Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi öt meg nulla? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Tisztelt Lelkiatya! A plébánosunk nemrég azt mondta, csak az embereknek van lelkük, az állatoknak nincs, és aki mást állít, az eretnek. Mármost rendszeresen szoktam olvasni a Scrupulous Anonymous postafiókját-magyar fordítással- és a 2o16 decemberi számban egy kérdésre válaszolva azt írják, hogy nem tudjuk biztosan, hogy a mennybe jutnak-e az állatok is, de valószínűleg igen.A Scrupulous Anonymous a redemptoristákhoz kötődő internetes oldal, ezért megbízhatónak tartottam;egy másik alkalommal azt válaszolták valakinek, ne aggódjon amiatt, hogy nem hirdet-e valamelyik pap tévtanítást, mert a püspökök figyelmeztetik az esetleg tévtanítást hirdető papot, ha pedig a figyelmeztetésnek nincs foganatja, eltiltják a papi szolgálattól.
Nem tudom, milyen szövegösszefüggésben szerepelt az idézett világhálós oldalon a kijelentés, hogy esetleg az állatok is a mennybe juthatnak. A teológiai tény az, hogy mivel nekik nincs emberi lelkük - értsd: Istenhez hasonló személyiségük -, nem tudnak imádkozni, nincs halhatatlan lelkük, ezért az állatok elpusztulnak anélkül, hogy bármiféle további sorsuk folytatódnék. Azt mégis lehet állítani, s valami ilyesmi lehetett az említett cikkben is, hogy a kis barátaink, a háziállatok, a kedveceink nem fognak hiányozni nekünk, ha úgy tetszik, ott lesznek velünk. Nem tőlünk függetlenül, nem az ő üdvösségük eredményeként - mondom, az képtelenség volna -, hanem a mi szeretetünk miatt. Nehéz erről pontosan beszélni, mert valóban nincsenek biztos ismereteink odaátról. Úgy látom, hogy ez a redemtoristákhoz fűzhető oldal kiegyensúlyozott és a katolikus hitnek megfelelő írásokat tesz közzé, tehát valóban megbízható.
Kedves Lelkiatya! Sajnos a munkahelyemen az új kolléganő nagyon csúnyán viselkedik velem. Minden munkámban a hibát keresi, néha valósággal kiabál velem, ha jobb kedve van, akkor "csak" belém mar (képletesen kifejezve), megaláz. Nagyon sokat nyeltem már, ha nagyon igazságtalan volt, akkor igyekeztem magam megvédeni (nem csúnyán). De nála mindez csak olaj a tűzre. Augusztus végéig tart a szerződésem. Az a kérdésem, hogy otthagyjam-e miatta ezt a munkahelyet, mert utána amúgy sem akartam ott maradni. Nem szoktam sírni ilyenek miatt, de a minap könnyekkel a szememben jöttem haza. Előre is köszönöm válaszát.
Ha egyébként is ott akarta hagyni ezt a munkahelyet, akkor nem nagyon kérdéses, hogy mit tegyen. Ha azonban hosszabb távra tervez, akkor azt tanácsolom, ne riadjon vissza az ilyen nehéz emberi helyzettől. A "nehéz emberek" áldássá is válhatnak számunkra, megtanítanak nagyon sok mindenre: önuralomra, alázatra, bölcsességre, megértésre, elfogadásra, helyes kapcsolati viselkedésre. Tehát lehet ez feladat is akár. Azt javaslom, ha csak augusztus végéig marad ott, akkor tekintse úgy ezt a rövid időszakot, mint intenzív lelki fejlődési lehetőséget. A lehető legnagyobb erőfeszítéssel igyekezzék türelmes maradni, az illető kedvében járni, imádkozni érte. "Ne győzzön rajtad a rossz! Inkább te győzd le a rosszat jóval!" (Róm 12,21)
Kedves Lelkiatya! Egy korábbi kérdésemben, amikor a fáradtságról panaszkodtam, említettem, hogy édesanyámnak eltört az egyik válla és ezért sokat segítek neki, többet mint máskor. Ma is így történt és volt 2 olyan dolog, amiről nem tudom, hogy bűnt követtem-e el vagy nem. Amikor vásárolni voltunk és cipelni kellett hazafelé a szatyrokat, én vittem kettőt, a nehezebbeket, anyukám a harmadik könnyebbet. Mondtam neki, adja nekem azt is, de nem akarta. Kicsit haragudtam rá ezért, mert csak jót akartam neki, nehogy a cipeléstől romoljon az állapota. Azt is mondtam neki, hogy makacs, amiért nem engedi, hogy segítsek, bármennyiszer is ajánlom fel. Ez bűn volt? Hallottam már Istenről azt mondani, hogy értünk haragszik és nem ránk. Szerintem ilyesmi volt az én haragom is ma. Jót akartam az édesanyámnak, neki könnyebbséget, vigyázni a törött vállára és ezért húztam fel magam azon, hogy nem engedi, hogy segítsek. Hozzáteszem, a "felhúztam magam" nem jelent kiabálást, csúnya szavakat, csak magamban mérges voltam és egyébként normális hangon mondtam neki, amiket fent írtam. Ez volt az egyik eset, amiről szeretném tudni, bűnt követtem-e el. A másik ilyet eset később volt szintén a mai nap. Egy karfiol leveleit és nem használatos részeit akartam levágni, anyukám kért meg rá. Én bevallom, most először csináltam ilyet. Megmondta, hogy hogy csináljam, de nem mindig úgy csináltam, mert volt, hogy azt hittem, máshogy is jó lesz, valamelyest sikerült is. A lényeg az, hogy amikor azt mondta máshogy csináljam, azt mondtam, hadd csináljam, ahogy tudom, ahogy sikerül. Kicsit ingerült voltam, de nem voltam mérges, nem kiabáltam, inkább úgy mondanám, hogy érződött a hangomon az idegesség. De nem kiabáltam, normális hangnemben beszéltem, csak érezni lehetett rajta az idegességet. Nem tudom jobban megfogalmazni sajnos. Bűnt követtem el vagy nem? Bocsásson meg, hogy ilyen kérdésekkel írok, tudom, kicsit túl hétköznapi helyzetek ezek, de hálás lennék válaszáért.
Hogy ilyen hétköznapi helyzeteket is szeretne jól kezelni, ez csak azt jelzi, hogy igényességre törekszik az apróbb cselekedetekben is. Nyilván igazán nem mondhatók ezek súlyos bűnöknek, hiszen inkább csak érzelmi reakciók voltak, amit egyébként is nagyon nehéz kezelni. Valójában azért vagyunk inkább felelősek, ami ezen első reakciók után történik: hagyom-e magamat elragadtatni, vagy igyekszem uralkodni magamon, a másik felé ki sem mutatni belső rossz érzéseimet. Mégis, mivel Önt ez a lelki igényesség vezeti, azt javaslom, ha legközelebbi gyónása során eszébe jutnak ezen apró esetek, akkor csak mondja el ezeket is. Ismétlem, korántsem súlyos bűnökről van szó, de nagyon is helyes, ha az ember törekszik ezeket is Isten szeretetével kezelni. Ezen a téren sok tanulnivalónk van. Ez apró esetek is hozzásegíthetnek a fejlődéshöz.
Tisztelt Lelkiatya! A férjem nagyon ragaszkodik a szüleihez. Sokkal fontosabbak neki, mint a felesége. Anyósom egészségi állapotáért nagyon aggódik, pedig szerintem rá is játszik néha és sirdogál, hogy lelkileg hasson rá. Ha én beteg vagyok, az nem érdekli. Semmilyen közös döntést nem tudunk hozni, amire a szülei nem adják áldásukat. Nagyon sok időt tölt velük, anyósom főz, mos, takarít. Én asszonyként nem funkcionálok. Számra sem vehetem a szüleit, mert ők a férjem számára szentek és sérthetetlenek. Anyósom és apósom óvodás gyermekként kezelik a férjemet, babusgatják, becézik, simogatják. Nem tudom a férjemnek elmagyarázni, hogy szakadjon már végre le róluk, mert ez így nem házasság. Anyósomékkal én sem tudok szót érteni, nem értik, mi a problémám velük. Nagyon sokat sírok emiatt. Se a férjemmel, se a szüleivel nem értek szót. Még bűnbe is keveredek, mert mikor a férjem mondja, hogy a szülei betegek, szinte megörülök, hogy hamarosan itt a felszabadulás. Aztán nagyon gyorsan felgyógyulnak. Elegem van már! A férjemet szeretném, teljes értékű emberként. Köszönöm, ha válaszol.
Azt javaslom, kérje meg a férjét, hogy menjenek el együtt párterápiára. Egy kis huncutsággal azzal is érvelhet, hogy érzi, a házasságuk egyik gyenge pontja amiatt van, hogy Ön nem tudja igazán elfogadni az ő szüleit. Ebben igazság is van, tehát nem tisztességtelen ezzel az érvvel rávenni arra, hogy egy külső személlyel, szakemberrel együtt próbáljanak változtatni a helyzeten. Sajnos nagyon gyakori hiba ez. Nem veszik észre a szülők, hogy mennyire megnyomorítják a gyermekük egész életét, további sorsát azzal, hogy nem képesek elengedni őket. Holott a szülő feladata egyértelműen ez volna. A Biblia is ezt erősíti meg: "...elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik." De nem azt mondom, hogy érveljen ezzel vagy más logikus gondolattal, mert vélhetően ezek egyelőre nem fogják a férjét megváltoztatni, a szemét fölnyitni. Talán, ha egy külső emberrel beszélgetve lát rá dolgokra, az segítséget jelenthet. Mert ha nem, akkor valóban nagyon nehézzé válhat a házasságuk. Ugyanakkor azt javaslom még Önnek, hogy imádkozzék az apósáért és anyósáért. Ez meg az Ön személyes küzdelme, hogy így is fogadja el őket. Ha táplálja a lelkében a haragot ellenük (amelynek megvolna az alapja, nem tagadom), akkor a gonosz játkészerévé válnak mindannyian. Ezt megelőzendő igyekezzék ebből a játszmából ily módon kiszállni, hogy a szeretetlenségre szeretettel válaszol. Tehát lehetőség szerint ne éleződjék ez a helyzet, de mindenképpen megoldásra szorul. Imádkozzék azért is, hogy a férje ráálljon erre a párterápiás beszélgetésre.
Kedves Lelkiatyám! Szeretném eligazítását kérni egy fontos kérdés megválaszolásában. (mely az Egyetemes Katolikus Hitünkkel kapcsolatos) Azért fordultam Önhöz, mert könnyen és gyorsan megértem teológiai magyarázatait, és mindig nagy szeretettel olvasom segítő szándékú, mély hitről tanúskodó sorait. Egy nyugdíjas baráti társaságban (Bibliakörös) - kis csoportos beszélgetéshez, azt a megbízást kaptam, hogy ismertessem Henry Boulad SJ: A halálban ugyanis megszületünk c. könyvének utolsó fejezetét. Nem tudom Ön ismeri - e ezt a művet, mely egy előadássorozatra épülő tanítás, és amiben a végső kifejlet, hogy a halálban Isten számára születünk meg. A laikus hívőkből verbuvált előadók már eddig is nagy nehézséggel birkóztak meg azzal a feladattal, hogy olyan témákról kell előadást tartanunk, véleményt alkotnunk, amiről majd halálunk után kaphatunk bizonyosságot, addig meg gyarló módon csak vélekedünk. Így került szóba eddig - a meghalás önmagunk számára, - meghalás a többi ember számára, - meghalás a Világegyetem számára, - a reinkarnáció, és az elővételezett halál kérdése. Magam egy olyan teológiai problémába ütköztem, hogy az én fejezetemben kellene kifejteni az emberi SZABAD AKARAT, és a SZEMÉLYISÉGÜNK fogalmának értelmezését (mely témakörben igyekszem a legjobban megismerni és megérteni Katolikus Egyházunk tanításának lényegét), de a felkészülés során belefutottam egy olyan Internetes Honlap (FACEBOOK / QUI NON SUM) anyagába, miszerint a lélek megtisztuláshoz, újjászületéséhez meg kell szabadulni a SZEMÉLYISÉGÜNKTŐL (mert az meggátol az igaz hit gyakorlásában, mivel elkülönülés a Teljességtől) https://www.facebook.com/quinonsum/ Suhajda Zsolt szerző tollából. (az itt megtalálható videókból képet alkothatunk az Általa hirdetett tanokról) Engem nagyon megzavart, és elbizonytalanodtam, hogy is kell hozzáállni nekünk európai keresztényeknek) az inkább a keleti vallásokból ismert olyan fogalmakhoz, mint MEGVILÁGOSODÁS, TUDATÁRA - ÉBREDÉS? (Hasonló tanításokat olvastam Anthony de Mello, és Eckhart Tolle szerzők könyveiben is, az - ITT ÉS MOST - a jelenben való élés témakörében) Tud nekem egy rövid útbaigazítással segíteni, hogy jó szándékú szavaimmal senkinek ne hirdethessek tévtanokat? Hálás köszönettel: M. Judit
Kedves Judit! Be kell vallanom, anélkül fogalmazom meg a meglátásaimat, hogy tüzetesen átivzsgáltam volna ezeket az előadásokat. Ha emiatt sommás, felszínes az álláspontom, akkor ezért bocsánatot kérek. Mégis úgy látom, hogy az Ön által fölvetett kérdésre az alábbíakat mindenképpen elmondhatjuk. Keresztény tanításunknak egyik rejtélyes sarokköve a szabad akarat. Isten mindenhatósága nem korlátozza a mi szabad akaratunkat. Ez önmagában logikai képtelenség, ezért sokan vagy nem fogadják el, vagy az értelem számára mégis elfogadható változatait próbálják megfogalmazni. A távolkeleti vallások sajátossága az, hogy az ember úgy teljesíti Istentől neki rendelt sorsát, ha mindent fölad, akaratát, vágyait, személyiségét, és boldogan föloldódik a végtelen mindenségben, aki/ami maga Isten. A kereszténységben azonban alapvető tényező a személy, annak valósága, jelentősége, méltósága, tisztelete. Pontosan ez az, ami a keresztény kinyilatkoztatásban merőben új, addig nem ismert filozófiai fogalom. A személy fogalmát a kappadókiai atyák írták körül, mind az isteni személyek, mind pedig abból származtatva az emberi személyek mibenlétét. Úgy tűnik, hogy az emberi személy különállósága az isteni személyektől egyfajta szembenállás, elkülönülés. Ezért a teljes Istennek való alávetettség szükségszerűen magával hozná a személy feloldódását. Eddig tud eljutni az emberi értelem, ezt követeli meg a logika. Ugyanakkor a keresztény kinyilatkoztatás egyértelműen tanítja, hogy Isten nem azért hozta létre a személyt, a személyeket, hogy azok egy adott ponton eltűnjenek, föloldódjanak. Sőt, épp ellenkezőleg: a személy akkor válik leghűségesebb Isten-követővé, ha önmagává válik, ha azt valósítja meg, amit a Teremtő a megalkotása pillanatában róla elgondolt. Kedves Judit helyes figyelemmel és érzékenységgel vette észre, hogy ez a távolkeleti vallásokból merítő gondolat ellentétes a kereszténységgel. Jóllehet, a lelkiéletben használjuk azt a kifejezést, hogy teljesen le kell mondanunk az akaratunkról, hogy oda kell adnunk magunkat Istennek, hogy nem szabad ragaszkodunk ahhoz, ami a miénk, vagy amik vagyunk. De ezt csakis és teljes értelemben Isten akarata keretén belül értelmezhetjük. Amelyben alapvető az, hogy Isten tiszteletben tartja a mi személyiségünket, a mi akaratunkat. Az odaadásunk nem benne való feoldódás, hanem vele való egyesülés. Amelyben teljesen megmaradunk önmagunknak.
Tisztelt lelki Atya ! Azt tapasztalom hogy amiota erossebben probalok Isten fele huzni ezzel parhuzamosan a kisertesek is egyre erosebbek es durvabbak lettek most megint almomban ert a tamadas olyan varatlanul tortenik sokszor amire nem szamitok. Raadasul ismet az erzekiseg es a szemermetlenseg bunebe rantott bele annyira varatlanul er egy nem vart tamadast hogy tudok ugy kivedeni amire nem vagyok felkeszulve es a figyelmem is tompa? Szamomra az a legnagyobb szegyen hogy ilyesmi regen "eszembe"se jutott pedig en is voltam 16,18,24 eves most hogy idosebb lettem annal jobban megtalal ez az undorito dolog . Raadasul attol is felek hogy e bunom miatt ne jo magam ne ezt kapjam a The Judgement "utolso itelet" en :"- Tavozz Tolem te hutlen gyenge szolga az orok tuzre !" Azon is sokszor el gondolkoztam mit fog Jezus ehhez szolni hogy ilyen sokszor elbukok es gyenge vagyok. Elore is koszonom az atya valaszat! Szabolcs
Kedves Szabolcs! Azt fontos leszögezni, hogy ami álmunkban történik velünk, az nem lehet bűn. Nem azt mondom, hogy valamely mértékben ne lennénk érte felelősök, mert valamiképp mégis az jön elő álmunkban, amivel ébren foglalkozunk. De lehet, hogy épp fordított előjellel. Például napközben sikerült ellenállni a kísértésnek, de a testünk, az agyunk álmunkban tovább dolgozik, amikor nincs meg bennünk a teljes ellenállás. Tehát, ami álomban történik, az nem bűn. Persze, zavaró, és hat az ébrenléti állapotra is. Nincs mese, meg kell küzdeni vele. Azon ne csodálkozzék, hogy későbbi korban jön elő, nem csak fiatalon. Igen, ez fájó, de valós tapasztalat, hogy az érzékiség - főként a férifaknál - bizony, nagyon sokáig megmarad, sőt, fel is fokozódhat. Egy nyolcvan éves bácsi mondta a halálos ágyán: "Tudja, tisztelendő úr, a huncutság mindvégig megmaradt." Ezzel az érzéki kísértésekre utalt. Az is igaz, s ez már inkább lelkesítő, hogy minél erősebben törekszik az ember az Istent követő életre, annál erősebben ki van téve a sátán kísértésének. Például ez az oka annak, hogy a fölszentelt papok jóval nagyobb küzdelmeket vívnak, s adott esetben elbukásuk is sokkal látványosabb. De azt is látnia kell, hogy Istentől egyre nagyobb segítséget is kaphat. Arról szó nincs, hogy Isten e bűne miatt "haragosabban" tekintene Önre. Ő is látja a küzdelmeit, s épp ellenkezőleg, nem hogy nem hagyja magára, hanem még annál inkább a segítségére siet. Ha kitart az imában, ezt nagyon szépen meg fogja tapasztalni.
Kedves Lelkiatya!Fiunk 16 éves lesz természetesen még szűz de lett barátnője szerelmes ma azt mondta nekem kb fél év és lefekszik vele nem gondolom tán,hogy majd csak az esküvő után Már nem az a világ van nagyanyáink idejében volt ez Mondtam neki higgye el most is így lenne helyes csak sokan nem teszik már Mondtam neki én is elbuktam Isten előtt mert házasságon kívűl voltam az apukájával sokáig de helyrehoztuk ezt a bűnt templomi esküvővel Ne kövessen el olyan hibát mint én De őt ez nem igazán érdekli Ha lefekszik vele Isten nagyon haragudni fog ugye ??Próbálom védeni okítani de képtelen vagyok hatni rá a világból mást lát Nem tudom megakadályozni ,hogy ne éljen majd bűnben pedig Isten tudja mennyire szeretném Sajnálom ,hogy megbántjuk Istent Mit tegyek ?Férjem szerint majd megnyugszik kamasz de ha tiltjuk a lánytól még rosszabb lesz suliból is kiszökött,hogy lássa Köszönöm ha tud segíteni Isten áldja!
Korábban is megvolt a családban ez a kereszt, hogy a kamaszodó fiatal szembefordul a szüleivel és a tőlük kapott értékekkel. A mai világban azonban ez hihetetlen mértékben fölerősödött. Ugyanis sokkal nagyobb erőkkel tudnak hatni külső tényezők a fiataljainkra, mint amikor még zártabb módon éltek a családban. Szinte az egész társadalommal kell szembemenni, mint árral szemben tempózni. Nagyon nehéz. Éppen ezért sokkal erősebben kell Isten segítségét kérni, abba kapaszkodni. Ellenmondásosnak tűnhet, de azt javaslom, hogy ebben az időszakban sokkal többet beszéljen Istennek a gyermekéről, mint a gyermekének Istenről. A gyermekéhöz intézett szavak jó része falra hányt borsó. Ami ilyenkor hat és megmaradhat, az a szeretet kifejezése. Ez legyen most a nevelésében a kettős törekvés: nagyon erősen imádkozzék érte (értük) és nagy erővel törekedjék arra - sok önlegyőzéssel! - hogy türelmes, megértő szeretettel van feléje (feléjük). Meg kell, hogy mondjam, vajmi kevés esélye van arra, hogy a fiát megőrizze a házasság előtti nemi élettől. Ez még azoknál a fiataloknál is nehezen megvalósítható, akik őszintén törekszenek erre. Annyira erős az ellenszél, hogy még aki akarja, az is nehezen tartja meg. Hát még, ha ifjan, forró fejjel úgy nyilatkozik, hogy ő bizony még csak nem is törekszik erre. Mondom, ne az legyen a fő célja, hogy erkölcsi tanácsokat ad neki, annak az ideje már lejárt. Úgy értem, azt 12 éves koráig nagy részét befogadta, most inkább ellenáll ezeknek. Tehát ne sziszfuszi törekvéssel szabadalja a kapcsolatukat, hanem nagy szeretettel építse tovább. Még egy megjegyzés, ami inkább az Ön sorstársainak, szülőtársaknak szól. Szerintem nem kellett volna elmondani a gyermekének, hogy annak idején Önök sem tudták megtartani házasságig a szüzességet. Ha éppen őszintén beszélgetnek róla és rákérdeznek a gyermekek, akkor, persze, hazudni nem szabad, sem félrevezetni őket. Mégis, amennyire lehet, ezt a fiatalkori botlást nem érdemes időnek előtte fölfedni, mert nagy mértékben gyengíti őket ebben a küzdelemben: "ha a szülőknek sem sikerült, akkor én miért törekedjek rá?" Istenben bízzon, hogy ő mindenható erejével fogja vezetni gyermekét. Ez a mostani helyzet vezesse Önt a minél nagyobb bizalomra, Istenbe kapaszkodásra!
Kedves Lelkiatya! Nagyon szeretném kérni az imáit egy viszonylag sürgős ügyben, ha lehetséges. Nem magam számára, hanem valaki másért. Olvastam róla, hogy egy holland lány Zoraya ter Beek (nem tudom, jó-e név szerint imába foglalni vagy nem illik kiírni a nevet, ezt Önre bízom), még csak 28 éves, májusban véget akar vetni az életének, pontosabban eutanáziát hajtanának végre rajta. Bipoláris zavara, autizmusa, depressziója van és miután az orvosok azt mondták neki, hogy már nem lesz jobb a helyzete és nem tudnak neki segíteni, eldöntötte, hogy meghal. Ítélkezni nem szeretnék felette, mert nem élem át azt, amit ő, de nagyon bízom abban, hogy van értelme imádkozni érte, minél többünknek, hogy még van idő változtatni a helyzeten. Depressziós én is voltam évekkel ezelőtt, nem láttam értelmét az életemnek és olyanokat mondtam, hogy nem kellene élnem és Jézusnak köszönhetem a gyógyulásom, a reményem, az új életem, mindenem. Tudom, hogy ha nekem segített, neki is tud. Még ha teljesen tökéletesen nem is jön helyre. Rossz belegondolni abba, hogy a szülei és a párja is elfogadták a döntését. Borzalmas volt azt olvasni, hogy a párja segített az urna és a sírhely kiválasztásában. Nem azért borzalmas, mert ítélkezni akarnék és kibeszélni mások bűneit hanem mert számomra az egész helyzet azt tükrözi, hogy már a hozzátartozói sem tudnak bízni, hinni és ez az egész döntés mennyi közös időtől fosztja meg őket. Az is elszomorít, hogy az orvos jóváhagyja a halálát, még ha azt hiszi jót is tesz, elveszi egy másik ember életét. A szülei talán eleinte próbálták lebeszélni, de bármit is gondolnak, végül elfogadták a döntését és nem tehetek róla, elborzadok ha arra gondolok, hogy van egy ember, akit a szerettei nem akarnak visszarántani az életbe, vagy akarják de nem tudják és ebből következik, hogy bár talán sajnálják, valójában teljesen egyedül van, nincs senki aki reményt adna neki, aki segítene máshogy látnia, aki olyan szeretetet ad neki ami legyőz minden bánatot. Amikor én voltam depressziós, csak Jézusnak köszönhettem a gyógyulásom, de legalább a szüleim, egyetemi csoporttársaim, egy atya, próbáltak segíteni. Borzalmas, hogy neki még nehezebb mert neki még aktívan segíteni sem tudnak/akarnak, legfeljebb meghalni, de nem élni. Nem az ítélkezés szól belőlem, csak elszomorít a magánya és arra gondolok, meg kellene menteni. Nem ismerem őt, de megszakad a szívem ha rágondolok a helyzetére és hiába nem ismerem, kis híján elsírom magam ha eszembe jut az egész és annyira őszintén szeretném, hogy életben maradjon, jobban legyen, szeressék és hogy térjen meg. Hogy térjen meg, mert a nyilatkozataiból kiderül, hogy nem keresztény, ugyanis szerinte semmi nincs a halál után. Emiatt még aggasztóbb az egész, hiszen úgy halna meg, hogy nem fogadta el Jézust megváltónak és nem hisz Istenben. Nagyon kérem Önt, hogy imádkozzon érte, talán már csak egy hónapja van megtérni. Isten pár nap alatt is sok mindent tud tenni, Jézus halála és feltámadása is három nap alatt történt. Ami embernek nem lehetséges vagy nagyon nehéz, az lehetséges Istennek. Olyan boldog lennék ha csoda történne és májusban azt olvashatnám az interneten, hogy megtért, meggondolta magát és az életet választotta. Bár nem magamnak kérem az imákat, de hálás lennék érte.
Nagyon köszönöm, hogy írt. Én is erre buzdítok minden itteni sorokat olvasó testvérünket, hogy imádkozzunk ezért a leányért. Valójában a mai korunk általános betegségének egyik áldozata ő. Isten nélkül, örök élet reménye nélkül valóban szánalmas volna ez az élet, szánalmas és értelmetlen. Márpedig ezt sulykolják állandóan az emberek fejébe. Nem csoda, hogy célt vesztetten élnek. Igen, imádkozzunk érte, megtéréséért, életéért, üdvösségéért!
Feltámadt Krisztus! Tisztelt lelkiatya, az lenne a kérdésem, hogy az elmúlt hónapokban kezdtem rájönni, hogy Isten nem a hitoktatói munkát rendelte nekem? Megjegyzem, evégett, hogy erre a választ esetlegesen megkapjam, ellátogattam Máriapócsra, valamint a nemrég ...en is kértem az égiek válaszát a kérdésre. Úgy érzem, nem ezt akarja nekem útként, amolyan "keresztként" az Atya, és ennek amennyire csak lehet, szeretnék eleget tenni. Ha azon az áron, hogy beállok helyette valami munkára, s szerzek tapasztalatot, akkor legyen. Egyik jóbarátom azt mondta decemberben még a karácsonyváró rendezvényen, hogy "jobb most felismerni, hogy nem a te utad, mint 40 évig úgy bemenni az iskolába, hogy teljesen kiégve". Ezek fényében tisztelettel kérdezem a Lelkiatyát, mit ajánl, tanácsol, mit kezdjek magammal, hogyan lehetne jobban rávezetni magamat, hogy maradjak, vagy menjek? Ezt a félévet még kibekkelem, de ha elhagyom az egyházi vonalat, azt ősztől, esetlegesen téltől tervezem. Mit tanácsol ilyenre a lelkiatya? Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm! Üdvözlettel, D.
Kettős szempontot kell itt figyelembe venni. Általános igazság, hogy ha az ember elkezd valamit, azt érdemes befejezni. Ha a végére jár, akkor fogja tudni igazán eldönteni, hogy jó vagy rossz döntés volt-e belekezdeni. Nehogy aztán csapongás legyen belőle, hogy hol ide, hol oda kap, s végül nem állapodik meg semmiben. Ha a megkezdett iskolának a fele idején túl van, akkor én azt mondom, inkább csinálja végig, ne hagyja félbe. Ha azonban még épp csak belekezdett, az elején van, akkor alaposabban meg kell fontolni, hogy a tanulmányi éveit mire használja. Tehát lehetséges, hogy a váltás a bölcsebb megoldás - ez a másik szempont. De ehhöz is azt tanácsolom, hogy célirányosan lépjen tovább. Csak akkor hagyja abba ezeket a tanulmányokat, ha már tudja, hogy merre tovább. Céltalanul ne hagyja abba! Imádkozza meg nagyon, hogy mit vár Öntől, mit készít Önnek az Úr. Érdemes erről a lelkiatyjával is beszélgetni, segítsen a tisztánlátásban, hogy az Úr milyen utat szán Önnek. S ha ez körvonalazódik, akkor lépjen tovább. Persze, az sem kizárt, hogy a lelkiatyja azt tanácsolja, hogy minél előbb lépjen, váltson, s egy kis pihenő, mondjuk egy hosszabb lelkigyakorlat vagy elvonultság után döntsön a további útjáról. Akár így, akár úgy, mindeközben folyamatosan kérje az Urat, hogy mutassa meg Önnek az utat.
Kedves Lelkiatya! Kissé attól tartok, hogy butaságot kérdezek, de felteszem azért a kérdést. Még jóval korábban egyszer arról írtam Önnek, hogy szeretnék változtatásokat a lakásomon, erkélyemen és kérdeztem Önt, hogy ez mennyire rossz dolog. Akkor kiderült a levelemből, hogy nem rengeteg pénzre és hatalmas palotára vágyok, csak azt szépíteném, ami van és Ön is írta, hogy nincs ezzel baj, mert az egy természetes dolog, jó is, amikor az ember szereti szépíteni a környezetét. Akkor írtam arról is, hogy sajnos az erkélyemet nem szoktam használni, mert nyitott erkély, az összes szomszéd (egy szinten) láthatja, hogy mikor vagyok ott és mikor nem, mit tevékenykedek, nekem ez nem olyan kényelmes, ilyesmi. Lehet akkor is említettem, de lehet, hogy nem, hogy ráadásul még a galambok is odapiszkítanak és a felső szomszéd erkélyének az aljáról is idehullik, ha nem is naponta, a vastörmelék. Édesanyám azt mondja, nem szeretné beüvegeztetni oldalról sem az erkélyt - ez lehetne megoldás a belátás ellen - és hálót sem szeretne - az lehetne a galambok ellen, azt mondja, akkor bezárva érezné magát. Ezt megértem. A fenti okok miatt azt sem szeretné, hogy virágok legyenek az erkélyen, odahullana rá a galambpiszok és/vagy a vastörmelék. Annyi haszna van az erkélynek, hogy a ruhát lehet rajta szárítani, arra hálistennek sosem hullik semmi és az nem is reggeltől estig van ott. Az ellen nem feltétlenül ellenkezne, hogy megjavíttassuk a korlátot, újrafesteni, a felettünk lévő erkély alját helyrehozatni, hogy ne hulljon mindig ide valami, de erre nem sok esély van most, mert mindig valami más kiadás van. Ha a vastörmelék nem hullana ide, már az is jó lenne, de a beüvegezést anyukám akkor sem szeretné szóval privát szféra úgy sem lenne. Egyetlen megoldás jutott eszembe, az interneten lehet kapni árnyékolót, amit az erkély két oldalához lehet rögzíteni és nem muszáj mindig nyitva hagyni, ha össze van zárva, akkor olyan, mintha semmi sem lenne ott. Ezt már fel sem vetettem, mert akkor lenne ennek is értelme ha a vastörmelék nem hullana ide. Ha már meg lenne csináltatva, jobb lenne teljesen helyrehozni. Ezeket csak mint körülményeket írtam le. Az igazság az, hogy már lemondtam róla, hogy legyenek virágok az erkélyen, legyen egy kicsi helyem ahol privát szférám van de mégsem a lakásban vagyok, ne kelljen mindig kimenni az utcára ha a levegőn szeretnék lenni. Télen nem is zavar a helyzet, csak akkor szomorodok el, amikor kint jó idő van és szeretnék a levegőn lenni úgy, hogy nem megyek el itthonról és nem lehet. Laktam már korábban kertes házban és ahhoz képest persze egy erkély sem nagy, de nekem már az is elég lenne, nem lennék elégedetlen ha lenne egy erkélyem, ahova néha kiülhetek, ahol lennének virágaim. A leírtak fényében már lemondtam erről és a kérdést is ez ihlette. Arra jutottam, hogy ha felajánlanám Jézusnak ezt a lemondásom, az lenne az egyetlen olyan, ami könnyebbé tenné, hogy elfogadjam. Könnyebb akkor lemondani valamiről ha neki ajánlom a lemondásom, mert Jézus maga is lemondott dolgokról, hozott áldozatot, nem keveset és mivel annyira szeretem Jézust, ezért miatta hajlandó vagyok olyan dolgokra is, amikre egyébként nem biztos. Fel lehet ajánlani egy ilyen hétköznapi lemondást? Ez a helyzet még arra is alkalmat ad, hogy megtaláljon a kísértés, mert mikor a kertes házakat látom, különösen a nagy villákat a város egyik legszebb utcáján, de amúgy akár egy kisebb házat, akkor ez mindig jó alkalom a kísértőnek, hogy irigységgel kísértsen. Pont emiatt tudatosan elterelem a figyelmem, Jézusra összpontosítom. Egyszer azt mondtam magamnak, hogy nekem Jézus az igazi kincsem, a maradandó, ami értékes, hiába lenne nagy házam, villám, az nem örök és Jézus, a szeretetem iránta, a szerénység amire tanít, többet ér. Akkor ezt teljesen őszintén, nyugodt szívvel mondtam. Jobban belegondolva, könnyebb egy nagy házról lemondani és az iránt közömbösnek lenni, egy nagyobb dolog iránt érdektelennek lenni mint egy kisebbről lemondani, gondolok itt arra, hogy legyen virág az erkélyen, ne hulljon oda törmelék, ne piszkítsanak oda a galambok és akár némi privát szférám is legyen ha ott vagyok. Mivel jelenleg úgysem oldódik meg a helyzet, felajánlanám Jézusnak ezt a lemondásom. Fel lehet ezt ajánlani, számít ez neki vagy ez olyan apróság, hogy jelentéktelen? Nagyon sok minden másról is mondtam le, mondok le életemben, ez csak egy a sok közül, de ez az, amiről jelenleg nehezebb, főleg tavasszal és nyáron a jó időben mikor jó lenne kertészkedni, levegőn lenni.
Igen, ez egy jó lemondás lehet. Bár nem mondható teljes lemondásnak, ha egyébként sem tud rajta változtatni. Én azt tanácsolom Önnek, hogy alapvetően ne adja föl azt a törekvését, hogy a saját életterét minél szebbé, minél élhetőbbé próbálja tenni. Amit lehet ennek érdekében megtenni, azt, szerintem tegye meg. Például bizonyosan nem volna ellenére az édesanyjának, hogy a fenti erkély alját rendbe hozzák. Vagy ezt az ideiglenes árnyékolót beszerezze, fölszerelje. Ha azonban ezeket is ellenezné, ahogyan például a virágokat, akkor ez lehet nagyon is helyénvaló fölajánlás, hogy a szeretet nevében inkább azt választja, ami az édesanyjának kedves, és nem ahhoz ragaszkodik, amit Ön szeretne. De egyébként minden veszteséget, hiányosságot is fölajánlhat az Úrnak, ez nagyon is Istennek tetsző dolog. Ahogy írja is, segít kilábalni az irígységből. Mások értékeit, kincseit látva nagyon helyes gondolat a magunk hiányosságait fölajánlani Jézusnak.
Kedves Lelkiatya! Ma ezt hallhattuk az Apostolok Cselekedeteiből a latin rítusú miséken: "A jeruzsálemi hívek állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Szent félelem töltött el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda történt és sok jel adatott. A hívek mind összetartottak, és közös volt mindenük. Birtokaikat eladták, és az árát szétosztották azok között, akik szükséget szenvedtek. Mindennap összegyűltek a templomban egy szívvel- lélekkel. A kenyeret házaknál törték meg. Örömmel és tiszta szívvel vették magukhoz az ételt. Dicsőítették Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponként vezetett hozzájuk olyanokat, akik hagyták, hogy megmentsék őket." Nem lenne jobb újból egy ilyen egyháziság felé elmozdulni, ahol a kis közösségek tagjai többé-kevésbé vagyonközösségben élnek? Tudom, hogy tökéletesen nem tudjuk modellezni azt, ami kétezer évvel ezelőtt volt, de számomra nagyon úgy tűnik, hogy egyáltalán nem is próbálunk erre törekedni... Válaszát előre is köszönöm!
De, pontosan így van. Nagyon jó volna ehhöz az ősegyházhoz hasonlítani vagy legalábbis közeledni felé. Egyébként minden egyes egyházi megújulás ezt a kezdetet veszi alapul és mintául. A protestantizmus is, látva az akkori romlott egyházat, ezt tűzte ki maga elé. Bizonyos pontokon meg is valósította, de aztán őket is eltérítette az intézményesülés, illetve a bűnök miatt a tökéletes szeretetközösség hanyatlása. De mindig újra és újra kell próbálni építeni, vagy legalábbis, amit lehet, abból megvalósítani. Egyébként a szerzetes közösségek leginkább ilyenek. De épp az emberi törékenység miatt nyilván az sem tökéletes, hiszen nem valósul meg Isten eredeti szándéka, hogy a férfi és a nő szerelemben egyesüljön, és így adja tovább az életet. Érdekes jelenség Görögországban Athosz hegye, ahol soha nem születik senki, hiszen ott nincsenek családok, ott csak meghalnak az emberek. De amikor elmegyünk egy szerzetes közösségbe, akkor kicsit belekóstolunk ebbe a még tökéletlen, de mégis az őskeresztény közösséghöz hasonló imádságos élethelyzetbe, az lelkileg nagy megerősítést, feltöltődést jelent.
Kedves Lelkiatya! Tamás apostol vajon a többi tanítványtól tudta meg, hogy megmaradtak az Úr Jézus sebei, vagy ez a napnál is nyilvánvalóbb volt, hogy így kell lennie? Az evangéliumi szövegben mintha kimaradt volna ezzel kapcsolatban egy fél mondat, hiszen logikailag nem érthető, hogy miért vette azt Tamás biztosra, hogy ha feltámadt az Úr, akkor láthatók a sebek is (az alapján, hogy leprásokat gyógyított meg, nyilván a saját sebeit sem kellett volna megtartania). Válaszát előre is köszönöm!
Ez nagyon jó kérdés, és Tamás apostol történetével kapcsolatban még több, hasonlóan izgalmas kérdést lehet föltenni. A legbecsületesebb válasz az, hogy nem tudjuk. Mégis érdemes rajta elgondolkodni. Én magam arra jutottam, hogy Tamás ezzel akart bizonyosságot szerezni arról, hogy valóban ugyanazzal a Jézussal fog találkozni, akit meghalni látott. Éppen a sebek igazolták, hogy a föltámadott ugyanaz a Jézus, mint akit keresztre feszítettek. Így lett ez a mi hitünknek is sarokköve. Bizánci szövegeinkben énekelünk arról, hogy "milyen jó volt Tamás hitetlensége, hisz a hívek szívét megismerésre vezette..." De magyarázhatjuk ezt a jelenséget úgy is, hogy mivel Tamás ezt vette fejébe, hogy neki a sebek lesznek a bizonyíték, ezért Jézus neki a sebeivel együtt jelent meg. Máriának nem a sebeit, hanem a hangját mutatta meg, amikor nevén szólította. Mindenkinek úgy, ahogy arra neki szüksége volt. Jézus sebei egyébként az egyház sebeire is utalhatnak. Éppen ez igazolja, hogy az Egyház a föltámadásból él, hogy sebei ellenére is a dicsőséges Krisztust hirdeti. Az Egyházat Krisztus titokzatos testének mondjuk, amely szintén hordozza a sebeket. Az Egyház rengeteg sebből vérzik, melyeket mi, bűnös emberek ütünk rajta. (Miként Jézus is a mi bűneink okozta sebeket hordott.) Ezek csak találgatások, gondolati próbálkozások, amelyeknek azonban mindegyike közelebb vihet Krisztus és az ő föltámadása titkának megértéséhöz.
Feltámadt Krisztus! Kedves Lelkiatya! Ha az atya véletlenül úgy áldoztatott meg, hogy a kabátomra is került a Szent Vérből. Mit tehetek ebben az esetben?
Ilyenkor érdemes nyomban az atya vagy - ha van - a diakónus segítségét kérni, hogy a nála lévő kendővel, amennyire csak lehet, törölje szárazra az érintett ruhadarabot. Ha ez a szentáldozáskor nem történt meg, akkor nyugodtan odamehet a Szent Liturgia után, és akkor kéri meg őket. Ha ez már nem lehetséges, akkor otthon előbb papírtörlővel törli szárazra, amely papír darabokat megszáradás után eléget, utána pedig nedves kendővel tovább törli, amely kendőt pedig úgy öblít ki, hogy az öblítő vízet növényekre önti vagy kiviszi a természetbe. Kérem, ha csak lehet, ezeket a mozdulatokat tegye meg.
Tisztelt lelkiatya! Azzal, a kérdéssel szeretnék önhöz fordulni, hogy ,a régi antik-görög-római irodalmi műveket szabad-e egy hívő keresztény embernek olvasnia?
Igen, nagyon hasznos és sok értéket közvetítő irodalmi alkotásokról van szó. Nyilván nem vallási tartalmú művek ezek, még ha istenekről is van benne szó. A legtöbbjükre, főként az antik kor vége felé már senki sem úgy tekintett, mint valódi istenekre, hanem mint a kultúrájuk elemeire, részére. Mi is így tekinthetünk ezekre az irodalmi személyekre és a róluk szóló történetekre, mint az emberi kultúra részeire, akiknek és amelyeknek ismerete hozzásegít sok emberi dolog megértéséhöz.
Kedves Lelkiatya! Ezotéri?val kapcsolatban szeretnék feltenni kérdést.Az illóolajak,illetve az azzal történő ter?pia ebbe a kategóri?ba esik- e? Pl.a doTerra illóolajok.Ezeket az illóolajakat haszn?lom p?rologtat?sra meg prób?ltam belsőleg is vízbe csöppentve f?rads?g ellen meg az arcüregre is hasznaltam inhalalasra.Vagy a levendul?t csót?nyok t?voltart?s?ra is haszn?ltam a lak?sban.Vegyészként semmi kivetnivalót nem tal?lok benne,keresztényként sem bennem nincsenek rossz érzések ezekkel az olajokkal kapcsolatban.Nem var?zsl?s,kereskedés vagy különféle keleti praktik?k mint pl.jóga szempontj?ból haszn?lom.De nem szeretnék félrecsúszni még véletlenül sem,ezért keresek v?laszokat.Szeretem több oldalról megvizsg?lni a dolgokat B?r m?r amint írtam bennem nincsenek rossz érzések ezzel kapcsolatban,a belső ir?nytűm az súgja ezekkel a dolgokkal akkor van gond ha valaki m?s praktik?kat is t?rsít hozz? és jobban hisz ebben mint a jó Istenben.Eszközöknek tartom őket.Egyébként massz?zs alkalmaval is alkalmazza a masszőr az illóolajokat vagy ilyen alapú krémeket stresszold?s,stb.célj?ból.A masszőr egy keresztény hitű,mélyen vall?sos asszony aki Istenről is sokat beszél massz?zs közben aki nyitott r?.Nekem ezek a dolgok az illatok,massz?zs,a jó Istennel töltött idő,szentsegek,Szentmise,lelkibeszélgetések sokat segítenek.Volt egy nagyon nehéz időszak az életemben amit egy esemény v?ltott ki.Ezért prób?lok a test és a lélek egységére figyelni.Pasztor?lpszichológushoz is j?rok aki egyben ment?lhigiénés szakember is.Erre is szükségem volt a nehézségek tiszt?z?s?ban,de fontosnak tartottam hogy olyan pszichológust tal?ljak akivel Istenről,a vele való kapcsolatról is tudok beszélni. V?lasz?t előre is köszönöm!
Az illóolajok valóban jótékony hatásúak lehetnek, ez nem vitás. A legtöbbjük egyszerű gyógynövény kivonatokat tartalmaz, amelyek jótékony, gyógyító vagy akárcsak nyugtató hatása nem lehetséges. Ezek használata akár belégzéssel, akár bedörzsöléssel semmi nehézséget nem jelent. Az Ön által említett termékcsaládban mégis zavarónak tűnik, egyrészt az igen magas ár, másrészt a némelyik anyaghoz hozzáfűzött, meglehetősen zavaros magyarázat. Az "összpontosító" meg a "megvilágosító" hatású keverékek nevei roppant gyanúsan hangzanak. Nincs is mellette semmi magyarázat, igazolás, hogy az adott keverék milyen módon is hat megvilágosító erővel. Ha viszont csak némely terméknél is találok ilyen zűrös elemeket, akkor nekem már az egész kínálat nagyon gyanúsnak tűnik. Úgyhogy, ha megkérdez, én azt mondom, ezeket a termékeket inkább kerülje. Érdemes alaposabban utánanézni, hogy melyik gyógynövény mire hat, és azokat tartalmazó olajokat használni.
1
  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...