Kedves Lelkiatya.
Van egy 66 éves barátnőm én 31 éves vagyok.
7 éve ismerjük egymást 3 évig dolgoztunk együtt. Ő elment nyugdíjba én meg 70 km re arrébb költöztem a férjemhez.
Mivel ő nyugdíjas ráér.
Én viszont nem igazán, felkelek reggel 5 órakor hetente 3x járok templomba misére reggel 7 órásira amire 6.15 kor indulok. Heti 2x hajnalban sétálok vagy bevásárolok. Hétvégén a szüleinknél vagyunk. Hétköznap ha sétálós nap van vagy bevásárlós vagy mise nap sok idő elmegy Álltalában utána olvasom a bibliát,az is sok órát kivesz. Utána 11 kor készülődök enni. Mert 12.00 tól dolgozok este 8 ig.
És a munkahelyen több munkát adtak takarítok. Nem érek rá öt hívni.
De ha hívom is állandóan panaszkodik. Kihangositom a telefont úgy dolgozok, 30 percig panaszkodik elmeséli hogy akik napi szinten hívják azok mit panaszkodnak neki. Akkor ha nem hívom számon kér miért nem hívom, miért nem hívom reggel vagy este?
Nagyon unom már állandóan ő rosszul van ő szédül neki nem jó egyedül, egyébként van párja de nem tudnak együtt élni. Minden nap ugyan azt mondja. Egy ideig hívtam minden nap mert kevesebb munka volt és sajnáltam.
Évente 2 x megyek be a városba 70 km re odébb meglátogatom, de most húsvétkor nem akarok menni. Már elkezdte mondani hogy élni akar 120 évig hogy tudjon velem találkozni.
Bár nem tudom idővel hogy fogok be menni hozzá, még nincs gyermekünk de szeretnénk. Akkor is elfogja várni hogy menjek állandóan és hivogassam.?
Amikor belehajoltam a szememmel a Yukka növénybe kórházba kelett mennem, akkor is számon kért miért nem hívtam, elmondtam nagy fájdalmam van, mondja az nem jó és fújta a panaszkodását.
Amikor én vagyok lázas beteg influenzás is az ő panaszkodását hallgattam.
Mert ő egyből kitér a saját panaszára.Most már egy két hetente hívom, de akkor is végig sajátját mondja. Ha nem hívom 5x csörget.
Szóval nagyon nehéz vele. Ha viszont hívom, hívja valaki másik, egyből jaj le kel tennem hívnak.
Most akkor az ilyennel mit kezdjek?
Rosszul is esik mert sajnálom de, egyszerűen szóhoz sem lehet melette jutni. Napi szinten hívja őt 5 ember plusz én ha hívom. És mindenkinek ugyan azt panaszkodja el.Meg eljátsza előttem ő milyen magányos, meg neki mennyire hiányzom. Eltudom képzelni utána meg azt mondja hogy meglátogatta az egyik barátnője.
Ön mit javasol? Köszönöm szépen.
Ha nem is azt, hogy szakítsa meg az illetővel a kapcsolatot, de legalábbis nyugodtan tartson tőle nagyobb távolságot. Önnek nem kötelessége őt végighallgatni. Nagyon jól teszi, ha olykor-olykor elbeszélget vele, mondjuk, hetente egyszer. Nem is kell nagyon magyarázkodnia, hogy miért. Ha beszélnek - bár, gondolom, inkább ő beszél -, akkor meghallgatja, ha tud, néhány tanácsot is ad, és kész. Ezt tudja neki nyújtani. Ne legyen lelkiismeretfurdalása amiatt, hogy nem tudja teljesíteni ennek a hölgynek az elvárásait. Ismétlem, ez Önnek nem is kötelessége. Élje a saját életét, figyeljen sokat a férjére, munkatársaira. Készüljön a gyermek, gyermekek érkezésére. Ezek sokkal inkább az Ön életfeladatai, mint az idős hölgy lelki pátyolgatása. Persze, imádkozzék is érte. Amit nem tud vele tölteni személyesen vagy beszélgetéssel, azokat az időket is vigye bele az imádságba. Azzal többet tud segíteni, mint ha az élete egyéb tevékenységeiből áldoz rá.
Tisztelt Lelkiatya! 2 kérdéssel fordulnék önhöz. Az egyik az hogy inkább a lányokat keresem mint Isten országát. Annyira nagy a vágyam egy barátnőért, hogy ismeretlen lányokat jelölök be:(. Tinédzser vagyok, és nagyon akarok egy barátnőt de mindig amikor közel jutok elbaltázom mert jön ez az érzés hogy mégsem akarom. Hogyan lehet átfordítani a kettőt, hogy inkább Isten országát keressem, ne lányokat. Mert amiért lányokat keresek, többször esek bele az önkeresítés bűnébe. Szomorúbb vagyok, hogy nem találok, és nem élhetek át dolgokat, amit nagyon szeretnék. Ismeretlen lányokat jelölök be, hogy ismerkedjek velük. És inkább szeretnék Isten országát keresni, tehát hogyan kell az egyiket csökkenteni és a másikat nagyobbítani. És hogyha úgy van, akkor hogy keressek lányokat? Jelöljek be őket, vagy menjek ki a házból csak hogy találjak őket, vagy mi? Vagy csak hagyjam Istenre és ő majd valahogy add? De hogy?
A másik
Templomban meg imádkozásban jó fiú vagyok, de iskolában, barátaimmal, stb. Nem Istent keresem, megfeledkezek róla. Nem teszek jót, stb. Hogyan lehet ez? És hogyan lehet jót tenni mindig?
Még Szent Pál is ezt írta: "Magam sem értem, hogy mit teszek. Mert nem azt teszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök." (Róm 7,15) Az akaratunk hajlik a rosszra. Ez az áteredő bűn következménye. Ez van, ezzel számolnunk kell. De van erőnk legyőzni, csak ki kell tartani. S persze, kérni kell Isten segítségét, Isten erejét, mert nélküle, nyilván nem tudnánk legyőzni. Néha azért is engedi meg a bukdácsolásainkat, hogy meg ne feledkezzünk erről a nyilvánvaló tényről. Van erőnk, de csak az, amit Istentől kaptunk.
Ami a lányokat illeti, azt hiszem, már egyszer írtam: türelem! Nem szabad a szépnem tagjaira úgy gondolni, hogy azokkal milyen jól kielégíthetném férfiúi testi vágyaimat. Ők nem tárgyak, hanem nagy tiszteletre méltó személyek. Nagyon rejtélyes és izgalmas, hogy hogyan talál egymásra egy fiú meg egy lány. Ennek ezer és ezer módja van. Nem kell erőltetni, nem kell a világhálón minden áron keresgetni. Ezek a bejelölgetések csak arra jók, hogy izgalomban tartsák az embert, de nem igazi kapcsolatok jönnek létre ilyenkor. Igaz, van rá példa, én is tudom, hogy így született meg egy-egy barátság, mégis az ismerkedésnek sokkal természetesebb közege a társasági élet, a közösségi élet. Érdemes a templom körül kialakítani ifjúsági közösséget. Akkor nagyobb eséllyel találnak egymásra a hívő fiatalok. Vannak ifjúsági rendezvények, ezeket is érdemes látogatni, részt venni ezeken. Érzi ezt a kettősséget a tagjaiban, amit Szent Pál is? Innen még lehet szent is, ahogyan a nagy apostol is azzá lett. Erre törekedjék, a többit Isten megadja Önnek.
Kedves Lelkiatya.
Mostanában szeretnék a keresztényi útra térni nagyon,sokkal jobban.
De sokat tiktokozok internetezek.
Amikor meglátok egy csinos hölgyet akinek műkörme van, vagy drága krémjei, sminkjei.
Azonnal én is késztetést érzek arra hogy nekem is legyen.
Igyekszem nem költeni feleslegesen, Hála Istennek nem is költök. Alszok rá pár napot. És meggondolom magam. Mégsem kell.
Munkatársam (Nem hívők) állandóan kérkednek azzal hogy nekik igazi bőr csizmájuk van. Vagy drága márkás kabátjuk. És direkt megkérdezik te hol vetted... Én? A kinaiba.. Ahol nagyon is drága a ruha. Igazából amíg nem lett férjem, nem lettem katolikus hívő. Addig sajnos nekem is az volt a legfontosabb hogy műkörmöm és drága márkás ruhám legyen. Csak nem értem magam miért van ez rajtam hogy nekem is kell egyből. Azonnal. Erről le lehet szokni? Néha úgy érzem kicsit büntetés mindenről lemondani.
Viszont néha úgy érzem mindenről le kell mondani. Meglehet találni az aranyközéputat?
Köszönöm ha válaszol.
Először is nagy hálát kell adnia, hogy férjhez tudott menni és hogy ez a házasság meghozta a katolikus hitben való elmélyülését. Ennek idővel egyre mélyebbre kell szállnia a szívében és a gondolkodásában. Ehhöz időre van szükség. Nagyon ajánlom, hogy használjon ki minden lehetőséget arra, hogy a hitét tovább erősítse. Mindenképpen legyen ott vasárnaponként a templomban, rendszersen gyónjon (mondjuk, havonta) és áldozzon (legalább hetente). Ezek olyan erőforrások, amelyek egyre jobban segítik a tisztánlátását. Istenem, micsoda hiábavalóság díszkörmökkel, arckrémekkel, csizmával, táskával, bundával hivalkodni! Ezeknek hosszútávon semmi értékük nincsen. Sőt, inkább egyre felszínesebbé és üresebbé teszik a lelket. Ezen az úton igazán nem érdemes haladni. De ezt majd akkor látja be igazán, szíve mélyéből, ha már természetes lesz a számára az Isten szerinti élet. Sokkal inkább erre törekedjék. Ez igazi előre jutás. Az anyagi javak halmozása csak tehertétel az életünkben.
Dicsőség Jézus Krisztus kedves lelkiatya egy 58 -62 éves nagymamànak a lánya dagadtos operál sa volt a lánya túl élte a műtétet de egy hirtelen mozdulattal miatt meg halt ez volt valahol januárban, el van temetve , az nagymama kérdezte tőlem először hogy mint csinálnijon hogy ne gondoljon a lányára lelkileg ösze volt akkor is és most is törve látom rajta már mondtam neki hogy ajánlja fel istennek a terhet , ma talkoztam ével a nagy mamámval és szomorúság, lelkileg is nem vagyok teológus, de pap mellett vagyok kántor mint mondjak neki hogy ne fájjon és hogy el engedje a gyermekét, tisztelettel Róbert Erdélyből.
Kedves Róbert!
A gyászoló megsegítése sok esetben nem tanácsadást jelent, hanem együttérzést, meghallgatást, a gyászolóval való beszélgetést. A léleknek időre van szüksége ahhoz, hogy az ilyen seb gyógyuljon. Minél nagyobb a gyász, annál több időre. Ezt nem kell, nem is szabad siettetni. Sokat jelent a gyászolónak, ha van, akivel meg tudja osztani a fájdalmát, újra és újra kibeszélni. Ezt hagyni kell, sőt, esetleg kérdésekkel elő is hozni. Nem nagyon tudunk ilyenkor olyat mondani, amit ő is ne tudna, de ahhoz ez az ismeret az értelméből a szívéig is eljusson, erre a gyászidőre van szükség. Szoros hozzátartozó esetében ez legalább egy évig is el szokott tartani. Ez a normális, ez az egy év gyász. Néha lehet több vagy kevesebb. Amit még tenni tud érte a meghallgatáson, együttérzésen túl, hogy imádkozik az elhunytért és a gyászolóért, esetleg szentmisét, Szent Liturgiát is ajánltat fel érte. Ezek pedig az égi kapaszkodók, ezek is nagyon sokat jelentenek. Azt hiszem, egyebet nem kell tennie.
Kedves Lelkiatya! Mit tanácsol nekem, mit tegyek, ha nem egyszer összeveszek hozzátartozómmal a hitem miatt? Ő is katolikus, de nem gyakorolja a hitét. Bizonyos dolgokban teljesen máshogy gondolkodunk, mert más a hitünk és teljesen el vagyok szomorodva. Eleve az elszomorít, hogy nem részesül a szentségekben, nem látja a szentliturgia jelentőségét, esetleg ünnepekkor, nem hisz a gyónás fontosságában és abban sem, hogy az eucharisztia tényleg Jézus maga. Emellett, ő nem ítéli el a homoszexuális rendezvényeket, én meg nagyon. A homoszexuális kapcsolatokat igen, de nem a bűn miatt, hanem mert furcsának tartja. Az abortuszról régebben esett csak szó, de szerintem ennek kapcsán sem értünk egyet. Nekem nagyon fáj, hogy már évek óta egyedül érzem magam a családban a hitemmel. Mindenki más elfogadja a házasság előtti együttélést is, én meg a megtérésem idején (amikor évek hitehagyása után visszatértem Jézushoz), direkt kiléptem egy bűnös kapcsolatból, elköltöztem a közös albérletből, hogy ne éljek bűnben. Értem, hogy irgalmasnak kell lennem, de ha egyszer utálom a bűnt és azok, akik olyan fontosak nekem pártolják meg fáj, hogy nem értenek meg, akkor hogy lehet ezt a helyzetet normálisan kezelni?
Gondoljon egy picit a másik oldalon lévőkre. Lehet, hogy nekik meg fáj (talán nem így mondják, hanem úgy, hogy bosszantja őket) az Ön vallásossága. Ők meg azt élik meg, hogy Ön nem érti meg az ő álláspontjukat. Mi a teendő? Sohasem a másiktól kell várni, hogy ő értsen meg engem, hanem nekünk kell a kezdeményezőnek lennünk, hogy mi értsük meg őket. Azt javaslom, ne akarja minden áron elmagyarázni nekik sem az Eucharisztiát, sem a házasság előtti tisztaság értékét, sem a homoszexualitás abszurditását. Fogadja el, hogy ő vagy ők ezekről másként gondolkodnak. Ha nehéz is, ha fáj is, ezt kell tennünk. Isten sem változtat meg minket erőnek erejével. Hagyja, hogy olyanok legyünk, amilyenek. Még akkor is, ha ez bűnt szül. Nekünk is ezt kell követnünk.
Tisztelt Lelkiatya! Kérem, levelem ne jelenjen meg teljes terjedelemben.Ötvenes éveiben járó férfi vagyok.Kisgyermek koromban édesapám gyakran volt részeg...
Nemrég ráakadtam olyan internetes oldalra, ahol szó esett arról,mely országban milyen gyakori a gyermekek bántalmazása-szinte minden országban igen gyakori, sok országban inkább szabály, mint kivétel.Ennek elolvasása felkavart, és ilyen gondolatok kavarognak bennem: "Ha ilyen sok durva ember van, számíthatunk arra, hogy valaha is jobb lesz a világ?","Ilyen emberekért hozzak bármilyen áldozatot?"," Sok gyermeknek talán jobb is volt, ha még gyermekkorában meghalt, mert a mennyországba került,és már nem bánthatták a szülei","Akiket Rákosi idejében becsuktak, azok közül sokan nem érdemelnek sajnálatot, mert ha azt nem is követték el, amiért becsukták őket,viszont durvák voltak a gyermekeikkel szemben, legalább amíg börtönben voltak, addig sem bánthatták a gyermekeiket"
Ezektől a gyermekkori emlékektől szabaddá kell válnia. Ha ennyire nyíltan tud róla beszélni, amint a levelében leírta, csak itt nem tettem közzé, akkor ez már jó irány a teljes gyógyulás felé. Ugyanakkor, ne érezze magát följogosítva, hogy Ön jobban haragudjon egy gyermeket bántalmazó személyre, mint más teszi, pusztán amiatt, mert ilyet Ön is átélt. Minél jobban törekedjék arra, hogy megértő tudjon lenni az ilyen helyzetekben is. Erre Önnek is szüksége van. Amíg még följogosítva érzi magát a haragra, addig nem gyógyult ki kellően ebből a gyermekkori traumából. Márpedig ezen érdemes dolgozni.
Kedves Lelkiatya! 25 éve élek második házaságomba! 6 éve teljes tisztaságban József házaságban élünk és ez már a korunk miatt is így is fog maradni Így a görögkatolikus atyáktól feloldozást kaptam és járok gyónni, áldozni. Viszont, mióta az Attila téri Székesegyházat elkezdték felújitani azóta hétköznap római katolikus templomba járok. Természetesen ott is járok gyónni, áldozni, viszont az ottani papok elég szigorúan kezelnek. Már attól is félek, hogy meg fogják tagadni a Szentségeket tőlem!!! Kérdésem az lenne hogy én csak a görögkatolikus egyházban járulhatok ilyen állapotában a Szentségekhez. Én utánanéztem és a kánonjog is azt írja, hogy akik érvényes házaságuk mellett újra házasodnak, de vállalják, hogy szexuális egyesülés nélkül élik tovább az életüket és mély bünbánatot tartanak, ők járulhatnak Szentségekhez. Na, ez vagyok én. Lelkiatya, a római katolikus egyházban is gyónhatok, áldozhatok, vagy ott más szabályok vannak? A másik kérdésem, hogy ezt hogy második házaságomban élek, de teljes tisztaságban, ezt nekem minden gyónáskor meg kell emliteni? Válaszát előre is köszönöm.
Helyesen olvasta ki a kánonból. Az újraházasodottak szentségi tilalma nem érvényesül, ha a felek József-házasságban élnek, tehát nincs közöttük szexuális kapcsolat. Ez fiatalabb korban nagyon nehéz, és csak nagy lelki erővel, hittel valósítható meg. Idősebb korban ez már könnyebben megy, egy ponton túl természetes is. Ebben a kérdésben ugyanazt tanítja a római és görögkatolikus egyházjog: járulhatnak szentségekhöz. Lehet, hogy a római atya szigorúbb, de azt nem fogja Önnek mondani, hogy nem gyónhat, nem áldozhat. Ezt az életállapotát nem szükséges újra és újra megemlítenie a szentgyónásban. Különösen, ha már ismerős atyához megy, aki ezt egyébként is tudja. De ismeretlennél sem szükséges ezt előhozni, legföljebb, ha a beszélgetés során ez valamiképp felszínre kerül, pl. beszél a régi házastársához való viszonyáról, s az atya meglepődhet, hogy van második házassága is. De ez olyankor is előfordulhat, ha valakinek az első házassága semmisségét kimondták. Ezekre vagy rákérdez a pap vagy nem. De külön ezzel előhozakodni nem szükséges, nem része a gyónásnak.
Hogy tudnék inkognitóban írni?
Írja meg gondolatait, kérdését a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu címre. Azt csak én látom, és tudok Önnek személyesen is válaszolni.
Kedves Lelki atya! Protestáns háttérből jövök és Római katolikus hitet családom révén jobban ismerem de ez is hiányos a Görög pedig elég új a számomra de úgy gondolom az Úr erre vezet hónapok óta. Nehezemre esik közösségbe menni minden annyira új és idegen, és a sok tanult dolog megszólal bennem a multamból. Lenne esetleg tanácsa hogyan tudnék fiatal felnőtt lányként kapcsolódni? Illetve elveszve érzem magam gyónás terén. Szeretném meglépni mint következő lépés de fogalmam sincs mit kellene mondanom eddig kötetlenül Istennek és közeli hozzátartozóknak vallottam csak. Hogyan tudnék ez úton elindulni és felkészülten érkezni gyónásra?
Köszönettel: Natália
Kedves Natália!
Ez sokkal egyszerűbb, mint gondolná. Keressen föl egy atyát és beszélgessen el vele. Nem kell hozzá semmi előkészület. Majd ő tanácsokat fog adni Önnek. Nem biztos, hogy mindjárt az első beszélgetés egy szentgyónás lesz, de akár az is lehetséges. Nekem is volt már ilyen élményem, hogy a Szentlélek hihetetlenül megsegítette a bűnbánó, megtérő személyt. De az is lehet, hogy előtte lesz még néhány találkozásuk, beszélgetésük. Szépen kialakul ez. Ha nagyvárosban lakik, ahol esetleg több parókia van, akkor válassza ki azt, amelyik Önnek a legkedvesebb, legvonzóbb. Ha faluban él, s csak egyetlen atya van, akkor őhozzá menjen, a Szentlélek rajta keresztül fog Önnek segíteni. Ha vonzódik a keleti egyház sajátosságai felé, akkor javaslom, hogy egy görögkatolikus atyát keressen föl. Ő fog majd Önnek eligazítást adni. Csak ezt az egy lépést kell megtennie, semmi többet. Utána pedig majd szépen adódik a többi is. Imádkozom Önért, hogy legyen bátorsága lépni.
Miért hagyott el engem Isten?Annyi rosszat éltem át,hogy elvesztettem a reményt és a hitemet is.Miért ilyen rossz ez a világ?
A bűn miatt rossz a világ. A hit az, amelyik segít meglátni a bűn mögött is az emberi jóságot. Ha csupa rosszat lát önmaga körül, az nem a rossz események megsokszorozódása meg a szeretetlen emberek megszaporodása, hanem a hitének elgyöngülése miatt van. De ezzel nem szemrehányást akarok tenni, hanem máshová helyezni a látószöget, az optikát, amellyel lát. Semmi oka, hogy a hitét elveszítse, hiszen Krisztus föltámadt. Ő él, ma is szeret, gondoskodik rólunk. Amikor nehéznek látjuk az életünket - természetesen ilyen is van - akkor még jobban segít! Soha, de soha nem hagy magunkra, ilyen nincs. Azt javaslom, a bánatát, a gondjait, a reménytelenségét mind mondja el, mondja ki az Úrnak. Neki mindent el lehet mondani. Ezeket a szentírási szövegeket is elő lehet venni: Jer 20, 7-18; 7. és 21 (22.) zsoltár és sok más zsoltár még. Panaszkodja ki magát a saját szavaival meg a Szentírás szavaival, végül pedig mondja azt, amire Jézus külön is tanított minket: "Legyen meg a te akaratod!" Higgye el, hittel kell látnunk, csak hittel érdemes szemlélnünk és értelmeznünk az életünket, Akkor minden egészen más, egészen új értelmet nyer. Nincs elveszett ember, nincs elveszett élet. Forduljon Jézushoz, és megadja Önnek a szabadulás tapasztalatát. Én is imádkozom Önért.
Kedves Lelkiatya!
Mit szól egy olyan ember "jelleméhez", akinek a nagyon kevés pénzét mindig kiegészíti egy "jóakarója", de csak azzal a feltétellel, ha egy bizonyos pártra szavaz? Az én jó ismerősöm ez az ember. Az illető engedett a zsarolásnak.
Elég jól ismerem magam ahhoz, hogy tudjam, ilyet én nem tennék meg.
A kêrdésem az, hogy megszakítsam-e ezzel az illetővel a kapcsolatot?
Köszönöm szépen a válaszát.
Ha ilyet tenne, s ebben következetes lenne, igen hamar magára maradna. Egészen bizonyos, hogy nem ez az Isten akarata. Amit leírt, emberi magatartást, az valóban nem éppen nemes viselkedésmód. Ezt tudom mondani erről a viselkedésről. De semmiképp sem volna helyénvaló az illetőt ezzel jellemezni. Tény, hogy tetteinek része, s nem kizárt, hogy más dolgokban is vezeti ez az opportunizmus, de attól még ő is Isten gyermeke, a testvérünk, akinek vannak jó és rossz tulajdonságai. Azt javaslom, hogy keressen az illetőben jó tulajdonságokat is. Egészen bizonyosan van ilyen is. De nem azért, hogy mérleget készítsen, miből van több, jó vagy rossz tulajdonságból, hanem, hogy ez a másik fajta látásmód segítse abban, hogy nagyobb irgalommal tudjon rá tekinteni. Mindenkire így kellene, irgalommal. Mivel a mi Istenünk is ezt teszi. Igazán nem lehetünk nagyobb, "igazságosabb" bírálói embertársainknak, mint ő. Visszatérve az első mondatomra, ha mindenkivel megszakítaná a kapcsolatot valamilyen emberi hibája miatt, akkor egyedül maradna, mert nincsen ember hiba nélkül. "Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas!" (Lk 6,36)
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném meg kérdezni hogy a Katolikus egyház el temeti e azt a személyt aki öngyilkos lett???
Igen, eltemeti. Ma már nincsen erre vonatkozó tilalom. Régen ezt az elrettentés miatt is alkalmazták, illetve úgy gondolták, hogy az öngyilkos bizonyosan a pokolba kerül, hiszen élete utolsó tette egy gyilkosság volt, amit aztán már nem volt módja megbánni. Ma, sajnos, az elrettentésnek nincs már túl nagy jelentősége, mert számtalan olyan helyzet van, amikor nem is kérnek imádságos, egyházi temetést. Ez nagy baj, de ismert jelenség. A másik érv pedig, hogy ma már tudjuk, a klinikai halál állapotában még van valami tudati tevékenység, és elképzelhető, hogy ekkor még bűnbánatot tart az illető, aki önkezével vetett véget az életének. Persze, ne legyen ilyen helyzet, ezzel nem szabad játszani. Az öngyilkosságot egyértelműen a sátán sugallja. Istennek mindig van megoldása az életre. Ha épp adott pillanatban nem látszik, hát meg kell keresni. De olyan élethelyzet nincs, amiből ne volna Isten akarata szerinti kiút.
Feltámadt Krisztus! Kedves Lelkiatya!
Két dolog nyomaszt :
Tartós munkahelyet szeretnék, de ehhez nincsenek megfelelő kapcsolataim.
Nem találtam meg a megfelelő férjjelöltet sem.
Imáit kérem.
Tisztelettel :
Edit
Kedves Edit! Ma Magyarországon lehet munkahelyet találni. Megvan ennek a módja, hogy hogyan lehet ezekre rákeresni a világhálón. Fedezze föl ezt a lehetőséget! Persze, férjjelöltet már nem annyira könnyű találni, és nem csak Magyarországon. Ehhöz különösen is rendszeresen kell imádkozni. Persze, közben pedig érdemes ellátogatni olyan közösségi programokra, ahol van lehetőség barátságokat kötni. Újabban a mi egyházunk is szervez kifejezetten párválasztást segítő találkozókat. Ezeket is keresse föl. Én is imádkozom Önért, hogy meglássa a lehetőségeket és legyen bátorsága megtenni a szükséges lépéseket.
Tisztelt Lelkiatya! Én voltam aki ezt írta"Kedves lelki Atya! Egy komoly témáról szeretnék beszélni veled! Itt olyan problémám van, ami komoly, számomra. Lett egy barátnőm, de félek. ...
Köszönöm" Azt értem hogy mi ez. De hogyan tudom kezelni? Mert sajnos nagyon sok ilyen szituációba kerülök. És az Isten kapcsolatban mit tudd mondani? Köszönöm
Egyértelműen az a tanácsom, hogy most ezt teljesen kapcsolja ki az életéből. Mármint a barátnő keresését. Ennek nincs itt az ideje, ha most próbálkozik vele, amikor még nem érett meg erre, akkor később ennek az erőltetésnek súlyos következményei lehetnek. Mindennek megvan a maga ideje. Amikor nagy vágyat érez arra, hogy egy lányt megöleljen, megcsókoljon, hozzábújjon, akkor ez most az Ön számára egyszerű kísértés, amelyet le kell győzni. Most még nincs itt az ideje és helye az életében. Ami később természetes lehet - főként a házasságban - az ekkor még csak kísértés, és ha követi az ember, akkor bűnt követ el. A lányokra úgy nézzen, mint embertársaira. Adott esetben velük is lehet jókat beszélgetni, játszani, sportolni. De kétségtelen, hogy ha sokszor kerül ilyen helyzetbe, akkor fölerősödhet az a kísértés, amelyről fentebb szóltam. Tehát ennek megfelelő bölcsességgel kezelje ezeket a helyzeteket. Ön szereti az Urat, törekszik tiszta lelkiismerettel élni. Ez óriási kincs, nem szabad eljátszani azzal, hogy nem veszi komolyan azokat a kísértéseket, amelyek bűnbe vinnék. Talán a múltkor is írtam, vagy Önnek, vagy valaki másnak, hogy foglalkozzék más, érdekes dolgokkal, olvasson, írjon, kiránduljon, kísérletezzen, tegyen nagy fölfedezéseket. Ezek mind nagyon értékes időtöltések a tanuláson kívül, illetve ahhoz kapcsolódva. Ha már most a szerelmi élet fogyasztójává szeretne lenni, ez olyan, mintha valaki a készülő torta alapanyagait enné meg még az összeállítás előtt. Igazán nem érdemes sietni vele.
Tisztelt Lelkiatya!
Szeretném a segítségét kérni az Evangélium értelmezéséhez.
1., Hogyan tudhatjuk, hogy a Getsemáni kertben mit és hogy imádkozott a mi Urunk, hiszen egészen félrevonult, egyedül volt az Atyával. Lehet, hogy a feltámadása után elmondta az apostoloknak?
2., A mi Urunk élete az Írások alázatos követésével teljesült be. Hogyan lehetséges, hogy nem ismerték fel, hogy Ő a Messiás, hisz pontról-pontra úgy cselkededett, ahogy írva volt róla? Lehetséges, hogy az Atya elhomályosította az értelmüket vagy hagyta őket mindezt átlátni, de mivel meghagyta a szabad akaratuk, ezért tudták elutasítani?
3., Hogy fog elkövetkezni a zsidók számára a megváltás, ha Istenfiának szavát, aki közvetlenül hozzájuk és értük jött nem ismerték fel? Vagy így is meg lett váltva a kiváasztott nép?
Köszönöm a válaszait.
Érdekes és izgalmas kérdés az első. Nem tudom rá igazán a választ. Annyit tudhatunk, hogy a Szentírást a Szentlélek sugalmazására írták le a szent szerzők. Hogy melyiküket hogyan inspirálta arra, hogy erről be tudjanak számolni, ezt nem tudom.
Történetkritikai szempontból nem is tudjuk bizonyítani, hogy Jézus „szóról szóra” úgy imádkozott, ahogyan az evangéliumokban olvassuk. Elképzelhető, hogy Jézus utólagos tanításaiból (akár a feltámadás után) ismerték meg imájának belső tartalmát; de leginkább az a fontos, hogy a keresztény közösség, majd az evangélisták a Szentlélek által vezetett reflexiója formálta a ma olvasható kánoni elbeszélésekké. A hangsúly pedig igazán ezen van! A Szentlélek munkáját figyelhetjük meg az írón és a közösségen. Ez formálta ezt a szöveget olyanná, amilyen.
A teológiai hit szempontjából ezért nem az a döntő kérdés, hogy „diktafon‑pontossággal” idézzük-e Jézus szavait, hanem az, hogy valódi önátadásának és belső küzdelmének igaz tartalma jutott el hozzánk. Az egyház kezdettől fogva így értette és így vallotta ezt az eseményt.
