Kedves Lelkiatya! Többször írtam már Önnek arról, hogy ott akarom hagyni a kőzmunkat felsőfokú képzés kedvéért, de eddig nem mertem ezt megtenni, főleg a szüleim miatt. De most alkalom nyílt arra, hogy otthagyjam ezt a munkát, mert nagyon ki akartak használnii a munkaadók, és ezt már az én békés természetem sem tűrhette tovább. A szüleim is belátták, hogy igazam van ebben az ügyben. Beadtam a jelentkezésem egyetemre, levelezőre. Most várok a ponthatárhúzásig. Gyűjtöttem egy kis pénzt, amivel kihuzom az egyetemi évek alatt. De már 50 éves vagyok, és nem tudom, hogy majd 53 évesen kellék-e majd a munkáltatóknak. Izgulok a tanulás miatt is, mert már régen tanultam. Természetesen munkát is keresek azért. Az imáját szeretném kérni, és mindenkiét is, aki olvassa ezeket a sorokat, hogy sikerüljön, amit terveztem, vagy ha a jó Isten másképp gondolja, el tudjam fogadni az akaratát. Szeretettel és köszönettel egy római katolikus nő

Tisztelt Lelkiatya! Sokat dilemmázok azon, hogy hogyan lehetséges az, hogy egyes papok nem tartanak Vecsernyét, Utrenyét. A mi környékünkön se tart soha az atya, ismerőseimtől is hallottam, hogy náluk se végzik soha. A papok vezetőinek ezt nem kell számonkérnie a beosztottaiktól? Köszönöm szépen!

Kedves Lelkiatya! A kereszténységben nagyon fontos a mások iránti szeretet és megbocsátás. Van egy személy, aki régen elég sokszor megbántott és nem csak ő hanem miatta mások is mert befolyásolt másokat ellenem. Akkoriban kifejezetten utáltam. Abban az időben eltávolodtam a hitemtől, pont egy kétségekkel teli, más dolgokat előtérbe helyező, Istenben kételkedő időszakban voltam. Mióta újra hiszek Istenben, sok mindent másképpen látok és Jézus rám gyakorolt hatása és az iránta érzett szeretetem meggyógyította a szívem minden téren. Két éve nem része már az életemnek ez az ember, akiről fent szó volt, ez azért van, mert az egyetemen ismertem meg és azóta otthagyta a képzést, illetve a közös ismerősök is akkor szakították meg vele a kapcsolatot. Amikor megbántott, akkor nem annyira én akartam mindenképp találkozni és beszélni vele hanem a helyzet volt olyan, hogy nem volt más választásom de nem is csak akkor bántott mikor találkoztam vele hanem elég volt ahhoz egy e-mail is. A lényeg nem a múlt lenne, a jelenről kérdeznék. Akkor régen utáltam, rosszat kívántam neki. Jelenleg nem mondanám, hogy utálom, nem kívánok neki rosszat, nem érdekel egyáltalán, hogy mit csinál, nem akarok bosszút állni rajta, de annak nagyon örülök, hogy nem kell már vele találkoznom és nem is akarok. Ha kellene mégis, akkor nem vágnék csúnya dolgokat a fejéhez, nem sértegetném, még magamban sem de közben nagyon örülök, hogy nem kell találkoznom vele, hallani sem akarok róla és sokkal jobb így nélküle az életem. Keresztény szempontból mondhatjuk, hogy megbocsátottam neki vagy nem? Valamelyik pap mondta egyszer, nem emlékszem kicsoda, valamilyen videóban hallottam, hogy akkor bocsátunk meg igazán valakinek ha utána tudunk vele egy légtérben lenni. Ha már nem utálom, nem kívánok rosszat neki, nem sérteném meg, de örülök, hogy nem kell látnom és nem is hallok róla, akkor ez megbocsátás vagy nem? Az természetes dolog ha nem szeretnék olyannal találkozni, aki sokszor megbántott, nemde? Jézus is otthagyta a farizeusokat amikor szándékosan ártani akartak neki. Biztos szerette őket, de nem maradt ott mellettük mikor piszkálták vagy csak annyit amennyit muszáj volt. Ezt az embert nem akarom látni, örülök hogy nem kell, nagyon nem tetszene ha rendszeresen egy légtérben kellene vele lennem. Ha nem olyan lenne már mint akkoriban, úgy már adnék neki egy esélyt ha annyira nem tudnám elkerülni a találkozást de ha azóta sem változott semmit, akkor nem. Ez nem jelenti azt, hogy ha nagy bajban van és véletlenül arra járnék, akkor nem segítenék. Ha éppen az utcán meglátnám, hogy rosszul van és újra kell éleszteni, akkor ha tudnám biztos megpróbálnám vagy ha látnám, hogy ellopták a holmiját, autóját és nem tudja ezt megtenni magának, akkor hívnám a rendőrséget szóval nem tenném meg hogy nagy baj esetén nem segítenék neki de egyébként nagyon örülök, hogy nem az életem része. Megbocsátottam neki vagy Jézus szerint ez nem lenne megbocsátás?

Tisztelt Lelkiatya!!! Mélyen Istenszerető Görög. kat. vallású vagyok!!! Viszont szívesen megnézek egy- egy horror filmet!!! Kérdésem hogy bün e horrorfilmet néznem??? Válaszát előre is köszönöm!!! Ildikó

Kedves Lelkiatya! Fiatalabb koromban tisztasági fogadalmat tettem az Úrnak és ezt szeretném is megtartani házasságig. Manapság azonban egyre inkább azt látom hogy ezt mások elfogadhatatlannak tartják szerintem viszont ez a helyes út. Szomorú vagyok hogy minden a testiség körül forog úgy érzem az emberek elfelejtik igazán megismerni és szeretni egymást illetve félnek az elköteleződéstől. Sokan azt is mondják így egyedül fogok megöregedni de én hiszem hogy nem így lesz. Igaz hogy helyes és fontos tisztaságban élni házasságig?

+! Kedves, Főtisztelendő Atya! Nem tudom mit gyónjak, a lelki tükrökben nem találtam mulasztást, nagyon igyekszem tisztán élni, naponta szentmisén ministrálok, 84 éves özvegy vagyok. Bánt, ha katolikus hitemet támadják, egyik rokonom mindig provokál, emiatt hangossá válik a vitánk, megzavarja a lelki nyugalmamat. "A Biblia a kat. egyház könyve. Az ökumenizmus és a tolerancia diktatúrájában élünk. Minden igazságnak az elkenése és bemocskolása folyik..." - idéztem valakitől egy lelki írásban, amely írást lakótársaim között szoktam kiosztani (kat. otthonban lakom) - "és ezért csak a katolikus egyház tanítóhivatalára hallgassunk, mert csak ő tudja hitelesen magyarázni a Szentírást." Hhú-ú-ú, mit kaptam a pünkösdi felekezetű rokonomtól! Személyes sértésnek vette, ez "gyűlölet beszéd" - ordította. Ez a harcunk 60 éve folyik, amióta 20 évesen rátaláltam - nagy örömömre a katolikus tanításra és megkeresztelkedtem. Bűnöm-e, hogy az ökumenizmust jelenlegi formájában nem tudom jónak ítélni, mert azt tapasztalom, hogy semmi közeledésük nincs a protestánsoknak AZ IGAZSÁG tisztázására és elfogadására, inkább lazaságokat hoznak és terjesztenek (nem kell közbenjáró: pap, egyház, gyóntató, Szűz Mária, mert egyedül Jézus elég közbenjárónk és a Szentlélek egyedileg irányít mindenkit stb.). Sok lelki szenvedést viselek a vallásom miatt. Az Ökumenikus hét alatt szenvedtem az állandóan hangoztatott "mindegy milyen vallású valaki, csak olvassa a Bibliát és akkor üdvözül. Hát én nagyon sajnálom azokat, akik bele tudnak nyugodni abba, hogy keresztények ennyifélék és egymással szemben tanítanak, mert mit és mennyire fognak szenvedni a tisztítótűzben (remélem csak ott) azért, hogy nem keresték meg AZ IGAZSÁGOT, mert az csak egy van. Ez nevetséges: neked is igazad van, neked is, neked is... Köszönettel várom a választ, Isten gazdag áldását kívánom kedves mindnyájukra! Tisztelettel Mária

Kedves Lelkiatya! Az rossz vagy jó ha valakinek bűntudata van? Sokat változtam a megtérésem óta. Ezzel egyidőben viszont minél jobb lettem a régihez képest, annál elégedetlenebb lettem magammal és fokozatosan egyre alakult a bűntudatom is. Most olyasmit élek meg, hogy akkor is bűntudatom van, amikor inkább örülhetnék vagy legalábbis nem kellene tragikusan felfogni ami történt. Amikor valamennyire belecsúszok a bűnbe, de közben sikerül kimásznom belőle, abbahagyom a bűnös tettet. Amikor egy kicsit, egy minimálisat követek el bűnt, ami ahhoz képest nagyszerű, hogy régen sokkal nehezebben szabadultam tőle. Régen sokkal többet veszekedtem másokkal és sokkal csúnyábban és ma már ha egy csúnya szót se mondok és nem is kiabálok, de kicsit ingerlékeny vagyok vagy máskor éppen türelmetlen vagyok vele, akkor már az is bántja a lelkem. Olyankor eszembe jut, hogy minden, amit mással teszek, olyan mintha Jézussal tenném és Jézussal igazán nem kellene türelmetlennek lennem vagy akár csak olyan szavakat mondani neki, hogy "szar". A tudat, hogy türelmesnek, segítőkésznek, megértőnek kellene lennem, ez ad egy bűntudatot és nagyon akarok más lenni. Mindig amikor egy kicsit követek el bűnt, valamit nem teljesen jól csinálok, olyan nekem mintha becsapnám Jézust, mert azt mondtam neki, hogy igyekezni fogok megszabadulni a bűneimtől egyik után a másiktól. Azt is mondtam neki, hogy szeretném ha minden szavammal és tettemmel őt tükrözném másoknak. Azt is, hogy hadd legyek olyan mint ő, még ha az Isten báránya soha nem is leszek, mert nekem ez a legnagyobb vágyam és nem akarnám amúgy se megbántani a bűneimmel. Ígéreteket is tettem neki, hogy mit hogy fogok csinálni, ez gondolom veszélyesnek tűnik, de rám jó hatással van, mert könnyebb úgy kibírni kísértéseket és úgy megtartani jó szokásokat ha rá gondolok, hogy megígértem neki. Megígértem neki, hogy minden nap olvasni fogom a Szentírást. Azt eddig sikerült tartanom, ugyan egyik nap elfelejtettem, lefekvés után jutott eszembe, de akkor se halasztottam el, inkább felkeltem az ágyból és pótoltam. Ígértem neki, hogy hetente egyszer elmegyek minden héten a templomba. Eddig sikerrel jártam, remélem így marad. Igaz, szívesen megyek amúgy is. A harmadik ígéretem az volt, hogy soha többé nem fogok önkielégíteni. Ez volt az, ami körülbelül működik, de amikor belecsúsztam és elkezdtem, de abbahagytam és közbe az járt a fejemben, hogy mit ígértem neki, akkor is olyan szomorú lettem mintha végigcsináltam volna. Volt olyan, hogy egyébként még amikor elkezdtem, akkor sem teljesen belemerülve élvezettel hanem közben mondtam magamban, hogy nem felejtem el mit ígértem neki és ő fontosabb a kísértéseknél. Máskor meg azt, hogy "Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni". Mégis jó az ha megígérek neki valamit, mert ez jobban erőt ad nekem mintha csak arra gondolnék, hogy nem szabad, nem illik, nem kellene. Amennyire tőlem telik, vissza akarom adni neki, amit kaptam tőle. Kísértve volt, mégsem követett el bűnt. Azt mondom magamban mindig, hogy ha Jézus kibírta értem, akkor én is ki fogom érte. Úgy gondolom, hogy tartozom ezzel neki, az Atyának és még Szűz Máriának is, hogy tisztuljak meg. Az Atyának nem volt kötelessége elküldeni közénk Jézust, hagyni szenvedni, örök életet adni nekünk általa, meg se érdemeltük. Mária látta a saját fia szenvedését, milyen érzés lehetett neki, el se tudom képzelni. A fia azért halt meg, mert az emberek bűnre léptek és ez volt az új esély. Ha már így lett, nem hagy engem a lelkiismeretem csak úgy nyugodtan bűnösen élni mint régen és legyinteni a bűneimre. Ma már van egy belső igényem rá, hogy tisztuljak meg ahogyan tudok. Az is olyan jó érzés, amikor győzök és a kísértés ellenére nem esek bűnbe. Akkor nehéz, de megéri. Utána érzem, hogy nem estem szégyenbe, erős voltam, örülök magamnak és táncra tudnék perdülni. Nem csak az motivál, hogy mit ígértem vagy nem ígértem hanem valami belül azt mondja, hogy sokkal jobb lehetek mint régen voltam és még annál is jobb mint ami most vagyok. Érzem, hogy van bennem több és ha kitartó vagyok, erős vagyok, akkor eljuthatok oda. Egy magasabb szintre. Nem tudom pontosan mi van ott, milyen lesz, mikor jutnék el oda, de elérhetem, tudom. Valamikor olyan erősnek éreztem magam mintha semmi a világon nem tudna megállítani. Látom a hibáimat és a hiányosságaimat is, nem tartom magam tökéletesnek, de nagyon harcolok a tisztulásomért. A bűntudat viszont erősebb tehát olyan dolgok miatt is elégedetlen vagyok magammal, olyanokon is akarok változtatni, ami mások szerint semmiség. A Szentlélektől jöhet ez a nagy akaratom, hogy tisztuljak meg még jobban és többre vagyok képes?

Kedves Lelkiatya! Jellemző rám a kényszeresség, ami az utóbbi időben a gyónásaimba is beszivárgott. Régen havonta-kéthavonta gyóntam. Most, gyónás után már aznap találok valami bűnt és újra gyónni szeretnék. Pár nap múlva újra elmegyek. Néha áldozás előtt is agyalok hogy valami bűn volt, vagy nem, bocsánatos, vagy súlyos, végül nem megyek áldozni, nehogy méltatlanul tegyem. Bármilyen bűnt találok, úgy érzem, méltatlan vagyok az áldozásra. Volt, hogy a gyóntatóatya mondta, hogy azokkal a bűnökkel, amiket meggyóntam, nem kellett volna pár nap után gyónni mennem, meggyónhattam volna pl. egy hónap múlva is, egy rendszeres gyónás keretében. Ha nem követek el egyértelműen súlyos bűnt, menjek ki áldozni és havonta egyszer gyónjak meg minden bűnt, amit felfedeztem az elmúlt hónapban? Legutóbb társaságban szóba került az egyházi adó. Én viccként azt mondtam, érdemes abba az egyházmegyébe költözni, ahová én költöztem, mert ott csak fél százalék a kért hozzájárulás. Ahogy kimondtam, már megbántam, hiszen miért akarnám a minimumot teljesíteni? Lelkiatya szerint ez bocsánatos, vagy súlyos bűn? Meg kell-e gyónni? Ha igen, hogyan tudom ezt megfogalmazni? Ez is gondot szokott okozni. Olyan furcsa bűnöket fedezek fel, amiket nem tudom, hogyan fogalmazhatnék meg a gyóntatófülkében. Ha leegyszerűsítem (?erkölcstelenül viccelődtem?) nem tudja az atya, miről beszélek. Ha részletesen elmesélem az egész történetet, idétlennek tűnik. Nagyon köszönöm Lelkiatya iránymutatását!

Kedves Lelkiatya! Római Katolikus vagyok, és a tisztasági fogadalommal kapcsolatban lenne kérdésem. Nagyon vonzódom az Istenért vállalt cölibátushoz. Valahogy egyre jobban úgy érzem, hogy ez lenne az én utam... hogy miért, azt nem biztos, hogy szavakba lehetne önteni. Mint mikor a szerelmesek se tudják egészpontosan szavakba önteni az érzéseiket, max körül írni... hosszan lehetne erről elmélkednem (az indokról) A gond ott kezdődik, hogy a papi élet ki van lőve, hisz 27 évesen elég hosszúidőre visszakellene ülni az iskolapadba, és nem mellesleg, azért a papság nem csak ebből áll. A szerzetesi életre meg, valahogy egyszerűen nem érzem a hívást. Mindig is csodáltam a szerzeteseket, de az volt a csodálatomnak is az első oka, hogy teljesen oda tudták magukat ajándékozni Istennek a tisztaságban, és a többi fogadalomban. Olvasgattam már arról, hogy van olyan, hogy valaki laikusként fogadalmat tesz. Volt már ilyen régebben is az Egyháztörténelmében. Nem sok információt találtam ez ügyben, hogy pontosan napjainkban, hogy is működik ez a dolog. Van ennek valami hivatalos módja, hogy egy hívő fogadalmat tegyen akár egy meghatározott időre, vagy akár örökre? Vagy csak négyszemközt el van mondva és pont? Lehet ünnepélyesebb körülmények közt is? Van ennek valami világi, intézményi felépítése, mint a harmadrendek? A szüzek rendjéről már hallottam, de ott szerintem csak nők vannak. Tudom, ez alap kötelessége lenne az egyedül élő embernek is, de én mégis szeretném megpecsételni valamijen formában ezt. Olvasgattam a cölibátusról már többet, mint életformáról, és amit mások nem tudnak elfogadni, vagy nem értenek, én azt elsőre már megszívleltem és a szívembe zártam. Pedig nem gondolkodtam mindig így, sőt, volt hogy rabja voltam az érzéki kívánságoknak, a szemérmetlen érintéseknek... (még régebben). Jézus azt mondja: "aki el tudja fogadni fogadja el" hát én szeretném ezt elfogadni. Tudom, ez a Görögkatolikusoknál kicsit máshogy működik, de azért hátha tud adni iránymutatást, hogy mi ilyenkor a teendő. Várjak még, hogy hátha valami csoda folytán megjön a hivatásom a szerzetesi életre? Az idő meg telik, én meg azt mondom, amit Szent Ágoston "félek hogy az Úr elhalad" és én nem ismerem fel. Egyébként nem üti egyik a másikat. Egyáltalán van még ilyen a mai világban, hogy a világi hívek közül egy 27 éves srác ilyenre akarja adni magát az Isten iránti szeretetviszonzása miatt? Vagy már kezdek megbolondulni? Köszönöm a válaszát.

Kedves Lelkiatya! Református vallású vagyok. Családom (feleségem és gyermekeim) valamennyien görögkatolikus vallásúak. Feleségemmel görögkatolikus és református szertartás szerint is megesküdtünk. Családommal rendszeresen görögkatolikus liturgián veszek részt. Már hosszú ideje gondolkodom azon és egyben ez is lenne a kérdésem, hogy lehetőség van-e az átkeresztelkedésre?

Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy a szentek látomásai a tisztítótűz és a pokol kapcsán valósak? Mint pl Szent Fausztina nővér tapasztalata.

Kedves Lelkiatya! Rasszista vagyok és erre csak most jöttem rá. Sokszor áldoztam anélkül, hogy ezt a bűnt meggyontam volna, valahogy csak most jelzett emiatt a lelkiismeretem. Nagyon nehéz levetkőznöm, ebben nőttem fel és az életem során is sokszor átvertek, bántottak olyanok akiknek sötétebb a bőre, mégis szeretném levetkőzni ezt, legalábbis mérsékelni olyan szinten, hogy csak fenntartásaim legyenek rasszokkal kapcsolatban. A kérdésem az, mit tegyek amiért bűnben áldoztam?

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Március 29 - én lesz Előszenteteltek liturgiaja a Ferenciek terén. Gondolnak majd a glutenerzekeny testvereinkre is? Családomban is van. Nagyon jó lenne, ha hirdetnék is. Köszönöm a glutenerzekeny testvérem nevében is.

Kedves Lelkiatya! Valamelyik nap azt olvastam itt az egyik kérdéssel kapcsolatban, hogy az állatoknak nincs lelkük és hogy nem jutnak a mennybe. Viszont ettől függetlenül arra gondoltam hogy az utolsó napon az ÚR őket is újra teremtheti ha Ő szeretné. Hiszen ISTENNÉL semmi sem lehetetlen. Ön szerint is lehetséges ez?

Ki a magyar görögkatolikus egyház vezetője?