Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy miért kaptuk meg a szabad akaratot ha ennek az ára a kárhozat lehet? Istenhez szeretnék tartozni, de mindig elbukom a maszturbálás bűnébe, ha nem lenne szabad akarat akkor nem tudnék bűnt elkövetni és biztonságban lennék. Miért nem lehet lemondani a szabad akaratról? Válaszát előre is köszönöm onegirl

Tisztelt Lelkiatya! 28 éves fiatal férfi vagyok, aki nem foglalkozott eddig vallással és nem is volt eddig az élete része, bár egy minimális érdeklődés azért megvolt. Az utóbbi időkben elkezdtem érezni egyfajta hívást a kereszténység felé. Kisgyermekként meg lettem keresztelve római katolikusként, általános alsó osztályában jártam egy évig hittanra, ahova egy osztálytársam "elrángatott", mondván, hogy ez jó lesz (igaz, ez egy református hittan volt), de ha éppen nem egy templomban volt dolgom (mert mondjuk templomi esküvőre vagy keresztelőre hívtak meg, vagy turistáskodtam), akkor nem mentem templomba, bár édesapám mindig mondta, hogy meg kéne majd egyszer bérmálkoznom. Mivel nem érdekelt a dolog, így efelé nem tettem/tettünk erőfeszítést. Egy ideje felfedeztem, hogy egyes templomok online közvetítik a miséiket/liturgiáikat és elkezdtem néhány templom közvetítését nézni (köztük több görögkatolikus templomét is), hogy megnézhessem hogyan is néz ki egy mise/liturgia és tetszett, amit láttam, főleg, ha elgondolkodtató prédikációt hallottam a mise/liturgia során, ami miatt felmerült a gondolat, hogy mi lenne, ha most már megbérmálkoznék. Nem tudok sokat a folyamatról, tekintve, hogy nálam a kereszteléssel ez a folyamat megszakadt, viszont ezt szeretném most pótolni azzal, hogy amit elmulasztottam még régről, most végigcsinálom. Édesapám római katolikusként nagyon emlegette nekem a bizánci görög rítusú katolicizmust, hogy milyen szépek a liturgiák és láttam én is, hogy valóban azok és nagyon megtetszettek nekem is. Ezzel kapcsolatban viszont lenne egy kérdésem. Említettem már, hogy a keresztelésem római katolikusként latin rítus szerint történt, viszont felmerült bennem, hogy mi lenne, ha bizánci görög rítus szerint mennék tovább a folyamatban és aszerint bérmálkoznék meg? Az a kérdésem, hogy ez így lehetséges, vagy inkább jobb, ha a latin rítus szerint haladok tovább? Volt már erre esetleg példa? Nem tervezek rítust váltani, csak egyszerűen úgy érzem, jobban tudok kapcsolódni Istenhez a görög rítuson keresztül. Lehetséges, hogy félreértelmezem a szent liturgia célját és esetleg rosszul teszem fel a kérdést vagy a megállapításaim rosszak, viszont tényleg nem tudok olyan sokat arról, amit a misékről/liturgiákról tudni érdemes, így előre is elnézést kérek, ha esetleg rossz kérdéseket teszek fel. Tudna nekem ezekben a kérdésekben segíteni? Nagyon szépen köszönöm a válaszát előre is!

Kedves lelki Atya! Egy komoly témáról szeretnék beszélni veled! Itt olyan problémám van, ami komoly, számomra. Lett egy barátnőm, de félek. Nagyon akartam egyet, de ezt már három lánnyal eljátszottam, hogy először azt hittem én magam is, hogy megkedveltem őket. Aztán, amikor komollyá vált a dolog, amikor összejött a dolog, hogy jó, akkor most járjunk együtt, akkor kiderült egy érzés magamban, hogy mégsem kedvelem őket annyira. És ezt szeretném meggyógyítani, Istennel már beszéltem erről, de mi ez? Egyszer azt gondolom és azt érzem, hogy kedvelem őket, amikor összejön, komollyá válik a dolog, akkor kiderül, hogy nem nagyon kedvelem őket, és akkor ott kell hagyjam őket, és elhitettem velük, hogy kedvelem őket. Ez egy csúnya dolog, de nem tehetek róla, én úgy gondolom. És lehet, hogy ezzel a barátnőmmel is ez volna, de már három lánnyal eljátszottam, úgyhogy nem szeretném vele is ezt eljátszani. Adok egy példát: Amikor egy lánnyal találkoztam, nagyon sokszor elgondoltam a fejembe, hogy mit fogok megcsinálni, összekújni stb. És ha a fejembe nem volt baj, nem volt félelem, semmi, de amikor ezt igazán összejött, tudod, hogy nem mertem megcsinálni. Jött egy ilyen érzés, hogy nem tetszik és nem akarom. Pedig a fejemben tetszett a lány.És nagyon sokszor ilyen jön. És mivel sok lánnyal eljátszom, nagyon sokan megutálnak. És engem nagyon érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások. Szorongok és nem bírok mástól véleményt kapni, ha rossz, mert nagyon érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások és aggódom, szorongok.Aztán ma jöttem rá hogy egy kicsit hiányzik az a lány, tehát elrontotta ez az érzés. A másik, félek, mindig komollyá válik a dolog, és akkor elbizonytalanodok. Félek, lefagyok. Ez nem izgalom, hanem félelem. Valaki azt mondta, hogy nem értem( mint nem értem meg komolyságra)meg, még 14 évesen erre, de amikor megérőszínli vagyok, nagyon akarom szexuálisan is, meg csak izgalommal is, meg csak hogy átéljek dolgokat. És tudom, hogy az első a szexuális az baj, de remélem meggyógyul. A harmadik, apám is mondta, hogy vele is ugyanez volt, hogy amikor még nem ismerte meg a lányt annyira, akkor tetszett, és amikor komolyjá vált a dolog, akkor meg nem annyira tetszett, és nem tudott olyan dolgokat csinálni, amit alapból csinált volna, mert félt, lefagyott, elbizonytalanodott. És ilyenkor jönnek a rossz érzések. A rossz érzések azok soha nem jók. A negyedik, megfordult a fejemben, hogy én annyira akarok lányokat csókolózni, stb. stb., hogy meg akarom csalni a barátnőmet, amit tudom, hogy a kereszténység nem fogad el. És ezért nem szeretnék csinálni. Alapból nem ilyen vagyok, nem tudom, hogy miért fordulnak a fejembe ilyenek de félek, hogy el fogom követni ezt a bűnt. És attól is félek, hogy azért, mert akarok lányokat csókolózni, stb. stb., és olyan lányokkal csinálom, akikkel jobbat kedvelek. Mert miért járna az ember egy olyan lánnyal, aki nem kedvel, és aztán, hogyha lát egy lányt, aki kedvel, miért nem csinálnám meg? Nagyon rossz helyzetben vagyok. Kérlek segíts! Egy másik problémám: a bűn. Annyiszor cserben hagyom Istent. Nem fordulok hozzá, nem küzködök a bűneimmel. Csak megadom magam. És... Szeretem Istent, de nem eléggé. És nem annyira gondolom jónak. Szeretném nagyobb jónak gondolni. De nem tudom. Nagy hét van, de több bűnt követek el, mint valaha. A bőjtöt idén nem nagyon vettem komolyan, sajnos. Néha elfelejtettem, néha megadtam magam.Mi ez? Ben ilyen vagyok. Harcos vagyok Istenért. De alig bírok imádkozni. nem azért, mert nem akarok, hanem valamiért nem tudok. Nem tudok imádkozni. Hogy szavakba öntsem, amit érzek. Isten tudja, mit érzek, de nem tudom. Az utolsó dolog: visszatérek hogy nagyon érdekel mit gondolnak mások. Ha valaki rosszat gondol, rosszat mond rólam, elkezdek aggódni, szorongani és nagyon rossz kedvet kapni. Ezt szeretném elkerülni, mert nagyon nagy kisértés az életemben. Köszönöm

Tisztelt Lelkiatya! Ha úgy ítéli meg, hogy levelem közzététele egyesekben rossz hatást válthat ki, pontozza ki egy részét. Mikor házaséletet élünk, ... megkérdeztem paptól, szabad-e, azt mondta, igen, nem tudom azonban biztosan, világos volt-e számára, hogy mire gondolok.Válaszát előre is köszönöm, egyben kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánok.

Tisztelt Lelkiatya! Sokszor látom, hogy a Görogkatolikus Szemléletben vannak igen terjedelmes fociról szóló cikkek. Ezeket mindig nagy sajnálattal veszem tudomásul, hiszen szerintem annak nem ott van a helye. Obbágy László atyának van blogja, ott kiélhetné az ilyen jellegű vágyait. A foci helyett javasolnék inkább valamilyen lelki tartalmú írást. Tisztelettel: Kissné Piroska

Kedves Lelkiatya! Az idei nagyböjtben sok mindent szerettem volna megtagadni magamtól és közelebb kerülni Istenhez, és ahhoz a gondolathoz hogy legyen meg az Ő akarata. De folyamatosan elbuktam. És a sok gyengeségemre ráébredve nem közelebb, inkább távolabb érzem magam az Úrtól. Szinte minden héten gyóntam és áldoztam, de minden héten behúzott valami világi szenvedély a körébe. Voltam depresszió határán is. Nem tudom felfogni egyszerűen ennek az értelmét. Nem is tudom mire készülök én pontosan. És hogy hogyan lehet magamat Isten elé helyezni, és feladni az én akaratomat, hogy az Övé legyen meg. Tudom hogy szükségem van rá, mert szívem vàgyakozik a végtelen szeretetre, valószínű ezt az “Isten-alakú űrt” próbàlná kitölteni az a sok mértéktelen evés és ivás( ami dupplán megvisel, mert étkezési zavarból gyógyultam/gyógyulok) önkielégítés, társkeresőn az értelmetlen flörtölés, dohányzás és sok más gőgből fakadó cselekedet… A világhoz vagyok kötözve. És ez elkeserítő.

Kedves Lelkiatya! Az erős hit mit jelent? A napokban egy kilencedet ajánlok fel egy kegyelemért, amit évek óta szeretnék. Máskor úgy kértem ezt a kegyelmet és máskor más kegyelmeket, hogy biztos voltam benne, hogy meghallgat Jézus és megkapom. Valamikor egy ilyen érzésem is volt, egy megmagyarázhatatlan érzésem, hogy meg fogom kapni. Ez a kegyelem, amit említettem, ezért évek óta imádkozok és karácsony körül kaptam megerősítéseket is Istentől, hogy meg fogom kapni. Pár nappal ezelőtt ezt a kilencedet azért kezdtem, mert Jézusnak éppen mondogattam, mennyire szeretném ezt a kegyelmet és akkor jött egy ilyen sugallatom, hogy imádkozzak érte kilenc napon keresztül. Meg is teszem, de most nincs bennem az a bizonyosság, ami máskor. Azt tudom, hogy megadhatja Jézus és hatalmában áll, sőt, azt is, hogy valamikor megkapom, de nincs bennem az a magabiztosság, mint máskor. Inkább egy könyörgés az egész imám. Könyörgök, könyörgök, kitartóan könyörgök, de nem elkönyvelem magamban, hogy biztos megkapom a 9. napon, hanem csak reménykedek. Mostanában nagyon sokat szenvedtem és teljesen kimerültem ebben. Eljutottam oda, hogy már nem bírom tovább és az imához sincs már erőm. Úgy érzem, csak az segítene, ha ténylegesen megkapnám azt a kegyelmet. Most akkor gyenge lett a hitem vagy ez így normális, hogy az ember esetleg teljesen kimerül és akkor már csak könyörögni tud? Egyáltalán, jól tettem, hogy hallgattam erre a sugallatra?

Tisztelt Lelkiatya! Egy régebbi- jelenleg a 28. oldalon található-kérdésre válaszolva azt írta, hogy a nemiséggel kapcsolatos gondolatokkal való foglalkozás egyedülállóak esetében bűn, házasságban élőknél viszont elfogadható a házaséletre való ráhangolódásként, bár minél kevesebbet foglalkozzon vele az ember.Mármost ha házasságban élő ember olyan írásokat olvas, ahol a nemiségről van szó, pl. a Gyakori kérdések című oldal Szexualitás rovatát, ez bűn vagy sem?Válaszát előre is köszönöm.

Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy hogyan lehet lemondani a szabad akaratról? Mert önkielégítés függő vagyok és nem akarok emiatt elkárhozni, de nem tudom legyőzni! Lemondanék a szabad akaratról és biztonságban lennék! Szeretném ha Isten inkább gyerekének tekintene és inkább Ő döntene az életemről mint sem én és emiatt buknék mindent! Gemgirl

Kedves atyám lehet e kérdezni nagyon fontos dolgot?

Tisztelt lelkiatya ! Az Úr szereti q csúnya kover embereket ? Emberek engem nagyon nem szeretnek, elitelnek. Kövér vagyok sőt túlzottan is annyira hogy már menni se bírok. De 3 gyerek mellett nincs időm futni tornazni. Férjem se szeret, sőt szerintem soha nem szeretet. Mindig abrandozok hogy egyszer valaki engem is szeret szerelembol. De aztán most 31 évesen rajottem nem letezik szerelem. Leírok Önnek atyám egy tortenetet ezért is utalnak az emberek és a tanácsát kérem hogy dolgozam fel ; húgom romacsaladba került mi nem vagyunk azok, q mostani ferje családja teljesen meg tiltotta velünk kapcsolatba lepjen 4 éve már nem beszél se velem se szuleimmel. Hazug dolgokat talal ki a faluba rólunk és az emberek elhiszik és utalnak miatta. Minap a patika parkolajabol tolatunk kifele, jött egy autót aki megallt hogy kitudjunk tolatni mire ők arebb áltak és azt kiabaltak az autósnak hogy belénk kellett volna hogy jojon hogy megdögöljúnk, ez ennyire rosszul esett q mai napig fáj. Mit tegyek atyám? Érzem az embereken azt q megvetest hogy mennyire utalnak

Kedves Lelkiatya! Ha tettem magamban otthon egy felajánlást Istennek, de később papoknak is bevallottam ezt, tehát ők is tudnak róla és a püspöknek is említettem egy lelki beszélgetés során, akkor én ezt feloldhatom egymagam, úgy, ahogy felajánlottam, tehát itthon egyedül vagy be kell vonni ebbe a papot/püspököt? Hivatalosabbnak érezném, ha pap előtt lenne feloldva, de elvileg mi lenne a helyes módja ennek? És, mi a helyzet a püspökkel? Muszáj neki is tudni róla vagy nem? A felajánlás akkor jónak tűnt, szerintem volt is helye az életemben, hiszem, hogy másoknak is használt, még ha ez most még nem is látszik, és igyekeztem helytállni benne és őszintén mondtam, amikor mondtam és viszonylag sokáig kitartottam benne, de már úgy érzem, nem akarom. Körülbelül 15 hónapja tettem. Nem biztos, hogy teljesen megváltoztatná az életem ha visszavonnám, de szeretném egyértelműen kifejezni Istennek, hogy én ezt már nem akarom. Jézusnak ajánlottam magam áldozati báránynak a szeretteimért, hogy a szenvedéseimet, betegségeimet, imáimat, mindent, amit teszek, számítsa be az ő üdvösségükért. Nem tudom ezért van-e, de szerintem nagyjából azóta állandóan szenvedek. Az egyetemen nagyon nehéz dolgaim vannak, sokszor betegen kell csinálnom, ha nem akarok kifutni a határidőből, édesanyám nemrég kórházba került, de már hazajött, az egy iszonyú stressz volt és én magam állandóan beteg vagyok. Olyan betegségek, amik korábban, évekkel ezelőtt évente 1 vagy 2 alkalommal kínoztak, most sokkal gyakrabban, mindig van valami új panaszom is, és állandóan mennem kell az orvosokhoz, még akkor is egyébként, amikor nem kell, mert utólag kiderül, nincs is bajom (hanem félrediagnosztizál valaki) lelkileg teljesen kimerültem, állandóan aggodalmaim vannak és én ezt nem bírom tovább. Rosszabb esetekben öngyilkos gondolataim is voltak, de azért ezek nem állandóak és körülbelül tudom már kezelni őket. Amikor stresszelek és félek, vér folyik a kezeimből. A kezeim egyébként is sebesek, de olyankor vérezni kezdenek. Akkor is, ha előtte egy pillanattal nem vérzett és azon a ponton nincs is látható seb. Csak azt látni, hogy folyik ki a vér ott. Úgy érzem magam, mint egy bárány, akit éppen kivéreztetnek. Mint akit addig gyötörnek, amíg minden ereje elfogy. Akár az említett felajánlásom miatt szenvedek, akár másért, én hivatalosan és egyértelműen ki akarom fejezni Istennek, hogy én ezt már így nem bírom tovább és nagyon kérem, vegye el a terheim, mert már sírni lenne kedvem, szoktam is, minden erőm elveszi ez a gyötrelem és úgy érzem, én már azt még akkor se szeretném, ha ezzel hozzájárulnék mások üdvösségéhez. Mert már annyira kimerültem ebbe. Nem az első 1-2 megpróbáltatás után jutottam el idáig, hanem sok türelem, kitartás és küzdés után. Más módon szívesen segítek másoknak, de már inkább tenném ezt imával, böjttel, mindegy mivel, de ne így. Már az Istennel való kapcsolatom is abból áll, hogy könyörgök, ha mégis segít, hálát adok, küzdök, hogy kitartsak, küzdök, hogy bízzak benne, de igazán mélyre jutni nem tudok most a lelki életben. A Jézus iránti bizalomban tudtam fejlődni, de én már azt érzem, nem bírom tovább és nagyon szeretném, hogy Isten fogadja el ezt, hogy én ezt így már nem akarom. Hogy könyörüljön rajtam. Hogy a sok szenvedés után legyen könnyebb. Hogy fogadja el, hogy én ennyit bírtam és már nem szeretném azt, amit addig csináltam. Ön szerint Isten mennyire megértő ebben? Azt tudom, hogy egy nagy kegyelmet fogok kapni, mert kinyilatkoztatta nekem többször és azt elismerem, hogy ha nem szenvedtem volna ennyit, akkor azt a kegyelmet se tudnám alázatosan fogadni. Ennek ellenére én már ezt az egészet így nem akarom. Ideig-óráig még működik, hogy az ember összeszedje magát akár 1-1 alkalom erejéig, mert már állandó jelleggel nincs ereje, a korábbiakkal ellentétben, de valamikor már ez is lehet túl megterhelő. Úgy érzem, én már eljutottam ide. Ha szabad akaratomból felajánlottam valamit, szabad akaratomból vissza is vonhatom, ugye? Reménykedhetek, hogy megért engem az Isten?

Kedves Lelkiatya! Létezik jelenleg a magyar görögkatolikus egyházban olyan csoport vagy pap, aki(k) konkrétan azokkal az emberekkel foglalkoznak, akik alkoholfüggőséggel vagy alkoholproblémákkal küzdenek? Csak azért kérdezem, mert ez köztudottan elég nagy probléma a társadalomban, és sajnos az én környezetemben is van néhány olyan vallásos ember, akik alkoholproblémákkal küzdenek, és nagyon szívesen irányítanám ezeket a személyeket az említett egyházi csoportokhoz vagy papokhoz. Szerintem hiánypótló lenne, ha ezeknek a csoportoknak vagy atyáknak az elérhetősége közzé lenne téve, hogy lehessen kihez fordulni. (Illetve egy zárójeles kérdés: ha esetleg nincs ilyen csoport vagy atya a hazai görögkatolikus egyházon belül, akkor van-e tervben ilyen csoport létrehozáda vagy atyák "továbbképzése"? - Kérem, ezt a zárójeles kérdést csak akkor tegyék közzé, ha ez az aktuális.)

Kedves Lelkiatya, meg a Testvér, aki a Pirehabra jelentkezett! Én 30 éve dolgoztam ott, akkor 20 évesen. Nagyon jó volt, bár voltak ott is nehézségek. Jó lehet most is, ha még meg van a munkahely... Akkor kisebb- nagyobb termekben dolgoztunk, egyénileg is, "szalag"munkán is. Érsd: egy tasak, én hajtogatom, te ragasztod, ő, befűzi a zsinort, más összeszedi stb. Sokan vagyunk a 20 évestől, a nyugdíj előtt állókig. Van egy alap zsibongás.Halmozottan több betegséggel. De viszont nagyobb a tolerancia, meglátni, kinek mi az erőssége, mi a gyengesége, mire kell figyelni,pl: epilepszia ilyesmi. De, helyeden vagy, akkor nagyon jó. Lehetnek szerelmek, de emberi gyengeségek is, bűnök is, pletyka. Én hajtogattam, majd rajzlapokat csomagoltam, onnan kisebb csoportot vezettem. 5-6 embert foglalkoztattam. A vallás is, volt egy hitgyülis kolleganőm, reggel felütöttök a Bibliát, kinek mit mond az adott szakasz. 6 órás voltam 3x8 óra. Az a baj, hogy a rehab szó, rosszul cseng. Inkább selejt, minthog újrakezdés, felépülés ilyesmi. Szó sincs selejt munkásról, munkáról. Kell, pszichológus is segít. Jó beszélgetések vannak. Próbáld meg egy nagy áruházban ugyanezt. Lecsesztem a pénztárost, mert dobálta az árút, ahogy húzta le, én meg nem győztem pakolni. Mondja, hogy ezt követelik meg. Nem volt senki mögöttem, felállt felvette a szemetet, vagy a kosarakat szedte össze, egy percig se állhatott meg. Csak lenne kis bolt, mint régen, nekem nem kell shoppingolni, amire szükségem van, megvenném ott is. Nem pedig azt látni, hogy a másik talán miattam is, vigyem a profitot, majd felköti magát. Szóval. bátran lehet vállalni. Dolgozni kell, tanulni kell, akár tanfolyam is lehet. Jobban vannak lehetőségek! Szilvi

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Egy olyan kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy a böjt az, hogyan adódik össze? 40 nap elvileg a böjt, görög katolikusoknál 42 mert ugye hétfőn kezdődik. Ha a vasárnapokat nem nézzük, mert tudtommal az nem böjti nap, akkor 7 db héttel jön ki a 42 böjti nap. Viszont ma úgy említette a papunk és interneten is olyat találtam, hogy Virágvasárnapig tart, akkor viszont a 42 napba a nem böjti vasárnapi napok is beletartoznak? Illetve halottam olyat is, hogy csak szerda és péntek böjti nap. Válaszát köszönöm!