Kedves lelki Atya kiszeretnénk lépni a szüleim által megkeresztelt vallásombol hivatkozva a szabad vallás gyakorlásra hogyan tudom észt megtenni
Kilépni sehonnan nem kell, csak belépni. Az Egyház nem egy szervezet, ahova lehet be- és kiíratkozni. Az Egyház Isten családja, amelynek élő tagjaivá a keresztelkedés által válunk. Ez letörölhetetlen jegy, akit egyszer megkereszteltek, arról nem lehet "lemosni a keresztvizet". Egy Istent megtagadó császár próbálkozott vele, és megfürdött bika-vérben. De ettől nem változott semmi, azon kívül, hogy sokáig véres maradt a teste.
Azt sejtem a szavaiból, hogy ez a "kilépési szándék" erősen a szüleitől való függetlenedés vágya is. Ez utóbbi egy egészséges folyamat része, amelyet kisebb-nagyobb balesetekkel szoktak, szoktunk átvészelni. Szóval, az önállósodás tervében nagyon támogatom Önt, de úgy, hogy az ne szabadságharc legyen, hanem saját életének az építése. Tehát ne tagadás, hanem építés. Ha nem jelent Önnek semmit az a vallásgyakorlat, amelyet a szüleitől kapott, akkor törekedjék minél mélyebb Isten-kapcsolatot ápolni, keresse saját helyét Istennek ebben a nagy családjában. Görögkatolikusként természetesen azt tudom Önnek leginkább ajánlani, hogy keresse a katolikus vagy ortodox egyház kincseit. Mérhetetlenül sokat talál, ha komolyan veszi ezt a keresést. Lépjen tehát tovább, de mindig Isten felé. S ehhöz nem szükséges kiíratkoznia, ismétlem, ez nem is lehetséges, hanem hatoljon minél mélyebbre a hitben, az Isten iránti szeretetben, elköteleződésben.
Kedves Lelkiatya!
Fiúnk mesélte ,hogy a foci meccs után verekedett,pontosabban el lökte a srácot,mert szidott engem....Elősször kérte kérjen tőle bocsánatot amiért így beszélt rólam,nem tette ut?na lökte fel!
Mondta ezt nem tűröm senkinek anya hogy szidjon,és olyan nagy vagánynak tartotta magát ,utána tudta hol a helye...
Kértem inkább nyelje le ha szidnak,ne álljon le vele ,de ő ezt teljesen másként gondolja.
Azt mondta ezt nem érthetem mert nő vagyok .
Egy fiú nem hagyhatja magát,mert különben rászállnak ,kikell állnia magáért,ha látják erős,nem kötnek legközelebb úgy bele.
Azt mondta több ilyen tapasztalata van.
Ön szerint helyes,ha egy fiú megvédi magát,vagy más becsületét bántással,verekedéssel?
Vagy legyen nyuszi ,gyáva ?
Komolyan nem tudom mi lenne jobb.
Ha pl Jézusra gondolok,ő tuti nem verekedne esetleg szavakban bölcsen szólva győzné le.
Az iskolában is szólnak pl ugye a szülőknek ha verekedés van.
Egyszer a férjem azt mondta neki mikor kisebb volt még a fiúnk,hogy védje meg magát !!Én meg ,hogy kerülje legyen mindig jó fiú.
Köszönöm szépen a tanácsot, segítséget!!
Épp javasolni akartam Önnek, hogy hagyja e kérdésnek a megbeszélését az édesapjára, amikor levele végén olvasom, hogy erre Ön is utalt, hogy lám, ő másként kezeli az ilyen eseteket. Kicsit magamban mosolyogva azt mondom, így van ez rendjén. Az édesapa csak nevelje keménységre a fiát, az édesanya meg békességre. Persze, azért ez mégsem ilyen egyszerű. Ezekről a kérdésekről sokat kell beszélgetni a gyermekeinkkel, meg a szülőknek is egymással. Nem lehet igen-nem válaszokat adni rá. Mindkettőnek van helye, igazsága. Persze, a verekedésnek soha nincs helye, de az önérzetnek, kivált, ha abban az édesanyja iránti szeretet nyilvánul meg, azért mégiscsak van. Én az Ön helyében ezt kifejezetten értékelném. Ebben jó érzület vezette a fiát, ezt is meg kell említeni. Persze, tanítani kell arra, hogy nem csak az ököljog létezik. Lehet erős és határozott az ember verekedés nélkül is. De tény, hogy az ilyen jellegű tanácsot az édesapától jobban elfogadja a fiúgyermek. (Lám, megint egy egyszerű tény, hogy a gyermeknek apára és anyára egyaránt szüksége van.) Főként egy bizonyos kor után már komolyan meg kell tanítani a legényeket, hogy ne verekedjenek, úgy legyenek erősek, hogy közben mernek szelídek is lenni.
Kedves Lelkiatya!
Azt szokták mondani,ha szegénynek ad az ember enni ,az olyan ,mintha Jézusnak Istennek adná.
Valamit nem értek.
Van aki tényleg szegény,rászorul,de van akiről kiderül csaló,kunyerál ,esetleg lusta világ életében nem dolgozott rendesen ,és így próbál javakat szerezni,hogy majd más gondoskodik róla...
Nem értem az ilyen emberben ,hogy van jelen Isten?
Vagy benne van ,és ,de a bűn következményeként szenved??
Köszönöm szépen , ha segít ezt megértenem!!
Isten minden emberben jelen van. A teremtettségünknél fogva, mint ikon hozdozzuk az ő képét, a keresztségben pedig még szorosabban, testileg-lelkileg valóságosan egyesülünk vele. De amikor Jézus arra figyelmeztet, hogy bármit teszünk a másik emberrel, azt vele tesszük, az sokkal inkább nekünk figyelmeztetést, hogy fedezzük föl a másikban őt. Úgy kell élnünk, úgy kell viselkednünk a másik emberrel, mintha azt Jézussal tennénk. Függetlenül attól, hogy ő milyen. Kétségtelen, hogy vannak, akikben könnyebb fölismerni Jézust, van, akiben nehezebb. De az én tetteim, a vele való viselkedésem nem függhet attól, hogy ő milyen, mennyire bűnös, mennyire nem. "Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, milyen hálát érdemeltek?" (Lk 6,33) Ugyanakkor a bölcs magatartás megköveteli, hogy a tetteinknek a következményeit is nézzük meg, már amennyire lehetséges. Ha egy csaló, az emberek jóságával visszaélő embert támogatok, az egyáltalán nem biztos, hogy jó cselekedet. Ő is rászorul a segítségre, de alighanem az ilyen embert másként kell segíteni, nem azzal, hogy a követeléseit teljesítjük. Többször írtam már erről korábban, ha érdekli, érdemes az erről szóló válaszokat is elolvasni.
Kedves Lelkiatya!
A keresztség szentsége által Isten gyermeke leszünk.
Ki kerül a pokolba?
Mármint megkeresztelt ember már biztos,hogy üdvözül ( egyszer) ??vagy ha bűnben hal meg ,vagy nem tud gyónni elkárhozhat ugyanúgy ,mint akit nem keresztelték meg??
Köszönöm szépen a válaszát!!
Azért szögezzük le, hogy erre a kérdésre nem tudunk biztos feleletet adni. A keresztség szükséges az üdvösséghöz. Jézus így bocsátotta missziós útjukra az apostolokat: "Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül... " Ezzel azonban nem mondja azt, hogy aki nem keresztelkedik meg, az nem üdvözül, ugyanis így folytatja: "...aki nem hisz, elkárhozik" (Mk 16,16). Tehát törekednünk kell arra, hogy a keresztségben minél több ember részesüljön, de arra is, hogy ez a keresztelkedés az emberi életekben valóban Krisztushoz tartozást, Krisztusba öltözködést jelentsen. Főként a mi, saját életünkben. Erre tudunk leginkább törekedni. Ugyanis el is lehet játszani az üdvösség lehetőségét. Aki megkapta a keresztséget, ezzel még nem kapott bérletet a mennyországba. A keresztség nem biztosíték, hanem lehetőség. A keresztény ember a szentségeken és az Egyház sok más ajándékán keresztül könnyebben juthat el az üdvösségre. Isten azonban a nem megkeresztelteket is képes üdvözíteni - ő tudja, hogyan. Ezt rá kell bízni, ez az ő titka. Ezért kezdtem a választ olyan bizonytalanul. Nincs képlet a birtokunkban, amellyel az üdvösséget vagy a kárhozatot előre tudnánk vetíteni.
Kedves Lelkiatya!
Kisfiunk keresztelője kapcsán szeretnék kérdezni,sógornőmmel beszélgettünk ki milyen ruhában menne mindketten mondtunk olyat,ami a másiknak újdonság volt.Ő nekem,hogy a váll rész nem lehet ki,elkell fedni.
Én pedig neki,hogy rövid szoknyában nem illik Isten házába menni.
Ahogy olvasgattam tényleg azt írták váll eltakarása,és szoknya hossza térd alatti lehet!
Az övé jóval térd feletti,de pl a bérmálkozás kapcsán is láttam,hogy az egyik hitoktató egybe ruhában volt és a szoknya térd feletti volt neki csak pár centivel.Így visszagondolva sok esetben látok csinosan felöltözve nőket de térd feletti szoknyában.
Ez gond tényleg?
Köszönöm szépen a tanácsot !!
Most mi a helyes etikett ?
Azt javaslom a hölgyeknek, hogy a templomba sohasem menjenek be olyan ruhába, amely a vállat vagy a térdet nem fedi. A másik tanácsom, hogy ezt a szabályt csak saját magunkra alkalmazzák, és ne másokra. Tehát ha másnál nem ezt látják, annak ne legyen semmi következménye, se a gondolataikra sem a tetteikre ne legyen az hatással. Tudom, hogy ez nem könnyű, de érdemes erre törekedni.
Tisztelt Lelkiatya!
Külső szemlélőként vettem észre egy elég szomorú dolgot. A következőre lettem figyelmes: van egy család, ahol a szülők elég rossz kapcsolata kihat a gyermekek lelki egészségére is (negatív értelemben), továbbá ezek a szülők korábban gyakrabban, de napjainkban is előfordul, hogy az egymással való rossz kapcsolatukat a gyermekükön vezetik le egyfajta "verbális támadásként". Hogyan tudnánk segíteni ezen a családon?
Nagyon nehéz helyzet az ilyen. Van, amikor saját szemünk láttára tesznek tönkre emberi életeket, és egyszerűen nincs hatalmunkban azon változtatni. Azt hiszem, ez is hasonló hozzá. Ha mégis tehetnek valamit, akkor az a gyermekek gazdagító élményekben való részesítése. Ha van lehetőségük, akkor kérjék el, vigyék el a gyermekeket kirándulni, játszani, egyéb értékes tevékenységekre. Akkor nem kell semmit magyarázni, a szüleik magatartását nem is szabad szóbahozni. Egész egyszerűen jó élményeket kell ajándékozni nekik. Esetleg táborokat javasolni nekik. Ha nincsenek ilyen közeli viszonyban, akkor ez sajnos nem lehetséges. Akkor szinte csak az imádság marad.
Kedves Lelkiatya!
Római katolikus feleség,édesanya vagyok!Az alábbi élethelyzettel kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni.
A férjem nagyon szereti a gyerekeinket,jó apuka,jó és hűséges férj,sokat segít itthon is a gyerekek mellett,ügyesen főz szeret is ,vannak értékes, szép tulajdonságai.
De sajnos alkoholista családban nőtt fel.
És itt jön az én problémám!!
Fiatal lány voltam mikor megismertem 20 éves,és az alkalmankénti hétvégi bulizáskor jelen volt az alkohol nála.
De csak így.
Majd évekre rá előfordult hétvégén is,majd olykor hétköznap is nem nagy mennyiségben 2 sör.Hétvégén 3-4 is legurult olykor.Egy incidens miatt
múltkor 1 hónapja megigérte nekem és a kisfiunknak ,hogy soha többé nem iszik.
Múlthéten egyszer csak hallom,hogy a kisfiunkkal megbeszélte jó ma augusztus 20 -ai városi rendezvényen kicsit ihat.Viccesen mondták ma apának megengedtem !!
Megmondom őszintén, nem örültem.Nem akartam veszekedni gyerekek előtt sem.
Ma mit hallok mennek el gyerekekkel meccsre ,és vett itthonra 2 sört.
Mondtam is neki semmi nem úgy van mint mondta.Nagyon nem volt alkalmam beszélni vele mert jöttek vendégek is .
Szerinte néha lehet inni.
Jó én ezzel egyet is értenék,de ö nála már más viszony van szerintem az itallal,minthogy mondta is már régebben,hogy érzi hogy eszébe jut jó lenne inni egy kicsit lazításként,stresszes életet él...
Nem részeg,nem verekszik,csak iszik 2- 3 sört,de én nem akarom elhagyni,de ez számomra hihetetlen, hogy ezt nem lehet végleg letenni ha nincs természetesen gondja vele az embernek.
Étkezésére odafigyel,sportol tehát ha iszik is nem úgy kell elképzelni ,hogy züllött tudatosan próbál odafigyelni magára talán mert az apukája nem így volt.
Őt szó szerint szétroncsolta az ital,bele is halt sajnos!!
Olvastam sokat az alkoholizmusról,itt is fokozatok vannak,szakember állíthat diagnózist,de feleségként is látom,hogy még ha lehet nem is konkrétan alkoholista, de különösen kötődik hozzá,és ebböl az lehet....
Sokat imádkoztam érte.
Szeretnék egy boldog házasságot felépíteni de így hogy?
Ehhez 2 ember kell és az alkohol veszélyes tud lenni romboló.
Mit tehetnék ha nem akarok elválni?
Ima,tűrés?
Olvastam Szent Rita mellett megszelidült a rossz természetű férje .
Nem az,hogy nálunk is az lenne, más élettörténet is ugye,csak ez pl ad reményt is...
Lehet én gondolom már túl az italozást,de azt érzem nem jó irányba tart...
Sokat beszélgettünk már erről máskor is de mikor azt hittem nem iszik már hát végül is nem úgy lett....
Rákellett jönnöm ha inni akar úgy is fog,ha nem akar meg nem ....
Mert így tűnik ,ezt látom.
Múltkor mondtam neki ,ha mégegyszer iszik mehet a keresztapukájához lakni ,szerintem érzékelte úgy se merem nem az lesz....csak elkeseredésemben,dühösen mondtam.
Nem szeretném szétrombolni a családunk,tudom ő se de mit lehetne kezdeni ezzel az itallal?
Beszéljük meg, hogy csak alkalmanként ünnep,karácsony, vagy csak hétvégén?
És fogadjuk el,ez van??
Köszönöm szépen a segítséget!!
Isten áldja!
Leírásából azt veszem ki, hogy még nincs nagy baj. Akkor ennek megfelelően kell kezelni a helyzetet. Nem kell előre vetíteni sem a bajt, mert amiatt is bekövetkezhet. Szerintem jobb, ha nem ígérteti meg a férjével, hogy nem iszik, meg szabályokat sem állítanak fel. Láthatóan nem egyformán gondolkodnak erről, így a megállapodások is másként értelmeződnek. Ez csak újabb vita forrása lehet. Nem ér annyit.
Beszéljenek róla, hogy ez komoly dolog, nem szabad vele játszani. De azt javaslom Önnek, bízza ezt a férjére. Jobban fog örülni neki, hogy nem kell ellenőrzéstől tartania, érzi, hogy Ön megbízik benne, s már ez is inkább ahhoz segíti, hogy gondolkodjék erről felelősen. Önnek is nyugodtabb lesz az élete. Vannak ilyen férfi életek, hogy naponta megisznak valamennyi alkoholt, hétvégente talán kicsit többet is. Ez még nem alkoholizmus. Javasolja neki esetleg azt, hogy böjti időben ne igyon egyáltalán. Ekkor kiürül a szervezete is. Én ezt a nagyobb szabadságot, nagyobb bizalmat javaslom.
Kedves Lelkiatya!
Van amit nem értek!
Ha az egyik hozzátartozó azt mondja ,ha időben elment volna orvoshoz még élne,ha nem oltatja be magát még élne,bármi opció is legyen.Azért halt meg,hát én úgy tudom az élet és halál ura Isten!!Ha valaki meghal azért halt meg,mert neki a földön ennyi adatott az Úr magához hívta,és nem azért halt meg mert pl nem ment orvoshoz és rákos lett.
Vagy én tudok v.mit hiszek rosszul?
Természetesen kötelességünk vigyázni magunkra,minden tőlünk telhetöt megtenni,hogy jól legyünk,de van ami elkerülhetetlen.
Ön mit gondol erről.
Köszönöm, ha segít ezt átlátnom!!
Az életünk, annak eseményei a mi kezünkben vannak. Nyilván léteznek rajtunk kívül eső tényezők is, de azért sok minden a mi döntéseinktől függ. Főként a dolgok megítélése. Tetteinktől, döntéseinktől akár az életünk és halálunk is múlhat. Nem lehet mindent a világ Urának akaratára fogni. Ő szabadnak alkotott meg minket.
Ugyanakkor az is fontos igazság, hogy miként az életünk eseményeinek minősítése is attól függ, hogy mi hogyan értékeljük azt, mit látunk benne, így azok végső megítélése is Isten hatalmától függ. Vagyis minden rossz dologból, akár az embertől származik, akár tőle függetlenül következik be, az ő kezében lehet áldás. Ügyelnünk kell az életünkre, vigyáznunk kell egymás életére is, s mindent meg kell tenni, hogy őrizzük, óvjuk azt. Isten akarata ellenére is bekövetkezhet a halálunk. De az ő végtelen irgalmánál fogva akkor is megmarad az esélyünk az örök halál elkerülésére - hisz ez a legfontosabb.
Kedves Lelkiatya!
A Bibliát olvasva több Jakabról is szó van, mert a tanítvány Jakab mártírhalála után az Apostolok cselekedetében ez a név többször előkerül. Az alábbi írás is ezt taglalja és hivatkozik miszerint Jézusnak több testvére is volt (Mt 13,55) akik azonban kezdetben nem hittek benne (Jn 7, 3-7). Mit gondol erről? Hogy magyarázza mindezt Egyházunk?
https://hitbol.hu/ki-az-jakab/
Minden bizonnyal több Jakab is lehetett az ősegyház közösségében. Arról pedig széleskörű egyetértés van, hogy Jakab volt Jeruzsálem első püspöke. Minden bizonnyal volt ebben szerepe annak, hogy ő az Úr rokona volt. Jézus "testvérei" kifejezés a görögben az "adelfosz" szóval jelölik, amely azonban nem csupán az egy családból származó testvéreket jelent. Ma is - főként a cigány közösségekben - testvérnek szólítják a távolabbi rokonokat. is. A hagyomány úgy tartja, hogy Józsefnek esetleg özvegy ember volt, és az első házasságából lehettek gyermekei, akik az Úr rokonai, távolabbi testvérei voltak. De lehettek még Máriának és Józsefnek is testvérei, azoknak gyermekei, tehát nyilvánvalóan Jézusnak is volt népes rokonsága, mint a korabeli többi embernek is. Több olyan helyzettel is találkozunk az Újszövetségben, amelyben Jézussal a rokonai szembe kerültek. Pl. amikor az a hír terjedt el róla, hogy megháborodott, akkor magukkal akarták vinni, mert ez a családra szégyent vetett, de ő nem hagyta magát (Mk 3,21). Vagy amikor rá akarták venni, hogy menjen föl Jeruzsalembe, de gonoszkodtak vele szemben, mert ők nem hittek benne (Jn 7,5). Jézus ekkor sem hagyja magát, nem engedi, hogy a rokonok irányítsák. Az említett cikk arra utal, hogy
Kedves Lelkiatya! Azért írok Önnek, mert egy pár hónappal ezelőtt erőteljesen elkezdett foglalkoztatni a papi hivatás gondolata és azóta nem hagy nyugodni. Egyik pillanatban nagy öröm és lelkesedés lesz rajtam úrrá, máskor viszont eluralkodik rajtam a félelem a hivatás nehézségei miatt, ilyenkor úgy érzem, nem lennék alkalmas rá. El vagyok bizonytalanodva. Mit tanácsol ilyen esetben? Előre is köszönöm szépen a válaszát!
Azt tanácsolom, hogy szegődjék egy megbízható, bölcs atya mellé, kérjen tőle lelkivezetést. Ez mindig, de különösen a nagy döntések idején rendkívül fontos. S hagyatkozzék bátran - nem is a lelkiatyára, hanem - erre a folyamatra, a folyamatos lelkiéletre, imádságra, a gondolatok föltárására, azok megbeszélésére. Idővel majd szépen megformálódik, kirajzolódik, hogy ez valóságos papi hivatás, vagy csupán az odaadó keresztény élet egyik lelkes kitörése, amely ezt a kanyart megtéve majd visszailleszkedik a keresztény élet sodrába.
Kedves Lelkiatya!
Köszönöm a válaszát a felfüggesztett pap szentségekhez járulásával kapcsolatban. A válaszával kapcsolatban egy további kérdés merült fel bennem. Ha bűn külön élni a házastárstól, akkor hogy tud valaki törekedni arra, hogy ne kövesse el újból, ha nem azzal, hogy visszaköltözik hozzá? Vagy úgy is meg lehet bánni egy bűnt, hogy nem törekszik az ember annak elkerülésére?
Válaszát előre is köszönöm!
A kérdés nagyon összetett, mint maga az élet is. Ha valaki olyan élethelyzetbe kényszerül - legalábbis úgy érzi -, hogy nem tud egy fedél alatt élni a házastársával, ezt egyetlen gyónással azért még nem biztos, hogy lehet orvosolni. Ahhoz sok minden körülménynek is meg kell változnia. Lehet, hogy él benne a vágy a korábbi élethelyzet visszaállítására, törekszik is rá, pl. imádkozik érte, de lehetnek olyan tényezők, amelyek ennek megvalósítását gátolják, Még akár belső, pszichikai tényezők is. A külső szemlélő ezt soha nem tudja megítélni. Van, amikor a gyóntató lelkiatya sem. Ennek ítéletét, döntését bízzuk az adott emberre - meg a Jóistenre!
Főtisztelendő Lelkiatya!
Az egyik előző kérdéssel kapcsolatban:
Amennyiben jól tudom, a hatodik parancsolatot helyesebb volna úgy fordítani: Ne gyilkolj! Az ölés tágabb kategória: önvédelemből ölni vagy a haza védelmében ölni, illetve állatot/növényt elpusztítani nem bűn; a gyilkosság ellenben szűkebb kategória.
Azt hiszem, igaza van. A gyilkosságot általában emberi élet kioltására szoktunk használni, míg az ölni ige tágabb értelmű, másféle életeknek is lehet véget vetni, amit ezzel a szóval jelölünk. Mégis azáltal, hogy a parancs a Ne ölj! kifejezést használja, ez lehetőséget ad az erkölcsi parancs szélesebb értelmezésére is. Belevehetjük az állatkínzás kerülését, az egészséges életmód tanítását, a szélesebb értelemben vett életvédelmet, például a teremtett világ óvását is.
Kedves Lelkiatya! Nagyon nehezen megy az angol, sokat szenvedek vele, igazság szerint talán maga a nyelv nem áll hozzám közel, valahogy nem érdekel, gátlásaim vannak vele kapcsolatban. Ugyanakkor szégyellem, hogy nem tudok, kellene a tanulmányokhoz is stb. Arra gondoltam, hogy angol Szentírással kezdenék el tanulni, memorizálni pl a Jn Prológust, meghallgatni utána online, szavakat kijegyzetelni, kicsit ilyen lectio divinasan. Viszont felmerült bennem, hogy ez vajon nem tiszteletlenség-e a szent szöveggel szemben, hogy úgymond "eszköznek" tekintem, illetve Szent Ágoston mondatának tükrében: ?Isten Igéje nem kisebb értékű, mint Krisztus Teste. Aki hanyagul olvassa az Igét, éppúgy vétkes, mintha földre ejtené Krisztus Testét.? Mit gondol, tanulhatnék így?
A nyelvtanuláshoz nagyon jól használhatja a bibliai szövegeket. Ez nem hogy nem rossz, de nagyon is üdvös megoldás. Viszont ez ne helyettesítse a napi szentírásolvasását. Az más. Az imádság. Tehát angol tanuláshoz használhatja a Bibliát, de Biblia olvasást ne használja nyelvgyakorláshoz.
edves Lelkiatya! Régebben írtam Önnek, hogy szeretném látni Jézust és most valami másról szeretnék írni, de a levelem végén összekötöm a két témát. Még nem találkoztam olyan kereszténnyel, akinek ilyen problémája lett volna mint az amiről írni fogok és látszólag nevetségesen egyszerű a megoldás, de szívesen fogadnám a tanácsát, mert nekem kifejezetten nehéz. Keresztény voltam mindig, az utóbbi években, még öt éve sincs, erősödött meg a hitem miután Jézus átsegített egy nagyon szomorú gyászidőszakon és azóta is gyakran mentett ki a bajból. Egyre jobban megismertem Jézust, segített felhagyni számos bűnnel és meggyógyította a lelki sebeimet is, amire senki más nem lett volna képes....
Azért is írtam le ezt a nagyon hosszú levelet, mert azt gondoltam, hogy ha összességében ismeri meg a helyzetemet, akkor jobban tud nekem tanácsot adni. Sejtésem szerint a Jézus iránti szeretetem, az emberekhez viszonyulásom, a késztetés a többre és akár a Jézus meglátása iránti kívánság összekapcsolódik, mintha mindegyik a szentté válás útjára vinne engem, de persze tévedhetek is. Ezért akartam mindent leírni. Bocsánatot kérek emiatt. Teljes mértékben megértem ha csak a levelem töredékét tudja közölni, de ha adna nekem tanácsot és értékelné amit leírtam, hálás lennék érte.
Arra biztatom, ne féljen semmitől. Ez is a szeretetének a jele, hogy teljes ráhagyatokozással tekint a saját életére. Valójában ez a szeretetének a próbája. Lehet, úgy érzi, végtelenül és forrón szereti Jézust, a szíve lángol, ha csak őrá gondol. Ez nagy kincs, nagy ajándék - ezt írtam korábban is. Ám valójában itt mutatkozik meg, hogy ez igazi szeretet vagy csak valami szívtájéki érzelem. A szeretet nem fél az áldozatoktól, nem méricskél az események, a következmények között. Bizalommal ráhagyatkozik arra, akit szeret. Javaslom, hogy Jézus iránti szeretetét sok zsoltárolvasással táplálja. Ne elégedjék meg a szeretet érzésével, ami eltölti Önt, hanem sok imádsággal, a szertartásokon való részvétellel, Biblia-olvasással, zsoltárok imádkozásával mélyítse el ezt a szeretetet. Ez segíteni fog Önnek abban, hogy egész életére elköteleződjék az imádott Jézus mellett, és senki és semmi soha ne tántoríthassa el Önt ebben az odaadó, önfeláldozó, elkötelezett szeretetben.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kérem adjon egy kis útmutatót ezzel az Evangéliumi résszel kapcsolatban! Ennek megvalósítása sokunk lelki sebeit gyogyitaná.
Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos.
Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre, s veletek lesz a béke Istene.
Fil 4,8-9
Bevallom, kicsit meglep, hogy ennek a szentírási szakasznak az értelmezésében kér segítséget. Hiszen épp olyan szövegről van szó, amely teljesen világos és egyértelmű, szinte teljesen szó szerint vehetjük a buzdítást, amit megfogalmaz. Elsősorban a gondolatok irányításáról beszél. A kezünkben tarthatjuk, hogy mire gondolunk, legalábbis az, hogy mire irányuljanak a gondolataink. Sok gondolat cikázik bennünk az akaratunktól függetlenül, de az rajtunk múlik, hogy mire irányul a figyelmünk, hogy merre fordítjuk tekintetünket, mire akarunk figyelni. Ezek után a keresztény magatartás legkézenfekvőbb elemeit sorolja fel: igaz, tisztességes, igazságos, ártatlan, kedves, dicséretre méltó, erényes és magasztos. Vannak dolgok, amelyek ezzel ellentétesek, azokat a gondolatokat kerüljük, ezekre pedig figyeljünk, ezekre gondoljunk, gondolatban ezeket keressük, törekedjünk megtalálni és megélni. A záró mondat lehet esetleg kicsit zavarba ejtő, mert azt írja Szent Pál, hogy azt váltsák tettekre a Filippiben élő keresztények, amit az ő példáján keresztül láthattak. Kétségtelen, hogy Szent Pál igenöntudatos keresztény volt. Ez a részéről nem kérkedés, nem hivalkodás, hanem igazi tanúságtétel. Ezekért a dolgokért ő maga is megküzdött, illetve Isten kegyelméből ezeket megtapasztalhatta a saját életében, s ezt tárja mintegy buzdításul a hívek elé is. A legszebb pedig a lezárás, hogy mindezek gyümölcse az lehet, hogy megtapasztalják Isten békéjét, tapasztalatuk lesz arról, hogy Isten béke. (Gedeon története juthat eszünkbe, aki ugyan nagy harci feladatot kapott, háborúra kellett toboroznia a népet a midianiták ellen, mégis az Istennel, Isten angyalával való találkozás legmélyebb élménye az volt, hogy Isten béke: Bir 6,11-24)
