Tisztelt Lelkiatya! R?mai katolikusok vagyunk a Férjemmel,a 3 felnőtt gyermekünkkel együtt. Május elején leszünk 35 éves házasok.Házasságunk válságba jutott,olyan szinten,hogy a váláson gondolkodom. 5 éve nem gyakoroljuk vallásunkat,pontosabban nem járunk szentmisére,ezáltal nem élünk a szentségekkel. Nagy városban,megye jog? városban élünk,a városnak 5 egyházközsége van,amit 1 Pap és 1 Káplán lát el 8 éve. Több h?vő Testvérünkkel együtt volt összetűzésünk a Plébánossal.Tudom,hohy nem a Papért járunk a temomba,de nagyon nem mindegyj a Pap személye,st?lusa. AKáplán Atyák is fél év,max évente cserélődnek,Ők akarnak innen elmenni,annyira nem jönnek ki a Plébánossal. Egyre kilátástalanabb minden,volt már,hogy azt éreztem,hogy minek is élek,mi értelme van... Köszönöm,hogy meghallgatott. Isten áldja!

Tisztelt Lelkiatya ! Athosz hegyerol halottam egy szerzetes atyatol hogy lelki atya nelkul bizony nem lehet udvozulni . Es meg egy olyan nagy mondastt amit jo magam is igaznak tartok hogy jo lelkiatyak nelkul kiurulnek a Templomok es megtelnek a pszihiatriak . Onnek mi a velemenye ezekrol ?

Kedves Lelkiatya! Egyszerre örülök és szomorú is vagyok. Olyat tettem, amit nagyon szégyenlek. Ma este előjött belőlem a vágy, hogy kielégítsem magam. Nem néztem pornót, csak a gondolat, hogy jó lenne. Zuhanyzás után jött ez, akkor meztelenül, vizesen könnyebben adódik ilyen kísértés. Egy ideig simogattam is magam, de nem kezdtem el úgy igazán csinálni és végig arra gondoltam, hogy ezt nem tehetem meg. Rágondoltam Jézus kísértéseire, hogy legyőzte a kísértéseit és nem hogy a sivatagban nem vétkezett, hanem még a halála előtt sem menekült, a kísértés pedig ott volt neki is és ez tartotta bennem a lelket, hogy nekem is ki kell bírni ha neki sikerült. Jobb ötlet híján elkezdtem imádkozni és jelen esetben az imádság a megoldást és a szégyenem is egyszerre. Jézushoz fordultam, hogy ne hagyjon engem magamra, segítsen át a kísértésemen, tudom, hogy nem tehetném meg, amire vágyok, neki is sikerült a saját kísértései felett győzni, segítsen rajtam is. Imáim azt hiszem meghallgatásra találtak ugyanis elmúlt a kísértés. Kis ideig azért tartott, de utána megnyugodtam, nem éreztem már és helyrejött minden. Ennek örülnék is, de van egy kis gond. Nagyon szégyellem, de imádkozás közben meztelen voltam, mert meztelenül jött a kísértés és miután egy kis ideig szenvedtem egyedül, hirtelen összeszedtem a bátorságom és úgy kezdtem imádkozni, hogy minél előbb jöjjön a segítség. Persze sajnos akkor is felizgult állapotban voltam és szégyellem is, hogy ilyen buja hangulatban, meztelenül imádkoztam és kértem Jézus segítségét. Ezt akkor meg is fogalmaztam, hogy bocsánatát kérem a körülmények miatt, de segítsen meg engem. Amint rendbe jöttem és teljesen elmúlt, azonnal fel is pattantam felöltözni, mintha mi sem történt volna. Meg fog nekem ezért bocsátani vagy örökre mérges lesz rám? Haragudhatott-e rám egyáltalán akkor abban a helyzetben? Azzal nyugtattam magam, hogy Jézus úgyis tudja milyen egy ember meztelenül, nem úgy néz rám mint egy másik ember ha meglátna, az emberek szoktak imádkozni farmernadrágban, ünnepi ruhában, otthon pizsamában vagy melegítőben és bízom benne, hogy akkor nem vívtam ki ezzel valami örök haragot. Normális esetben természetesen teljesen felöltözve imádkozok, akármilyen imádságról van szó, még valamit magamra is terítek, plédet, takarót, hogy jobban fedve legyek és úgy imádkozok, hogy még a ruhám se látszódjon, csak a vállamtól felfelé. A szégyenem másik oka, hogy nem csak meztelen voltam, hanem egyetlen egyszer még imádság közben is megsimogattam magam, mert akkor még volt bennem kísértés és sajnálom, bánom, szégyellem magam, de már nem tudok visszamenni az időben, hogy meg nem történtté tegyem. Ez még az egész elején volt, utána kezdett fokozatosan javulni, eltűnni a kísértés és imádkozni is elkezdtem összeszedettebben. Máskor is kértem segítséget kísértés közben, de akkor csak az erős késztetés volt és közben nem voltam meztelen, pláne nem nyúltam magamhoz. Nem tudom, hogy majd ha Jézus hogy van ezzel, nagyon fog haragudni, amiért így mertem hozzá fordulni vagy örülni fog inkább, hogy legalább volt annyi lelki erőm, hogy összeszedtem magam, imádkoztam, próbáltam szabadulni és sikerült túljutnom a kísértésen? Való igaz, kicsit simogattam magam és nem sikerült azonnal ellenállni, de az imádsággal egyre könnyebb lett és megkönnyebbültem, hogy végre vége van. A kísértéseket változóan viselem. Valamikor egy ujjal sem nyúlok magamhoz, de most ez olyan felemás lett. Nagyon elszégyelltem magam a meztelen imádságom miatt meg arról a kis simogatás miatt, amit közben megtettem. Most nem tudom, hogy inkább örüljek, hogy végül csak sikerült megnyugodni és utána nem merültem bele a tevékenységbe és örüljek, hogy volt lelki erőm az erős kísértés közepette vagy szégyelljem el magam amiatt, ami közbe történt. Nem könnyű úgy csinálni, hogy ne is essek teljesen bűnbe, mindent tökéletesen csináljak, még véletlenül se kövessek el egy hibát sem míg élek. Már ez is nagy küzdelem nekem, mert sokszor kibírtam már a kísértést, valamikor magamhoz se értem, valamikor felemás lett mint most. Szégyellem, amit ma tettem főleg ima közben, de a megtérés előtti állapothoz képest sokat jutottam előre. Amikor nagy a kísértés, akkor olyan mint valami kínzás, de akkor is igyekszem. Úgy elszégyelltem mégis magam utána, mondtam is magamról magamban csúnya dolgokat. Mi fontosabb: amit nem tettem meg végül vagy amit megtettem?

Tisztelt Lelkiatya! Az lenne a kérdésem hogy nem baj-e, hogy amikor legutóbb egy bizánci rítusú templomba jártam akkor azt mondtam hogy bizonyos szabályok és szakrális kegytárgyak itt jobban tettszenek mint a nyugati liturgiában. Én római katolikus vagyok és főként csak udvarias szerettem volna lenni mikor erről beszéltünk az ismerőseimmel de azért picit elbizonytalanodtam.

Kedves Lelkiatya ! Olvastam par helyen (konyvben ) hogy lehetnek veszelyei is a Jezus ima mondasanak ha pl nem hozza jol erto lelki vezeto altal van iranyitva . Sokat jart ez az eszembe mivel jomagam is imatkozom (chotkit is hasznalok ) viszont itt ahol elek hozza erto lelki vezetot nem talaltam ..peddig igazan kerestem ! Draga Lelkiatya kerem adjon egy kis utba igazitast nekem ebben ! Halas koszonettel Ferenc.

Tisztelt Lelkiatya! Megfogott az Evangéliumban az a részlet mikor Jézus azt mondja Júdásnak hogy tegye meg, amit tervez, azaz árulja el Őt. Ezután Júdás azonnal elment. Tehát itt akkor mi is történt? Júdás valószínűleg már elvont szánva erre a tettre, csak a megfelelő időt kereste. Jézus meghatározta az időt. Ő mint Mester utasította a tanítványát, akit kezdettől fogva tudta hogy elárulja Őt. Júdásnak vajon magától lett volna ereje az áruláshoz? Vagy annyira fontos volt az időzítés, hogy ezért nem lehetett várni míg magâtól lép? Vajon ez volt az életfeladata az árulás? Jézus pedig azért választotta maga mellé, hogy mindig tisztában legyen a neki rendelt idő fontosságával? Kérem segítsen mindezt megérteni nekem is, aki nem vagyok biblikus csak vágyom az igazságismeretére. KÖSZÖNÖM

Kedves lelkiatya a kísértést is meg kell gyónnunk mint bűnt? Pl: ha éjjel szexuális jellegű gondolataink támadnak és a nemi vágyak felerősödnek, de időben kapcsolunk és nem követjük el az önkielégítés bűnét? Most zavarban vagyok, hogy bűn volt e vagy sem? A szent tisztaság megőrzését tűztem ki célul, de valahogy ezek a gondolatok, álmok nem hagynak az éjszaka.

Kedves Lelkiatya! Két dologban szeretném a tanácsát kérni. Az első lroblémám az, hogy nagyon magamnak való ember vagyok, és ezzel folyamatosan megsértek másokat. A munkahelyemen sok emberrel foglalkozom, amikor hazaérek, már nem vágyom társaságra. Többször lerázta már ismerősöket, barátokat. Előfordult már, hogy megsértődtek, sőt valaki megharagudott. Azóta szóba sem áll velem. Nagyon bánt, hogy ilyen vagyok. Úgy érzem, emiatt nem gyakorlom megfelelően a felebaráti szeretetet. A másik kérdésem az lenne, hogy erős betegségtudattal küzdök, mert van be egy krónikus betegségem, ami latszik rajtam. Ez határozza meg a gondolataimat. Sokszor vagyok depressziós miatta, és erős félelmek gyötörnek. Már pszichológusnál is jártam, de nem segített, hanem rontott a helyzeten. Ha imadkozom, egy darabig megnyugszom, de egész nap nem tudok imádkozni. Hogyan lehetne ezen segíteni?

Tisztelt Lelkiatya! Bocsásson meg nekem, de olyan sokszor hallom, hogy allegóriák vannak a Bibliában, hogy megvallom elbizonytalanodtam, akkor valójában a leírtakból mi is az, ami tényleg megtörtént? Például, hogy Jézus tényleg istállóban született, tényleg pásztorok látogatták és volt csillag, amit követtek és jöttek mágusok vagy királyok? S akkor ez még csak a mi Urunk születése. Mi van, ha még a kánai menyegzőben a bor vizzé változtatása is csak jelképes volt...vagy a fügefa ami szintén számtalanszor szerepel. Hogy lehet ezt valahogy megtudni/megkülönböztetni?

Kedves Lelkiatya! Válaszaiban előfordul, hogy említi az Ószövetség Atyák szerinti értelmezését az Újszövetség fényében, pl. itt: "Az atyák egy másik értelmezése szerint a zsidókkal ellenséges népek a lelki életre törekvő ember lelki ellenségei, akiket le kell győznie, akikkel nem szabad megalkudnia." Hol lehet hozzáférni ezekhez az értelmezésekhez, létezik ilyen jellegű összefoglaló kiadvány? Hasznos lenne, hiszen az Ószövetséget olvasva könnyen zavarba jön a hívő ember, kivált a történeti könyvek esetében. Választát köszönve: E

Tisztelt Lelkiatya! Ön tudja, hogy a 110 éves a Hajdúdorogi Főegyházmegye pályázatnak mikor lesz már eredményhirdetése?

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Tisztelt Lelkiatya! Úgy tudom, hogy nem illik csodát kérnünk magunk számára, mert Isten döntése, hogy kit részesít ebben. Van valami, ami egy ideje mindig eszembe jut időről időre, elgondolkodok rajta, elbizonytalanodok, nem gondolok rá, majd ismét eszembe jut. A véleményét szeretném kérni. Szabad egy keresztény embernek olyan helyre ellátogatni, mely a csodáiról híres, abban a reményben, hogy vele is megtörténik vagy ez udvariatlanság Istennel szemben? Nem tudom, hogy mennyire ismeretes Önnek a limpiasi Jézus története, de az ottani Jézus-szobor, vagyis keresztre feszített Jézus, híres arról, hogy számos alkalommal életre kelt már, sokan látták már, hogy tekintetével egyik irányból a másikba néz, a vérzik a szája, a töviskoronája alatt, izzad, nehezen lélegzik, az egész teste mozog. Az eddigi elmondások szerint nagyon sokan megtértek már ott vagy csodás gyógyulásban lett részük. Elgondolkodtam, hogy mi lenne ha elmennék magam is, hátha én is látnám. A szemtanúk beszámoltak róla, hogy érzelmileg is hatott rájuk, mindegyikőjükre máshogyan, mert az életre kelt szobor valakire kedvesen, valakire mérgesen nézett, sírt is. Természetesen szeretem is Jézust, ezért örülnék is neki, hogy ha ez megtörténne, akkor hasonlítana arra mintha személyesen találkoznék vele, de ami a legjobban vonz ebben az az imádság, hogy ott elmondhassam neki amit szeretnék. Otthon a szobában imádkozni más mint így, hogy ott van előttem, ezért imádkozok szívesen templomokban, de ha akkor éppen tényleg olyan lenne mint egy élő személy, akkor az olyan lenne mint még eddig semmi. Szerintem valóban úgy érezhetném, hogy élő beszélgetést folytatok vele, tényleg lát és hall, illetve ha látnám az arckifejezését, a mozdulatait, az adna nekem valami többet. Biztos, hogy személyesebbnek érezném, jobban megbizonyosodnék róla, hogy szeret, mit érez irántam, hogy néz rám és én magam is mintha sokkal jobban kifejezhetném neki ugyanazt. Szó sincs róla, hogy anélkül ne hinném, hogy szeret, de más a Bibliában olvasni valamit, filmen látni, csak magam elé képzelni vagy személyesen találkozni. Olyan lenne mint egy személyes találkozás. Bár az igazat megvallva elsősorban nem is magam miatt mennék, nem magam miatt érdekel ennyire. Az imádságom saját magamról apróságokra korlátozódna, ismerek viszont több olyan személyt, akikért nagyon szívesen imádkoznék. Ezt itthon is meg lehet tenni, de ott más lenne, látnám a reakcióit, hogy miként fogadja, olyan lenne mint személyesen. Látnám az arckifejezésén, hogy mit gondol róla, olyat is kimondanék, amit másként lehet nem. Az a fajta ember vagyok, aki hiszi, hogy minden lehetséges annak, aki hisz és szívesen megpróbálnám legalább, hogy ott imádkozzak azokért, akik nagyon rászorulnak erre. Egy csodás helyen nagyobb az ember hite és milyen jó lenne ha megkérdezném tőle, imádkozhatok-e értük, megtenné-e, hogy segít rajtuk és látnám, hogy bólogat vagy nemet mond. Nem szavakkal, csak az arckifejezésével, mozdulataival. Látnám mit érez, mit gondol. Úgy mondhatnám el neki amit kérek, ami foglalkoztat, ami fontos, hogy látnám "a másik oldalt" is. Nem azt szeretném sugallani, hogy a Bibliából nem lehet megismerni, de az mégis más. Egy idős rokonom is nagyon rossz állapotban van most, egyre rosszabbodott az állapota, az orvosok már nem tudnak vele mit tenni, egy ismerősöm pedig a gyermeke miatt szomorú, mert szegény gyermeke nem tud mozogni, iskolába járni, pelenkázni kell és ez a születése óta így van. Más beteget is ismerek, akinek sok baja van. Nagyon szívesen imádkoznék értük ott, de nem tudom illik-e ilyet tenni. Persze, sok embernek van baja, mondhatná most erre valaki, hogy másnak is van baja és ők is túlteszik magukat rajta, kibírják valahogy, de én sajnálom őket és jót kívánok nekik. Másokért imádkozni nem rossz, de szabad ezért elmennem oda, hogy hátha életre kel nekem is Jézus és elmondhatom neki úgy az egészet vagy ez Isten szemében azt jelentené, hogy túl sokat akarok, tiszteletlen vagyok, nem elég nekem az itthoni imádság? Udvariatlanság, butaság csodában reménykedni, hogy esetleg ezzel a látogatásommal meggyógyulnának azok, akik miatt oda mennék? Kiindulva abból, hogy sokan keresték már fel a helyet, apácák, papok, szerzetesek is, csak nem lenne részemről olyan nagy bűn, vagy mégsem szabad? Nem mondom, hogy biztosan látnék bármilyen csodát is és lenne hatása, mert nem tudhatom, csak reménykedhetek benne legfeljebb. Rám is hatással lenne, az kétségtelen, de nem magam miatt mennék főleg. Itt olvashatóak leírások róla: https://www.miraclesofthechurch.com/2010/10/miraculous-crucifix-of-limpias-jesus.html https://catholicstrength.com/2019/03/31/a-famous-miraculous-crucifix-in-spain/ http://www.traditionalcatholic.co/santo-cristo-de-limpias-the-miraculous-crucifix/ Nem szeretnék olyat tenni, ami tiszteletlenség, nem akarok túl sokat akarni, ezért is kérdeztem. Ha nem lenne semmilyen hatással más emberekre, én akkor is kapnék valamit ettől az utazástól, de nem csak a magam érdekét nézném. Ha másoknak segítenék, már azzal is boldog lennék. Spanyolországban található egy nem túl nagy városban, nem a legkönnyebben megközelíthető szóval elég hosszú és nehéz utat kellene megtennem odáig.

Kedves Lelkiatya! Ugye nem minősül abortuszban való közreműködésnek ... Válaszát nagyon várom! Kérem az egész kérdést ha lehet ne tegye ki. Köszönettel!

Tisztelt Lelkiatya! Nagyon megérintenek a görögkatolikus szertartások de római katolikusként nem mindent értek, kérem segítsen. Például miért van az, hogy vannak olyan részek, amikor a pap is és a hívek egyszerre de mást imádkoznak? Ennek van kifejezett oka, hogy átfedés van, hogy azokat a részeket tisztán kimondva nem halljuk? Ezek kvázi titkosak? Vagy túl hosszú lenne a liturgia különben? A másik, hogy hallottam, hogy a szentélybe az oltárhoz nem mehetnek be nők, asszonyok. Ennek mi a bibliai alapja? Miért fontos? Jézust mindig kísérték nők, asszonyok, nemde ezt tükrözi az is, hogy az oltár körül is szorgoskodnak és rendet és tisztaságot hagynak?

Kedves Lelkiatya! A kérdésem a Sátánhoz és a kísértéseihez kapcsolódik, de nem rossz szándékból teszem fel: mitől függ az, hogy a Sátán kit mennyire kísért és nem csak kísért de hogy mennyire harcol ellene? Az alapvető, hogy mindenkit kísért, de megfogalmazom másképpen is a kérdésem. Van összefüggés az Istennel való kapcsolatom és a Sátán ellenem indított hadjárata között? Nem véletlenül így kérdezem, megmondom miért így szerettem volna feltenni a kérdést. Általában véve az emberekkel kapcsolatban én úgy vélem, hogy amikor valaki keresztény hitre tér, akkor annyiban változik a Sátánhoz való hozzáállása, hogy addig a kísértéseket, bűnöket jobban elfogadta, sajátját és másokét is, nem vette észre a hibáit, nem érdekelte Isten, a megtérés után kezd mindent világosabban látni, Istennek engedelmeskedni, imádkozni, másokra máshogyan nézni. Azt, hogy a Sátán támad engem, nem csak a kísértésekre értettem. Olyanokra is, hogy valahogy elbizonytalanít, próbálja akadályozni a jó cselekedeteimet, a hitem megélését. Ha eldöntöm, hogy jót fogok cselekedni, akkor kérdések merülnek fel bennem, elbizonytalanító kérdések vagy olyan gondolatok, amik ezt okozzák. Példák: hogy valamiért ne imádkozzak mert valamiért nem jók a körülmények, hogy ezt-azt felesleges megtennem, mert Istennek nem számít, hogy az apró jó tettek mit sem számítanak, hogy nem vagyok elég jó Istent szolgálni, sokféle olyan gondolatok melyek mintha a Sátántól lennének. Más embereken keresztül is jönnek a problémák, bár nem tudom ezért a Sátán-e a felelős vagy csak és kizárólag az ember maga. Más emberek úgy viselkednek velem, hogy nagyon megnehezítik azt, hogy szeressem őket és általában mindenkit, elszomorítanak nagyon, haragot ébresztenek bennem. Azt meg kell mondjam, hogy ez gyakran a visszájára sült el, mert emiatt is kerültem közelebb Jézushoz. Amikor Jézust nagyon szerettem és gyakori, meghitt imádságokat mondtam hozzá, nagyon érzelemdús volt vele a viszonyom, akkor sikerült ezeket a rosszakat félretenni, mert akkoriba annyira betöltötte Jézus a tudatom és a szívemet, hogy nem számított semmi. Most már ez nehéz, nem ilyen. Nehéz mindig önzetlennek lenni mert az ember akarna az lenni, de attól még rosszul fog neki esni mások viselkedése. Az egyetemen is sokkal jobban meg kellett küzdenem olyasmiért, ami más tanszékeken, egyetemeken vagy akár egy másik évfolyamnak két évvel később sokkal könnyebb volt. Szorgalmas voltam mindig, ezzel nem volt baj, de azért rosszul tud esni az embernek, hogy mindig sokkal nehezebb dolga van. Sajnos a környezet nem volt mindig olyan jó, ez volt az oka. Nem arra akarok kilyukadni, hogy másoknak ne lettek volna problémáik, de nekem tényleg az egész életem átszőtték a problémák, aggodalmak, szenvedések. Amikor az ember ilyeneken megy keresztül és most is azt kapja másoktól, amit én, akkor nagyon nehéz úgy szeretni ahogy Jézus, olyannak lenni, szorosan követni. mi lehet az összefüggés a szenvedés és az Istennel való kapcsolat között? A sok szenvedés megnehezíti a krisztusi keresztény életet, én arra nagyon vágynék, de amiatt amit írtam, motivál is arra. A szenvedés öröm vagy szomorúság a keresztény embernek? Még régebben olvastam egy idézetet Kalkuttai Szent Teréztől, aki szerint a szenvedés és a fájdalom Jézus csókja és ahogy ő mondja, "annak jelei, hogy olyan közel jöttél Jézushoz, hogy meg tud csókolni téged." Nem tudom, hogy hallott-e már erről, mit gondol róla, de vajon jó úton járok amikor azt mondom, hogy pont a szenvedés miatt kellene krisztusi kereszténynek lennem, mert azt érzékelem, hogy pont a szenvedés miatt ez az egyetlen út? Minden téren nehézségekkel szembesültem életemben, a családom is, a hitem a kísértések, mások viselkedése velem, mi lehet a célja ezekkel az Istennek? Gondolkodtam már azon is, de a válaszra nem jöttem rá, hogy egyáltalán Isten miért akarta, hogy éljek ha meghalhattam volna mielőtt elkezdődött volna ez életem. Szeret mindannyiunkat de miért dönthetett így? Később segítettem a beteg édesapámnak, de valahogy nem hinném, hogy csak ezért hagyott volna Isten életben. Máskor meg kis híján elütött egy busz vagy autó, akkor is megúsztam. tényleg igaz lehet ahogy én látom, hogy a Sátán annál jobban akadályozni akar, minél kisebb esélye van velem szemben? Ugye ezt is felhasználhatom arra, hogy megerősödjek? Sok kérdést tettem fel, elnézést kérek érte, csak szeretnék többet tudni és (még) jobb keresztény lenni. A nehézségek miatt és a Sátán piszkálódásai miatt nem könnyű, de muszáj...annyira szeretem Istent, hogy nem tudnám nem megtenni, hogy igyekezzek ahogy bírok.