Sajnos ebben egyáltalán nem vagyok tájékozott. Ez a római katolikus rítus sajátossága, ehhöz egyáltalán nem értek. Mástól kell tanácsot kérnie ebben a kérdésben.

Nagyon fontos felismerést tett. Pontosan így van. A rossz gondolataink, lefelé húznak, rossz kedvűvé tesznek, a jó gondolataink pedig, főként az Istennel kapcsolatosak felvidítanak, békét teremtenek a szívünkben. Hogy ennek ellenére miért vannak mégis rossz gondolataink, ennek oka a rosszra hajló emberi természetben keresendő. Szent Pál írja: "Nem azt teszem, amit szeretnék, a jót, hanem, amit nem akarok, a rosszat" (Róm 7,19). Pedig ő szent lett, mégis ismerte ezt a tapasztalatot. Ezzel kell megküzdenünk. Fontos, hogy tudatosan irányítsuk a gondolatainkat Isten dolgaira (mindarra, ami szép a teremtésben: a zene, mindenféle igazi művészet, a szeretetteli együttlétek, a természet és még ezer dolog), és szépen, lassan megtisztul a lelkünk, a szemléletünk, egyre könnyebbé válik ez a jóra törekvésünk.

Imádkozzunk eltévelyedett testvérünkért!

Igen, de csak akkor, ha előtte megkeresztelkedik. Addig nem. Ha szeretne ministrálni, akkor tegye meg az ehhöz szükséges lépéseket.

Igen hasonló kérdések érkeztek nemrégiben. Ott részletesebben is kifejtettem, hogy valóban nem biztos, hogy azzal teszünk jót, ha azt adjuk a kéregető embereknek, amiket kívánságaikban megfogalmaznak. Ha követelőzéssel, manipulációval lépnek föl, akkor még inkább körültekintőnek kell lennünk. Nyugodtan megteheti, hogy leáll ennek a családnak a támogatásával. Imádkozzék értük, és kezdjen el más módon, másokon segíteni. Más családoknak vagy az egyházon keresztül a szegényeknek. Ez a rossz érzés, amiről beszél, inkább a saját józan gondolatainak eredménye. (Nem kell mindent Istenre hárítanunk.) Jogosan lépnek föl ezek a kérdések, és én az Ön helyében az itt említett módon cselekednék.

A napi, esti lelkiismeretvizsgálat nagyon jó gyakorlat, a lelkiatyák mindig ajánlják. De ez nem arra való, hogy összebogarásszam a bűneimet, hanem, hogy tudatosítsam magamban, hogyan élek, ma mit tettem. Nagyon fontos ehhöz az esti önvizsgálathoz azt is hozzátenni, hogy mit tett ma velem az Úr. Vagyis számbavenni a sikereket, az örömöket is, és ezekért hálát is kell adni. Javaslom, hogy inkább ezzel kezdje a nap áttekintését. Előbb a hálaadás, utána a bűnbánat. S a bűnök fölismerése is csupán azt a célt szolgálja, hogy kifejezze bűnbánatát, azaz Isten iránti szeretetét. Kérjen bocsánatot és máris köszönje meg, hogy a végtelenül szerető Isten már meg is bocsátotta azokat. Hogy fölírja ezeket a föllelt bűnöket, egyáltalán nem ajánlom, sőt, inkább lebeszélem róla. Ez valóban túlzás volna. Éljen vidáman, bátran, hálatelt szívvel minden nap! Amikor pedig a szentgyónásra készül, akkor nem az a fontos, hogy minden föl legyen sorolva, amit csak elkövetett, hanem a mély, bűnbánó lelkület. A napi lelkiismeretvizsgálat - kiegészítve a napi hálaadással - megtanítja a lelkét, hogy Isten elé mindig őszintén álljon. A szentgyónásban akár az is elegendő volna, ha tiszta szívvel, mély bánattal megbánja minden elkövetett bűnét, és kész. Kéri a feloldozást is meg is kaphatja. Az aggályos lelkiismeretű embereknek olykor szoktam is tanácsolni, hogy csak általánosságban fejezze ki a bűnbánatát és kérjen bocsánatot és feloldozást. Épp azért, hogy ne a bűnöket akarjuk szemezgetni. Ez önmagában nem visz előre. Persze, azt tanítjuk, hogy a gyónásban a bűnöket föl kell sorolni. Ez így is van. Amire az ember emlékszik, elmondja. És ami akkor, ott nem jutott eszébe, azért is bocsánatot kér. A gyónás célja sem a bűnök összeszedése, hanem találkozás Isten irgalmas szeretetével.

Ha jól értem, jószándékkal tett valamit, ami valahogyan rosszul sült el, s emiatt egyesek megnehezteltek Önre, és még átokszerűen rosszat is kívántak. A kérdése pedig, hogy van-e foganatja ennek az átoknak. Jól értem? Előbb a jószándékról. Váci Mihály jól ismert versében megírta, hogy a jó szándék kevés. Amikor cselekszünk, főként, ha másoknak akarunk segíteni, azt nagyon körültekintően, bölcsen, megfontoltan kell tennünk. Ha ezek kimaradnak, akkor a jó szándékunk akár visszájára is fordulhat. Ha jól értem, valami ilyesmi történhetett az Ön életében is. Első lépésként azt tanácsolom, hogy vizsgálja meg alaposan a saját tettét, saját magatartását. Lássa be, hol rontotta el. Ha arra jut, hogy sehol, hanem a másik nem fogadta be a segítséget, akkor meg az volt a hiba, hogy ezt nem látta előre. Szóval, semmiképp se akarja önmagát fölmenteni, hanem épp ellenkezőleg, keresse meg az eseményben a saját hibáját. Ha van módja rá, akkor kérjen is bocsánatot, valamiképp fejezze ki, hogy belátja a maga oldalán elkövetett hibát - még ha csekélynek tűnik is - és azt igyekszik kijavítani, de legalábbis bocsánatot kérni miatta. Ne röstellje megtenni ezt a lépést! Ami az átkot illeti, attól egyáltalán nem kell félni. Két módon tud ártani nekünk az átok. Az egyik éppen az, ha félünk tőle. Akkor nem is a kimondott átok hat, hanem az a félelem, amelyet oktalan módon beengedek a lelkembe, gondolataimba, és ez a félelem bénít, mérgez meg engem és esetleg a környezetemet is. A másik mód pedig, ha már valaha is beengedtem ezeket a sötét erőket. Aki incselkedik a gonosz erőkkel, kártyavetőt kérdez, kuruzslóhoz fordul, kiváncsiságból ilyen jellegű szeánszon vesz részt, az kaput nyitott, amelyet az ellenség ki is használ. Ha ilyen előfordult, azt meg kell gyónni, az Eucharisztia szentségével, rendszeres vételével kiépíteni újra az isteni védelmet. Ha azonban sem egyik, sem másik nem áll fönn, akkor az átok teljesen hatástalan. Csupán kimondott szó, amely elszáll. Ha úgy látja, úgy érzi, hogy rossz dolgok történtek az Ön életében, akkor ennek okát ne ebben az átokban keresse, hanem vigye Isten elé a szenvedését, ajánlja föl neki, és kérje, hogy ezt a rosszat is fordítsa a Mindenható az üdvösségére és mások javára!

Egészen bizonyos, hogy Istennek Önnel terve volt, terve van. Már ez is nagy dolog, hogy belekezd a másokért végzett nagy imába. De Isten e nagyszerű döntését pusztán erre leszűkíteni balgaság volna. Önnek nagyon értékes életet adott. Kivált, ha gyermekei is vannak. De ha nem lennének, akkor is sok olyan jót tett az életben, amelyet senki más nem tett volna meg. Isten számított ezekre a jótettekre. Igen, azt is tudta előre, hogy ezt az imát el fogja vállalni. Ezeket már előre beszámította. De további feladatai is lesznek. S iebben nem rendkívüliséget kell látni. A hétköznapi élet teendői az állandó feladatok, melyeket Istentől kaptunk. Hogy ezeken keresztül megszentelődjünk. Úgy éljen, hogy a gyermekei, a környezete egy szentet lásson, akin keresztül eljutnak majd, közelebb kerülnek majd Istenhöz!

A halál bármilyen okánál, fajtájánál föltehetjük a kérdést, hogy miért. Vannak személyek, helyzetek, amikor egyet tudunk érteni a Teremtővel, aki tőlünk függetlenül szabva meg az élet hosszát, s veszi el tőlünk szeretteinket. De vannak ennél sokkal nehezebb, sőt, vérlázítóan érthetetlen helyzetek. Nincs válasz, nem tudjuk. Persze, találgathatunk, hogy miért halt meg egy-egy gyermek vagy fiatal, de az csak találgatás marad. Az igazi okot majd odaát fogjuk megtudni. De abban is biztosak lehetünk, hogy amikor Isten elszólít valakit (tehát nem az ember önkezével vet véget az életének!), akkor annak az eltávozásnak itt is volt az ideje. Rá kell bíznunk Isten bölcsességére és jóságára, hogy miért történt. Nem véletlenül mondatja velünk Jézus a Miatyánkban: "...legyen meg a te akaratod!"

Öröm olvasni, hogy ismeri és már tanulta is a természetes családtervezési módszerek egyikét. Valóban ezeket a módszereket támogatja a Katolikus Egyház, hiszen ezáltal ismerhetjük meg Isten által teremtett testünk működését, mellyel együttműködve Isten társaivá válhatunk a teremtésben. A természetes családtervezési módszerek segítségével a házastársak megtanulhatják azt, hogy a női ciklus során melyek a termékeny, illetve a terméketlen napok. Ennek a tudásnak a birtokában közösen dönthetnek arról, hogy mely napokat használják az intim együttlétre attól függően, hogy a várandósság elérése vagy elkerülése a céljuk. A női ciklusok bár hasonlóak, mégis egyéni variációkat mutatnak, emiatt szükséges a személyes konzultáció a módszert oktatókkal, így személyre szabottan tudnak segíteni a házaspárnak. A szoptatás egy speciális helyzet, mely során a termékenység másfajta szabályszerűséget követ, mint a női lét más időszakaiban. Általában elmondható, hogy amennyiben az édesanya kizárólag szoptat, úgy a szülést követő első 56 nap minősül terméketlennek, de ebben az esetben is fontos az egyedi variációkat figyelembevenni. A természetes családtervezési módszerek választása elköteleződést és kitartást igényel, ami hosszú távon térül meg, idővel rutinná válik és azok a hölgyek, akik ezt a módszert alkalmazzák, esetleges betegségek jeleit is korábban felismerhetik, hiszen ismerik a testük működését. A barrier fogamzásgátló eszközök esetén a nevében is benne foglaltatik, hogy ezek célja a fogamzás gátlása, hiszen megakadályozza a hímivarsejtek méhbe való bejutását. Ha a házaspár ezeket az eszközöket alkalmazza, elsődleges célja, hogy elkerülje a várandósságot. A barrier módszerek használata során a házaspár gyermeknemzésre való nyitottsága sérül, emellett nem valósul meg önmaguk másik számára való teljes ajándékozása sem. Egyfajta védekezési mechanizmust kell beiktatni, amelyben sérül az önfeledt együttlét és önátadás öröme. Ha a házaspár valami miatt átmenetileg el szeretné kerülni a várandósságot, a természetes családtervezési módszerek alkalmazása esetén ez nem azt jelenti, hogy tilos az intim együttlét, csupán azokat a terméketlen napokra időzítik. Az ember dönthet arról, miként kezeli termékenységét, együttműködik-e teremtett testével, aminek a működését megismerte, vagy eszközöket von be és azokra bízza magát. A Katolikus Egyház az előbbit támogatja és ma már egyre szélesebb körben megismerhetőek és tanulhatóak ezek a természetes családtervezési módszerek Magyarországon. Nincs olyan módszer, amely 100%-osan a kívánt eredményt nyújtja, hiszen az élet létrejötte nem az ember kezében van, hanem Isten ajándéka.

Igen, csak azt tudom megerősíteni, amit Ön is mondott / írt. Ezek természetes jelenségek, egyéni vérmérséklettől függ, hogy ki hogyan éli át. De az a része is nagyon fontos, hogy lehet tudatosan kezelni, vagy legalábbis tanulni ennek kezelését. Minél többször teszi ezt, idővel annál könnyebb lesz majd kézben tartania, vagy annál rövidebb lesz az az időszakasz, amíg a hirtelen robbant ijedtség után le tud csillapodni. Az is jó stratégia, ha Isten bölcsességére és jóságára bízunk mindent. Ha ilyenkor nyomban hozzá fordul, azt mondva neki: "Te tudod, Uram" - ez még az Istenkapcsolatára is építő erővel fog hatni. Úgyhogy, adjon hálát azért, hogy Ön ilyen, és lásson hozzá ennek a tanulási folyamatnak! (Illetve csak folytassa csak!)

Hogy odaát mi lesz, azt nem tudjuk, arról csak találgatni tudunk. A teológiai is ezt teszi. Az említett jelenség miatt igazán nem kell, hogy megrendüljön a hite. A klinikai halál állapotában tapasztalat élmények roppant érdekesek, de nem a valóságos halálról szólnak. Nagyon érdekes, például, hogy sok bennük a hasonlóság, ami szintén nagyon izgalmassá teszi ezt a jelenséget. Azt azonban leszögezhetjük, hogy a halálból még senki nem jött vissza, csak egyedül Jézus. Hogy az általa és előtte a próféták vagy később más szentek által föltámasztott személyekkel mi is volt, azt sem tudjuk. De az Egyház világosan tanítja, hogy a teológiai értelemben vett halál végérvényes, onnan nincs visszajövetel - kivéve Krisztus. Ami a mennybekerülést illeti, azért nehéz arra is válaszolni, mert odaát megszűnik az idő, nincs előbb vagy utóbb. Nincs várakozási idő sem. Ezért kicsit sántít a tisztítótűznek az a felfogása, hogy "egy ideig" még ott szenvedve tisztulni kell. Hogy Krisztus hogyan ítél meg minket, ez is rejtély. Egyetlen pillanat alatt tisztít meg vagy más módot ad a mennybejutás lehetőségének, csak odaát fogjuk megtudni. Annyi azonban mindenképpen tanulságos ezekből az élményekből, hogy mindenki arról számol be, hogy valami folytatódik, meg hogy ott valami, valaki vár ránk. Ezeket a tényeket nagyon komolyan kell(ene) venni.

Egyetértek Önnel. Az illető atyát is sajnálni kell, nem csak a rossz lépését. Imádkozni kell érte, valószínű, egyebet nem tehetünk. Ugyanakkor az Ön szavai tanúságtételül is hatnak, hiszen éppen ez az a magatartás, amit az ilyen érintett személyeknek követniök érdemes: megküzdeni az Isten akarta rend követéséért.

A szeretet képességét Istentől kaptuk. Érdekes módon ez egyáltalán nem egyforma. Lám, még a testvérek között sem. Hogy ki milyen adományt kapott és mennyit, ezt nem érdemes hasonlítgatni, sosem tudjuk összemérni. Nem is szükséges. Azt kell látnunk, amit mi kaptunk, s azzal élni, illetve a hiányosságokon dolgozni. Az az adottság, hogy valaki nem szereti az állatokat, egyáltalán nem súlyos hiányosság. Nem gondolom, hogy bármit tenni kellene azért, hogy ebben valaki előrébb jusson. Ennél ezerszer fontosabb, hogy az emberek iránti szeretetben jussunk előre. Nyilván ebben sem vagyunk egyformák. Aki könnyen tud szeretni, az fejlessze ezt a tulajdonságát, akinek ez nehezebben megy, az tegyen meg mindent, hogy megtanulja, ő is előrébb jusson ebben. Látható, hogy az emberek iránti szeretet és az állatbarát magatartás között óriási különbség van. Az állatokat nem kell megszeretni, az embereket azonban igen.

Kedves László! Köszönjük, hogy fölhívta a figyelmünket ezekre a könyvekre is. Úgy tudom, több könyv kiadása is szerepel a közeli és távoli tervekben. De hogy az Ön által említett írások is köztük van-e, azt nem tudom megmondani.