Tisztelt Lelkiatya! Nagypénteken is hallgattam a katolikus.ma böjti ráhangolót és annak kapcsán kérdem miért vannak még mai napig is olyan gondolataink, amelyek nem egyeznek az Evangéliummal? Jézust nem mi vagy a mi bűneink feszítették keresztre, hanem a zsidók elsősorban pedig a főpapok akik feltüzelték övéiket. A zsidó nép pedig mondja is az Ő vére rajtunk és utódainkon, s bizony ezzel magukra vállalták a gyilkosságot. Ha megnézzük mi történt azóta a zsidó néppel bizony az komoly vezeklés és még mindig tart. Aztán meg az Atya akarata volt, hogy a Fiú engedelmeskedjen és megengedje a ?leölését? nem de mondja Jézus Pilátusnak, hogy ha úgy akarná angyalok ezrei mentenék ki és Pilátus is csak Isten engedélyével teheti amit. Jézus szerette volna a választott népet megváltani és ezért vállalta az áldozatot, mert az Atya annyira szerette ezt a népet. Mi a szomorú ma? Hogy a zsidó vallás a mai napig nem fogadja el Jézust Messiásnak! A zsidó nép a mai napig ezért szenved. S mi keresztények elfogadtuk Krisztust, igyekszünk hűek lenni hozzá, de a mai napig nem volt elég mindez, hogy a zsidó nép, amely továbbra is sok nép fölött uralkodik, higgyen Krisztusnak! A világunk ezért tart ott ahol. Mégis sokan hittek/hisznek Jézusnak és ezért az áldozata nem volt hiábavaló a zsidókért, mert közben mennyi lélek fordult az Ő szeretetéhez. Lehet bíznunk hiszen Saul is megtért, Krisztus Őt is példaként állította a zsidók elé. Lehet, hogy a zsidók iránti szeretetünkből elvesszük e fájdalom élét zsidó testvéreinktől, de úgy gondolom, hogy Jézus küldetését továbbadta nekünk, hogy teremjük a hit gyümölcseit és a választott népet támogassuk a megtérésre. Hogy látja?

Kedves Lelkiatya! Talán már nem emlékszik a levelemre, de talán igen, nem tudom, de azt kérdeztem Öntől, a Szentlélektől származik-e bennem az, hogy még a kis bűneim miatt is nagy bűntudatom van és van bennem egy késztetés, hogy még jobb legyek mint amilyen most vagyok és úgy érzem, többre vagyok képes. Akkor Ön megerősített ebben, hogy ez a Szentlélek munkája bennem. Most az lenne a kérdésem, hogy szabad-e olyannal próbálkoznom és olyanra elszánni magam, amit úgyse tudok megtenni ha egyébként tudom, hogy ez nem sikerülhet és ezt jó célból teszem? Néha nagyon erősen van bennem egy vágy, hogy én bűntelen legyek vagyis hogy ne kövessek el többé semmilyen bűnt. Hogy egy rossz szót ne szóljak soha senkihez, hogy soha meg ne sértsek senkit, hogy soha egy rossz szokásomhoz se térjek többé vissza, hogy soha ne legyek irigy senkire, hogy ne legyen a legkisebb bűnöm se. Azt tudom, hogy ez nem sikerülhet, de kitűzhetem magamnak mint célt ha egyébként tudom, hogy nem valósul meg és nem isteníttetni, dicsőíttetni akarnám magam ezzel, egyébként el se mondanám senkinek hanem azáltal fejlődni akarnék, hogy direkt magasabbra teszem a lécet mert így jobban rákényszerülök? A Jézus iránti szeretetem is késztet erre. Szoktam gondolni rá, hogy az én bűneim miatt is meghalt. Megölték a bűneim. Fájdalmat érzett, megaláztatott, szenvedett, meghalt miattam. Persze, mindenki más miatt is de miattam is. Szeretném neki ezt azzal megköszönni, hogy a lehető legbűntelenebb leszek. Szeretném kifacsarni magam mint egy citromot, hogy a levem vagyis a bűneim a lehető legjobban távozzanak belőlem és a lehető legszárazabb vagyis a lehető legtisztább legyek. Ki akarok facsarni magamból minden nem oda valót. Az nem baj ha nem sikerül, de legalább meg szeretném próbálni mert ha legalább megpróbálom, akkor azzal is többet teszek mintha legyintenék, hogy úgyse sikerül és felesleges. Ha a felét sikerül kifacsarnom, az is jó. Ha a 99%-át, az még jobb. Mindegy mennyit, csak próbálkozzak. Ha egy diák az iskolában nem lehet ötös matekból, mert nincsenek olyan képességei, de egy négyes szintet azért el szeretne érni, akkor hajthat az ötösre persze közben tudva, hogy az nem fog neki összejönni, de ha legalább a tanulás idejére elhiteti magával, elképzeli és az ötös a célja, akkor keményebben küzd és könnyebben jön össze a négyes neki. Nem azt éri el, amit szeretne, de feljebb jut a korábbinál, mert nagyobb a motivációja, több energiát fektet bele, ha ez valamilyen szinten hazugságra is épül, de jobban hisz magában. Az ötöshöz többet kell tanulni, több szorgalom kell, jobb képességek. Nem éri el végül, de az a plusz energia és szorgalom, amit az ötösért csinált, hozzásegíti, hogy hármasról feltornázza magát négyesre. Persze a hazugságot nem úgy értem, hogy tényleg elhiszi magáról, hogy képes az ötösre. Elhiszi, de úgy, hogy közben mégsem. Csak a jó cél érdekében. Ha ehhez még szeretet is társul, esetemben a Jézus iránti szeretetem, akkor már megéri, nem? Megengedett egy ilyesmi kegyes hazugság, egy teljesíthetetlen cél magam számára ha közben nem dicsekszek ezzel másnak, nem leszek nagyképű és ezt csak felhasználom egy tökéletesnél kisebb, de jelenleginél nagyobb jó elérésére? Nem baj ha nehéz, nem baj ha lemondásokkal jár, nem baj ha nehezebb így az élet, nem baj ha meg kell változnom, Jézus miatt minden megéri. Miatta boldogan megtagadnám önmagam, kifacsarnám magam mint a citromot, mert a lehető legtöbbet szeretném adni neki, a lehető legjobban köszönetet mondani, a lehető leginkább kifejezni az érzéseim, a lehető legtisztább formámat nyújtani neki és nagyon szereti őt az én szívem.

Kedves Lelkiatya! Ma mondtam valamit, amit már megbántam, nem tudom, bűnt követtem-e el. Az egyik ismerősöm mostanában sok mindent elfelejt, két dolgot kértem tőle, elfelejtette mindkettőt, a múltkor egy közös ismerősünk kért tőle valamit, azt is elfelejtette és egyébként elfelejtett valami mást is, amit saját magának akart csinálni. Más is volt, csak példákat hoztam. Nem örültem neki, hogy elfelejtette, amit kértem, de nem kezdtem szidalmazni, igyekeztem nem kimutatni felé ezt, hamar túltettem magam rajta és amikor igyekezett jóvátenni, annak örültem, hiába nem sikerült neki, mert jó, hogy egyáltalán megpróbálta. A probléma az, hogy mondtam neki valamit viccből, ami miatt utólag bűntudatom van. Látva, hogy mennyi mindent elfelejt, azt mondtam viccelődve neki, hogy vagy szimplán feledékeny vagy kezdődik a demencia nála. Nem komolyan gondoltam, bár akár betegségek is okozhatnak állandó feledékenységet, de akkor ezt amolyan félig viccelve mondtam. Amikor másik ismerős hallotta még korábban, hogy ez az illető elfelejette, amiket kértem tőle és látta, hogy viszonylag nyugodtan kezelem a helyzetet, akkor mondta, hogy őt még jobban idegesítené mint engem és hogy ez a személy milyen feledékeny, nem is így fogalmazott hanem olyasmit mondott, hogy buta, csak előbb nem akartam ezt leírni. Akkor megvédtem, mondtam, biztosan nagyon egy másik dologra koncentrált, az járt a fejében és azért felejtette el meg hogy én nem mondok rá rosszat. A feledékeny személynek a beszélgetés végén mondtam is, hogy nem haragszok rá, nem örültem neki (sok oldalt beszkenneltem könyvekből és kitörölte a fájlokat, pedig mondtam, hogy ne törölje ki és elfelejtette), de megbocsátok. Nem nagy dolog a feledékenység, csak azt akartam kifejezni, hogy nem haragszok rá, nem érdekes, el van felejtve. Ez mind szép és jó, de mikor a demenciával viccelődtem, akkor az bűn volt, ugye? Nem megvetően mondtam neki, csak úgy komolytalanul, most mégis bűntudatom van emiatt.

Tisztelt Lelkiatya! Bűn e a dohányzás?

Kedves Lelkiatya! Még annyit fűznék a gondolataimhoz, melyet a katolikus vallás és az ezotéria összeegyeztetése kapcsán írtam, hogy létezhet-e olyan, hogy valakinek (valakik) megnyitják a kaput és ezért lát dolgokat amiket más nem (jövőt, bele a másikba)? Én ezt nem tartom fairnak. És még ami kérdés foglalkoztat, miszerint az ezotériában nincs jó és rossz, nincs sátán. Ami úgy látom, annyiban hasonlít a katolikus valláshoz, hogy habár szerinte van rossz, és sátán, de aki hisz Istenben annak az életben is minden a javát szolgálja. És az Egy Isten mennyire személyes? Vagy tényleg mindent átható teremtő engergia ahogy az ezotéria mondja? Üdv.: Henrietta

Tisztelt Lelkiatya! Sajnos nagyon összetett problémával küszködök. Nem elég hogy elkerülő személyiség zavarom, szorongásos zavaraim és szociális fóbiám van gyerekkori traumák miatt, de még az is gyötör hogy nincs stabil hitem, és összezavar ez a sok információ. Nem tudom összeegyeztetni a katolikus vallást az ezotériával. Még az hagyján, hogy értem, hogy vannak energiák, meg karma, tapasztaltam is az életben, de hogy sokan látónak, gyógyítónak, jósnak hiszik magukat (nem tudom, tényleg azok-e). Ráadásul járunk a családban biorezonanciás kezelésre, és nem tudom, bízzak-e benne? Univerzum és Isten összeegyeztethető? Csakrák, meditáció....? Vagy akkor hogy is van ez? Teljesen össze vagyok zavarodva. Ráadásul egy éve sajnos facebookon összehozott a sors egy beteg nővel, aki telefonon felhívott és látónak vélte magát, aki jósolt nekem szörnyű dolgokat, olyan sötét gondolkodást éreztem az irányából, hogy azóta sem tudtam magam túltenni rajta. Hogyan dolgozhatnám ezt fel? Talán úgy, hogy én elhatározom, hogy most már csak Istenben bízom, az ő kezébe helyezem az életem? Persze, amit tudok megteszek mint emberileg, és az emberekben is csak épp annyira bízom, mint gyarló emberekben, mint amilyen én vagyok.... Dicsőség az Úrnak Mindörökké...

Kedves Lelkiatya! Teljesen igaza van. Én csak úgy gondoltam a véleményemet hogy persze az nem jogos, hogy valaki úgy szeretne szűz partnert hogy nem az, ... Az igazság az, hogy nagyon megsajnáltam az illetőt, szerettem volna segíteni neki, mert úgy éreztem, hogy van egy oldala, ami másmilyen szeretne lenni, de nem tud rajta elindulni, és szerettem volna arra biztatni, hogy megváltozhat és lehet tisztességes élete egy tisztességes pár mellett, ha ő is szeretné. Rosszul tettem hogy ezt mondtam?

Tisztelt Lelkiatya! Munkámból adódóan napi 8-10 órát emberekkel foglalkozom,köztük sok idős beteggel is. A velük való kommunikáció során sokszor nem hallják halk hangomat,ezért többször kell megismételnem szavaimat,felemelve hangomat,mely néha már kiabálásba torkollik. Ők azt mondják: süketek,én pedig,hogy halk vagyok. Senki nem tudja,hogy mindez mennyire megvisel,hogy a műszak végére testileg,de főleg lelkileg holtpontra jutok. Olyannyira kimerülök,hogy csak a csendre vágyom,távol minden embertől. A legkevésbé sem vágyom társaságra. Emiatt viszont a szüleim neheztelnek rám,mondván, hazamenve magamra csukom szobám ajtaját,ki sem jövök,nem beszélek. Mintha ott sem lennék...Adná az ég,hogy ott se lennék!! Minden nap imádkoztam azért,hogy a Jóisten adjon nekem erőt és kitartást a munkámhoz,az élethez,a mindennapokhoz,de nem lett könnyebb. Aztán történt egy törés a lelki életemben,elhagytam az imát és azt vettem észre,hogy semmi sem változott. A munkám ugyanolyan nehéz,ahogy az életem is, és büntetésként hordozom minden egyes nap. Számomra mindig is érzékelhetőbb és megfoghatóbb volt Jób Istene,aki büntet,aki mindent lát és bármit megtehet. De az irgalmas és kegyelmes Jézust nem látom az én életemben. És most itt már nemcsak a munkámra értem,hanem az egész eddigi törésekkel teli,?pislákoló mécsbél? életemre. Gyakran gondolkozom azon,mi van akkor,ha a hit énbennem tövisek közé hullott?Mi van akkor, ha saját magamat büntetem és kárhoztatom azzal,hogy bezárkózom a saját,keserű világomba?

Tisztelt Lelkiatya! A virágvasárnap kapcsán elmélkedve merült fel bennem a kérdés, vajon Krisztus korában ki olvasta az Írásokat? Az szégyen hogy manapság mi alig olvassuk a prófétákat, na de annak idején? Ott minden előre meg volt írva Krisztusról, a jeleiről, szenvedéséről, még az ezüst pénz felhasználásáról is. Egészen döbbenetes, hogy maga Jézus is felolvasott belőle és Ő is ki mondta, Rá vonatkozik és mégsem esett le senkinek, hogy Jézus tényleg?? Ez alig hihető a farizeusokról. Még a tanítványokat értem, mert nagyrészt halászok voltak, na de Nikodémusnak se tűnt fel?? Jézus Urunk betű hűen végigkövette, olyan alázattal, hogy arra nincsenek is szavak, de sejteni engedi hogy mennyire az Atya akarata/szeretete volt számára az első. Na de hogyan magyarázható mindez ezek után? Ha erősen fogalmaznék azt mondhatnám: Semmi sem volt váratlan, minden megvolt írva.

Tisztelt Lelkiatya! A legtöbb helyen azt olvastam, hogy nincs hivatalos egyházi álláspont a tetoválással kapcsolatban, azonban olyat is olvastam, hogy Amorth atya szerint aki tetoválást készíttet magának, ezzel beengedi a gonoszt az életébe.(Nem tudom, valóban tett-e ilyen kijelentést, a metropolita.hu oldalon, ahol ezt olvastam, olyan, Bosco Szent Jánosnak tulajdonított jövendölést is találtam,- miszerint a világ végét megelőző időkben lesz pápa, aki tévútra vezeti az Egyházat,stb-amelyek aligha lehetnek hihetőek).Mármost huszonkét éves fiam tetoválást szeretne készíttetni,próbáltam lebeszélni erről, eddig nem sikerült.Ha odaadom neki az autót, mikor a tetoválószalonba menne-bár ha nem adnám oda, akkor is el tudná vinni-ezzel súlyos bűnt követnék el? ( Persze mindvégig hangoztatnám, hogy nem helyeslem a szándékát)Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Lelkiatya! Azt olvastam,ha egy idősödő férfi nem él elég gyakran házaséletet, megnő a valószínűsége, hogy prosztataproblémái lesznek.Érthető módon ezt nem szeretném.Ha feleségem ritkán akar házaséletet élni, megengedhető-e az önkielégítés?

Kedves Lelkiatya! Egy rég nem látott rokonommal beszéltem és ő szomorúan közölte hogy még soha nem volt olyan párja akivel először lett volna együtt. ... Kérem segítsen nekem és ne tegye ki az egész irásomat. Köszönöm!

Kedves Lelkiatya! Négy gyermekünk van ,szentségi házasságban élünk! A nagyobbik fiunk egy éve egyházi iskolába jár,de csak azért mert az államiból kivettük rossz magaviselet miatt,rontott jegyeiben is ,az új iskolában javult,négyes ötös a magatartása, szorgalma közepes,most nyolcadikos,hamarosan bérmálkozás lenne ! Nehéz megélni vele a kamaszkort! Nagyon lázad minden ellen mostanában ami Isten ,hogy ő unatkozik a misén, furcsa az éneklés ,ott sok az idős hozzáteszem tényleg és minek gyónni megint,ráeröltetek mindent és már ez miatt is csak haragudni tud lassan Istenre,a templomra..mert kötelezővé teszem Reggel este imádkozik,miért nem elég ez kérdezi... Őt nem érdekli a templom,mise.Hisz de neki ennyi elég ezt mondta ! Már attól félek, hogy mi van ha többet ártok azzal,hogy megy misére,mert reggel vita árán van elindulás,ott sem figyel oda ,csak néz maga elé sokszor ,mondván unalmas nem érti.Sok vasárnap nincs is ott ,meccse van. Meg is mondta ma is mi értelme így anya? Jézus látja ,hogy ez nem érdekel ,nem őszinte. Én mint édesanyja mit tehetek ilyenkor? Mondjam hogy akkor ne járj így,mert nem őszinte dolog, ne is bérmálkozz vagy küldjem be lázadással a lelkében? Imádkozom érte természetesen!Kisebb korban jobban elvolt misén . Köszönöm megtisztelő válaszát. Üdvözlettel!Melinda

Kedves Lelkiatya! Az a doktorandusz vagyok, aki már több levelet is írt Önnek. Ebben a félévben kicsit túlvállaltam magam, három konferenciára jelentkeztem. Az egyik már meg is volt, még kettő maradt. Publikációs lehetőséget is biztosítanak, így mindhárom helyen tanulmányt is kell írni az előadás témájában. Az egyik tanulmányom körülbelül kész van, de még a másik kettőt csak most fogom kezdeni. Három oka van annak, hogy bevállaltam: 1. Ezek nincsenek minden évben és így ki akartam használni a lehetőséget. 2. Kettő ezek közül idegen nyelvű és eddig kevés lehetőségem volt idegen nyelven előadni és publikálni. 3. A doktori képzésen meg van szabva a publikációk száma és a terjedelemtől függően 2 vagy 5 kötelező. Ha rövidebbet írok, akkor 4-5, ha hosszabbat, egy disszertációfejezetnek megfelelő mennyiséget, akkor 2 kell. Ezekkel így letudnám a kötelezőt és utána is publikálhatok, de akkor már nyugodt lehetek, nem lenne tétje hiszen már meglenne a kötelező minimum, ami nagy könnyebbség. Összességében véve jó lehetőségnek tűnt az egész, viszont mellette nem nagyon jut másra időm és így plusz pénzt keresni sem tudok. Nem akarok túl sokat akarni és pénzéhes lenni, nem is tartom magam annak, de nyáron nagyon szerettem volna kétszer elmenni nyaralni. Mindig egyszer megyek, volt amikor nem is mentem, de most egy ilyen sűrű félév után, amikor tényleg állandóan írok, olvasok, előadok és majd még egy vizsgára készülök, tényleg jó lett volna nyáron többet pihenni, látni a világból, kikapcsolni az agyam. Már most is viszonylag fáradt vagyok mert azért eddig sem a semmit csináltam és tudom, hogy ahogy közeledik majd a félév vége vagy legalábbis a feladataim vége, úgy lesz egyre nehezebb. Helyben is pihenhetek, de más az, amikor elmegyek 5-7 napra és akkor az a hét csak a pihenés és más az, amikor hetente kétszer vagy egyszer elmegyek itt valahova de a többi nap ugyanúgy itthon ülök és teszem a dolgom. Pénzem viszont csak egy nyaralásra lenne, persze az sem az ösztöndíjamból, mert az nem nagy összeg hanem félretett pénzből. Plusz pénzt csinálni azért nem tudnék mert nem lenne rá elég időm. Fordítói végzettségem is van, így vállalhatnék fordításokat, de azt is idő megcsinálni, főleg ha minőségi munkát szeretnék végezni. Hiába oszthatnám be én az időm és dönthetném el, hogy hány fordítást vállalok el, ahhoz sokat kellene, hogy összejöjjön egy nyaralás ára és nem merek bevállalni mindent, félek nem sikerülne jól se a konferencia/publikáció se a fordítás és ha már vállalok egy feladatot, azt jól végezzem el. Nyelvtanítás magánórában szóba jöhetne mert több idegen nyelvet ismerek de abban nincs tapasztalatom és egyszerűen nem férne bele az időmbe, azokra az órákra is készülnöm kellene de vagy órákra készülök + tanítok vagy a konferenciákra készülök + tanulmányokat írok, nem menne mindkettő. A cégeknél idegen nyelvi munka ki van zárva mert ott teljes munkaidőt kell dolgozni és nem is hiányozna most lelkileg. Fordításokat és korrektúrázást korábban vállaltam, de azért nem annyi volt, hogy egy rakás pénzem összejött volna belőle, nem rendszeres megbízások voltak. Nem vagyok az a fajta, aki várja, hogy az ölébe hulljon minden, de nem lenne nagy tiszteletlenség azért imádkozni, hogy nyerjek a sorsjegyen vagy a lottón? Ha éppen csak annyit nyernék, hogy el tudjak utazni kétszer vagyis egy utazás ára kijöjjön belőle hiszen a másikat fizetném félretett pénzből, már annak is örülnék. Nem luxus ruhákat, hatalmas házat, milliós ékszereket akarnék venni belőle és nem is felesleges dolgokat, csak kipihenni a sok munka fáradalmait és látni a világból. Ha lenne időm rendszeresen, jó minőségű munkát végezve fordításokat vállalni, akkor nem gondolnék én ilyenre, akkor dolgoznék érte, de egyszerűen most ez nem lehetséges. Nem kellene nekem egy forinttal sem több mint az utazás ára. Szabad ezért imádkozni?

Kedves Lelkiatya! Tőlem érkezett a kérdés annak kapcsán, hogy Isten előre tudta-e a bűneinket és Jézus mennyire láthatta előre amit elkövetünk. Azt körülbelül megértettem, hogy Isten számára milyen az idő, nagyon jó volt a magyarázata erre vonatkozóan, köszönöm szépen. Azt is értem, hogy van felelősségünk. Ha jól értelmezem, akkor Isten előre tudta, hogy szabad akaratunkból mit fogunk megtenni, de ez még nem változtat azon a tényen, hogy azt szabad akaratunkból tettük. Ez világos. Valójában más miatt tettem fel a kérdésem, nem a saját felelősségem miatt. Isten szeretete miatt. Így, hogy tudom, az Atya már akkor ismerte előre a bűneimet (úgy ahogy gondolom azoknak a római katonáknak a bűneit is akik épp akkor kínozták meg és feszítették keresztre Jézust) és Jézus is ismerte előre a bűneimet, amikért éppen akkor szenvedett (ahogy ismerte Júdásét, Péterét, a kínzóiét), számomra nagy fontossága van ennek az Atya és Jézus szeretete kapcsán. Ha abba gondolok bele, hogy már akkor is tudták nekem milyen bűneim lesznek, akkor ez számomra jobban mutatja a szeretetüket mintha csak arról lett volna szó, hogy annyi volt tudvalevő, hogy bűneim lesznek, de nem tudni milyenek. Ez így lehet nem játszódott le Jézus fejében, de elmondanám mégis ezt a példát: ha Jézus tudta előre, hogy konkrétan milyen bűneim lesznek és milyen olyan dolgaim, amik az Atya akarata ellen valók és azokat ismerve, figyelembe véve vállalta azt a borzalmas kínszenvedést, azokat figyelembe véve, azokat ismerve vállalta azokat a nyílt sebeket, sok vért, a szegek okozta fájdalmat, a fulladást, a megaláztatást, az embertelen bánásmódot, akkor hirtelen megvilágosodik minden előttem. Ezt megértve jobban el tudom hinni és meg tudom érteni, hogy megbocsát(hat) és szeret engem. Ez így más mintha csak annyit tudott volna, hogy bűnös leszek majd és majd lesz valami bűnöm, ki tudja mi. Talán másoknak ez nem fontos, de amikor bűntudatom van vagy szomorú vagyok, akkor nekem a jövőben ez nagy erőt adhat és segíthet, hogy nincs olyan bűnöm amiről ne tudott volna akkor amikor szenvedett mert ez azt jelenti, hogy minden bűnöm ellenére szeret. Nem úgy, hogy ha ellopok valamit, akkor még szeret, de ha hazudok másoknak, akkor nem. Egyik sem jellemző rám egyáltalán, illusztrálni akartam csak. Nem egészen a bűn kategória, de közben jutott eszembe erről a témáról, így nem írnék külön miatta hanem itt kérdezném meg: jól feltételezem, hogy nem csak a bűneinket tudja Isten előre hanem minden mást is? Isten előre tudta, hogy mikor fogok elfordulni tőle és miért térek vissza hozzá? Azt is tudta előre, hogy családtag halálát hogyan fogom feldolgozni? A legnagyobb homály számomra a szerelem. Szóval Isten azt is előre tudja, hogy kibe fogok vagy nem fogok beleszeretni?