Kedves Lelkiatya! A szegény Lázár azért került a mennyországba, mert szegény volt és nélkülözött? A gazdagnak továbbá miért kell egy örökkévalóságban szenvedni ha 50évet jólétben töltött? Nem tűnik rossz embernek, a testvérein is segíteni akar odaát. Félek, hogy én is elkárhozom ezek alapján :(

Kedves Lelkiatya! Nem csak emberekért szoktam imádkozni hanem állatokért is. Két napja láttam egy bejegyzést a Facebookon, hogy egy szegény cicus egy ideje elég rosszul van, minden nap hány, cukorbeteg és nem tudtak eddig segíteni rajta, gondolkodnak azon, hogy elaltassák. Sajnos ma azt gyanítom egy másik bejegyzés alapján, amit ma tett fel az illető, hogy meghalt szegény. Biztos vagyok benne, hogy elaltatták, bár meghalhatott magától is, de az elaltatásra gyanakszok. Imádkoztam azért a macskáért más katolikusokkal együtt. Szomorú vagyok, hogy nem maradt életben. A gazdájára kicsit haragszok vagy talán nem is haragszok de nem tartom szépnek, hogy felteszi a Facebookra, hogy milyen beteg és lehet nemsokára meghal, majd két nappal azután a halálának a hírét. Inkább már korábban közölhette volna vagy megpróbálhatott volna másik állatorvoshoz menni vele, de most nem ítélkezek, felteszem, hogy megtettek érte amit lehetett, akkor is olyan helytelennek tűnik nekem, hogy már akkor közli ezt amikor súlyos a baj és miért nem hetekkel előtte. Ilyenkor az emberek már hiába adnak tanácsot vagy imádkoznának a gyógyulásáért. Biztos nem 2 napig volt beteg, ha korábban tájékoztat erről másokat, akkor több idő lett volna imádkozni is érte, más gyógymódokat javasolni és valamiért olyan érzést kelt bennem az egész, hogy olyan gyorsan letudta. Egyébként is olyan rossz érzésem van mindig amikor imádkozok valakiért és nem gyógyul meg. Akkor főleg amikor sokan imádkozunk. Olyankor mindig azon tépelődök, hogy azért nem gyógyult-e meg, mert nem eleget imádkoztunk. Az elaltatás miatt is kicsit felhúztam magam, mert akár emberekről, akár állatokról van szó, az érthető ha nem akarják, hogy tovább szenvedjen de egyúttal elveszik a lehetőségét a reménynek és a gyógyulásnak is. Hányszor van olyan, hogy valaki a sok ima után meggyógyul egy súlyos bajból vagy elmegy egy csodákról híres zarándokhelyre és amiatt gyógyul meg. Az is lehet, hogy valakit elaltatnak, de ha ezzel inkább legalább várnának egy darabig vagy nem is tennék meg, viszont imádkoznának érte sokan és nagyon kitartóan, akkor meggyógyulna, sokat javulna az állapota és ha elaltatják, akkor ennek a lehetőségét veszik el tőle. Lehet akkor sem gyógyulna meg de mi van ha mégis? Akkor elveszik tőle ezt a lehetőséget. Nem beszélve arról, hogy az ember nem teremtett sem embereket, sem állatokat és ha dönt a sorsukról és főleg ha ezt úgy teszi, hogy az imának esélyt sem ad, akkor olyan mintha Isten helyébe akarna ezzel lépni. Bocsánat ha túl kegyetlenül fogalmaztam, de mikor ilyen van akkor érzékenyen érint és főleg az idegesít, hogy sokan esélyt sem adnak az imának. Én is jártam már úgy, hogy későn kezdtem imádkozni és szerintem nem eleget imádkoztam, nem vagyok én se tökéletes, de haragudtam is magamra miatta. A hozzátartozóm természetes úton hunyt el akkor betegségben, nem elaltatva lett, de nem imádkoztam eleget. Sajnos sokan még utólag sem jönnek rá erre. Ha ezt látom, akkor elszomorít mert az is rossz amikor az ember imádkozik, de nem eleget, de amikor egyáltalán nem, az még szomorúbb. Természetes, hogy megérintett engem annak a szegény cicusnak a halála? Mi lehet az igazság? Valamikor nem azért hal meg valaki, mert nem imádkozunk eleget hanem mert Isten valamiért mégis így akarja?

Kedves Lelkiatya! Köszönöm válaszát a hamvazkodással kapcsolatos kérdéseimre. Valóban tájékozatlan vagyok, nagyon friss még nekem ez, hogy a tetteimben egyre jobban megnyilvánuljon a hitem és nagyon lassan fedezek fel mindent és így sok minden nem egyértelmű nekem. A böjttel kapcsolatban fel kellett volna tettem egy másik kérdést is, de akkor nem tartottam sürgősnek, pedig jobb lett volna megkérdeznem. A kérdésem az , hogy hogyan is böjtöljön az ember. Ezt is illene tudnom, de még csak kezdő vagyok nagyon és mindenki máshogy közelít ehhez a témához. Valaki jónak tartja a hús mellőzését 40 napig, más szerint már nincs akkora jelentősége, mert a hús mellőzése ma nem sokat ér, régen azért volt értelme, mert akkor a hús ünnepi étel volt, nagy lemondás volt nem enni húst, ma már olyan mint a többi étel, legalábbis jó esetben ha valaki nem nagyon szegény. Magam is így vagyok ezzel, minden nap ehetek húst ha szeretnék, éttermek, menük kínálatában is mindig szerepel. Olyan is van, hogy valaki változtat az étkezések mennyiségén, ez azt hiszem előírás is, hogy naponta egyszer lakjunk jól, mellé kétszer lehet még enni valamit, de ennyi legyen. A magam részéről azt fontolgatom, hogy mennyiségi böjtöt könnyebben tudnék tartani, szimpatikusabb lenne a másik, tehát inkább ennék normál mennyiségben, de kerülve a húst. A napi egyszeri étkezéstől azért tartok, mert félek, hogy nem lenne-e rossz hatással az egészségemre. Volt már emésztési problémám hasonló miatt, egyszer próbáltam egy hétig ezt a napi egyszeri vagy kétszeri evést, régebben fejfájásra is hajlamosított a túl kevés étel, esetleg hányingerre, ez már megszűnt azóta, de azért kicsit félek, hogy rosszul hatna-e rám a 40 napon át napi egyszeri étkezés. A hústól tartózkodás sem egyszerű, mert kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken kivitelezhető, de hétvégén gyakran édesanyámmal lakok, nála vagyok, de ha nem is egész hétvégén, akkor is vasárnap ott ebédelek. Hétköznap azért nem, azért csak keddtől mert az egyetem miatt albérletben vagyok és hétvégére megyek hozzá ha csak nem maradok az albérletben hétvégére is. Csakhogy édesanyám nem böjtöl és ahogy ismerem, biztosan nem csinálna olyat, hogy 4-5 héten át egyáltalán nem süt húst hétvégén. Keresztény ő is, katolikus is, de nem böjtöl és ragaszkodik megszokott receptekhez, nehezen is talál ki új ételeket, nem is ugyanazokat szeretjük kivéve a csirkehúst, halat, leveseket, tésztákat, de ott is lehetnek különbségek vagy én hiába ennék akár minden hétvégén paradicsomos tésztát, megfelel a böjti előírásnak és szeretem is, ő kizárt, hogy megenné minden hétvégén. Azt azért nem szeretném, hogy a böjtöm miatt ne találkozzak vele vagy sose ebédeljek nála. Azt nem szereti ha csak egy tál ételt főzzön, ezért mindig olyat főz, amit én is megeszek, hogy ne magának főzzön csak. Az is megoldás lehet ha most kivételesen a böjt alatt megeszem azt is, amit nem szeretek, mert hiába nem szeretem a főzelékeket, a böjt és Isten szeretete előbbre való mint az ízlésem. Ha Jézus szenvedett, meghalt, feltámadt, megtehetek érte annyit, hogy főzeléket eszek. Azt még így se tudom elképzelni róla, hogy tényleg nem süt egyáltalán húst és ezt heteken keresztül minden hétvégén. Hétköznap mindegy, mert az egyetemen a menzán tudok olyan ebédet venni, amiben nincs hús. Azt nem is tudom, hogy a tejtermékektől is tartózkodni kell-e vagy azt csak a tiszta hétfőn, az már elég problémás lenne, hogy se hús, se tejtermék. Akkor nem ehetek rántott sajtot sem, pedig az van a menzán és tökéletes a hús helyett. Azt is megtehetem, hogy a menzán megveszem pénteken a szombatra való ebédem.Mit kellene tennem? Az nagy tiszteletlenség lenne ha csak hétköznap böjtölnék vagy legalább vasárnap nem böjtölnék? Ha édesanyám nem akar böjtölni, nem érez késztetést erre, nem akarom ráerőltetni.

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya, olvastam már a kísértésekről szóló kérdéseket, de nekem is lenne egy a témában. Másokhoz hasonlóan én is szembesülök kísértésekkel. Jézushoz fordulok olyankor az imáimban, mert mindig az ő kísértései jutnak eszembe, hogy neki még a keresztrefeszítése és megkínzása előtt is sikerült túljutnia a félelmén és a kísértéseken. A Gecsemáné-kertben szomorkodott és gyötrődött és mondta is, hogy szomorú az ő lelke mindhalálig. A küzdelme és szenvedése nekem nagy erőt ad, ezért szoktam hozzá fordulni és kérem a kísértés közben, hogy segítsen rajtam, adjon erőt a bűn elkerülésére és vegye el a kísértésemet. Az egyetlen, amit nem értek, az ez: olyan sokszor segített rajtam, hogy szinte felfoghatatlan, beleértve ebbe mikor elvette a kísértéseimet meg erőt adott, mikor vigasztalásra szorultam, akkor meghallgatott, mikor beteg voltam meggyógyított, összeszámolni is nehéz lenne hányszor segített nekem amikor kértem és akár úgy is, hogy még nem is kértem meg rá. A kísértéseknél valami olyasmi zajlott le, hogy erőt adott nekem, talán először inkább az iránta érzett szeretetem adott erőt, hogy hozzá forduljak, már ez is nagy teljesítmény annak aki kísértve van, ő pedig akkor elvette tőlem a kísértést, amikor kértem tőle. Ha nem is abban a pillanatban, de fokozatosan, mire végére értem az imádságomnak, addigra elmúlt. Képtelen vagyok megérteni viszont azt a rejtélyt, hogy miért segített nekem nagyon sokat az élet számos területén és számos kísértéssel is és egy bizonyos kísértéssel szemben mégsem. Nem úgy, hogy egy alkalommal nem és máskor igen hanem egy típusú kísértéssel szemben nem de az összes többivel igen. Kértem tőle, imádkoztam érte. Megtettem az első lépést felé. Nem vette el tőlem mégsem. Máskor elvette tőlem a kísértést amikor kértem mire az imádságom végére jutottam, ezzel a kísértéssel órákon át nem csinált semmit. Órák múlva elmúlt, de addigra több óra telt el és ez nem az utolsó eset volt, nem múlt el véglegesen. Miért lehet az, hogy számos kísértésemet elvette már akkor amikor kértem erre és valamelyiket meg nem és hagyta, hogy órákon át megmaradjon? Ha nem tetszett neki, kértem is tőle annak elvételét és hatalma is volt rá, hogy elvegye, miért nem vette el mégsem? Kétlem, hogy örömét lelte volna benne, de ha nem ez a magyarázat, akkor mi? Ön lehet jobban érti ezt mint én és meg tudja nekem mondani. Ha a többi kísértést, bűnt sem venné el azonnal hanem azokat is meghagyná huzamosabb ideig amikor kérem, akkor még érteném is, hogy biztos azt akarja elérni, hogy legyek türelmes vagy ez a szokása, de tekintve, hogy máskor mindig azonnal segít, így érthetetlen nekem az ügy. Minden kísértés kísértés, minden bűn bűn, miért tesz így az egyikkel és miért nem a másikkal. Azt igazán nem lehet mondani, hogy az egyiknél imádkoztam és a másiknál nem, mert mindig imádkozok ha kísértésem van. Azt sem mondhatná rám senki, hogy ne lennék türelmes, mert ha nem is naponta de már két éve van (volt) meg ez a kísértés, amit nem vett el akkor tőlem. Most éppen nincs de nagyon szeretném tudni miért nem vette el azt tőlem. Akár kértem, akár nem, nem tett vele Jézus semmit.

Kedves Lelkiatya! Az imádsággal kapcsolatban eléggé el vagyok tévedve és bizonytalan is vagyok, káosz van a fejemben. Eddig is gondolkodtam azon, évek óta bizonytalan vagyok abban, hogy amikor imádkozik az ember valamiért és nem kapja meg azonnal és emiatt tovább imádkozik, akkor folytatni kell az imát és hinni kell mert Isten nem ellenzi a kérést, csak alaposan megvárat vagy nem kellene tovább imádkozni érte mert Isten nem akarja megadni később sem és ezért nem adja meg? Bármire vonatkoztathatjuk ezt a kérdésemet, ebből egy általános iránymutatást szeretnék. Nem ad meg Isten olyan dolgokat, amik ellene vannak az akaratának de ha olyat kérünk, ami elvileg nem rossz, azt sem mindig adja meg azonnal és akkor nem könnyű eldönteni, hogy a kitartásunkat akarja és imádkozzunk még vagy ne imádkozzunk mert egyáltalán nem kapjuk meg. Mondhatnám példának, hogy egy ismerősömért egyszer egy hónapig imádkoztam, hogy meggyógyuljon és meggyógyult. A kórházban volt, egyik diagnózis a másik után, egyik sikertelen kezelés a másik után, egyre megviseltebb lett, egy ponton majdnem feladtam az egészet, de aztán összeszedtem magam. Nem adtam fel végül és kitartottam, ott kiderült, hogy jól tettem, megérte kitartani, hinni, láthatóan Isten sem ellenezte ezt, de nem mindig ilyen egyértelmű. Még akkor sem ha jót kérünk. Akkor honnan tudhatja az ember? Utólag minden könnyű, amikor az ismerősömért imádkoztam, ott akkor az elején volt nagyon erős a hitem, egy ponton elbizonytalanodtam és utána megerősödtem újra. Ha valamit kérek de nem kapom meg egy hónap után, akkor honnan tudhatom, hogy Isten szeretné a kitartásom és imádkozzak, majd megadja nekem 6 hónap múlva vagy hagyjam abba? Amikor egy év múlva sem kapjuk meg amit kérünk, honnan tudjuk, hogy érdemes-e, kell-e, illik-e imádkozni évekig? Hallottam, hogy amikor valaki megtéréséért imádkozunk, akkor nem ritka, hogy éveken át kell érte imádkoznunk. Valaki a gyógyulásért is éveken át imádkozik. A legnehezebb dió mikor magának kér az ember. Valamiért az a sejtésem, hogy ha magamnak kérek valamit, azt kisebb eséllyel kapom meg mert Istennek jobban tetszik ha másoknak kérek. Ha magamnak kérek, akkor már félek is néha, hogy emiatt önzőnek fog tartani és nehezebben szoktam elhinni, hogy megadja amit kérek ha magamnak kérem. Megadta már sokszor, de van bennem egy ilyen félelem.

Kedves lelkiatya a Szent Sebek rózsafüzér imádkozható katolikusoknak? Az egyház által elfogadott?

Kedves Lelkiatya! Szomorúan vettem tudomásul, hogy Máriapócson egyik kegytárboltban sem kapható a "Dicsérjétek az Urat" énekeskönyv és a Simon Attila által szerkesztett "Uram nyisd meg ajkaimat" című kottás könyv. Azt is hallom, hogy a Hajdúdorogi Főegyházmegye és a Nyíregyházi Egyházmegye honlapján meghallgatható görögkatolikus énekek is eltérnek egymástól. A Nyíregyházi Egyházmegye honlapján hallható énekek jobban követik annak a "Dicsérjétek az Urat" énekeskönyv szövegét, amit Kocsis Fülöp érsek atya hagyott jóvá 2020-ban. Miért van ez így? Miért nem követik a 2020-ban jóváhagyott szöveget? Szomorúan hallom, hogy a zsoltárok szövege is eltér, egyik templomban így mondják a másikban úgy. Lásd 50. és 103. zsoltár. Ebből csak káosz van. Jobb lenne az egység. Várom válaszát.

Kedves Lelkiatya! Vissza lehet-e térni korábbi lelkivezetőhöz, mondjuk negyedévenkénti találkozásra? Igyekszem 1,1-5 hónaponként gyónni, ahol épp tudok. De azért kellene egy oázis, ahol összefoglalhatom az életem eseményeit, nem a búnöket, hanem, ami érint, foglalkoztat, változik stb. Anno, 18-20 éveimben vezetett engem, aztán ki ki elkerült, de most úgy néz ki, hogy azt meg tudom oldani, hogy negyed év kb.20 év telt el. Persze,ha az illető is benne van. Most jelenleg van egy atya, akivel találkozom negyedévente, de idős, bármikor.... Azt is gondolom, ha Isten szándéka, vagy ad egy új vezetőt. Csak a kérdésem az, hogy illik-e visszatérni?

Kedves Lelkiatya! Sokat bántottak- főleg kinézetem miatt- ezért váltam érzékennyé, zárkózottabbá. Sokan nem értik. Volt, hogy elmondtam, ezek miatt váltam ilyenné,ne vedd magadra. Előfordul, hogy beszélgetnék, közelednék a környezetemben levőkhöz, úgy érzem nem szívesen veszik. Pl. A kollegakhoz, a görög katolikus templomba járókhoz . Köszönöm válaszát: Emma

Kedves lelkiatya megörököltem a dédmamám 1905-ös orgona virágok imakönyvét, ahol különböző imák vannak amelyekkel 100 nap búcsút lehet nyerni. Ezt hogy kell érteni?

Kedves Lelkiatya! Minket is küldhet a Lélek a sivatagban, hogy megkísértődjünk? Ezért imádkozzuk a Miatyánkban, ne vitessünk a kísértésbe? De hogy is van ez? Az Istenfiát jobbra-balra rángathatta a bukott angyal? S vajon ezt hányszor kellett még elviselnie? S ott van az is, Isten angyalai szolgáltak Jézusnak a kísértések legyőzése után. Miért nincs nyoma eztán ennek az Evangéliumban? Mi mennyire vagyunk urai önmagunknak? A kísértést ki váltja ki? Lehet hogy Isten a javunkra teszi? Akkor kísértések kellenek az üdvösségünkhöz? De ha igen, akkor miért kérjük a Miatyánkban, hogy ne legyenek próbatételek? Köszönöm, hogy mindezt elolvasta és kérem segítsen megérteni ezt az ellentmondást.

Kedves lelki atya! Jézus a kereszten hogyan szenvedett? Az isteni és emberi természete is szenved, vagy csak az emberi? Vagy ha a Szentháromságra gondolok, akkor vele együtt szenvedett az Atya is? Vagy ebben egyedül hagyta? Nagyon kiváncsi lennék erre. Köszönöm váaszát Demeter

Kedves Lelkiatya! A véleményét szeretném kérni valamiről, amit nem tudom, hogy helyesen teszek-e vagy tettem meg a múltban. Nem vagyok az a fajta, aki mindig okoskodik és minden mondatra van valami válasza, kritikája. Nagyon sokszor nem mondok egy szót sem akkor se ha nem értek egyet, inkább akkor szoktam mondani valamit amikor már tényleg fontosnak tartom és úgy látom, hogy már itt az ideje vagy más nem szólna. A keresztény hitem alapján nyilatkozok, de szeretném tudni, hogy Ön szerint helyesen tettem-e vagy sem. Több helyzetet mesélek el, úgy tűnhet gyakran nyilvánítok véleményt, de szó sincs erről. Leírva soknak fog tűnni, de több az olyan eset amikor nem is mondok semmit. Az egyik eset a közösségi médiában történt, amikor egy anyuka megosztotta egy keresztény csoportban a képet, amit a kislánya rajzolt Jézusról. Nem emlékszem egészen pontosan a rajzra, de kapott kritikákat, hogy Jézus nem így nézett ki, nem ilyen a bőrszíne, a haja is más színű és kialakult egy vita a hozzászólásoknál Jézus külsejével kapcsolatban. Én erre fogtam magam és odaírtam, hogy nem tudhatjuk pontosan hogyan nézett ki Jézus és nem a külsőségekben rejlik a lényeg. Leírtam azt is, hogy szerintem ha Jézus látná ezt a rajzot, akkor egész biztosan nem az lenne neki a leglényegesebb, hogy milyen külsőt rajzot neki az a gyermek hanem örülne annak, hogy ismeri, a szülei megismertették vele, hisz benne, érdeklődik iránta. Nem tudom, hogy mennyire volt helyes ezt így írnom mert úgy tűnik, hogy Jézus nevében beszéltem, ismerem a gondolatait, ami nem lehet teljesen igaz, legfeljebb elképzelésem lehet róla. Érdekes módon nekem mégis olyan érzésem van, hogy helyes volt a meglátás, amit leírtam és úgy érzem, hogy ismerem már Jézust annyira, hogy tudjam, mit mondana egy-egy helyzetben. A hívő ember minél többet foglalkozik vele, olvassa az Evangéliumokat, imádkozik, annál inkább érezheti úgy, hogy ismeri és tényleg látja mi lényeges és mi nem. Nem biztos, hogy igazam van, nem akarok valami istenkáromló önteltséget mondani, tévedhetek is. Igazam lehet ebben vagy rosszat mondtam? Egy másik Facebook-csoportban is tag vagyok ahol csak katolikusok vannak és egy Jézus-film kapcsán gyűltünk össze. Voltak rajongói csoportjai a filmnek, de a többiben előjöttek katolikusat sértő vagy ellenző hozzászólások, bejegyzések és ezért a katolikusoknak lett egy külön csoportja. Katolikus vagyok én is de amikor nem először láttam, hogy az a téma, hogy a többi csoportban milyen sok katolikusellenes megnyilvánulás van, sértő vagy egyszerűen kritizáló, akkor nem bírtam magamban tartani és kiírtam mindenkinek, hogy feltétlenül értek egyet velük, nem nekik akarok igazat adni, de úgy látom, hogy ez elég gyakran téma és némelyek haragszanak is azokra az emberekre és javaslom, hogy ne is törődjenek vele, csak imádkozzanak értük és bocsássanak meg nekik, szeressék őket. Írtam, hogy nekem is mondtak már csúnyát a katolikus egyházról, de attól még nem haragszok az illetőre és próbálom észrevenni benne a jót mert egyébként türelmes, segítőkész. Hozzátettem, hogy egy megnyilvánulás vagy egy témáról alkotott vélemény alapján nem kellene kialakítani véleményt másokról, mert az a személyiségének csak egy töredéke. Azzal zártam, hogy a legfontosabb a mások iránti szeretet, megbocsátás és ezt minden keresztény felekezetben meg kell tenni és minden felekezet irányában gyakorolni kell, Jézus keresztényeket akar, követőket, akik megtartják a tanításait, szeretnek és megbocsátanak, nem pedig széthúzást. Sajnálom ha rosszat tettem, nem akartam okoskodni, már nem bírtam nézni szótlanul, hogy mindig erről beszéltek, hogy mások milyenek a katolikusokkal. Akkor lennék igazságos ha a katolikusokat is megvédeném a többiekkel szemben, ez a bejegyzés nagyon hirtelen jött. Mindenféle visszajelzések jöttek, valakiknek tetszett és egyetértett, valakik azt mondták, hogy ahelyett, hogy ezt nekik leírtam, inkább tanuljam meg megvédeni a hitemet. Valaki azt írta, reméli már jobban érzem magam, biztos csak ki akartam adni valamit magamból. Egy harmadik meg azt, hogy a katolikusok az első keresztények. Néhányan ezek szerint nem értették meg, amit írtam, mert pont az volt a lényege az egésznek, hogy nem teológiai kérdéseken kellene vitatkozni, a rosszat látni a másikban, úgy gondolni másokra mint akik mindig bántanak minket hanem próbálni meglátni bennük a jót is, imádkozni értük és szeretni őket akkor is ha nem értünk egyet. Jézust szerintem az érdekli, hogy milyenek vagyunk egymással és elfogadjuk őt annak, akinek mondta magát és nem az, hogy görög katolikus, római katolikus, ortodox, református, baptista egyházhoz tartozunk-e. De ha őt mégis ez érdekli, akkor is az ő dolga, mi ne vitatkozzunk egymással erről. Ő fog ítélni. Biztos úgy van, hogy a teológiai kérdésekben nem lehet mindenkinek igaza, az is vita téma szokott lenni katolikusok és nem katolikusok között, hogy Jézusnak voltak-e testvérei, de sokkal fontosabb szerintem szeretni egymást, békét keresni egymással és ugyanúgy bánni mindenkivel felekezettől függetlenül. Jézust szerintem ez jobban érdekli mint hogy milyen viták vannak a testvéreiről meg az édesanyjáról, a szentekről és ki tudja még miről. Van annyi széthúzás a világban de ha még a keresztényeknek sem a szeretet és a megbocsátás a legfontosabb, ha még ők is azon vitáznak, melyikük a jobb, akkor nincs miről beszélni. Őszintén remélem, hogy nem tűnik ez részemről a katolikus egyház elleni támadásnak. Csak azt akartam mondani, hogy félre kellene tenni a különbségeket és ugyanúgy bánni mindenkivel, akár ugyanazt vallja-e, akár nem, de sajnos ez nem nagyon jellemző és ne csak a rosszat lássuk mindenkiben. Azt szerettem volna elérni, hogy ne csak úgy gondoljanak már az őket kritizálókra mint emberekre akik őket kritizálják, nem szeretik hanem lássák meg azt, hogy a Jézusban való hit összeköti őket. Nem sok emberhez jutott el, amit mondani akartam. Ön szerint jól teszem amikor kimondom a véleményem vagy inkább hallgassak róla? Az egyik ember a második esetnél leírta, hogy nem is olvasta el, amit leírtam, az elején abbahagyta, de imádkozott értem, szerintem nem vette komolyan és azt is írta, túl negatív volt, pedig éppen azt írtam, hogy a jót lássuk meg másokban, mindenesetre megköszöntem neki az imádságot és azt írtam, látom a jó szándékát és értékelem. Még azt is odaírtam, hogy nem vagyok tökéletes és ha hibát követtem el, elfogadom. Nem akartam úgy tálalni, hogy csak nekem lehet igazam. Még abban is igyekeztem meglátni a jót, aki nekem sértőn írt vagy úgy alkotott véleményt hogy el se olvasta amit írtam. Nem csak a hosszabb bejegyzést sem, a rövid válaszomat sem, amit neki írtam. Az pedig nem lett volna nagy fáradtság. Imádkozott értem, értékelem is, meglátom a jó szándékát, de úgy alkotott rólam egy képet, hogy el se olvasott semmit amit írtam. Önnek most nagyon részletesen írtam ezt, de tudnom kellene, jól tettem-e amiket tettem. Az első és a második esetben is. Miért van az, hogy valakikhez annyira nem jut el, amit mondok? Éppen azt írom, hogy a jót lássuk a másikban és erre néhányan megint kezdik a teológiai vitát, hogy a katolikus egyház az első egyház és a többi. Nem számít semmi más, csak az, hogy ez az első. Jó dolog a katolikus egyház, örülök, hogy oda tartozok, csak szerettem volna, hogy lássák meg azt is, ami a sok egyház sokfélesége mögött van. Velem van valami baj vagy másokkal? Miért baj az ha az ember felhívja a figyelmet arra, hogy mind keresztények vagyunk, ne nézzük egymás hibáit, ne nézzük a teológiai különbségeinket hanem szeressük egymást, imádkozzunk egymásért és fogadjuk el a másikat akkor is ha mást gondol? Bocsánatot kérek ha kicsit zaklatott a levelem, sok minden zúdult rám, jó és rossz is.

Kedves Lelkiatya! Valamelyik nap egy kedves régi ismerősömmel beszélgettem ő nem magyar és felmerültek köztünk történelmi kérdések. Megpróbált bizonyos szerintem nem helyes cselekedeteket helyesként feltüntetni én csak annyit válaszoltam hogy lehetséges hogy így volt. Bevallom őszintén így utólag nem tudom nem lett volna e helyesebb kicsit erősebben kifejeznem a véleményemet mert nem értettem vele egyet a szívem mélyén de nem akartam megbántani ráadásul tényleg nem lehetünk biztosak abban hogy bizonyos események hogyan zajlottak 60-70 évvel ezelőtt. Sokszor azt érzem nehéz meghúzni a határt az adott helyzetben a véleményünk melletti kiállás és a tapintat/udvariasság között. Kérem segítsen nekem egy kedves tanáccsal.

Jézus nyilvános működése előtt negyven napig böjtölt, majd ennek letelte után ment el megkeresztelkedni, hogy beteljesítse azt, amiért az Atya küldte. Miért van az egyházi hagyományba ez fordítva nagyböjtkor? Hamvazkodás, bűnbánat és gyónás, majd negyven napra rá megkeresztelkedés, keresztség megújítása. Nem Jézushoz hasonlóan kellene csinálnunk? Hamvazkodás, bűnbánat negyven napig, aztán gyónás és keresztség( húsvét)?