Kedves Lelkiatya!
Tudom, hogy nem haragudhat testvér a testvérére, és félek is ettől az érzéstől, de mit tehetnék ellene?
Egy nővérem van, tőlem 10 évvel idősebb, már nyugdíjas. Kb 35 km-re lakik, egészséges, bír.
DE: 2018 februárja óta nem volt nálunk, hiába hívom. Évekig engem sem hívott, végül én hívattam meg magam tavaly nyáron. Telefonon hívni csak én szoktam, de nyáron azt sem tudom, mert egész nap a kertben van, este meg már nem szokták felvenni a telefont.
Semmi konfliktus, gond nincs se kettőnk, se a családjaink között. Mégis, ha én nem keresem a kapcsolatot, Ő nem közeledik.
Most nyáron lesz az idősebbik fiamék esküvője. A lányomék vállalnák, hogy hoznák, vinnék őket autóval, mivel a sógorom már idős, és nem mer hosszú úton vezetni. Ennek ellenére sem jönnek. Az egyetlen élő saját rokonom- Ami pedig a legjobban fáj, hogy még arra sem méltat, hogy felhívjon, és NEKEM, a testvérének mondja el, hogy elnézést, nem tudnak jönni. és megindokolja. Mindez nagyon rosszul esik.
Mit tegyek, hogy Istennek tetszően cselekedjem? Hogyan viszonyuljak ezután a testvéremhez? Jogos-e a neheztelés a szívemben? Bűn-e? Így hogy gyónjak, áldozzak? Hogyan tovább a kapcsolatunkkal? Hiszen egyértelmű, hogy csak én szorgalmazom. Az én szívemben meg így már nagyon sok tüske halmozódott fel az évek során.
Köszönöm, ha tanácsot ad, hogyan lehet ezt az egyoldalú testvéri kapcsolatot hívő keresztényként, Istennek tetszően folytatni, élni.
Ha szereti a testvérét, akkor ne elvárásai legyenek vele szemben, hanem megértése. Láthatóan ő más gondolkodású, mint Ön. Minden bizonnyal békésen elvan a maga csöndes, visszahúzódó életével. Főként, ha a férje már idősebb ember. Igen, a viszonyukban így alakult, hogy Önre hárul a kapcsolatuk ápolása, megtartása. Ne csodálkozzék, kivált ne mérgelődjék ezen! Tartsa fenn továbbra is ezt a kapcsolatot, de nem tolakodó módon! Lehet, hogy elég, ha évente egyszer-kétszer találkoznak, havonta hírt adnak egymásról telefonon vagy más módon. Csöndes, erősen visszafogott, nem annyira élő kapcsolat. Ez nyilván az ő zárkózottsága miatt van így. Dehát meg tudja változtatni? Nem. Ne is akarja! Ne várja el, hogy ő is úgy gondolkodjék a rokoni kötelékről, mint Ön. Persze, emiatt Önnek sem kell a sajátját megváltoztatni. Tehát tegyen apró lépéseket továbbra is a kapcsolatuk ilyen kislángon égő fenntartására.
Lehet, azzal kellett volna kezdenem, hogy az Ön szomorúsága emiatt a helyzet miatt teljesen érthető. Ez a szomorúság nemhogy nem bűn, hanem kifejezetten dicséretes. Hiszen testvéri szeretetből fakad. De ismétlem, fogadja el, hogy az ő szeretete más, másként fejeződik ki. Persze, leginkább sehogy, de ez nem az Ön felelőssége. Fogadja el! Hogy nem jön a szép családi eseményre, ez is nagyon elszomorító. De nem kényszerítheti. Lehet, nem érezné jól magát ebben a helyzetben. Akkor csak még nagyobb szomorúságot vennének a nyakukba, ha ott a szép ünnep, a két rokon meg fanyalog, vagy legalábbis csöndben visszahúzódik. Úgyhogy ezt is fogadja el! Emiatt nyugodtan mehet gyónni, áldozni. Korántsem olyan nagy bűn ez, hogy ezt a nehéz helyzetet egyelőre nem sikerült jól kezelnie. De tanulgassa. Tanuljon úgy szeretni, ahogy arra a másiknak szüksége van, ne pedig úgy, ahogy az Ön gondolja jónak!
Tisztelt Lelkiatya ! Keleti egyhazunban milyen imak vannak az Orangyalunkhoz ? Valaszat koszonom ! Levente.
Ideírok kettőt.
Krisztus szent angyala, szentséges őrzőm, ki a szent keresztség óta mellém rendeltettél, eléd borulva fohászkodom: őrizd meg lelkemet és testemet, bárha rossz cselekedeteimmel és restségemmel magam ellen ingereltem is magasztos fölségedet, sokféle szégyenletes tetteimmel pedig, mint hazugsággal, rágalmazással irigységgel, gyanakvással, kérkedéssel, engedetlenséggel, felebarátaim iránti gyűlölködéssel, bosszúvággyal kapzsisággal, tisztátalan gerjedelmekkel, haraggal, fösvénységgel, torkossággal, mértéktelenséggel, szószátyárkodással, hiábavaló, gonosz gondolatokkal, kevélységgel és utálatos gőggel magamtól elűztelek én, kiben minden helytelen vágy készakaratra talál. Ó gonosz kívánságaim! Olyanokat teszek én, szerencsétlen bűnös, minőt még az oktalan állatok sem tesznek! Hogy tekinthetsz rám te, szentséges őrzőm, vagy miképpen közelíthetsz hozzám, ki oly igen bűnös vagyok? Mily szemmel nézhetsz rám, Isten szent Angyala, hiszen utálatos tetteim már teljesen behálóztak engem? Vagy hogyan kérjem elvetemült gonoszságaim bocsánatát, melyekbe éjjel-nappal mindenkor visszaesem? De ó, szent őrzőm, leborulva mégis hozzád fohászkodom: könyörülj meg rajtam, bűnös szolgádon, s az összes szentekkel egyetemben, jöjj segítségemre szent imáiddal, s tégy engem Isten országának részesévé most és mindörökké. Amen.
Krisztus angyala, szent őrzőm, lelkem és testem oltalmazója, bocsásd meg nekem, amit a mai napon vétettem. Ments meg engem a rám törő ellenség minden gonoszságától, hogy az én Istenemet bűnök által soha többé ne haragítsam! Imádkozzál értem, érdemtelen, bűnös szolgádért, az én Uram Jézus Krisztus Anyjával és az összes szentekkel együtt, hogy méltóvá lehessek a Szentséges Szentháromság kegyelmére és irgalmára. Amen.
Kedves Lelkiatya!
Én írtam Önnek azt a kérdést,hogy szorongok amikor betegek a gyermekeim.
Azt írta ez lelkibetegség,és valószínűleg valamelyik szülőm is szenvedhetett ilyenben.
Az édesanyám pánikbeteg volt,olyan szinten elhatalmaosodott ez nála,hogy már ki se mert mozdulni ,végül elment egy pár hetes terápiára,ahol pánikberegeket,szorongásos zavarokkal küzdőket segítettek.
Utána sok javulás volt nála.
Fiatal lány voltam mikor láttam mennyire retteg ,fél az orvosi eredményeitől ,rákszűrés eredménytől.
A családjában sokan meghaltak rákban,az anyukája is .
Egyszer volt egy olyan mondata,hogy én biztos,hogy ebben fogok meghalni egyszer.
Sajnos 39 évesen méhnyakrákban meghalt,de Istennek hála szentségekkel.
Most ő is lelkibeteg volt?
Lehet anya miatt nálam ez a hajlam félelemre?
Hozzátenném 2 testvérem is pánikbeteg,felnőttként alakult ki.
Mi okozza ezt a betegséget?
Lehet olyan,hogy Isten megengedi mert jót tud kihozni belőle?
Most ő azért lett rákos,mert félt tőle?
Köszönöm szépen a válaszát!
Igyekszem visszafelé válaszolni a föltett kérdéseire.
Nagy valószínűséggel van összefüggés aközött, ha valaki állandóan retteg valamilyen betegségtől, akkor meg is kapja azt. Szerintem nincs arról kimutatás, én legalábbis nem tudok róla, hogy az ilyen emberek előre megérzik a saját betegségüket, és az következik be, vagy a belső világuk produkálja azt, ami bekövetkezik, a pszichéjük termeli ki a szomatikus jelenségeket. Legalábbis ez utóbbira bizonyítottan sok példa van.
Hogy Isten megengedi a rosszat és jót tud kihozni belőle, ez egyértelmű. Épp az imént magyaráztam ezt valakinek.
A pánik betegség egyelőre sok rejtélyt hordoz. Szemlátomást ma sokkal gyakrabban jelenik meg, mint régebben. (Bár olyan vélemény is van, hogy korábban is volt, csak akkor nem ismerték föl. Én úgy gondolom, hogy a mai egészségtelen világunk termeli ki az új betegségek jó részét.) Gyógyítani nem könnyű, de lehet tünetmentessé tenni. Ebben gyógyszerek is, terápia is segíthet. Persze, Isten csodás módon ezt is meg tudja gyógyítani. De nagyobb csoda, ha az ember megtanul együttélni vele. Akár a saját testében, akár a saját családjában. Nem könnyű, de megtanulható, elsajátítható, áldássá válhat ez is.
Minden bizonnyal ennek a családi jelenségnek van szerepe abban, hogy Ön is jobban aggódik, mint kellene. De ezzel is meg lehet tanulni élni, s ebből azért lehet gyógyulni. Ezt az utat javaslom Önnek - mint a korábbi válaszomban is. Induljon el a gyógyulás, a megszabadulás útján! Ehhöz mindenképpen lelkiatyára van szüksége. Ha jól értelmezem, az Ön esetében ez messze nem annyira súlyos, hogy szakemberhöz kellene fordulnia. Forduljon inkább Krisztushoz, ő az igazi gyógyító! Kérjen bizalmat, hiterősítést tőle! Egészen bizonyosan megkapja, ha hittel kéri. A lelkiatya nem is annyira azért kell, hogy tanácsokat adjon, hanem, hogy az Ön hitét minél jobban megerősítse.
Kedves Lelkiatya!
Jézus sokat szenvedett,és ezt mind csendben tűrte.
Észrevettem már testi fájdalom esetén,pl legjobban szülésnél,hogy milyen sokat számítanak a jó gondolatok, légzés,hogy nem harcolni a fájdalom ellen, hanem úgymond engedni,hogy megtörténjen,csendben nem zúgolódva,hogy jaj de fáj....hanem átadni magamat ennek!
És az is feltűnt ,hogy más fájdalomnál is az elfogadás mintha segítene elviselni a fájdalmakat , mintha a nyavíkolás rosszabbá tenné,vagy ha arra gondolok igen most fáj valamim ,de akár úgy is felfoghatom minden fájdalmam felajánlom a bűnösök megtéréséért,vagy próbálom csendben tűrni,mert arra gondolok, hogy egyébként is van,volt jócskán bűnöm ami miatt még akár jogos is lehet ez a fájdalom.
Vagy rosszul értelmezem esetleg?
Ő adhat fájdalmat azért ,hogy fejlődjünk?
Köszönöm a választ!!
A sokat szenvedett emberek tapasztalata ez. Legalábbis azoké, akik tudatosan élték át a szenvedést, kivált, ha abban Krisztus szenvedéséhez való kapcsolódást, magával Krisztussal való egyesülés útját látták.
A föltett kérdésre azt mondom, mint sok más alkalommal is: Isten nem akar nekünk rosszat, soha, semmilyen körülmények között. De megengedi, hogy rossz dolgok történjenek velünk, és azokat mindenható erejével képes átalakítani. Ez a kulcsa annak, hogy a rossz dolgok, például a szenvedés is javunkra válhat. Igen, ilyen módon a szenvedésben nagyon sokat fejlődhetünk. Isten megáldja a szenvedéseinket, és jóra fordítja azokat. Nekünk ehhöz Istenre kell tekintenünk, és elfogadnunk a vele való együttműködést a szenvedésben is.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Érdeklődnék, hogy keleti szerzetesjoggal, egész pontosan a monasztikus/rendbéli életre való alkalmasság és alkalmatlanság kérdéskörével foglalkozó cikket, könyvet hol tudok elérni? Elsősorban az egészségi állapotra vonatkozó előírások érdekelnének mélyebben, kánonjogi szemmel.
Köszönöm előre is:
Teréz
Kedves Teréz! Két olasz nyelvű szöveget találtam, amelyben ezekről a kérdésekről találunk eligazítást. De attól tartok, ilyen sajátos kérdésre nem könyvekben lehet választ találni, hanem személyes beszélgetésre vagy beszélgetésekre van szükség olyan szerzetessel, aki jól ismeri a szerzetesi élet rejtelmeit. Javaslom, hogy keresse föl valamelyik szerzetes közösséget, és ott kérjen eligazítást ebben a kérdésben.
A két könyv:
Pujol, Clemente, La vita religiosa orientale: Commento al Codice (Róma, Pontificium Istituto Orientale, 1994)
Il monachesimo orientale: Atti del Convegno di studi orientali, 1958, április 9-10-11-12, Roma, Pontificio Istituto Orientale, (Ez a kötet a Pontificio Istituto Orientale által Rómában, 1958. április 9-12. között rendezett konferencia szerkesztett anyagát adja közre. Az írások főként francia és olasz ill. német nyelven találhatók meg benne.
Kedves Lelkiatya! A görögkatolikus tanítás szerint, a liturgián, amikor a pap áldást ad, keresztet kell vetni vagy sem? Mi a gyakorlat, mi a helyes és mit kell tennünk?
Köszönöm válaszát!
Üdv: Glória
Nálunk nincs olyan szigorú szabályozás, hogy mikor mit kell csinálni és mit nem. Rítusunk, miközben erős követelményeket szab, közben nagy szabadságot ad. Ha áldást kapunk, akkor keresztet szoktunk vetni. Ez igaz. De ha valaki nem vet ilyenkor keresztet, nem kell rászólni, mert az sem hiba.
Kedves Lelkiatya!
Négy gyermekes édesanya vagyok.
Abban szeretnék tanácsot kérni, hogy miként tudn?m leküzdeni a betegségektől való félelmemet ,nem feltétlenül magamra értem,inkább jobban a gyerekekre.
Ha nagyon köhögnek ,vagy hányás van szó szerint szorongok ,a hangja is ilyesztő számomra.Összerezzenek mint egy falevél ,olyan rossz érzés,szeretnék erős lenni,volt már,hogy nem annyira féltem ,de ez ritkán adatott meg.
Amikor betegek mindig imádkozom értük,sőt szentképet is teszek melléjük !
Köszönöm szépen
Isten áldja!
Önnek mindenképpen állandó lelkivezetőre van szüksége. Ebből a lelki betegségből nem könnyű meggyógyulni, de nem lehetetlen. Nehézséget okoz, hogy alapvetően a szeretet vezérli, s ez eleve nem lehet rossz. De hiánybetegség kíséri, a ráhagyatkozás, az ősi bizalom fölébresztése. Ebből kigyógyulni egyedül, könyvek segítségével, egyéni erőfeszítéssel aligha lehetséges. Állandó lelki beszélgetésekkel lehet apránként levetkőzni, vagy inkább feltölteni a hiányzó bizalom-tartályokat. Igen, ebből ki kell gyógyulnia, mert ezzel egyáltalán nem segíti a gyermekei életét. Helyette beléjük is beleplántálja ezt a fajta aggódó természetet. (Vélhetően az Ön szülei közül is legalább az egyik ebben a betegségben szenvedhetett). Tehát, ha másért nem a gyermekei egészséges fejlődéséért tegye meg ezt az erőfeszítést, hogy fölkeres egy atyát, akitől rendszeres lelkivezetést kér, és kifejezetten erre a hiánybetegségére irányulva kezdik el a lelki terápiát. (Hallottam arról Nyugat-Európában, s itt-ott már nálunk, Magyarországon is, hogy némely jó hírű lelkiatya, lelkivezető pénzt kér ezért a szolgáltatásaiért. No, ezektől meneküljön!) Ez nem fog kerülni semmibe, csak az idejéből meg a figyelméből kell majd áldoznia erre a gyógyuló folyamatra. Meg persze - ebben a lelkiatya is meg fogja erősíteni - folyamatosan kérni kell az Úrtól ezt a felülről jövő ajándékot.
Kedves Lelkiatya!
Amikor a misén a pap a hívekkel együtt mondja, hogy "fogadja el az Úr kezedből az áldozatot", akkor valójában kinek a kezéről szól ez az ima? Ez nem a nép fohásza a papért, hogy méltón tudja bemutatni a legszentebb áldozatot?
Válaszát előre is köszönöm!
Mint látható, ezekhöz a kérdésekhöz sajnos nem értek. De az egyszerű értelmezés alapján azt mondhatom, szerintem ez a hívek papért mondott imájának tekinthető, az utalás a pap kezére vonatkozik.
Vagy egy hasonló jelenség a kopt liturgiában. Az Eucharisztikus Liturgiához öt kenyeret készítenek elő. A szertartás egy megfelelő pontján a diakónus választja ki az öt közül a legmegfelelőbbet, legméltóbbat. Ez viszonylag hosszú ideig tart. Ez alatt a hívek folyamatosan imádkoznak a diakónusért, hogy sikerüljön neki megtalálni a valóban legméltóbb kenyeret a Liturgiához. Persze, itt nem pont ugyanarról van szó, csak ennek kapcsán eszembe jutott ez a keleti párhuzam.
Tisztelt Lelkiatya!
A latin rítusú mise szövegének változásával kapcsolatban:
A latin miseszöveg magyar fordítása hibásan tartalmazta a szeplőtelen szót, az nincs benne a latin szövegben.
LATIN SZÖVEG: Confiteor Deo omnipoténti et vobis, fratres, quia peccávi nimis cogitatióne, verbo, ópere et omissióne: mea culpa, mea culpa, mea máxima culpa. Ideo precor BEATAM MARIAM SEMPER VIRGINEM, omnes Angelos et Sanctos, et vos, fratres, oráre pro me ad Dóminum Deum nostrum.
MAGYAR SZÖVEG HELYESEN: Gyónom a mindenható Istennek és nektek, testvéreim, hogy sokszor és sokat* vétkeztem gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással: én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem. Kérem ezért a BOLDOGSÁGOS, MINDENKOR SZŰZ MÁRIÁT, az összes angyalokat és szenteket és titeket, testvéreim, hogy imádkozzatok érettem Urunkhoz, Istenünkhöz!
Tehát, a Szeplőtelen szó nem szerepel az eredeti latin szövegben. Itt nem a szeplőtelen fogantatás dogmája van kétségbe vonva; egyszerűen semmi keresnivalója nincs a liturgikus szövegben, egyáltalán nem tartozik bele.
Köszönjük szépen a pontosítást. Ezt én nem tudtam, de e sorok segítenek megérteni, hogy ez az apró változtatás egyáltalán nem a katolikus hittől való elhajlásnak a jele. Nem kell tehát aggódni emiatt. Amit viszont a fölvetett kérdés kapcsán először írtam, az most is érvényes: ez késztessen minket még odaadóbb imádságra, még hitelesebb keresztény életre!
Tisztelt Lelkiatya! Felháborodva hallottam a mai római katolikus misén, hogy változások lesznek pünkösdtől a szövegben, kiveszik a szeplőtelen szót a Szűz anya elől stb. Én írtam Önnek múltkor, hogy Badacsonyban lakom, legközelebb Veszprémben van görög liturgia Janka Ferencnél, nagyon messze van tőlem, nem tudom megoldani, hogy oda járjak, el vagyok keseredve, mert minden jel szerint elindult a latin közösség a lejtőn. Hogyan oldhatom meg, hogy ne kelljen kézbe áldoznom? Félek a latinok elindultak a protestantizmus útján.
Érdekes, hogy az Önhöz legközelebb eső görögkatolikus liturgiahelyek (Veszprém, Zalaegerszeg, Szombathely) mind egy-egy órára vannak, vagy még egy kicsit több is. De persze, nem az a cél, hogy a saját rítusát elhagyja, csak hogy ha szeretne részt venni bizánci szertartású imádságon, azt Önnek valóban nem könnyű megvalósítani. De ha már arra gondolt, hogy nekiindul, egészen biztosan talál olyan római katolikus plébániát, ahol nem kötelező a kézbe áldoztatás, a legtöbb helyen az atya mindig tekintettel van az áldozó hozzáállására. Nem beszélve arról, hogy a katolikus hitben ettől még nem történik változás, ettől nem kell tartania. Én nem hallottam erről a tervezett változtatásról, nem tudom, mire vonatkozik és mi ezzel a cél, de megerősíthetem, hogy ez nem a hit tartalmának gyöngítése miatt van. Néhány soros üzenetében három dolgot is összekapcsolt, a liturgikus szöveg módosítását, a liturgikus gyakorlat előírásait és nagy általánosságban a teológia eltorzulását. Nem vitás, hogy ezek összefüggenek. Mégis azt mondom, ne fölháborodással fogadja az ilyen tapasztalatokat, hanem szüljön Önben belső késztetést, hogy egyénileg annál mélyebben éli meg a hitét, saját hitéletén keresztül erősíti az egyházat, amelynek Ön is éppen olyan tagja, mint a püspökök vagy a pápa. Az Istennel való személyes kapcsolata nagyobb súlyú lehet, mint egy-egy püspöki rendelkezés. De csak akkor, ha azt nagyon komolyan éli meg. Erre késztesse Önt ez a hír, ne pedig morgolódásra!
Kedves Lelkiatya!
Ha én nem szeretem az éneklős miséket, hanem inkább a csendes imádkozást, akkor milyen misére járjak inkább? Befolyásol valamit, kihagyok ezzel valamit? Régebben volt egy időszak, amikor nagyon gyakran jártam templomba görög katolikus misére. De állandóan zengett a fejemben az éneklés. És elmondhatom, hogy inkább zavaró volt. Rossz, hogy így gondolom, így érzek? Inkább a csendes imádkozásra, elmélkedésre, Bibliaolvasására vágyom.
Dicsőség az Úrnak MindÖrökké.
Egyik kiegészíti a másikat, egyik táplálja, másik mélyíti a lelki gazdagságunkat. Olyan is van, hogy az ember egyik életszakaszában erre, a másikban inkább arra vágyik. De mindkettőnek van helye az életünkben, hitéletünkben. Még az is tényező lehet, egyébként, hogy az az énekes ima milyen minőségű. Ha egy csapnivaló kántor csúnyán és hamisan énekel, nem csoda, hogy az ember belefárad ennek hallgatásába. Ezért érdemes több énekvezetőt kinevelni, mint nálunk is korábban ez gyakorlat volt.
Azt mondhatom Önnek, azért ne hagyja el a közösségi imádságokat sem, s ne helyette, hanem mellette szánjon több időt a csöndes imára, Bibliaolvasásra, zsoltárok imádkozására.
Tisztelt Lelkiatya!
Régebben annyira jó volt hinni abban, hogy egyszer majd szép életem lesz.
Meg voltam róla győződve, ha jól tanulok, imádkozom, az Isten majd megadja, amire vágyom.
Nagyon szép álmaim voltak, nagyon jó érzés volt elhinni, hogy megvalósulhat. Igazi boldogságot éreztem olyankor.
Valahogy az élet időközben megtört. Az utóbbi 7-8 évben sajnos mintha minden kicsúszott volna a kezeim közül. Szépen lassan felhagytam az álmokkal. A sok-sok csalódás és kudarc megtört, szomorú, pesszimista, megkeseredett emberré tett.
Ma már sokszor minden mindegy alapon állok hozzá a próbatételekhez, egyáltalán nem ér sikerélmény, csalódtam az emberekben, a közvetlen környezetemben. Elfáradtam.
Nehezen viselem a hazugságot, de sajnos vannak olyan emberek, akiknek ez lételeme és soha többé nem lehet bízni bennük. Sajnos ilyen emberrel kötöttem össze az életem, aki miatt fenntartásokkal kezelek már mindenkit. Nem vagyok már az a hiszékeny, örök optimista ember és ezt nagyon rosszul viselem.
Ha valami kis jó történik velem, azt a véletlen művének tekintem.
Az egészségemmel is gondok vannak sajnos. Rengeteg orvosnál jártam már, akiktől egyáltalán nem kapok jó híreket. Ez is tönkre tesz lelkileg.
Kérem az Isten, hogy tegyen csodát, tekintsen rám végre, segítsen nekem, hogy könnyebb legyen az életem. Sokszor szinte önkívületi állapotban mormolom a rózsafűzért, mikor baj ér, gondolkodás nélkül elkezdem. Vagy félálomban is akár. Már bocsánat, de az a monotonitás, mintha megnyugtatna. De sokszor séta közben is imádkozom, egész jól lehet a lépés ritmusára mondogatani....néha félek, hogy megőrülök. Normális ember biztos nem csinál ilyet. Idegességemben egyre több őszhajszálam jön ki.
Nem szeretek ilyen szomorú, zárkózott, depressziós ember lenni. Nagyon türelmetlen lettem, állandóan ideges vagyok, kapkodok, máskor meg belassulva, bezárkózva vészelem át a napokat. A szentmiséken mostanában állandóan rámjön a sírás. Kimondottan szégyenlem, mikor a padban lát más is, hogy én könnyezem, de valamiért olyan hamar elérzékenyülök. Néha olyan jólesik sírdogálni a templomban.
Sokszor csak sóvárgom a barátaim életét, legtöbbjüknek megvan mindaz, amire én is vágytam. Nem vagyok irigy, de a szívem szorul össze, ha belegondolok, én hol tartok.
Bizonyára felelős beosztásom révén, minden napindítást úgy élek meg, mintha háborúba indulnék és úgy végzem be, hogy megtettem minden tőlem telhetőt, de ma sem jutottam sajnos előrébb.
Nagyon nehéznek érzem az életem, rengeteget tépelődöm, idegesít az idő gyors múlása és a tehetetlenségem.
Az utóbbi időben műtöttek párszor és nem tudom, bűn-e ilyet kijelenteni, de az altatást kimondottan élveztem. Épp akkor nem érdekelt semmi, éreztem, hogy elgyengülök és egy valamire gondoltam, hogy talán abban az állapotban szól hozzám Krisztus.
Aztán magamhoz tértem, nem történt semmi és sajnos folytatódott minden ugyanúgy.
Próbálok erős maradni, pedig olyan könnyű volna szétesni.
Bárcsak történne velem valami jó, ami újra hitet és biztatást adna ahhoz, hogy visszakapjam az életigenlő hozzáállásomat.
És akkor jobb keresztény lennék, nem csak úgy tennék, mintha örülnék, hanem valójában azt is érezném.
Dicsőség!
Dicsőség mindörökké! Attól tartok, az a jó, amire vár, azért nem érkezik, mert félrevezetné, ebben a tévhitében tartaná meg vagy erősítené tovább, hogy a keresztény élet csupa vidámság, öröm, derű. S aki nem ebben él, azt nem is jó keresztény. Nagyon őszintén és mélyen, a választól nem tartva kell megkérdeznie az Urat: "Mi a terved velem? Miért történtek vagy éppen nem történtek eddig így a dolgok az életemben?" Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Isten formálta ilyen szomorúvá az Ön életét, és lövöldözte bele ezeket a kudarcokat. De valami miatt megengedte. Valahogy másként vezette az Ön életét, mint fiatalabb, lelkesebb korában elgondolta. Az vajon téves lett volna? Nem. De hiányos. Az életünk televan nehézségekkel, fájdalmakkal, megpróbáltatásokkal. Az csak illúzió, hogy ezeket meg lehet úszni. Fiatalon még hajlamos arra gondolni az ember, hogy ilyen vidám, fiatalos marad minden. A keresztény életünk, hitünk, mint a házasságok is, átalakulnak. Szép kezdet után mély folytatásra van szükség. Abban a mélységben kell élni, ahová a felszíni hullámok, széllökések és viharok nem érnek el.
Azt javaslom Önnek, hogy menjen el egy kicsit hosszabb lelkigyakorlatra. Szüksége van arra, hogy új szemléletet alakítson ki az életéről. Ezeket itt, néhány sorban nem tudom elmondani, sokkal mélyebb munkára van szükség. De annyit mondhatok, higgye el, Isten Önnek is nagyon boldog életet szánt. Ezt el is érheti, csak meg kell találnia hozzá a kulcsot. Eddig rossz helyen kereste. Nézze meg a másik oldalon.
Érdekes, hogy azt írja, hogy felelős beosztása miatt minden reggelt háborúba indulásnak él meg. Ez nyilván nem a vezető beosztáson múlik, hanem a belső hozzáálláson. Nem az állásával, hanem a hozzáállásával van baj. Azt javaslom, most, pünkösd közeledtével kérje a Szentlelket, hogy adjon megvilágosítást. Élje át úgy ezt a mostani pünkösd ünnepet, mint még sohasem. Minden addig eltelt napon készüljön. Naponta olvasson a Szentírából, esetleg keressen szövegrészeket a Lélekre vonatkozóan. Hiszem azt, hogy éppen mostanában megírt levele elindítja ezt a folyamatot az életében, ezt az elmozdulást egy teljesen más irányba, mint amire eddig törekedett. Hogy ez pontosan micsoda, ehhöz kérjen megvilágosodást a Szentlélektől. Én is imádkozni fogok ezért.
Kedves lelki atya!
A szexualitással kapcsolatban vannak kérdéseim. Fiatal barátaim teszik fel nekem a kérdést és én mint keresztény, akinek fontos a tisztaság, nem tudom ezeket megválaszolni, amit szégyellek is.
Azt kérdezik, hogy kert bűn az, ha két ember saját akaratából szeretkezik, (senki más kárát nem okozva ezzel) és ráadásul mindketten élvezik is az egészet.
Elnézést, ha túl egyenes lett a kérdés.
Erre kérnék, ha lehetséges, valamiféle választ, hogy én is tisztábban lássak
Üdvözlettel: Zoltán
Kedves Zoltán! Nagyon jó, hogy föltette ezt a kérdést. Biztos vagyok abban, hogy sok Önhöz hasonló fiatalt foglalkoztatja ez a dolog, s nem biztos, hogy tudják rá a választ. Melyet nem is olyan könnyű megfogalmazni, mégpedig azért, mert ma a világ annyira erőteljesen képviseli ennek az ellenkezőjét, hogy szinte minden érvelés lepereg a közgondolkodás sima és meredek lejtőjén. Mit mondhatunk? Az kevés, hogy azért bűn, mert Isten annak tartja. Vagy mégsem? Mindenképp érdemes ezen elgondolkodni. Isten netán rosszat akar nekünk, amikor valamit előír vagy megtilt, amikor valamire figyelmeztet vagy buzdít? Isten teremtette a világot olyannak, amilyen, és szépen elmagyarázta, hogyan használjuk. Ha jól használjuk, csodálatosan a kezünkre áll, ha rosszul használjuk, ellenünk fordul. Ez a bűn következménye. Nem attól függ valaminek az értéke, hogy jól esik vagy nem, hanem, hogy mi lesz annak a következménye. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a testi egyesülés következménye az új ember életének megszületése. Igaz, ezt ma az ember ügyesen ki tudja kerülni. Régebben is próbálták, de mára ezt szinte tökélyre fejlesztették. Úgy tűnik, kikerülhető az Isten akarata, aki a testi egyesülésből származó foganást saját magának tartja fenn. Ő a Teremtő. Amikor kikerüljük, akkor mindig tovább kell ügyeskednünk, hogy ne legyenek annak a mesterkedésünknek további káros következményei. Az antibébi tabletták és eszközök jó része abortív, tehát megöli a megfogant magzatot. Ezt sem szabad számításon kívül hagyni. Gyilkosság! Persze, vannak fogamzást gátló szerek is, ezek azonban sok esetben az anyára nézve hordoznak veszélyeket. Elismerem, hogy lehet ezeket tovább tökéletesítgetni, de mindig ott marad a tény, hogy valamit másként akarunk, mint amire való. Nem beszélve arról az igazságtalan kiegyenesúlyozatlanságról, hogy a foganás és új élet kialakulásának megakadályozása szinte teljesen a nő terhét jelenti, a fiú szerepe és felelőssége látszólag teljesen kimarad ebből. Ez is jelez valamit, nem?!
Annyit mondhatok tehát: nem arra való. Nem arra való, hogy néhány kellemes órát szerezzünk vele magunknak vagy egymásnak. A legszentebb emberi dolgok közé tartozik, és ezt a mai világ annyira lealacsonyította, hogy kamasz fiatalok bulijának részévé silányította. Édesanyai hivatás kötődne hozzá, de testi gerjedelem élvezetévé szűkült. Olyan méltatlan dolog történik Istennek ezzel az egyik legszebb ajándékával, hogy arra nincs is szó. Keresek egy példát: Nagyszülők 50 éves házassági évfordulójára készül az egész család, mindenki, gyerekek és unokák sokasága a legszebb ruhájában készülődik, már hozzák a tortát... és egyszercsak az ablakon át a szomszéd beönti a szobába az emésztőgödörből kiszippantott fekáliát. Lehet, hogy nem épp találó a kép, de ezt a kontrasztot tudom használni annak érzékeltetésére, mi a különbség az Isten által megáldott házaspár szerelmi egyesülése és az ezt idő előtt tönkretevő fiatal virgonckodás között. Mondok egy másik példát, amely talán jobban hasonlít, de nem tud ennyire drasztikus lenni. A jelenet ugyanaz, csak éppen kiderül, hogy a gyerekek a tortát már megették, csak a szétmaszatolt krém maradt a tálcán. A gyerekek idő előtt nyalakodtak, ami akkor jólesett nekik, de az ünnep teljesen tönkrement.
Kedves Lelkiatya!
Kisfiunk harmadik osztályos tanuló.
Állami iskolában tanul,jár hitoktatásra is ,elsőáldozásra készül éppen!
Meg szeretném kérdezni, hogy jelenthet az bármilyen gondot,hogy ő nem egyházi iskolában tanul ,hanem államiban?
Körzetileg oda tartozunk,azért is irattuk be anno oda!Ez bűn esetleg ?
Köszönöm szépen a válaszát!
Semmiképpen sem. Nem kötelesség egyházi iskolába járatni a gyermeket. Sokkal fontosabb kötelesség otthon megadni neki a mély, keresztény hitet. Ezt az egyházi iskola nem is tudja pótolni. Azon a plébánián vagy parókián iratkozzék be elsőáldozásra, ahová tartoznak. Ez jó lehetőség arra is, hogy családostul még szorosabban kapcsolódjanak ahhoz a közösséghöz.
Kedves Lelkiatya!
Várandós édesanya vagyok. A férjemnek nincs testvére, nekem egy öcsém van. Az öcsémnek jelenleg van barátnője, de még nem stabil kapcsolat. A keresztszülők választásánál kissé tanácstalan vagyok emiatt. Feltétele egyházjogilag a jegyesség, házasság a keresztszülőségnek? Görögkatolikusok vagyunk, de lány nincs megkeresztelve. Ha véget ér időközben a kapcsolatuk, attól a gyerekemnek keresztanya ő.
Ők még nem tudjak, hogy ilyen szempontok alapján alaposabban szeretném átgondolni.
Segítségre vágyva a kérdésem tehát, szempontok alapján gondoljam át a döntést.
Köszönöm szépen!
A katolikus egyházban csak katolikus személy lehet keresztszülő. Hiszen ez a szerep azt jelenti, hogy felelősséget vállal a megkeresztelt személy katolikus hitének alakulásáért. Ha valaki nem katolikus, akkor ezt nyilván nem tudja megtenni. Egyébként elengendő egy keresztszülő, nem szükséges kettő. Ha az öccse udvarol egy hölgynek, ez még egyáltalán nem indok arra, hogy ő legyen a másik keresztszülő. A családi kapcsolatok szintjén később is azzá válhat, ha ő lesz a felesége.