Tisztelt Lelkiatya! Miért kellett, hogy Jézus átélje a bukott angyal kísértéseit a sivatagban? S utána miért volt, hogy csak egy időre hagyta el nem véglegesen? Köszönve: Tünde

Tisztelt Lelkiatya! Szomorúan olvasom a munkahelyekkel kapcsolatos írásokat. Engem két hónappal ezelőtt elküldtek az óvodámból. Nem végeztem rosszul a munkámat. Valaki ismerősének kellett a hely! Óvodapedagógus állást keresek, de Szabolcs megyében nem könnyű. Nem csak anyagilag, hanem lelkileg is megvisel ez a helyzet.

Kedves Lelkiatya! Nem tudom, hogy mikor fog tudni erre a levélre válaszolni és akkor egyáltalán aktuális lesz-e még a kérdésem, de megírom. Elkezdődött a nagyböjt és volt néhány elgondolásom, hogy mit ajánlanék fel Istennek, de kezdek kételkedni ezekben. Lehet, hogy gyengeség és szégyen, de gondolkodok azon, hogy feladom. Az utóbbi napokban egészen sikerült is a böjt, terveztem felajánlani heti 2 húsmentes napot és a nagypénteken kenyéren és vízen. Az utóbbi napokban sikerült 1-1 fél napot kenyéren és vízen úgy, hogy ebédeltem, de mást nem ettem aznap. Azt is vállaltam, hogy heti 1x eszek édességet és lehet ez is sikerülne. Eddig elég jó volt az önuralmam. Meg vállaltam bizonyos számú liturgiát is, de mindegy. Azt érzem, hogy fizikailag lehet menne nekem az egész, de lelkileg még jobban megterhel. Őszintén szólva az édesanyám nem úgy áll az egész nagyböjthöz mint én. Nekem pár éve volt egy nagyon látványos megtérésem, egy idő után napi liturgiával, mentem szentségimádásokra, igyekeztem a felebaráti szeretetemet is megvalósítani mások felé. Az édesanyám nem jár templomba, csak évente talán kétszer, az egész családomban én vagyok az egyetlen, aki részesülök az eucharisztiában, megyek a liturgiára, böjtölök. Ez korábban egyébként is okozott nekem elszomorító pillanatokat. A hitemet meg a döntéseimet elfogadta már anyukám, de most a nagyböjtben kicsit nehezebb. Amikor például este csak egy szelet kenyeret ettem (amivel egyébként túlteljesítettem az eredeti tervet), először nem is gondolta, hogy talán a böjtöm miatt, meg nem is tetszett neki. Mikor megértette, hogy a böjt miatt, akkor már jobban beletörődött, de ő eleve azt sem tudta, hogy annyiféle módon lehet böjtölni. Még nem is mondtam neki, hogy a nagypénteket megpróbálnám kenyéren és vízen, mert szerintem vagy teljesen mérges lenne vagy nem tudom mi lenne. Lehet aggódna folyamatosan, ami még érthető is lenne, de azt nem akarnám, hogy mérges legyen. Egy időben egyébként a napi liturgia se tetszett neki, nem értette miért lett nekem olyan fontos. Azt már úgy elfogadta. Beszéltem más görögkatolikusokkal és azért sokan úgy böjtölnek meg úgy közelednek Istenhez, hogy ők ott valahogy a családon belül megértőek egymással és természetes dolog nekik. Bocsásson meg, amiért ezt mondom, de ezerszer könnyebb úgy vállalni dolgokat, mint az én helyzetemben. Én a lelki dolgaimat is igazán csak az atyákkal tudom megbeszélni a templomban, a barátaim egy része nem vallásos egyáltalán, a másik része nem katolikus, a szeretteim szintén nem gyakorolják a vallásukat, kivéve esetleg édesanyám, aki legalább otthon imádkozik, de sok mindent ő sem ért meg. Ma látta is rajtam, hogy nagyon szomorú vagyok és kérdezte miért, én meg azt mondtam neki, hogy nem mondom meg, mert úgyse értené meg. Minek mondjam, ha úgysincs értelme? Ebben a helyzetben például arról van szó, hogy szomorú vagyok a méltatlanságom miatt. Nagyon sok kegyelmet kaptam az Istentől, nagyon sokat közeledtem Jézushoz és minden egyes bűnöm nagyon bánt és tudom, hogy nem érdemeltem, amit kaptam, hálakönnyeket sírtam tegnap is emiatt, de ami még nehezebb az az, hogy tudom, hogy fogok kapni egy hatalmas kegyelmet. Kaptam több kinyilatkoztatást ezzel kapcsolatban, saját élményből, egy atyával való beszélgetésből, egy katolikus hölgy fiának maga Jézus mondta ezt (mikor az egész családjuk imádkozott értem) és még egy nagyon tapasztalt és nagy tiszteletben álló atya is ugyanezt mondta. Különben is tényleg erős hittel kértem és tudom, hogy megkapom. Éppen emiatt annál jobban szomorú vagyok, ha azt érzem, nem elég amit teszek Istennek. Annyira örültem, örülök annak a hatalmas kegyelemnek, meg is osztottam az édesanyámmal, de nem kellett volna, illetve nem tudom, mert ő nem hiszi, hogy megkapom. Azt mondja, akkor hiszi, ha majd tényleg megtörténik. Mint Tamás apostol. Még az is kiderült, hogy abban sem biztos, hogy Jézus feltámadt. Ettől is csak elszomorodtam. De amikor meg imádkoztam érte, annak örült. Ha anyukám azt sem hiszi, hogy megkapom azt a hatalmas kegyelmet, akkor mi értelme megosztani vele ha emiatt vagyok szomorú és méltatlannak érzem magam rá? Ezért nem mondtam el neki. Már máskor is jártam úgy, hogy valakivel, akár katolikussal megosztottam a Jézussal való kapcsolatom egy részletét, mert tanácsot szerettem volna és csak rossz lett a vége, mert az illető nem hitt a szavaimnak, azt hitte dicsekszek, hogy kitalálom, hogy nem vagyok normális. Szóval egyedül érzem magam a lelki dolgaimmal, a böjttől elment minden kedvem és nem vagyok biztos abban, hogy szeretném felajánlani Istennek, amit elterveztem. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy lehet mást kellene felajánlanom. A sok böjt helyett meg komoly nagypénteki megpróbáltatás helyett meg más nehézkes dolgok helyett inkább olyat, amivel ki tudom mutatni a szeretetem Jézusnak, de nem fizikailag megterhelő dolog: együtt töltött idő, virrasztás éjszaka (akkor csend van, tudok csak Jézusra figyelni, még meghittebb) meg más dolgok, amikkel ki tudom fejezni neki a szeretetem, például szívesen viszek neki virágot (a templomba, vittem már többször is). Vagy a csókjaimmal kimutatni a szeretetem. Egy időben rendszeresen megcsókoltam az ikonon a lábait. Nem tudom, baj lenne-e ha én inkább ilyesmiket ajánlanám fel. Azt mondta Jézus, hogy aki apját, anyját jobban szereti nála, nem méltó hozzá. De lehet jobb könnyebb dolgokat vállalni, ha az embernek attól kevesebb kísértése van és akkor nem esik bűnbe annyira, mint nehezebbet vállalni és több esélyt adni a bűnnek. Csak a szenvedéssel és a lemondással mutathatom ki Jézusnak, hogy szeretem? Ugyebár azt szokás mondani, hogy részt vállalunk az ő szenvedéséből nagyböjtben. Akkor ha én inkább a kevésbé szenvedős, de egyébként őszinte felajánlásaimat adom neki, akkor az már nem számít? Nem tudom, mi az igazság. Azon is gondolkodtam, hogy talán nem is muszáj mindannyiunknak ugyanúgy szeretni őt. Talán csak azért, mert a legtöbb ember így vagy úgy csinálja, nem muszáj nekem is úgy. Nem biztos, hogy tőlem is csak azt fogadja el. Közelebb kerülni szeretnék hozzá, de azt nem hiszem, hogy csak ez az egy módja lenne, a lemondás és a szenvedés. Azt tudom, hogy örül neki, amikor gyengéden mutatom ki neki az érzéseimet, de vajon elfogadná-e ezt tőlem a nehezebb felajánlások helyett? Hogy a szeretetemen legyen a hangsúly és háttérbe szorítsam a lemondást? Nagyon sokan egyáltalán nem is szeretik őt. Nem jobb az, ha én szeretem, akkor is ha a magam módján? Azt még nem is említettem, hogy az utóbbi időben nagyon-nagyon kevés időt töltöttem az imában, nem mentem szentségimádásra, liturgiára heti egyszer, de volt, hogy vasárnap se, mert volt egy nagyon stresszes és elfoglalt időszakom és azután egyébként sem könnyű visszajutni Istenhez, főleg, hogy bajom is van elég.....szóval ahhoz képest nekem már az is egy teljesítmény, ha rendszeresen időt töltök az Úrral...Nem tudom kitalálni, hogy most Istennek mi tetszene és mi nem. Igazságtalan lenne ez a többi hívővel szemben? Csak egy példa: Jézust az ikonon megcsókolni sokkal kisebb teljesítmény és fizikailag sokkal kevésbé megterhelő, ez egyértelmű, mint valakinek egy húsmentes böjti nap...vagy egy óra szentségimádás/éjszakai ima, amikor csak úgy ott vagyok Jézussal vagy eltöltök vele egy meghitt órát, az biztos nem olyan szenvedés (nem is szenvedés igazából), mint másnak más felajánlása, például a lemondani az alkoholról vagy az édességről azon a napon. Nem beszélve a kenyéren és vízen böjtölésről. Amit még hozzátennék az az, hogy az utóbbi időben egyébként tényleg nagyon kevés időm volt az imára, ezt megsínylette a lelkiéletem és bajom is van mindig elég és vágynék amúgy arra, hogy a Jézussal való kapcsolatom más legyen. Hogy máshogy éljem meg a hitem. De nem tudom, lehet-e ez az Atya akarata. Mostanában amúgy is arra gondolok, hogy szeretnék inkább több örömöt a Jézussal való kapcsolatomba, inkább a jó dolgokat, a közös időt, a szentáldozás örömét akár naponta, a szentségimádást, az éjszakai imát. Szeretném azt, hogy közvetlenebb legyen vele a kapcsolatom, személyesebb, meghittebb. Csak úgy örülni egymásnak sok stresszelés, bűntudat, aggodalom nélkül. Olyan, mintha nem bánná ezt, hogy én inkább a szeretetemet akarnám neki adni az örömökkel együtt. Nemrég magamhoz vettem a liturgián és miután megtörtént, mintha azt hallottam volna, hogy azt mondja "Annyira szeretlek". Amikor pedig megosztottam ezt vele, hogy én a szívem mélyén csak a közelségére, a közös időre, az örömre vágyok, akkor azt mondta, szerintem, hogy ő is akarja, amit én. Biztos csak képzelődök. De ha meg én nem olyan felajánlásokat teszek mint mások és nem követem a hagyományos módszereket, az nem baj? Az egyház éppen arról szól, hogy egy közösség vagyunk, mindenkire vonatkoznak ugyanazok a dolgok, azért nem nagyon szokás ettől annyira eltérni. Elnézést kérek a hosszú levélért, de ez így a böjt elején nagyon foglalkoztat.

Kedves Lelkiatya!Ön mennyire ért ezzel egyet amit lentebb küldök leírást?Olyan sok az olyan munkahely ahol kihasználják az embert!Négy gyermekes anyukaként felmondtam a boltban mert mikor betegek voltak a gyerekek semmi segítséget nem kaptam nem létezett ott táppénz mert hogy muszáj mennem mincs helyettem ember nem tudtuk már fenntartani férjemmel ezt a rendszert egyébként lelkileg megnyugodtam mert ha nehezebb is lesz a családom választottam!!Ön szerint azért mert helyesen döntöttem? Ezt olvastam és megérintett A jó dolgozók nem balhéznak. Nem könyörögnek. Nem magyarázkodnak. Egyszerűen csak egy nap eltűnnek. Csendben összepakolják a tudásukat, a lojalitásukat, a plusz energiát, amit mindig beletettek… és elviszik oda, ahol ez nem természetes elvárás, hanem érték. Nem vitatkoznak a tiszteletért. Nem harcolnak azért, hogy végre észrevegyék őket. Mert ahol bizonygatni kell az értékedet, ott már rég nem vagy megbecsülve. És amikor elmennek, akkor derül ki igazán, mennyit is értek. Köszönettel !Minden jót!

Kedves Lelkiatya!!! Azt szeretném kérdezni hogy mikor áll helyre a Szent Misék rendje az Attila téri templomba értem ezalatt hogy a hétköznapi Misék is mikortól lessznek a Templomba tartva???

Kedves Kelkiatya! Nem lenne szükség egy hiteles, katolikus egyházat belülről, egy, de inkább több püspök vagy bíboros segítségével, de az ifjú pápa vagy a két pápa minőségében bemutató, modern filmre vagy sorozatra? Érezhetően igény van a témára, a sok milliós egyházban biztosan vannak tehetséges rendezők. Nem dokumentum film, hanem a fenti példák szerinti játékfilmként. Ez sokat segítene az egyház megismerésében.

Kedves Lelkiatya! Létezik olyan, lehetséges az, hogy az ember valahogy nem magától jön rá valamire, hanem rávezeti valaki, aki nem ember? Ha ilyen van, honnan lehet tudni, hogy a sátán vagy Isten? Nemrégiben az történt, hogy egy imában kimondtam valamit, hogy mit szeretnék felajánlani és valahogy olyan volt, mintha nem magamtól mondtam volna ki. Olyan dolog, amire vágyok már évek óta a szívem mélyén és kértem Isten válaszát azzal kapcsolatban, de igazán konkrétan úgy még azelőtt nem mondtam ki. Ez egy olyan dolog, amihez isteni kegyelem is kell és nem is egy egy alkalmas dolog, vagyis egy folyamat az egész, el kell jutni oda valahogy meg tényleg kegyelem is kell hozzá, nem is kicsi. Az utóbbi időben néha kételkedek abban, hogy jól értettem-e Isten akaratát, de közben valamiféle megerősödést is érzek ebben, egyre gyakrabban hiszem azt, hogy tényleg jó úton haladok és még egy olyan benyomásom is volt, hogy egy másik kegyelmet azért nem kaptam még meg (amiért évek óta könyörgök), mert ebben a dologban kell előbb előrelépnem ehhez. Olyan, mintha utólag értelmet nyernének dolgok, bizonyos történések, amik valahogy mintha közelebb vittek volna ehhez a felajánláshoz és kegyelemhez, meg mintha utólag meg is érteném, hogy azt a meg nem kapott kegyelmet azért nem kaptam meg még, mert felkészített rá Isten. Honnan tudhatom, hogy mindez a Szentlélektől van-e?

Kedves Lelkiatya! Mit tetszik gondolni A két pápa című filmről?

Kedves Lelkiatya,en azt szeretném kérdezni hogy az ifjú pápa című sorozatról mit tetszik gondolni. Előre is köszönöm!

Dicsértessék a Jézus Krisztust! Én egy 20 éves katolikus lány vagyok, a vőlegényem pedig ateista. Úgy érzem hogy a kapcsolatunk mélypontra került. Én egy éve tértem meg újra,(katolikus családban nőttem fel, de idővel eltávolodtam az úrtól. Egy éve megfogadtam hogy megváltoztatott az életemet, és ez sikerült is.) A vőlegényemmel két és fél éve vagyunk együtt, viszont fél éve nem estünk bűnbe. Egyáltalán nem erintkeztünk, csak csók, ölelés volt. Viszont az utóbbi időben ez a probléma kiéleződött. És kettőnk közé állt. A vőlegényem elfogad engem katolikusnak, és sosem szidalmazott vagy vádolt engem. Viszont úgy érzi ellököm magmtól, és e miatt teljesen elzárkózott előlem. Már nem is nagyon ölel meg nehogy baj legyen. Néhány hete volt egy fellángolása és magától elkezdett bibliát olvasni, voltak Jézussal és Mihály arkangyallal álmai, viszont megunta és letette a bibliát. Én minden nap imádkozom érte, és kérem Istent hogy legyen meg az ő akarata, ha kell akkor válasszon szét minket. Mostanában én is nagyon depressziósnak érzem magam emiatt. Viszont az, hogy a mai világban egy férfi így is szeret engem és kitart mellettem az azt erősíti hogy igazán szeret. Sajnos mivel ateista és nincsen megkeresztelve, a házasságunkig hosszabb folyamatesz mint álltalában kéne, viszont mivel még nem is tudnánk összeköltözni így kissé távolinak látom. (Én azt remélem hogy úgy tudok hozzámenni, hogy ö is pont úgy akarja mint én. ) Az értékrendünk a vallástól függetlenül majdnem teljesen egyforma. Éltünk már együtt 3 hónapot és jól kijöttünk. Viszont most nem tudom mit kéne tennem. Olyan érzés mintha nem tudnánk boldoggá tenni egymást, viszont egyikünk sem tud mást elképzelni maga mellé. Hozzátenném hogy én is és ő is sokat javultunk ez az idő alatt. Ő pl. leszokott a dohányzásról, kevesebbet iszik és kevesebbet beszél csúnyán. Viszont a zenei ízlése borzalmas. Tipikus Death metál rajongó, és teljesen kiborult a felvarrókkal kirakott mellényével amik tele vannak a metál zenekarok logóival és az illusztrátotok szörnyeivel. Én is szeretem a metál zenét de megválogatom, és direkt nem hallgatok ilyen keményet(nem is tetszik). Kérem segítsen, mit kéne tennem? Tudom hogy szeretem őt de lehet hogy ez nem elég. Minden nap ezen rágódom és teljesen kifárszt ez. Köszönöm.

Kedves Lelkiatya! Súlyos pánikbeteg és szociális fóbiás vagyok. Szeretnék templomba járni, de emiatt nem tudok. Mert félek. Mindenkitől. Minden emberi érintkezéstől. Szeretnék gyónni, áldozni, de emiatt nem merek. Anugy imádkozom, és nézek online misét. Régebben jártam templomba, mert ez két betegség nem olyan régi. Miután elhelyezték a sok éve itt szolgáló papubkat, akit ismertem, most nem merek temploba menni, mert minden uj arctól félek. Mit tegyek?

Kedves Lelkiatya! Elkezdődött a nagyböjt. Lemondtam a politikáról, egynek. Utóbbi időben, mert, hát érdekel na, imába vittem, hogy miért nézem, mi érdekel, a végén, mit váltott ki, érdemes volt-e. Kimagyaráztam, szavazni kell. Nem mindegy kire. Első hét, hármas kísértés. Azonnal elkövettem. Jött az a párt, akire szavaznék, aláírás- gyűjtés. Aláírtam. Tudva-akarva. Épp ért egy ismerősöm, amikor telefonban beszéltem erről. Mint egy "lebukott szerető" érzés. Megmondtam az illetőnek: erre szavazok, megyek aláírni. Egy veszekedés lett belőle. Annyi lélekjelenlétem volt, hogy kértem, ne személyeskedjünk, hanem a témáról veszekedjünk. Este felhívtam, mert előzménye is volt az egésznek. Ő, nem neheztelt rám, de a politikát kerüljük most. Amikor felajánlottam ezt a lemondást, akkor kértem a Szentlelket, hogy lássak tisztán, mikor majd dönteni kell. Ezt az aláírást is átadtam neki. Hátha, Ő, is akarta. Remélem:). A lényeg, nem a politika, hanem az, hogy készülök a gyónásra. Jó lenne, úgy gyónni, hogy egy ilyen esetet elmondanék, hogy veszekedtem, csúnya szavak, minősítés, minden. De, hogy ennyit vagy annyit javult, sikerült rendezni, ha nyomot hagyott a másikban. De az a baj, hogy öt percen belül kapunk hármat, gyónásra, csak a felsorolás marad, "veszekedtem" pont. Kapok valami elégtételt kész. Jók vagyunk. A lelkiatyámmal megtudnám tenni, de már idős nagyon. Vagy találkozom vele vagy nem. De egy random gyónásnál nem. Az, a baj, ha annyi van, hogy felsorolom. tudom, hogy ahogy kilépek elkövetem. De, ha van idő, miért tettem, miért tetszik a dolog, miért vágyom rá, stb. Akkor már más lenne. Csak erre azt mondják, ez nem gyónás, hanem lelkibeszélgetés. Nem tudom. Most már annyi psziché, mentál, spirituális, egyéb lélektant tanulnak az atyák is. Akkor az életállapot. Pl: Változó kor, veszekedtem, mert épp a hőhullám gyötör, vagy hanyag voltam, szétszórt, mert nem fog az agyam. Érdekel a politika mert. Szeretnék tisztábban látni. Szilvi

Kedves Lelkiatya! Ugye szó volt a szitkom sorozatokrol es hát en tudom hogy vannak olyan szériák amik kifejezetten sajnos bántják,sértik a vallásunkat,ezeket en mindenképp kerülöm. Minden olyan tartalmat,filmet vagy sorozatot ami kicsúfolja a mi Hitünket en azt messziről kerülöm De pl en a simpson családról nem tudnám hogy sérti a vallást,hallottam hogy lehet hogy vannak benne utalások,de nem több. Most en azt kérdezném meg hogy akkor mondjuk időnket egy két epizódot meglehet nézni,nem baj ha valaki nézi a simpson családot,nézheti egy Keresztény ember? Köszönöm.

Kedves Lelkiatya! En azt szeretném kérdezni,hogy pl a szemérmetlenség mikortól bűn. Engem is bolygat az ördög mindenféle rossz gondolattal. Nagyon sokszor csak igy ülök nem is csinálok semmit es akkor ilyen szemérmetlen gondolatokkal es érzések,jönnek ram amik gyötörnek es persze ez az ördögtől származik. De a szemérmetlenség ugye csak akkortól bűn hogyha belegyezünk es valóban elkövetjük akar a kísértés miatt vagy akar magunktól de elkövetjük vagy szemérmetlen tartalmat nézünk es azt követjük el. Az összes többi bármi is legyen pláne ha az ördögtől jon gondolatok erzesek amikkel gyötör meg ha igy a nehez gyötrő dolgok miatt valahogy bele esünk akar egy mozdulat egy gondolat egy érzés erejéig,de az ördög miatt tehát nem mi keressük nem mi akarjuk minket csak gyötör akkor az ilyenek maximum bocsánatos bűnök igaz? Vagy egyáltalán nem is a mi hibank? Mert nem tőlünk jon es nem is akarunk beleegyezni. Előre is nagyon köszönöm!

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! A Teremtés könyvében olvashatjuk, hogy az édenkert közepén állt az élet fája, valamint a jó és rossz tudás fája is. Ezzel kapcsolatban merült fel bennem az a kérdés, hogy a jó és rossz tudás fája - amelyről tiltott volt ennie az embernek - miért a kert közepén állt? Van ennek valamilyen jelentése? Én arra jutottam, hogy a Szentírás ezzel akarja még jobban kifejezni az ember szabad akaratát: eldöntheti, hogy a mi álljon az élete középpontjában, a jó vagy a rossz.