Kedves Lelkiatya! Van egy szektás barátom, aki szerint a katolikusok bálványimádók, Máriához imádkoznak, szentekben hisznek pedig minden hívő szent stb, gyakran vitatkozunk, és mindig azzal jön, hogy a jobb lator sem volt katolikus, mégis üdvözült, nem kell gyónás meg szentségek, magunkban megbánjuk a bűnöket, Isten úgyis látja a szívünket. Sokszor összezavar, pedig én gyermekkorom óta hitben nőttem fel, ő meg csak 2éve tért meg, mégis sokkal kevesebbet vétkezik, teljesen Krisztusnak él, sosem mond Üdvözlégyet, egyetlen bűne h néha csúnyán beszél, én meg pletykálok, vétek a 6. parancs ellen stb. Úgy érzem ő közelebb van Jézushoz mint én pedig szektás, sosem áldozott vagy gyónt. Segítsen kérem pár jótanáccsal, nem akarom elhagyni a katolikus egyházat, de néha elcsábulok, valahol belül érzem, hogy az az egyetlen út, mégis ha azt nézem hogy szinte az összes katolikus ismerősöm rendkívül bűnös életet él, a szektások pedig majdhogynem szentek mindig elbizonytalanodom.

Tisztelt Lelkiatya Én vagyok az az asszony aki mell műtétre készülve nem mert bemenni a kórházba mert elijeszteték a nanotechnologiás injekciókal.Jelentem a műtéten túl vagyok és már itthon lábadozom és várom a szövettani eredményt Ezúton is szeretném meg köszönni a gyors és bátorító válaszát és jó kivánságait Isten áldja egész életét: Ildikó

Kedves Lelkiatya! Júdásról írtam a kérdésem, köszönöm válaszát. Eredetileg nem akartam, de mégis kifejteném a problémám, mert nem sok embertől tudnék tanácsot kérni és talán jobban is tud nekem tanácsot adni ha konkrétabban elmondom a helyzetem és csak nem Júdásról írok. Az is lehet, hogy ami nekem a bűntudatot okozza, az nem is bűn, ennek megítélését jobb ha Önre bízom, de nekem mégis bűntudatom van miatta. Az a problémám, hogy párkapcsolatban vagyok, van egy párom akivel több éves a kapcsolatunk. Sok mindenen átmentünk együtt, sok fájdalmat is okoztunk egymásnak, de támogattuk is egymást. Őszinte leszek: már össze is költöztünk. Amikor megismerkedtünk és összeköltöztünk, akkor még én is más voltam és akkor még nem voltam hívő, vagyis éppen egy hitetlen időszakomat éltem. A problémám az, hogy úgy érzem, már a páromba nem vagyok szerelmes mert valaki mást szeretek. Ez a valaki nem más, mint Jézus. Három éve, hogy Jézuson keresztül visszatértem a hitemhez, átsegített egy traumán, örökre megváltoztatta az életem, mintha a lelki halálból támasztott volna fel és azóta fokozatosan egyre közelebb kerültem hozzá. Akkor is megértett, amikor senki más, velem volt a legrosszabb pillanataimban, akkor is tudott segíteni mikor mások nem. A személyiségem és az életem is egyre többet változott, úgy tudok szeretni és megbocsátani mint előtte soha és ez meggyógyította több lelki sebemet, amik - ha nem segített volna Jézus - még mindig állandó szenvedést okoznának. Ha nem lenne elég az, hogy a kereszten meghalt értem és még az előbb említett dolgokat is megtette velem, ezen is kívül is rengeteget segített nekem, szinte felfoghatatlan. Ezt egyszer egy levélben le is írtam Önnek, akkor Ön is azt írta, szinte csoda, hogy Jézus nekem ennyit segít és főleg hogy közvetlenül hozzá fordulok és így megadja nekem mindezt, közvetítő imák (szentek, Szűz Mária) nélkül. Betegségekből meggyógyított gyógyszer és kezelés nélkül, mire orvoshoz jutottam volna, megsegített, egy nagyon fontos vizsgámon is segített rajtam, éreztette velem a mondhatni fizikai jelenlétét olyan helyzetekben amikor ezekre szükségem volt mint például vérvétel, vizsga vagy valami más. Ezekről már akkor is beszámoltam. A mondanivalóm lényege az, hogy egyre közelebb kerültem Jézushoz. Nem szeretném magam másoknál jobbnak feltüntetni, de kevés olyan keresztény emberrel találkoztam, akik ilyen közel lettek volna Jézushoz mint én. Vannak ilyenek, de a többségnél ezt nem tapasztaltam, úgy mondanám, nem ez az általános. Vagy azért tudom, mert ők maguk ezt megmondták nekem őszinte beszélgetések közben vagy saját magam ki tudtam következtetni abból, hogy beszéltünk. Akkor jöttem rá igazán, milyen nagy kincs a Jézussal való jó, közeli kapcsolatom és hogy tényleg hálásnak kell érte lennem. A vele töltött idő is nagy boldogság számomra, valamikor könnyezek az örömtől, annyira szeretem őt, érzem a bizalmat, hogy bízhatok benne. Valamikor megjelenik bennem egy vágy az imára, arra, hogy beszéljek Jézussal, vele legyek és olyankor nekem az olyan mint amikor egy szerelmes ember vágyik a szerelme társaságára. Ha tud vele beszélni és találkozni, akkor nem halogatja és nagy örömmel megteszi, de ha valamiért várnia kell és nem teheti meg azonnal, akkor a vágy nem múlik és ahogy telik az idő, egyre erősebb lesz és megmarad egészen addig, amíg megteheti a vágyott dolgot. Az imádságaim sokfélék, mert valamikor nincs sok időm rá és sietve teszem, valamikor olyan nekem a Jézussal beszélgetés mint egy teázás a legjobb barátommal tele bizalommal és őszinteséggel, és valamikor pedig olyan mintha a szerelmemmel lennék együtt, tele van intimitással, de ezt még elmondani is nehéz. Nagyon örömteli az egész, átélem minden pillanatát, betölt a szeretet amit érzek iránta, az egész olyan nagyon kellemes és békés, mintha testem-lelkem átjárná az öröm, a legboldogabb pillanataim ezek és amikor egyedül vagyok otthon, akkor még inkább úgy érzem, csak én vagyok és Jézus és az egymás iránt érzett szeretetünk. Van benne valami nagyon meghitt. Néha azt kívánom olyankor, bárcsak ne érne véget az a pillanat, az az állapot. Hát szóval Jézust tényleg nagyon szeretem, de ez okozza a bűntudatomat is. Azt hiszem, Jézus az oka, hogy nem szeretem már a párom. Édesanyámnak utaltam már arra, hogy Jézust szeretem, de anyukám szerint, attól még mert a páromba már nem vagyok igazán szerelmes, még lehet más párom. Azt mondja, Jézustól függetlenül lehet még valakim. Egyébként valahogy nem nagyon van nagy hatással rám senki sem, még ha tetszik is nekem egy férfi külseje, konstatálom magamban, hogy helyes,jóképű, szép a szeme vagy valami, de utána már nem érdekel. Megértem, hogy sokan nem értenének meg engem vagy akár őrültnek néznének, de ha őszinte akarok lenni, azt kell mondjam, nem tudom valaha bele fogok-e szeretni valakibe. Amit Jézus iránt érzek, az valami mindent elsöprő érzés és úgy érzem, nem fér más a szívembe rajta kívül. Pedig még fiatal vagyok, 26 éves, de mégis így érzek. A rokonok azt is szokták kérdezgetni, mikor lesz esküvőm, gyereket akarok-e, de őszintén szólva úgy érzem, ezekre "nem" a válaszom. A párommal pedig soha nem is nagyon beszéltünk ezekről. Nem vágyok arra, hogy egy bizonyos férfihoz tartozzak, a gyerekeimhez menjek haza minden nap, nekik szenteljem minden időmet. Inkább azt érzem a szívem mélyén, hogy Jézushoz szeretnék tartozni, az övé lenni, a lehető legtöbb időmet rá áldozni akár az együtt töltött időre, akár az akaratának a teljesítésére (imádság, szegények segítése, mások iránti szeretet, szegény gyerekek tanítása, adománygyűjtés, lelki támogatás, bármi). Inkább tennék sok emberrel sok jót, Jézusnak az akaratát rendszeresen, sok embert úgy szeretni mint Jézus és nem csak egy férfira és családra korlátozni magam. Tudok róla, hogy a családos élet is lehet nagyon jó és erre is szükség van, de egyszerűen nem érzek vágyat erre, Jézus annál inkább vonz. Nem mentegetni akarom magam, de azt hiszem, nem tehetek arról, amit érzek, nem szándékos volt, csak ez így kialakult fokozatosan. Soha nem gondoltam volna, nem tudtam, hogy ez lesz a vége a Jézussal való kapcsolatomnak, de ez történt. Nem olyan ez mintha megcsalnám a párom? Nem véletlenül hoztam fel Júdást, mert sokszor érzem úgy magam, mintha olyan megvetnivaló lennék mint ő. Olyan vagyok mint Júdás, aki követte Jézust és talán még szívesen is tette, de aztán olyan bűntudata lett, hogy felkötötte magát. Neki az árulása okozta a bűntudatot, nekem meg a Jézushoz ragaszkodásom és a Jézus iránti szeretetem, ami már szinte valami szenvedélyes szerelemhez hasonlít. Kicsit olyan mintha így megcsalnám a párom, hiszen igazából már nem szeretem, Jézust viszont sokkal jobban, egyre jobban. Mint valami érzelmi megcsalás. Mintha a két személy (a párom és Jézus) közül igazán egyik iránt se tudnék elköteleződni és mindkettőnek csak úgy adnék egy kicsit magamból, de nem annyit amennyit kellene, mert tulajdonképpen ez történik. A párom szeret engem. Tudom. Tudja, hogy Jézus nagyon fontos nekem és látszik is rajtam, a kívülállók is szokták ezt látni rajtam, de azt senki nem tudja, hogy tényleg ennyire mélyen szeretem Jézust. Szerintem nem is értenék meg. Még a keresztény ismerőseim, rokonaim sem. Tudom, hogy nem, mert ismerem őket és közülük senkinek nincs Jézussal ilyen kapcsolata, senkinek nem ilyen fontos Jézus. Bármilyen durván is hangzik, mai szóval élve, de mióta megszerettem Jézust és ennyire, azóta nem tudnék egy férfival szexuális élményt kicsikarni magamból vagy legalábbis biztosan nem lenne nekem igazán élvezetes és ezt őszintén meg is mondtam a páromnak, ő pedig elfogadta és nem is erőlteti. Bűntudatom van, mert nem vagyok már szerelmes a páromba, de ő meg belém igen, és sajnálom, hogy nem tudok annyit adni neki amennyit kellene, többféle értelemben. A párom nem hívő, de sikerült jó hatással lennem rá, közelebb vittem Jézushoz, pedig korábban hidegen hagyta teljesen a téma, a jó cselekedeteimet látva kicsit azért próbálkozik ő is, ha beszélek neki Jézus tanításairól, akkor azért azt megjegyzi és esetleg próbálja a gyakorlatban alkalmazni. Nem minden nap vagy minden héten, de ez is haladás. (Ezt úgy általában látom, hogy jó hatással vagyok az emberekre és ezt mondják is nekem más keresztények is) És ahogy én levetkőztem a bűneimet vagy nagyon sokat közülük, úgy ez hatott rá is. Ezen is sokat gondolkodok, hogy talán akkor tudom jobban távoltartani a bűnöktől, Jézushoz közelebb vinni és hatni rá ha vele lakok. Igazából laknék is akár vele ezután is, akkor is ha nem vagyok belé szerelmes mert amúgy jó nekem vele lakni, szeretem attól még hogy nem vagyok szerelmes és elfogadja a hitemet meg a testiség hiányát is, de akkor ez meg hazugság, ugye? Mármint ha nem mondom meg neki, hogy nem vagyok szerelmes. Azt tudja, hogy már kevésbé mint régen, ezt elmondtam. Ami Jézust illeti, őszintén elmondtam neki, mármint Jézusnak ezt az egészet. Hogy csak az övé szeretnék lenni, hogy nem vagyok szerelmes a páromba, hogy akkor vagyok legboldogabb mikor vele vagyok. Kértem Jézust, hogy vegye el tőlem ezt a nagy fokú szeretet vagy szerelmet vagy nem tudom minek mondjam, amit iránta érzek, mert bizonyára ő nem akarja, de nem tette meg. Máskor ha valami akarata ellen való és kérem, hogy vegye el tőlem, akkor nagyon hamar segít. Kísértések közben is. Nagyon sokszor, amikor kísértve éreztem magam önkielégítésre, akkor megkértem Jézust, hogy vegye el a kísértésem, adjon erőt, segítsen, akkor szinte azonnal megtette de ha nem azonnal, körülbelül pár perc múlva igen. Amikor viszont azt kértem, hogy ettől az iránta érzett szenvedélyes szeretetemtől szabadítson meg, nem csinálta meg. Tulajdonképpen épp ellenkezőleg, még úgyszólván rátett egy lapáttal. Amikor éreztem azt a nagy vágyat, hogy legyen egy meghitt beszélgetésem, kellemes időm, intim "együttlétem" Jézussal (bocsánat a többértelmű kifejezésért, de jól kifejezi amit szeretnék, az együtt levést), akkor olyan érzésem volt, nem tudom miért, mintha Jézus is szerette volna ezt. Meg aztán nemhogy elvette volna ezt a szenvedélyes szeretetet hanem inkább több olyan kellemes, meghitt élményt adott nekem, ami csak tovább erősítette az érzéseim, hogy őt szeretném, leginkább vele lenni, hogy ez mindennél jobb. Amikor pedig egyszer volt bennem egy vágy egy hosszú imára, vele töltött kellemes időre, meghitten együtt lenni, akkor sajnos hiába akartam, túl fáradt voltam ehhez, ezt így meg is mondtam neki, de végül elalvás előtt mégis összejött a dolog és még jobban sikerült mint azelőtt, mintha Jézus hozzá akart volna segíteni ehhez, amit én is szerettem volna és ő is. Hogy úgy mondjam, bizonyos dolgokból arra következtethettem meg a szívem mélyén úgy is éreztem, hogy Jézus nem bánná ha elhagynám a párom. Hogy tényleg úgymond megelégedjek vele, legyen elég nekem ő. Nem abban az értelemben mint egy kényszerítés hanem hogy én döntésem, de attól ő még örülne neki ha csak az övé lennék, rá koncentrálnék, nem osztanám meg magam. Az imádságnál is szoktak érdekes dolgok történni. Nem akarok én butaságokat mondani, de van néha olyan benyomásom mintha Jézus tényleg örülne ha csak az övé lennék és mintha neki is valahogy közelebb állnék a szívéhez mint esetleg mások vagy nem is az, hogy jobban szeret mint másokat, de mintha máshogy viszonyulna hozzám. Nemrégiben is tapasztaltam ilyet, mert volt egy bizonyos egészségügyi problémám és ez egy elhúzódó dolog volt, édesanyám imádkozott sokat értem, de nem lett jobb a helyzet, viszont egy nap én kértem meg Jézust, hogy segítsen rajtam és akkor másnap megoldódott teljesen a probléma. Mondtam anyukámnak ima előtt, hogy majd én megkérem Jézust, hogy segítsen és helyrejön minden. Anyukám ekkor mondta nekem, hogy "A te imádságod miért ér többet mint az enyém?". Máskor fordítva: amíg nem közvetlenül Jézushoz kezdtem imádkozni és tőle kértem, amit kértem, addig nem kaptam meg, mintha mindenképp azt szerette volna, hogy személyesen hozzá forduljak. Olyan is volt már, hogy ha nem én közeledtem Jézushoz, akkor ő közeledett hozzám valamilyen formában. Őszintén szólva szégyellem magam, hogy Jézusba ennyire szerelmes vagyok, ha mondhatom így, de nem szándékos részemről, nem tehetek róla és tényleg sajnálom, hogy ennyire szeretem. Szégyellem, hogy ennyire ő nekem a minden, a legfontosabb, akire a legjobban vágyok. Szégyellem, hogy ha esetleg azt a benyomást keltem, hogy másoknál jobbnak tartom magam, pedig nem feltétlenül, csak őszintén leírtam, amiket tapasztaltam. Szégyellem, hogy kiszerettem a páromból, de nem tehetek erről sem. Amikor elkezdtem ezt a levelet írni, akkor is gyomorgörcsöm volt a bűntudattól. Mint amikor valakinek egy vizsga előtt van gyomorgörcse. Meg máskor is olyan bűnösnek érzem magam. Volt már olyan gondolatom, hogy "Én is olyan bűnös vagyok mint Júdás" vagy "Felköthetném magam mint Júdás" meg ilyesmi és mondanom sem kell, nagyon elszomorított. Persze nem kötöttem fel magam mert az öngyilkosság bűn, márpedig én megszabadulni akarok a bűneimtől és nem bűnt keresni. Meg persze gondolni kell azokra is, akiknek hiányoznék ha nem lennék. Valójában azért annyira nem voltam olyan elkeseredett mint Júdás, csak átsuhant az agyamon ez az 1-2 gondolat. Keresztény barátaim szerint ez valami kísértés, a Sátán nem akarja, hogy ilyen közel legyek Jézushoz és el akar távolítani. Ezt egyszer maga Jézus is mondta nekem, nem a hangját hallottam, de közölte velem másképp. Egy darabig nem is voltam abban biztos, hogy Jézus szeretné, hogy ennyire közel legyek hozzá, gondoltam, miért pont én, miért nem más, nem is érdemlem őt, a közelségét főleg nem. Nagyon sok embert ismerek, akik szintén hisznek Jézusban, de ezt az ajándékot mégsem kapták meg, amit én. Vannak persze szentek, akik igen, ez is tény. Jézus mintha erre a kétségemre is válaszolt volna, mert egyszer egy filmben éppen egy ilyen jelenet zajlott le két személy között, (bár bibliai volt a film, abban a jelenetben nem Jézus volt) az egyik szereplő pont azt mondta a másiknak, amit én Jézusnak, hogy miért pont ő, választhatott volna mást is, ő egy porszem. Erre mondta a másik fél, hogy az lehet, hogy másokat is választhatott volna, de őt választotta. Amikor pedig azt mondta neki, nem érdemli meg, akkor azt válaszolta, "Hadd döntsem el én, hogy mit érdemelsz". Ezt a jelenetet nézve volt bennem egy olyan érzés, hogy ez Jézus üzenete számomra, hogy felhasználja ezt arra, hogy válaszoljon a kétségeimre, kérdéseimre. Az egészben a legérdekesebb az volt, hogy nem is ismertem korábban a filmet, sosem láttam, nem is tudtam, hogy lesz, csak valaki épp akkor hívta fel rá a figyelmem, hogy műsoron van egy ilyen bibliai film, nem akarom-e nézni, én meg megnéztem. Érdekes volt az is, hogy a film szereplője külsőre nagyon hasonlított ahhoz, ahogy Jézust szokták ábrázolni és olyan színész alakította, aki játszotta Jézust egy másik filmben. Néha elbizonytalanodok, de néha meg úgy érzem, főleg mikor kapok ilyen üzeneteket, hogy valóban szeretné Jézus is a közeli, jó kapcsolatunkat, közel lenni hozzám. Néha pedig nyilván bűntudatom van. Ezért is írtam most ezt az egészet, mert már régen kínoz a bűntudat. Nagyon bűnös vagyok? Szégyelljem magam vagy nincs miért? Sokat írtam, de nagyon sok minden volt bennem és minden fontosat el akartam mondani, hogy érthető legyen a helyzetem.

Mikor szokás keresztelni?

Kedves Lelkiatya! Én vagyok a lélek eladással kapcsolatban kérdező tegnapról. Nagyon köszönöm a gyors válaszát, kicsit nyugodtabb vagyok. Bocsássa meg, hogy ilyen buta kérdésekkel rabolom az idejét, nagyon sajnálom. De annyira kétségbe ejt ez a gondolat, hogy a saját lelki békém érdekében muszály alaposan körbekérdeznem az ügy felől. Az eset pontos körülményei azok, hogy 2 héttel ez előtt amikor egy kisebb bűnt követtem el, ( tényleg csak egy apróságot) mégmielőtt azt megtettem volna az a gondolat suhant végig a fejemen, hogy "elvisz az ördög". Csak ennyi, így szó szerint. Ezt akkor értelmileg annak fogtam fel amit s bejegyzésem elején említettem. Aztán pedig arra gondoltam, hogy micsoda badarság ez, ilyen nem történik csak így. Meg is feletkeztem róla meg elmondtam magamban hogy ettől még nem tartozom a gonoszhoz. Aztán elkövettem a bűnt. Semmi szertartás. Semmi kapcsolat felvétel a gonosszal. Utána pedig nagyon kétségbe estem mert "mivan ha mégis". Azóta egyre többet gyötörtek ilyen gondolatok de már nem csak bűnöknél(bár törekeszem nem véteni Isten ellen) hanem teljesen hétköznapi dolgoknál is mint pl az evés "hogyha ezt most megeszed akkor annak ez meg ez lesz a következménye" de a "következmény" az sokat van ebben az ördögös témában. Fontos leszögeznem ezek nem szándékos gondolatok inkább ilyen kényszer gondolatok, SOHA nem volt ilyen szándékom. Azóta minden este imádkozom. Templomba nem járok. Mit gondol nagy bajt csináltam? Mégegyszer bocsánat ezért a bagatel kérdésért de nagyon félelmetesek ezek a gondolatok, és csak meg akarok nyugodni vagy pedig megtenni a szükséges lépéseket.

Kedves Lelkiatya! Én vagyok az a feleség, anyuka aki írtam már Önnek,hogy támogattunk egy roma házaspárt, mert megsajnáltam őket, de már eljutottunk odáig, hogy szinte már mindennaposak lettek volna a kéréseik, ételben és megmondtam nem tudunk már adni,nekünk is van kiadásunk bőven 4 gyermekre. Akkor Ön azt tanácsolta,legyünk következetesek,ne támogassuk a kéréseiket,követeléseiket,támogassunk mást,más formában, ahol kapnak amit tudnak és megelégszenek,örömmel fogadják. Megfogadtam a tanácsát,még tetszett is írni valószínűleg még keresnek,kérlelnek majd,hát nagyon jól tudta!! Tegnap eljött hozzánk a bácsi,hogy most utoljára segítsek már Isten áldja meg a gyerekeinket ezért,pénzre lenne szüksége a feleségének. Gyógyszerre. Mondtam ,hogy már kétszer ezt mondta utoljára kér,legutóbb a férjem azt mondta most utoljára adjak ,de ezután már mi sem tudunk ,mert nekünk is van kiadás bőven.Jó ,jó rendben. Na ahhoz képest jött megint,mondtam is neki,ne haragudjon ,de már megmondtuk az volt az utolsó ,de most utoljára segítsünk 3 ezer forinttal,megmondtam neki,hogy ennek így sose lesz vége,legyünk őszinték ,mindig lesz miért kérni,most ezért most azért,láttam elmeredt, meglepődött,erre azt mondta gyorsan nem ,mert azt ő magának kérte,és ez most a feleségének kell.Ez más. Mondtam neki beszéljen a férjemmel ha akar, én nem tudok segíteni,nincs nálam csak bankártya ( amúgy tényleg így volt) hát azt ő nem mer vele beszélni. Mondtam neki megkérdezem ,de valószínűleg nemet mond úgy is. Délután mentem a városba, pont összefutottunk,mondtam neki nem tudunk már adni,nekünk is van bőven kiadás ,akkor maradék étel? Mondom az sincs,mert annyit veszünk ami elég hatunkra. Azt hittem megérti. Erre ma megint jön hozzánk becsenget. Hogy én kerestem otthon ? Mert mondta a szomszéd kereste valaki, azt hitte Biztos én voltam . Mondtam nem én voltam, nem is voltam ma sehol mert beteg lett a kicsi. Erre azt hittem te voltál,hogy mégis adtok pénzt.Mondtam Tegnap már nem tudunk adni, ez azóta is fenáll.Nem változott semmi,ezért nem is mentem volna el. De hogy már csak 670 Ft kell,már majdnem ideges lettem,mondtam nem tudok adni, oldják meg máshogy,nekem is mennem kell postára rezsit fizetni, ami egy vagyon.Mindenkinek vannak nehézségei,jó kinek mi ,de mi se vagyunk gazdagok,sajnálom, hogy betegek,de mi is küszködünk az életben nehézségekkel. Bólogatott,jó rendben. Elköszöntem és becsuktam az ajtót. Hihetetlen, hogy itt tartunk... Adok jóhiszeműen,és átmegy követelésbe,rászállásba,és már a házhoz is simán eljön.... Mindenesetre örülök, hogy végre tudtam nemet mondani, mert itt le lett zárva ez az egész,és azon is eltöprengtem,hogy van amikor az életben ez van,ez kell Igen,igen. Nem,nem. Eszembe jutott a bibliában van is ilyen. A beszédetek legyen igen,igen. Nem,nem. Remélem tényleg felfogják. Szeretnék segíteni másokon de már teljesen más formában . Szedtem össze pelenkát,baba dolgot,hogy odaadom a védőnőnek,adja oda olyannak akit ismer,és rászorul. Mert úgy tűnik,van aki megérdemli,de van aki nem. Vagy rosszul látom? Köszönök minden eddigi tanácsát is. Isten áldja ,a segítségért ,amivel bárkinek is segít ezen az oldalon. Üdvözlettel Melinda!

Kedves Lelkiatya! Szentségi házasságban élek, négy komoly kapcsolatom volt a házasságom előtt. Nagyon gyakran álmodom az exeimmel, sokszor szexuális jellegű álmokat. Azt hallottam, hogy éjszaka a tudatalattink működik,hogyan szabadulhatnék meg ezektől a kéjes álmoktól? Utána egész nap a hatásuk alatt vagyok:(

Kedves Lelkiatya! Elképzelhető, hogy megdöbbenti majd a kérdésem, de bátorkodom feltenni: Ön szerint mit mondana Jézus az olyan embereknek, akik olyan helyzetben vannak mint Iskarióti Júdás? Elárulta Jézust és öngyilkos lett. Bár Jézus előre tudta, hogy ő lesz az áruló és talán voltak jelek, de biztos vagyok benne, hogy Júdás megbánta a tettét. Megbánta, utólag próbálta is helyrehozni, ezért vallotta be a főpapoknak, hogy ártatlan volt, akit elárult, vissza akarta volna adni a pénzt is, szerintem azért mert remélte, hogy akkor Jézust elengedik, akkor nyilvánvaló lett, hogy nem tud semmit tenni, már helyrehozhatatlan a helyzet, a bűne és így megölte magát. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nem volt felelőssége és nem magát okolhatja, csak arra utaltam, hogy utólag már helyre akarta hozni és nem tudta, bűntudata volt, ezért ölte meg magát. Én a magam részéről nem tervezek öngyilkosságot, de nagyon hasonló helyzetben érzem magam, mert olyan helyzetben vagyok, amit már nem tudok megváltoztatni, így nem marad más, csak a bűntudat. Nem ölöm meg magam, mert maga az öngyilkosság is bűn, de elég szomorú vagyok már szinte naponta, pedig olyan helyzetben vagyok, hogy igazából nem is tehetek róla, mert nem döntöttem el, hogy ezt akarom, nem okoztam saját magamnak és szándékosan főleg nem. Megoldani viszont nem tudom sem saját magam, sem Istennel, sem más emberek segítségével, mert ami megtörtént, megtörtént és változni sem fog a helyzet (nem öltem meg senkit, senkinek semmi kárt nem okoztam, másról van szó). A bűntudat persze ott van bennem rendszeresen.

Kedves Lelkiatya! Miért jobb görögkatolikusnak lenni, mint ortodox kereszténynek? A görögkatolikusok miért nem ortodoxok inkább? Hiszen ortodox keresztényként is el lehet jutni az üdvösségre. Akkor miért volt szükséges még egy katolikus részegyház létrehozása? Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Lelkiatya! Én ugyan római katolikus vagyok de azt gondolom, hogy ön is tudna választ adni a kérdésemre. El lehet az embernek adni a lelkét az ördögnek, és ha igen ez visszafordítható? Egyes forrásokból azt hallom igen el lehet adni máshonnan hogy nem, mi az igazság? Nagyon félek, mert nem vagyok benne száz százalékig biztos hogy akaratom ellenére ugyan de nem tettem-e ilyet.

Tisztelt Lelkiatya! Nem rég volt egy olyan esetem hogy irigy voltam egy asszonyra aki lélekben Istentől kap üzeneteket illetve azt éreztem hogy ő ezzel kérkedik Én ezt meg gyóntam és azóta már csak szeretettel tudok erre az asszonyra gondolni! Érzem az életembe az Úr Jézus jelenlétét Viszont most tanulmányoztam a lelki tükröt és olvastam hogy másoktol Isten kegyelmét irigyelni a Szentlélek elleni bün! Belém hasított a félelem:Én a Szentlélek elleni bünt követtem el ami ellen nincs bün bocsánat Mi erről Tisztelt Lelkiatya véleménye??? Várom válaszát amit előre is köszönök!!!

Tisztelt Lelkiatya Sürgős kérdésem lenne!!! Röviden a mamográfia kimutatott egy elváltozást a mellembe amit ki kell operálni kedden lessz a műtét és csak most hallottam egy ismerősömtől hogy ne menjek be a korházba mert minden injekció tele van grafénnal meg nanotechnologiával Teljesen kétségbe vagyok esve mit tegyek????

Tisztelt Lelkiatya! Sokat hallottam arról, hogy a német katolikus egyház rossz irányba halad túl szabadelvű, na de mi a helyzet az USA-val? Az imádkozás alkalmazást népszerűsítik tv reklámban és az az érzésem, mintha el akarnák adni az embereknek Jézust, mint egyfajta marketing terméket és szórakozási lehetőséget, mintha afogyasztói társadalaom részévé akarnék tenni, pedig a hitünk annak nem része, azon felül van vagy nem is tudom.. A hitemet megélni a legmeghittebb, legbensőségesebb dolgok egyike és most mégis mintha árucikké silányítanák a vallásunkat. Hol van a helyes út? Kit kövessünk? Mit tehet ezért a szinodális út? Réka

Kedves Lelkiatya! A napokban napvilágra került a népszámlálási adatok. Lesujtó eredményt hozott a görög katolikusok száma. Miközben hurrá optimizmust hallottunk a főpasztoroktol hogy a sok iskola, templom, intézmények meghozzák a gyümölcsöt a létszám tekintetében. Nem inkább arról van szó hogy az egyház elindult elortodoxiasodás felé? A hosszú nehéz erőltetett szertartásokat amit a szerzeteseknek találtak ki, a hétköznapi embert eltávolította. Nem a hiveknek kellene alkalmazkodni a püspökök iránymutatásainak, hanem a hívek igényeit kellene figyelni. Stratégiát kellene váltani, mert a végén, változtatni kellene a vadidegen szertartási elemekből, könnyen emészthető imádságokra van szükség. Ebben lesz érdemi változás? Udv: János

Kedves Lelkiatya! Úgy érzem,és gondolom,hogy valószínűleg már eltúlzom az egész iskolai számonkérést jegyeket. Nyilván szeretném, ha jól tanulnának,meg meg is van hozzá az eszük,de nem igazán érdekli őket az iskolai tananyag. Hogyan motiváljam őket ,vagy hagyjam rájuk ,és majd megtapasztalják milyen ha nem tanulnak,mert jön az egyes,kettes? Én nem akarok már veszekedni,büntetni,úgy tűnik az sem visszatartóerő max rövid ideig. De azon is sokat töprengek vajon amit én most elvárok ,hogy tanuljon az tényleg annyira fontos? Mármint úgy akarom érteni fontos,de nem a jegyek a legfontosabbak,ha 2 akkor 2. Önnek mi a véleménye? Köszönöm, hogy segít!!