Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi hat meg tizenöt? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Mit gondol a különböző tevékenységek alatti imádkozásról? Ma füvet nyírtam, de végül csak aggodalmaskodtam azon, hogy vajon szabad-e mondogatni az Üdvözlégyet, vagy tiszteletlenség-e. Hiszen nagy hangzavar volt, néhol pedig árkon-bokron haladtam, ahol figyelni kellett az adott területre. A másik problémám az alvás előtti, már fekve történő imádkozás. Ilyenkor még az előbbi esetnél is kevésbé tudok figyelni az ima szavaira, van benne valami gépiesség, álmosság. Azonban egy délutáni bóbiskolás során úgy aludtam el, hogy közben ismételgettem egy rövid, háromszavas imát, és felkeléskor úgy éreztem, sokkal jobban tudok figyelni Istenre, a lelki dolgokra. Ráadásul gyakran értelmetlennek tűnik az alvás előtti asszociatív gondolkozás értelmetlen dolgokon, de mégis felmerül bennem a tiszteletlenség, bár néha kísértésnek érzem ezt, és eszembe jut: "szüntelenül imádkozzatok".
Mindenképpen fontos erről beszélnünk. Sok fölösleges tipródásnak lehet ezzel elejét venni. Imádkozni mindig jó, mindig hasznos, mindig üdvös. Fűnyírás, zuhanyozás, futás, stb közben, elalvásra várva, el-elbóbiskolva, mindig nagyon jó, ha imádkozunk. Soha sehol nem méltatlan az imádság. Lehet imádkozni vécén, diszkóban, mit mondjak még? bármilyen helyen és körülmények között. Amikor az ember valami nyilvánvaló rossz dolgot tesz, pl. pornó filmet néz, még akkor is lehet imádkozni, sőt, tanácsolom is. Csak imádkozzék, majd csak el kezdi égetni a lelkét ennek a visszássága. De a fűnyírás és elalvás közbeni ima kifejezetten helyes cselekedet. Az egyetlen hiba ezekkel az lehet, hogy ha az Istennel való kapcsolat, ha a napi ima csakis ezekre szorítkozik. Akkor az nem helyes. De akkor sem a más tevékenység közbeni ima, hanem az, hogy esetleg erre hivatkozva elhanyagolja az ember a komoly, összeszedett, csöndben végzett imát, illetve a közösségi imákat, a szertartásokat. Azokat nyilván nem szabad emiatt elhanyagolni. De ha szépen megvan a napi imája - legyen az bármilyen kevés is (mondjuk: reggel és este egy-egy Miatyánk), akkor már ezt nyugodtan megtoldhatja a fűnyírás és az elalvás közben imával. Tehát ezek kiegészítések. Nyugodtan bárhol, bármilyen körülmények között végezhetők. Nagy haszna, hogy az ember hozzászokik az állandó imádsághoz - már amennyire hozzá lehet szokni! Mindenesetre sokat segít, annyi bizonyos.
Kedves lelkiatya! A Babits idézet kapcsán azt írja, hogy ha a lelkiismeret jelez, akkor ezzel mindenképpen foglalkozni kell. Elhiszem, hogy az erkölcsi kérdések sohasem oldhatók meg egy-egy képlet alkalmazásával, de mégis jó volna valamilyen eligazítást kapni ezen a téren.
Azt is írtam, hogy amikor bizonytalan az ember egy-egy tettének megítélésében, akkor azt érdemes egy (vagy inkább: a) lelkiatyával megbeszélni. Papp Miklós atya a következőket írja a bűrészességgel kapcsolatban: Az aktív bűnrészességnek fokozatai vannak: az aktív rábeszéléstől, támogatástól a passzív engedésig, eltűrésig, hallgatásig sokféle lehet. Családi, egyházi, munkahelyi, állami életünkben szövevényesen ezer szállal kötődünk egymáshoz, és nehéz kibogozni, hogy én miért is vagyok felelős, meddig kell ellenállnom, szólnom, feljelentenem. A morál ordo caritatis-t, a szeretet sorrendjét kell követni: figyelembe kell venni a kompetenciafokozatokat és a megsértett igazság fokozatait. Minél súlyosabb igazságot sért meg valaki, annál inkább kötelessége mindenkinek ellenállni (pl. terror, nemi erőszak), aki tud róla, látja. Minél kevésbé súlyos igazság sérül, annál inkább átengedjük a kompetenseknek. Van az igazság, a jó megvédésben a kompetenciákban is egy sorrend: minél illetékesebb, annál inkább vétkes, ha hallgat. Azért ő az illetékes, azért van hatalma, képzettsége, hogy küzdjön azon a fronton a rossz ellen. Pl. tanár megkérdezi Pistikét, hogy a padtársa puskázott-e a dolgozatnál? Pistikénél ne beszéljünk ?betyárbecsületről?, hanem kompetenciáról: ?én a dolgozatomat írtam, a tanár dolga észrevenni, ki puskázik?. Ám ha drogot osztanak a wc-ben, az súlyos dolog, ott mindenki kompetens az igazság sérelmének megállításában. Szóval nem akarunk egy spicli mentalitást sem a munkahelyeken, sem az egyházban, sem az államban, ahol az emberek egymást jelengetik. Aki a kompetensebb, az vegye észre. Ám minél súlyosabb dolog sérül, annál inkább kompetenssé válik mindenki.
Kedves Lelkiatya! Keresztes Szilárd püspök atya azért nem hordja a klobukot, mert cölebsz papként szentelték püspökké? Nem találtam információt arról, hogy belépett volna a bazilita rendbe vagy bármely más szerzetesrendbe. Vannak még cölebsz papok napjaink magyar görögkatolikus egyházában? Válaszát előre is köszönöm!
A klobuk és a kamilafka nem püspöki, hanem szerzetesi ruhadarabok. Ilyen még az öv, és a - mások számára nem látható - kis szkéma, kis angyali öltözet. Ezt a reverenda alatt hordják. Keresztes Szilárd püspök úr nem volt szerzetes, mint ahogyan az első püspökünk, Miklós István sem. Viszont Dudás Miklós bazilita volt, Timkó Imre pedig belépett a bencés rendbe, de aztán nem tett örök fogadalmat. A mostani három püspökünk mindegyike szerzetes, Ábel atya bazilita, Atanáz és Fülöp atyák pedig monasztikus szerzetesek. Igen, van nem szerzetes cölebsz papunk.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Olyan kérdésem lenne, hogy görögkatolikus püspök lehet e pápa? Tudom hogy szokás szerint a bíborosok közül kerül ki a Szentatya, de elméletileg görögkatolikus vagy más rítusút megválaszthat a konklávé pápának? Esetleg a pápaválasztó bíborosok közt van keleti rítusú? Válaszát hálásan köszönöm! Üdvözlettel, Marcell
Kedves Marcell! Elvileg bárkiből lehet pápa, aki pap vagy pappá lehet szentelni. Ez egy ősi törvény, hogy szinte semmilyen megkötés nincs. Így görögkatolikus is lehet pápa. Ismereteim szerint most nincs keleti rítusú bíboros, aki tagja lenne a konklávénak. De a történelem folyamán volt már rá példa, hogy keleti szertartású főpap volt bíborosi rangban. Ám éppen folynak arról tárgyalások, hogy a bíborosokkal egy rangban, sőt, mondhatni, magasabb rangban lévő pátriárkák is lehetnének a konklávé tagjai.
Kedves Lelkiatya! Két fura kérdésem lenne, már régóta foglalkoztatnak. Feltámadása után Krisztus ruhában jelent meg a tanítványoknak, noha meztelenül temették el. Valószínűsíthető, hogy a mennyországban kapunk ruhát? A másik pedig, hogy feltámadása után sült halat evett, jól gondolom, hogy az étel utána valamilyen csodálatos módon felszívódik? Fura lenne ugyanis ha székelni kellene a megdicsőült testünkkel. Köszönöm válaszát!
Azt látjuk, hogy Jézus föltámadt teste már nem volt alávetve a fizikai törvényeknek. Több leírás is kiemeli, hogy föltámadása után zárt ajtókon keresztül lépett be a tanítványok közé. A Genezáreti-tó partján egyszerre csak sült hallal kínálja a tanítványokat. Az emmauszi tanítványok előtt egyik pillanatról a másikra eltűnik. Számára már nincsenek fizikai törvények. Ha kell ilyen vagy olyan ruhában jelenik meg. Az általa megevett sült hal sorsát nem tudjuk nyomon követni, de bizonyosan nem a fizikai törvények vonatkoztak rá.
Krisztusban szeretett Lelkiatya! Ön szerint mikor volt Jézus igazán boldog a földi élete során? Lívia
Azt hiszem, ilyet nem is lehet mondani. Legalábbis én úgy képzelem el, hogy folyamatos boldogságban élt megszületése pillanatától fogva. Mert az Atya akaratával teljes, tökéletes összhangban volt. Ez adja ugyanis az ember boldogságát. Ha viszont azt vesszük, hogy mint ember ebben is fejlődött - a lelki úton járó ember folyamatosan egyre boldogabb az életben - akkor a legboldogabb az utolsó pillanatban volt, amikor Atyja kezébe adta a lelkét. Lehet, hogy iszonyú fájdalom gyötörte a testét, de tudjuk, hogy a fájdalom nem ellentéte a boldogságnak. A kettő lehet együtt. Ez pedig különösen igaz Jézus életére és személyére. Ő a legmélyebben átélte az ember nyomorúságát, Istentől való eltávolodottságának keservét, mégis a világon a legboldogabb ember volt, mert tökéletes volt.
Kedves Lelkiatya! Egy huszonéves fiú vagyok, és beszélgettem egy lánnyal a közösségi oldalakon. Egymásnak meztelen képet is küldtünk, és ezt most nagyon szégyenlem. Hogy gyónjam meg ezt a bűnt? Eltörölhető szent áldozással? Válaszát köszönöm!
Milyen érdekes ez, hogy az emberben eltűnik a szégyenérzet, amikor elköveti a bűnt, amikor meg szeretné meggyónni, akkor meg visszajön! Ez ismert jelenség. Szembe kell nézni vele. Akkor lesz igazi a megtisztulása, ha vállalja, hogy ezt ki is mondja. De nem kell félnie, az atya hallott már ilyet, nem fog megbotránkozni, sem megszidni Önt. Legyen tanulságos ez az eset az Ön számára is. Meg hátha másoknak is az lesz, akik olvassák. Soha nem szabad közösségi oldalra olyan képet, szöveget kitenni, amit nem akarunk, hogy később mások láthassanak. Ha már egyszer kikerült, mint a toronyból szétszór tollpihék, azok már soha nem lesznek visszaszívhatók. De Isten megbocsát, vele mindig lehet rendezni a botlásainkat. Ne féljen, ne tartson a szentgyónástól! Nagy megkönnyebbülés lesz letenni ezt a butaságból elkövetett bűnét - a többivel együtt.
Lelkiatya! Keresztény nevelést kaptam, de 30 év alatt sem tudtam felfogni, vagy kb megérteni, hogyan adhatja az Úr a testét eledelül? Mit takar ez, hogyan kell érteni? Miért akarja Isten, hogy megegyük a húsát és igyunk a véréből? Segítsen kérem, mert nem értem!
Megpróbálok segíteni néhány gondolattal, de azt leszögezhetjük, hogy ha 30 éven át magyaráznék Önnek folyamatosan, akkor sem tudná fölfogni. Persze, azért is, mert énelőttem is titok ez, mint minden pap és minden teológus előtt. Titok is marad. Közelebb kerülhetünk hozzá, mindig valamennyivel többet fölfoghatunk belőle, de megérteni biztosan nem fogjuk sohsem. Még odaát sem! Azt leszögezhetjük, hogy az Úr nem maga miatt "akarta, hogy megegyük a húsát és igyunk a véréből". Ez nekünk szóló ajándék. Rejtélyes, nehezen fölfogható ajándék, de nekünk való, nekünk szánta. Leginkább a szexualitás felől közelíthető meg a dolog leginkább. A szexualitás két egymást szerető ember vágya kettejük testi egyesülésére. Ez sok más emberi gesztusban is megjelenik, nem csak a szoros értelemben vett szexualitásban. Mégis talán mondhatjuk, hogy valamelyest mindegyik erre irányuló gesztusban megjelenik ennek a csírája. Egy kis kitérővel hadd mondjam el, hogy nemigen vagyok híve a "free hugs" mozgalomnak. Ebben vadidegeneknek kínálják föl az ölelés mozdulatát. Holott az ölelés annak gyönyörű gesztusa, hogy két ember szereti egymást. (Mennyire hiányzik ez most, a járvány idején!). Nagyon sokféle lehet az ölelés: két gyermek között, anya és gyermek között, apa és fia, apa és lánya között, két barát, két nő között, stb. A legforróbb a férj és feleség között, de például mennyire át tud ez alakulni idős korra! Ez mind arra vezethető vissza, hogy akit szeretünk, azzal fizikai közelségbe is szeretnénk kerülni. Ilyen a beszélgetés is, addig is együtt vagyunk, egymás közelében vagyunk, amíg beszélgetünk azzal, akit szeretünk. Az öleléshez hasonló, de még erősebb testi közelséget jelent a csók. Ez is sokféle lehet: puszi barátok, barátnők között, testvérek között, szülőkkel, nagyszülőkkel. Ugye, mind más. Ennek is a legforróbb változata a szerelmesek között, amikor ezzel időt is töltenek, hogy a csókolózással - amennyire lehet - egymásba hatoljanak. S így érkezünk el a szerelmi egyesüléshöz, amely már valóban csakis férj és feleség között lehetséges, annyira egyedi, annyira lefoglalt. Ebből fakad az új emberi életek megszületése. Persze, bármennyire is szereti a férj a feleségét, az egyesülés csak ideig-óráig tarthat, az általa jelentkező felfokozott öröm egy idő után elfárad, vagy inkább, jobb esetben átalakul. Tehát az emberben van egy nagyon erős vágy a testi egyesülésre azzal, akit szeretünk, de ez itt a földön nem valósulhat meg a maga teljességében. Ugyanakkor megvalósulhat az Istennel való egyesülésünkben. Az Eucharisztia vételekor megtörténik az, amire az ember a legmélyebben vágyik, a szeretett személlyel való teljes egyesülés, egymásban való átjárás. Ezt legtöbbször nem éli át az ember azzal az intenzitással, mint a szexuális kapcsolatot, mégis ennek beteljesüléséről van szó. Emlékszem, amikor egyszer erről beszéltem a fiataloknak, valósággal kinevetnek. Értem is, hogy miért. Gondolhatták, hogy egy szegény cölebsz pap nem tudja, miről beszél. Pedig nagyjából tudja, hiszen ő is emberből van. Viszont valószínű, azok nem tudják, hogy micsoda öröm az Úrral való eucharisztikus egyesülés, akik kinevetik ezt a hasonlatot. Talán ez a kicsit hosszúra sikerült gondolatmenet segít közelebb jutni a titokhoz, hogy miért kínálta föl, miért "találta ki" nekünk a végtelen Isten ezt az ajándékot. A szentáldozásunk neki is öröm, mert ő is szeret minket - sokkal jobban, mint mi őt - és ilyen értelemben ő is vágyik a velünk való egyesülésre. Ezért örül, amikor imádkozunk, vele beszélgetünk, időt töltünk vele együtt, és még inkább, amikor megtörténhet az eucharisztikus egyesülés. Lehet, úgy tűnik, ez csupán antropomorf kivetítés Istenre, de én megfordítva a dolgot mégis azt mondom: az emberek egymás iránti testi vonzódása a töredékes leképeződése annak a szeretetnek, amellyel Isten szeret minket, s amely rávette őt a megtestesülésre, az emberrel való egyesülésre. Igen, a megtestesülésnek földi meghosszabbítása az Eucharisztia.
Kedves Lelkiatya! Római katolikus pap voltam, de kiléptem. Nem taníthatok már...
Kedves Testvérem! Azt javaslom, hogy a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu írja le a kérdését. Akkor bővebben tudok Önnek válaszolni.
Tisztelt Lelkiatya! Milyen az egészséges lelki viszony a lelki vezetô és a vezetettje között?
Egyrészről a kölcsönös, minél nagyobb bizalom, ugyanakkor a megfelelő távolságtartás. Nem szabad eltúlozni a lelkiatyától való függést, sem az érzelmek területén, sem a döntések meghozatalában. Ugyanakkor fontos a bizalom, a ráhagyatkozás, hogy amit az atya mond, a szavain keresztül Isten üzen.
Tisztelt Lelki Atya! A férjem nem akar lefeküdni velem hónapok óta, mert nincs kedve hozzá. Gyermekünk nincs, pedig 2 éves házasok vagyunk. Nagyon rossz nekem így. Mit tegyek?
Ennek több oka lehet, de kettő a legkézenfekvőbb. A férje szexuális értelemben nem teljesen egészséges. A másik, hogy van egy rejtett kapcsolata. Akár erről, akár arról, akár más okról van szó, ezt az asztal mellett meg kell vele beszélni. A házas kapcsolatban nem az ágy a legfontosabb bútor, hanem az asztal, vagy csak a két szék, amire leülve meg tudják beszélni a dolgokat. A beszélgetés nagyon sok mindent helyrehozhat. Beszéljék meg nagyon nyíltan, hogy mi ennek az oka. Igyekezzenek semmit nem elrejteni. Továbbá beszéljenek arról is, hogy hogyan lehet ezt helyrehozni. Ugyanis azt ki kell mondani, hogy ez így nem jó, nem egészséges, hosszú távon súlyos következményekhöz vezethet. Mindenképpen beszéljék meg a dolgot, tárják föl őszintén az okokat, és közösen keressenek megoldást. Ha ettől ő eleve elzárkózik, azért még ne adja föl. Imádkozzék erre a szándékra. Szólítsa meg a férje legjobb barátját, hogy mi lehet itt a háttérben. No, és még ennél is fontosabb a Mindenható segítségének kérése. Hittel és bizalommal imádkozzék a házasságuk megmentéséért, s amit csak tud, tegyen is meg érte.
Kedves Atya! Mit gondol Babits "vétkesek közt cinkos aki néma" üzenetéről? Valóban bűnnek számít, amit meg kell gyónni papnál, ha ilyen szituációba keveredik egy keresztény ember?
Ha a lelkiismerete jelez, akkor ezzel mindenképpen foglalkozni kell. Alaposan, tiszta lelkülettel meg kell vizsgálni a helyzetet, esetleg tanácsot is kell kérni egy atyától vagy mástól, hogy milyen erkölcsi kötelességet jelent egy bűn ismerete. Ugyanis nem mindig, minden helyzetre igaz ez az állítás. Alapvetően azt fejezi ki ez az igazság, hogy a bűnt nem szabad hallgatással pártolni, vagyis, aki látja a bűnt és szemet húny fölötte, akkor ő is részese lesz annak a bűnnek. De ismétlem, ez nem minden helyzetben egyformán érvényes. Van, amikor föl kell emelni a szavunkat, van, amikor nem. Van, akinek föl kell emelnie a szavát, van, akinek nem. Az erkölcsi kérdések sohasem oldhatók meg egy-egy képlet alkalmazásával. A helyzet, a személy, annak adottságai, képességei mind befolyásolják, hogy mit, mikor és hogyan kell tennie az embernek. Úgyhogy kérdésére azt válaszolhatom, alapvetően igaz az állítás, hogy a bűnt hallgatással sem szabad pártolni, de magát a cselekedetünket mindenképpen mérlegelni kell. Az ember erkölcsi értéke nem egy-egy tetten múlik, hanem a lelki hozzáállásán. Egy-egy cselekedet lehet gyöngeségből vagy tudatlanságból fakadóan hibás, téves. De az ember ettől még lehet értékes, erkölcsös. Már csak azért is, mert ebben az Isten irgalmas szeretetében teremtett világban minden helyrehozható.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy ha álmomban meggyóntam egy atyának aki feloldozott az mit jelent és érvényes e? Azóta sokkal nyugodtabb vagyok és jobban érzem magam, az Úr Jézus különleges módon közölte velem a bűneim bocsánatát. Ezeket majd újra meg kell gyónnom?
Igen. Ez csak egy jelzés volt a Szentlélek részéről, hogy a szentgyónást ne halogossa, hiszen egész egyszerűen feloldozást fog kapni. Valamint a lelke is jelzett ezzel, hogy már nagyon rászorul a gyónás megtisztító erejére. Nyilván az álombeli nem helyettesíti a valóságos gyónást. Mint ahogy az éhes ember sem lakik jól, ha arról álmodik, hogy megvacsorázott. Inkább ezzel a szervezete jelzi, hogy valami még hiányzik. Ennek az üzenetnek engedelmeskedve - javaslom - minél hamarabb keressen föl egy papot és megfelelő előkészülettel végezze el a szentgyónását.
Kedves Lelkiatya! Tudna esetleg keresztény pszichológust vagy mentálhigiénés szakembert ajánlani Nyíregyházán? Köszönöm válaszát előre is. Lili
Igen, de csak személyes levelezés útján. Ezen a nyilvános fórumon nem szeretném. Ha Önnek szüksége van rá, kérem, írjon a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu címre.
Kedves Atya! Én úgy gondolom, hogy a keresztség elengedhetetlen az üdvösséghez. Különben miért mondaná Jézus, hogy az megy a mennyek országába, aki megkeresztelkedett? Többször is. Nincs ott, hogy "hacsak". Ezt már az Egyház tette hozzá. Valamint az is igaz, hogy nem minden keresztény jut be oda, "..aki azt mondja Uram, Uram!"
Én nem ismerek olyan egyházi kitételt a keresztelkedéssel kapcsolatban, hogy "hacsak". Az viszont teljesen jogos következtetés Jézus szavai alapján, hogy a hit az üdvözülés feltétele, nem a megkeresztelkedést: "Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik." (Mk, 16,16) Legalábbis azt sehol sem mondja Jézus, hogy aki nem keresztelkedik meg, az elkárhozik. Meg aztán, azt is tőle tudjuk, hogy Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön (1Tim 2,4). Itt is joggal gondolhatjuk, hogy ebből a végtelen jóságából fakadóan aligha zárja ki az üdvösségből azokat, akik nem a saját hibájuk miatt nem keresztelkedtek meg. Az meg, hogy ki mennyire tehet arról, hogy meg van-e keresztelve vagy nincsen, azt megint nem tudjuk. Annak az afrikai bennszülöttnek, aki a szüleitől csak a természetvallást tanulta meg, és még sohasem találkozott keresztény misszionáriusokkal, nyilván egészen más felelőssége van ebben a dologban, mint egy európai embernek. De ez utóbbiról sem tudhatjuk, hogy milyen képe alakult ki a keresztségről, kereszténységről. Lehet, ha nekem is annyi ismeretem voln az Egyházról, mint neki, akkor én sem keresztelkednék meg. Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy a kérdés jóval összetettebb annál, semhogy feketén-fehéren el lehetne dönteni, hogy ki üdvözül és ki nem.
1
  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...