Kedves Lelkiatya! Lehetséges az, hogy Isten egy bizonyos emberen keresztül többet segít és rajta keresztül többet beszél hozzánk vagy vele küldi el az üzeneteit? Felfigyeltem valamire, amit kicsit furcsállok. Szoktam több apostolhoz, néhány szenthez imádkozni, Szűz Máriához is szóval nem csak közvetlenül Istenhez. Kérem az említett személyek közbenjáró imáit és sokszor az érzéseimet is megosztom velük. Sokszor van úgy, hogy az adott helyzetben valakihez húz a szívem és közülük ennek vagy annak jobban el tudom mondani a problémáim, kérdéseim, érzéseim. Ez változó, hogy ez pontosan kicsoda, valahol a helyzettől is függ. Ha az adott apostol vagy szent volt hozzám hasonló helyzetben, akkor ahhoz a személyhez tudok jobban odamenni segítségért. Ez mikor ki. De olyan is van, hogy más okból közelítek valakihez. Nem is ez lenne a lényege a kérdésemnek. Sokkal inkább az, hogy mostanában felfigyeltem valamire. Amikor kérem az említett személyek segítségét, akkor szoktam azt érezni, hogy meghallgattak és imádkoznak értem. Ennek természetesen örülök és ez még így nem is lenne furcsa. Amit különösnek tartok az inkább az, hogy van egy valaki, akihez ha fordulok, akkor nagyon sokszor megnyugszok. Elkezdem teljesen idegesen vagy szomorúan mondani neki, ami bánt és mire a végére jutok, kimegy belőlem minden idegesség szinte. Nem Szűz Máriáról vagy Jézusról van szó és pont azért csodálkozok, mert azért ők szoktak ilyen hatással lenni emberekre, nem a "kisebb" személyek. Akiről szó van, ő még csak nem is egy híres és annyira közkedvelt személy, mint például Péter. Ő az apostolok vezetője volt, szóval ő a "nagyobbak" között van ha mondhatok ilyet. Ez még nem az egyetlen furcsaság. Amit nem értek az az, hogy amikor "imádkozok" ehhez a személyhez, bár ez inkább egy beszélgetés, nem annyira imádság részemről, akkor kapok sugallatokat, jó gondolatokat, ami egyébként nem mond ellent Isten akaratának, közelebb visz Istenhez, segít az imában, de az utóbbi 1-2 hétben főleg csak ennél az egy személynél tapasztalom. Nála biztosan gyakrabban. Többek között olyan volt már, hogy elmondtam neki bizonyos aggodalmaimat, ami miatt nem mertem elmenni az önkéntes munkára, ahova addig jártam, nem voltak ott azok az emberek, akikkel jóban voltam, de valaki más meg igen, akivel meg kicsit féltem találkozni bizonyos okokból és akkor jött egy sugallat, hogy "Ők nem lesznek ott, de Jézus veled lesz." Valami ilyesmi. Meg, mondtam neki, hogy nem tudom Jézus akarná-e, hogy menjek oda újra és erre jött a válaszféleség, hogy "Ha ő vezetett oda és eddig akarta, most miért ne akarná? Nem változtatja meg a véleményét." Máskor pedig elpanaszoltam az illetőnek, hogy nagyon bánt, hogy nem vagyok olyan, amilyen szeretnék lenni és nem vagyok még tisztább, pedig már így is rengeteget tisztultam, felfoghatatlan kegyelmeket kaptam már eddig is, és annyira igyekszek, erre jött egy sugallat, hogy "Pont az a baj, hogy annyira akarod." Már nem tudom, hogy volt pontosan, de az volt a lényege, hogy könnyebb lenne ha nem stresszelnék rajta és nyugodtabban próbálkoznék a szentté válás útján. Meg volt egy olyan gondolat is ugyanezen témában, hogy Jézussal kellene több időt töltenem, mert a többi imám nem adja meg azt, amit a Jézussal töltött idő. Máskor meg kiöntöttem neki a szívemet, hogy néha elgyengülök, elegem van a nehézségekből, meg minden efféle, hogy azon gondolkodtam, feladom, és jött akkor is egy sugallat, akkor nem annyira szavakkal hanem valami érzés, ami erőt adott még miközben beszéltem ehhez az illetőhöz és akkor hirtelen eldöntöttem, hogy nem adom fel, meg fogok próbálni szent lenni, nem hagyom, hogy a Sátán hazugságai akadályozzanak. Olyan is volt, hogy elmondtam ugyanazt a dolgot két személynek, egy kanonizált szentnek és egy apostolnak is (bevallom, az utóbbi, akiről eddig írtam) de a sugallatokat, segítő válaszokat csak az utóbbi esetben kaptam meg. Amikor a szenthez beszéltem, akkor is éreztem, hogy nem vagyok egyedül, jó volt neki elmondani és tudtam, hogy számíthatok az imáira, de nem kaptam olyan konkrét válaszokat mint a másik esetben. Amikor vannak ezek a sugallatok, akkor nem a hangját hallom valakinek, hanem gondolatként jelenik meg a fejemben, nem másnak a hangján, de mintha mégsem saját magamtól jönne a gondolat. Létezik ilyen vagy csak én értek félre valamit? Közvetlenül Istentől lehet ez vagy inkább a személytől, akit megszólítottam? Azon gondolkodtam, hogy ha Istentől és nem a személytől, akkor ezeket mondhatná nekem máskor is, amikor másokhoz fordulok, nem csak ennél az egynél. Persze nem tudom, én nem értek ehhez. A legutolsó kérdésem az lenne, hogy ha van sugallata az embernek és az erőt ad neki a jót tenni, a szegényeken segíteni, a hűséget választani a félelem helyett, segít neki imádkozni, noszogatja Jézus felé, akkor ugye az biztosan nem lehet a Sátántól? Vagy akár az is? Bonyolult ez nekem, mert amúgy szerintem nem lehet az ellenségtől, de a békére is azt szokták mondani, hogy a lelki béke is jöhet Istentől meg a Sátántól is. Meg hogy ideiglenesen a Sátán is tud az embernek jó dolgokat adni, megoldást a helyzetekre, jó érzést, hasonlókat, csak az nem tartós. Valahogy olyan hihetetlen nekem, hogy a Sátánnak megérné, hogy én menjek a szegényeken segíteni meg imádkozzak...hiába adna nekem hamis békét és örülne, hogy bedőltem neki, ha ehhez járulnak ilyen Isten akarata szerint való dolgok, akkor szerintem neki nem érné meg. Lelkiatya mit gondol erről? Van olyan, hogy Isten kiválaszt egy személyt és rajta keresztül üzen nekem vagy általa többet segít? Korábban is volt hasonló, hogy valakiken keresztül segített, de akkor nagyon változó volt, hogy mikor ki volt az, mostanában meg főleg egy bizonyos személy.

Tisztelt Lelkiatya! Hogyan kell érteni Jézus alábbi szavait Kafarnaumra vonatkozóan? Mikor fognak bekövetkezni szavai vagy már megtörténtek e várossal? És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.

Kedves atya! 29 éves római katolikus férfi vagyok,1 éve mélyültem el a hitben. Azóta járok vasárnapi misére,imádkozom minden nap,próbálok Krisztus tanításai szerint élni. Nagyon fontos számomra a hit és leirhatatlanul szeretem Istent. Viszont néha azt érzem,hogy kételkedem a hitemben..pedig nem akarok. Sokszor főleg imádkozás közben...olyan gondolatok jönnek,hogy "kihez imádkozom?",,Létezik Isten? Ha igen akkor hall engem és figyel rám?" Nagyon zavar ez...nem szoktam abba hagyni az imát ilyenkor sem és ettől függetlenül imádkozom minden nap. De mit tehetnék ez ellen? Nem akarok kételkedni,teljes szívvel hinni akarok Istenben és szeretni őt. Mit tudna tanácsolni?

Kedves Lelkiatya! A kérdésem az imával kapcsolatos. Görögkatolikus vagyok és nagyon szeretek imádkozni, egyáltalán minél több módon kimutatni az Isten iránti tiszteletem. Arról szeretném a véleményét, hogy megengedett-e, nem ellenzi-e Isten ha többféle rítus egyesül az imaéletemben, értem ez alatt, hogy nem csak görögkatolikus imákat imádkozok. Azok kapcsán is bővítem az imaéletemet, már korábban is, egyébként éppen az Ön segítségével sikerült ez mert egyszer kértem Öntől javaslatokat, és mostanában is egy imakönyvnek köszönhetően, de szeretem a rózsafüzért is, azt is szoktam imádkozni, több római katolikus imát is (Szent sebek rózsafüzér, Hétfájdalmas rózsafüzér). Számomra ezek is lehetőségek, hogy kimutassam Jézusnak a szeretetem és fontos nekem a mondanivalójuk. Az utóbbi időben érdekelnek az ortodox imák és ha lehet, talán be is építenék egyet-kettőt az imáim közé. Szabad ilyet tenni vagy nem ajánlatos? Valahogy véletlenül találtam rá és néhány ima vagy ének nagyon megtetszett. Az ortodox egyház nem teljesen olyan, mint a katolikus, de Istennek talán ezek az imák is tetszenének, gondolom nem utasítaná el. Olyan imákat nézegettem, amik igazából semmi olyat nem tartalmaznak, amit a katolikus egyház máshogy tanítana. Legalábbis nem vettem észre. Nem baj az ha (a görögkatolikus mellett) római katolikus és ortodox imák is vannak az imaéletemben ha egyébként megmaradok görögkatolikusnak? Ez inkább jó vagy inkább rossz ha több rítus imái is megvannak az imáim között?

Kedves Lelkiatya, Gyakorlatilag szerelmes lettem Jézusba és mindenbe ami hozzá köthető a szó legnemesebb értelmében. Természetesen ez nem hasonlìtható a földi szerelemhez mert mentes minden testi vágytól. Késő kamaszkorban kezdődött és abban nyilvánult meg hogy "hat lóval "húzott magához az Úr. Nekem muszáj volt szentmisére menni. Ha vétkeztem nem tudtam megmaradni a bűn állapotában. Környezetem ennek nem örült. Volt aki aggódott mert nem értette. Végül elérték céljukat és eltávolodtam Tőle...10 évig nem is gyakoroltam a vallásomat míg az Úr újra megtalált. Most ismét szembesülök az állítólag vallásos emberek értetlen arckifejezésével és beszólásaival. Ismerősömet idézve most is ( férjes asszonyként közel a negyvenhez) úgy kúszok mászok utána ( Jézus) mint egy szerelmes kamaszlány..Nem értem mi baj ezzel hiszen senki nem látja kárát. Inkább az aggaszt hogy erről senkivel sem tudok beszélni. Vagy nem tapasztaltak ilyet, vagy bolondnak néznek.

Kedves Lelkiatya! Lehet-e már tudni esetleg, hogy mikor lesz a 2025-ös Metropóliai Bál, és ismét Nyíregyházán lesz?

Kedves Lelkiatya! Ortodox testvéreink imádkozzák a rózsafűzért?

Kedves Lelkiatya! Milyen ruhában illik misére menni? Bevallom, én nem szeretem az alkalmi ruhákat, nem érzem magam jól benne. Van, de csak akkor veszem fel, ha nincs más választási lehetőségem. Volt már rá példa, hogy délutáni séta alkalmával tértem be templomba, ahol éppen mise volt, akkor is sima hétköznapi ruhában, mert eredetileg nem az volt az uticélom. Nőként elmehetek egy egyszerű, hagyományos, fekete farmerban, sötét bőrcipőben, világos, egyszínű felsőben egy vasárnap reggeli misére? Vagy ez tiszteletlenség volna? Nem fogok a közösség előtt szolgálni, csak a padban ülök, stb. hallgatom a misét. Üdvözlettel: Emese

Tisztelt Lelkiatya! Eredetileg református vagyok, de az utóbbi időben egyre inkább a katolikusság felé fordulok, járok misére, szeretnék gyónni, tartom az egyház előírásait. Ez a fordulat viszonylag új az életemben, és a családomnak elsőre nehezére esik elfogadni. Én viszont aggódom az ő lelki üdvükért, ők ugyanis nálam kevésbé hívők, és nem tartanak meg minden vallási előírást. Az utóbbi pár napban elkezdtem azon gondolkodni, hogy papnak kéne lennem. Nem azért, mert szeretnék, sőt, nem is szeretnék, pusztán az jutott eszembe, ha egyre kevesebb a pap, nem kellene-e nekem beáldozni erre az életem, hogy így az embereken tudjak segíteni. Úgy hiszem, sokféle tehetséget kaptam, melyek közül néhányat a papságban is tudnék használni, kiteljesíteni, néhányat viszont elhanyagolnék, sőt, sok adottságom vagy gyengeségem kifejezetten gyengítene a papságban. Az egyik legnagyobb problémám, hogy hosszú ideje van barátnőm, akivel már lassan az esküvőt terveztük (bár nekem ez a drasztikusabb vallás felé fordulás kicsit megakasztotta ezt a folyamatot, hiszen így lemondok az eddig jellemző szexuális aktivitásról a házasságig, amit a barátnőmnek időbe telik feldolgozni). Szeretjük egymást, nagyon összeillünk, és szeretnék vele élni, szeretném, ha jönne velem Isten felé is. Szeretném a gyerekeinket keresztény hitben nevelni. Ezentúl öt évig tanultam egyetemen, amivel olyan munkát tudtam szereznem, amivel társadalom hasznára tudok végezni. Mindezeket nem szeretném feladni, nehezemre esne újra elkezdeni tanulni, még legalább ennyi ideig, és mindent elhagyni a papságért. A katolikusság is idegen még nekem. De ha már alig lesznek papok az emberek, és én felismertem ezt a problémát, akkor lelkiismereti kötelességem mindent eldobni ezért? Vagy lehetséges, hogy a saját családomban, a saját, már meglévő hivatásomban és kapcsolataimban, a barátnőmet el nem hagyva is a vallás felé lehet vezetni a szeretteimet, példamutató élettel? Úgy érzem, sok munkára képes lennék, akár papnak is, viszont meglehetősen bizonytalan és ingatag lelkű vagyok, ami egy papnak nem jelent előnyt. Kiskoromban el tudtam magam képzelni valamiféle vezetőként, akár lelki vezetőként, de a jelenlegi helyzetben ez már elég nehéz. Szóval világosan a kérdés: Lelkiismereti kötelességem papnak menni, és mindent elhagyni, ha látom, hogy milyen kevesen vannak, és nekem akár lenne tehetségem is hozzá? Vagy maradjak meg a helyemen, és a jelenlegi helyzetben próbáljam a szeretteimet Isten felé vezetni, hiszen erre már megvan az élethelyzetem, és vannak adottságaim, amik viszont nem segítenének a papságban? Kockáztatom az üdvösségemet, ha nem leszek pap, hanem a családommal, a barátnőmmel maradok?

Ha egy égő autóból kimászó, és éppen égő ember könyörög, hogy lőjem le a borzasztó szenvedései miatt, és lelövöm, akkor bűnös vagyok? Vagy nézzem tétlenül, ahogy elég és nem tudok segíteni.

Kedves Lelkiatya és a kedves levélíró, aki gondolt rám, és imádkozott értem! A tisztasági fogadalmat tett nő vagyok, és nagyon köszönöm mindenkinek, aki eddig is imádkozott értem! A fogadalmat tartom, de még nagyon friss ez az egész állapot, nagyobb kísértések meg nem értek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bizonytalan vagyok a jövőt illetően, de egyáltalán nem szabad elbízni magam. Az a baj, hogy több téren is(ami a lelki életet illeti), súlyos hiányosságokat élek meg. Majdhogynem céltalan lettem. Az Istennel való kapcsolatomban is még nagyon küzdeni kell, hogy jobban elmélyüljön. Nem vontam be senkit a fogadalom letételekor a döntésembe, de miután letettem, megkérdeztem a plébánosomat,ahogy egyáltalán lehetséges-e ilyet és ilyen formában letenni. Azt mondta, hogy igen, de szerinte még várjak vele. Nem mertem megmondani neki, hogy már túl vagyok a fogadalom letételén. Köszönöm szépen még egyszer, hogy gondoltak rám! Margit

Kedves Lelkiatya! Hogy lehet egyszerű szavakkal megfogalmazni az Úr imájának azon szavainak jelentését, hogy "aki a mennyekben vagy"? Ilyenkor önkéntelenül egy felhők mögött lakó, szakállas bácsi képe jelenik meg előttem, hiába taposom már a harmincas éveimet. Isten számomra Teremtő és Úr, az egyetlen, aki őszintén, teljes valójával, minden pillanatban azt akarja, hogy létezzem, és a halált is vállalta, hogy megmutassa, mennyire szeret. Mire asszociáljak olyankor, amikor a "mennyekben lakó" Istent szólítom meg, kerülve minden olyan társítást, amely növeli, és nem csökkenti a távolságot a Teremtő és a teremtménye között? Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Lelkiatya! Milyen szerepe van az ima közben a kéz és testmozdulatoknak, mint keresztvetés, meghajlások, térdre ereszkedés abban, hogy Isten kegyelmi erejét befogadjuk? Hogyan segíthet a test a léleknek Isten jelenlétébe kerülni és benne megmaradni? Köszönve: Lívia

Tisztelt Lelkiatya! Gondolom hallot Bódog daniel haláláról hogy egy egész ország őt kereste stb... Nem tud kimenni a fejemből ő. Állandóan rá gondolok hogy mi lett vele mi történt stb..imádkoztam is érte. És most is a csaladjaert és az ő lelke üdvösségéert. Úgy tudja mindenki áramütés érte és villanyoszlop által. Azt szeretném kérdezni hogy mikor ő már halott volt de keresték ő tudta hogy milyen nagy felhajtast csinált ezzel vagy tudja mit okozott? És azt szeretem még hogy, az ördög müvelte ezt vele hogy halljon meg. Több alapitvany tagja volt mindenki szerette nem tudom elhinni ezt.

Kedves Lelkiatya! Az lenne a kérdésem, hogy a szentségtörést meg lehet-e bocsátani, Isten azt is megbocsáthatja? Nem követtem el, más oka van a kérdésemnek. Valójában valakiről megtudtam, hogy elkövette. Gyónás nélkül részesült az eucharisztiában többször is és úgy, hogy nem is szakít a bűneivel, legalábbis biztosan nem mindegyikkel. Az illetőben van egy kettősség, mert igazából vágyik a gyónásra, a szentáldozásra, nem tartja magát tökéletesnek és bűn nélkülinek, de közben meg nem gondolja magát bűnösnek minden tekintetben és azt se tartja annak, hogy ilyen körülmények között volt szentáldozáson. Valójában nem is személyesen ismerem az illetőt, csak közvetett úton derült ki ez nekem. Ugye van értelme érte is imádkozni? Azért, hogy letérjen a bűnös útról és úgy részesüljön az eucharisztiában, hogy tényleg szakít a bűneivel. Azt nem tudom, hogy rokonai, ismerősei mennyire imádkoznak érte, de szerintem hatalmas szüksége lenne az imákra és arra, hogy igazán megtérjen. Igazából bár jó egészségnek örvend, nem fiatal már, idős emberről van szó és így talán még sürgetőbb lenne a megtérése, hogy eljusson gyónni, szakítson azokkal a bűneivel is, amikkel még nem tette és részesüljön legalább egyszer úgy Krisztus testében, hogy az rendben legyen. Nem tudhatom, hogy Isten hogy gondol most rá, mennyire bocsát meg neki, mennyire haragszik rá vagy nem, de jobb mindig biztosra menni. Ha tegyük fel a rokonai, barátai nem imádkoznak érte, csak tegyük fel, akkor érnek valamit egy ember imái? Jelen esetben az enyémek. Kérem, engedjen meg egy másik kérdést is: Nagyon sok olyan emberért szoktam imádkozni, akik egyáltalán nem hisznek Istenben vagy bizonytalanok vagy olyan katolikusok, akiknek nagyon meggyengült a hite, de néha aggódok, hogy tényleg meghallgat-e Isten, biztosra vehetem-e, hogy meg fognak mindannyian térni. Nem nagyképűségből mondom, de 99%, hogy csak én imádkozok értük, mert eleve olyan az egész környezetük (szüleik, testvéreik barátaik), akik nem hiszen Istenben vagy ha meg is lettek keresztelve, teljesen eltávolodtak Istentől. Megkaphatom Istentől azt a kegyelmet, hogy meghallgatja az ilyen emberekért mondott imáimat és akkor is megtérnek és üdvözülnek ha más földi ember nem imádkozik értük? Még ha kérem is az Istenszülőt és a szenteket, hogy imádkozzanak értük ők is, akkor is olyan hatalmas kegyelemnek érezném ezt, hogy megtérjen minden ember akiért imádkozok, és sokan, mert bizony nagyon sokan vannak (több, mint 10-en), hogy az már szinte túl szép, hogy igaz legyen. Látom már most is, hogy 1-2 köztük közeledik a katolikus hithez vagy Istenhez, de még ők is messze vannak. Nagyon lassan jönnek a kicsi változások, amiknek örülök, hogy vannak, de még így is úgy érzem, vért kellene izzadnom, annyi ima kellene a megtérésükhöz. Még így is, hogy kérem mások (szentek, Szűz Mária), közbenjárását.