Kedves Lelkiatya! Önutálattal küzdök. Oka a betegségem. Nő létemre magas férfihormon szintet állapítottak meg. Valamikor vonzó voltam, de elcsúfította ez a betegség a külsőmet, tönkre tette az immunrendszeremet, azóta szinte mindig beteg vagyok. Ösztrogén-progeszteron tartalmú gyógyszert szedek. A hormonális változások miatt depresszióm lett. (A szerotonin szint változásai miatt.) Ez okozza, hogy utálom, undorodom magamtól. Szeretném ezt leküzdeni. Gyermekkoromtól vallásos vagyok. Az enyühést is itt keresem. Lelkiatya? Hogyan változhatna meg a magamról alkotott képem.

Kedves Lelkiatya! Testvérem ( öcsém 28 éves) és sajnos alkohol beteg. Volt rehabon is öt hónapot! Kijött,gyorsan talált is új munkát,azt hittük minden kezd jól alakulni, már csak azért is mert évek óta vágyott arra,hogy szeretne keresztapuka lenni,a kisfiunk egy éves lesz,eddig azért nem kereszteltük meg,mert ,hogy tesóm gyógyuljon,és elkezdett hitoktatásra is járni,mert ő " csak " megkeresztelve van ,és kell hozzá bérmálkozás is. Ezt a mai nappal lefújta,hogy neki ez neki nem fog menni ez az egész mégsem. Nagyon felkavart vele,csalódtam ,szomorú, dühös lettem,hogy akkor mi értelme volt nekünk ennyit várni?!És hogy az ördög suggalhat neki valamit?? És megint feladja,azért írom így,mert már kb 5 éve is elkezdte,és abbamaradt,azután következett,ez a mélyrepülés jobban az alkohollal. Tanácsot szeretnék kérni, hogy miként tudnám jól kezelni az ő csapongó szeszélyét? Nagyon megvisel lelkileg, szeretnék segíteni neki,de a szabad akaratot Istentől kapta ,elkell fogadnom ,ha még rosszul is dönt? De hogyan ? Isten tudta már,hogy ez lesz megint? Ez fog történni? Természetesen most már kérni fogom az atyát ,keresztelje meg a kisfiunkat,más lesz a keresztapuka, de azt szeretném megtudni,mi van olyan esetben, ha egy gyermek úgy hal meg,hogy nem tudták megkeresztelni ,de a szándék megvolt? Istennel van az ilyen gyermek is ? Megmondom őszintén volt bennem félelem ez miatt ,mert ugye elis húzódott ez az egész. De a kicsikénkkel minden rendben, és próbálom ezt elhesegetni,de van amikor szó szerint kínoz ez a gondolat!! Köszönöm szépen a válaszát,segítségét!

Kedves Lelkiatya! Egyik válaszában ezt írja: "egészen bizonyosan nem fogják megszüntetni a régi módon tartott miséket". Ezt gondoltuk a tridenti misékről is, de a Szentatya útjai kifürkészhetetlenek. Ami ma a tridenti mise, az holnap könnyen lehet az orgonás Novus Ordo. Miért történik ez az Egyházban? Pláne pont azokkal, akik olyan csoportokhoz tartoztak, amelyek hűségesek a szentszékhez. Ezek az emberek végül mind piuszos közösségekben fognak kikötni, ami messze nem az Egyház javát szolgálja... Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Lelkiatya! Kötelességem e akkor is támogatni,meghallgatni úgy egy alkohol beteg családtagomat,hogy már a saját lelki,testi egészségem szenved kárt? Vagy létezik jogos önvédelem,határmeghúzás ? Rengeteget beszélgettem testvéremmel,volt,hogy sokat itt aludt ,ilyenkor sokat foglalkoztam vele,saját családom rovására is akár sajnos. Annyira szerettem volna,ha jól van,de minden veszni látszik,megint nem jól van ,letört ,nem tart ki az új munkahelyén sem,nem érdekli megint semmi,házában abszolút káosz ,mocsok van. Apukánk is már kezd ebbe beleroppanni, nyugdíjas már, szegény fizeti a hiteleit,ételt ,cigit vesz neki ,de már az egész család elvan keseredve. Mindenki erőn felül próbál már segíteni,de leránt már ez mindenkit lelkileg is!! A rehabilitáció sem segített neki igazán. Én már azt érzem ,hogy kevés vagyok ,hiába akarok segíteni ,falakba ütközök ,ideig óráig lelkes,utána ha olyanja van elküld melegebb éghajlatra!Már nincs se kedvem,se erőm megint beszélgetni vele ezeredjére is,mert nem azt teszi úgy sem,és négy gyermek mellett úgy érzem elsődleges kötelességem a családom ellátása,szeretete!! Azzal bűnt követek el,ha nem foglalkozok tesómmal ,hogy jobban legyek én is? Nem áldozhatom fel magamat a családomat érte,mert már így is rengeteget sírtam szorongtam miatta . Nem tudom kiszedni az alkohol rabságából. Arra gondoltam egy dolgot tennék csak ,de a legerősebbet imádkozom érte,de én egyenlőre nem akarok vele kapcsolatban lenni már ,csak ha meggyógyul csak akkor!! Köszönöm szépen,hogy tanácsot ad. Isten áldja!

Kedves Lelkiatya! Meg szeretném kérdezni, hogy mi van azokkal az emberekkel ( lelkekkel ) akik pl úgy halnak meg felnőttként,hogy nincsenek megkeresztelve,házas de csak polgárilag ,vagy a másik véglet megvan keresztelve de élettársi kapcsolatban él ,elmondása szerint hisz Istenben,de nem jár misére évtizedek óta ,kivétel néha temetés,keresztelő kapcsán? Azért kérdezem, mert több ilyen rokonom is van,és félek ,hogy ez nem tetszik a jó Istennek,bár biztos örülne,ha nem így lenne .... Ő nem a bűnös halálát akarja,azt ,hogy megtérjen. Igazságos ,de irgalmas Istenünk van. Lehetséges, hogy ilyen életet élők is üdvözüljenek ? Akár mert imádkozom értük?Vagy mi miatt? Tudom Jézus meghalt minden emberért,de van aki még sem lesz vele.... Köszönöm szépen!!

Kedves Lelkiatya! Kora terhességemet kezdem. Egyaltalan nem problemamantes. Nagyon sok orvoshoz jarok, tobbszor is elveteltem mar korabban. Tobbszor mutottek. Nem erzem tul jol magam. Hajszal hijan elvetelek, melyet orvos is igazolt. Allandoan imadkozom, hogy egeszseges gyermekem szulessen. Szinte reszketek az idegtol, annyira felek, hogy baj lesz. Biztosan optimistanak kellene lennem, de annyi veteles utan nehezen tudok az lenni. Kerek szepen nehany biztato szot. Dicsoseg Jezus Krisztusnak!

Kedves lelkiatya a pápa szavain elmélkedem és nem egészen értem, hogy nekünk nem kell Krisztust megvédeni ezzel mit szeretett volna mondani. Én úgy tudtam, hogy súlyos bűnt követek el ha nem védem meg a megtámadott hitemet.... mindig is úgy gondoltam, hogy én megvédem a hitemet, az egyházamat, Krisztust és Krisztus és az Egyház pedig védelmez engem. Kérem segítsen megérteni, hogy akkor pontosan mit is vár tőlünk a Szentatya...

Kedves Lelkiatya! Feltételezem, hogy teljesen ártalmatlan az, amit tapasztaltam és miről kérdezni fogok, de ártani nem árthat egy kérdés. Általában nem emlékszek arra, hogy mit álmodtam és mindig jó vagy semleges álmaim vannak. A múlt éjjel nem így történt. Valamiféle démonokat láttam álmomban. Csak sejteni vélem, hogy azok voltak, szerintem nem halott emberek szellemei és nem is angyalok. Álmomban találkoztam többször ezekkel a lényekkel. Nem tudnék minden helyzetet felidézni, csak néhányat. Olyan is volt, hogy több emberrel együtt kirándulni mentem valahova és ahol a szabadidőnket töltöttük, egy épületben volt egy szoba ahova lehetett játszani, rajzolni, pihenni menni, inkább gyerekeknek való, de bementem én is és amikor bementem volt ott egy gyerek, aki nem úgy nézett ki mint én, éppen rajzolgatott és mikor megkérdeztem tőle kicsoda, az én nevemet mondta és ezt nem csak velem csinálta, másokkal is. Úgy tett mindig mintha az az ember lett volna aki pont akkor bement a szobába, csak megmaradt a teste gyereknek. Amikor édesanyám ment be utánam a szobába, ugyanis egymás után mentek be az emberek oda, akkor már előre féltem vele mi történik, de azt már nem álmodtam meg. Álmomban láttam azt is, hogy a saját házunkban voltam, egy régi házunkban másokkal együtt, nem családtagokkal, és féltünk mert láttuk, hogy kint állnak a démonok, akármik is legyenek azok, és be akarnának jönni vagy mindenesetre kint várnak, veszélyesek. Az a furcsa, hogy álmomban Jézus is ott volt és csak miatta éreztük magunkat kicsit biztonságban. Szinte bújtunk Jézus mögé meg kapaszkodtunk egymásba a félelem miatt. Egy másik jelenetben meg mind repültünk a ház egyik pontjáról a másikra, Jézussal együtt, ő irányított minket, akkor is a lények elől menekültünk. Nem úgy néztek ki mint a szellemek de nem is úgy mint ahogy a démonokat ábrázolják. Valamilyen lepel volt rajtuk, sötét színű volt az is és ők maguk is sötétek. Butának érzem magam, hogy egyáltalán foglalkozok vele mert mindenki szokott rosszat álmodni és egy álom nem tud nekem ártani de szinte sosem álmodok rosszat és főleg nem ilyen természetfeletti alakokról, így meglepődtem. Nem nézek horrorfilmeket, a tv nem okozhatta. Éjszaka közepén volt, ez is érdekes mert mindig közvetlenül ébredés előtt, hajnal 6 körül vagy utána szoktam álmodni de ez most éjjel 2-3 körül zajlott. Kissé ijesztő volt, de csak annyira amennyire egy álom lehet. Nem mernék megesküdni rá, már nem emlékszek pontosan de mintha a kezem kicsit remegett volna mikor felébredtem. Kell aggódnom az álom miatt vagy semmi jelentősége?

Tisztelt Lelkiatya! Az lenne a kérdésem hogy mi a Szentlélek káromlása ki követ el ilyen bünt??? Válaszát előre is köszönöm Ildikó.

Föltámadt Krisztus! Tisztelt Lelkiatya! Ha egy igaz, jó, nemes ügy mellé (mint a tanárok tiltakozása) a kereszténység ertékrendjével ellentétes elvű politikai pártok adnak támogatást, szabad-e nekünk is támogatni pl azzal, hogy részt veszünk a demonstráción? Az a fontosabb, hogy ki mondja, vagy az, hogy mit mond?

Mi az a DIKASZTÉRIUM ? Van anyanyelvünk,ezen kellene a médiának kommunikálni.Az Írott közlésekben sok az idegen kifejezés,ezeket a hívek nem értik,így semmi értelme.

Drága Lelkiatya! Imádságos lélekkel visszanézve a Pápa látogatás videóit, feltűnt nekem, hogy számos ember menniyre mohán viselkedik egy ilyen szent alkalommal, szinte mindenhol előre szeretné tolni önmagát, ami az Ő kedves szándékából fakad, de visszatetszést válthat ki a szemlélőkben. Ugyanakkor a Bibliában azt olvasom - hogy amikor a tömeg szorongatta a vérfolyásos asszonyt, Ő mégis merte hittel megérinteni Jézust! Nem tudom eldönteni, mi az Istennek tetsző őszinte hozzáállás - (pl. amikor házigazdaként fogadjuk Őszentségét ) - a csendes háttér ima beszélgetés folyamatos erősítése vagy a közelségre vágyó, rajongó lélek emberi arcának kimutatása? Köszönöm: egy érzékeny Isten gyermeke

Kedves Lelkiatya! A 150. zsoltár 3-5. verseit idézem: "Dicsérjétek trombitaszóval, dicsérjétek citerával és hárfával! Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és gitárral! Dicsérjétek zengő cimbalommal, dicsérjétek búgó cimbalom hangjával! Minden élő dicsérje az Urat!" Szombaton részt vettem a Papp László sportcsarnokban a pápával való találkozáson. Rendkívül szép és megható volt. Szívhez szóló volt a 4 tanúságtévő és a pápa beszéde is. Különösen tetszettek a modern gitáros énekek. Nálunk görögöknél miért nincsenek ilyenek? Arról értesültem, hogy az 1970-es évek elején Dr. Cselényi István Gábor atya a Rózsák terén a görög templomban szervezett beat miséket. Az 1970-es évek végén, az akkori görög kispapok - akik azóta már nagyapák - járták a borsodi falvakat és modern egyházi énekeket énekeltek gitáros kísérettel a görög templomokban. Ma miért nincsenek ilyen kezdeményezések? Igen kell a szép ősi ének, de szükséges a modern is. Az élet sokszínű, így az egyházi ének is. Aki kimarad az lemarad. Aki mer az nyer mondta magyarul Ferenc pápa. A római testvéreknél is megvan az ősi gregorián ének, ott van a ma délelőtt is énekelt Kodály Zoltán Magyar miséje, de ott van a modern ének is, amiket Palánki Ferenc püspök atya is énekelt a fiatalokkal együtt tegnap este a szentségimádáson. Nem tartom jónak a görögöknél lévő egyoldalúságot, hogy csak az ősit és semmi modernt. Budapesten hány görög papgyerek lakik? Ebből hány jár görög templomba? És a többi nagyvárosban? Beszéltem jó néhány 20-as éveiben járó görög papgyerekkel. Igénylik a szép ősi dallamokat, de hiányolják a modern énekeket, hiszen az hozzájuk közelebb áll a koruk miatt. A pusztán csak énekből hiányzik a trombita, a citera, a hárfa, a dob, a tánc, a fuvola, a gitár, a zengő és a búgó cimbalom. Hova fog ez vezetni? Tudom, hogy a 2011-es népszámlálás eredményét Fülöp püspök atya (akkor még nem érsek) szomorúan jelentette be 2012. nagypéntekén, hogy csak 180.000 ember vallotta magát görögkatolikusnak. Mi lesz az idén? 150.000? Ha a fiatal nem találja vonzónak a görög egyházat a csak ősi énekeivel, akkor tovább áll. Legjobb esetben elmegy a rómaiakhoz. Több megkérdezett fiatal szerint, amíg az egyházunk mereven elzárkózik a modernizálástól, addig várható az elvándorlás is. Igen jó az óbor, de szükséges az új is. A friss és üde. Mi a véleménye erről a kérdésről?

Tisztelt Lelkiatya! Bocsásson meg nekem,amiért reagálok a válaszára,melyet nagyon köszönök,de nem szeretném,ha rosszat gondolna rólam. Én kérdeztem azt,hogy létezik-e lassú öngyilkosság? Abszolút igaza van: nincs mentség és nincs ok sem erre. Nem is ezért írok. Tudom,hogy nem láthatja az egész ?képet? rólam,de távol áll tőlem,hogy önző módon csak önmagamra gondolnék. Az egészségügyben dolgozom,ahol nap mint nap másokért teszek,és beteg szüleimet is támogatom,amiben tudom. Az Úr Jézust szolgálom így. Igen,abban is igaza van,hogy van kapcsolatom Istennel,de azt tapasztalom egész eddigi életemben,hogy ezt csak én akarom. Kiáltok Hozzá,hogy mutasson nekem utat,de nem figyel föl könyörgésemre. Azt mondják,hogy a hit ajándék. A Szentatya is azt mondta egyik homíliájában,hogy a hit kegyelmi ajándék,amelyet nem a könyvekből tanulunk meg,hanem az Úr adja. Bár sokáig kértem az Istent,hogy adjon nekem hitet,erős hitet,de nem hallgatott meg,vagy én vagyok képtelen meghallani Őt. De az is lehet,hogy nekem nem is járhat már az igaz hit,hisz nem tehetek érte már semmit sem. A Úr áldja meg,ha imádkozik értem,mert az Ön imádságát bizonyosan meghallgatja az Úr.

Kedves Lelkiatya! Nagy bizonytalanság van bennem és szeretném a véleményét kérni az ügyben. Párkapcsolatban vagyok de sajnos, akárhogy is próbálnám szépíteni, már nem szeretem a párom. A kapcsolat tart öt éve. Az elején gyakori volt, hogy megbántott, fájdalmat okozott, nagyon más volt a gondolkodásunk. Az utóbbi 2 évben lett jobb a kapcsolatunk, egymás mellett voltunk nehéz helyzetekben, családtagok betegsége, halála, depresszió, covid-járvány közben is. Bármilyen szép is ez és tisztában vagyok vele hogy ez sem adatik meg mindenkinek, mégis mintha már nem szeretném. Több összetevője van ennek. Az első: már nem vonzódom hozzá, a külseje nem vonz engem. A második: sok olyan tényező van, ami a kapcsolatunk elején nem zavart vagy zavart de nem érdekelt, akkor még nem volt fontos nekem. Valamennyire összecsiszolódtunk, de bizonyos tekintetben mégis mások vagyunk és most már ez jobban zavar mint akkor. Részben megoldódtak az ilyen különbségek, de nem az igazi. Mondhatnám példának, hogy a párom szívesen ül otthon, engem jobban zavar ha bent ülök a négy fal között. Eljön velem néha valahova, de inkább nekem van erre igényem. Az utazás, nyaralás terén jobban megmutatkozik a különbség mert közelre elmegy velem valahova, főleg belföldön, külföldre esetleg elmenne repülővel, de én akár buszos utazásokra is, nála ez szóba sem jöhet, de nem is csak erről van szó. Nekem fontos, hogy utazzak és minél több helyet megnézzek, más kultúrákra is kíváncsi vagyok, neki ez nem olyan lényeges. Egy jeruzsálemi vagy isztambuli nyaralás nekem nagy álmom, olyan helyekre nem jönne velem mert azt mondja félne a terrortámadásoktól. Londonba lehet elmenne velem repülővel de ha szeretnék az angol tengerpartra menni, akkor oda már lehet nem jönne mert úgy van ezzel, hogy ha van közelebb is tenger, minek menni oda. Nem azt akarom ebből kihozni, hogy nekem csak az angol tengerpart jó vagy csak Jeruzsálemet és Isztambult tudom elképzelni egy nyaralás helyszínéül, de hozzám képest neki ezek kevésbé fontosak és sok mindent, amit szívesen kipróbálnék, megtennék, nem biztos, hogy a párom is. A repülős utazás is olyan, hogy azt mondja felülne a repülőre, de oda is úgy, hogy biztos félne, ezt mondta, aztán mivel még sosem ült repülőn, még az is benne van a pakliban, hogy azt mondaná sose megy többet. Nem akarok hálátlannak tűnni, de kicsit nagy a különbség közöttünk ebben a témában. Másik hasonló különbség, ami szintén megoldódott részben, de mégsem az igazi, az az összeköltözés. Nem kellett volna keresztény szempontból, de már megtörtént két éve. Nem élünk (már) szexuális életet. A párom nem keresztény, de miattam elfogadja, hogy ez így van. Nem vagyunk házasok. A kapcsolatunk elején (még nem voltam keresztény úgy, ahogy most, elmagyarázom később) nekem volt fontos inkább, neki nem. Végül véletlenül jött úgy a helyzet, hogy az akkori lakótársam elköltözött az albérletemből és így jött oda a párom, de nem neki volt fontos, inkább nekem. Szerintem örült neki, mondta is, de neki mégsem volt annyira lényeges mint nekem. A harmadik: látom, hogy sokat tett értem és elismerem ezt, az utóbbi két évben tett főleg sokat értem, segített, akkor jobban kifejezte a szeretetét, de mégsem tudom teljesen elfelejteni, hogy milyen volt a kapcsolatunk elején, pedig én sem vagyok tökéletes. Közben is volt, ami miatt szomorú voltam, azóta változtatott is ezen, de már nem úgy látom mint akkor, amikor történt. A mai fejemmel már nem erőltetnék senkivel összeköltözést, ha a másik fél nem akarja annyira mint én, akkor elfogadnám. Már amikor összejöttünk, akkor is én ragaszkodtam hozzá jobban. Azóta jobban ragaszkodik ő is, de mai fejemmel biztos nem jönnék össze olyannal, akinek nem kellek eléggé. Meg is bántott engem többször és megbocsátottam, már nem tesz olyat, de akkor is nyomot hagyott bennem. Vannak barátai amivel nem is lett volna problémám, de volt köztük egy nő, aki miatt nem egyszer majdnem szakítottunk. Régen udvarolt neki, de kiderült, hogy a nő leszbikus és így semmi nem lett köztük, de azért barátok maradtak. Úgy tűnt, hogy engem nem értékel annyira mint ezt a nőt, kevésbé vagyok neki fontos, mintha még érezne iránta valamit. Nekem már az sem tetszett, hogy az elején nem akart neki bemutatni. Beszélt nekem róla, magamtól jöttem rá arra is, hogy a páromnak tetszett régen, csak egy megérzés volt és rákérdeztem, ő meg elmondta az igazat. Más barátjának bemutatott, de neki nem, ami nekem nem tetszett, mondtam neki, mutasson be neki is. Vidéki városban, megyeszékhelyen lakunk, a nő egy Pest megyei városban lakott akkor, de járt erre évente többször. Egyik beszélgetésünkkor azt mondta a párom, hogy ha meglátom hogy néz ki a nő, még rosszabb lenne, még féltékenyebb lennék. Ezt hogy is érthettem volna máshogy mint úgy, hogy még mindig nagyon szépnek tartja azt a nőt, akár még szebb is nálam. A nő néha két napra jött a városba és olyankor mindig ismerőseinél, barátainál szállt meg, kétszer a páromnál is. Nála aludt, először el sem mondta nekem a párom, csak aznap reggel, amikor a nő elment, akkor mondta, de úgy mintha ez olyan természetes lenne. Nem tetszett nekem és nem értette mi bajom hiszen külön szobában aludtak és a nő egyébként is leszbikus, a férfiak nem érdeklik, leszbikus párkapcsolata van. Ez igaz volt, mert tudom ki az a nő, akivel akkor kapcsolata volt. Nem örültem neki, hogy annyira nem tartotta fontosnak, hogy elmondja. A második alkalommal elmondta, de akkor sem örültem neki egyáltalán. Kértem, hogy legalább akkor mutasson be neki, de nem akart. Azt mondta, majd máskor. Szerettem volna odamenni, de akkor meg az volt a válasza, hogy az meg hogy nézne ki, hogy ketten beszélgetnek a másik szobában, én meg a másik szobában vagyok egyedül. Eleve ennek fel sem kellett volna merülnie benne. A nő eredetileg nem a páromnál aludt volna hanem egy barátnőjénél, tudom is kinél, de az illető nem tudott otthon lenni akkor. Manapság sok embernek ez is belefér egy párkapcsolatba, hogy ott alszik a párjuknál egy ellenkező nemű barát vagy a párja a barátnál, de nekem ez sok volt, akkor is ha leszbikus az a nő. Nagyon rosszul esett, hogy a párom tudta nekem nem esik jól, mégsem volt ez elég fontos neki, még azt is kértem tőle, mondja le a nőnek, aludjon másnál, de akkor meg csak azt ismételgette, hogy már megígérte neki, hogy biztosít neki szállást. Mintha minden kívánságát leste volna. Hasonló szituáció volt mikor elment vele ebédelni de titokban, aznapra megbeszéltük, hogy szól mikor végez a munkájával és találkozunk. Mikor rákérdeztem végzett-e, annyit mondott, hogy dolga van és később jelez. Az a dolog persze a nő volt. Ismertem én is az éttermet ahova mentek mert jártam oda én is, beismerem, részben szándékosan mentem oda. Nyilván láttam őket, akkor már bemutatott, de akkor is olyan kellemetlen volt, mert a nő ugyan mondta, hogy ebédeljek velük és nem akartam, de rosszul esett a titkolózás és elég udvariatlan volt a párom részéről, hogy magának és a nőnek vitt egy pohár vizet és nekem nem. Nekem a nő hozott egy pohár vizet, nem arról van szó, hogy megkértem volna rá, magától hozta, de nagyon rossz volt a páromtól ez a viselkedés. Azt sem felejtettem el, hogy egyszer egy nagymellű szőke nőről áradozott ennek a leszbikus nő barátjának, nem előttem, de megtudtam. A kapcsolatunk kezdetén és azután pár évig nem hittem Istenben úgy, ahogy kellett volna, sajnos egy családi tragédia, egy családtag elvesztése kellett ahhoz, hogy Istenhez forduljak. Ennek mindössze annyi szerepe van a párkapcsolatomban, hogy amióta Jézusban hiszek megváltozott valami. Jézus megváltoztatta a világlátásomat, a személyiségemet, az értékrendemet. Másokat is jobban szeretek, de magamat is. Másokat is igyekszek nagyon szeretni, nem tökéletesen de azt mondanám, elég jól megy eddig, de jobban látom már a saját értékeimet is. Az biztosan nem is kell magyaráznom, hogy Jézust miért szeretem nagyon és miért van nagy hatással rám. Már önmagában az, hogy vállalta a kereszthalált és a korbácsolást értem is elég lenne, de ezen túl is annyi mindent köszönhetek neki. Meghallgatott akkor is mikor mások nem, megvigasztalt mikor szomorú voltam, meggyógyított mikor beteg voltam és ezt komolyan mondom mert nem kellett még orvoshoz sem mennem mert Jézushoz fordultam az imáimban és meggyógyultam. Hála az Istennek azóta is rendben vagyok. Jézus jobban megértett engem mint a párom vagy az édesanyám. Jobban kitartott mellettem mint volt barátaim, akiknek csak addig kellettem amíg nekik is kényelmes volt, de fordítva már nem működött, nem voltak ott nekem mikor segíthettek volna. Jézus az, aki tisztelt, szeretett másokat, együttérző volt, még a nőket is tisztelte, még az olyan nőket is, akiket abban a korban teljesen megvetettek. Amióta megismertem Jézust, azóta annál inkább nem értem, hogy bizonyos sérelmeket miért viseltem el a páromtól. Olyan nekem Jézus mint másnak az igaz szerelem, egy másik férfi, aki tényleg szereti, akivel kölcsönös, valami igaz szerelem, akit ha megismer és tudja, milyen a legjobb kapcsolat, nem éri be kevesebbel. Jézussal természetesen nem jöhetek össze, a hasonlattal csak szerettem volna kifejezni az érzéseim. Jézus megmutatta nekem milyen másokat szeretni, hogyan kell azt igazán, még a vadidegeneket és az ellenségeket is, nemhogy a párunkat. Valamiért akkor a sérelmeim ellenére a párom fontos volt nekem, most már ugyanazokat a helyzeteket máshogy fogom fel. Persze ez egy töredéke annak, amiért kiszerettem belőle. Külsőleg sem vonz már, jobban észreveszem a különbségeket is köztünk és akkor ez is. Próbáltam a páromat szeretni, a múltat elfelejteni, de teljesen nem lehet. Próbáltam a jókat nézni, arra gondolni, de hiába értékelek benne sok mindent, a szerelem mégsem jön vissza igazán. Értékelem attól még amit értem tett és próbálom becsülni, de a szerelem érzése mégsem akar visszajönni. Már inkább mintha barátilag szeretném csak. Örülök ha találkozok vele, de annyira már nem várom mint régen. Már annyira nem érdekel a véleménye mint régen. Szeretem de szerintem nem vagyok szerelmes már belé. Nyomaszt engem ez a téma. 26 éves vagyok, 21 éves voltam amikor a kapcsolatunk kezdődött, nekem első kapcsolat. Nem érzem magam boldognak vele, de egyébként nem csak emiatt nem vagyok boldog, van ennek más oka is, hullámzó a boldogságom és nem csak a párkapcsolatom miatt. Nem tudom van-e értelme így egy kapcsolatnak. Nem tudom benne maradni jobb vagy szakítani.A párom nem keresztény, közelebb került Jézushoz leginkább miattam, de nem keresztény. Gonosznak érzem magam emiatt, amit érzek, mintha csak a rosszat látnám, de hiába látom a jót is, mégsem vagyok boldog és mindent máshogy látok mint amikor történt. Bűntudatom is szokott lenni, amiért így érzek, de ha nem érzem szerelmesnek magam, nem tehetek róla, nem tudom kényszeríteni, legfeljebb benne maradni a kapcsolatban szerelem nélkül. Házasságról szó sem volt, ha ez számít, szerintem a párom nem az a típus aki házasodna vagy ha igen, akkor elég sok idő kellene neki rá, nem is volt előttem komolyabb kapcsolata.