Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi négy meg öt? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Nyugat Magyarországra költöztem, nincs a környéken Görögkatolikus mise, latinra járok a faluban.A helyi idős asszonyok a pappal együtt mondják a mise szövegét, nagyon zavar, főleg az átváltoztatás alatt.30as éveimben járok, és új vagyok itt, nem hiszem, hogy helyes lenne ha szóvá tenném, de mit tegyek?
Elsőként figyelmébe ajánlom ezt az oldalt: https://hd.gorogkatolikus.hu/adattar-telepulesjegyzek A hd.gorogkatolikus.hu oldalon ezeken a lépéseken keresztül lehet idejutni: KEZDŐLAP / ADATTÁR / TELEPÜLÉSJEGYZÉK Ha ezen az oldalon beírja a település nevét, ahol lakik, akkor a felület kiadja, hogy Ön melyik görögkatolikus parókiához tartozik. A parókiára kattintva pedig megtalálja, hogy ki ott a parókus, hogyan érhető el. Javaslom, hogy vegye föl vele a kapcsolatot, hadd tudjon az atya arról, hogy ebben a faluban is van egy rábízott híve, akiről lelkileg gondoskodnia kell. Egyéb kérdéseket neki is föltehet majd. Most csak annyit tudok tanácsolni Önnek, hogy fogadja el nyitott szívvel ezt a helyzetet. Semmiképp sem javaslom, hogy tegye szóvá. Hiába is tenné, valószínű, az érintett hívek úgysem változtatnának rajta. Épp nemrégiben kérdeztek és írtam erről a jelenségről. Csakugyan nem helyes a pappal együtt mondani a mise szövegét, de nem is helytelen, nem bűn. Jobb, ha szó nélkül hagyja. Néha azonban lehetőleg menjen el görögkatolikus Liturgiára is!
Tisztelt Lelki Atya! Sajnos a jelenlegi időszakban a tanulmányok miatt rengeteg stressz van a párom, illetve az én életemben is egyaránt. Ennek következtében sajnos több a vita közöttünk, mint a "nyugodt" időszakban. Hogyan tudnánk ezt a stresszes időszakot a kapcsolatunk szempontjából nyugodtan kezelni? Mit tehetnénk? Nyilvánvalóan mindketten szeretnénk együtt maradni, nagyon szeretjük egymást, de szeretnénk kijutni ebből a helyzetből. Köszönöm mihamarabbi válaszát!
Azt feltételezem, hogy már házasok, és ennek alapján a következőket tudom mondani. Alapvetően meg kell különböztetni a pillanatnyi érzelmi állapotunkat és a tartós érzelmi beállítódásunkat. Ez azt jelenti: ne keverjük össze a konfliktusok síkjait. A napi feszültségek, csip-csup ügyek nem jelentenek válóokot, a napi kis ütközéseket ne emeljük a tartós döntések síkjára. Azt lehet mondani: bosszant, ahogy zenét hallgatsz, rendetlenül hagyod a dolgaidat, de emiatt ne kérdőjelezzük meg a tartós döntésünket. Másrészt a párkapcsolatnak termékenynek kell lennie: támogatnia kell a terméshozás feszültségét is. Az nem feszült, aki nem akar semmit. Aki akar termést, a világ jobbítását, teljesítményt, keresztutat, annak lesz feszültség az életében. A párkapcsolatnak ehhez is meg kell adni a hátteret, a biztosítékot, az otthont, a humort. Ez is jellemzője, feladata egy jó párkapcsolatnak. Lehetek benne feszült, lehet rossz kedvem, nem kell megjátszanom magam, s van benne oldás, megbocsátás. Aztán fontos az önismeret: nekem milyen feszültségoldás segít? Mit kell tennem, hogy ne a másikat kergessem őrületbe? A legjobb feszültségoldó technikák mindig azok, ahol a testmozgás, a friss levegő és az egysoros meditatív imák össze tudnak találkozni. Ha még nem házasok - nagyon remélem, hogy nem élnek egy háztartásban. Mert ha igen, akkor első tanácsom, hogy mindenképpen és minél hamarabb, még karácsony előtt költözzenek külön. Különben nem lesz megoldás ezekre a feszültségekre, hiszen csak emberi erővel próbálják megoldani. Ha pedig még az udvarlás időszakában vannak, akkor ilyenkor megtehető, hogy kicsit kevesebbet találkoznak. Ebben nincs semmi rossz, ez is az ismerkedés, a közeledés része.
Krisztusban szeretett Lelkiatya! Bocsásson meg ha butaságot kérdezek, de mit is jelent miért is mondják sokan (nem hívők is) hogy Jézus ereje? Honnan is van ez a mondás? Más országokban, nyelvekben van hasonló? Én nem tudok róla.. Rita
Kedves Rita! Nem tudom, pontosan mire is gondol. Jézus minthogy ő Isten, ezért mindenható. Tehát mindenható ereje van. Akkor látjuk meg, akkor érzékeljük ezt az erőt, akkor tudunk élni is vele, ha hiszünk Jézusban, ha követjük őt, ha együttműködünk vele. Katolikus nyelvezetünkben, talán ritkábban szoktuk emlegetni, inkább kis egyházak szókincsében fordul elő többször. Nem mintha nem volna óriási jelentősége, csak valahogy így alakult ki, hogy mi Isten irgalmáról beszélünk többet, vele együtt a magunk méltatlanságáról, Istenre való rászorultságunkról. De azért mi is beszélünk Isten erejéről. Például látni kell, hogy Isten dicsőítésében is erő van. Aki dicsőíti Istent, azt átjárja Isten ereje. A liturgiában, főként a bizánciban, de a katolikus szertartásokon is nagyon sokszor megjelenik ez a dicsőítés. Tehát úgy alkalmazzuk, hogy szinte észre sem vesszük. De észrevétlen hat ránk. Mire való ez az erő? Hogy jót tegyünk általa, hogy közvetítsük Isten szeretetét.
Kedves Lelki atya! Cseh Anikó vagyok 48-éves. November végén költözöm Érdre, albérletbe. Egyedülálló nő vagyok, jogosítvánnyal nem rendelkezem. Érd vonzáskörében szeretnék munkát vállalni a diplomámnak megfelelő pozícióban. Érdeklődnék, hogy az Önök Intézményében van-e munkalehetőség számomra . Harminc éven keresztül dolgoztam az ápolás és gondozás területén, ami mára fizikailag nagyon megterhelő számomra, ezért úgy döntöttem, hogy új hivatásba kezdek. Ezáltal 2020-ban végeztem Baptista Teológia Akadémia teológiai alapképzési szakán szociális lelkigondozói specializációt .  Szeretnék más módon segíteni az embereknek, szándékozom jó magam is fejlődni az új hivatásomban. Ha az Önök Intézményében nincs számomra munkalehetőség, tudna13- e tanácsot adni abban, hová fordulhatok? Előre is köszönöm segítségét. Nagyon nagy szükségem lenne munkára, hogy élni tudjak. Tisztelettel köszönettel : Cseh Anikó Budapest, 2022.11.19 +36 300 8216
Kedves Anikó! Körbenéztünk a görögkatolikus intézményeinkben, és érdi lakóhellyel nem tudunk Önnek állást kínálni. De ide kiteszem az Ön levelét, hátha az olvasók közül tud Önnek valaki segíteni.
Kedves Lelkiatya! Felelős beosztásban dolgozom, középvezető vagyok. Az évvégi jutalmaknál a felsővezető meghatározta, hogy mindenki legfeljebb mennyi pénzt kaphat, dolgozónként lefele lehet differenciálni. Tudomásomra jutott, hogy az egyik középvezető a dolgozóknak oda nem adott jutalom egy részét magának számfejtette. Amikor tudomást szereztem róla, fél óráig ecsetelte, mennyire megérdemli azt a pénzt, jobban dolgozik bármelyikünktől. Megígértem neki, hogy én nem árulom be a felsővezetőnek, beszéljék meg egymással. Hallgattam 6 napig. A tegnapi napon a Jóisten mégis olyan helyzetbe hozott, hogy én voltam felelős valamennyi utalásért, mert a felsővezető akadályoztatva volt. Így nem is láthatta részletesen, ki mennyi pénzt kap. Szakmailag, lelkiismeretem diktálása szerint úgy tartottam helyesnek, ha felhívom a felsővezetőt, hogy tud-e róla, hogy az egyik középvezető és helyettese jóval több jutalmat írt be magának, mint a havi fizetése. Írásbeli megállapodás erről köztük nem született. Persze nem tudott erről a felsővezető és visszavonják fizetése erejéig a középvezető jutalmát, aki most rettenetesen haragszik rám. Árulónak érzem magam, de ha nem szóltam volna, akkor meg asszisztáltam volna egy csaláshoz. Kedves Lelkiatya! Rossz a lelkiismeretem, valamiért sajnálom ezt a középvezetőt, nem tudom mire kellett neki ez a pénz, amiért csaláshoz folyamodott. Egyébként lombikprogramban vesznek részt, annyira szeretne gyermeket. Sajnálom, hogy nem tartottam meg a szavam, de úgy érzem, nem tehettem mást. Nehezen viselem egyébként a vezetői pozíciót. Úgy szeretek élni, hogy mindenki kedvel, mindenkin próbálok segíteni, de ha mindenkivel elnéző vagyok, az sokszor közösségi érdeket sért. És ha néha keményebben kell bánnom dolgozókkal, az nagyon fájdalmas számomra. Lelkileg visel meg. Senkivel sem szeretek konfliktusban lenni. A testvérem azt szokta mondani, ha szakmailag-emberileg nehéz helyzetbe kerülök, akkor cselekedjem úgy, ami szerintem Istennek tetsző és a lelkiismeretemmel összefér. Senki más ettől eltérő elvárása ne befolyásoljon. Mit gondol erről? Nagyon köszönöm megtisztelő válaszát.
Én is a testvérének adok igazat. Meggyőződésem, hogy jól döntött ebben az adott helyzetben. Valóban részese lett volna a csalásnak - mely előbb vagy utóbb úgyis kiderült volna! -, és ezzel nem csak az Ön lelkiismerete lehet tiszta, de még az említett középvezetőt is megóvta attól a bűntől, hogy más pénzét eltulajdonítsa. Az a rossz érzés, ami emiatt a lelkében van, nem lelkiismeretfurdalás, hanem embertársa iránti együttérzés, szánalom. Ez is helyénvaló, de nem lett volna szabad, hogy ez legyen az erősebb a becsületesség ellenében. Igen, nem könnyű vezetőnek lenni. De nem is kell elmenekülni ebből az élethelyzetből. Azzal, hogy Ön igyekszik mindenkinek a kedvére tenni, valószínű, hozzásegíti a munkatársait, hogy ők is jobb hangulatban tudjanak dolgozni. A vezetőknek ilyen értelemben nagyobb a felelősségük mások lelki békéje és sokszor még életük vezetése szempontjából is. Ne féljen az összetűzésektől sem. Ezek is életünk része. Kellemetlen, de néha kihozza a jobbat. Nem mindig a békés engedékenység viszi előre a dolgokat. Van, amikor éppen azokkal kerülünk összetűzésbe, akik érdekében lépni akarunk. Mint ebben a helyzetben is. Legyen meggyőződve arról, hogy Ön jót tett ezzel a középvezető munkatársával, hogy megóvta őt a csalástól. S más helyzetekben is, ne féljen mást tenni, lépni, mint amit éppen elvárnak Öntől. Azt megteheti, tanácsolom is, hogy mindig imádkozzék azért az emberért, aki éppen nem érti meg Önt, aki netán megharagudott, neheztel Önre. Így az imádság révén még nagyobb jót tud neki nyújtani, mint azzal, ha megteszi, amit kért vagy várt volna Öntől.
Dicsőség J?zus Krisztusnak! Mi az a kurzilló? Hogyan viszonyuljak ahhoz a hittestvéremhez, aki fejébe vette, hogy engem is kurzillóssá tesz? Szabad-e egészséges embernek fekve imátkoznia? Köszönöm szépen válaszát! Dicsőség J?zus Krisztusnak!
A kurzilló egy sajátos, három napos lelkigyakorlat, amely nagyon intenzív, előre megszabott rend szerint levezetett evangelizáció. Lélektanilag úgy van fölépítve, hogy a lelkigyakorlat egy adott pontján a résztvevők nagyon mélyen meg legyenek érintve. Ezek eredményeképpen nagyon sokan valóságos megtérést élnek át. Utána pedig nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy ez ne csak egyszeri élmény legyen, hanem ezek az emberek, akik ezen a lelkigyakorlaton megtértek, továbbra is tartsák egymással a testvéri kapcsolatot, illetve buzgó tevékenységgel vegyenek részt az egyház életében. Ugyanakkor az a tapasztalat, hogy nem mindenkinek tesz jót ez az intenzív, értelmere és érzelemre ható metódus. Ha valaki nem érez rá indíttatást, nem szabad irányában lelki erőszakot kifejteni. Sokakat valóban erőteljesen segített ez a módszer, de vannak, akiktől távol áll ez a stílus. Az egyház nagyon színes, nem csak egyféle út van Krisztus felé. Meg kell hagynunk egymásnak ezt a szabadságot. Ez a szabadság a harmadik kérdésére is vonatkozhat. Természetesen szabad fekve imádkozni. Egyik legszebb dolog, amikor az ember este, fejét a párnájára hatjva addig imádkozik, például mondja a Jézus-imát, amíg el nem alszik. Ilyenkor is értelemszerűen fekve imádkozunk. Ugyanakkor kell tudnunk ülve, állva, térdelve vagy akár leborulásokat is végezve imádkozni. Mindenki találja meg a saját imamódját, ahogyan a legbuzgóbban tud Istenhöz fordulni!
Kedves lelkiatya azt hallottam hogy ha valaki a misét az atyával együtt mondja magában az bűnt követ el. Ez igaz? Nekem beszéd észlelési és hallás feldolgozási figyelem zavarom van ami nagy fokú hiperaktivitással párosult, így csak akkor tudom követni a misét és tudok figyelni, belőle tanulni ha az atya szövegét is mondom magamban. Ha tényleg bűn, akkor mit tanácsol mit tegyek hogy tudjak figyelni anélkül hogy mondanám a misét? Válaszát előre is köszönöm
Szó sincs arról, hogy ha valaki a pappal együtt mondaná a szentmise szövegét, az bűnt követne el. Lehetséges, hogy egyes atyákat ez esetleg zavar, s még azt is el tudom képzelni, hogy ilyesféle értelmezéssel akarta elriasztani a híveket erről a szokásukról. De ez így nem igaz. Vagy esetleg abból is fakadhat ez a félreértés, hogy ha valaki nem fölszentelt papként úgy végez el szentmisét, hogy azzal másokat félrevezetve valós misének tüntetné föl, az volna nagyon súlyos bűn.
Tisztelt Lelkiatya! Végső elkeseredésemben írok már amennyire ez jó megfogalmazás. Nem tudok kiszeretni valakiből, akibe beleszerettem. Régen is ismertem már, utána egy darabig nem törődtem vele, nem érdekelt, egy szót sem szóltam hozzá. Két éve indult újra a kapcsolat, nem párkapcsolat, nem is szexuális. Fokozatosan azt vettem észre, hogy beleszerettem. Kezdetben csak barátként tekintettem rá. Szerelmes vagyok még mindig és szeretnék kiszeretni belőle. A "végső elkeseredésemben" kifejezés arra vonatkozik, hogy úgy hiszem, már mindent megpróbáltam amit szoktak az emberek egy szerelem elpusztítása céljából és mégis szerelmes vagyok. Elfoglalom magam, lekötöm a figyelmem. Nem sokat segít. A többi férfit próbálom észrevenni, de nem érzek olyat senki iránt mint iránta. Rosszabb esetben akkor is Rá gondolok (Őrá) mikor más férfival találkozok. Jobb esetben nem, csak magamban megállapítom, hogy egy (másik) férfi tetszik nekem, de akkor sem vagyok belé szerelmes mint abba a bizonyosba, ha rendszeresen látom nem randizás céljából, akkor sem érzek többet iránta. Megmarad azon a szinten, hogy jól néz ki, megállapítom, más nem történik. Ha tetszik is külsőre egy férfi, csak addig hat rám ameddig a szemem előtt van, amint nincs ott, már eszembe sem jut. Az az egy férfi, akit szeretek, épp ellenkezőleg. Amikor rendszeresen tartottam vele a kapcsolatot, akkor naponta többször eszembe jutott, nem kellett ahhoz egy kimondott szó sem. A szerelem leküzdésére gyakori tanács a kapcsolat megszakítása, találkozás mellőzése, minden kommunikáció megszüntetése. Éppen ezt csinálom most, de a lényeg változatlan. A szívemben érzem, hogy szeretem, jelent még nekem valamit. Nem egy szexualitásra redukált érzés hanem több annál. A lelke, tettei, tulajdonságai együtt okozták, hogy szerelmes lettem. Tényleg úgy van, hogy lekötöm a figyelmem, teszem a dolgom naponta, beszélek más emberekkel is, nem magányosan ülök a négy fal között, megszüntetem a kommunikációt és kapcsolatot vele de saját magamnak is hazugság lenne azt mondani, nem szeretem már. Érzem mikor egyedül vagyok, mikor másokkal vagyok. Még mindig érte dobog a szívem. Ami nagyon fontos: nem gondolok rá egész nap, nem akadályoz a napi feladataim elvégzésében, nem sírom tele a kispárnám. Az érzés a fontos. Nem a drámaisága hanem a jelenléte. Azt szeretném megkérdezni ezzel a levéllel, hogy mi lehet az ok, amiért az érzés nem múlt el, nem múlik és mennyiben függ ez az ember akaratától.
Két dolgot tudok mondani. Az egyik az, hogy tartson ki ebben a küzdelmében! Imádkozzék azért, hogy legyen elég kitartása, ereje, önuralma és mindehhöz pedig elegendő türelme! Ha kellő ideig nem találkoznak, ha nincs kapcsolat Önök között, ha valóban törekszik arra, hogy túl tudjon lépni ezen az érzelmen, akkor idővel sikerülni fog, egészen bizonyos, csak ki kell várni, ki kell ebben tartani. (Föltételezem, hogy olyan kapcsolatról lehet szó, amely nem engedi ennek a szerelemnek a kibontakozását, esetleg házas férfivel, netán pappal, szerzetessel, tehát Isten jegyesével való kapcsolatról.) A másik gondolatom, hogy valójában még nem mondta ki igazán a szíve legmélyén, hogy szeretne szabadulni ettől az érzéstől. Az értelme már tudja, valamelyest akarja is, de nem teljes odaadással. Még mindig hordoz a szíve mélyén valamicske reményt, hogy hátha lehetséges ez a szerelem. (Házas ember lévén megözvegyülés, Isten embere lévén a kilépés útján.) Ha olykor megjelenik Önben ennek a lehetősége, akkor ez annak a jele, hogy bizony, a szíve mélyén még mindig reménykedik. Ez az, ami nem hagyja, hogy teljesen szabadulni tudjon ettől a nem helyénvaló érzéstől. A felszínen mindent megtesz, de az igazi döntés még nem született meg Önben. Nem tudom, melyikről lehet szó. Akár ez, akár az, mindenképpen jól teszi, ha Istentől kér ehhöz segítséget. Ha elszántan és hittel kéri őt, hogy segítsen Önnek végre tovább lépnie. Itt is kell nagyfokú türelem, bízó ráhagyatkozás, és az idő begyógyítja ezt a fájó sebet.
Krisztusban szeretett Lelkiatya! Miért nem versengenek a nemzetek egymással a háború helyett az alázatban, a Krisztus követésben? Mi hiányzik a legjpbb Jó iránti vágyunk tettekre váltásához a leginkább? Réka
Kedves Réka! Úgy érzem, ezek nagyon nehezen megfogható kérdések. Egyszerű válaszom az lehetne, hogy az áteredő bűn kiváltotta rosszra hajló természetünk miatt. Az emberekben van jó is meg rossz is. Ez érvényes a közösségekre is. A nagyobb csoportokban, így a nemzetekben ugyanígy vannak jó meg rossz tulajdonságok is. Fontos, hogy a jót is észrevegyük, ne csak a rosszat! A magyar népben, az ukrán népben, az orosz népben, stb. vannak jó és vannak rossz tulajdonságok. Azt kétségtelenül nagyon rossz látni, hogy amikor háború közeleg, akkor egyre jobban elhatalmasodik a gyűlölködés, az emberi gonoszság. Én most ezt látom terjedni. Hogy miért van így, miért hagyja az Úr, nemigen tudjuk megmondani. A legjobb jó iránti vágyunk tettekre váltásában is nagyon sok minden közrejátszik. Ebben sem vagyunk egyformák. Van, akit a lustaság, van akit a tudatlanság, van, akit a kishitűség, van, akit a gőg akadályoz. Hasznosabbnak tartom azonban inkább azon elmélkedni, azt megvizsgálni, hogy én magam miért és miben vagyok akadálya a béke, Krisztus békéje, jósága terjesztésének.
Tisztelt lelkiatya! Sértődékeny természetű és érzékeny vagyok. Szeretnék öntől tanácsot kérni. hogy tudnék ezektől a jellemhibáktól megszabadulni?
Az első lépést már meg is tette, Istennek legyen hála! Fölismerte ezt a hibáját és változtatni is akar rajta. Ezt fontosnak tartom hangsúlyozni, mert sokan el sem jutnak ide. Mivel azonban Ön megkapta ezt a helyes látást, ezzel már mintegy biztosítva is van a gyógyulása ebből a bajból. Persze, azonnali, gyors eredményt ne várjon, de szépen alakulni fog a dolog. Először is ennek az első lépésnek a minél mélyebb tudatosítását javaslom. Mindig vegye észre önmagán, amikor elkapja ez a buta érzés. (Merthogy emberi butaságról, amikor az ember megsértődik bármi miatt is.) Szóval, vegye észre, és ezáltal már kicsit el is távolodott tőle. Olyan, mint amikor az ember tükörben meglátja saját magát, és meglát valami rendezetlenséget, melyet tükör nélkül nem venne észre. Azzal, hogy egy kicsit eltávolodott ettől az érzéstől, már valamelyest tudja is kezelni. El tud tőle különülni: "Itt van bennem ez a buta érzés, de ez nem én vagyok." Ez hozzásegíti, hogy ne ez az érzés irányítsa a szavait, tetteit, hanem azokat nagyobb tudatossággal vegye kézbe. Ezt gyakorlással, kitartással egészen jól fogja majd tudni kezelni. Hamar fölismeri, hogy már megint valami rosszul esett - ilyenkor mindenféle rossz dolgokat képzelünk hozzá a másik emberről, arról, aki megbántott -, de nem ennek az érzésnek megfelelően reagál, hanem tudatosan, s egyre tudatosabban az Evangélium szerint. Ha kitart ebben a törekvésében, akkor ez a lelki munka nagyon sok minden egyébre is meg fogja tanítani. Végül kifejezetten hálás lesz, hogy ilyen természetet kapott, mert ennek révén nagy lelki fejlődést tudott elérni. Nyilván nem egyedül! Mindehhöz nagy hittel és állandó rendszerességgel kérje Isten Szentlelkét! Ha katolikus, fordulhat bátran az Istenszülőhöz is, aki gyermekei kéréseit mindig meghallgatja. A végére még egy érdekes bölcsesség, amely szintén segít helyére tenni ezt az emberi butaságot. Azt mondják, a sértődékenység fordítottan arányos az intelligenciával.
Kedves Lelkiatya! Jézus azt mondta, hogy szerények legyünk, amilyen ő is volt és előbb a magunk hibáit keressük meg, csak utána másokét, úgy fogalmazva, hogy ha a mi szemünkben gerenda van, előbb azzal foglalkozzunk és ne a szálkával, ami a másik szemében van. Szeretném kissé tisztázni ezt, hogy egy keresztény embernek hogy kell ezt felfognia és gyakorlatba átültetnie. Ami engem illet, elismerem a saját hibáimat, bűneimet, meg is vallom imáimban és ha úgy adódik, más embernek is bevallom, nem rejtegetem mintha tökéletesnek tartanám magam. Az imáimban nem csak bevallom ezeket, hanem kérem az égi segítséget, hogy jobb lehessek. A világban uralkodó bűnt nagyon tudom utálni és nem tudom, emiatt Isten mit gondolhat rólam, nem rossz-e a hozzáállásom pont amiatt, hogy én se vagyok ártatlan bárány. Azt már meg sem merem említeni, hogy ítélkezni sem szabad. Nem természetes ha a bűnt utálom, még akkor is ha nem vagyok én se bűntelen? Hallottam édesanyámtól, aki nemrég egy éjszakát kórházban töltött, hogy az egyik ápoló ordibált a betegekkel, úgy beszélt velük, egyikőjükkel biztosan, mint a kutyával. Nem is egy könnyű eset volt a beteg és meg lehet érteni az ápoló fáradtságát, nem tudom máskor milyen, de engem ez szíven ütött, hogy van egy kiszolgáltatott, beteg ember, akinek megvan a maga baja már eleve és még ordítanak is vele, türelmetlenek és megalázóak. Az lehet, hogy az ápoló fáradt, de a beteg ember beteg, kiszolgáltatott, lehet még hozzátartozója sincs és nem tehet arról, hogy aznap az ápolónak mennyi munkája volt, milyen magánéleti gondjai vannak, nem érdemli ezt a bánásmódot. Nagyon elkeserít az is, hogy tele van hazugsággal a világ és a külsőségek fontosabbak mindennél. A nők népszerűsége férfiak körében és más nők körében is akár nem egyszer attól függ, mennyi smink van rajta, mennyire kihívóan öltözik. Hányingerem van attól, hogy emberek csak a külsejük miatt kerülnek előnybe vagy hátrányba, a belső értékek nem számítanak eleget. Ha egy nőt szépnek tartanak, akkor érdeklődik iránta mindenki és bármit is tesz, rajongani fognak érte, akkor is ha nem annyira okos, nem őszinte, nem erkölcsös. A férfiakkal ugyanez történik. A pornó nagyon sikeres, ma már teljesen természetes ha egy nőt/férfit már a fél ország látott meztelenül az interneten és egy ilyennel szívesebben ismerkednének is ha lenne lehetőségük mint egy átlagos hétköznapi nővel, aki nem magamutogató ruhákat hord, meztelen képeket tölt fel, csak egyszerűen nőies. Az emberek nem tartják megvetendőnek, hogy valakit akárki láthat meztelenül ha úgy akarja és valami olyanból élnek az olyan emberek, amiért nem kell megdolgozniuk, éveket tanulniuk, szexelni mindenki tud és magát meztelenül mutogatni is. Az Isten és ember kapcsolata kifejezetten borzalmas és engem el is szokott szomorítani, felháborít. Nem az, hogy valaki nem hisz Istenben, hanem ahogy beszélnek róla. Megvetik, szidják, kételkednek benne, gonosznak mondják az embereket ért betegségek, szenvedések, háborúk, minden miatt mintha Isten már nem tett volna épp eleget azzal, hogy feláldozta értünk a fiát, Jézust. Az emberek azt hiszik, nekik csak kapniuk kell valamit Istentől, legyen minden tökéletes, a saját akarat, felelősség kit érdekel. A nagyképűség nem csak Isten szidásában nyilvánul meg és ez már más téma: mindennek úgy kell lennie, ahogy az ember akarja, neki kényelmes, neki csak igaza lehet mindig. A homoszexualitást már egyre többen támogatják, magánemberek, politikusok, az egyházak között is. Nem szoktam soha csúnyát mondani, megbántani, diszkriminálni homoszexuálisokat, de a felvonulásukat már túlzásnak tartom és van valami visszataszító abban, ahogy rá akarják erőszakolni az egész világra a nézeteiket. A templomi esküvőre jobb ha nem is mondok semmit, ez már a Bibliának is ellentmond. Kierőszakolni, parancsolni, hogy egy pap adjon össze egy homoszexuális párt abszurd, mert a templomi esküvő a keresztényeknek szól és a homoszexuális ellentmond ennek, mintha követelnék Istentől ami szerintük jár nekik is, de nem tartják be közben a parancsait. Ma már a jó lett a rossz és a rossz lett a jó. A keresztényüldözés egyre nő, de érdekes módon a keresztényeket és a zsidókat bántják szinte mindig. A muszlimokat mindig védik, ők is magukat, mások is őket. Nem gyűlölöm a muszlimokat, csak megállapítás, hogy ugyanazok a vallási csoportok érintettek mindig. A keresztényeknek kevesebb jogot akar adni az egész világ, de miért lenne egy kereszténynek kevesebb joga? Kitérnék itt valamire, amit nagyon fontosnak tartok. Az utóbbi években Európában egyértelműen nő a keresztényellenesség. Keresztény templomokat rombolnak le, gyaláznak meg, keresztény szobrokat eltávolítottak városokból, miközben mecsetek sorra épültek. Afrikában és Ázsiában régóta gyilkolják a keresztényeket, de engem az döbbent meg, ami Európában zajlik. Európa keresztény országokkal van tele és ahhoz képest elképesztő, hogy mennyire csökkennek a keresztények jogai, mennyi gyűlöletnek vannak kitéve. Jézus tiszteletéről sem lehet már beszélni. Ahhoz képest, hogy mi történik, nem hallani róla, nem ellenzik elegen, a keresztényeknek mintha fogalmuk sem lenne róla vagy nem érdekelné őket. Rendszeresek az olyan cikkek az interneten, hogy Jézus lehetett homoszexuális, film is készült a témában, azt is mondogatják hogy transznemű volt ami annyit tesz, férfi volt de nőként azonosította magát. Nekem még az is sok ha azt mondják, felesége volt, mert ez nincs benne a Bibliában és nem is azért jött az emberek közé. Nem veszik komolyan Jézust és ezzel gúnyolják azokat, akik igen. Természetes az, hogy az embereket érdekli Jézus szexualitása? Volt neki emberi teste de nem szoktunk arra úgy tekinteni mint egy férfi testére, ami tele van vágyakkal. Aki azért jön, hogy bűntelen legyen, a Sátán kísértéseit is legyőzze, az Atya iránti szeretetből tegyen mindent, nem érdeklődött volna testi vágyak iránt, annyira jelentéktelenek lettek volna - akkor is ha nőkre irányulnak - ahhoz a hatalmas feladathoz képest, ami rá várt vagy lehettek ilyen kívánságai kimondatlanul? A kérdést most feltettem itt, ha már szóba jött de az igazi kérdésem az lenne, amiről az elején szó volt: van velem valami baj ha nagyon utálom a bűnt és a világ gonoszságát mikor én sem vagyok bűntelen? Mi számít ítélkezésnek, ami kerülendő és mi az, ami természetesen abból ered, hogy a keresztény ellenzi a bűnt? Nehezen tudom magam túltenni a gonoszságokon, igazságtalanságokon, önzőségeken. Ezek ellenkezőjére törekszek és mégis megvisel amit látok, hallok. Magamban azt kívánom, bár lehetnék a világ világossága, hogy ha már nem tudom a rosszat elvenni a világból, akkor ellensúlyozzam a jóval amit tehetek.
Amiket leír, ahogyan látja a világot, az teljesen helytálló. Gyűlölni a bűnt nemhogy nem rossz, hanem mindnyájunknak ezt kellene tennünk. Persze, elsősorban azt a bűnt, amit mi magunk követünk el, de az is teljesen jogos, ha fáj, ha felbőszít az emberek kegyetlenkedése, istentelen viselkedése. Szóval ez így nagyjából rendben is van. Levele olvastán az az érzés erősödött föl bennem, hogy ezek a gondolatok nagy általánosításokat tartalmaznak. Úgy nagy általánosságban beszél az emberek bűnéről, az emberek gondolkodásáról, az átszexualizált szemléletről, stb. Attól tartok, ebből a nagy látószögből igazán nem lehet látni semmit. Amit mond, igaz, ezek fájdalmas igazságok, de ebből a megközelítésből nem lehet kihozni semmit. Ha abban kér eligazítást, hogy mit tegyen, hogy Önnek mit kell tennie, az már megnyit valamilyen utat a megértés és a cselekvés felé. Nem azt mondom, hogy ne törődjék a világnak ezekkel a nagy bajaival, de be kell látni, hogy ezen nagyon változtatni nem tudunk. Kesereghetünk egymásnak órákon át, hogy milyen nagy bajok vannak a világban, de ez nem visz előre egy jottányit sem. Egy adott helyzetben nekem mit kell tennem, egy adott emberrel hogyan kell viselkednem, ez az igazi és hatékony kérdés. Valamiért megengedi Isten ezt a mérhetetlenül sok gonoszságot, amit látunk magunk körül. Nem tudjuk, miért. De akkor nekünk is meg kell ezt engednünk. És arra kell figyelnünk inkább, hogy az adott élethelyzetekben nekünk mit kell tennünk. Ha látjuk az egyes emberek bűneit, akkor ne a bűnre tekintsünk, hanem az emberre, aki a kísértés áldozata lett. Imádkozzunk érte, hogy megszabaduljon a bűnétől, és ne legyünk vele könyörtelenek az ítélkezésünkkel. Nagyjából így lehet elérni, hogy ne az emberek hibái ágaskodjanak a szemünk előtt, hanem mi is Isten irgalmas tekintetével tudjunk látni őket.
Kedves Lelkiatya! Egy ismerősöm 2éve jelentősen megkárosított anyagilag, kicsalta a megtakarított pénzünket és ellopta. Régóta imádkozom többek között a Szűzanyához segítségért, de 2év alatt sem hallgatott meg az ügyben, hogy visszakapjuk a pénzt. Köztudott, hogy olyan még nem volt a történelemben, hogy aki az Istenanyához fordul segítségért, azt Ő ne hallgatná meg. Létezik, hogy én leszek az első eset, esetleg nem szolgálja a lelki üdvömet a pénz(házfelújításra használnánk, ázik a tető)? Egész életemben, ha kértem tőle(Szűzanya) valamit, megkaptam, vajon miért késlekedik ha szabad ezt írnom?
Nem tudom. Sok mindent nem tudhatunk. Az bizonyos, hogy Isten rendje nem úgy működik, ahogy mi elképzeljük, ahogy mi szeretnénk. Az Ön kérése teljesen jogos, nem is értjük, miért nem nyer meghallgatást. Ugyanakkor azt is megkérdezem, vajon hozzátette-e az imádságában, hogy "ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te". Ugyanis ez az imádság Krisztus szerinti módja. Jézus nagyon világosan erre tanított minket, és erről adott is példát. Ez nem kiskapu a Jóistennek meg a mi hitetlenségünknek, hogy ha úgy látom, hogy nem teljesül a kérésem, akkor ezzel lehessen megmagyarázni. Nem. Az Isten akaratának elfogadása bennünket tesz képessé arra, hogy azt föl is ismerjük, hogy Isten akarata szerint tudjunk gondolkodni. Ha teljes szívemből rá tudok hagyatkozni, ha őszintén hozzá tudom tenni minden kérésemhöz, hogy legyen meg a te akaratod, akkor van esélyem, hogy előbb-utóbb fölismerem, hogy mi miért történt, történik az életemben. Az Istenszülő mindig meghallgat, minden kérésünket Szent Fia elé visz. Semmilyen kérésünk nem marad meghallgatatlan, de hogy milyen módon, mikor, hogyan teljesül az üdvösségünk érdekében, azt nem mindig azonnal látjuk meg.
Tisztelt Lelkiatya! Számomra komoly dilemma jutott eszembe valamelyik nap méghozzá az hogy én gyerek korom óta próbálok kedvesen hozzá állni mindenkihez és tapintatos lenni, ... Ugyanakkor azt vettem észre, hogy ezért mások sokszor bántanak. ... Összegezve, Ön mit gondol helyes ez a megközelítés hogy ne csak az objektív mércével nézzünk másokat hanem próbáljunk pozitív érzelmi megközelítést is bele vinni egy- egy dologról alkotott véleményünkbe? Másik kérdésem pedig az lenne, hogyha valaki úgy ítél meg ... vagy inkább hagyjam az egészet hiszen ahogy észrevettem úgysem éri meg hiszen ha valaki félre akar érteni az úgyis félre fog... Kérem az egész írásomat ne tegye közzé csak a választ. Köszönöm szépen.
A törekvés teljesen helyénvaló. Hogy ezért a magatartásáért gúnyt, meg nem értést, bántást kap, ezen ne csodálkozzék. Tény, hogy nem ez az általános magatartás, és bizony, ilyenek vagyunk, főként a gyermekek, hogy aki valamiben is más, azt nagyon hamar ki tudják kezdeni. (Tisztelet a kivételnek! Hisz természetesen vannak nagyon jó közösségek is, ahol ezeket jól tudják kezelni. Ehhöz azonban kiváló pedagógusokra van szükség.) Szóval, nem csak ne csodálkozzék, de ne is akarja megmagyarázni az álláspontját. Nagyon is jól gondolja Ön is, hogy ez legtöbbször hasztalan próbálkozás. De ezért sem érdemes erre figyelmet, energiát fordítani, mert nem az számít, hogy az emberek mit gondolnak rólunk, hanem az, hogy Isten hogyan s milyennek lát minket. Ő jól ismeri a jó és a rossz oldalunkat egyaránt. S hála neki, mindig irgalommal tekint ránk. Ezért gyógyító az Isten tekintete, ránk tekintése. Azt is hozzá kell tennem, hogy objektív mérce viszont nem is létezik. Az ember a dolgok, események, személyek megítélésébe mindig beleteszi saját magát is, egyszerűen nem tudja kivonni magát belőle. Ezért különböznek nagyon sokszor a vélemények ugyanarról a dologról. Néha azt halljuk: "A tények magukért beszélnek." "A tények makacs dolgok." Ez önmagában igaz volna, csakhogy ahogyan mi azokat felfogjuk, értelmezzük, csoportosítjuk, kezeljük, az mindig személyes, szubjektív. Viszont amit Ön javasol, az nagyon is helyénvaló. Azt mondhatom, hogy mindnyájunknak így kellene, erre kellene törekednie. Igen, a jót kell keresnünk, meglátnunk, akkor látjuk meg az élet szépségeit is. Aki meg mindig csak a rosszat látja meg a másikban, az a világban is a rosszat fogja látni. Egy aranyos kép ezt jól megvilágítja. Ha egy trágyadombon kinyílik egy virág és egy méhecske arra repül, akkor biztos, hogy ezt a virágot találja meg, és arra száll le, nektár szívni belőle. Ha meg egy virágos réten tehéntrágya van, egy arra szálló légy biztos, hogy azt találja meg és abból szívja ki, ami neki kell. Inkább legyünk méhecske!
Kedves lelkiatya, milyen egy jó gyónás? Mit javasol annak aki szeretne advent során rendesen meggyónni és az életét Krisztus útjára vezetni? Össze tudná szedni Krisztus életvezetési szabályait?
Az életszabályokat aligha lehet egyetlen válaszban összefoglalni. De a lényegről nyilván lehet röviden is írni. Aki advent során szeretne rendesen meggyónni, annak a következőt javaslom. Időt kell szánni ennek átgondolására. Lehet ez egy óra vagy csak egy fél, de annál sokkal kevesebbet azért ne akarjunk rászánni, az szűkkeblűség volna. Ebben az egy órában gondoljam át, mi mindent kaptam Istentől. Vagy egész életem során, tehát gyermekkoromtól, vagy aki rendszeresen gyónik, az a legutóbbi gyónása óta eltelt időben. Mindkét esetben rengeteg dolgot lehet találni, ha az ember odafigyelve tekinti át az adott időszakot. Fontos ezzel kezdeni, hogy előbb Isten ajándékaira figyeljek, csak utána kezdjem el magamat vizsgálni. Meg az ember lelke is jobban megnyílik, ha tudatosul benne, hogy mennyi mindent kapott. Ezeket köszönjem is meg Istennek! Ezek után tekintsek magamra, a tetteimre, kapcsolataimra, terveimre, vágyaimra! Mik ezek? (Mindezt lehet írásban is, jegyzeteket készítve.) Egyik sorvezető a 10 parancsolat lehet. Azt áttekintve hozzáigazítom magam, s kiviláglik, mit hogyan tettem ezek fényében. A másik jó alap lehet a nyolc boldogság (Mt 5,3-12, vagy a görögkatolikus imakönyvünkben is megvan). Ott nem bűnök, hanem lelki törekvések vannak összegyűjtve. Ha ezekhöz hasonlítom az én tetteimet, felszínre jönnek a hiányosságaim. Ezeket számba veszem, és már az előkészület során bocsánatot kérek ezekért az Úrtól. Majd a szentgyónásban szépen felsorolom őket. Nem muszáj mindet egyentként, hanem csoportosítva, inkább a bűnöket megnevezve, nem az eseteket részletezve. Majd elmondom a bánatot kifejező imát. Utána megkapom a feloldozást és az elégtételt. Ezt is fontos komolyan venni, pontosan megtartani. Nálunk, görögkatolikusoknál a karácsony várása a böjttel is összekapcsolódik. Ha szeretné komolyan venni a karácsonyi készülődését, Önnek is tudom ajánlani, hogy a fent leírtakat egészítse ki még valamilyen állandó napi lemondással. Legjobb, ha az étkezéshez kapcsolódik (hús, édesség, kávé, csoki, valami kedvenc). Persze, lehet más is (tv, internet, telefon, fb, stb.). Ha ezekre minden nap figyelek, és úgy mondok le, hogy azt föl is ajánlom az Úrnak, annyit téve hozzá: "Uram, fogadd el ezt az apróságot szeretetem jeléül!" Akkor ezen keresztül lelkileg szépen fog tudni előrelépegetni a naptár lapjaival együtt egészen december 25-ig.
Kedves Lelkiatya! Rossz hireket kaptam a mai napon. Meg mesterseges uton sem lehet gyermekem mostanaban. Kerem szepen, adjon hazifeladatot, milyen imakat mondjak el vagy tegyek jocselekedet, amivel kedveben jarhatnek az istennek? Tudom, hogy a helyes magatartas a legyen meg a te akaratod, en megis szeretnek kerni tole egy kisbabat. Olyan szornyu ember vagyok, hogy ezt kivanom tole? Annyira gonosz dolog reszemrol, ha el vagyok keseredve, hogy nem hallgat meg? Tudom, hogy gyermek nelkul is boldognak kellene lennem. De minden vagyam egy ver szerinti, gyonyoru gyermek. Ugy erzem, isten eletem mas teruleten sem hallgat meg. Teljesen tanacstalan vagyok, csak rossz dolgok tortennek velem. Alig birom mar a hetkoznapokat, gyakran gondolok a halalra is es arra, hogy a masvilagon boldogabb leszek. Mielobbi valaszat nagyon koszonom.
Adjon hálát, hogy nem ment bele a mesterséges megtermékenyítés bűnébe. Ettől óva inti az Egyház az embereket, mégis kísérleteznek vele sokan. Hála Istennek, még ha nem is az Ön tudatos döntése alapján, de ettől megóvta Önt az Úr. A "legyen meg a te akaratod" azt is jelenti, hogy őszintén keresem, hogy mi Isten akarata, és nem hagyom azt figyelmen kívül. Teljesen természetes, hogy szeretne kisbabát, de úgy érzékelem, hogy nem természetes módon szeretné ezt, hanem emberi erőfeszítésekkel, szinte vért izzadva. Kedves Testvérem, ez így nem fog menni! Olyan körülöttünk a világ, amilyennek látjuk. Mivel nagy csalódást él meg a gyermekvárásban, ezért aztán sötéten látja az egész világot: "csak rossz dolgok" történnek Önnel, úgy érzi, nem hallgatja meg Isten. Az első és alapvető lépés - még ha nagyon nehéznek is tűnik - hogy elfogadja a helyzetet. Ki kell mondania: "Uram, elfogadok tőled mindent. Akkor is szeretlek, ha nem lesz gyermekem." Ide el kell jutnia, különben nem lesz kimozdulás ebből a patt helyzetből. Ugyanis félő, hogy még fiziológialag is akadályzott a foganás ebben a békétlen lelkiállapotban. Megértem, hogy nagyon szeretne gyermeket, de ha igazán szeretne, akkor ezt most félreteszi egy időre. Nézzen körül, milyen feladatai vannak! Vajon szereti-e eléggé a férjét, gondozza-e a vele való szeretetkapcsolatot? Kiken segíthet a környezetében, a munkahelyén, az egyházközségében? Férjével szoktak-e minden nap imádkozni? Nem csak gyermekáldásért, hanem sok minden másért is. Szóval, ez most nem lelki, hanem nagyon is gyakorlati tanácsom, hogy szálljon le erről a sínpályáról, amelyen csak üresen zakatol a követelés: Legyen baba! Kérdezze az meg az Urat, hogy ő mit gondol az Ön életéről! Kérje Istentől ezt az elengedhetetlen higgadtságot és türelmet! Ez lesz az első lépés.
    ... 3 4 5 6 7 
8
  9 10 11 12 13 ...