Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenkilenc meg tizennyolc? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya, a közeljövőben lesz megtartva egy Istent dicsőítő, könnyűzenei esemény, mely megtölt egy stadiont. Itt a honlapon is meg lett osztva. Kicsit utánanéztem a fellépőknek, és azt kell mondjam, elég széles spektrumon mozognak, és megtalálható köztük olyan egyházi háttérrel rendelkező is, amelyet a Katolikus Egyház tudtommal nem igazán fogad el. A kérdésem az lenne, hogy ha máskor helytelenítjük, hogy bizonyos egyházak eseményein részt vegyen egy katolikus hívő, akkor ez miért képez kivételt. Bocsánat, hogy kicsit burkoltan fogalmazok, de senkit sem szeretnék megsérteni. Köszönöm válaszát! DJK! -P-
Úgy kell tekinteni erre a nagykoncertre, mint egy ökumenikus istentiszteletre. Lehet benne sok értékes dolog, megérinthet embereket, akik távol vannak Istentől. Én úgy látom, egy-egy alkalommal nem rossz dolog részt venni más felekezetek összejövetelén. Ma már nem tanítja a katolikus egyház, hogy bűn volna bemenni protestáns templomba. Ha imádságos lélekkel, jó szívvel teszi az ember, akkor gazdagodhat. Nem tiltani kell az embereket a más hatásoktól, hanem a saját hitben megerősíteni, hogy minden ezt a tiszta hitet erősítse benne. Az valóban helytelen, ha valaki rendszeresen jár el más egyházi alkalmakra, miközben meg a sajátját elhanyagolja. De elmenni egy ilyen koncertre szerintem nem ártalmas dolog. Érdemes lehet bekapcsolódni ebbe az Isten-dicséretbe.
Kedves Lelkiatya! Tanácsot szeretnék kérni. Testvérem egyedül él 18 éves kora óta. Nem teljesen önszántából.Apukám miután anyukánk meghalt , később újra házasodott,nem jött ki testvérem az új feleségével ,bár tesómnak is nagyon rossz természete tud lenni .Apa egy kis házat újított fel szépen neki ,meg azt szerette volna önállósodjon,ebben a házzal segíti is. Teltek az évek,azalatt apa elvált( csak anyával volt szentségi házassága ,másik házasság polgári volt ) Testvérem évekig egyedül lakott ,nyilván tartottuk vele a kapcsolatot, eleinte jött is hozzánk is ,de sajnos alkoholista lett.Rengeteget cigizik is . Sokszor mondta megmagyarázta neki milyen nehéz az élet 7 éves volt mikor anya rákban elhunyt.Szerinte ezért is iszik, ivott.Ez mentség? Szerintem nem. MENEKÜLÉS. De nekem se volt könnyű 20 évesen ez,sőt rám maradt a háztartás,3 testvér is ,próbáltam apának segíteni,erősnek mutatkozni! De én valamiért tudtam,hogy az ital semmin nem segít, sőt....Nem is használtam lelki fájdalom ellen!! Sajnos ott tartunk,hogy már megint kerül majdnem mindenkit,egyedül apuval is csak azért áll szinte szóba,mert ad neki enni,meg cigit vesz neki.De sokat szidta ,nem jó apa. Munkahelye hol van hol nincs...29 éves lesz !Párkapcsolata nővel még nem volt egyáltalán! Nem tudom szabad e így fogalmazni,de olyan életképtelen,egyszerűen nem áll meg sehol,se munka,se kapcsolatban, nem keres senkit ,marad a magány,és a pornó ,mert mondta ,de mondtam már neki nem ez az élet rendje.De annak örülök, hogy szűz,és legalább nem megy és jár nőről nőre....Azt mondta azt nem akarja...vagy gyerekek legyenek neki így. Emberi kapcsolatok kellenének neki,de jó értelemben. De hogyan ?ha bezárkózik,nem beszél velünk? Minden épül le körülötte már bútora semmije nincs,mind eladta. Ilyen élet még helyrehozható? Sajnos már beszélt öngyilkosságról,sokszor olyan érzésem van ilyen életbeli hozzáállással nem lehet hosszú életet élni ( boldogan) Félek egyszer feladja . Volt elvonón,jelenleg nem iszik,de ami segítene emberi kapcsolatok rajta ,attól elzárkózik. Pszichológushoz nem megy. Mit tegyek? Rengeteget imádkoztam ,de nem úgy alakult semmi ,mint hittem, vártam. Szerintem ő saját magát sem szereti,ezáltal mást sem képes... Azt mondta rákellett jönnie ő ilyen ember azt hitte fontos neki a család de nem!! Szomorú ilyet látni. Az is eszembe jutott, ha én ezt gondolom, mennyire lehet rossz ilyen életet látni Istennek. Sok mindennel megbántottuk már,ezért is imádkozom a Szent Brigitta 7 imáját,sebei tiszteletére,mert rengeteget szenvedett ,kicsit is,de enyhítsem fájdalmát. Köszönöm szépen a segítséget!
Igen tiszteletreméltó ez a törekvése, hogy megsegítse a testvérét. Higgye el, Isten meg is áldja ezt a harcát, meglesz az eredménye. Legrosszabb esetben a testvére halálos ágyán, de hátha még hamarabb is. Szóval, ne adja fel! Igen, emberileg nagyon érthetőek ezek a tényezők, amelyek a testvérét ide juttatták. De nem vonja el tőle az ő felelősségét. Sajnos, saját magának köszönheti, hogy ide jutott. De persze, ebben a helyzetben nem is ez a kérdés, hogy ki a hibás, hanem, hogy mit lehet tenni. Legfőképpen azért imádkozzék, hogy a testvére hitre találjon. Ennek érdekében - az imádságon túl - lehet kicsit furfangos is, valahogy el kell juttatni őt lelkigyakorlatra, vagy egy idére valamilyen szerzetesházba, ahol befogadják. Ha hitre tér a testvére, az alapvetően meg fog változtatni mindent. Addig? Egyrészt imádkozni ezért a megtérésért. Másrészt megértést gyakorolni feléje, ugyanakkor nem megengedni neki mindent. Nem lehet, hogy ő diktáljon, ő követeljen magának dolgokat. Ha ezeket a követeléseit teljesítik, evvel csak rosszabbat tesznek neki. Viszont ezt az állapotot, hogy most éppen nem iszik, amennyire csak lehet, ki kell használni. Hozzá kell segíteni, hogy színes érzelmi hatások érjék, meg kell próbálni kimozdítani, emberek közé vinni, vagy őt meglátogatni. Ha egy atya elmenne hozzá, ez is hátha kimozdítaná. Ugyanakkor ez az élete az ő felelőssége. Ne vegye magára az ő élete terhét. Ahogy sejtem, az Ön életének is megvannak a terhei, azokra figyeljen, s persze, amennyire lehet, segítsen a testvérének. Higgyen abban, hogy mindaz, amit érte tesz, hozzájárul az ő üdvösségéhöz. Ez a bizakodó hite a legtöbb, amit neki nyújthat.
Kedves Lelkiatya! Szerelmes vagyok valakibe és néhány kérdést szeretnék feltenni, segítségében bízva. Legelőször is azt szeretném kérdezni, hogy bűn-e beleszeretni valakibe, akivel bűn lenne együtt lennem, az illető ugyanis Istennek szánta az életét. Maga a szerelem érzése ugye nem bűn? Ha el akarnám csábítani vagy ő engem és engednék a csábításnak, az biztosan bűn lenne, de ha nem történik semmi ilyen, csak az érzés van meg, ugye az nem bűn? Nagyon szeretném tudni azt is, hogy ilyen téren a megbocsátás hogy zajlik. Ezt úgy kell elképzelni, hogy amennyiben bűn maga a szerelem mint érzés, akkor egészen addig nem bocsát meg nekem Isten amíg el nem múlik a szerelem vagy ha már az elején kérem Isten bocsánatát és nem is teszek semmi rosszat, akkor már meg is van bocsátva akkor is ha időbe telik, hogy elmúljon az érzés? Ha a szerelem mint érzés nem bűn, akkor ez nyilván tárgytalan kérdés. Őszintén reménykedek benne, hogy Isten nem várat a bocsánatával és nem attól teszi függővé, hogy mikor múlik el az érzelem, mert elhiheti nekem, egyáltalán nem biztos, hogy hamar elmúlik, még akkor sem ha ennek érdekében nagyon törekszek. Próbálkozik az ember, de nem vagyok gép, amin megnyomnak egy gombot és átkapcsol valamire, viszont nagyon elkeserítő lenne ha Isten egészen addig nem bocsátana meg nekem és bűnösnek tartana, amíg el nem múlik. Tehetek azért, hogy elmúljon, halványodjon, de azt nem dönthetem el, hogy ez mikor következik be. Két másik kérdésem lenne. Amíg az érzelem el nem múlik, akár utána, szabad azt jó célra felhasználni? Van az úgy, hogy a szerelmes ember hasonlítani akar szerelme tárgyához, akibe szerelmes, most ebben az esetben ez rám kiváltképpen igaz. Sokkal jobb keresztény vagyok mióta megismertem ezt a férfit és olyan lett nekem mint követendő példa. Amióta rajta keresztül megláttam milyen az igazi szeretet, hogyan kell szeretni másokat, eddig mit csináltam rosszul, hogyan lehetnék krisztusibb keresztény, a hitemet hogy lehet jobban gyakorolni, azóta már nem is akarnék más lenni és már ez nekem természetesen a személyiségem része lett, örömet okoz. Beismerem, az iránta érzett szerelmem is szerepet játszik ebben, mert a plátói szerelmemet némileg neki is kifejezem ezáltal. Értem ez alatt azt, hogy amikor az ember beleszeret valakibe, akivel nem lehet együtt, akkor erre reagálhat úgy is, hogy elfogadja a helyzetet, nem erőltet rá semmit a másik félre, elfogadja a szeretett személy Istennek ajánlkozását hiszen ha szereti akkor boldognak szeretné látni de közben azért nem tünteti el úgy az elméjéből mintha mi sem történt volna, hanem hozzá hasonló akar lenni, hagyja hogy hasson rá, jobbá tegye, így kissé olyan mintha mégis vele lenne mert magában hordoz belőle egy darabot. A kapcsolatot sem feltétlenül szakítja meg vele, csak másképpen fejezi ki az iránta érzett szerelmét és máshogy reagál arra, nem a szokásos elcsábítás módján. Az utolsó kérdésem talán ellentmond ennek a harmadiknak, ami arról szólt, hogy elfogadni a másik akaratát, de aktuális a kérdés mert néhány napja ezt a szerelmes érzést próbáltam felhasználni arra, hogy elkerüljem a bűnt és sikerült is, de lehet egyik bűnből estem a másikba és jó tudnom, így van-e vagy nem kell félnem, nem követtem el bűnt. Kísértve voltam önkielégítésre (semmi pornó) és akkor először kipróbáltam egy módszert, amit addig még nem mertem. Arra gondoltam, azt mondtam magamnak, hogy nem kellene magamhoz nyúlnom mert nem saját magamnak szeretném adni magamat hanem a férfié szeretnék lenni, akit szeretek, akkor sem nyúlok magamhoz ha az övé nem leszek mert tiszta állapotban szeretném szeretni. Az önkielégítés kísértését sikeresen legyőztem, de félek, hogy bűnt követtem el azzal, ahogyan ezt sikerült elérni, hogy nem szabadott volna közben arra a férfira gondolnom egyáltalán. Még akkor sem ha csak annyit mondanék magamnak, hogy tiszta állapotban szeretném szeretni mert nem lehet eredménye és következménye az érzéseimnek. Vagy Isten nem ilyen szigorú és úgy van ezzel, hogy látja, nem csábítom el, kértem is bocsánatot és az önkielégítés bűnébe nem estem bele, így nem vívtam ki a haragját? Sokat jelentene ha erre a négy kérdésemre választ kaphatnék, istenfélő nőnek tartom magam, még akkor is ha nem vagyok tökéletes.
Megértem vívódásait és nagyon fontos és értékes kérdeseket tett föl ezzel kapcsolatban. Vegyük sorra! Ha megjelenik a szerelem érzése, ez nem bűn. Abban jelentkezik az ember felelőssége, hogy mit kezd ezzel a jelenséggel. Egy régi tanpélda szerint azt nem tudom megakadályozni, hogy egy madár rápiszkoljon a kalapomra, de azt igen, hogy fészket rakjon rajta. Arra ügyeljen, hogy ne fészkelje be magát az Ön lelkébe, szívébe ez az érzelem! S ez a kép talán a többi kérdésére is megadja a választ. Lehet, hogy szép dolognak tűnik, hogy jó hatással van az Ön tetteire ez a megjelent érzelem. De mint veszélyforrás mégis megmarad, ezért önbecsapás volna úgy kezelni, mint pozitív jelenséget. Isten a rossz dolgokból is ki tudja hozni a jót. Ilyen az is, ami Önnel történik, hogy fontosabb lett Önnek a hit, annak megélése, sőt, komoly bűntől is távol tudta tartani. Ez jó. De a kiváltó ok attól még nem biztos, hogy jó. Esetünkben tudjuk, hogy nem jó, mert súlyos veszélyt hordoz magában. Ezért mindenképpen azt tanácsolom Önnek, hogy igyekezzék kigyógyulni ebből a veszélyes érzelemből. Egyáltalán ne tartsa az illetővel a kapcsolatot, mert az olyan, mint ha az égési sebet a tűz közelében tartaná - sosem fog meggyógyulni. Ne gondoljon rá a legjobb szándékkal sem, mert ez is csak táplálja azt az érzelmet, amitől ? elvileg ? szeretne szabadulni. Ugyanakkor egyáltalán nem kell attól tartania, hogy Isten bocsánatát csak akkor nyerné el, ha már elmúlt ez az érzelem. Egyrészt korántsem olyan kézzelfogható, hogy mikor van még meg, és mikor tűnt már el, másrészt Isten nagyra értékeli a törekvést is. Ha Önben őszintén él a szándék, hogy szeretne ebből a helyzetből kikerülni, és meg is tesz mindent ezért, az Isten megáldja és megsegíti ezt a törekvését. Még ha a küzdelmet nem is veszi el, de áldássá formálja azt. Úgyhogy nem kell félnie, Isten sokkal megértőbb, mint Ön saját magával. De a saját érdekében komolyan kell vennie ezt a veszélyhelyzetet, és nem játszani a tűzzel.
Kedves Lelkiatya! Ma több szomorúság ért lelkileg!! Kisfiamnak múlthéten volt az elsőáldozása. Ma voltunk ismét szentmisén,kiment áldozni ügyesen ,de itthon is már mondogatta,hogy annyira rossz íze van ( le se merem írni mit mondott rá,ő többet nem akar ilyet enni.A pap bácsi mindig ezt eszi kérdezte tőlem. Mondtam ezt azért nem így mondjuk ,eszi ,nem enni kell,ilyenkor Jézussal találkozol így nézd, magadhoz veszed ... Szereti nagyon a hittan órákat,külön dicséretet kapott belőle tavaly is a bizonyítványban,furcsállottam is ezeket a szavakat,enni szót,azt mondta ma is,hogy feltapadt valamennyire a szájpadlására,és rosszul van a szent ostya bevétele után,hányingere van,mondtam neki kedvesen,hogy biztos a picinyke bor miatt!! Próbáltam meggyőzni,hogy ettöl ne hagyjuk abba ,nincs semmi gond,idővel megszokja. Valóban előfordulhat ilyen,hányinger kicsiknél?Mit tehetnék,hogy örömmel vegye magához??Reggelizett is időben ahogy szabad!! Elsőáldozáson láttam több gyermek fintorgott,szokatlan lehetett nekik biztosan a kicsinyke bor miatt !! Már akkor is mondta a szülői áldás előtt hányingere lett tőle,de elmúlt neki.Izgultam is nehogy rosszul legyen!Én még ilyenről nem hallottam!! Este nagyon elszomorított,mert olyanokat vágott a fejemhez,hogy utál ,nem szeret,apa miért nem válsz el anyától? Szereted? Férjem mondta persze,hogy szeretem. Én nem !!Dehogy nem,csak mérges vagy,de mondogatta tényleg nem szeretem anyát.Idegesítő!! Mindezt azért mert nem engedtem ,hogy továbbig focizzon kint,azonnal tessék bejönni fürdés,visszafeleselt,és mondtam neki akkor ha így viselkedik,ennyi volt az x -boxozás játék végleg eltiltalak tőle,mert amúgy sincs jó hatással rád,látom ,rossz stílust vesz fel akkor is ha lekell csukni pl.Feszült ,dühös lesz!! Nagyon fájtak a szavai. Nem is kért bocsánatot. Bementem hozzá,szerinted ilyeneket lehet mondani anyának? Csendben volt!! Belegondoltam mi van ha tényleg nem szeret,tény,hogy nagyon apás a sport miatt is ! Férjemet sokat ölelgeti,engem nem ,nem is igényli ,hogy bújjak hozzá,pedig szeretném..... Lehet én egy olyan anyuka vagyok ,aki nem szerethető ,szerinte türelmetlen,idegesítő vagyok.... Mit tanácsol Atyám? Köszönöm
Bizony, nem könnyű mesterség a nevelés. Igazi művészet! Senki sem tudja tökéletesen művelni, ezt jobb, ha előre tudjuk. A levele olvastán a következő néhány gondolatom támadt. Egyrészt nagyon természetes jelenség, hogy a gyermekek, főleg a fiúk jobban szeretik az apjuk érintését. Azzal magyarázzák ezt a jelenséget, hogy az önkéntelenül is erős érintés egyben biztonságot is ad, míg az anya finom, netán óvatos érintését nem kíséri ez a fontos érzelem. Úgyhogy ezen igazán nem kell csodálkoznia. Azt, persze, nagyon fájó hallani, hogy "nem szeretlek". De azért nem kell komolyan venni. Akkor éppen így érzett a legény, mert nem tetszett neki valami, de ez nyilván nem komoly. Ezt egyébként nekünk sem szabad sohasem mondani a gyermekünk előtt. Van, aki ezzel büntet, s ez nagyon téves eszköz. Nagyon sokat jelent a gyermek érzelmi fejlődésében, ha látja, hogy a szülei szeretik egymást. Javaslom, hogy erről beszélgessenek a férjével. A gyermeknek szüksége van arra, hogy lássa, a szeretett édesapa szereti az édesanyát is. A gyermek jelenlétében öleljék meg, csókolják meg egymást. Ez nagyon jó, nagyon erőt adó. Ha jól értem, ez az x-boxozás valami számítógépes játék. Erről, bizony valahogyan le kell szoktatni. Egyértelmű, hogy ártalmas. Inkább sportoljon, mozogjon helyette. Ehhöz is az édesapa kell, hogy közös törekvés legyen erről a gyermeküket leszoktatni. A szentáldozásnál azt javaslom, hogy bátorítsa arra, hogy rágja meg a szentostyát. Egyesek azt vallják, hogy ezt nem szabad, de ez téves. Mi, görögkatolikusok is megrágjuk a Szent Kenyeret, Krisztus Testét, hiszen táplálék. A pap bácsinak pedig lehet javasolni, hogy ha bemártva adja az Eucharisztiát a híveknek, akkor édes bort használjon. Remélhetőleg, a gyermekük idővel majd hozzászokik a szentáldozásnak ehhöz a módjához. A ministránsok szoktak kapni ostyatörmeléket. Ezt nagyon szokták szeretni. Ha a gyermeke elkezdene ministrálni, s esetleg ő is kaphat majd ostyatörmeléket, hátha megváltozik majd ez a gyermeki vélekedése a szent ostya ízéről. Nos, ezeket a gyakorlati tanácsokat tudom mondani szomorúságában megfogalmazott levelére. Higgye el nem olyan súlyos dolgok ezek, mint amennyire sebet okoznak az Ön szívének. De azért oda kell ezekre figyelni. És persze, nagyon sokat imádkozzék a gyermekéért. Legjobb, ha a férjével külön is, és a gyermekükkel közösen is imádkoznak. Meg legyenek minél hamarabb kistestvérek! Azzal is sokat formálódik majd a gyermekük érzelmi fejlődése.
Kedves Lelkiatya! A szív meg tisztításával kapcsolatban írna pár sort? Köszönöm!
Igen időszerű ez a kérdés most, pünkösdre készülve. Kérnünk, várnunk kell a Lelket, s ennek egyik legjobb útja a szív megtisztítása. Alapvető dolog a kérés. Az 50. zsoltárban mondjuk is, ennél jobb kifejezését aligha találhatnánk: "...tiszta szívet teremts bennem, ó Isten, és az igaz lelket újítsd meg benső részeimben". A tiszta szívet tehát Isten teremti bennünk, igaz, nem egyszeri varázslással, hanem folyamatos teremtéssel. Az ő ajándéka, nem lehet magunknak produkálni. Amit tehetünk, hogy odaadásunkkal fejezzük ki azt, hogy ez a kérésünk, erre való vágyunk komoly, akár áldozatokat is készek vagyunk hozni érte. Ha már az áldozat szóbajött, elképzelhetetlen a tiszta szív elnyerése böjt nélkül. A böjttel az ember teste és lelke töredelmessé válik, megtörik a gőgje, keményszívűsége. Ugyanígy az áldozat körébe tartozik az állhatatos imádság is. Senki se gondolja, hogy csak az a jó imádság, ami jól esik. Az imádság sokszor kín, fáradság, küzdelem. De ki kell tartani benne. Szép gondolat, talán Nagy Szent Teréztől származik, hogy Isten azt az imádságot is nagyon kedvesen veszi, amiben mi kínlódunk, s alig várjuk, hogy véget érjen. Szent Antalnak is ezt mondta: "gyönyörködtem a küzdelmedben". A tiszta szívhez közelebb visz még, ha gyakoroljuk az irgalmat. Főként a bűnösökkel szemben. A rászorulókkal is lehetünk irgalmasok, csak abban azért ott van a jutalomszerű jó érzés, hogy valakin segítettem. De amikor egy bűnös emberrel szemben tudok irgalmas lenni, no, az igazán küzdelmes, az nem könnyű dolog. De ha sikerül, akkor a végtelenül irgalmas Istenhöz tudtam kicsit közelebb jutni. A szívet tehát nem tisztogatni kell, hanem az újjáteremtett szív isteni ajándékát kell kérni. S közben megtenni minden apró lépést, amely erre, ha nem is méltóvá, de legalábbis a befogadására képessé tesz.
Kedves Lelkiatya! Migren piercing szuratasa bunnek szamit? Sajnos egesz eletemben nagyon eros migrenekkel kuzdok, eleg sok gyogyszert szedtem emiatt. Egyre tobb ismerostol hallom, hogy a mostanaban divatba jott migren piercing hatasos nekik. Egy apro kis testekszer, ami a ful kozepen levo porba kerul, es elvileg a nyomascsokkentes miatt egyes esetekben oriasi eredmenyeket tud elerni. Persze a hatasa nem bizonyitott. Elore is koszonom! z
Véleményem szerint újabb népámításról van szó. Már csak azért is vagyok ellenére, mert - ahogy Ön is írta - "divatba jött". Persze, ilyenkor előszeretettel utalnak arra, hogy ez már régen is volt, sőt, ősi praktika újra fölfedezése, de ezek annyira átlátszó hitegetések, hogy az ember nem is tudja komolyan venni. Amit hirtelen eddig elolvastam róla, azok mindegyike hozzáteszi, hogy "...nem egy tudományosan alátámasztott gyógymód", "...elnevezésük csak fantázianév", "...nem ígérhetjük az eredményt", stb. Tehát mindig ott marad egy kiskapu, hogy a terjesztői (haszonélvezői, akik ebből gazdagodnak meg), ne legyenek támadhatók. Ez csupán egyéni vélemény a részemről, de mindenesetre én nem javaslom Önnek, hogy akárcsak egyetlen forintot is áldozzon erre. Forduljon inkább orvosokhoz, s ha ők sem tudnak segíteni, akkor meg a Jóistenhöz. Ő tud segíteni, őrá érdemes odafigyelni. Ezekre a saját portékát dicsérő kuruzslókra nem.
Kedves Lelkiatya! Miért van az,hogy évről évre egyre kevesebb ember jár templomba?Itt ahol lakunk max 20 fő. De úgy,hogy volt elsőáldozó, bérmálkozó is esetleg,csak mintha ez meglenne,és ennyi,utána vissza se járnak akár évekig...Mert ez a tapasztalat, látszat. A templomban legalábbis ahol mi lakunk városban szinte csak idősek vannak,gyermek 3-4 elvétve. Pedig minden évben van elsőáldozás ,bérmálkozás is! Miért nem foglalkozunk a jó Istennel többen? A bűn miatt? Köszönöm
Hitfogyatkozásnak vagyunk a tanúi és szereplői. Ennek az oka főként a jólét elhatalmasodása. Furcsa dolog, hogy Jézus világosan beszél arról, hogy nehéz a gazdagnak bejutni a mennyek országába (Lk 18,24), mégis a legtöbb ember gazdagságra, anyagi gyarapodásra törekszik. S ma olyan világot élünk, amikor ez sokkal könnyebben megadatik, mint régebbi korokban. Ez a ma élő szegényekre is vonatkozik, nem csak a látványosan gazdag emberekre. Mert aki legalábbis nem hajléktalan, az természetesnek tartja, hogy a falból folyik a melegvíz, hogy szőnyeg van a szobában, stb. Ezek, persze, egyáltalán nem rossz dolgok, s igazán nem mondható fényűzésnek, csak éppen ezekkel akarom érzékeltetni, hogy mennyire természetesnek tartjuk azt a jólétet, amiben vagyunk. Holott önmagában egyáltalán nem az. S persze, szeretnénk még jobban élni, még kényelmesebben. Csakhogy ez a kényelmesség egyre inkább eltávolít Istentől. Fontosabbnak tűnnek a világ dolgai, mint Isten szeretete. Elképesztő arcátlanság Istennel szemben, ha valaki vasárnap valami fontosabb dolgot talál, mint azt, hogy elmenjen és találkozzék, egyesüljön vele. Márpedig hány és hány ember tartja ezt természetesnek! Elintézi egy enyhe lelkiismeretfurdalással, esetleg húsvétkor vagy karácsonykor meg is gyónja. Ez a hitvesztés iránya, amelyben vagyunk. Arra kell törekednünk, hogy Isten legyen életünkben a legfontosabb. Aki így él, az boldog igazán. Aki háttérbe szorítja Istent, vagy csak hagyja, hogy a világ dolgai háttérbe szorítsák, az egyre jobban kizárja az életéből a boldogság forrását, magát a saját boldogságát. Ugyanis az ember boldogságának egyetlen forrása Isten. Minden más csak annyiban, amennyire Ő jelen van benne.
Dicsértessék. Az mekkora bűn ha 14-15 éves gyerek az utcán egy lánynak nézi a fenékét de a lány nem veszi észre?
Csak kicsi bűn, de nagyon veszedelmes. Olyan jó érzésnek tűnik, meg nem is lát benne az ember semmi rosszat, csakhogy ez már az érzékiség felindulásának első mozzanata. Amely viszont pontosan úgy működik, mint a drog. Kis mértékben ártatlan örömöt keltő dolognak tűnik, csakhogy folyamatosan többet kér, többet követel. Az érzékiséggel is így vagyunk. Ha nem fogom meg mindjárt az elején, akkor nagyon könnyen elhatalmasodik rajtam. Rabjává tudok válni. Ha a fiatalmember ezen a ponton nem uralkodik magán, akkor elég hamar eluralkodik rajta ez az érzés, amely egyre többet akar. Nyilván egyéb idomokban is kezd gyönyörködni, már lopva néz a lányokra, nem az arcukra, hanem a testükre, majd egyre nehezebben szabadul ettől a késztetéstől. S persze, a folyamat itt nem áll meg, egyre mélyebbre húz. Úgyhogy valóban nem nagy bűn ez a félretekintgetés, de mindenképp érdemes meggyónni, és törekedni arra, hogy ne forduljon elő ilyen.
Kedves Lelkiatya! Egyik válaszában valakinek azt tetszett írni,hogy Jézus a másik emberben is jelen van. Ha megbántunk valakit ,olyan mintha Jézust is megbántanánk egyidőben? Hogy képzeljem ezt el ,hogy a másik emberben is jelen van?( benne él) Tegnap amikor megpusziltam a kisbabámat,arra gondoltam, hogy megpuszilom és ezáltal a puszi által küldök egyet Jézusnak is !! Nehezen értelmezhető ez nekem ,hogy bennünk van,nem tudom miért....ha eltudná magyarázni miként, értsem azt,hogy bennünk él azt megköszönöm! Tisztelettel !
Jézus világosan beszél erről: "Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek" (Mt 25,40). Jót is, rosszat is. Ha szeret valakit, gyermekét, férjét, barátját, szüleit, ismerősét, akkor ez a szeretet arra is száll, akitől kapta ezeket a személyeket, a velük való kapcsolatot, az irántuk való érzelmeit. Ha nem szeret valakit, rokont, ismerőst, munkatársat, akkor ez szörnyű hálátlanság, hiszen ők is Isten ajándékai, akik azért vannak az Ön életében, hogy gazdagítsák, értékesebbé tegyék azt. Olykor épp a velük való küzdelem által. Hogy hogyan van benne Isten a másik emberben, ezen talán nem is érdemes nagyon töprengeni, mert nem biztos, hogy sikerül a végére járni. Azzal azonban mindenképp érdemes foglalkozni, hogy énbennem hogyan van jelen Isten. Hol van, mikor van, mikor veszem észre, mit tudok tenni, hogy észre vegyem, mit kell tennem, hogy ez a jelenlét erősödjék bennem? Ezek már nagyon fontos kérdések. Első tanácsként azt tudom mondani, tekintsen önmagába. Csöndesedjék el, figyeljen befelé, de úgy, hogy közben nem mond semmit, nem gondol semmire, nem keres semmit. Tudom, hogy ez nem könnyű, de nagyon fontos emberi tevékenységünk ez a befelé tekintés. Ez a legmélyebb emberi magatartás ez a belső csönd. Ott van benne Isten. Hogyan? Nincs rá szó, nem lehet elmondani, nincs rá magyarázat. Ha elindul ezen az úton, lesz róla tapasztalata. Olyan tapasztalata, amelyet majd Ön sem fog tudni elmondani másnak. Ha beszél róla, már látja, hogy az nem ugyanaz. Ez a mélység vezet el minket Isten jelenlétének megtapasztalására. Ennek a mélységnek a megélése segít hozzá, hogy jobban fölismerjem Istent önmagamban, majd pedig másokban, a körülöttem lévő emberekben, a körülöttem lévő világban.
Kedves Lelkiatya! Egy kérdező beszélt Önnek a szenvedés mibenlétéről, pár sorral lejjebb, neki üzennék. Fiatal korom óta edzem az izmaimat, és azt figyeltem meg, hogy szenvedéssel jár, ugyanis kemény terhelés hatására az izomrost elszakad és megduplázódik, igy nővekszik. A fájdalmas edzés után pedig jön a mindenki által ismert izomláz. Szerintem Isten valahogy így alkotta meg az egész világot, mint a testünket, ha fejlődni akarunk, növekedni szeretnénk az szenvedéssel jár. Persze ehetünk csokit is kilószám a tv előtt, de abból csak betegség lesz, ugyanez vonatkozik a lelki életre is. Szerintem:) ennyit szerettem volna. Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Köszönöm szépen a kiegészítő gondolatokat.
Kedves Lelkiatya! Van egy Facebookon lévő szeretetláng csoport,ott sokszor kiteszik Fatimai titok 3. Még a Szent János Pál pápa se merte felfedni az emberiségszámára,olyan ilyesztő. Olyanokat írnak ,hogy 3 napos sötétség várható. Isten megbünteti a gonoszságokat.Megremeg a föld! Mindenki aki teheti legyen bent házban szentelt gyertyával. Ilyen lesz tényleg?Mármint valamikor? Köszönöm szépen!
Ezek a rémisztgetések evangélium ellenesek. Jézus is beszélt a végidő borzalmairól, de nem riogatás végett, hanem inkább figyelmeztetőleg, és mindig hozzá is tette, hogy ne rémüldözzetek (Mt 24,6; Lk 21,9), ezeknek be kell következniök. Vannak, akik előszeretettel vetítik előre és színezik ki a közeli világvége képét. Ez nem visz előre sem Istenhöz, sem önmagunk és a világ megértéséhöz. Ezekkel nem kell törődni, ezekre egyáltalán nem érdemes odafigyelni. A Szentírást kell olvasni, zsoltárokat imádkozni, a szentségekkel élni, akkor az ember reményt, megerősítést talál. Ez a keresztény út.
Kedves Lelkiatya ! Szent Pál azt mondta, bocsánat a nem szó szerintiségért,dehogy nem azt teszem amit szeretnék,hanem azt amit nem akarok. Miért van az,hogy elhatározom na mától kedves ,türelmes leszek itthon,főleg a gyermekeimmel ,és magam is meglepődve tapasztalom,szinte apróságokon is robbanok,feszült leszek ,türelmetlen.Mikor min késésben vagyunk,visszafelesel,rossz jegyet kapott.Megint azt tapasztalom, megint nem sikerült, hiába fogadtam meg,minden más lesz. Olyan mintha tudnám mi a helyes,mi kedves Isten előtt,de nem tudom kivitelezni mégsem. Azt el szeretném mondani apuk?m is hasonló tipus ordít ,hangosan beszél ,ha gond van,volt otthon gyermekként !! Miért nem tudok jó lenni ? Mert ember vagyok?A szentek olyan jók .... Vagy mert még jobban kellene kérnem segíts Uram,mert egyedül elesem? Szeretnék nagyon jó anyuka lenni,jó feleség,de miért nem úgy van,hogy megis történik? Sokszor érzem rossz anyukának magam ,akiről azt hiszik,tudj?k,no már megint ordít anya...Mondták is senkinek nincs ilyen idegbeteg anyukája.... De így hogy szeressenek igaz?n? Ha ilyen tökéletlen vagyok? Köszönöm, hogy segít!!
Róm 7,19: "Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat." Alighanem pontosan az emberi természet tettenért rosszrahajlásáról beszél itt Szent Pál. A jó szándék, az elhatározás még kevés. Megtapasztaljuk, hogy bár törekszünk a jóra, unos-untalan szembesülünk a saját gyarlóságunkkal, rosszaságunkkal. Dehát, ez a küzdelem az életünk. A gyermeknevelésben azt tudom tanácsolni, hogy ossza meg a gyermekeivel ezt a küzdelmét. Beszéljen nekik arról, hogy többször is elhatározta, hogy türelmes lesz, de nagyon gyakran nem sikerül megtartani. Ha a gyermekek tudnak erről a küzdelméről, akkor ők is be vannak vonva ebbe a folyamatba. Akkor nem csak a bántást érzékelik, hanem el tudják helyezni, tudnak vele mit kezdeni. Javaslom azt is, hogy mindig kérjen bocsánatot tőlük, az éppen érintettől. Ezzel megint nagyon sokat adhat nekik. Megtanulják a saját gyöngeségeiket is kezelni. Megtanulnak bocsánatot kérni. Ezzel sokkal többet tanulnak, mint ha van egy örökké türelmes édesanyjuk, aki viszont nem tanítja meg őket a saját gyöngeségeikkel való küzdelemre. Az is igaz, hogy a legjobb, leghatékonyabb módja ennek a küzdelemnek az Úrhoz folyamodás. Kérni kell hozzá a kegyelmet, hogy tudjon ebben előre lépni. Hittel kell kérni ezt az ajándékot, de közben minden emberi erőfeszítést is meg kell tenni, hogy sikerüljön valamelyest előre haladni benne.
Kedves Lelkiatya! Az bűnnek számít hogyha keresztény vagyok 14 éves bérmálás is meg volt, viszont szeretek harcolni, küzdeni pl. edzéseken és ilyen jellegű dolgokat nézni. Nagyon szeretem, de félek hogy ebből bűn lenne-e. Természetesen csak úgy nem verek meg senkit. Ez bűnnek számít? Dominik
Kedves Dominik! A harcművészetet művelni nem bűn. Azt nagyon jó dolgokra is föl lehet használni. Érdemes keményez edzeni, megtanulni ennek a harcművészetnek a rejtelmeit. Ezeknek jó hatása van a testi-lelki állapotra. Minden bizonnyal tanítják is azt, hogy ezzel a tudással nem szabad visszaélni. Ez az a pont, amikor érvényesül, hogy keresztény módon bánsz a tudással vagy sem. A tudást, az erőnlétet megszerezni semmiképp sem bűn. Arra kell még figyelni, hogy a távolkeleti harckultúra vallási-ideológiai eszméje ne zavarja meg a keresztény hitet és gondolkodást. De ettől sem kell félni, hanem a keresztény tanításban is legalább olyan jártasságot kell szerezni, mint a harcművészetben. Illetve sokkal nagyobb jártasságot, hiszen a kereszténység az egész életünket átjárja, ez a testmozgás pedig csupán egy vékony szelete annak.
Kedves Lelkiatya! Restellem, hogy már nem az első levelet írom, de szeretném a véleményét kérni. ... Kérem, ne nehezteljen rám, amiért a véleményét szeretném kérni. A témavezetőmmel a korábbiakhoz képest rendeződött a kapcsolatom, de még így sem olyan mint lehetne. Nem is csak ezért írok most. Akkoriban azt írta nekem, hogy nagyon érzékeny vagyok és hogy a témavezetőm mondjuk úgy bántó viselkedésének inkább örüljek, fogadjam úgy mint valamit, ami megerősít engem. Azért írok Önnek, mert sok minden gyűlt fel bennem az évek alatt, nem csak a témavezetőmmel kapcsolatban és szeretném a véleményét kérni. ... Ami engem illet, soha nem sminkelem magam. Egy ideig az sem esett jól, hogy csak azért mert nem sminkelem magam és nem vagyok túl feltűnő, nem tartanak szépnek, nagyon ritkán kaptam bókot csak úgy, legfeljebb ha egy férfi tényleg randizni akart velem, pedig szerintem szép az arcom, csak mivel nem sminkelek és a ruháim sem kihívóak nem vagyok egy feltűnő jelenség, illetve nem töltök fel magamról rengeteg képet az internetre. ... Volt egy osztálytársam, aki Ukrajnában született és tény, hogy okos volt és jó jegyei voltak, de a származása miatt és a jó ukrán/orosztudása miatt hogy úgy mondjam sztárolva volt. ... Mindketten idegen nyelvből érettségiztünk emelt szinten, ő oroszból, én - bár szintén tanultam oroszt - más nyelvből, neki 100% lett, nekem 90%-en felül. Már akkor is olyan igazságtalannak tartottam más érettségizőkkel szemben, hogy őt engedik egy olyan nyelvből érettségizni, ami anyanyelvi szinten megy neki hiszen olyan nyelvterületen született és a szüleivel is részben azon a nyelven kommunikál és mások meg tanulnak sokat az érettségire. ... Ha megdolgozik valaki valamiért, azzal semmi baj nincs, de itt nem ez történik. Az érettséginél is neki az a 100% ingyen volt a származása és családi háttere miatt, nekem több évnyi sok tanulás volt mögötte. ... Nem akarok túl érzékeny lenni, de bennem összeadódtak ezek a dolgok az emberek részéről. Megbocsátok mindent, de csak úgy elfelejteni mintha mi sem történt volna, azt nem tudom. ... Szeretném ha megmondaná nekem, Atyám, hogy hogyan tudnám elfogadni az életem ahogy van. Nem változtatni szeretnék rajta hanem elfogadni. Az eddigi traumáimat, sérelmeimet, a csalódásaimat, beletörődni szeretnék. Nekem szerintem nem lenne min változtatnom, nem vagyok bunkó másokkal, igyekszek nem megbántani őket, nem írok/mondok sértő dolgokat csak mert rossz kedvem van, barátokat nem hagytam eddig sem ott csak úgy. Lehetek én is jobb amilyen vagyok és igyekszek is, de tényleg nem vagyok az a sértegetős típus. Amin változtathatnék, de nem akarok, az legfeljebb az lenne ha szándékosan igazodnék másokhoz, buliznék én is, feltöltenék sok képet magamról a Facebookra, kiprovokálnám mások dícséretét, mindig jópofiznék akkor is ha az nem szívből jön és inkább igazodnék másokhoz csak azért hogy jobban értékeljenek, de akkor az már nem lenne igazi és én sem lennék boldogabb, mert nem lehetnék olyan amilyen tényleg vagyok, akkor nem magamért szeretnének. ... Minél több csalódás ért és minél többen megsértettek, nem értékeltek, annál jobban szerettem Jézust. Hálás vagyok ezért, az egy ajándék Istentől ha Jézust valaki nagyon tudja szeretni, de azért azt is látom, hogy attól még mert ő (Jézus) szeret, mások nem lesznek velem kedvesebbek és mégha érzem is a jelenlétét, mert érezteti velem a fizikai jelentétét, személyesen nem látom úgy ahogy látnék egy földi barátomat. Minél többen megbántanak és minél jobban szeretem Jézust, annál inkább Jézus a mindenem és hozzá szeretnék hasonlítani, a mai emberek többségétől meg annál jobban különbözni. Minél több rosszat kapok, annál jobb akarok lenni, annál közelebb szeretnék kerülni Jézus bűntelenségéhez. A szívemben egyszerre van jelen ez a Jézushoz ragaszkodás, hozzá hasonulás iránti igény és a fájdalom, csalódás, szomorúság. A szomorúságot próbálom eltüntetni, de nagyon nehéz, csak időszakosan megy. Mit tegyek, hogy amikor legközelebb nem értékelnek, megbántanak vagy eszembe jut egy csalódás, akkor az ne fájjon mint még most? Jézus lenne az út, ez a hozzá hasonulás és a hozzá ragaszkodás? Ha nem ez, akkor micsoda? Már arra is gondoltam, hogy esetleg Isten engem direkt azért teremtett, hogy Jézusé legyek és hozzá hasonló, őt szeressem, hozzá ragaszkodjak, jó tanítványa legyek, tisztább legyen a lelkem, másokat önzetlenül szeressek? Mindenkit erre teremt, de lehetséges, hogy engem tényleg direkt erre teremtett, még jobban mint másokat vagy ez pusztán belemagyarázás? ... Jézusnál jobbat nem is kívánhatnék és nem is akarok, de a sérelmek mégis fájnak és ha egy ember többször megbánt, akkor hiába bocsátok meg neki és maradok kapcsolatban vele, megmarad az emlékezetemben amit okozott és valami megtörik bennem, már nem olyan vagyok mint mielőtt megbántott, hiába szeretem és nem hozom fel a témát. ... Javasolna nekem valamit, hogy miként tudnék érzéketlenebb lenni másokra úgy, hogy megmarad közben a szeretet is irántuk? Reflektálna, kérem, kedves Atyám, arra amit Jézusról írtam? Úgy szégyellem a hosszú levelem, ha Önhöz mennék gyónni, akkor meg is gyónnám, hogy ilyen hosszú levelet írtam, úgy szégyellem, próbálok megváltozni, de nem tudom csak úgy lesöpörni mások rám gyakorolt negatív hatását.
Mint látja, sokat rövidítettem a levelén, nem teljes terjedelmében teszem közzé. Hosszan írt a fájdalmairól, a sérelmeiről, és hosszan írt a Jézussal való kapcsolatáról is. Az előző nem vezet sehová, az utóbbi viszont segít eligazodni, irányt, utat, célt találni. Hogyan tud megszabadulni az emberek véleményének rossz hatásától? Az első lépés, hogy fogadja el, legalább tudatosítsa, hogy ennek nincs semmi helye, semmi keresnivalója az Ön életében. Egyelőre nem érzékelem a szándékot és elhatározást, hogy ettől a fölösleges gondolatától szabadulni akarna. Pedig ez az első lépés, hogy elfogadja és elhatározza, hogy szabadulni akar az emberek véleményének fontosságától. Teljesen mindegy, hogy ki mit mond, mit gondol Önről, ki mit vár el Öntől. Ezek mindig teljesen félrevezetők. Miként az is, ha Önnek vannak elképzelései, elvárásai másokkal szemben. Miért szomorítja el Önt az, ha valaki könnyedén megszerzi a nyelvvizsgát? Nem azt osztályozzák, hogy ki mennyit ült a könyv mellett, hanem a tudást, mindegy, hogyan szerezte meg. Mennyi ehhöz hasonló kiegyensúlyozatlanság, ha úgy tetszik, igazságtalanság van a társadalmunkban! Ha csak azt nézzük, a mély szegénységben élő családok gyermekei messze nem kapnak annyi lehetőséget a tanulásban, mint egy értelmiségi szülőpár gyermekei. De sorolhatnánk még a talentumok különbözőségeit is. Szóval, egyáltalán ne nézzen másra! Hogy tudja ezt elérni? Éppen úgy, ahogy arra Ön is utalt, ha szomorúságában Jézusra tekint. Amikor bántja valami, Jézustól ne csak vigasztalást kérjen, hanem először is bocsánatot. Hiszen Jézus ott van a másik emberben is. Őt is megbántja vele, ha lelkében ítélkezik fölötte. Utána pedig kérje tőle, hogy tudjon ítélkezés nélkül, nagy elfogadással szeretni. A szeretetben se legyen elvárásai mások irányában! Csak Jézustól kapja meg azt a szeretetet, amire Önnek szüksége van. Más erre nem is képes, ezért kicsiben se várja el tőle. A másik ember szeretétenek ne forrása, hanem tárgya legyen. Ne azt várja, hogy Önt szeressék, értékeljék, tiszteljék, hanem minden tekintetben ezt adja meg másnak. Legyen őszinte: egyáltalán nem tudott még megbocsátani azoknak az embereknek, akikről levelében ír. Azt írja, megbocsátja, de nem tudja elfelejteni. Vagyis nem tudott még megbocsátani, csak szeretne. Már ez is nagyon jó, de azért vallja be, hogy a bocsánattól ez még nagyon messze van. Ez is legyen gyónásainak tárgya, hogy bár próbál, de nem tud igazán megbocsátani. Ez okozza és fokozza egyébként a szomorúságát. Ott gyűlnek Önben a fájó emlékek, a megbántások. Lehet, a megbocsátásról egy külön lelkigyakorlatra van szüksége, mert ez még nagyon nem megy Önnek. Azt hiszem, ez az egyik oka ennek a fokozott érzékenységének. Ha ezt belátja, s ezen próbál változtatni, akkor már úton van a megbékélés felé. Az viszont hatalmas ajándék, hogy fölismerte Jézus szeretetét és tud vele élni. Látja, ez meg sok más embernek nem adatik meg. Igen, ez éltesse, ebben fejlődjék tovább, hogy Jézussal minél élőbb legyen a kapcsolata. Ha ez hiteles, akkor ez nem eltávolítani fogja másoktól, hanem nagyobb együttérzést indít majd az Ön lelkében is mások iránt.
Kedves Lelkiatya! Egy nagyon szép táncos műsoron vettem részt,közben csodálattal néztem a gyerekeket,hogy milyen ügyesek. Eszembe jutott ,hogy Isten nagyon szereti őket is ,és biztos gyönyörködik bennük,de sajnos bevillant az is,hogy nagyon sok ember kárhozik el,valaha ők is gyermekek voltak szaladgáltak,játszottak ,vajon mit lát a jó Isten ,ezek a gyerekek,ha felnőnek hova kerülnek... Honnan jönnek ezek a kínzó gondolatok? Mert megfigyeltem már, hogy csak jön hirtelen, és ezen agyalok,mivel van ami nagyon kínzó ,ilyesztő nekem utána tudatosan próbálom elhesegetni. Sűrűn jut eszembe, hogy van akinek a gyermeke elkárhozik,pedig őt is szerette az édesanyja ( remélhetőleg) és jót akarna neki,pláne az Isten. A gonosz tud ilyen gondolatokat belém ültetni?Amivel ilyeztget,gyötör? Egyszer azt olvastam Isten is ad jó gondolatokat az embernek ,mit tegyen meg ,ez így van ? Köszönöm szépen!
Hogy ki kerül a mennybe és ki kárhozik el, ezt nem tudhatjuk. Ezen igazán nem érdemes töprengeni. Ezek hiábavaló gondolatok. Nem azt mondom, hogy a gonosztól származnak, nem kell mindent a sátánra kenni. A gondolataink sokkal inkább a mi gondolkodásunk termékei. Amivel foglalkozunk, az jön vissza. Van, hogy egészen meglepő gondolatok ötlenek föl, de csaknem bizonyos, hogy azoknak is megvoltak az előzményei. Nagy ritkán előfordulhat, hogy váratlanul kapunk megvilágosodás szerű gondolatot az Úrtól. De a gonosz csak azt tudja elénk tárni, ami már bennünk van. Egyébként a gondolatot elhessegetni nem lehet. Az csak akkor megy el, ha más gondolatot ültetek a helyébe. Tehát, amikor elindulnak ezek a hiábavaló gondolatok, akkor terelje a figyelmét másra. Az viszont teljesen helyénvaló gondolat, hogy ha Ön ilyen kedvesnek látja ezeket a drága gyermekeket, akkor Isten mennyivel nagyobb szeretettel fordul feléjük. És nem csak ilyenkor, amikor még kicsinységükben oly bájosak. Ő a legelvetemültebb emberre is ugyanolyan szeretettel tekint, mint gyermekkorában. Ez csak a mi különbségtételünk, hogy a felnőtteket már messze nem tartjuk olyan szerethető, kedves lényeknek, mint a gyermekeket. Ha éppen eszébe jut, hogy ezek a gyermekek vajon üdvözülni fognak-e, akkor mondjon el értük egy imát, hogy ezzel egy kicsit hozzásegítse őket az üdvösségükhöz.
    ... 85 86 87 88 89 
90
  91 92 93 94 95 ...