Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Lelkiatya! 48 éves, római katolikus nő vagyok. 24 éve boldog házastársa vagyok egy görögkatolikus embernek. 3 közös gyermekünk görögkatolikus, őket ebben a vallásban neveltünk fel. Természetesen életük során megismerhették a római katolikus szentmisét is. Egyrészt, mert előfordult, hogy római szentmisére mentünk, valamint mindhárman katolis iskolába jártak. Férjemnek mindig nagyon fontos volt a görögkatolikus vallása, nekem pedig természetes volt, hogy ezt elfogadva, ebben őt támogattam, segítettem. A kezdetektől fogva görögkatolikus temploba járunk, közösseghez tartozunk stb. Az idő múlásával egyre inkább azt érzem, hogy szeretnék én is inkább a görögkatolus egyház tagja lenni. Kérdéseim ezzel kapcsolatban: 1. Mi a módja annak, hogy görögkatolus legyek? 2. Lelkiatya szerint, van - e ennek jelentősége vagy igazából teljesen mindegy ennyi "görögkatolikus" év után, hogy mi a vallásom? 3. Ha meghalok, eltemethet-e görögkatolikus pap? Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Lelkiatya! A nem múló kísértéssel kapcsolatban írtam Önnek, köszönöm válaszát kérdésemre. Valóban igaz, hogy nem is tudom felfogni mennyi segítséget kaptam és hány imámat hallgatták meg és nagyon hálás vagyok érte. Ez segített is nekem abban, hogy még jobban erősödjön a hitem, mert egyébként is szeretem Jézust, de minél több imámat hallgatta meg, minél többet segített, annál jobban megszerettem. ... Nagyon erős a vágyam, hogy lássam őt, beszéljek vele, megkérdezhessem tőle, amit szeretnék, bocsássa meg a bűneimet, bocsánatot kérjek tőle mindenért, szabadítson meg és tisztítson meg, ... Kedves Lelkiatya, nyugodtan mondja el nekem ha nagyon szemtelen és hálátlan vagyok, amiért Jézust annyira látni szeretném, elfogadom az igazságot, bármennyire is vágyik rá a szívem, hogy megadja nekem, amit szeretnék. A Szentlélektől van bennem ez a vágyakozás vagy saját magamtól? Tetszhet ez az Istennek vagy szemtelenség? Ha Jézus annyi mindent megadott már nekem és annyiszor segített rajtam, megadná nekem akár ezt is? Az gondolom csak tetszik neki, hogy nagyon szeretem őt és vágyok rá, hogy lássam. Ha nem is adja meg nekem, de a szándékommal gondolom nincs baj. Kérnem kellene Istent, hogy vegye el tőlem ezt a kívánságot? Restellem a hosszú levelem, nem is várom, hogy teljes terjedelmében közölje, köszönöm ha elolvassa és időt szán rá, kérem, bár nem egy mindennapi kívánság az enyém, legyen velem megértő. Nem rabolnám ezzel az idejét ha könnyen meg tudnék szabadulni tőle.

Kedves Lelkiatya!Nem értem a hitünket! Keresztény családban nőttem fel, de egyszerűen nem értem, miért akarta az Atya h meghaljon a Fiú? Mi az, hogy megesszük a Fiúisten testét?Azzal engesztelődött ki az Atya, hogy az emberré vált Fiúisten engedelmeskedett neki és vállalta a kínhalált? Azt tanultam, hogy Ő a szeretet Istene, miért leli örömét a Fia halálában? Össze vagyok zavarodva, segítsen kérem!! Leginkább arra válaszoljon, hogy miért kell megegyük az Istenünket?!

Tisztelt Lelkiatya! Nagypénteken is hallgattam a katolikus.ma böjti ráhangolót és annak kapcsán kérdem miért vannak még mai napig is olyan gondolataink, amelyek nem egyeznek az Evangéliummal? Jézust nem mi vagy a mi bűneink feszítették keresztre, hanem a zsidók elsősorban pedig a főpapok akik feltüzelték övéiket. A zsidó nép pedig mondja is az Ő vére rajtunk és utódainkon, s bizony ezzel magukra vállalták a gyilkosságot. Ha megnézzük mi történt azóta a zsidó néppel bizony az komoly vezeklés és még mindig tart. Aztán meg az Atya akarata volt, hogy a Fiú engedelmeskedjen és megengedje a ?leölését? nem de mondja Jézus Pilátusnak, hogy ha úgy akarná angyalok ezrei mentenék ki és Pilátus is csak Isten engedélyével teheti amit. Jézus szerette volna a választott népet megváltani és ezért vállalta az áldozatot, mert az Atya annyira szerette ezt a népet. Mi a szomorú ma? Hogy a zsidó vallás a mai napig nem fogadja el Jézust Messiásnak! A zsidó nép a mai napig ezért szenved. S mi keresztények elfogadtuk Krisztust, igyekszünk hűek lenni hozzá, de a mai napig nem volt elég mindez, hogy a zsidó nép, amely továbbra is sok nép fölött uralkodik, higgyen Krisztusnak! A világunk ezért tart ott ahol. Mégis sokan hittek/hisznek Jézusnak és ezért az áldozata nem volt hiábavaló a zsidókért, mert közben mennyi lélek fordult az Ő szeretetéhez. Lehet bíznunk hiszen Saul is megtért, Krisztus Őt is példaként állította a zsidók elé. Lehet, hogy a zsidók iránti szeretetünkből elvesszük e fájdalom élét zsidó testvéreinktől, de úgy gondolom, hogy Jézus küldetését továbbadta nekünk, hogy teremjük a hit gyümölcseit és a választott népet támogassuk a megtérésre. Hogy látja?

Kedves Lelkiatya! Talán már nem emlékszik a levelemre, de talán igen, nem tudom, de azt kérdeztem Öntől, a Szentlélektől származik-e bennem az, hogy még a kis bűneim miatt is nagy bűntudatom van és van bennem egy késztetés, hogy még jobb legyek mint amilyen most vagyok és úgy érzem, többre vagyok képes. Akkor Ön megerősített ebben, hogy ez a Szentlélek munkája bennem. Most az lenne a kérdésem, hogy szabad-e olyannal próbálkoznom és olyanra elszánni magam, amit úgyse tudok megtenni ha egyébként tudom, hogy ez nem sikerülhet és ezt jó célból teszem? Néha nagyon erősen van bennem egy vágy, hogy én bűntelen legyek vagyis hogy ne kövessek el többé semmilyen bűnt. Hogy egy rossz szót ne szóljak soha senkihez, hogy soha meg ne sértsek senkit, hogy soha egy rossz szokásomhoz se térjek többé vissza, hogy soha ne legyek irigy senkire, hogy ne legyen a legkisebb bűnöm se. Azt tudom, hogy ez nem sikerülhet, de kitűzhetem magamnak mint célt ha egyébként tudom, hogy nem valósul meg és nem isteníttetni, dicsőíttetni akarnám magam ezzel, egyébként el se mondanám senkinek hanem azáltal fejlődni akarnék, hogy direkt magasabbra teszem a lécet mert így jobban rákényszerülök? A Jézus iránti szeretetem is késztet erre. Szoktam gondolni rá, hogy az én bűneim miatt is meghalt. Megölték a bűneim. Fájdalmat érzett, megaláztatott, szenvedett, meghalt miattam. Persze, mindenki más miatt is de miattam is. Szeretném neki ezt azzal megköszönni, hogy a lehető legbűntelenebb leszek. Szeretném kifacsarni magam mint egy citromot, hogy a levem vagyis a bűneim a lehető legjobban távozzanak belőlem és a lehető legszárazabb vagyis a lehető legtisztább legyek. Ki akarok facsarni magamból minden nem oda valót. Az nem baj ha nem sikerül, de legalább meg szeretném próbálni mert ha legalább megpróbálom, akkor azzal is többet teszek mintha legyintenék, hogy úgyse sikerül és felesleges. Ha a felét sikerül kifacsarnom, az is jó. Ha a 99%-át, az még jobb. Mindegy mennyit, csak próbálkozzak. Ha egy diák az iskolában nem lehet ötös matekból, mert nincsenek olyan képességei, de egy négyes szintet azért el szeretne érni, akkor hajthat az ötösre persze közben tudva, hogy az nem fog neki összejönni, de ha legalább a tanulás idejére elhiteti magával, elképzeli és az ötös a célja, akkor keményebben küzd és könnyebben jön össze a négyes neki. Nem azt éri el, amit szeretne, de feljebb jut a korábbinál, mert nagyobb a motivációja, több energiát fektet bele, ha ez valamilyen szinten hazugságra is épül, de jobban hisz magában. Az ötöshöz többet kell tanulni, több szorgalom kell, jobb képességek. Nem éri el végül, de az a plusz energia és szorgalom, amit az ötösért csinált, hozzásegíti, hogy hármasról feltornázza magát négyesre. Persze a hazugságot nem úgy értem, hogy tényleg elhiszi magáról, hogy képes az ötösre. Elhiszi, de úgy, hogy közben mégsem. Csak a jó cél érdekében. Ha ehhez még szeretet is társul, esetemben a Jézus iránti szeretetem, akkor már megéri, nem? Megengedett egy ilyesmi kegyes hazugság, egy teljesíthetetlen cél magam számára ha közben nem dicsekszek ezzel másnak, nem leszek nagyképű és ezt csak felhasználom egy tökéletesnél kisebb, de jelenleginél nagyobb jó elérésére? Nem baj ha nehéz, nem baj ha lemondásokkal jár, nem baj ha nehezebb így az élet, nem baj ha meg kell változnom, Jézus miatt minden megéri. Miatta boldogan megtagadnám önmagam, kifacsarnám magam mint a citromot, mert a lehető legtöbbet szeretném adni neki, a lehető legjobban köszönetet mondani, a lehető leginkább kifejezni az érzéseim, a lehető legtisztább formámat nyújtani neki és nagyon szereti őt az én szívem.

Kedves Lelkiatya! Ma mondtam valamit, amit már megbántam, nem tudom, bűnt követtem-e el. Az egyik ismerősöm mostanában sok mindent elfelejt, két dolgot kértem tőle, elfelejtette mindkettőt, a múltkor egy közös ismerősünk kért tőle valamit, azt is elfelejtette és egyébként elfelejtett valami mást is, amit saját magának akart csinálni. Más is volt, csak példákat hoztam. Nem örültem neki, hogy elfelejtette, amit kértem, de nem kezdtem szidalmazni, igyekeztem nem kimutatni felé ezt, hamar túltettem magam rajta és amikor igyekezett jóvátenni, annak örültem, hiába nem sikerült neki, mert jó, hogy egyáltalán megpróbálta. A probléma az, hogy mondtam neki valamit viccből, ami miatt utólag bűntudatom van. Látva, hogy mennyi mindent elfelejt, azt mondtam viccelődve neki, hogy vagy szimplán feledékeny vagy kezdődik a demencia nála. Nem komolyan gondoltam, bár akár betegségek is okozhatnak állandó feledékenységet, de akkor ezt amolyan félig viccelve mondtam. Amikor másik ismerős hallotta még korábban, hogy ez az illető elfelejette, amiket kértem tőle és látta, hogy viszonylag nyugodtan kezelem a helyzetet, akkor mondta, hogy őt még jobban idegesítené mint engem és hogy ez a személy milyen feledékeny, nem is így fogalmazott hanem olyasmit mondott, hogy buta, csak előbb nem akartam ezt leírni. Akkor megvédtem, mondtam, biztosan nagyon egy másik dologra koncentrált, az járt a fejében és azért felejtette el meg hogy én nem mondok rá rosszat. A feledékeny személynek a beszélgetés végén mondtam is, hogy nem haragszok rá, nem örültem neki (sok oldalt beszkenneltem könyvekből és kitörölte a fájlokat, pedig mondtam, hogy ne törölje ki és elfelejtette), de megbocsátok. Nem nagy dolog a feledékenység, csak azt akartam kifejezni, hogy nem haragszok rá, nem érdekes, el van felejtve. Ez mind szép és jó, de mikor a demenciával viccelődtem, akkor az bűn volt, ugye? Nem megvetően mondtam neki, csak úgy komolytalanul, most mégis bűntudatom van emiatt.

Tisztelt Lelkiatya! Bűn e a dohányzás?

Kedves Lelkiatya! Még annyit fűznék a gondolataimhoz, melyet a katolikus vallás és az ezotéria összeegyeztetése kapcsán írtam, hogy létezhet-e olyan, hogy valakinek (valakik) megnyitják a kaput és ezért lát dolgokat amiket más nem (jövőt, bele a másikba)? Én ezt nem tartom fairnak. És még ami kérdés foglalkoztat, miszerint az ezotériában nincs jó és rossz, nincs sátán. Ami úgy látom, annyiban hasonlít a katolikus valláshoz, hogy habár szerinte van rossz, és sátán, de aki hisz Istenben annak az életben is minden a javát szolgálja. És az Egy Isten mennyire személyes? Vagy tényleg mindent átható teremtő engergia ahogy az ezotéria mondja? Üdv.: Henrietta

Tisztelt Lelkiatya! Sajnos nagyon összetett problémával küszködök. Nem elég hogy elkerülő személyiség zavarom, szorongásos zavaraim és szociális fóbiám van gyerekkori traumák miatt, de még az is gyötör hogy nincs stabil hitem, és összezavar ez a sok információ. Nem tudom összeegyeztetni a katolikus vallást az ezotériával. Még az hagyján, hogy értem, hogy vannak energiák, meg karma, tapasztaltam is az életben, de hogy sokan látónak, gyógyítónak, jósnak hiszik magukat (nem tudom, tényleg azok-e). Ráadásul járunk a családban biorezonanciás kezelésre, és nem tudom, bízzak-e benne? Univerzum és Isten összeegyeztethető? Csakrák, meditáció....? Vagy akkor hogy is van ez? Teljesen össze vagyok zavarodva. Ráadásul egy éve sajnos facebookon összehozott a sors egy beteg nővel, aki telefonon felhívott és látónak vélte magát, aki jósolt nekem szörnyű dolgokat, olyan sötét gondolkodást éreztem az irányából, hogy azóta sem tudtam magam túltenni rajta. Hogyan dolgozhatnám ezt fel? Talán úgy, hogy én elhatározom, hogy most már csak Istenben bízom, az ő kezébe helyezem az életem? Persze, amit tudok megteszek mint emberileg, és az emberekben is csak épp annyira bízom, mint gyarló emberekben, mint amilyen én vagyok.... Dicsőség az Úrnak Mindörökké...

Kedves Lelkiatya! Teljesen igaza van. Én csak úgy gondoltam a véleményemet hogy persze az nem jogos, hogy valaki úgy szeretne szűz partnert hogy nem az, ... Az igazság az, hogy nagyon megsajnáltam az illetőt, szerettem volna segíteni neki, mert úgy éreztem, hogy van egy oldala, ami másmilyen szeretne lenni, de nem tud rajta elindulni, és szerettem volna arra biztatni, hogy megváltozhat és lehet tisztességes élete egy tisztességes pár mellett, ha ő is szeretné. Rosszul tettem hogy ezt mondtam?

Tisztelt Lelkiatya! Munkámból adódóan napi 8-10 órát emberekkel foglalkozom,köztük sok idős beteggel is. A velük való kommunikáció során sokszor nem hallják halk hangomat,ezért többször kell megismételnem szavaimat,felemelve hangomat,mely néha már kiabálásba torkollik. Ők azt mondják: süketek,én pedig,hogy halk vagyok. Senki nem tudja,hogy mindez mennyire megvisel,hogy a műszak végére testileg,de főleg lelkileg holtpontra jutok. Olyannyira kimerülök,hogy csak a csendre vágyom,távol minden embertől. A legkevésbé sem vágyom társaságra. Emiatt viszont a szüleim neheztelnek rám,mondván, hazamenve magamra csukom szobám ajtaját,ki sem jövök,nem beszélek. Mintha ott sem lennék...Adná az ég,hogy ott se lennék!! Minden nap imádkoztam azért,hogy a Jóisten adjon nekem erőt és kitartást a munkámhoz,az élethez,a mindennapokhoz,de nem lett könnyebb. Aztán történt egy törés a lelki életemben,elhagytam az imát és azt vettem észre,hogy semmi sem változott. A munkám ugyanolyan nehéz,ahogy az életem is, és büntetésként hordozom minden egyes nap. Számomra mindig is érzékelhetőbb és megfoghatóbb volt Jób Istene,aki büntet,aki mindent lát és bármit megtehet. De az irgalmas és kegyelmes Jézust nem látom az én életemben. És most itt már nemcsak a munkámra értem,hanem az egész eddigi törésekkel teli,?pislákoló mécsbél? életemre. Gyakran gondolkozom azon,mi van akkor,ha a hit énbennem tövisek közé hullott?Mi van akkor, ha saját magamat büntetem és kárhoztatom azzal,hogy bezárkózom a saját,keserű világomba?

Tisztelt Lelkiatya! A virágvasárnap kapcsán elmélkedve merült fel bennem a kérdés, vajon Krisztus korában ki olvasta az Írásokat? Az szégyen hogy manapság mi alig olvassuk a prófétákat, na de annak idején? Ott minden előre meg volt írva Krisztusról, a jeleiről, szenvedéséről, még az ezüst pénz felhasználásáról is. Egészen döbbenetes, hogy maga Jézus is felolvasott belőle és Ő is ki mondta, Rá vonatkozik és mégsem esett le senkinek, hogy Jézus tényleg?? Ez alig hihető a farizeusokról. Még a tanítványokat értem, mert nagyrészt halászok voltak, na de Nikodémusnak se tűnt fel?? Jézus Urunk betű hűen végigkövette, olyan alázattal, hogy arra nincsenek is szavak, de sejteni engedi hogy mennyire az Atya akarata/szeretete volt számára az első. Na de hogyan magyarázható mindez ezek után? Ha erősen fogalmaznék azt mondhatnám: Semmi sem volt váratlan, minden megvolt írva.

Tisztelt Lelkiatya! A legtöbb helyen azt olvastam, hogy nincs hivatalos egyházi álláspont a tetoválással kapcsolatban, azonban olyat is olvastam, hogy Amorth atya szerint aki tetoválást készíttet magának, ezzel beengedi a gonoszt az életébe.(Nem tudom, valóban tett-e ilyen kijelentést, a metropolita.hu oldalon, ahol ezt olvastam, olyan, Bosco Szent Jánosnak tulajdonított jövendölést is találtam,- miszerint a világ végét megelőző időkben lesz pápa, aki tévútra vezeti az Egyházat,stb-amelyek aligha lehetnek hihetőek).Mármost huszonkét éves fiam tetoválást szeretne készíttetni,próbáltam lebeszélni erről, eddig nem sikerült.Ha odaadom neki az autót, mikor a tetoválószalonba menne-bár ha nem adnám oda, akkor is el tudná vinni-ezzel súlyos bűnt követnék el? ( Persze mindvégig hangoztatnám, hogy nem helyeslem a szándékát)Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Lelkiatya! Azt olvastam,ha egy idősödő férfi nem él elég gyakran házaséletet, megnő a valószínűsége, hogy prosztataproblémái lesznek.Érthető módon ezt nem szeretném.Ha feleségem ritkán akar házaséletet élni, megengedhető-e az önkielégítés?

Kedves Lelkiatya! Egy rég nem látott rokonommal beszéltem és ő szomorúan közölte hogy még soha nem volt olyan párja akivel először lett volna együtt. ... Kérem segítsen nekem és ne tegye ki az egész irásomat. Köszönöm!