Hogyan lehet legyőzni az önkielégítés bűnét? Tinédzser korban? (
Csak jelzem, hogy ekkor még könnyebb, mint későbbi korban. S ekkor talán a legfontosabb is a küzdelem, nehogy rögzüljön, mert akkor hosszú távon még sokkal nehezebbé válik.
Az már eleve nagyon jó, hogy szeretné leküzdeni. Ez fontos felismerés, ugyanis a hazug világ megpróbálja elhitetni a fiatalokkal, hogy ez termeszetes jelenség, hogy nem is bűn, hogy nincsen benne semmi rossz. Pedig éppen ezért veszedelmes, mert nagyon erösen rögzülhet. Tönkreteheti a házaséletet, ugyanis, ha rögzült, egyáltalán nem szűnik meg a házasságkötéssel és a természetes házasélettel.
Távolról kell kezdenie. Minden olyan érzékiséget gerjesztő hatást ki kell zárni, amely fertőzheti a gondolatait. Az ilyen tartalmú képeket, főként filmeket mindenképpen kerülje. Ne röstellje a kortársai előtt is ezt vállalni. Ha effélére hívják, ilyesmit kínálnak, bátran utasítsa vissza. Ez nagyon nagy erőt fog adni a "belső szobás" küzdelemben is, amikor mások nem látják. Amikor jelentkezik az érzés, kezdjen el nagyon keményen tornázni. Olyan gyakorlatokkal, amelybe nem kúszik bele az érzékiség kísértése. Pl. nem biztos, hogy jó ilyenkor a fekvőtámasz. De nagyon hasznos a futás, a húzódzkodás vagy bármi más gyakorlat, ami keményen megmozgatja a testet. A lényeg, hogy a figyelmet el kell terelni róla. Ugyanis, ha a gondolatok közé befészkeli magát, onnan nagyon nehéz kiűzni. Igazából nem is lehet, hanem mással kell kitölteni a helyét.
De a legfontosabbat nem mondtam, pedig ezzel kellett volna kezdenem. Istentől kérje ehhöz az erőt. Belátva, hogy gyönge ebben a küzdelemben, Istent kérje, hogy segítsen! Ha megfogadja ezeket a tanácsaimat, ha kitart az Istenhöz könyörgésben, akkor nagyon szép tapasztalatokat fog átélni. Lehet, hogy lesz még egyszer-kétszer bukás, de a küzdelem harca, az olykori sikerek öröme egyre több erőt ad majd. Küzdenünk kell, a küzdelemtől ne féljen!
Kedves Lelkiatya!
Miért van az, hogy mostanában a püspök atyák a liturgia egy részében a legfelső liturgikus ruhájukat nem hordják?
Ősi szokás, hogy a püspök az omofort nem viseli a teljes Szent Liturgia végzése alatt, hanem bizonyos ponton leveszi, majd újra felölti. Ez a fölöslegesnek látszó mozzanat mély jelentéssel bír. A főpásztor akkor viseli az omofort, amikor saját személyében Krisztust jelképezi. Leveti azonban az evangélium olvasása előtt, mert az evangélium szavaiból maga Krisztus szól, úgyszintén a nagy bemenet idején és az anafora alatt, mert akkor Krisztus a szent adományok által van jelen.
Az omofor levételének szimbolikus jelentéséről már Peluszióta Szent Izidor is ír († kb. 435):
„A püspök omoforja, amely gyapjúból, és nem lenből készült, a tévelygő juh bőrét jelképezi, akit az Úr megkeresett és a vállára vett. A püspök, mint Krisztus képmása, Krisztus művét folytatja, és öltözete által azt hirdeti mindenki számára, hogy hasonlóvá vált a Jó és Nagy Pásztorhoz, aki arra rendeltetett, hogy hordozza nyája gyöngeségeit. De figyelj oda jól: amikor a tiszteletre méltó Evangélium megnyitásakor maga az Igaz Pásztor jelenik meg, akkor a püspök feláll és leveti magáról azt a ruhadarabot, amely őt Krisztushoz teszi hasonlóvá, így téve nyilvánvalóvá, hogy maga az Úr áll előttünk – a pásztorok Fejedelme, az Isten és Mindenható Úr” (136. levél).
Ez a szimbolikus gesztus anyaegyházmegyéink legrégibb püspöki szerkönyveiben is fellelhető. Ehhöz tértünk vissza a rendelkezéssel, amelyet a Hierarchák Tanácsa idén nyáron hozott.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy ha valaki nem megy a mise helyett lévő Igeliturgiára hanem otthon imádkozik akkor bűnt követ el? Szentmise kötelezettség van nem Igeliturgia kötelezettség.. Kiborit a kiszámíthatatlan helyzet. Amióta Péter atya beteg sosem lehet tudni hogy mise lesz vagy Igeliturgia, de mindig mise van hirdetve... Emiatt nem merek menni míg az atya meg nem gyógyul..
Ne a kötelezettséget nézzük, hanem a lehetőséget! Nem önmagáért a parancsért írja elő az Egyház a vasárnapi szentmisét, hanem a mi javunkért, a mi hitünk, Isten iránti szeretetünk megerősítéséért. Én egyértelműen azt tanácsolom Önnek, hogy ne azt nézze, hogy lesz-e szentmise vagy sem, hanem életének eltörölhetetlen része legyen, hogy minden vasárnap ott van a templomban. Ha van Eucharisztikus Liturgia, az még nagyobb öröm, ha nincs, azt hiszem, áldozni akkor is lehet az ilyen ige-liturgiákon, már az is nagy dolog. Ha esetleg még ezt sem lehet, akkor is ott van a templomban, együtt más hívekkel, az életének ezt a kis részét odaadja az Úrnak. Persze, kínálkozik az érv, hogy ezt a heti egy órát otthon is odaadhatja. Igen, ha megelégszik a kevesebbel, a kevésbé értékessel, ezt is odaadhatja. Mert hisz kétségtelen, nagyobb áldozattal jár külön elmenni a templomba, mint otthon, a szobában imádkozni. Ráadásul ez utóbbit lehet a templomi szertartás mellett is. Ajánlom is, egyébként Szóval, ne azt nézze, hogy mi kötelező, hanem, hogy mit tehet meg az Úrért. Vannak olyan területek, főként Afrikában, ahol csak évente egyszer látnak papot. Attól függetlenül összejönnek, imádkoznak, gondolom, valaki valami tanítást is ad. Nekik a Jóisten a fontos, nem az előírás. Ha pedig pap is van, szentmise is van, az meg minden mást felülmúló öröm. Azt javaslom, Ön is így tekintsen erre a kérdésre.
Kedves Lelkiatya!
Mi a véleménye arról, hogyha egy fiatal úgy dönt, hogy a negatív gyermekkori és fiatalkori családi tapasztalatok miatt úgy dönt, hogy egyedülállóként, család és házastárs (férj / feleség) nélkül éli le az életét?
A véleményem az, hogy ez egy igen szomorú jelenség. Nem tartom sem jónak, sem egészségesnek. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek férjet-feleséget kell találnia, gyermeket nevelnie. Nagyon különböző életek vannak, s mindnek megvan, meg lehet a maga értéke. De amikor gyermekkori sebek irányítják a felnőtt életet, az sohasem jó. Nem biztos, hogy az adott fiatalnak kell, hogy legyen házastársa, gyermeke, ennek ellenére a gyermekkor fájó emlékeit be kell gyógyítani. Egy másik, erősebb példával élve, ha egy fiúban a rossz anyakép miatt kialakul a nőgyűlölet, akkor ebben nem szabad megmaradnia, hanem ebből neki ki kell gyógyulnia, fölül kell emelkednie, meg kell találni a módját, hogy a szeretethiányt hogyan pótolja, hogy aztán maga is képes legyen szeretetet adni. Tehát, az ilyen fiatalnak azt ajánlanám, hogy keressen föl szakembert, vagy egy lelkiatyával kezdjen alapos lelki munkába, hogy ezek a gyermekkori rossz élmények a helyükre kerüljenek a lelkében, az életében. És majd ezek után tud igazán szabadon dönteni, hogy milyen életállapotot szán neki az Isten.
Kedves Atya!
Kérem erősítsen, vagy cáfoljon meg... ugye nem én vagyok azert a hibás, mert az alkoholista anyukámmal megszakitottam a kapcsolatot, miután szules utan 2 nappal a lakasomon a férjemnek nekiallt es nagyon csúnyán viselkedett, átkozódott, majd ittas állapotban hazavezetett?
Ezek után mindenkinek saját magát állítja be áldozatnak. Engem ez nagyon bánt, a terhességem alatt is próbáltam vele szépen is csúnyán is, de egyszerűen semmilyen hatást nem ertem el vele. A Tízparancsolatban is le van írva, hogy tiszteljük anyánkat és apánkat, na de így hogy? Isten vajon megbocsáthat nekem ezért a döntésemért?
Én is úgy gondolom, hogy jól döntött, ha igyekszik az életét elhatárolni az édesanyjának ettől az elviselhetetlen viselkedésétől. Nem csak érthető, de bölcs döntés is. Most elsősorban az Önök életét, férje és gyermekei nyugalmát, fejlődését kell szem előtt tartania. Próbáljon meg nem haragudni az édesanyjára, hiszen nem ővele veszekszik, vitatkozik, hanem azzal az átkos alkohollal, ami ilyenné tette őt. Legbelül ő is szeretne más lenni, de egyelőre erre képtelen. Viszont most, egy ideig jól teszi, ha távol tartja őt a családjuktól. Imádkozzék az édesanyjáért, de egyelőre fizikailag nem tud neki segíteni. Ezt is be kell tudni látni. Ezért is kell imádkozni. Isten nem csupán megbocsát Önnek, hanem megáldja ezt a küzdelmét.
Vállaljunk harmadik gyermeket?
Igen, természetesen. Ne féljenek az áldástól. Isten mérhetetlenül gazdagon megjutalmazza Önöket a belévetett bizalomért. Mert az is igaz, hogy arra is nagy szükség van. Bízzanak Istenben, hogy ő támogatja, erősíti majd az Önök családját. Ha csak emberi módon akarnának számítgatni, akkor nem fogják meglátni Isten hatalmas ajándékait.
Tisztelt Lelki atya!
Láttam interneten egy érdekes dolgot. USA-ban egy Máriapócs nevezetű községet. Utána is néztem, nagyon érdekes. A kérdésem az lenne, hogy ezek a nővérek, akik ott élnek, ők monasztikus nővérek? Mert eléggé furán élnek, járnak hozzájuk civilek, ők is kijárnak ki. Szüleikkel találkoznak.
Tehát ők monasztikusak? Vagy valamilyen mas rendszerben élnek?
Köszönöm!
Valóban, nagyon érdekes az Ohio államban lévő Máriapócs története. Az Egyesült Államokba kitelepült görögkatolikusok, egy nevét föl nem fedő adományozónak köszönhetően, az új hazában is kialakították a máriapócsi zarándokhelyet. 1956 augusztusában szentelték föl, s akkor a közelében élő, Magyarországról származó bazilita nővérek gondoskodtak a zarándokokról. Ők nem voltak monasztikusak, de nagyon imádságos szerzetesi életet éltek. Őket váltotta föl egy új közösség a kétezres évek elején, amely kezdettől fogva a monasztikus életet követte. Azóta szépen lassan növekedett a számuk, ma 7 nővér tartozik a közösségbe. Célkitűzésük valóban monasztikus, de annak egyfajta amerikai változatát élik. A közösségi médiában is erőteljesen jelen vannak, sokan látogatják őket. A melletük lévő zarándokhelyről viszont a parmai egyházmegye gondoskodik. Ott nem állandó rendszerességgel, de a nővérek azóta fölépített kis templomában minden nap van imádság, zsolozsma, amibe mások is bekapcsolódhatnak. A monasztikus szerzetesek elsősorban az imádságukat ajánlják föl az Egyháznak.
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves lelkiatya miért nem tudok imádkozni önkielégítés bűne után? Más bűn után nem tapasztaltam ezt, de ilyenkor úgy érzem hogy nem tehetem meg olyan képmutatás lenne a legundorítobb bűnnel bántom meg az Urat aztán meg mégis könyörögni szeretnék a bocsánatáért, pedig tudom hogy újra elfogom követni ezt a bűnt! Sosem fogok más emberrel együtt lenni, mert tudom hogy nem szabad! A férfiaktól félek mióta gyermekként olyan dolgokat éltem meg amiket szégyenlem és nem is teljesen értem (nem is mindenre emlékszem) de néha nem értem miért de vágyom is rá (legalább akkor szerettek?), a saját nemem pedig tilos! Tényleg képmutatás lenne a bűn tudatában könyörögni az Úrnál hogy könyörüljön rajtam pedig tudom hogy újra elbukom és egy luzer vagyok!
Írtam már erről néhányszor, hogy a szexuális bűnöket azért érezzük - tévesen - súlyosabbnak más bűnöknél, mert hozzátársul a természetes szemérem, a szégyenérzet, s az ember összekeveri a bűntudattal, bűnbánattal. Ez a bűne nem súlyosabb, mint sok egyéb bűne. Ne alkudjon meg egyikkel sem, nem erre biztatom, de az biztos, hogy ennél súlyosabb búnei is vannak. S ha azok után tud imádkozni, akkor ezen cselekedet után csupán a prüdéria gátolja abban, hogy az Úrhoz forduljon. Ez Ádám és Éva magatartása, akik a bűneset után elbújtak az Úrtól. Ebbe a hibába nem szabad beleesni. Imádkozni mindig, minden körülmények között, minden lelkiállapotban lehet és kell. Ha súlyos bűnt követett el, akkor kiáltson az Úrhoz bűnbánatért, bocsánatért, de ne forduljon el tőle, ne akarjon elbújni, mert az úgysem lehetséges.
Persze, megértem, hogy az Ön esetében ez egy többlet teherrel még nehezebb. Javaslom, hogy keressen föl pszichológust vagy más segítő szakembert, akivel átbeszéli ezt a gyermekkori traumáját. Nem szabad hagyni, hogy ez a sebzettség az egész életét, gondolkodását megmérgezze. Van gyógyulási lehetőség, van kiút, nem is olyan nehéz, nincs is olyan messze. Ez legyen most a legelső, minden mást megelőző törekvése, hogy szabaduljon meg ettől a fölösleges tehertől. Utána már egészen másként fogja látni a világot, önmagát, a férfiakat, a házasságot. Ezt a gyógyulását is kérje az Úrtól, és bátran bízzon benne, hogy meg is adja. Mondom, már nincsen olyan messze...
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy miért érezheti egy nő hogy az Úr hívja papnak ha nem lehet? Hogy lehet ezt kiölni? Teljesen zavarba vagyok mert közben az Úr Jézus azt mondta hogy engedjem el a papi hivatásra vágyakozást és keressem Szent Józsefet. De nem tudom hogy tehetném ezt meg.
Félreérti az Úr üzenetét. Miért adna Isten olyan késztetést, amely szembe megy a saját maga által alapított és Lelke által fenntartott Anyaszentegyházzal? Ki kell tisztáznia, hogy mi az igazi hivatása. Sok fiatalember érzi úgy, hogy papnak kell lennie, aztán, ha esetleg fölveszik a szemináriumba, lassan kirajzolódik számára, hogy noha van benne elkötelezettség, erős szándék az Úr követésére, de azért ez még nem biztos, hogy a papi hivatás, s egy idő múlva aztán elhagyja a szemináriumot. Sok ilyen megéltünk. Azt tanácsolom tehát, hogy tekintsen mélyebbre: miben tud valóban kibontakozni az Isten iránti ragaszkodása és az embereken való segítés vágya. Amíg morfondírozik és kesereg azért, hogy nem lehet pap, addig biztosan nem fogja megtalálni a saját, valóságos hivatását.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy mi a véleménye a da Vinci kódról? Elolvastam és teljesen össze zavart és elbizonytalanodott a hitem. Félelem szállt rám.
Rettentő nagy butaság. A hithöz semmi köze. Fantázia szüleménye, amely legfőképp arra jó, hogy hiszékeny embereket megzavarjon. A félelem megjelenése is világos jele a tévedésnek. Isten nem félelmet akar kelteni, hanem bizalmat, bátorságot, erőt, örömöt. Csukja be a könyvet, és adjon hálát azért, hogy az életünk Isten kezében van, s efféle agyszüleményektől egyáltalán nem kell tartani.
Kedves lelkiatya hogy lehet legyőzni a gőgöt? Sokszor vagyok öntörvényű és makacs ezek ellen mit lehetne tenni? Mint egy fal törő kos (ez a horoszkópom) Szeretnék szelíd és alázatos szívű lenni, de kemény a szívem. Kérem adjon ötletet hogy változhatnék meg.
Annak ellentétpárjával, az alázattal. Minél több alázatot igénylő tettet vigyen végbe! Pucolja ki a vécét mások után, tisztítsa ki a cipőjét valakinek, persze, titokban, stb. A horoszkópjával ne törődjék! Ha azt fürkészi, akkor nehezebb lesz kilépni abból a magatartásból, amely erre készteti. Persze, kérnie is kell a Mindenhatótól. Meg fogja adni Önnek, ha őszintén kéri, és őszintén törekszik is rá.
Kedves Lelkiatya!
Most olvastam a debreceni Tócóskerti görögkatolikus templom hirdetésében az alábbiakat, a feleségemmel mélységesen meg vagyunk döbbenve. Mi katolikusok vagyunk és nem ortodoxok! Hisszük-e hogy a katolikus egyházat a Szentlélek vezeti? Vajon akkor szép lassan a katolikus egyházhoz való tartózkodásukat sorban ledobjuk magunkról?
Kezdődött az egyik legszebb katolikus dogmával, a Szeplőtelen fogantatás dogmájával, aminek az ünnepe december 8-án van. Ezt kidobták, mondván a december 9-i, Szent Anna csodálatos foganásának az ünnepe ősibb, s hogy az gyakorlatilag ugyanaz. Nem ugyanaz! Az ugyanis sehol sincs benne kiemelve, hogy az Istenszülő Szűz az áteredő bűn foltja nélkül fogantatott. És a december 8-i ünnep erről szól! Semmi akadálya nem lett volna annak, hogy mindkét ünnepnap meg legyen ülve! Ezzel elkezdődött a vissza ortodoxizálódás folyamata. Most pedig, hogy kidobásra kerül a katolikus egyház tanítása, hogy a Szentlélek az Atyától ÉS A FIÚTÓL származik, ez azt jelenti hogy a katolikus egyház zsinatai, amelyeken az ortodox egyház már nem vett részt, nem érvényesek?!
Kérem szépen, mi katolikusok vagyunk és nem ortodoxok! Éppen elég törtést okozott a nyugati (római) egyháznak a II. Vatikáni zsinat - a liturgia kicserélése egy erősen protestantizáló rítusra -, ami hitvesztést okozott, az Eucharisztia valóságában való hit elvesztése (lásd a szentségtörő kézbe áldozás gyakorlatát), most a keleti egyház is elhagyja a Katolikus Egyházat?!
Íme, a hirdetés szövege:
1. Görögkatolikus Egyházunkban a Hierarchiák Tanácsa döntésének - Görögkatolikus Metropólia 2025. évi II. számú körlevele, Hitvallás szövegének módosítása, (274/2025.) - értelmében szeptember 1-től az 1700 éve megtartott I. és II. Egyetemes Zsinaton megfogalmazott Hitvallás eredeti formájához – ami az összes keleti egyház ősi kincse - térünk vissza, s ez alapján imádkozzuk majd a Hiszekegyet minden szertartáson, és egyéb alkalmakkor. Ebben megvalljuk, hogy a Fiú egylényegű az Atyával és hogy a Szentlélek az Atyától származik. Ez a két pontosítás valójában a katolikus egyház egységének erősödését szolgálja, mivel az Apostoli Szentszék szerint is az ősi Hitvallás szövege teológiailag kifejezőbb, ezért az ősi hagyományhoz való visszatérést bátran ajánlja, és egyben kéri is. A Hitvallás helyreigazított szövegét, az imakönyvméretű kártyákat, hamarosan kézbe vehetjük, a Főegyházmegye jóvoltából.
Köszönöm, hogy idézett a hirdetésből, mert ez nekem is segít a válasz megírásában. Én is idézek: "Ez a két pontosítás valójában a katolikus egyház egységének erősödését szolgálja, mivel az Apostoli Szentszék szerint is az ősi Hitvallás szövege teológiailag kifejezőbb, ezért az ősi hagyományhoz való visszatérést bátran ajánlja, és egyben kéri is." Sokan még mindig nehezen tudják elfogadni azt, amit Szent II. János Pál pápa és utódai is hangsúlyoztak, hogy a bizánci rítusú katolikusoknak vissza kell térniük saját hagyományaikhoz, és ha évszázadokon át átvettek latin szokásokat, azokat ki kell tisztítani a keleti egyházak gyakorlatából, hogy minél hitelesebben élhessék meg a maguk saját lelkiségének szokásait. Ebben fokozatosságot és a hívek tájékoztatását is erősen ajánlja. Ezekre a lépésekre már nagyon régóta készülünk. Egymás között hosszú ideje beszélgetünk róla, a püspök atyák ez év elején jelentették be, hogy Niceai zsinat 1700. évfordulója jó alkalom lesz arra, hogy az ekkor (és az utána való Konstantinápolyi zsinaton) megfogalmazott hitvalllás szövegéhöz térjünk vissza. Ezzel egyáltalán nem tagadjuk meg a katolikus egyházhoz tartozásunkat, hanem sokkal inkább megerősítjük azt. Két különböző teológiai megközelítés, hogy a Szentlélek származik-e az Fiútól vagy sem. Mindkét megfogalmazást lehet jól érteni. Bízzunk a püspökeinkben, hogy magasabbról látva helyes irányba vezetik a rájuk bízottakat!
https://utkereso.mariaradio.hu/kézbe-áldozás-11 21 kedves lelkiatya akkor aki kézbe áldozik az halálos bűnben van? Válaszát előre is köszönöm Piroska
Kedves Piroska! Ugyan nem sikerült megnyitnom azt az oldalt, amelyre a levele utal, de azt nem látva is megerősíthetem Önt, hogy egyáltalán nem halálos bűn kézbe áldozni. Hiszen az egyházunk nagyon ősi gyakorlata ez, amelyet nemrégiben vissza is hoztak a római katolikus templomokban. Ezektől a szélsőséges véleményalkotásoktól mindig érdemes magunkat távol tartanunk. Én sem vagyok híve a kézbe áldozásnak, ez a bizánci liturgikus gyakorlatunktól nagyon távol áll, de azért semmiképpen sem szabad bűnnek tekinteni ezt a mozdulatot, amelyet, mondom, egyes egyházak elő is írnak.
Kedves Lelkiatya! A Biblia szerint lessz egy csoport akiket Isten maga pecsétel el a Száznegyven négyezer kiválasztott!!! Az lenne a kérdésem hogy ez azt jelenti hogy csak ők üdvözülhetnek??? A többi ember a pokolra jut??? Vagy hogy kell értelmezni a Jelenések könyvének ezt a részét Válaszát előre is köszönöm!!!
A Jelenések könyve roppant rejtélyes szövegünk, amelynek nagyon sokféle értelmezése lehetséges. S azok közül egyikre sem lehet azt mondani, hogy ez az egyetlen helyes értelmezés, a többi meg butaság. Azt leszögezhetjük, hogy egy költői szövegről van szó, amellyel a szerző a saját kortársait akarta megerősíteni a hitben, az üldözések közepette is a kitartásban. Aztán nagyon sok minden kiolvasható belőle a már kialakult ősegyház liturgikus és lelkipásztori életéből. Azt is fontos látni, hogy nem valamiféle jövőbelátó írás, amely megmondaná, hogy mi hogyan fog történni. Sem nem tájékoztatás a mennyország történeseiről - már ha ilyenek vannak -, vagy a földi eseményekről. Sokan szeretik ezeket kiolvasni belőle, de ezek mindig csak az emberi elképzelések, amelyeket jó lehet illusztrálni a könyv roppant gazdag képi világával. Hogy nem számszerűen száznegyvennégy ezren lesznek az üdvözültek, ebben biztosak lehetünk. Már ha szó- és számszerinti jövendölésnek vennénk ezt a leírást, akkor is erős önellentmondásba kerülnénk, hiszen nem sokkal később a szintén mennybe jutottak megszámlálhatatlan sokaságáról olvashatunk: "Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni" (Jel 7,9). A száznegyvennégy szimbolikus szám, ahogyan maga a könyv is magyarázza, tizenkétszer tizenkét ezer. Ez minden bizonnyal utal az ószövetségi tizenkét törzsre és az újszövetségi tizenkét kiválasztott apostolra. A bizánci egyházunk nem is olvastatja ezeket a szövegeket egyik szertartásunkon sem, viszont a költői nyelvezetében, a liturgiában nagyon sokat merít belőle. Úgy használja ezt a könyvet, ahogyan adja magát: a maga költőiségében. Racionális következtetéseket belőle levonni alaptalan próbálkozás.
Tisztelt Lelkiatya !
Kerem adjon tanácsot mit tegyek! A férjem 18 évvel idősebb mint én 3 lányunk van. Nagyon lusta ember egész nap fekszik ,telefonon játszik. Kiabal átkoz, ha hozzá szólunk ha valami nem úgy van ahogy neki kellene lenni. Volt hogy q nagyobbik lányunk megölelte ö megfelpofozta hogy ne érjen hozzá. Úgy csinál mintha egyedül wlne ,nem foglalkozik velük. Mikor rá hagyom q gyerekket mert megyek vásárolni elalszik inkább szinte egyedül vannak itthon. Férfi munkát mindent én végzek és ha valami nem jó ordit és fenyeget hogy megver . Csókos házunk van a válás nem opció. Mit tegyek ? Azért imádkozom hogy meghaljon Isten akaratával.
Bocsásson meg, hogy azzal a nem udvarias megjegyzéssel kezdem, hogy mennyire visszás helyzetet teremtettünk magunk körül. Az emberekkel elhitették, hogy a "válás opció", tehát lehet válni, ha nem sikerült a házasság, le lehet cserélni a házastársat. Ám az anyagi érdek mégis egyben tudja tartani a családot, annak van akkora ereje, hogy minden nehézség ellenére kimondjuk: nem válhatunk el. Holott ez az alapigazság. Válás nincs, amit Isten egybekötött, azt ember nem választhatja szét.
De igazán nem bántani akarom Önt, hiszen végtelenül nehéz helyzetbe került. A jelentős korkülönbség is könnyen okozhat ilyen fájó eltávolodást, de azért nem lehet erre sem visszavezetni mindent. Ön jó lélekkel ment a házasságba, szerető férjet, gyermekeket, boldog családot szeretett volna. Meglepő talán, de azt kell mondanom, hogy ez még mindig lehetséges. Ne a férje halálát, hanem a megtérését kívánja! Ezért pedig nyugodtan imádkozhat is nagy odaadással. A haláláért nyilván ne imádkozzék. Azért sem, mert ez a legnagyobb szeretetlenség, amikor a másik létének megszűnését kívánjuk. Ilyen élethelyzetbe került. Ebben volt saját felelőssége is, nem okolhat másokat emiatt. De ez is lényegtelen. Ami fontos, hogy Isten az Önök mostani, nagyon rossz élethelyzetéből ki tud hozni még valami nagyon jót. Csak Istennel kell átélnie azt, amiben van. A gyermekeit nagyon erősen tanítsa meg imádkozni. Minden vasárnap legyenek ott a templomban, együtt imádkozzanak az édesapjukért. Mondja nekik azt, hogy beteg. Ez hazugság? Nem, hiszen borzasztó szeretetképtelenségben szenved a férje. Ennél rosszabb betegség talán nincs is. Abban legyen okos, hogy a hétköznapokat hogyan szervezi meg. Az biztos, hogy a férjére nem számíthat. Hát ne is számítson! Az csak még jobban megnehezíti a szeretetét, a hitét, ha minden tapasztalata ellenére abban reménykednék, hogy mégiscsak számíthat rá. Nem, nem számíthat rá. Ez rossz, de ez az igazság. Attól többet szenved, ha ezt nem fogadja el, ha lázad ellene, noha tenni ellene nem tud semmit. Ne gyötörje magát ezzel! Fogadja el, hogy rossz férje van! Ezzel, ővele és ezzel a helyzettel kell együtt élnie. A gyermekeit nevelje szeretetre, hitre! Ebben sok öröme lehet. Milyen jó, hogy ők vannak. Rajtuk keresztül akarja Önt megerősíteni az Úr, hogy ne veszítse el a hitét és a reményét a szeretetben.
