Kedves lelkiatya köszönöm szépen a választ, akkor ha jól értem ha a szentgyónás során minden bűnt felsorolok ami eszembe jut és nem tudom a számát akkor nem követek el szentségtörést? Jelenleg úgy szoktam csinálni hogy minden misén áldozni megyek és havonta egyszer meggyónok (úgy van nálunk gyóntatás). Küzdök az önkielégítés ellen és az ellen is hogy emiatt ne hagyjam abba az imát és a szentségek vételét. Annyira félek tőle hogy emiatt nem szeret az Úr (szinte hallom hogy nem vagyok méltó a szeretetére és a gonosz kacaja cseng a fülemben hogy megint győzött), azzal is küzdeni kell hogy elhiggyem amit az atya mondott hogy ne gyűlöljem magam emiatt (legjobban azt gyűlölöm hogy minden péntek este elbukom ami Krisztus szenvedését növeli) fradistákgyöngye
Igen, folytassa bátran és bizalommal ezt a rendszerességet. Ugye, azt nem gondolja komolyan, hogy emiatt ne szeretné Önt az Úr? Ő végtelenül, kimeríthetetlenül, feltétel nélkül szeret minket. Ha bűnt követünk el, csak mimiattunk szomorú, mert tudja, hogy ezzel magunknak ártottunk. De annál nagyobb szeretettel fordul felénk. A rendszeres gyónás lassan majd letisztítja ezeket a gondolatokat.
Áldott Lelkiatya!
Mit tegyek akkor, ha a lelki vezetőm sír értem és ezt bár nem mondja el, de tudom.
Semmit. Legalábbis emiatt semmit. Ha sír, jól teszi, neki ez a feladata. Ön semmit ne azért tegyen, hogy a lelkiatyának kedvezzen. Csakis Jézusért dolgozunk, élünk és vagyunk. Ha Ön is tudja, hogy mely bűnéért siratja Önt, akkor már az is megvan, hogy Önnek mit kell lépnie. Persze, tudom, nem egyszerű a lépés, de legalább az irány ár megvan. Arra haladjon!
Kedves Lelkiatya! A zsinati dogmák elfogadásához egyszerű (50% + 1) vagy minősített (kétharmados) többség kellett a történelem folyamán? Nem találtam erről hiteles információt. Ha kétharmados, akkor 100-200 ortodox püspök blokkolni tudta volna a zsinati konszenzust a Pastor Aeternus-szal kapcsolatban. Eleve fura konstrukció, amelyhez akármekkora konszenzus kell, és azt mondja ki, hogy valójában nem is kell zsinati konszenzus a dogmák definiálásához...
Szó sincs róla. Ferenc pápa is nem győzte hangsúlyozni, hogy a szinodalitás, amely mindig is jelen volt az Egyházban, az nem parlamentarizmus. Egészen bizonyosan nem szavazatokat számláltak Niceában. Miként a mostani szinóduson is, az atyák legfőbb törekvése a Szentlélekre való figyelés volt. Hogy ez a gyakorlatban hogyan működik, mi ennek a mechanizmusa, azt nem tudom. De a végeredményt a Szentlélek sugallja, ebben bízhatunk.
Tisztelt Lelkiatya! Egy olyan helyzett van velem hogy férle értem Istent. Mérges vagyok rá mert nem segít hogy küzdjek a bűneim ellen és ezáltal egy nagyon rossz érzés törik ki,nem is tudja, hogy olyan rossz ez az érzés. Sírok, amikor ez az érzés feltör. Nagyon rossz. Öngyilkosságon gondolkoztam ennél az érzéssel kapcsolatban. Olyan rossz. El tudja képzelni, milyen rossz. És egy atya azt mondta haladjak a szeretet utján. tudom, hogy azt mondta, hogy a szeretet útján kell, de az is lehet, hogy ez egész Magyarországi utamat tönkre megy emiatt(Mert külföldön élek és megyek haza és nagyon várom). És akkor viszont felfogom adni Istenet. Igen. Kérem, segítsen. Módszert adjon, hogy ez hogy lehet végül. Mert valamiért Istennek többször kell mondani dolgokat, hogy segítsen. És hogy elmúljon a dolog. Kérem, segítsen nekem, mert ez nagyon rossz. És szörnyű. Sírok. Rettenetes. És nem tudom megnyugtatni magamat azzal, hogy majd el fog múlni a jóval. Mert még mindig rossz érzés még. Isten azért, mert Istent rosszul elképzelem, szörnyű érzés jön. Nem tudom miért. Nem tudom miért. Az is lehet, hogy ez az OCD, nem tudom. De segítsen. A másik, ez pár kérdés, amikor van időd, kérlek, válaszolj rájuk. Nem akarok feladni dolgokat Istenért. Például, akik káros dolgokat tesznek a szervezetükbe, Istenért feladják, és azt hallottam, hogy majd visszaadja Isten a jót, vagy azt, amit feladunk. Akkor hogy adja vissza ezt? A önkielégítés bűnét hogy adja vissza? Kapunk-e egy barátnőt, és majd velük csináljuk? Vagy hogyan? Nagyon rossz nekem. És ha Magyarország is rossz lesz, feladom Istent.Nem tudom hogyan fog ezzen a jó segíteni, nem. Egyszerűen miért kövessek egy olyan Istent akit nem érzek szeretőnek és segítőnek? Most a tesóm megkérdezett, hogy vigyem el a barátunkat. Egy megállóhoz, mert ő nem tudja, hogy hogy kell, és én nem akartam, nem volt hozzákedvem, de nem is volt ellenemre, és ezért elvittem. Ez ilyen jót tettnek számít? Meg ez hat? Mert az volt velem, hogy megcsinálom, szóval jót tettnek számít Istennek. És ezt nem azért csináltam, mert ki akartam segíteni a másikat. Ez nagyon nehéz, és felfogom adni, ha így folytatódik.
Vajon mi okozza ezt a zaklatottságát? Talán az izgalom, hogy költözik haza, Magyarországra? Vagy ez már korábban is megvolt, csak az utazás és az utána várható bizonytalanságok fölerősítik? Akárhogy is van, a környezetváltozás mindenképpen új helyzetet teremt majd. De ne legyenek elvárásai, mert ahhoz képest egészen biztosan csalódni fog. Elképzel valamit, hogy majd hogy lesz, de biztosan nem úgy lesz, akkor meg mi értelme képzelegni? Várja az új helyzetet, ez természetes, de legyen nyitott mindenre. Igen, Ön valóban félreismeri Istent. Hiszen tőle nem félni kell, hanem érdemes minden bajunkban hozzá futni, tőle kérni megértést, bátorítást, segítséget. Persze, ehhöz kell a hit. Vélhetően erről még kevés tapasztalata van, ezért csak olyan távoli elképzelésnek gondolja ezt a hitben megismerhető valóságot.
Mit is tegyen? Mindenképp szüksége van külső támaszra, egy atyára vagy mentálos szakemberre, aki megérti, meghallgatja és itt-ott tanácsot is tud adni. Ez a zaklatottsága nem tesz jót, így biztosan nem fogja megtalálni a válaszokat a kérdéseire. Az atyával vagy mentálos szakemberrel beszélje át ezeket a dolgokat, a múltját, hogy mik okozhatták ezt a mostani se ide - se oda állapotot a lelkében. Isten végtelenül szereti Önt. Ez akkor is így van, ha Ön nem hiszi el. Tanácsom, hogy idehaza mielőbb találjon egy közösséget, plébániát/parókiát, ahová rendszeresen, fokozott zaklatottsága miatt azt javaslom, hogy lehetőleg napont eljár a szertartásokra, Szent Liturgián/szentmisén meg is áldozik (ha Ön katolikus). A többin pedig ne rágódjék, hogy Isten majd hogyan fogja Önnek ezt vagy azt megadni. Egy érdekes mondatot olvastam ma: "Egy problémát úgy tudunk a megoldhatatlanságig felfokozni, ha eleget töprengünk rajta." Nem azt mondom, hogy ne tegyen föl kérdéseket, csak inkább azt kérdezze és keresse, hogy mi a feladata. Aztán, hogy annak mi lesz a következménye, arra Isten mit fog adni, azt felejtse is el. Márcsak azért is, mert nyilván nem azért teszi, hogy jutalmat kapjon.
Ezeket tudom mondani, de a legfőbb, hogy minden bizonnyal külső segítségre van szüksége, hogy megtanulja ezeket a zaklató gondolatait jól kezelni.
DJK!
Mi a görögkatolikus egyháznak a jelenlegi álláspontja a hamvasztással kapcsolatban?
Válaszát előre is köszönöm!
Ugyanaz, mint a Katolikus Egyháznak. Nem támogatja, de elfogadja. Korábban erőteljesebben ellenezte, de mivel annyira széles körűvé vált, számolva a realitással, nem tiltja, de azért nem is ajánlja. (Például ma már a görögkatolikus templomokban is vannak urnatemetők.) Kötelező azonban a hamvakat sírhelyszerű módon elhelyezni. Nem szabad a hamvakat hazavinni, otthon a kertben eltemetni. Kifejezetten tilos a hamvakat folyóba önteni, szétszórni vagy más, manapság divatos módon megsemmisíteni. Elhunytjaink emlékét nem szabad eltörölni. Ezt a halottak iránti tisztesség is megkívánja, de még inkább a gyászolók lelki szükséglete. Nem szabad az emlékeket eltörölni, ugyanakkor kell tudni azoktól eltávolodni. Amikor hazaviszik, egy ideig megható érzés még az elhunyt földi maradványai közelében lenni, de egy idő ez terhessé válik, egyre kínosabbá válik. Számtalan példát ismerünk erre. Hasonlóképpen a saját kertben való elhelyezés vagy szétszórás esetén is idővel kezelhetetlen traumát építenek be az emberek a saját életükbe.
Hamvasztás esetén a legjobb az, hogy a holttest mellett még elvégzik a temetési szertartást. Ebben énekeljük, például azt, hogy "...látom a koporsókban nyugvó, isteni képre teremtett szépségünket, elhervadva s dicsőséghagyottan, emberi alak s ékesség nélkül. Óh, rejtélyes csoda..." Ezeket a pillanatokat át kell élnünk. Ez után következik a hamvasztás, utána pedig a hamvakat rövidebb szertartás mellett elhelyezik a sírba vagy az urna falba. Több országban, közöttük a szomszédos Szlovákia ez igen elterjedt gyakorlat.
Tisztelt Lelki atya!
Milyen szentségeket kell teljesítenem az életben?
Gondolok itt a keresztelésemre. első áldozásomra, mik lennének amiket nekem teljesíteni kellene, vagy elérnem a teljes szentségekért?
Köszönöm szépen válaszát!
Az első három lépés elengedhetetlen a buzgó keresztény élethez: keresztség, bérmálás és Eucharisztia. A római katolikus egyházban meglehetősen régen, a XIII. században (1215: a IV. lateráni zsinat) írták elő, hogy szentáldozásban csak az értelmük használtára jutott gyermekek részesülhessenek. A keleti egyházban elterjedt gyakorlat, hogy már kisgyermekeket is megáldoztatnak, miután a bérmálás szentségében részesültek. E három szentséghöz még hasonló fontossággal társul a szentgyónás szentsége, melyet keletieknél szintén a bérmálás után lehet gyakorolni. Az Eucharisztia és a szentgyónás az, amelyekkel rendszeresen kell élnünk. A többi szentség már életállapothoz van kötve. A házasság és a papság szentsége egyszer vehető föl. A betegek szentsége akár többször is, de nem lehet vele rendszeresen élni, nem arra való. Ugyanakkor nem csak ezek a kegyelmközvetítő eszközök. Sok más szertartásunk is van, amelyekkel fontos élni, hogy szerves, élő tagjai legyünk Krisztus testének, az Egyháznak. S minden más jámbor cselekedet, minden imádság, emberek szolgálata szintén hozzásegíthet minket a Krisztushoz tartozáshoz, ahhoz, hogy éltessen minket az ő titokzatos testének vérkeringése.
Dicsőség Jézus Krisztusnak.
Kedves Lelkiatya amit szeretnék
kérdezni az gondolom már több
ember fejében meg fogalmazódott.
Szeretném kérdezni, hogy alkoholos állapotban
lehet - e imát mondani vagyis imátkozni?
El lehet -e menni templomba szent
liturgiára?
Ez a kérdés már rég foglalkoztat
csak sajnos nem tudtam ezidáig senkinek
feltenni.
Köszönöm megtisztelő válaszát.
Áldott adventi várakozást és Istenbe vetett hitet.
Üdv.: Miki
Kicsit félve mondom, nehogy félreérthető legyen, de az igazságot ki kell mondani. Természetesen alkoholos állapotban is lehet imádkozni. Templomba azonban ne menjen be, a Szent Liturgián/szentmisén ne vegyen részt. Ha úgy tetszik, ezzel büntesse saját magát, ez legyen a figyelmeztető, hogy lehetőleg kerülje az alkoholos állapotot. Hátha ez visszatartja. Egyébként is, ha ilyen állapotban megy be a templomba, vesz részt a szertartáson, akkor egy hatalmas önbecsapásnak esik áldozatul. Olykor ilyen állapotban jobban megy az ima, mélyebbről szakad föl a könyörgés, jobban át tudja élni az éneket. De ez csak álkép. Az ilyen "megtérés" nem eredményez semmit. Épp lehet, hogy nagyon jó érzés, de nem igazi imádság. Az előírt imát, beleértve a kötelező szertartásokat mindig józanul kell megélni. Erre törekedjék! Ám, ha mégis alkoholos állapotban találja magát, azt ne vélje, hogy ilyenkor nem lehet imádkozni. Ilyenkor is lehet szólni, kiáltani Istenhöz. Legfőképpen azt kérni, hogy segítse hozzá, hogy józanul is minél buzgóbban tudjon imádkozni.
Tisztelt Lelkiatya! Sokszor mondogatom magamban a Jézus imát, de rengetekszer(sőt majdnem mindig) nem figyelek oda, máshol van a figyelmem. Így is számít? Hat? Isten így is segít majd? H
Ez is jó, de lehetne jobb is. A Jézus-ima egyik módja, hogy az ember hozzászoktatja magát ahhoz, hogy amikor csak teheti, séta, utazás, vezetés, esetleg takarítás, főzés, stb. közben ismételgeti magában a Jézus-ima fohászát. Ez már nagyon jó. De jól érzékeli Ön is, hogy ez még azért meglehetősen felszínes. Olyan, mintha egy valaki beülne egy luxus autóba és élvezné, hogy mi mindent tud a különleges járgány, de beindítani nem tudja, autókázni vele nem tud. Persze, sántít ez a hasonlat, csak a mérték érzékeltetése miatt mondom. Nem igaz, hogy nem lehet haladni a lelkiéletben ezzel az imamóddal, de olyan, mintha cammogna (mondjuk, mint ha tolnák a luxusautót) a száguldás helyett. Ez már jó, de azt javaslom, törekedjék ennél többre. Ezt úgy tudja megtenni, hogy ha a napi imáiba külön is beleilleszti a Jézus-imát oly módon, hogy néhány percet csak erre figyel. Lehetőleg ikon vagy szentkép elé áll vagy térdel, gyertyát gyújt, és néhány percen keresztül, nagyon odafigyelve mondja az imát. Ha ezt minden nap megteszi - eleinte elég mindössze 5 perc! -, akkor a Jézus-ima el tud mélyülni, s így, amikor napközben mondja, akkor már mélyebbre tud hatolni. Ön most ennek a folyamatában van. Amikor elkezdte mondani, az egy jóízű fölfedezés volt, hogy lám, így is lehet imádkozni. De azóta már a lelke többre vágyik. Ez is az eddig elmondott imáknak az eredménye. Folytassa tehát ezt az utat, lépjen tovább!
Kedves Lelkiatya!
Ha így is, úgy is helyes a Hiszekegy, akkor miért nem egyszerűbb elhagyni? Érdemi gesztusok nélkül nehéz lesz a teljes egység helyreállítása...
Még banálisabb kérdés a Húsvét időpontja: abból aztán igazán nem lenne semmiféle teológiai megütközés, ha egyszerűen átvennénk az ortodox számìtási gyakorlatot... Minimális változtatás egy nagyobb jó előremozdítása érdekében... Ha ennyit nem tud megtenni a Nyugati Egyház, akkor hogy várjuk, hogy egyszer visszaáll a szentségi közösség a keletiekkel?
Milyen egyszerű volna az élet, ha ezeket csak úgy meg lehetne valósítani! Hogy is gondolhat arra, hogy egyszerű volna elhagyni a Filioque betoldást? A katolikus egyház közel 1000 éve így mondja. Egy rendelettel ezt meg lehetne változtatni? Mi, görögkatolikusok mindössze háromszázezren vagyunk Magyarországon, lehet, hogy még ennyien sem, s mégis, amikor megváltoztattuk, akkora port vert föl, hogy csuda. De ami fontosabb, hogy nem is szükséges megváltoztatni. Több teológus, de szerény személyem is többször hangsúlyoztam ezen az oldalon, hogy mindkét megfogalmazás helyes, csak megfelelő módon kell értelmezni. Akkor miért volna szükséges megváltoztatni?
A másik kérdés hasonló ehhöz. A húsvét időpontját megváltoztatni? Ez ennyire egyszerű volna? Az ortodox számolás a Julian naptárhoz igazodik. Használjuk a Gergely naptárat, a húsvétot meg számoljuk a Julián naptár szerint? Ebben nem sok logika van. Ha meg azt várnánk az ortodox testvéreinktől, hogy akkor meg igazodjanak ők hozzánk, bizony, nem nagyon érti az egyháztörténelmet az, aki úgy gondolja, hogy ez egyszerű volna. Nagyon is összetettek ezek a kérdések. Sok figyelmet, türelmet, tudást, alázatot igényel, hogy szépen lassan sikerüljön megoldani őket.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Köszönöm atyám a tanácsot. Azt hiszem nem volna az jó ha én bemennék Éva nénihez mert olyan fokon irigylem hogy lehet még kiabálnék is vele és még a kórházból is kitennének. Mert ma bekerült, azt mondták két napig vagy hat hónapig el meg hogy az egész teste rákos. Az nem tudom mi. Nem tudom atyám mit csináljak. Ha anyuval mennék mindenféle én nem tudnék viselkedni és még rosszabb lenne. Gondolja hogy a Kísértő mondatja velem hogy igaz Kálvin kettős predesztinációja és azért lettem pszihikai beteg hogy a pokolba jussak? Bibliai idézeteket is ad ( ezsaut gyűlöltem jakobot szerettem) meg hogy nem a sátán ő aki mondja hanem isten angyala. Van itt más baj is. Lehet összefügg evvel vagy a betegségemmel. Tudom nem kíváncsi ezekre Atyám de muszáj leírjam. 5 éves koromban valami megmutatta nekem egy református urvacsorán hogy Isten megy a kenyérbe és a borba és Őt fogyasztják mindig. Senki nem hitt nekem mikor elmondtam otthon. Mikor hallottam az Eucharistiarol( 32 éves koromban ) kellett 3 év hogy összerakódjpn bennem hogy azt láttam öt évesen. 10 éves ( és onnantól fokozatosan ) koromtól valami gondoltatja velem a Sátán tetteit és késztetést érzek hogy ahol lehet írjam le hogy az emberek ne kerüljenek pokolba. Csupán 10 évesen valami megmutatta nekem kik is voltak a mitológiai istenek ( bukott angyalok leszármazottjai, az óriások) később és azóta is mutat nekem dolgokat. Például hogy az ufók azok démonok a bukott angyalok leszármazottjai és a halott emberek földön megjelenő szellemei is démonok mert a biblia azt írja hogy a halottak nem tudnak semmit. Mikor elkezdtem olvasni Enoch könyvet azt éreztem több mint a felét évek óta tudom. Gabriel Amorth könyvébe beleolvastam és ugyanazt éreztem hogy több mint negyedét magam is tudom. Más dolgokat is tudok de nem untatom önt. Attól félek ezeket a Sátán mutatta meg nekem mert tudja hogy pszihikai beteg vagyok és nem hisznek nekem. Az is érdekes atyám hogy ha ezekről írok valahol akkor vagyis azután még erősebben irigy vagyok és anyut nyúzom a kenyszerkerdeseimmel az irigyelt személyel ( több is van, sajnos a családból is, a mostoha unokatestvérem) kapcsolatban meg kitöréseim vannak és kiabálok. Azt érzem ha nem írom le a Diavol titkait ( ezotéria eredete, evolúció eredete, stb) akkor az embereket megtéveszti és a pokolba küldi. Ha leírom engem visz az őrületbe és én veszek el. Régebben azt hittem az Isten gyötör lelkileg ilyen írás után. A múltkor az ortodox templomba gondoltatta velem ha le merem írni valahol a nefilimeket akkor nem hagy nyugton lelkileg soha és mindenre rávesz az irigység által. Ne haragudjon hogy zargatom ezekkel. El se tudja képzelni atyám milyen rossz nekem. A betegségem miatt nem tudok románul. Nem tudja elképzelni hogy úgy érzem a kés belevág a gyomromba, úgy fáj hogy nem értem az ortodox liturghiat. A valódi román oetodix szüleim nem lett volna szabad otthagyjanak. Félek hogy egyszer irigyelni kezdem az ortodoxokat. Mert én szeretem az ortodox vallást és fáj hogy nem értem. Nálunk Nagyváradon nincs magyar ortodox istentisztelet. Görögkatolikus is csak románul van. Régebben próbáltam a Google fordítót használni de rosszul működik és nem fordította le nekem az ortodox román oldalakat. Pedig ha lenne egy magyar ortodox pap akkor avval beszélnék ezektől mert az anyanyelvemen beszélne. Ha megtehetném a reformátusokat tériteném ortodoxnak hogy legyen magyar ortodox pap akivel ezeket megbeszéljem. Mondom nálunk Nagyváradon csak a római katolikus vallás van magyarul. Katolikus pappal meg nem tudnék beszélni mert másodikos korom óta azt érzem hogy a római katolikus vallásban valami nem stimmel. Sokáig azt gondoltam azért érzem mert református vagyok de mikor megtudtam miben különbözik az ortodoxtol ( az ortodox vallást vallom) akkor még erősebb lett bennem az érzés amit 9 évesen éreztem .
Értem és elhiszem mindezeket, amiket leír. Megértem, hogy nagy szenvedéseket okoznak Önnek ezek a sötét gondolatok, amelyek azt sugallják, hogy Önre a pokol vár. Bizony, ezek a sötét erőktől származnak, ezért óvakodnia kell tőle. Teljesen téves, félrevezető gondolatok. Hiszen a beteg ember még jobban Isten figyelme központjában van, mint az egészséges. Ez a pszichikai betegekre még inkább érvényes. Viszont érdekes dolgokat ír arról, hogy milyen meglátásai, megérzései vannak. Ezek az Ön különleges tulajdonságai közé tartoznak, amelyekkel meg kell tanulnia jól és bölcsen bánni. Sokmindent lát és ért intuitív módon. Ezeket mind nyugodtan leírhatja. Könnyen lehet, hogy valóban segíteni is tud vele másoknak, akik ezeket nem értik. Egyáltalán nem kell attól tartania, hogy emiatt a gonosz erők megbüntetik. Ez is csak hazugság. A gonosznak semmi hatalma nincs fölöttünk. Csak akkor, ha a félelem útján alávetjük magunkat. Szóval egyáltalán ne törődjék ezekkel a sötét gondolatokkal. Mondom, ezek kísértések, amelyeket el kell hessegetni, vagy még inkább radikálisan el kell fordulni tőlük.
Annyi vígasztalót mondhatok, hogy Nagyváradon van magyar nyelvű görögkatolikus Liturgia is. Föltétlenül keresse föl őket. A görögkatolikus szeminárium kápolnájában szoktak találkozni. Vadas Krisztián atya jár át oda Nagykárolyból. Vagy Krisztián atyával vagy valaki mással mindenképpen beszéljen ezekről a gondolatairól. Szüksége van ilyen külső támaszra, hogy a talentumait jól tudja fölhasználni és ne tévedjen el a kísértések útvesztőiben.
Tisztelt Lelkiatya!
Én irtam a kérdést"Római katolikus vallású vagyok,idén volt az elsőálldozasom és bérmálkozásom. Felnőttként találtam meg Istent. Tavaly nyár óta szinte csak rossz történik a családunkban."
Köszönöm szépen a részletes válaszát, és hogy ennyi időt és figyelmet szán rám. Nagyra értékelem a gondolatait, még akkor is, ha néhány pontban úgy érzem, nem teljesen ugyanonnan látjuk a helyzetet.
Őszintén megvallom, számomra nehéz elfogadni azt a gondolatot, hogy ha ezek a kérdések felmerülnek bennem, akkor ez a hitem gyengeségét mutatná. A Szentírásban – ahogy Ön is írta – a legnagyobb hitű emberek is feltették ezeket a kérdéseket: a zsoltárok szerzői, Jób, sőt maga Jézus is a kereszten. Én ebből azt értem meg, hogy a „miért?” nem feltétlenül a hit gyengesége, hanem sokszor a hit legőszintébb megnyilatkozása. Éppen azért kérdez az ember Istentől, mert még mindig hozzá fordul.
Abban is kicsit másképp látom a dolgokat, hogy ha valaki megérzi és fájlalja a gonoszság látszólagos sikerét, az feltétlenül felszínes látás lenne. Én nem gondolom, hogy az irigység beszél belőlem – nem vágyom mások boldogságára vagy vagyonára –, sokkal inkább az igazságtalanság tapasztalata az, ami megsebzi az embert. Úgy érzem, ez is egy valós emberi reakció, amiről a Biblia maga is sokat beszél.
Jeremiás: „Miért virágzik a gonosz?”
Jeremiás:"Miért szerencsés az istentelenek útja?” (Jer 12,1)
Habakuk: „Miért hallgatsz, amikor az igazat elnyeli a gonosz?”
Aszáf (Zsolt 73): „A bűnösök jól élnek, és nem sújtja őket csapás.”
"A bűnösök virulnak.” (Zsolt 73)
„A gazemberek gondtalanok.” (Zsolt 37)
Azt természetesen értem és elfogadom, hogy a próbatételeknek lehet megtisztító, formáló ereje. De őszintén szólva most nagyon nehéz látnom, miben erősödöm, miben tisztul a látásom, amikor épp a megélhetésünk és a családom jövője kerül veszélybe. Talán itt van a legnagyobb küzdelem számomra: hogy a lelki élet valóságát összeegyeztessem az élet nagyon is konkrét nehézségeivel.
Mindezekkel együtt köszönöm, hogy új szempontokat adott, és szeretném továbbra is keresni a választ. Nem vitatkozni szeretnék, csak megosztani őszintén azt, ami bennem van, mert úgy látom, Isten felé is csak akkor tudok hiteles lenni, ha nem rejtem el előle a kérdéseimet sem.
Köszönöm még egyszer a türelmét és válaszait.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Én is köszönöm mélyre ható gondolatait. S ha folyatom a vitát, nem azért teszem, hogy a magam álláspontját védelmezzem, hanem, hogy segítsek Önnek, és az Önnel hasonlóan gondolkodóknak az ilyen élethelyzetek kezelésében, hogy valóban a hitet erősítsék. Igaza van abban, hogy hasonló miértekkel tele van a Szentírás. A legmeghökkentőbb valóban Jézusnak a kereszten mondott szava: "Miért hagytál el engem?" De ha megengedi, éppen ebből próbálom újra megvilágítani, hogy ezek nem igazán válaszra váró kérdések, hanem a szenvedő ember fölkiáltásai. Jézus bizonyosan nem választ várt ott, a kereszten. Idézte a 21. zsoltár kezdő szavait, mintegy imádságként alkalmazva kiszolgáltatott, nehezen elviselhető élethelyzetére. De tény, hogy sokat vívódnak ezzel a résszel a teológusok, hogyan is kell érteni. Mindenesetre a többi - olykor vádlón! - kérdező is nem annyira magyarázatot vár, mint inkább a lelke állapotát kiáltja bele ezekbe a kérdésekbe. Ha Ön nekem teszi föl ezt a kérdést, nem tehetek mást, mint arra irányítom a figyelmét, hogy nem biztos, hogy erre talál választ. Amit tehetünk, hogy a nehézségeinket Istennel együtt viseljük. Ez a módja annak, hogy a nehézségek is közelebb visznek hozzá. Ez mindent megér. Ez a legfőbb célunk, s ha ennek érdekében elveszítünk vagyont, házat, embereket akár, akkor is úton vagyunk feléje. Nincs jelentősége az elvesztéseknek, mert sokkal nagyobb jót kaphatunk érte, az Isten egyre erősödő közelségét. Továbbra is azt kell mondanom, hogy a hitének megerősödésre van szüksége ahhoz, hogy ezeket a veszteségeket, nehézségeket hittel tudja fogadni, nem pedig méltatlankodással, értetlenkedéssel. Bocsásson meg, hogy ezeket a szavakat használom, de ezzel kell azonosítanom a föltett kérdéseit. A zsoltáros, Jeremiás, Habakuk is valójában méltatlankodtak, hogy miért történik ez vagy az. Ezt szabad tenni, ez nem bűn. Ahogy mondja, ez az őszinteségnek, az Istenhez ragaszkodásnak a kifejeződése. De még nem a tisztánlátás, a hittel látás szemlélete. Belevegyül a másokkal való hasonlítás kísértése. Másnak jobb, mint nekem, holott törekszem hittel élni, Istent követni. Egészen más dolog egymás között filozofálni, hogy miért és honnan van a rossz a világban, az életünkben, egészen más ezt egy lelkiatyának föltenni és méginkább más Istenhez intézni ezeket a kérdéseket. E megközelítéseket nem szabad összekeverni. Én nem azt mondom Önnek, hogy ne tegyen föl ilyen kérdéseket, hanem azt, hogy ne annyira az átélt nehézségek okát keresse, inkább a célját, hogy hogyan lehet fölhasználni a hit erősödésére. Azt írja "nagyon nehéz látnom, miben erősödöm, miben tisztul a látásom, amikor épp a megélhetésünk és a családom jövője kerül veszélybe". Elhiszem, hogy ez nagyon nehéz. De ez a feladat, ez visz előre, erre kell törekedni.
Kedves Lelkiatya!
Miért van az, hogy Húsvét és Pünkösd másnapjára van körmenet előírva, de Karácsony másnapjára nincs?
A körmeneteknek nagyon sokféle eredete, oka van. Nem köthetők csupán az ünnep fokozatához.
Valójában a bizánci világban általánosan elterjedt tipikon szerint pünkösd másnapjára nincs is előírva körmenet. Viszont körmenetnek számít a vízszentelési menet vizkereszt napján, és előír a tipikon körmenetet örömhírvétel ünnepére és virágvasárnapra (ami nagyon is logikus lenne), továbbá a fényes hét több napjára is. A különböző korokban különböző helyeken sokféle szokás szerint végeztek körmeneteket. Közép-Európában aztán szokásba jött pl. a búzaszentelési körmenet is. Tehát a körmenetek inkább a helyi közösségek igényeihez igazodnak, és nem feltétéen az ünnep fényét jelzik.
Leo pápa tényleg a Filioque elhagyására készíti fel a Katolikus Egyházat az In unitate fidei kezdetű körlevelével?
Nem. Azt magyarázza benne, hogy a Filioque nélkül nem helytelen mondani a Hiszekegyet, és azt is, hogy ez volt az eredeti szöveg. Hogy a latin egyházban idővel ez változna, azt igazán nem hiszem, hisz nincs is rá ok. Ez is, az is helyes megfogalmazás, csak helyes értelmezés kérdése.
Tisztelt Lelkiatya!
Szomorúan tapasztaltam, hogy óvodai dolgozók között nincs összhang.
Az új pedagógusokra mondják, hogy nem jó,amit csinál.
A pedagógiai asszisztens durva hangon utasít, pedig óvodapedagógus vagyok kis faluban,állami óvodában.
A vezetőnek is panaszkodik.
Rendszeresen imádkozom érte.
Fontos lenne a hatékonyabb kommunikáció.
Mit tehetek.
Azt nagyon jól teszi, ha imádkozik érte. Ennek meg is lesz a gyümölcse. Tekintse úgy, hogy ez most Ön számára egy alázat gyakorlat. Jó iskola lehet most Önnek ez az óvoda. Lehetőleg viseljen el mindent, ne méltatlankodjék semmilyen durvaság, semmilyen igazságtalanság miatt. Végezze a feladatát minél jobban, akár a gyermekek, akár a munkatársak között. Higgye el, az imádság és ez az alázatos, törekvő magatartása meg fogja változtatni a légkört és az Ön megítélését. Ez beletelik egy kis időbe, talán egy-két év is, de lehet, hogy hamarabb megadatik. Tartson ki ebben és meglátja majd az eredményét. Én is imádkozom Önért és a munkatársaiért.
Kedves lelkiatya hogy lehet teljesen legyőzni az önkielégítés bűnét? Két naponta elbuktam korábban. Most már rendszeresen küzdök ellene, de így is 4 naponta menetrend szerint elbukom. Van aki azt mondta hogy ha csak heti egy alkalommal csinálja az ember az már rendben van. Mi az igazság? Én inkább egy értelmetlen cselekedetnek tartom(mégse bírom ki hogy ne kelljen megtenni), mint sem bűnnek, de mivel szeretem Istent és úgy tanultam hogy bűn (régen halálos bűnként tanultam, emiatt nem jártam évekig misére és gyónni, most legutóbb egy atya azt mondta hogy nem halálos bűn és lehet mellette áldozni, már rendszeresen gyónok és áldozom)... Miért kell mindig meggyónom ha nem halálos bűn? Bár én már úgy gyónok hogy mindent meggyónok és nem nézem milyen bűn (bocsánatos vagy halálos), de most összezavarodtam mert azt hallottam hogy a halálos bűnök száma is kell(ha azt sem tudom hogy a bűn halálos vagy sem honnan tudnám a számát) enélkül nincs megbocsátva sőt szentségtörést is elkövetek. Szeretném ha ezt is tisztázni tudnánk. Milyen egy érvényes jó gyónás és milyen a szentségtörő gyónás? Segítségét előre is köszönöm fradistákgyöngye
Szerintem olyan a jó és érvényes gyónás, ahogyan azt Ön már egy ideje végzi. Rendszeresen, és amennyire lehet, mindent előtárva. Azt igazán nem kell kategorizálni, hogy melyik volt halálos, s abból mennyi volt, stb. Sőt, az a véleményem, de inkább meggyőződésem, hogy Ön nem is szokott halálos bűnt elkövetni. Azért szokták az önkielégítést halálos bűnök közé sorolni, mert az ember jószerivel tudja, hogy nem kellene, mégis megteszi, tehát tudatos. Ez így van. De a halálos bűn definíciója, ha jól tudom, hogy aki elköveti, az tudva és akarva, szándékkal, súlyos dologban ellene szegül Istennek. Ebben a küzdelemben és olykori alulmaradásban egyáltalán nem arról van szó, hogy Ön szembe akarna kerülni Istennel, szándékosan ellenére akarna cselekedni. Dehogyis! Csak a küzdelemben olykor gyöngének bizonyul. De folytassa azt az utat, amelyen most jár, nagyon jó irányban halad. Rendszeresen gyónjon és áldozzék, függetlenül attól, hogy mikor milyen bűnt követett el. Sajnos, ezek halmozódnak, de hisz éppen ezért kaptuk a gyónást, hogy időről időre letehessük ezeket az összeszedett terheket. Letesszük, és Isten kegyelméből megyünk tovább. Ön jó fejlődési folyamatban van, hiszen már ritkábban esik bele ebbe a bűnbe, mint korábban. Ennek is örüljön, adjon hálát! Ez folytatódni fog tovább is. Lehetőleg egyáltalán ne foglalkozzék az ilyen bűnre vezető dolgokkal, kerülje az ilyen képeket, gondolatokat, főként cselekedeteket. Ebben áll a harc, hogy minél előbb el akarjuk kerülni az erre irányuló kísértéseket. De ne is ez legyen a fő célkitűzése! Hanem az, hogy Istent minél jobban megértse, hozzá minél közelebb tudjon kerülni, minél jobban tudja szeretni. Ha erre törekszik, eljön az a pont, amikor végleg megutálja ezt a bűnt, de nem azért mert szégyelli, hanem, mert Istenhez tartozása sokkal fontosabb, s ez ad majd erőt a teljes legyőzésre. Nem beszélve arról, hogy van itt egy lélektani elem is. Éppen azért kell kerülni fiatal korban az önkielégítést, mert természeténél fogva berögzül, mintegy függővé válik tőle az ember. Ez az, amit el kell kerülni, ez az a béklyó, amelyből Ön is próbál kikecmeregni. Sikerülni fog, ne féljen tőle!
