja, ott kiélhetné az ilyen jellegű vágyait. A foci helyett javasolnék inkább valamilyen lelki tartalmú írást.
Tisztelettel: Kissné Piroska
Kedves Piroska! Sajnálom, ha ezek az írások nem nyerték el a tetszését, vagy úgy gondolja, hogy nem ide valók. Vannak, akik viszont kifejezetten örülnek annak, hogy ilyen, többnyire mókás hangvételű, mégis komoly tartalmat is hordozó írások is bekerülnek a Szemlélet-ünkbe. Azt javaslom, legközelebb bosszankodás nélkül lapozzon tovább, hiszen bizonyára talál benne egyéb érdekes írásokat. Úgy látom, a húsvéti számban is van Obbágy Laci atyától írás. Remélem, nem bosszantja föl. Én élvezettel olvastam.
Kedves Lelkiatya!
Az idei nagyböjtben sok mindent szerettem volna megtagadni magamtól és közelebb kerülni Istenhez, és ahhoz a gondolathoz hogy legyen meg az Ő akarata.
De folyamatosan elbuktam. És a sok gyengeségemre ráébredve nem közelebb, inkább távolabb érzem magam az Úrtól. Szinte minden héten gyóntam és áldoztam, de minden héten behúzott valami világi szenvedély a körébe. Voltam depresszió határán is. Nem tudom felfogni egyszerűen ennek az értelmét. Nem is tudom mire készülök én pontosan. És hogy hogyan lehet magamat Isten elé helyezni, és feladni az én akaratomat, hogy az Övé legyen meg. Tudom hogy szükségem van rá, mert szívem vàgyakozik a végtelen szeretetre, valószínű ezt az “Isten-alakú űrt” próbàlná kitölteni az a sok mértéktelen evés és ivás( ami dupplán megvisel, mert étkezési zavarból gyógyultam/gyógyulok) önkielégítés, társkeresőn az értelmetlen flörtölés, dohányzás és sok más gőgből fakadó cselekedet… A világhoz vagyok kötözve. És ez elkeserítő.
Ne keseredjék el! Azért is fáj mindez Önnek, mert szíve mélyéből szeretné másként, mert küzd. Ez nagyon is jó. Azt hiszem, ott hibázta el, hogy sok mindent szeretett volna fölajánlani, nem pedig módszeresen csak egyet vagy kettőt. Az atyák ezt tanácsolják, hogy egyenként gyomláljunk, ne egyszerre az egész kertet akarjuk gyomtalanitani. Viszont van egy nagyon jó hírem. Sokszor megtörténik, hogy amikor az ember elrontotta a nagyböjtjét, az Úr akkor is megajándékozza a föltámadás kegyelmével és örömével. Hisz vannak, akik csak a tizenegyedik órában állnak munkába, s ők is ugyanazt a bért kapják. Most, e nagyheti napokat igyekezzék minél imádságosabban tölteni, minél több szertartáson részt venni, és várja bátor és nyitott szívvel a föltámadást!
Kedves Lelkiatya! Az erős hit mit jelent? A napokban egy kilencedet ajánlok fel egy kegyelemért, amit évek óta szeretnék. Máskor úgy kértem ezt a kegyelmet és máskor más kegyelmeket, hogy biztos voltam benne, hogy meghallgat Jézus és megkapom. Valamikor egy ilyen érzésem is volt, egy megmagyarázhatatlan érzésem, hogy meg fogom kapni. Ez a kegyelem, amit említettem, ezért évek óta imádkozok és karácsony körül kaptam megerősítéseket is Istentől, hogy meg fogom kapni. Pár nappal ezelőtt ezt a kilencedet azért kezdtem, mert Jézusnak éppen mondogattam, mennyire szeretném ezt a kegyelmet és akkor jött egy ilyen sugallatom, hogy imádkozzak érte kilenc napon keresztül. Meg is teszem, de most nincs bennem az a bizonyosság, ami máskor. Azt tudom, hogy megadhatja Jézus és hatalmában áll, sőt, azt is, hogy valamikor megkapom, de nincs bennem az a magabiztosság, mint máskor. Inkább egy könyörgés az egész imám. Könyörgök, könyörgök, kitartóan könyörgök, de nem elkönyvelem magamban, hogy biztos megkapom a 9. napon, hanem csak reménykedek. Mostanában nagyon sokat szenvedtem és teljesen kimerültem ebben. Eljutottam oda, hogy már nem bírom tovább és az imához sincs már erőm. Úgy érzem, csak az segítene, ha ténylegesen megkapnám azt a kegyelmet. Most akkor gyenge lett a hitem vagy ez így normális, hogy az ember esetleg teljesen kimerül és akkor már csak könyörögni tud? Egyáltalán, jól tettem, hogy hallgattam erre a sugallatra?
Nem is kell, hogy meglegyen az a "bizonyosság". Ne is akarja, ne is keresse! Nem ez az erős hit. Sőt, azt mondhatom, a kilenced fogadása és teljesítése is az Ön esetében inkább a saját akarat erőltetése, nem annyira a hit kifejeződése. Ha már szinte ígéretet kapott arra, hogy megkapja azt a különös kegyelmet, akkor miért erőlködik még tovább ezen? Miért nem bízza rá nagy nyugalommal az Úrra, hogy ő akkor adja meg ezt, amikor ő akarja. A sürgetés, siettetés nem a nagy hitnek, hanem a türelmetlenségnek a jele. Az erős hit a bizalom, a ráhagyatkozás, nem pedig a magunk akaratának, elképzelésének az erőltetése. Úgy érzi, nincs ereje az imához, a fájdalmak, megpróbáltatások elviselésére, csak majd ezzel a kegyelemmel. Ez önbecsapás, ilyennel ne áltassa magát. Bízzon az Úrban, hogy ő tudja mit tud elviselni és mit nem. A nagy hit azt jelenti, hogy még ha nehéz is, kitart a bizalomban.
Tisztelt Lelkiatya! Egy régebbi- jelenleg a 28. oldalon található-kérdésre válaszolva azt írta, hogy a nemiséggel kapcsolatos gondolatokkal való foglalkozás egyedülállóak esetében bűn, házasságban élőknél viszont elfogadható a házaséletre való ráhangolódásként, bár minél kevesebbet foglalkozzon vele az ember.Mármost ha házasságban élő ember olyan írásokat olvas, ahol a nemiségről van szó, pl. a Gyakori kérdések című oldal Szexualitás rovatát, ez bűn vagy sem?Válaszát előre is köszönöm.
Hasonlót írhatok, mint a korábbi kérdésre. Nem biztos, hogy bűn. De lehet az. Ha egyéni érzéki vágy fölkeltése az eredménye, akkor kifejezetten rossz, és a házas kapcsolatnak ártó cselekedet. Ha együtt olvassák a házastárssal, annak érdekében, hogy a szexuális életüket minél színesebbé tegyék, akkor elképzelhető. De alapvetően nem javaslom. Ugyanis a házastársi szexuális élet is inkább beszélgetéssel, együttes próbálkozással, közös játékkal fejleszthető, nem annyira könyvekből vett ötletek alapján.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy hogyan lehet lemondani a szabad akaratról? Mert önkielégítés függő vagyok és nem akarok emiatt elkárhozni, de nem tudom legyőzni! Lemondanék a szabad akaratról és biztonságban lennék! Szeretném ha Isten inkább gyerekének tekintene és inkább Ő döntene az életemről mint sem én és emiatt buknék mindent! Gemgirl
Kedves Gemgirl! Biztosíthatom arról, hogy Isten Önt gyermekének tekinti, és ő dönt az Ön életéről. A bukdácsolás nem elfordulás Istentől, hanem annak megtapasztalása, hogy mennyire rá vagyunk szorulva Isten és persze, irgalmára. Az elbukásai miatt csak Ön nem szereti önmagát, Isten attól még ugyanúgy szereti Önt. És nem is hagyja, hogy elkárhozzék. Ez buta gondolat volna. Amíg Ön küzd, addig Isten mellett van. A saját akaratról lemondani nagyon nehéz. Egy egész élet lelki munkája kell hozzá, s valószínű, tökéletesen akkor sem sikerül. Persze, dolgozni kell rajta, legalábbis azon, hogy az akaratom Isten akaratához igazodjék. Ezt minden egyes döntéssel lehet erősíteni. Ha vannak ezzel ellenkező lépések, azok valójában nem a rossz döntések következményei, hanem az akarata gyöngeségének az eredménye. Emiatt nem fog elkárhozni, ne aggódjék. A függőségből nem könnyű szabadulni, ez tény. Ezt Isten is nagyon jól tudja. Örüljön minden egyes részeredménynek, adjon hálát! És mindig kezdje újra! Meglátja, egy nap ezek a küzdelmek meghozzák a várva várt eredményt. Ne adja fel!
Kedves atyám lehet e kérdezni nagyon fontos dolgot?
Igen. Természetesen.
Tisztelt lelkiatya !
Az Úr szereti q csúnya kover embereket ? Emberek engem nagyon nem szeretnek, elitelnek. Kövér vagyok sőt túlzottan is annyira hogy már menni se bírok. De 3 gyerek mellett nincs időm futni tornazni. Férjem se szeret, sőt szerintem soha nem szeretet. Mindig abrandozok hogy egyszer valaki engem is szeret szerelembol. De aztán most 31 évesen rajottem nem letezik szerelem. Leírok Önnek atyám egy tortenetet ezért is utalnak az emberek és a tanácsát kérem hogy dolgozam fel ; húgom romacsaladba került mi nem vagyunk azok, q mostani ferje családja teljesen meg tiltotta velünk kapcsolatba lepjen 4 éve már nem beszél se velem se szuleimmel. Hazug dolgokat talal ki a faluba rólunk és az emberek elhiszik és utalnak miatta. Minap a patika parkolajabol tolatunk kifele, jött egy autót aki megallt hogy kitudjunk tolatni mire ők arebb áltak és azt kiabaltak az autósnak hogy belénk kellett volna hogy jojon hogy megdögöljúnk, ez ennyire rosszul esett q mai napig fáj. Mit tegyek atyám? Érzem az embereken azt q megvetest hogy mennyire utalnak
Hát hogyne szeretné?! Az ő szemében nincsen csúnya ember. Ezt Önnek is nagyon hamar meg kell értenie, és ehhöz igazítania a hitét, magatartását. Higgye el, az Ön életében nem a fölösleges kilók okozzák az igazi nehézséget, hanem ez a téves, rossz szemlélet. Amellyel akárcsak eszébe jutott ez a buta gondolat, hogy Isten esetleg Önt a fölös kilói miatt nem szereti. Ez hatalmas butaság! S azt kell mondanom Önnek, hogy a többi ember is nem a fölös kilói miatt bánik Önnel szeretetlenül. A férje sem. Hanem legfőképp épp e téves gondolat miatt, hogy Ön sem szereti saját magát. Ez az, ami körülveszi, amit mások is érzékelnek. Persze, nem könnyű ezen változtatni, de fontos ennek fölismerése. Önnek most az egyik legfontosabb feladata, hogy elfogadja és megszeresse Önmagát. Ezt nem valami pszichológiai terápia útján kell elérnie - bár akár ezt is igénybe veheti -, hanem Isten felől kell mindent megközelítenie. Saját magát is. Isten végtelenül szereti Önt. Ez kell, hogy legyen a kiindulópont. "Mit szeret bennem Isten? Miért szeretsz engem, Uram? Hogyan tudom fölfedezni ezt a szeretedet? Hogyan tudlak én is jobban szeretni?" Ezekkel a kérdésekkel kell foglalkoznia imádságban. Ez az első lépés. A második, ami, persze, ezzel egyidejű, hogy Ön is keresse a módját, hogyan tudja a szeretetét kifejezni mások felé. Soha ne hagyja, hogy a szomorúsága átragadjon másra is. Nem megjátszással, hanem belső átalakítással. Keresnie kell, hogy mi mindennek lehet örülni az életben. Ön ezzel a testalkattal is lehet nagyon vidám, gyakran kacagó ember. Vannak ilyenek. Olyan üdítő, amikor egy korporens asszonyságból sugárzik a vidámság, a szeretet, a jóság! Ön is válhat ilyenné. Ha ez most lehetetlennek tűnnék is, Isten mindenre képes. Addig pedig, amikor megvetést, szeretetlenséget tapasztal, imádkozzék azokért az emberekért, akik ezt teszik. "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Általában imádkozzék sokat másokért, vegye észre mások baját, nehézségét, s ha tud próbáljon segíteni, ha nem, az imádságával segítse őket. Ez azért is fontos, hogy ne saját magával foglalkozzék, hanem minél többet másokkal. Önmagával csak ezért, hogy megtalálja Isten útját a lelkéhez. Ugyanezt erősíti, ha másokkal törődik, az ugyanez az út.
Kedves Lelkiatya! Ha tettem magamban otthon egy felajánlást Istennek, de később papoknak is bevallottam ezt, tehát ők is tudnak róla és a püspöknek is említettem egy lelki beszélgetés során, akkor én ezt feloldhatom egymagam, úgy, ahogy felajánlottam, tehát itthon egyedül vagy be kell vonni ebbe a papot/püspököt? Hivatalosabbnak érezném, ha pap előtt lenne feloldva, de elvileg mi lenne a helyes módja ennek? És, mi a helyzet a püspökkel? Muszáj neki is tudni róla vagy nem? A felajánlás akkor jónak tűnt, szerintem volt is helye az életemben, hiszem, hogy másoknak is használt, még ha ez most még nem is látszik, és igyekeztem helytállni benne és őszintén mondtam, amikor mondtam és viszonylag sokáig kitartottam benne, de már úgy érzem, nem akarom. Körülbelül 15 hónapja tettem. Nem biztos, hogy teljesen megváltoztatná az életem ha visszavonnám, de szeretném egyértelműen kifejezni Istennek, hogy én ezt már nem akarom. Jézusnak ajánlottam magam áldozati báránynak a szeretteimért, hogy a szenvedéseimet, betegségeimet, imáimat, mindent, amit teszek, számítsa be az ő üdvösségükért. Nem tudom ezért van-e, de szerintem nagyjából azóta állandóan szenvedek. Az egyetemen nagyon nehéz dolgaim vannak, sokszor betegen kell csinálnom, ha nem akarok kifutni a határidőből, édesanyám nemrég kórházba került, de már hazajött, az egy iszonyú stressz volt és én magam állandóan beteg vagyok. Olyan betegségek, amik korábban, évekkel ezelőtt évente 1 vagy 2 alkalommal kínoztak, most sokkal gyakrabban, mindig van valami új panaszom is, és állandóan mennem kell az orvosokhoz, még akkor is egyébként, amikor nem kell, mert utólag kiderül, nincs is bajom (hanem félrediagnosztizál valaki) lelkileg teljesen kimerültem, állandóan aggodalmaim vannak és én ezt nem bírom tovább. Rosszabb esetekben öngyilkos gondolataim is voltak, de azért ezek nem állandóak és körülbelül tudom már kezelni őket. Amikor stresszelek és félek, vér folyik a kezeimből. A kezeim egyébként is sebesek, de olyankor vérezni kezdenek. Akkor is, ha előtte egy pillanattal nem vérzett és azon a ponton nincs is látható seb. Csak azt látni, hogy folyik ki a vér ott. Úgy érzem magam, mint egy bárány, akit éppen kivéreztetnek. Mint akit addig gyötörnek, amíg minden ereje elfogy. Akár az említett felajánlásom miatt szenvedek, akár másért, én hivatalosan és egyértelműen ki akarom fejezni Istennek, hogy én ezt már így nem bírom tovább és nagyon kérem, vegye el a terheim, mert már sírni lenne kedvem, szoktam is, minden erőm elveszi ez a gyötrelem és úgy érzem, én már azt még akkor se szeretném, ha ezzel hozzájárulnék mások üdvösségéhez. Mert már annyira kimerültem ebbe. Nem az első 1-2 megpróbáltatás után jutottam el idáig, hanem sok türelem, kitartás és küzdés után. Más módon szívesen segítek másoknak, de már inkább tenném ezt imával, böjttel, mindegy mivel, de ne így. Már az Istennel való kapcsolatom is abból áll, hogy könyörgök, ha mégis segít, hálát adok, küzdök, hogy kitartsak, küzdök, hogy bízzak benne, de igazán mélyre jutni nem tudok most a lelki életben. A Jézus iránti bizalomban tudtam fejlődni, de én már azt érzem, nem bírom tovább és nagyon szeretném, hogy Isten fogadja el ezt, hogy én ezt így már nem akarom. Hogy könyörüljön rajtam. Hogy a sok szenvedés után legyen könnyebb. Hogy fogadja el, hogy én ennyit bírtam és már nem szeretném azt, amit addig csináltam. Ön szerint Isten mennyire megértő ebben? Azt tudom, hogy egy nagy kegyelmet fogok kapni, mert kinyilatkoztatta nekem többször és azt elismerem, hogy ha nem szenvedtem volna ennyit, akkor azt a kegyelmet se tudnám alázatosan fogadni. Ennek ellenére én már ezt az egészet így nem akarom. Ideig-óráig még működik, hogy az ember összeszedje magát akár 1-1 alkalom erejéig, mert már állandó jelleggel nincs ereje, a korábbiakkal ellentétben, de valamikor már ez is lehet túl megterhelő. Úgy érzem, én már eljutottam ide. Ha szabad akaratomból felajánlottam valamit, szabad akaratomból vissza is vonhatom, ugye? Reménykedhetek, hogy megért engem az Isten?
Az teljesen bizonyos, hogy Isten nagyon megértő velünk. Ebben bátran bízhat.
Amit leírt, az nagyon tanulságos. Istent mindig komolyan kell venni. Úgy is mondhatnám: nem babra megy a játék. A felajánlásainkat komolyan kell vennünk. Illetve minden szavunkat, amit neki mondunk. Szerintem nem ott rontotta el, hogy túl nagy dolgot vállalt, hanem azzal, hogy nem kísérte ezt a felajánlását a hit munkájával. A szenvedés önmagában nem távolít el Istentől, csak akkor, ha azt nem vele éljük meg, hanem nélküle. Attól tartok Ön is így járt. Volt egy nemes fölajánlása, s azt gondolta, az majd menni fog saját erőből. Istennek sohasem így kell felajánlást tennünk, hogy azt a saját erőnkre támaszkodva próbáljuk megvalósítani. Aztán a másik hiba, szerintem, hogy túl hamar gondolt saját magára. Elhiszem, hogy hosszú időn át próbált kitartani ebben a vállalt szenvedésben, de talán nem kapcsolta eléggé, vagy nem igazán szeretettel azokhoz az emberekhöz, akiket szeretett volna ilyen módon megsegíteni. Nagyobb szeretete hozzásegítette volna ahhoz, hogy az érkező szenvedéseket valóban nekik adja, ezzel őket megerősítve. Természetesen visszavonhatja ezt a fölajánlást, de alapvetően ezt nem tanácsolom Önnek. Lehet, hogy csökkennének a fájdalmai, megpróbáltatásai, de attól tartok, olyan lelkiismeretfurdalása lenne utána, hogy végképp nem tudná, mit is tegyen. Akkor meg az a gondolat hatalmasodna el, amely marcangolná, hogy nem tudott segíteni, hogy emiatt talán Jézus haragszik (jóllehet, ő sohasem haragszik!), vagy cserben hagyta a rászorulókat, és hasonlók. Az biztos, hogy az illető atyával beszélje meg ezt a dolgot, akinek elmondta ezt a fölajánlást. Nem kell mindegyiknek, sem a püspöknek. Ennek nincs jelentősége. Csak egy papnak, akitől tanácsot kérhet, és amit ő tanácsol, azt kövesse. Ne az én tanácsomat kövesse, mert az csak távoli, a részleteket nem ismerő megfontolás. Az én tanácsom az, hogy inkább erőt kérjen a megpróbáltatásokhoz, és persze, enyhületet, hogy annyit adjon, amennyit el tud viselni, de a másokért való fölajánlást nem vonnám vissza. De ismétlem, ne pusztán az én, távolról leírt szavaimra hagyatkozzék, hanem az atyával való személyes, élő beszélgetés alapán hozzon döntést.
Kedves Lelkiatya!
Létezik jelenleg a magyar görögkatolikus egyházban olyan csoport vagy pap, aki(k) konkrétan azokkal az emberekkel foglalkoznak, akik alkoholfüggőséggel vagy alkoholproblémákkal küzdenek?
Csak azért kérdezem, mert ez köztudottan elég nagy probléma a társadalomban, és sajnos az én környezetemben is van néhány olyan vallásos ember, akik alkoholproblémákkal küzdenek, és nagyon szívesen irányítanám ezeket a személyeket az említett egyházi csoportokhoz vagy papokhoz.
Szerintem hiánypótló lenne, ha ezeknek a csoportoknak vagy atyáknak az elérhetősége közzé lenne téve, hogy lehessen kihez fordulni.
(Illetve egy zárójeles kérdés: ha esetleg nincs ilyen csoport vagy atya a hazai görögkatolikus egyházon belül, akkor van-e tervben ilyen csoport létrehozáda vagy atyák "továbbképzése"? - Kérem, ezt a zárójeles kérdést csak akkor tegyék közzé, ha ez az aktuális.)
Két atyát is meg tudok jelölni, akik komolyan foglalkoznak ezzel a súlyos problémával és még egy diakónust. Legrégebb óta Titkó István atya, aki negyedévenként lelkigyakorlatot is szervez Máriapócson a függőséggel küzdők számára. Ezeken a három napos találkozókon nagyon szép gyógyulások szoktak történni. Ismereteim szerint a legjobb hatásfokkal működő terápia. A legközelebbi április 9-12-én lesz. Erre Máriapócson lehet jelentkezni. István atya telefonszáma: 30/3103790. A másik személy Győrben Tasi Tamás atya. Az ő telefonszáma: 30/6899954. Mellette szolgál Anton Pál diakónus. Telefonszáma: 30/6404493. Ők is szakemberekként tudnak segíteni az ilyen jellegű bajbajutottaknak. Jó szívvel tudom ajánlani őket.
Kedves Lelkiatya, meg a Testvér, aki a Pirehabra jelentkezett!
Én 30 éve dolgoztam ott, akkor 20 évesen. Nagyon jó volt, bár voltak ott is nehézségek. Jó lehet most is, ha még meg van a munkahely... Akkor kisebb- nagyobb termekben dolgoztunk, egyénileg is, "szalag"munkán is. Érsd: egy tasak, én hajtogatom, te ragasztod, ő, befűzi a zsinort, más összeszedi stb. Sokan vagyunk a 20 évestől, a nyugdíj előtt állókig. Van egy alap zsibongás.Halmozottan több betegséggel. De viszont nagyobb a tolerancia, meglátni, kinek mi az erőssége, mi a gyengesége, mire kell figyelni,pl: epilepszia ilyesmi. De, helyeden vagy, akkor nagyon jó. Lehetnek szerelmek, de emberi gyengeségek is, bűnök is, pletyka. Én hajtogattam, majd rajzlapokat csomagoltam, onnan kisebb csoportot vezettem. 5-6 embert foglalkoztattam. A vallás is, volt egy hitgyülis kolleganőm, reggel felütöttök a Bibliát, kinek mit mond az adott szakasz. 6 órás voltam 3x8 óra. Az a baj, hogy a rehab szó, rosszul cseng. Inkább selejt, minthog újrakezdés, felépülés ilyesmi. Szó sincs selejt munkásról, munkáról. Kell, pszichológus is segít. Jó beszélgetések vannak. Próbáld meg egy nagy áruházban ugyanezt. Lecsesztem a pénztárost, mert dobálta az árút, ahogy húzta le, én meg nem győztem pakolni. Mondja, hogy ezt követelik meg. Nem volt senki mögöttem, felállt felvette a szemetet, vagy a kosarakat szedte össze, egy percig se állhatott meg. Csak lenne kis bolt, mint régen, nekem nem kell shoppingolni, amire szükségem van, megvenném ott is. Nem pedig azt látni, hogy a másik talán miattam is, vigyem a profitot, majd felköti magát. Szóval. bátran lehet vállalni. Dolgozni kell, tanulni kell, akár tanfolyam is lehet. Jobban vannak lehetőségek! Szilvi
Kedves Szilvi! Nagyon köszönjük, hogy ezt leírta.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Egy olyan kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy a böjt az, hogyan adódik össze? 40 nap elvileg a böjt, görög katolikusoknál 42 mert ugye hétfőn kezdődik. Ha a vasárnapokat nem nézzük, mert tudtommal az nem böjti nap, akkor 7 db héttel jön ki a 42 böjti nap. Viszont ma úgy említette a papunk és interneten is olyat találtam, hogy Virágvasárnapig tart, akkor viszont a 42 napba a nem böjti vasárnapi napok is beletartoznak? Illetve halottam olyat is, hogy csak szerda és péntek böjti nap.
Válaszát köszönöm!
Nem egyformán számolják a római és görögkatolikusok a szent negyven napot. A rómaiaknál valóban nem számítanak bele a vasárnapok, ezért hetenként hat napot kell számolni, így hét (hatnapos) hét alatt érünk el húsvét vasárnapig, de az elején kettőt elveszünk, hogy az ne negyvenkettő, hanem éppen negyven legyen. A görögkatolikusok tiszta hétfővel kezdik az időszakot, tehát két nappal hamarabb, mint a rómaiak. De náluk a vasárnapok is beleszámítanak, ezért a hetek valóban hétnaposak, így csak hat hetet kell számolni és érnek el virágvasárnap előtti péntekig. A negyvenkettőből a végén veszik el a kettőt: Lázár-szombat és virágvasárnap. Ez a két utolsó nap már nem része a negyven napnak, utána pedig kezdődik a még komolyabb böjtös hét, a nagyhét.
Kedves Lelkiatya!
A mentálisan beteg nő vagyok újból. A takarítói állást végül nem kaptam meg, de ennek egyrészt örülök is, mert szerintem lassú vagyok egy ilyen munkakör betöltésére. Ezt már mondta nekem egy volt munkatársam is, hogy ilyen munkát inkább ne vállaljak, mert nem tudok "látszatra dolgozni".
Az lenne a kérdésem, hogy elmenjek-e Ön szerint dolgozni egy kifejezetten erre a célra működtetett munkahelyre, konkrétan a Pirehabhoz? Gondolom, hallott már róla. Más megoldás egyenlőre nem kínálkozik. 4 órában dolgoznék, és tasakokat, dobozokat állítanék össze. Könnyű fizikai munka lenne. Csak még mindig reménykedek, hogy hátha akadna valamilyen jobb állás. Valamint, ha ezt a munkát elvállalnám, mindenki számára kiderülne, hogy le vagyok százalékolva. Sajnálom egy kicsit magam, hogy ez az élet jutott nekem, a legjobb, legszorgalmasabb tanuló voltam még a középiskolában is. Várjak még a Lelkiatya szerint, vagy vállaljam ezt a munkát?
Előre is köszönöm szépen a segítséget.
Azt javaslom, vállalja el most azt az állást, amelyet van lehetősége betölteni. Ne zavarja, hogy ez ilyen speciális munkahely. Most egy időre jót tesz Önnek, hogy keretet ad az életének, fizetést is kap. Meg fogja látni, lesz még változás az életében. Most ez a feladat, később lesz majd más is. Ne féljen attól, hogy beleragad ebbe az élethelyzetbe. Ha kitartóan imádkozik, bármilyen körülmények is veszik körül, a lelke, a személyisége épülni fog. Hogy mit tartogat még Önnek az Úr, az most nem látható előre. De tartsa vele szorosan a kapcsolatot, hogy a kellő időben meglássa.
Tisztelt Lelkiatya! Kérem, levelem ne jelenjen meg teljes terjedelemben, inkább csak a válaszát közölje, nem szeretném, ha esetleg ismerőseim rám ismernének....
Problémáimról nem beszélek munkatársaimnak, mert tudják, hogy hívő katolikus vagyok, és úgy érzem, emiatt példamutatónak kell lennem; attól tartok, botránkozást váltanék ki, ha elmondanám ezeket a dolgokat...
Úgy látom, leginkább nem a nehéz munka fárasztotta el ennyire, hanem ez a törekvése, hogy aszerint viselkedjék, ahogyan Ön szerint kellene. A katolikusokra nem az a jellemző vonás, hogy nem fáradnak el, nincs problémájuk, hanem az, hogy bár ezek őket éppúgy érik, mint másokat, de van kapaszkodójuk. Nem az a feladat, hogy jó kereszténynek lássanak minket, hanem, hogy gyöngeségeink ellenére is van reményünk, van, hová menekülnünk. Erről akkor tud leginkább tanúságot tenni, ha nem rejti el a nehézségeit, a gyöngeségeit. Kifejezetten azt tanácsolom Önnek, hogy ezekről a nehézségekről, fáradalmakról beszéljen, beszélgessen a munkatársaival. Ki kell beszélnie önmagából ahhoz, hogy ne rekedjen bele a lelkébe. Higgye el abba fárad bele, hogy ennek az elképzelt szerepnek akar megfelelni. Persze, olykor pihenni is kell. Sőt, lehet azt is mondani, hogy ezt vagy azt a feladatot most nem tudja elvállalni, mert fáradt, mert belefáradt. Úgy érzékelem, hogy szereti ezt a munkáját, csak az erőforrást kell hozzá jól használnia. De az nem a megjátszás módján érkezik, hanem gyöngeségei bevallása útján.
Kedves Lelkiatya!
Mi az Egyház álláspontja a pedofilok kémiai kasztrációjával kapcsolatban? Ha ez jelenleg még nem támogatott, akkor van esély arra, hogy a jövőben ez megváltozzon?
A kémiai kasztráció nem fizikai és nem végleges kasztráció, hanem igazából libidócsökkentő gyógyszeres kezelés. Az alkalmazása nagyon vitatott jogilag és erkölcsileg is.
A fő cél az ártatlanok védelme, amire a társadalomnak törekednie kell, s így a bűnt komolyan kell vennie. Ehhez alkalmaz a társadalom önvédelmi eljárásokat, ami jelentheti a bűnös börtönbe zárását, távol tartását, nyomkövető viselését. De a modern bűntetőjogi filozófia nem egyszerűen megtorolni akar, hanem az ártatlant védeni ugyanakkor a bűnöst is gyógyítani. Így a távoltartó és kényszerítő intézkedések mellett próbálnak bevonni valódi gyógyító eljárásokat, melyek azért tisztelik a bűnös emberi méltóságát is, és jobb életre vezetni, hogy ne a rosszabb életet akarja választani. Ezért kényszerítően, büntetésből a kémiai kasztrációt nem lehet alkalmazni. Ráadásul nem is használ, ha csak ezt alkalmazzák és csak kényszerítően, mindenesetre nem „csodaszer”. A nemi erőszak és a pedofilia mögött sokszor nem egyszerűen libidótúltengés van, hanem beteg vagy sérült szemlélet (hatalom, erőszak, személyiségzavar), s azt is gyógyítani kell. Tehát az az eljárás a jó, ami alkalmaz kényszerítő eszközt (távoltartás, börtön), alkalmaz emberi beszélgetést (pszichoterápia, lelki vezetés), és emellett használ gyógyszereket (akár libidócsökkentőt, akár más gyógyszereket). A kémiai kasztrálás akkor a leghatékonyabb, ha önként veti alá magát az illető (tájékozottan egyezik bele a mellékhatásokról is tudva, s vissza is vonhatja, állandó az orvosi felügyelet), s ezt kíséri pszichés terápia, lelki segítségnyújtás is.
Tisztelt Lelkiatya!Szentségi házasságban élek!Négy gyermekes anyukaként!A férjem olyan családban nőtt fel ,ahol a szülei alkoholisták voltak !Anyukája gyógyult letette apukáját elvitte az ital …Ő is fiatal korában találkozott az itallal sportolás meccs utáni bulik kapcsán!23 éve vagyunk egy pár 20 évesen ismertem meg!Sajnos sejtettem már de tagadott is azért mennyi fogy de az a lényeg bevallotta szerinte alkoholbeteg!Évek óta iszik tudom láttam mert volt volt bent sűrűn 2 sör de multkor kimentem szólni neki kazánházba délelőtt és lebukott kérdeztem mit csinált hebegett a macskát akarta kizavarni simán látszott hazudik mondtam is szemembe hazudik ne nézzen bolondnak!Utána ebéd után kérte beszéljünk őszintén!Nagyon megnyílt nekem sírt is!Kérte ne hagyjam el de szüksége van rám!Amiket bevallott mennyit ivott sokkolt mert sokat napi 6 sör hétvégén 10 -12 egész nap elosztva számomra ez azért is volt sokk mert soha nem gondoltam ennyi bemegy mert nem dőlingélt! Kiderült dugdosta!Kimentünk együtt összeszedni!
Akkor éreztem erősen mi is a bűn mekkora sebet ejt a lelkemben mert fájdalmat okozott a rengeteg hazugságokkal!De mivel őszinte volt és elmondása szerint megkönnyebbült így nem akartam elfordulni tőle sőt testileg is együtt voltam vele érezze szeretem de a hazugságát utálom!A testiség a gondom…Jó 4 hete nem iszik eleinte nehezebben aludt el meg izzadt mondta elvonás…De azóta egyszer feküdt le velem de akkor is hamar véget ért!Mert hogy elmondása szerint ezért is ivott mert akkor jobban bírta és nekem akart örömet okozni!Mondtam neki ezt nem lehet így megoldani kezelni itallal!Viszont mióta nem iszik olyan távolságtartó fáradt pedig én szeretnék vele lenni…De akár mekkora vágy is van bennem nem teszek magammal olyat nem akarok bűnt elkövetni!Várom ,jobb legyen !
De azt se akarom igazán vágyjqk rá testileg mert csak hazudott mi ez a kettősség bennem?Másik oldalról meg akarom…De fura helyzet ez!Hogy mondjam el neki?Vagy mit tegyek?Megbeszéltük soha többet nem hazudik nekem!Azóta nem ivott!Köszönök minden tanácsot !
Azért ez még a gyógyulás, a legnehezebb küzdés időszaka. Legyen türelemmel! Most a saját testében kell, hogy átélje Ön is ezt a fájdalmat, küzdést, keserűséget. Fogadja úgy ezt a helyzetet, mint a férjével együtt vállalt szenvedést. Ekkor lesz termékeny és nem csak keseregve átélt fájdalom. Nyugodtan beszélje meg vele, hiszen az őszinteség kölcsönös kell, hogy legyen, ez is hozzá tartozik. De nagyon finom érzékenységgel tegye, hogy a férje ebből ne a szemrehányást hallja ki, ne az elvárást, mert netán még rosszabb helyzetbe taszíthatja vele. A férjében bűntudat van, nem érdemes azt még tovább fokozni. Egymás iránti nagy elfogadással, kéz a kézben kell átélniük ezt a gyógyulási időszakot. Lehet, hogy évekig fog tartani! De ha kitartanak a szeretetben, akkor idővel a testi kapcsolatuk is egészen új dimenzióba emelkedik. Vannak 20-30 éves házasok, akik azt mondják, most kezdik igazán fölfedezni, igazán megérteni, micsoda boldogság ez az egymásnak önátadás a testi kapcsolatban is, amit addig, hiába volt jó a szex, soha nem tapasztaltak, nem is álmodtak. De most ne ez legyen a fő gondolata! Hanem a megértés, az együtt küzdés. Lesz még ebből szép gyógyulás, ami a kapcsolatukra is vonatkozik. Persze, nagyon fontos, hogy mindehhöz a mindenható és szerető Isten segítségét is kérjék.
