Kedves Lelkiatya!
Mikorra várható mindhárom egyházmegyénk beszámolója az idei papi áthelyezésekről?
Én nem tudok arról, hogy ilyen beszámoló szokott készülni. Nem hiszem, hogy az idén készülne ilyen.
DJK! Kedves Lelkiatya! Rég van bennem egy gondolat amit igazán nem tudok megbeszélni olyan emberrel aki valahogy Isten szemszögéből válaszolna mi a helyes így itt leírnàm a kérdésemet. Olyan családból szàrmazom ahol nagyon sok harag és veszekedés miatt nem beszélnek egymással a rokonok. Ami engem a legjobban bánt hogy a mostoha mamàm aki azóta öregotthonban él nagyapám halála óta elszakadt tőlem. Édesanyám utálja és mostoha mamàm is őt. Én mikor már nem otthon laktam felkerestem őt ami egyből vissza jutott anya fülébe. Aztán később ő keresett és belátta erről nem lehet beszélni. Akkor megismerte a férjem mama, látta a fiam is. Kórházban tudtam meglátogatni. Idővel otthonba került ahol kétszer felkerestem de elég tolakodóak voltak a gondozók, ki vagyok, mit akarok nem mertem oda menni. Amikor utoljára láttam másfél éve össze görnyedve, csövekkel, pelenkàban és olyan gyűlölettel beszélt anyàmról akkor úgy megtorpantam hogy de hát ő jobban gyűlöli anyámat mint anyám őt. És a halál markában van, miért gyűlöl ennyire? Kinek higgyek? Gyerek koromtól a kettőjük szeretétnek vagy nem szeretetének a játéka voltam. Aztán át adták a kulcsokat a háznak amiben lakott mikor az otthonba került. Kiderült minden. Fájó szívvel de lemondtam erről az idegessegről. Mikor legutóbb anyám betegen az idegessegtől megkért hívjam fel az otthont hogy él e még vagy csak ő nem tudja hogy meghalt annyit mondtam neki; anya most tök mindegy ki a hibàs de mivel idosgondozó lettem látom mind a két végletet, az öregeket és a fiatalokat is akik szenvednek ebben, nem fogom azért felhívni az otthont hogy eladható e már a ház. Meg egy 90 éves embert ha megszokta ott a helyét nem fogok epilepsziás rohamba kergetni mert felzaklatom ezt csak magamban gondoltam már. A másik véglet apám részéről ugyanez a helyzet. Nagyanyám 86 éves eredendően utálja anyámat, engem nem igazán szeretett soha holott templomba járt, imatkozik én voltam a ki tudja ki volt az apja. Apámat nem szereti tízen évesen elmenekült onnan apam. Bár ott is mindkét részről lehetnek hibák. De mint szüleimet nem akarom sem elveszíteni a véleményem miatt hogy ti is lesztek öregek, ez nem helyes így, sem megváltoztatni nem tudom. Lehetek én méltó arra hogy időseket úgy gondozzak, hogy mikor tükörbe nézek és azt mondom magamnak én sem vagyok jobb. Mikor mérges vagyok a hozzá tartozóra hogy havonta látogatja az öreget és minden rám szakad amit ők nem csinálnak meg. Vagy sose néznek rá az öreg lányra. Hét gondozottam van. Egyiket nem szeretem. Sokat bántott. Valaki kedvesebb már velem, sokan úgy gondolom szeretnek. Lehet ez is élet feladat amit talán Isten adott kuldeteskent? Azt honnan tudom mire szánt a jó Isten? Egyre jobban próbálok a misékben elmélyülni, amikor tudok ott vagyok a templomban, már a kisfiam is szereti csak néha rosszalkodik de az atya szereti a gyerekeket a templomban. Keresem Istent a hétköznapjaiban bár néha nehéz rá talalni a helyes útra. Köszönöm a válaszát!
Megrendítő, hogy élete során ennyi szeretetlenséggel találkozott! Hogy Ön most idősgondozással foglalkozik - s szavaiból azt veszem ki, hogy szívesen végzi ezt a munkát -, talán ennek is lehet az eredménye. Valahogy, lelke mélyéből vágyik arra, hogy a hasonló sebeket, sebzéseket gyógyítani vagy legalábbis balzsamozni tudja. Ezt tanácsolom, hogy ebben élje ki a lelki törekvését. Igyekezzék nagy türelemmel ápolni, gondozni őket. Ha van egy valaki, akit különösen is nehéz szeretni, no, ott álljon bele még nagyobb odaadással! Kérje Istent, hogy tudjon szeretettel fordulni ehhöz az idős személyhöz is, és Ön is törekedjék arra, hogy minden viselkedése ellenére is tudja őt szeretni. (Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmat érdemeltek? Mt 5,46)
Nem biztos, hogy a saját szeretteinek a kibékítését el tudja érni. De erősen imádkozzék ezért, mert nagyon fontos, hogy még haláluk előtt megbékélésre jussanak. Ne gondolja, hogy ez úgyis lehetetlen! Nagyon szép példák vannak arra, hogy egy adott helyzetben, főként a halálos ágyon mennyire meg tudnak változni az emberek. Sajnos, ez nem mindig következik be, olyankor csak az Isten végtelen irgalmára számíthatunk: ha haraggal ment el ebből az életből, akkor milyen lelkülettel áll majd őeléje? De ha rendszeresen és hittel imádkozik az ő megbékélésükért, akkor ez Önnek is egyfajta mélyebb és finomabb érzékenységet ad, hogy fölismerje, ha tenni is tud ezért a megbékélésért. A rendszeres szentmise, az Eucharisztia rendszeres vétele is sokat segít Önnek ebben. Igen, most ez a feladata.
Kedves Lelkiatya! Miért kell minden egyes maszturbálást meggyónni? Azt értem, hogyha az ember rendszeren végzi, akkor a nagy lelki mesterek szerint minden más erény is csorbul, na de ha alkalmanként? Néha az ember úgy érzi, hogy kell. Mit lehet ezzel tenni?
Nem kell. Van, akit erre késztet a lelkiismerete, de ez egyáltalán nem előírás. Sőt! Én inkább azt szoktam javasolni, hogy rendszeresen végezzük a szentgyónásainkat, az éppen bekövetkező baleseményektől függetlenül. Nem tartom szerencsésnek, hogy a gyónásainkat a bűneink határozzák meg. Jobb a rendszeres gyónás, az lehet igazán hatékony építkezés. Azért sem tartom szerencsésnek az ilyen jellegű bűn elkövetése után az az azonnali gyónást, mert ez szinte fölértékeli ezt az egy bűnt. Holott nagyon valószínű, hogy emellett sok más bűnt is elkövetett, akkor miért nem szalad meggyónni? Nem ez a legsúlyosabb bűnünk, csak a természetes szemérem miatt ezt érezzük a legszégyenletesebbnek. Ezzel nem akarom lekicsinyleni ezt a bűnt, inkább jelezni, hogy emellett sok más, és súlyosabb bűnök lehetnek (szeretetlenség, ítélkezés, együttérzés hiánya, gúny, stb.)
Tisztelt Lelkiatya! Egy elég nagy dilemmával küzdök ma. Ma is a Püspökfejedelmek bőjtjének napja van és meg van tíltva a húsos és tejes ételek fogyasztása. Azonban ma a nagyapám temetése lesz és utána a halotti tor amelyen magyaros húsos és tejes ételkeket szolgálnak fel. De nem szeretnék tiszteletlen lenni sem Jézushoz sem az Apostolfejedelmekhez sem az Istenemhez sem pedig a nagyapámhoz. Mit tegyek? Tudna e ebben segíteni kérem?
A szeretet mindig felülírja a böjtöt. Ám ez nem azt jelenti, hogy a szeretetre hivatkozva a böjt bármikor elhagyható. Alapvető hozzáállás az, hogy törekednünk kell megtartani a böjtöt, de ha olyan helyzet adódik, akkor szabad eltérni a böjti előírástól, saját böjti fogadalmunktól. Ez mindig személyes mérlegelés kérdése. Ha valóban megbántaná azzal a szeretteit, hogy követi a böjtöt, akkor az elhagyható, vagy átfordítható valami másra. Például eszik a húsos eledelekből, de nem eszik a süteményekből, nem iszik kávét. De az is lehet, hogy egy ilyen, sok személyes eseményen nem nézik árgus szemmel azt, hogy ki mit eszik. Lehet a tányérra köretet, salátát tenni. S még az is lehetséges, hogy ha valaki rákérdez, hogy miért, akkor azt válaszolja, hogy a böjt miatt. Nagyon ritka alkalom, hogy ezzel a válasszal valóban megbántaná az illetőt. Én ezt tanácsolom. Ha csak lehet, törekedjék megtartani a böjtöt, de ha ez egyeseket zavarna, akkor olyan lemondásra váltsa át, amely nem annyira látványos. De újra mondom, teljesen helyénvaló az is, ha kérdőrevonás esetén a böjtre hivatkozik. Ez egyáltalán nem hivalkodás, hanem nagyon egyszerű, apró tanúságtétel.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Görögkatolikus szerzetesnővérnek hogy lehet jelentkezni?
Sajópálfalán élnek a monasztikus szerzetes nővéreink. Érdemes őket fölkeresni. Elérhetőségük: myrophor@gmail.com
Tisztelt Lelkiatya. Ha meghalok akkor egyből Jézussal leszek?De ha épp van egy kis bűnöm? Akkor nem jutok hozzá.?
Vagy csak akkor ha vissza jön a földre?
Ha visszajön mi fog történni?
Élő emberekkel mi lesz hogy kell ezt elképzelni ?
Köszönöm válaszát előre is.
Szögezzük le, hogy senki nem tudja, mi fog odaát történni. A teológusok is csak találgatnak. A lelkiatyák pedig azt mondják: titok. Annyit tudunk, hogy halálunk után Krisztus színe elé kerülünk. Hogy azonnal-e vagy később, egy bizonyos idő, megtisztulási folyamat után, ezt nem tudjuk, erről csak feltételezéseink vannak. Számomra nehéz elképzelni, hogy lenne ott valami várakozás, hiszen ott már az időn kívül leszünk. Viszont azt is tudjuk, hogy senki nem kerül oda bűn nélkül. Még a szentek, sőt, a vértanúk sem úgy kerülnek oda, hogy bűntelenségük miatt egyenesen besétálhatnak. Krisztus ítélőszéke előtt mindenkinek meg kell állnia. S az örök sorsunk pedig attól függ, hogy ott mit válaszolunk Krisztusnak, mellette vagy ellene döntünk. Nagyjából ennyit tudhatunk.
Hogy eljövetelekor mi fog történni, arról is nagyon bizonytalan az ismeretünk. Bár úgy tűnhet, Szent Pál eléggé pontos leírást ad: Amikor eljön Krisztus, "nem fogunk ugyan mindnyájan meghalni, de mindnyájan el fogunk változni: hirtelen, egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra, mert megszólal a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlan állapotban, mi pedig elváltozunk." De azért ez a leírás sem a részleteket tárja föl, hanem azt hangsúlyozza, ami e vers után következik: "Mert ennek a romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és ennek a halandó testnek halhatatlanságba kell öltöznie." Majd így folytatja: "Amikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba, akkor beteljesedik az Írás szava: A győzelem elnyelte a halált. Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?” Ez tehát a lényeg, hogy az élet győzedelmeskedik a halál fölött. Ezt akarja Szent Pál is hangsúlyozni. És még egy nagyon fontos dolgot, hogy nekünk mit kell tennünk. Nem ábrándozni, találgatni, hogy vajon hogyan is lesz ott, hanem: "...legyetek állhatatosak, rendíthetetlenek, tegyetek mindig minél többet az Úr ügyéért, hiszen tudjátok, hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban." (1Kor 15,52-58)
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Szent Damján tábor pulóvert szeretnék vásárolni. Hol tudom meglenni?
Megadom Nagy Tamásnak, a tábor szervezőjének a címét. Tőle lehet kérni.
nagytamas191@gmail.com
Kedves Lelkiatya!
Évekkel ezelőtt tértem vissza görögkatolikus hitem megvallásához és gyakorlásához, és csak pár hónappal ezelőtt fedeztem fel nagy örömmel és lelkesedéssel, hogy egyházunknak saját görögkatolikus monstrancia-hagyománya is létezett, amelyben az Eucharisztikus Krisztust szentségimádásra helyezték ki.
Különösen megérintett, amikor megtudtam, hogy a görögkatolikus monstrancia egyik sajátossága éppen az volt, hogy a Szentség tartója nem kör alakú, mint a latin hagyományban használt forma, hanem négyzet alakú volt, kifejezetten az „Ahnec”, vagyis a bizánci „Bárány” számára kialakítva.
Szeretném megkérdezni, hogy van-e ma bárhol lehetőség ennek a jámborságnak a megélésére a saját görögkatolikus hagyományunkban? Előfordul-e még ilyen gyakorlat egyes parókiákon, vagy kérhető-e alkalmanként?
Tudom, hogy egyházunkban fontos a saját bizánci örökségünk felfedezése és megőrzése, így is gyakorlom aktívan a hitemet. Ugyanakkor számomra Krisztus eucharisztikus tisztelete olyan összkatolikus kincs, amelyet nagyon szeretnék a saját rítusomban is mélyebben megélni. Őszintén szólva hatalmas lelki vágy, öröm és elérzékenyülés ébredt bennem, amikor felfedeztem, hogy ennek nálunk is volt hagyománya.
Talán személyes érzés, de kissé fájdalmas számomra, hogy erről alig esik szó, és még a Görögkatolikus Múzeumban sem találkoztam a sajátos monstranciánk bemutatásával. Pedig úgy érzem, ez nem idegen dolog tőlünk, hanem sok görögkatolikus hívő valódi lelki öröksége és Krisztus iránti szeretetének egyik formája lehetett, amellyel őseink is jámboran éltek.
Még ha ma esetleg egyesek idejétmúlt latin hatásnak is érzik ezt a hagyományt, bennem mégis őszinte lelki vágy él iránta. Nem azért, mert „latinossá” szeretnék válni, hanem mert ezt a Krisztus iránti eucharisztikus szeretetet a saját görögkatolikus hagyományomban is szeretném megélni, nem csupán római katolikus testvéreim templomaiban.
Azt is szeretném tisztelettel megkérdezni, hogy egy ilyen keleti szentségimádási alkalom megtartása külön püspöki engedélyhez kötött-e, vagy elegendő hozzá olyan atya és parókia nyitottsága, ahol ezt szívesen és méltó módon megélnék?
Különösen szépnek és rítusunkhoz méltónak tudnám elképzelni például egy csendes, elmélyült Jézus-ima alkalommal egybekötve.
Köszönöm szépen válaszát és áldását!
Bence
Kedves Bence! Valóban, ez a fajta ájtatosság jelen volt a görögkatolikus szokásainkban, főként a XX. század első felében. Talán a 70-es, 80-as évektől kezdett háttérbe szorulni. Én úgy tudom, hogy a múzeumunk is őriz ilyen monstranciát, amely szögletes alaku tartóval van kialakítva. Amiket én láttam, azok nem voltak nagyon míves munkák, inkább ügyes kezű mesterek alakították ki ezt a sajátos szentségtartót. Nem árt tudni, azonban, hogy a nálunk gyakorlatban lévő szentségimádás nem olyan volt, mint amilyen mostanában terjed a római katolikus egyházban. Ma már inkább a Jézus jelenlétében való csöndet hangsúlyozzák, ahogy arra Ön is utal, mint a régebbi ájtatossági formulát. Ugyanis mi, görögkatolikusok, illetve az őseink ezt is sajátosan, sok énekkel valósították meg. Persze, fontos volt a kihelyezett Oltáriszentség jelenléte, de nagyjából hasonlóan énekelték el ezt az ájtatosságot, mint a parakliszt, vagy más paraliturgikus imánkat. Lehet, hogy külön engedély kell hozzá, ha valaki szeretne ilyet végezni a görögkatolikus szertartáson belül, ugyanis jelent meg már erre vonatkozó tiltás egy korábbi püspöki körlevélben. Egyházunk fejlődési iránya ugyanis éppen az, hogy a latin hatású elemektől tisztítsuk meg liturgikus gyakorlatunkat. Egyáltalán nem tilos és elítélendő a szentségimádás, csak, ha valaki erre vágyik, akkor menjen el ennek saját közegébe, a római rítusú templomba és ott vegyen részt ilyen imádságon. A Jézus-imával főként nem kötném össze, hiszen annak egyik lényegi eleme éppen az eszköztelenség, a teljes befelé figyelés. Egyfajta érzelmi ráerősítésnek volna tekinthető a kihelyezett Oltáriszentség, amely viszont a lényegtől, a belső összeszedettségtől venné el a figyelmet.
Kedves Lelkiatya!
Elköteleztem magam gondolatban a tisztaság mellett, de tegnap este előfordult az az eset, hogy internetezés közben feldobott az internet akarom ellenére néhány szemérmetlen képet. Nekem sajnos elég volt ennyi, hogy veszélyes vizekre evezzek. Néhány ilyen jellegű képet és videót megnéztem, valamint önkielégítést is végeztem. Nagyon szégyellem magam. Már arra is gondoltam, hogy lecserélem az okostelefonomat "buta" telefonra, de egyenlőre nem tudom megtenni. Onnan intézek sok mindent.
1 hete, pünkösdkor gyóntam utoljára. Félek, hogy mit szól a lelkiatyám, hogy szinte ugyanazzal a bűnnel megyek hozzá ilyen hamar.
Kérem szépen, imádkozzon értem!
Köszönöm szépen előre is!
Azt javaslom, mielőbb menjen meggyónni. Most, még pünkösd utószele segíthet, hogy lezárja ezt a dolgot. A szégyen semmiképp se tartsa vissza. Esetleg magától a bűntől igen. Ha újra jelentkezik a kísértés, gondolhat arra, hogy ez milyen megszégyenítő a lelkiatya előtt. Persze, még megszégyenítőbb az Úr Jézus előtt, de azt kevésbé érzékeljük. Ezért kell a hitét jobban megerősítenie, hogy a hite által legyen nyilvánvaló az Úr jelenléte, közelsége, s az ő iránta való szeretete tartsa vissza Önt a tisztátalanságtól. A hívő ember részéről az önkielégítés olyan, mintha egy házas ember a felesége jelenlétében, a szeme előtt követne el egy másik nővel házasságtörést. Még belegondolni is borzasztó! Ezért javaslom, hogy Isten jelenlétét, állandó segítségének tudatát erősítse meg a hitében. Járja át lényét, személyiségét a Szentlélek, s akkor nem fog tudni odaférkőzni semmi tisztátalan erő.
Kedves Lelkiatya nem rég írtam önnek. És emailt is. Elfelejtettem önnek jelezni amit írtam ne jelenjen meg az egész kérdésem kérem szépen. Én írtam a munkahelyi karbantartós"incselkedésről"válaszát leirhatja.
Köszönöm szépen a megértést.
Legyen résen! Vigyázni kell, mert belefuthat olyan dologba, amit nem szeretne, de a körülmények mégis belecsúsztatják. A legkézenfekvőbb megoldás a veszély elhárítására, hogy elmondja ezt a helyzetet a férjének. Vele beszélje meg, tárja föl neki a dolgot. Ha az illető pedig továbbra is szeretne Önhöz közeledni, beszéljen neki a férjéről, hogy általában mindent el szokott neki mondani, ami a munkahelyen történik. Legyen nagyon határozott, és ne engedje ezeket az érzelmeket kifejlődni. Ahogy mondja is, semmi jó nem származik belőle, csak - mint minden kísértés - hazudja, hogy jó lesz. A Miatyánkot mondja el a munkahelyén többször is. ... ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Istent kérje, hogy adjon erőt elkerülni a téves irányú lépéseket!
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelki Atya! Azt szeretném kérdezni, hogy a papi mellkereszteknek vannak fokozatai? Van különbség az arany és ezüst színű között?
Illetve vannak diakónusok, akik fekete fejfedőt viselnek. Ennek van valami jelentése, vagy csak "ki hogy szereti"?
Köszönöm a válaszát!
Azt hiszem, bizonyos egyházakban vannak. De ezeket a kategoriákat én egyáltalán nem ismerem. Szerintem az volna legjobb, ha minden pap pusztán Isten szerelméért dolgozna, és nem nézné, hogy milyen földi kitüntetést kap érte.
A diakónusoknál terjed a fejfedő használata, én is úgy látom. De nem tudok ennek szabályozásáról. Úgy tudom, megengedett a viselete, de nem kötelező.
Kedves lelki atya, meggondolatlan ságot tettem, én hibám engem kihasználtak, de régebben történt és fontos embernek adtam egy levelet mostanában gúnyt és csúfolást tetszenek a hátam mögött azért adtam levelet át személyesen mert igazságtalan Velem élet, és amit abban levélben írtam azt csak magamért tettem és csak magamért kéretem, és lehetséges hogy nagyon bajban fogok kerülni még az is lehet hogy bírósági eljárás lesz belőle,de a levél az kézel írtam.de most nyugtalan vagyok levél miatt nem vagyok rendszeresen járatos ehez személyhez.nagyon ritkán szoktunk találkozni de nem csúfolás és a gúny tárgya van le írva hanem egy egyszerű kis segítség kérés,arra kérem atyát hogy imatkozon ezért az emberért én meg lesz az elveszett juh.tiszteletel Robert erdélyből.
Kedves Róbert! Ne féljen a következményektől. Ha valóban lesz belőle kellemetlenség, Isten akkor is ott fog állni Ön mellett, nem hagyja el. Sokszor előfordul az életünkben, hogy utólag megbánjuk valamely tettünket. De Isten mindig ki tudja igazítani. Csak ahhoz, hogy ezt meglássuk, bízni kell benne. Természetesen imádkozom is Önért - s talán még mások is, akik ezt olvassák -, hogy Isten akarata teljesüljön az életében, és meglássa Ön is, hogy mi ebben most az ő akarata.
Kedves Lelkiatya!
38 éves vagyok, 2 diplomával. Hívő görög katolikus vagyok.
Jelenleg több problémával nézek szembe:
-Kénytelen vagyok anyukámhoz költözni, aki mindenbe beleszól.
- Állást keresek, mifelénk ez így is nehéz. Anyagi okok miatt nem tudok költözni.
- Pár hónapja nagyon sokat romlott a látásom, persze javítható.
Üdvözlettel :
V.
Ha most ezt kell választania, nyugodjék bele. Egy kis próbatétel lesz. Azt javaslom, készüljön föl rá lelkileg. Legyen nagyon kedves az édesanyjával, amiben csak lehet, próbáljanak együttműködni, de hozza meg magában a világos határokat, mik azok, amikben nem hagy beleszólást. Tekintse ezt ideiglenes állapotnak, s valóban keressen más megoldást, mihelyst lehet. De addig meg ez a feladat. A lehető legnagyobb szeretetben, de a határok megtartásával építsék ki édesanyjával a kapcsolatukat. Remélem, állást is kap mielőbb, mert anélkül még sokkal nehezebb volna ez a próbatétel. De Isten megsegíti Önt, ne féljen!
Kedves Lelkiatya! Köszönöm, hogy válaszolt a kérdésemre, melyben arról érdeklődtem, honnan tudhatjuk, mi Isten akarata. Ön írta nekem, hogy nem kell félni és bízni kell, mert ha Istenben bízunk, akkor tudjuk, hogy a rossz döntésből is ki tudja hozni a jót. Ez biztosan így van és jó, hogy erre felhívta a figyelmem, de kissé más szempontok vezették a kérdésem. Elsősorban azért kérdeztem, hogy honnan tudhatom, mi Isten akarata, mert ha nem teszem azt, ami nem az akarata és azt teszem, ami az akarata, akkor nem bántom meg. Persze, irgalmas, jót akar, szeret, időn kívül van és mindent tud, de ha választhat az ember, inkább azt válassza, ami egyezik Isten akaratával. Igen, de azt meg akkor tudja megtenni, ha tudja mi az. Főleg ez vezetett a kérdésemhez. Bár, az sem elhanyagolható, hogy ha esetleg az ember eleve egy stresszes, idegesítő, bizonytalan helyzetben van, akkor azt szeretné, hogy jobb legyen és nem rosszabb. Mondok egy példát: mostanában próbálok munkához jutni az eredeti tervem szerint és nagyon nehezen megy, mert eleve egy olyan területről van szó, ahol több okból is nehezebb most már dolgozni. Gondoltam arra, hogy amíg ezzel próbálkozok, addig is lehetnék magántanár, mert kapcsolódik azért valamelyest a tanulmányaimhoz és pénzem is lenne. Az elgondolás lehet, hogy jó, de ha nem lennének tanítványaim, vagy nem elég pénzem lenne ebből, akkor ugyanúgy nem tudok megélni. Persze, ez meg egy újabb stresszforrás. Most, ahogy ezt írtam valami gondolat jött, hogy ha az ember azt nézné, hogy csak azt csinálja, ami bejön, akkor semmit se csinálna meg nem kezdene el, mert lehet nem sikerülne. A külföldre költözés is ilyen. Szerintem egy nagyon ijesztő dolog, amiben azért van kockázat, legalábbis általában. Az ember nem rosszat akar magának vele, de mégis kerülhet nagyon rossz helyzetekbe vagy rájöhet, hogy ott sincs jobb helyzetben. Ezzel kapcsolatban is volt egy gondolatom. Mostanában mintha az lenne a szívemben, hogy megbántam, hogy nem mentem külföldre korábban tanulni és dolgozni (ugyanis a munkámhoz meg pont a jó nyelvtudás kell) és mintha lelkileg ez jó lenne nekem. Nagyon sok probléma, betegség, stressz után érzem azt is, hogy pihenésre és más környezetre vágyok, de közben bűntudatom is van emiatt, mert amiatt, hogy másnak ez bejött, nem biztos, hogy nekem is, meg nem is tudhatom egyezne-e Isten akaratával és különben is, fiatalabb korban szokás az ilyet (én 29 vagyok), egyetemistaként. Lehet, hogy szívesen kipróbálnám, hogy milyen 1 hónapot külföldön dolgozni, de ha nem lenne eredményes, akkor meg felesleges pénzkidobás volt odamenni. Lehet, hogy a nagy lelki kimerültség, szomorúság befolyásol és azért vágyok külföldre, de elvileg az is lehet, hogy tényleg Isten akarata, vagy legalábbis nem ellenkezik azzal és jó lenne, mert azért praktikus szempontokban is gondolkodtam, csak azokat nem teljesen írtam le.
Az értelmünket azért kaptuk, hogy használjuk. Egy-egy döntésnél alaposan mérlegelni kell a szóba jöhető tényezőket, s azokat mérlegelve meghozni a döntést. Ehhöz szabad és érdemes is Isten segítségét kérni - mindenhez, egyébként -, de a döntést akkor is nekünk kell meghozni. Vannak előre nem látható tényezők, ez igaz. Ezeket Istenre kell bízni. Ugyanakkor egy döntésnek megalapozottnak kell lennie, tehát megpróbálni minél jobban kizárni a nem látható tényezőket. Például külföldre hosszabb időre csak akkor menjen, ha a lakhatása és a remélt munkahelye már ki van választva, megbízható módon meg van szervezve. Különben a külföldi lehetőség csak azért kecsegtető, mert nem tudjuk, ott mi vár ránk, de ettől a bizonytalanságtól még nem lesz jobb ott a helyzet. S minthogy sok természetes kapaszkodó hiányozhat, inkább azt javaslom, hogy ne menjen ki. Hacsaknem szereti a kalandokat, bizonytalanságokat, és vidáman hagyatkozik Istenre, bármi is történik, jó szívvel fogadja azt. Így is lehet élni, főként, amíg nincs saját családja az embernek, akikért felelős. De úgy látom, Ön inkább a biztosabb utat szeretné választani, és Isten akaratát ezért is keresi, hogy ne fusson bele valami balfogásba. Mondom, ezeket nem lehet kizárni. Mégis, ha szívesen menne ki a bizonytalanba, ettől sem kell félnie. Minden bizonnyal lesz abból haszna, ha mást nem, tapasztalatot szerez.
Kedves Lelkiatya! Bün e ha Banki hitelt vettem fel a házunk alap szintű butorozására???
Nem mondhatom, hogy bűn, de legalábbis - szerintem - nem okos lépés. Nyilván azért is teszi föl ezt a kérdést, mert jelez a lelkiismerete, hogy talán nem jó döntést hozott. Az ilyen lépések előtt is nagyon fontos alaposan körüljárni a dolgot, igazán megbízható emberektől kérni tanácsot. És imádkozni is kell a helyes választásért. Az én véleményem, hogy egyáltalán nem érdemes kölcsöt fölvenni efféle vásárlásokhoz. Idejétmúltnak tűnik, pedig ma is érvényes a mondás: "Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!" Meglátásom szerint az ilyen vásárlásoknál a hitelfölvétel teljes önbecsapás. Abban a pillanatban több pénzhet jut az ember, de utána meglesz annak a böjtje, hiszen többet kell majd visszafizetni. Nagyon sokan jártak már pórul, hogy azt hitték, később jobb anyagi források állnak majd rendelkezésre, jobb lesz a fizetés vagy valami egyéb szerencsés dolog éri, és vissza tudja fizetni a több pénzt. Csakhogy nem jött be a számítása, később sem lett több a pénze, és csak éveken át nyögi a visszafizetés terhét. Ettől jobb eleve megóvni magunkat. Ha tehát előre kér tanácsot, én azt mondom, ne vegyen föl hitelt. Ha most megtette, igyekezzék tőle minél előbb megszabadulni, tehát keresni a módját, hogy mielőbb törleszhesse tartozását. Ez a részemről nem pénzügyi tanácsadás akar lenni, ahhoz végképp nem értek, de a lélek nyugalma miatt mondom, hogy sokkal jobb a visszafogottabb, szerényebb élet, mint ilyen pénzügyi és lelkiismereti terhekkel élni.
