Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya, olvastam már a kísértésekről szóló kérdéseket, de nekem is lenne egy a témában. Másokhoz hasonlóan én is szembesülök kísértésekkel. Jézushoz fordulok olyankor az imáimban, mert mindig az ő kísértései jutnak eszembe, hogy neki még a keresztrefeszítése és megkínzása előtt is sikerült túljutnia a félelmén és a kísértéseken. A Gecsemáné-kertben szomorkodott és gyötrődött és mondta is, hogy szomorú az ő lelke mindhalálig. A küzdelme és szenvedése nekem nagy erőt ad, ezért szoktam hozzá fordulni és kérem a kísértés közben, hogy segítsen rajtam, adjon erőt a bűn elkerülésére és vegye el a kísértésemet. Az egyetlen, amit nem értek, az ez: olyan sokszor segített rajtam, hogy szinte felfoghatatlan, beleértve ebbe mikor elvette a kísértéseimet meg erőt adott, mikor vigasztalásra szorultam, akkor meghallgatott, mikor beteg voltam meggyógyított, összeszámolni is nehéz lenne hányszor segített nekem amikor kértem és akár úgy is, hogy még nem is kértem meg rá. A kísértéseknél valami olyasmi zajlott le, hogy erőt adott nekem, talán először inkább az iránta érzett szeretetem adott erőt, hogy hozzá forduljak, már ez is nagy teljesítmény annak aki kísértve van, ő pedig akkor elvette tőlem a kísértést, amikor kértem tőle. Ha nem is abban a pillanatban, de fokozatosan, mire végére értem az imádságomnak, addigra elmúlt. Képtelen vagyok megérteni viszont azt a rejtélyt, hogy miért segített nekem nagyon sokat az élet számos területén és számos kísértéssel is és egy bizonyos kísértéssel szemben mégsem. Nem úgy, hogy egy alkalommal nem és máskor igen hanem egy típusú kísértéssel szemben nem de az összes többivel igen. Kértem tőle, imádkoztam érte. Megtettem az első lépést felé. Nem vette el tőlem mégsem. Máskor elvette tőlem a kísértést amikor kértem mire az imádságom végére jutottam, ezzel a kísértéssel órákon át nem csinált semmit. Órák múlva elmúlt, de addigra több óra telt el és ez nem az utolsó eset volt, nem múlt el véglegesen. Miért lehet az, hogy számos kísértésemet elvette már akkor amikor kértem erre és valamelyiket meg nem és hagyta, hogy órákon át megmaradjon? Ha nem tetszett neki, kértem is tőle annak elvételét és hatalma is volt rá, hogy elvegye, miért nem vette el mégsem? Kétlem, hogy örömét lelte volna benne, de ha nem ez a magyarázat, akkor mi? Ön lehet jobban érti ezt mint én és meg tudja nekem mondani. Ha a többi kísértést, bűnt sem venné el azonnal hanem azokat is meghagyná huzamosabb ideig amikor kérem, akkor még érteném is, hogy biztos azt akarja elérni, hogy legyek türelmes vagy ez a szokása, de tekintve, hogy máskor mindig azonnal segít, így érthetetlen nekem az ügy. Minden kísértés kísértés, minden bűn bűn, miért tesz így az egyikkel és miért nem a másikkal. Azt igazán nem lehet mondani, hogy az egyiknél imádkoztam és a másiknál nem, mert mindig imádkozok ha kísértésem van. Azt sem mondhatná rám senki, hogy ne lennék türelmes, mert ha nem is naponta de már két éve van (volt) meg ez a kísértés, amit nem vett el akkor tőlem. Most éppen nincs de nagyon szeretném tudni miért nem vette el azt tőlem. Akár kértem, akár nem, nem tett vele Jézus semmit.

Kedves Lelkiatya! Az imádsággal kapcsolatban eléggé el vagyok tévedve és bizonytalan is vagyok, káosz van a fejemben. Eddig is gondolkodtam azon, évek óta bizonytalan vagyok abban, hogy amikor imádkozik az ember valamiért és nem kapja meg azonnal és emiatt tovább imádkozik, akkor folytatni kell az imát és hinni kell mert Isten nem ellenzi a kérést, csak alaposan megvárat vagy nem kellene tovább imádkozni érte mert Isten nem akarja megadni később sem és ezért nem adja meg? Bármire vonatkoztathatjuk ezt a kérdésemet, ebből egy általános iránymutatást szeretnék. Nem ad meg Isten olyan dolgokat, amik ellene vannak az akaratának de ha olyat kérünk, ami elvileg nem rossz, azt sem mindig adja meg azonnal és akkor nem könnyű eldönteni, hogy a kitartásunkat akarja és imádkozzunk még vagy ne imádkozzunk mert egyáltalán nem kapjuk meg. Mondhatnám példának, hogy egy ismerősömért egyszer egy hónapig imádkoztam, hogy meggyógyuljon és meggyógyult. A kórházban volt, egyik diagnózis a másik után, egyik sikertelen kezelés a másik után, egyre megviseltebb lett, egy ponton majdnem feladtam az egészet, de aztán összeszedtem magam. Nem adtam fel végül és kitartottam, ott kiderült, hogy jól tettem, megérte kitartani, hinni, láthatóan Isten sem ellenezte ezt, de nem mindig ilyen egyértelmű. Még akkor sem ha jót kérünk. Akkor honnan tudhatja az ember? Utólag minden könnyű, amikor az ismerősömért imádkoztam, ott akkor az elején volt nagyon erős a hitem, egy ponton elbizonytalanodtam és utána megerősödtem újra. Ha valamit kérek de nem kapom meg egy hónap után, akkor honnan tudhatom, hogy Isten szeretné a kitartásom és imádkozzak, majd megadja nekem 6 hónap múlva vagy hagyjam abba? Amikor egy év múlva sem kapjuk meg amit kérünk, honnan tudjuk, hogy érdemes-e, kell-e, illik-e imádkozni évekig? Hallottam, hogy amikor valaki megtéréséért imádkozunk, akkor nem ritka, hogy éveken át kell érte imádkoznunk. Valaki a gyógyulásért is éveken át imádkozik. A legnehezebb dió mikor magának kér az ember. Valamiért az a sejtésem, hogy ha magamnak kérek valamit, azt kisebb eséllyel kapom meg mert Istennek jobban tetszik ha másoknak kérek. Ha magamnak kérek, akkor már félek is néha, hogy emiatt önzőnek fog tartani és nehezebben szoktam elhinni, hogy megadja amit kérek ha magamnak kérem. Megadta már sokszor, de van bennem egy ilyen félelem.

Kedves lelkiatya a Szent Sebek rózsafüzér imádkozható katolikusoknak? Az egyház által elfogadott?

Kedves Lelkiatya! Szomorúan vettem tudomásul, hogy Máriapócson egyik kegytárboltban sem kapható a "Dicsérjétek az Urat" énekeskönyv és a Simon Attila által szerkesztett "Uram nyisd meg ajkaimat" című kottás könyv. Azt is hallom, hogy a Hajdúdorogi Főegyházmegye és a Nyíregyházi Egyházmegye honlapján meghallgatható görögkatolikus énekek is eltérnek egymástól. A Nyíregyházi Egyházmegye honlapján hallható énekek jobban követik annak a "Dicsérjétek az Urat" énekeskönyv szövegét, amit Kocsis Fülöp érsek atya hagyott jóvá 2020-ban. Miért van ez így? Miért nem követik a 2020-ban jóváhagyott szöveget? Szomorúan hallom, hogy a zsoltárok szövege is eltér, egyik templomban így mondják a másikban úgy. Lásd 50. és 103. zsoltár. Ebből csak káosz van. Jobb lenne az egység. Várom válaszát.

Kedves Lelkiatya! Vissza lehet-e térni korábbi lelkivezetőhöz, mondjuk negyedévenkénti találkozásra? Igyekszem 1,1-5 hónaponként gyónni, ahol épp tudok. De azért kellene egy oázis, ahol összefoglalhatom az életem eseményeit, nem a búnöket, hanem, ami érint, foglalkoztat, változik stb. Anno, 18-20 éveimben vezetett engem, aztán ki ki elkerült, de most úgy néz ki, hogy azt meg tudom oldani, hogy negyed év kb.20 év telt el. Persze,ha az illető is benne van. Most jelenleg van egy atya, akivel találkozom negyedévente, de idős, bármikor.... Azt is gondolom, ha Isten szándéka, vagy ad egy új vezetőt. Csak a kérdésem az, hogy illik-e visszatérni?

Kedves Lelkiatya! Sokat bántottak- főleg kinézetem miatt- ezért váltam érzékennyé, zárkózottabbá. Sokan nem értik. Volt, hogy elmondtam, ezek miatt váltam ilyenné,ne vedd magadra. Előfordul, hogy beszélgetnék, közelednék a környezetemben levőkhöz, úgy érzem nem szívesen veszik. Pl. A kollegakhoz, a görög katolikus templomba járókhoz . Köszönöm válaszát: Emma

Kedves lelkiatya megörököltem a dédmamám 1905-ös orgona virágok imakönyvét, ahol különböző imák vannak amelyekkel 100 nap búcsút lehet nyerni. Ezt hogy kell érteni?

Kedves Lelkiatya! Minket is küldhet a Lélek a sivatagban, hogy megkísértődjünk? Ezért imádkozzuk a Miatyánkban, ne vitessünk a kísértésbe? De hogy is van ez? Az Istenfiát jobbra-balra rángathatta a bukott angyal? S vajon ezt hányszor kellett még elviselnie? S ott van az is, Isten angyalai szolgáltak Jézusnak a kísértések legyőzése után. Miért nincs nyoma eztán ennek az Evangéliumban? Mi mennyire vagyunk urai önmagunknak? A kísértést ki váltja ki? Lehet hogy Isten a javunkra teszi? Akkor kísértések kellenek az üdvösségünkhöz? De ha igen, akkor miért kérjük a Miatyánkban, hogy ne legyenek próbatételek? Köszönöm, hogy mindezt elolvasta és kérem segítsen megérteni ezt az ellentmondást.

Kedves lelki atya! Jézus a kereszten hogyan szenvedett? Az isteni és emberi természete is szenved, vagy csak az emberi? Vagy ha a Szentháromságra gondolok, akkor vele együtt szenvedett az Atya is? Vagy ebben egyedül hagyta? Nagyon kiváncsi lennék erre. Köszönöm váaszát Demeter

Kedves Lelkiatya! A véleményét szeretném kérni valamiről, amit nem tudom, hogy helyesen teszek-e vagy tettem meg a múltban. Nem vagyok az a fajta, aki mindig okoskodik és minden mondatra van valami válasza, kritikája. Nagyon sokszor nem mondok egy szót sem akkor se ha nem értek egyet, inkább akkor szoktam mondani valamit amikor már tényleg fontosnak tartom és úgy látom, hogy már itt az ideje vagy más nem szólna. A keresztény hitem alapján nyilatkozok, de szeretném tudni, hogy Ön szerint helyesen tettem-e vagy sem. Több helyzetet mesélek el, úgy tűnhet gyakran nyilvánítok véleményt, de szó sincs erről. Leírva soknak fog tűnni, de több az olyan eset amikor nem is mondok semmit. Az egyik eset a közösségi médiában történt, amikor egy anyuka megosztotta egy keresztény csoportban a képet, amit a kislánya rajzolt Jézusról. Nem emlékszem egészen pontosan a rajzra, de kapott kritikákat, hogy Jézus nem így nézett ki, nem ilyen a bőrszíne, a haja is más színű és kialakult egy vita a hozzászólásoknál Jézus külsejével kapcsolatban. Én erre fogtam magam és odaírtam, hogy nem tudhatjuk pontosan hogyan nézett ki Jézus és nem a külsőségekben rejlik a lényeg. Leírtam azt is, hogy szerintem ha Jézus látná ezt a rajzot, akkor egész biztosan nem az lenne neki a leglényegesebb, hogy milyen külsőt rajzot neki az a gyermek hanem örülne annak, hogy ismeri, a szülei megismertették vele, hisz benne, érdeklődik iránta. Nem tudom, hogy mennyire volt helyes ezt így írnom mert úgy tűnik, hogy Jézus nevében beszéltem, ismerem a gondolatait, ami nem lehet teljesen igaz, legfeljebb elképzelésem lehet róla. Érdekes módon nekem mégis olyan érzésem van, hogy helyes volt a meglátás, amit leírtam és úgy érzem, hogy ismerem már Jézust annyira, hogy tudjam, mit mondana egy-egy helyzetben. A hívő ember minél többet foglalkozik vele, olvassa az Evangéliumokat, imádkozik, annál inkább érezheti úgy, hogy ismeri és tényleg látja mi lényeges és mi nem. Nem biztos, hogy igazam van, nem akarok valami istenkáromló önteltséget mondani, tévedhetek is. Igazam lehet ebben vagy rosszat mondtam? Egy másik Facebook-csoportban is tag vagyok ahol csak katolikusok vannak és egy Jézus-film kapcsán gyűltünk össze. Voltak rajongói csoportjai a filmnek, de a többiben előjöttek katolikusat sértő vagy ellenző hozzászólások, bejegyzések és ezért a katolikusoknak lett egy külön csoportja. Katolikus vagyok én is de amikor nem először láttam, hogy az a téma, hogy a többi csoportban milyen sok katolikusellenes megnyilvánulás van, sértő vagy egyszerűen kritizáló, akkor nem bírtam magamban tartani és kiírtam mindenkinek, hogy feltétlenül értek egyet velük, nem nekik akarok igazat adni, de úgy látom, hogy ez elég gyakran téma és némelyek haragszanak is azokra az emberekre és javaslom, hogy ne is törődjenek vele, csak imádkozzanak értük és bocsássanak meg nekik, szeressék őket. Írtam, hogy nekem is mondtak már csúnyát a katolikus egyházról, de attól még nem haragszok az illetőre és próbálom észrevenni benne a jót mert egyébként türelmes, segítőkész. Hozzátettem, hogy egy megnyilvánulás vagy egy témáról alkotott vélemény alapján nem kellene kialakítani véleményt másokról, mert az a személyiségének csak egy töredéke. Azzal zártam, hogy a legfontosabb a mások iránti szeretet, megbocsátás és ezt minden keresztény felekezetben meg kell tenni és minden felekezet irányában gyakorolni kell, Jézus keresztényeket akar, követőket, akik megtartják a tanításait, szeretnek és megbocsátanak, nem pedig széthúzást. Sajnálom ha rosszat tettem, nem akartam okoskodni, már nem bírtam nézni szótlanul, hogy mindig erről beszéltek, hogy mások milyenek a katolikusokkal. Akkor lennék igazságos ha a katolikusokat is megvédeném a többiekkel szemben, ez a bejegyzés nagyon hirtelen jött. Mindenféle visszajelzések jöttek, valakiknek tetszett és egyetértett, valakik azt mondták, hogy ahelyett, hogy ezt nekik leírtam, inkább tanuljam meg megvédeni a hitemet. Valaki azt írta, reméli már jobban érzem magam, biztos csak ki akartam adni valamit magamból. Egy harmadik meg azt, hogy a katolikusok az első keresztények. Néhányan ezek szerint nem értették meg, amit írtam, mert pont az volt a lényege az egésznek, hogy nem teológiai kérdéseken kellene vitatkozni, a rosszat látni a másikban, úgy gondolni másokra mint akik mindig bántanak minket hanem próbálni meglátni bennük a jót is, imádkozni értük és szeretni őket akkor is ha nem értünk egyet. Jézust szerintem az érdekli, hogy milyenek vagyunk egymással és elfogadjuk őt annak, akinek mondta magát és nem az, hogy görög katolikus, római katolikus, ortodox, református, baptista egyházhoz tartozunk-e. De ha őt mégis ez érdekli, akkor is az ő dolga, mi ne vitatkozzunk egymással erről. Ő fog ítélni. Biztos úgy van, hogy a teológiai kérdésekben nem lehet mindenkinek igaza, az is vita téma szokott lenni katolikusok és nem katolikusok között, hogy Jézusnak voltak-e testvérei, de sokkal fontosabb szerintem szeretni egymást, békét keresni egymással és ugyanúgy bánni mindenkivel felekezettől függetlenül. Jézust szerintem ez jobban érdekli mint hogy milyen viták vannak a testvéreiről meg az édesanyjáról, a szentekről és ki tudja még miről. Van annyi széthúzás a világban de ha még a keresztényeknek sem a szeretet és a megbocsátás a legfontosabb, ha még ők is azon vitáznak, melyikük a jobb, akkor nincs miről beszélni. Őszintén remélem, hogy nem tűnik ez részemről a katolikus egyház elleni támadásnak. Csak azt akartam mondani, hogy félre kellene tenni a különbségeket és ugyanúgy bánni mindenkivel, akár ugyanazt vallja-e, akár nem, de sajnos ez nem nagyon jellemző és ne csak a rosszat lássuk mindenkiben. Azt szerettem volna elérni, hogy ne csak úgy gondoljanak már az őket kritizálókra mint emberekre akik őket kritizálják, nem szeretik hanem lássák meg azt, hogy a Jézusban való hit összeköti őket. Nem sok emberhez jutott el, amit mondani akartam. Ön szerint jól teszem amikor kimondom a véleményem vagy inkább hallgassak róla? Az egyik ember a második esetnél leírta, hogy nem is olvasta el, amit leírtam, az elején abbahagyta, de imádkozott értem, szerintem nem vette komolyan és azt is írta, túl negatív volt, pedig éppen azt írtam, hogy a jót lássuk meg másokban, mindenesetre megköszöntem neki az imádságot és azt írtam, látom a jó szándékát és értékelem. Még azt is odaírtam, hogy nem vagyok tökéletes és ha hibát követtem el, elfogadom. Nem akartam úgy tálalni, hogy csak nekem lehet igazam. Még abban is igyekeztem meglátni a jót, aki nekem sértőn írt vagy úgy alkotott véleményt hogy el se olvasta amit írtam. Nem csak a hosszabb bejegyzést sem, a rövid válaszomat sem, amit neki írtam. Az pedig nem lett volna nagy fáradtság. Imádkozott értem, értékelem is, meglátom a jó szándékát, de úgy alkotott rólam egy képet, hogy el se olvasott semmit amit írtam. Önnek most nagyon részletesen írtam ezt, de tudnom kellene, jól tettem-e amiket tettem. Az első és a második esetben is. Miért van az, hogy valakikhez annyira nem jut el, amit mondok? Éppen azt írom, hogy a jót lássuk a másikban és erre néhányan megint kezdik a teológiai vitát, hogy a katolikus egyház az első egyház és a többi. Nem számít semmi más, csak az, hogy ez az első. Jó dolog a katolikus egyház, örülök, hogy oda tartozok, csak szerettem volna, hogy lássák meg azt is, ami a sok egyház sokfélesége mögött van. Velem van valami baj vagy másokkal? Miért baj az ha az ember felhívja a figyelmet arra, hogy mind keresztények vagyunk, ne nézzük egymás hibáit, ne nézzük a teológiai különbségeinket hanem szeressük egymást, imádkozzunk egymásért és fogadjuk el a másikat akkor is ha mást gondol? Bocsánatot kérek ha kicsit zaklatott a levelem, sok minden zúdult rám, jó és rossz is.

Kedves Lelkiatya! Valamelyik nap egy kedves régi ismerősömmel beszélgettem ő nem magyar és felmerültek köztünk történelmi kérdések. Megpróbált bizonyos szerintem nem helyes cselekedeteket helyesként feltüntetni én csak annyit válaszoltam hogy lehetséges hogy így volt. Bevallom őszintén így utólag nem tudom nem lett volna e helyesebb kicsit erősebben kifejeznem a véleményemet mert nem értettem vele egyet a szívem mélyén de nem akartam megbántani ráadásul tényleg nem lehetünk biztosak abban hogy bizonyos események hogyan zajlottak 60-70 évvel ezelőtt. Sokszor azt érzem nehéz meghúzni a határt az adott helyzetben a véleményünk melletti kiállás és a tapintat/udvariasság között. Kérem segítsen nekem egy kedves tanáccsal.

Jézus nyilvános működése előtt negyven napig böjtölt, majd ennek letelte után ment el megkeresztelkedni, hogy beteljesítse azt, amiért az Atya küldte. Miért van az egyházi hagyományba ez fordítva nagyböjtkor? Hamvazkodás, bűnbánat és gyónás, majd negyven napra rá megkeresztelkedés, keresztség megújítása. Nem Jézushoz hasonlóan kellene csinálnunk? Hamvazkodás, bűnbánat negyven napig, aztán gyónás és keresztség( húsvét)?

Kedves Lelkiatya! Örömmel láttam Máriapócson a kántorképzőn, hogy már több kántor is használja Simon Attila nagyszerű munkáját az "Uram nyisd meg ajkaimat" című kottás könyvet, amit magánkiadásban adtak ki. Több zenéhez értő szakemberrel is beszéltem, akik igen jónak tartják. Sajnos egyházi vonalon valaki nem engedi ennek a nagyszerű könyvnek a terjesztését, talán szakmai féltékenység miatt. Igen jó lenne, ha ezt valahol meg lehetne szerezni. Ön tudja azt, hogy ki terjeszti, ki árulja? Ha igen, kérem írja meg. Várom válaszát.

Kedves Lelkiatya! Ha nem mondok el mindent a szeretteimnek, az mennyire bűn? 26 éves vagyok szóval nem kell vigyázniuk rám. A hitemmel kapcsolatos dolgokat mindig időbe telik elmondanom, mert nagyon más lettem ahhoz képest, amilyen voltam. Édesanyám keresztény és az voltam én is, de az elején mikor elkezdtem templomba járni megint, akkor kicsit félve, szégyellősen mondtam neki, mert azt szokta meg, hogy nem járok. Mikor elmondtam, nem történt semmi, tudomásul vette. Akkor csak egyedül mentem imádkozni de már misékre is járok. Tud róla, mert otthonról megyek, már természetes dolog, de eleinte féltem neki mondani mikor még friss volt a megtérésem vagyis nem a megtérésem hanem a hitem újra megtalálása. Idén böjtölni fogok, amit korábban nem tettem és ezt is valahogy szégyelltem neki elmondani, pedig nem lett semmilyen következménye. Nem böjtöl, de nem mondja, hogy én ne csináljam. Mindig félek milyen lesz az, amikor látják, hogy a Jézus iránti szeretetem milyen hatással van rám, mert nem titok, miatta van az egész. Egyszer kihúzott a gödörből mikor senki más nem tudott nekem segíteni és azóta megváltozott az életem. Az önkéntes munkára is érzek indíttatást, de még odáig nem jutottam el. Amit eddig leírtam, az még nem is a legnagyobb gondom. Az a levélíró is én voltam, aki írta, hogy szeretne venni egy töviskoronát és vettem is végül. Igen, tudom, már ezt mondtam egyszer, de most amiről kérdeznék egy kissé új téma. Pont ez a legnagyobb kérdőjel mind közül. Azért vettem (a koronát), hogy emlékeztessem magam Jézus min ment keresztül értem. Rá emlékeztet és nagyon sokat segít a lelki fejlődésemben. A kísértéseim közepette nagyon nagy segítség nekem, mert mivel nagyon erősen kapcsolódik ahhoz, amit Jézus átélt és így erőt ad nekem, hogy ha Jézus annyi mindent kibírt értem, akkor én viszonozzam neki. Ha igazán pontosan akarnám mondani, azt mondanám, hogy ha sokszor van a szemem előtt, akkor nem is jön a kísértés. Akkor mindig Jézus szeretete és szenvedése van a tudatomban és valahogy természetes nekem, hogy ne legyek bűnös. Akkor valahogy nem jön a kísértés. Ha kísértve vagyok és nincs mellettem, de előveszem, ránézek, akkor sokat segít, ha jól látható helyen van és mindig látom, akkor nincs is kísértés. Nagyon sokat segít nekem és akkor döntöttem el, hogy megveszem, amikor egyre jobban elegem lett egy kísértésből, aminek nagyon nehezen tudtam ellenállni. Mióta megvettem, sokkal könnyebb. Azt gondoltam, nem baj az ha szokatlan a módszer ha ez segít nekem, hogy ne szomorítsam el Jézust a bűneimmel, ha jól működik, miért ne alkalmazzam. Sokat bizonytalankodtam, jó döntés lenne-e ilyet vennem, de amikor teljesen véletlenül találtam egy olyan videót, ahol egy ismert katolikus ember erről beszélt, egy olyan, aki Jézust alakítja egy sorozatban, tényleg szerény, alázatos, gyakorló hívő ember, akkor ezt úgy vettem mint bátorítást Istentől, gondoltam talán az. A levelem elején kitértem rá, hogy nehezemre esik nem titkolni mások előtt milyen hatással van a hitem rám, eleinte féltem édesanyámnak mondani, hogy megyek templomba, a böjtömet is nehezen mondtam el neki és más ismerősnek is, nem kérkedtem vele, de akikkel együtt szoktam enni, nekik tudniuk kell, hogy én hogyan eszek ebben az időszakban, hogy olyan ételt főzzenek/vegyenek nekem és ebből nincs is sértődés. A töviskoronás ügyet még nem mertem édesanyámnak elmondani. Most nem nála vagyok hanem külön mert félig külön élek, de amikor nála voltam és ott volt a szerzeményem, akkor elrejtettem a szekrénybe. Úgy hoztam el onnan amikor nem láthatta, akkor mentem vissza a lakásba érte és mikor kérdezte miért mentem vissza, nem mondtam el neki, hogy azért. Csak azt mondtam el, amit azon kívül elhoztam, az igaz is volt. Nem tudom mondjam-e el neki. Mindig azt mondja, jobb tudni az igazságot és jobb az őszinteség, ha pedig ott lenne a lakásban, változó, hogy hol vagyok éppen és magammal hozom, akkor lehet nem jó mindig a szekrényben rejtegetni. Mégsem könnyű elmondani, mert nem egy kellemes valami, nem is szokás ilyet venni, szomorú eseményekre emlékeztet, fájdalmas is lehet ha valaki szándékosan vagy véletlenül megsebzi vele magát. El kellene mondanom neki vagy nem? Belátom, nagyon furcsa egy módszer ezzel küzdeni a bűnök ellen, de nekem nagyon sokat segít és ha segít a bűneimmel szemben, nem szívesen válnék meg tőle. Az eredmény fontosabb nekem mint az oda vezető út. A Jézus iránti szeretetem vitt engem erre az őrültségre. Mások is vesznek ilyet, nem gyakori, de van rá példa, még akkor is ha más célból. Ami a biztonságot illeti, dobozzal együtt érkezett, abban is tárolom, így attól nem kell tartani, hogy valaki rálép vagy megszúrja vele magát. A csomagban található szöveges leírások szerint Betlehemben készült, a fa, aminek az ágaiból készítették a Júdeai-sivatagban található és megszentelték Jeruzsálemben, mielőtt forgalomba került. Őrült egy ötlet az egész, hogy ezzel küzdök a bűneim ellen, de a származási helye és a megszentelése fényében még értékesebbnek tűnik nekem. Csak azt nem tudom, édesanyámnak mondjam-e el vagy maradjon titokban. Csak 1-2 hete került hozzám, ezért most kerültem ebbe a dilemmába. Ha pár napot nála töltök, vinném magammal, mert látom mennyit segít nekem a bűneim ellen és szükségem van rá. Azt is megértem, Atyám, ha Ön is hülyének néz engem, nem szokványos amit kitaláltam. Mindennél erősebb a vágyam, hogy kifejezzem a Jézus iránti szeretetem, Isten iránti hálám és olyan tisztára mossam a lelkem, amilyenre csak lehet, Isten segítségével és bármivel, ami nekem segít.

Tisztelt Lelkiatya! Görög Katolikus vagyok a böjtel kapcsolatosan lenne kérdésem! Én úgy tudtam hogy Szerdán és Pénteken csak húsmenteség van de nem rég hallotam hogy nem csak húsmentes de minden állati eredetű ételtől tartozkodni kell mindkét nap én meg csak a húsmenteséget tartottam meg kell gyónom???