Üdvözlöm! Mi a jelentőssége a kereszt vetésnek? Vannak fajtái? Mikor szokták csinálni?
Mi, görögkatolikusok sokkal többször használjuk, mint a római katolikusok. Az evangéliukusoknál is ismert a keresztvetés, csak a reformátusoknál nincsen. Az imádság, Isten előtti hódolat, Jézus Krisztus iránti szeretet testi kifejezése. A kereszt Jézus jele, halálának eszköze, amelyet ő bitófából győzelmi jellé alakított át. Amikor magamra rajzolom, akkor vele együtt a megfeszített Krisztus szeretetének jelét is magamra rajzolom. Kifejezi tehát, s egyszersmind erősíti ezt a szeretetkapcsolatot Jézussal.
Kedves Lelkiatya! Mi a véleménye az önkielégítésről AMI nem társul pornográfiával és fantáziálással? Bűn? Lehet vele házasságig élni? Válaszát előre is köszönöm!
Nem tesz jót a későbbi szexuális életnek. Nem tesz jót a későbbi szerelmi kapcsolatnak. Olyan, mintha egy nekem készített születésnapi tortából titokban előre nyalakodnék. Mire eljön a nagy nap, igen nagy csalódás lesz, amikor előveszik az ünnepi tortát. Nyilván nem olyan nagy bűn, mintha pornográfiával, fantáziálással párosulna, de önzésre használom az isteni ajándékot, amelyet a szeretet kifejezésére kaptam. Tehát ez is bűn, mindenképpen kerülni kell.
Kedves Lelkiatya! Hogy értette ezt Jézus? :Aztán még hozzáfűzte: Mk 9.1?Bizony mondom nektek, a jelenlévők közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.? egy ismerősöm ezzel magyarázza, hogy nem igaz a Biblia.
Csak tovább kell olvasni a Bibliát, és máris érthető lesz. A 2. vers így folytatódik: Hat nappal később... és következik a Tábor-hegyi jelenet leírása. Jézus ezzel a mondatával előre jelezte, hogy mi fog történni, hogyan kell majd értelmezni azt a jelenséget. Isten hatalomban eljövő országa ott, a hegyen megvalósult, s ennek látványában a kiválasztott három tanítvány, Jakab, Péter és János részesültek.
A Bibliában ennél sokkal zavarba ejtőbb ellentmondások is vannak. Ám amikor valamit nem értünk benne, akkor nem érdemes azza rövidre zárni, hogy ez értelmetlen, hanem alázattal kell feléje közeledni, Istentől pedig a kegyelmet kérni, hogy valamiképpen megérthessük.
Kedves Lelkiatya! Lehet már tudni, hogy ebben az évben mikor is lesz zsolozsmastabor? Sajnos tavaly egyikre sem tudtam menni.
Igen. Már benne van a honlapunk érseki naptárába: Létavértesen július 20-23; Irotán 24-27-én.
Kedves Lelkiatya!
Reggelente autóval járok dolgozni. Épp akkor indulok, amikor a katolikus rádióban a szentmise kezdődik. Az út majdnem fél óra. Általában hallgatom a reggeli misét és imádkozom. De sokszor jobban szeretném a könnyűzenét egy másik adón és elkapcsolok. Aztán hatalmas lelkifurdalásom lesz.
/Egyébként minden vasárnap járunk templomba./ Kérdezném, bűn-e az, ha a reggeli mise helyett mást hallgatok a rádióban?
Ezt csak az Ön lelkiismerete tudja eldönteni. Mondanom sem kell, hogy sokkal értékesebb, ha imádkozik, mint ha könnyűzenét hallgatna. De az is igaz, hogy ezt nem lehet kényszerből, még lelkiismereti kényszerből sem. Javaslom, haladjon abba az irányba, hogy az imádság mindennél fontosabb legyen Önnek. Alighanem abból fakad ez a kérdése, hogy az értelme már belátja, hogy sokkal értékesebb az ima, mint a könnyűzene, de a hite mégsincs még ott, hogy ezt saját meggyőződéseként vallja és kövesse. Innen van a belső ellentmondás, a zenehallgatás utáni lelkiismeretfurdalás. A következő a tanácsom. Szánjon külön egy kis időt arra, hogy átgondolja, hogyan utazzon reggel a kocsiban. Imádsággal gondolja végig, és úgy hozzon döntést. Ne féljen ettől. Előre mondom, egyáltalán nem biztos, hogy az lesz az eredmény, hogy zene nuku, csak ima. Az is lehet, hogy olyan megoldásra talál, hogy egyik nap zene, másik nap ima. Vagy csak egy-egy nap ima. Szóval, ne gondolja ki előre, hogy úgyis ez vagy az lesz a megoldás. Teljesen nyitottan menjen bele abba a beszélgetésbe az Úrral, amelyben ezt megkérdezi tőle. Imádságban hozza meg ezt a döntést. A végén megismétlem, az a jó irány, ha az autóban minél többet imádkozik, de az az egészséges, ha ezt belső indíttatásra, nem külső erkölcsi kényszerre teszi.
Kedves Lelkiatya! Nagyon félek a vérvételektől és sajnos egy betegségem miatt évente 1-2 vérvételt muszáj kibírnom. Nem kell havonta, de nekem az a pár alkalom is ijesztő. Gyerekkoromban is féltem a vérvételtől, akkor az oltásoktól is, azoktól már most nem félek. A vérvételtől annál inkább. A tű gondolata is zavar, de a legjobban az kelt bennem félelmet, hogy ki kell nyújtanom a karom, tapogatják, szorítják. A félelmem nem attól függ, hogy mennyire jól csinálják hanem maga a tény, hogy velem ezt fogják csinálni. Amikor közben beszélgetek azzal, aki csinálja, az eltereli kicsit a figyelmem, de azért eléggé egy szenvedés nekem ez az egész, felkészülni lelkileg meg túl lenni rajta. Az a jobbik eset ha gyorsan sikerül. Az utóbbi 1-2 évben mindig a hitem ad nekem erőt. Sokat imádkozok előtte, kérem Jézust, hogy adjon nekem lelki békét és arra gondolok, hogy ennél sokkal rosszabbat átélt az emberiség bűneiért, akkor ki kell bírnom ezt a keveset. Csináltam már olyat is, hogy odaképzeltem magam mellé Jézust, mintha ott lenne velem és elkísérne a megpróbáltatásom helyszínére. Konkrétan úgy, hogy tényleg ott megy mellettem az utcán, bejön velem az ajtón. Nagyon szánalmas felnőtt létemre, hogy enélkül még így se megy, de így tudtam kicsit csökkenteni a szorongásom. Mikor leültem a székre bent, hogy kezdjük a procedúrát, akkor már ez a kép eltűnt a fejemből és újra megijedtem, de legalább addig kevésbé szenvedtem. Nem vagyok már gyerek, de a vérvételtől félek és sajnos akkor is félek ha előre nem is tudhatom, hogy milyen lesz. Maga a tudat, hogy a kezem nyújtsam ki, tapogatják, szorítják, ez készít ki. Az oltástól azért nem félek annyira, mert ott hiába van tű, de máshova szúrnak, nem a karom belső részére és nem is tapogatják úgy, nyilván azért, mert más az oltás célja, működése. A koronavírus elleni oltástól sem féltem. Hétfőn megyek vérvételre és már előre félek. Fogok sokat imádkozni, de még így is félek. Ha nem is imádkoznék, akkor nem tudom mi lenne velem, még így is úgy szokott kezdődni, hogy gyomorgörcsöm van és ahogy imádkozok, képzelem magam mellé Jézust, úgy oldódik a félelmem. Nem vagyok én hálátlan, hálás vagyok, hogy ilyenkor nem kell egyedül éreznem magam, tényleg nem tudom mi lenne velem enélkül, de még így is rossz és nagyon jó lenne ha olyan lennék mint sokan mások, hogy nem izgulnak, hidegen hagyja őket, nyugodtak, nem mennek végig ezen a lelki nyűglődésen amin én. Már most is ideges lettem ahogy ezt írom. Ahogy gondolkodtam mit tehetnék még, lett egy szokatlan ötletem és érdekelne, hogy Isten szerint elfogadható-e, alkalmazhatnám-e vagy szembemegy Istennel, hogy Lelkiatya mit gondol erről. Az egész levelet ezért írom, csak fel akartam vázolni a körülményeket és háttértörténetet. Azt találtam ki, hogy kipróbálhatnám azt, hogy felajánlom Jézusnak ezt a szenvedésem, kérem is a segítségét és közben felajánlom neki mintha ezzel én is részesülnék a fizikai szenvedéséből és nem csak a szenvedést hanem azt mondanám neki, hogy ezt miatta csinálom és felajánlani neki a véremet. Szimbolikusan. Ha úgy ülnék ott, hogy Jézusnak adom a véremet és emiatt van erre szükség és szeretetből, akkor lehet könnyebben menne. Nem tudom, nem próbáltam, de ha ez segítene nekem, így csinálnám. Úgy talán jobban meg tudnám őrizni a nyugalmam akkor is amikor már a széken ülök és kezdődik a művelet. Meg akartam kérdezni, hogy nem ellenkezik-e ez Istennel hiszen neki nem kell az én vérem. Az Atyának Jézus vére kellett, ő volt az Isten báránya, Jézusnak meg nem kell az én vérem, mert én nem vagyok bárány meg miért is kellene neki. Én nem is úgy érteném ezt, hogy én mint egy áldozati bárány hanem teljesen csak szimbolikusan, ebből a szempontból nem lenne jelentősége. Szabad ilyet csinálnom (mondanom) (hogy neki adom a véremet, neki ajánlom fel, miatta csinálom ezt) akkor is ha szó szerint ez nem így van, mert természetesen nem Jézus fogja a laborban elemezgetni és nem is fogja vallásos szertartásokhoz a mennyben felhasználni? Csak a saját lelki megnyugvásom érdekében, talán ez segítene. Éppenséggel még úgy is fel lehet ezt fogni, hogy jó az, amikor a hívő ember mindenben Istent keresi és rá támaszkodik, de mivel Jézusnak nincs szüksége az én véremre és az Atyának még kevésbé sincs, ezért gondoltam, mi van ha ezzel valami Isten ellenit tennék. A szenvedés felajánlása könnyebb eset, arra azt mondanám, hogy biztos nincs vele semmi baj, de konkrétan azt a levett vért szeretném felajánlani.Nem hiszem magam áldozati báránynak, csak szimbolikusan. Próbálkozhatok ezzel ha hétfőn oda kerül a sor? Legalább egyszer megpróbálnám, hogy lássam, segít-e rajtam. A félelemtől és a szenvedéstől bármilyen szokatlan ötlet is jobb lenne.
Mindenekelőtt tudnia kell, hogy ezzel a rossz érzéssel, ezzel a félelmével egyáltalán nincs egyedül. Mások is vannak, akik éppenígy félnek a tűszúrástól, a vérvételtől. Még olyan is van, hogy valaki ápolónő, maga számtalanszor szúr meg másokat, de a saját vérvételétől irtózik mint a tűztől. Szóval, ez egy személyi adottság, igazán nincs mit szégyelnie rajta. Persze, nem túl kellemes, ezt belátom, dehát nem vagyunk tökéletesek. Ön is kénytelen elfogadni ezt a tulajdonságát. Jónak tartom azt a próbálkozását, hogy maga mellé képzeli Jézust. Illetve azt mondom, nem is kell oda képzelnie, mert Jézus ott baktat Ön mellett az utcán, belép Önnel a váróba, majd az orvosi szobába. Nem hagyja magára. S ezzel a gondolattal mintegy tudatosíthatja is, hogy Jézus most is ott van. Kár, hogy akkor elterelődik róla a figyelme, amikor már a kezét nyomogatják. Akkor még jobban gondoljon Jézusra. Ennek egyik nagyon jó módja, ha közben mondja a Jézus-ima fohászt: Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam." Vagy bármi más hasonlót, akár csak annyit, hogy "Jézusom, szeretlek!" A fölajánlás is nagyon jó gondolat. Azt nem tanácsolom, hogy a vérét ajánlja föl, mert annak valóban nem sok értelme van, az nem lesz áldozati vér. De a fájdalmát, a félelmét fölajánlhatja. Akár az Úrnak, akár másoknak. A szerettei közül valakinek: "Uram, fogadd el tőlem ezt a kis szenvedést XY-ért." Ezzel a fölajánlással értékesség tehetjük az amúgy is elkerülhetetlen szenvedéseinket. De hangsúlyozom, mindezt ne azért tegye, hogy ezzel csökkentse a félelmét. A cél nem ezt, hanem a fölajánlás, Isten iránti szeretetének kifejezője.
Hogyan fogalmazzam az imat ha valakiert szol? Hogyan foglaljam be helyesen a nevet? Szolhat az imam pl ; Szuleimert , testveremert , lelkiatyamert.
Ennek sokféle módja lehet. Egyik lehetséges megoldás, hogy az ember saját szavaival megfogalmazza a kéréseit: "Uram, add, hogy édesapám meggyógyuljon." "Uram, segíts, hogy a gyermekem a vizsgán okosan feleljen." stb. A másik, hogy ezt a kérést sem kell szavakba önteni, csak a szándékot felindítani, és elmondani egy vagy több miatyánkot, üdvözlégyet. Lehet más módon is. Egy gyertyát gyújtunk a szerettünkért, fölindítva a szándékot: "Uram, segítsd meg őt." Lehet mástól is kérni imát. A paptól, szerzetestől. Lehet Szent Liturgiát vagy könyörgést fölajánlani érte. Szólni kell a papnak, s ő már tudja, hogyan továbbítsa ezt a kérést.
Tisztelt Lelkiatya!
A szentségekkel kapcsolatban szeretnék kérdezni. Úgy tudom, hogy azokat mind Istentől kapjuk a pap/püspök közvetítésével. Hogyan lehetséges, akkor hogy valaki pl kilép a papságból vagy egy házasságot fel tud bontani vagy akkor a keresztséget, a bérmálást is mondhatja, hogy mégse szeretné, meggondolta magát? Visszaadhatja ember azt, amit Istentől kapott? És vajon Isten visszaveheti? Mennyi olyan eset van, hogy valaki már nem pap, de mégis átérződik rajta Isten és Ő pedig boldogtalanul bolyong a döntése miatt..mert lehet, hogy a valóságban mégis csak pap maradt, aki nem szolgál..
Hogy látja ezeket?
Zoltán
A kérdés teljesen jogos, a megfigyelés dicséretes. Nem, az ember nem adhatja vissza Istennek azt, amit tőle kapott. A keresztség, a bérmálás, a házasság, az egyházi rend, ezek mind eltörölhetetlen jegyek. Ezek megmaradnak az ember egész életében, sőt odaát, a mennyországban is. Amikor valaki kilép a papságból és a pápától fölmentés kap, attól még megmarad papnak, s a pápa fölmentése csak arra vonatkozik, hogy ha nem is gyakorolja a papi szolgálatát, ezzel már nem követ el bűnt. De hogy megmarad papnak, ez abból is látszik, hogy halálveszély esetén még az ilyen felfüggesztett vagy szolgálatából elbocsátott pap is érvényesen oldozhat fel gyónást végző embert. A házasságkötésnél is a kötelék felbonthatatlan. Manapság néha beszélnek "egyházi válásról", de ez teljesen téves kifejezés. A katolikus és ortodox egyházban nincs válás. Az éppúgy eltörölhetetlen kötelék, mint a másik három szentség. Annyi különbséggel, hogy az egyik fél halála esetén, a másik szabad állapotúvá válik, minthogy a halállal maga Isten bontotta föl a földi köteléküket. Hogy aztán odaát hogyan lesz, ha valaki itt, a földön egymásután két vagy netán több házasságot kötött, azt nem tudjuk. Tény, hogy erre Jézusnak volt egy fontos tanítása. Ebben ő sem mondja el, hogy ez odaát hogy is van, csak annyit, hogy ott minden annyira más, hogy azt föl sem foghatjuk. (Mk 12,20)
Kedves Atya! Miért tekintjük szentírásnak az apostoli leveleket, hiszen azokat nem Jézus mondta. Ha belőlük a Szentlélek szól, akkor ugyanilyen szempontból a pápa szavait, vagy a mi szavainkat, akik Krisztusban keresztelkedtek meg, Szentírásnak lehetne nevezni. Köszönettel válaszát
Mert az Egyház ezt a kánon, szabályt szabta meg. A kezdet kezdetén még nem volt világos, hogy mely írások tartalmazzák a kinyilatkoztatást. Mind az ó- mind az újszövetségi iratok terén volt ebben bizonytalanság, amíg végül az egyház vezetői a II. században nem döntöttek erről véglegesen. A Biblia az Egyház könyve, ezért az Egyháznak van jogában és hatalmában azt megszabni, hogy mi tartozik bele a Bibliába és mi nem. Azóta ehhöz semmit hozzátenni, belőle semmit elvenni nem lehet. A protestantizmus idején próbálkoztak ezzel, de a későbbi, XX. századi tudományos fölfedezések (Qumráni leletek) rácáfoltak erre a későbbi okoskodásra.
Tisztelt Lelkiatya! Nemrég azt írta, hogy komoly lelkiéletet nem lehet végezni lelkiatya nélkül.Mikor még fiatal voltam( ötvenéves vagyok), két papot is ismertem, akiket rendszeresen felkerestem lelki beszélgetések céljából; ők már nem élnek. A városunkban két plébánia van. A mi plébánosunk meglehetősen ingerlékeny ember, többen is vannak, akik megszólítani is alig merik.Én is a másik atyához szoktam menni, mikor szentgyónást végzek,de sajnos nála is tapasztaltam olyan megnyilvánulásokat, amelyek miatt nehezen tudom elképzelni, hogy lelki beszélgetések céljából felkeressem. A környező falvakban szolgálatot teljesítő papok közül senkit sem ismerek.
Menjen el az egyik zarándokhelyre. Ott kérje az Istenszülő Máriától, hogy égi édesanyaként adjon Önnek földi lelkiatyát. Ugyanakkor ott gyónjon is meg, és kérjen tanácsot az ottani atyától. Ezt tudom Önnek tanácsolni.
Kedves Lelkiatya! Rettenetes a törökországi földrengés, nagyon sokan haltak hirtelen halált. Imádkozom értük, és aggaszt, hogy vajon üdvözülhetnek muszlim létükre, hisz sosem gyóntak vagy áldoztak?
Szerencsénkre "Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön." Hogy kit hogyan tud üdvözíteni, azt nem tudjuk. Az seholsincs leírva, hogy csak az üdvözülhet, aki gyónik, áldozik. Ez nekünk, keresztényeknek kötelességünk, akik már megismertük ennek igazságát. Tőlük ezt nem várja el az Úr. Ha imádkozik értük, ezt nagyon jól teszi. Most ez a legtöbb, amit tehetünk értük. Illetve, aki adományával tudja segíteni az életben maradottakat, azt a segítségnyújtást is megáldja a Mindenható.
Kedves Lelkiatya!
Sokat gondolkodtam mostanában és eszembe jutott a múltamból egy fájó emlék. Gyermekkoromban az iskolában 14-15 éves kor körül sokat beszélgettünk a gyerekekkel és játszottunk szerepjátékokat különböző ideológiák mellett és ellenérveltünk könyvek cikkek alapján mintha a saját véleményünk lenne mert mindenkinek megvolt az adott témában a saját aktuális szerepe. Gyerek fejjel ártatlan játéknak tűnt de így utólag már úgy gondolom hiba volt hiszen többen direkt félreértettek és megpróbálták kiforgatni szavaimat pedig nem saját véleményt mondtam. Hiába mondom el ezt azóta is az ismerőseimnek úgy érzem rám sütik a bélyeget alaptalanul és ezt mások is elhiszik. Próbáljak ezzel ne foglalkozni?
Annak a néhány embernek, fiatalkori barátjának az ellenérzése, bántása sokkal mélyebb gyökerekre vezethető vissza, mint ez az ártatlan játék. Sőt, ezt kifejezetten hasznosnak is tartom, a mai fiataloknak is ajánlanám. Ha e játékos vita közben alakultak ki, vagy fogalmazódtak meg bántások, szemrehányások, azok mindenképp messzebbre nyúlnak mélyebben gyökereznek. Hogy mit kezdjen ezekkel? Igen, ezt hiszem, ez az egyetlen ellenszere, hogy nem hagyja, hogy a jelenét befolyásolják ezek a múltbeli dolgok. Egyáltalán ne törődjék azzal, hogy kinek milyen véleménye formálódik ki Önről. Főként, ha azok ilyen csekély értékű, gyermeteg eseményekre utalnak. Az Ön személyének az értéke nem ezektől függ. Ezt Önnek nem kell senki előtt bizonygatni.
Kedves lelkiatya, a gyermekem csontvelő transzplantálás miatt hormon gyógyszert szed mert nincs pete érése. Most mondták az endokrinológián hogy csak lombik program keretében lehet gyermeke. Jól tudom hogy ez bűn lenne? Jelenleg teljesen le vagyunk padlózva még csak 20 éves.
Mindenesetre most nem kell arra készülnie, hogy lombik programot vegyen igénybe. Most a gyógyulására kell összpontosítani, és imádságos lelkülettel feldolgozni ezt a nehéz helyzetet. Ha eleve arra áll rá, hogy készül a bűnre, akkor aligha fogja tudni a lelkét ráhangolni Isten akaratára. Ha majd eljön az ideje, akkor lehet azon gondolkodni, hogy hogyan alapítson családot. Az örökbefogadás egyébként is sokkal természetesebb megoldása a gyermektelenség fájdalmának. Az a tanácsom, tehát, hogy most ne a lombik programon gondolkodjanak, hanem minél többet imádkozzanak, olvassák többet a Szentírást, hogy ebben a valóban súlyosan nehéz helyzetben megtalálják Isten akaratát, vígasztalását. A világ vígasztalása mindig hazug, még ha sokkal gyorsabb és hatékonyabb vígaszt kínál is, mint ami az Isten útja.
Krisztusban szeretett Lelkiatya!
Hallott-e Hodász András atya kilépéséről? Tudom hogy a római katolikusokat érinti ez, de mégis szerintem az egész Magyar Katolikus Egyházunkat is. Számomra az a döbbenetes, hogy a szintén nagyon népszerű Pál Feri atyával 1 plébánián szolgáltak, s ezek szerint Ő sem tudott/akart segíten hogy Hodász atya pszichológushoz fordult? Vagy ennyire elfoglaltak az atyák? Vagy akkor Pál Feri atya sem hiteles? Bocsánat a markáns fogalmazásért, de ha nem beszélhetünk, gondolkodhatunk róla és a püspökatyák sem válaszolnak, akkor ki segít megérteni mindebben az Úr akaratát és üzenetét?
Igen, hallottam róla, szomorú is vagyok miatta. Egyszerűen önmagát leleplezőnek tartom, ha valaki a saját mély, pszcihés és lelki válságát kitergeti a világ előtt. Teljesen hamis az az érvelés, hogy ezzel segíteni akar, és mintegy nevelni akarja a társadalmat arra, hogy ezt a problémát helyesebben kezeljük. Miért gondolnánk, hogy Pál Feri atya nem akart neki segíteni? Biztos vagyok abban, hogy akart. Miként azt is sejtem, hogy András atya nem igazán segítséget kért, nem gyógyulni akart, hanem a közvélemény előtt tündökölni. Ez meg az én markáns véleményem. De én is segíteni akarok, hogy ez a hamis magatartás lelepleződjék. Hodász András (most már nem atya) vajon elérte azt a célt, amit hangoztatott, hogy segítse ezzel a tényfeltárással a közgondolkodást? Maga is bevallotta, hogy nem, hogy a dolog célt tévesztett, mert sokkal inkább róla szólnak ezek a híradások, nem pedig a fájdalmas jelenséget gyógyítják. Viszont ezt nagyon jól lehetett tudni, ezen olyan sokat nem kellett volna gondolkodni előtte. Egyébként ez a gyógyító/gyógyuló folyamat az Egyházban már rég elkezdődött. Úgy beállítani, hogy a környező országokban mindenütt megtörtént, csak nálunk nem, ez teljesen rossz és hamis beállítás. Ha valamelyik püspöknek nem is akaródznék ezt komolyan vennie, Ferenc pápa a maga hajlíthatatlan kitartásával mintegy kötelezi rá. Meg is van az eredménye. Bárcsak más területeken, sportban, katonaságnál, iskolákban, kollégiumokban követnék az egyháznak ezt az önvizsgálatra kész gyakorlatát! Egyébként miért ne lehetne erről beszélni, gondolkodni? Ki tiltja meg? Milyen következménye van annak, ha hívek, vagy bárki beszélget erről?
Hogy mindebből mi az Úr üzenete, azt viszont nem olyan egyszerű kiolvasni. Ki ezt, ki azt hallja ki belőle. Mindazonáltal érdemes ezekről beszélni, kérdezgetni. A lényeg, hogy ebben a kérdezősködésben, igazságkeresésben valóban a tiszta szándék, a szeretet, egymás megbecsülése, egymás iránt alázat legyen jelen. Ne pedig a szenzáció hajhászás, mint a legtöbb efféle megnyilvánulásban.
Kedves Lelkiatya! Én küldtem a kérdést a kísértésemről, amikor írtam, hogy legyőztem a kísértésem, de ruha nélkül imádkoztam. Köszönöm a válaszát és restellem, de szeretnék újra kérdezni valamit. A tegnapi napon kétszer is meg lettem kísértve. Reggel és este is. A kísértés ugyanaz volt mint az előző levélben. Hála Istennek mind a kétszer győztem és nagyon örültem is neki, hogy egy nap kétszer sikerült leküzdenem a kísértést. Másodjára nehezebb volt, de úgy örültem neki utána, megérte küzdeni és ellenállni. Most sem döntenék másképpen. A mai nap sajnos megint előjött egy egészségügyi problémám, ami már korábban is volt, de sokáig elmúlt. Ma megint tapasztaltam és fájt is. Nem mindig fájdalmas, általában nem. Az egészségügyi problémák gyógyítása természetesen az orvos dolga, gondolom imádkozni is lehet érte, de figyelemreméltónak tartom az időzítést. Eltöprengtem azon, hogy nem lehet-e ez a gonosz kísértőnek valami bosszúja irántam, amiért ennyire nem engedek neki és nem éri el amit akar. Lehet véletlen is, de elég érdekes véletlen egybeesés. A gonosz biztos nagyon mérges olyankor és mivel utál engem és mindenki mást is, főleg azokat akik ellenállnak, így kinézem belőle, hogy meg akarja bosszulni az engedetlenséget. Az el nem követett bűneim is testi bűnök lettek volna, a kísértés is a testemre irányult (önkielégítés) és az egészségügyi problémám is. Mintha azt gondolná magában, hogy ha már a testi örömöket nem fogadtam el, amivel kísértett, akkor legyen fájdalmam. Ha már nem akartam jót a testemnek, nem mondtam igent az élvezetre, amit ő ajánlott, akkor fájjon nekem a testem helyette. Naivitásnak tűnhet ez ha valaki csak úgy olvassa, hallja de ez már tényleg olyan véletlen lenne, hogy véletlenül pont most fáj nekem újra, hogy már nekem valószínűtlen is. Jóbot is sújtotta a Sátán betegségekkel és akkor az ki is lett mondva a Bibliában, hogy ezt a Sátán adta neki mert próbára akarta tenni, kísértette állandóan valamivel, ha nem ezzel, akkor mással, csak hogy forduljon el Istentől, szidja Istent, legyen bűnös. Jóbbal is elég kitartó volt, akkor nem csodálkoznék azon ha bosszúból küldene rosszat nekem vagy azt akarná, hogy forduljak el Istentől, mondván, hogy ellenálltam a kísértésnek és tessék, rosszat kaptam cserébe, nem éri meg Istennek engedelmeskedni. Mint Jób története, ott is hasonló a helyzet.Lehet ez valamiféle bosszú a részéről? Nem lehet mindent a gonoszra fogni, ez világos, de van, hogy az ember azt mondja, hogy nem lehet véletlen.
Nem szabad úgy elképzelnünk az ördögöt, mint aki a háttérből irányítgatja vagy éppen pofozgatja az életünket. Rengeteg biológiai, pszichikai jelenség vesz minket körül, melyeknek csak a töredékét ismerjük, értjük. Hogy mi miért van, ezt nagyon ritkán tudjuk kikövetkeztetni. Vannak ilyenek, egészen természetes, egyszerű jelenségek, pl. egy túlzott vacsora után éjszakai hasfájás, vagy egy részeg éjszaka utáni másnaposság. Ezeket nyilván nem tekinthetjük a sátán bosszújának, s még kevésbé Isten haragjának. Az életünket mi irányítjuk, a mi kezünkben van. Még ami nincs is a mi kezünkben - persze, rengeteg ilyen van - az is a mi hozzáállásunkon múlik, hogy hogyan épül be az életünkbe. Mindenki a maga szerencséjének a kovásza, tartja a magyar mondás, jogosan. Azt tanácsolom, hogy ne igen töprengjen efféle kérdéseken, mert ezek önmagunkban nem viszik közelebb Önt Istenhöz. Ezek inkább a lelkiismeretünk termékei.
