Csak annyit tudok Önnek tanácsolni, ne keseredjék el, kivált ne essen kétségbe. Bízni kell Istenben. Ha úgy látja, hogy valamely intézményben emberi gyarlóságok miatt visszaélések történnek, ezen se rökönyödjék meg. Sajnos, ilyenek vagyunk mi, emberek. De nem akkor lesz békés az életünk, ha ilyenek nem történnek körülöttünk - mondom, erre hiába is várnánk -, hanem, ha megtanulunk együtt élni mások gyarlóságaival, és nem azokkal, hanem a magunkéival törődünk, amelyre viszont csodálatos bocsánatot kaphatunk szerető Istenünktől. No, ezért is mondom, hogy ne essék kétségbe, csak bízzon, és bátran keressen állást. Egészen bizonyosan hamar talál is.

Javaslom, hogy keressen föl egyközelében élő görögkatolikus atyát, aki majd segít Önnek ilyen jellegű könyveket beszerezni. Ugyanakkor azt is remélem, hogy hamarosan újra indul a távvásárlási lehetőség is. A honlapunkon könnyen meg lehet keresni, hogy melyik település melyik parókiához tartozik, s annak mi a címe, az ottani atyának mi az elérhetősége: https://hd.gorogkatolikus.hu/adattar-telepulesjegyzek

Mindenekelőtt a házasságát kell rendbehozni. Enélkül ne vállaljanak gyermeket, és ha még nem született, akkor az összefüggésben lehet ezzel a még rendezetlen állapottal. A gyermek megszületése nem megoldás a problémákra. Nem is tudom, hogy lehet ilyen rossz megoldást kitalálni. Az ártatlan gyermek rengeteg törődést, szeretetet, páros(!) szeretetet igényel. Ha Önök rossz viszonyban vannak a férjével, akkor ebbe a rossz viszonyba érkezik a gyermek, aki még jobban megszenvedi a szeretetlen állapotot. Ön sem tudja adni neki azt, amire szüksége van, így nem is fogja visszakapni tőle azt, amit várna a gyermektől. Így még jobban megnyomorodnék az életük, az Öné is, az érkező gyermeké is. A szeretethiány megbetegíti a gyermek személyiségét. Hatványozódnék a nyomorúság. Ilyen lépést nem szabad megtenni. A lombik - egyebek mellett - ezért is rossz, téves megoldás, mert technikailag akarja megoldani azt, amit lelkileg kell. (Most itt alapvetően nem a lombik program káros hatásairól beszélek, az egy egészen más diskurzus volna. Csak megemlítem, hogy az Önök helyzetében ez miért volna többszörösen káros.) Ha most a rossz házassági helyzetükben minden áron gyermeket akarna szülni, ez olyan volna, mintha egy motorhibás gépkocsiba az eddigi benzin helyett gázolajat töltene, hátha attól jobb lesz. Bocsánat, ez egy kicsit férfias példa, de jól ábrázolja, hogy mennyire nem javítja egyik a másikát. Mondok egy nőies példát is. Egy rosszul szabott, Önre nem illő ruhát azzal nem lehet megjavítani, hogy átfesti más színűre, vagy hozzávesz egy látványos fülbevalót. Nem javítja egyik a másikát. Tanácsom, próbálják meg rendbehozni a házasságukat. Ha az lehetetlen, s ha még kezdő házasok és belátták, hogy elhamarkodottan léptek bele, akkor egyházilag vizsgáltassák meg, hogy érvényes kötelékről van-e szó. Ha alapvetően elhibázott lépés, akkor az egyház segít, hogy orvosolja a helyzetet. Minthogy azonban nem ismerem az Önök életét, az alapvető választ adom: hozzák rendbe a házasságukat, éljenek boldogan, s majd ebbe a boldogságba szülessenek meg a gyermekeik.

Ahol a gondolatok vannak, ott még nincsen csönd. Az mélyebben található. Amikor az ember elhallgat, a környezetében is kikapcsol minden hangot, akkor, abban a nagy süket csöndben előtörnek és elárasztanak a gondolatok, egyenesen a gondolatok viharzásáról szoktunk ilyenkor beszélni. Ez még messze nem a csönd. A csönd mélyebben található, jóval mélyebben. Amikor elindulok az értelmemből a szívem felé, akkor kezdek el közeledni az igazi csöndhöz. A szívben csönd van, de oda eljutni nem is olyan könnyű. Ám, amikor oda eljut az ember, ott se várjon emberi, fizikai hangokra. Az, ugye, megint nem a csöndnek a sajátossága volna. Hogy hogyan szól Isten, ez nem definiálható. Leginkább ahhoz a pillanathoz lehet hasonlítani, mint amikor a szerelmesek együtt vannak, nem szólnak semmit, csak egymás szemébe néznek. Ugye, mondhatjuk erre az együttlétre, hogy ez mindennél beszédesebb. Isten szerelmes tekintettel néz ránk, csak a mi tompa értelmű, hideg szívű magatartásunk képtelen ezt fölismerni. De minél jobban szeretem Istent, annál beszédesebb lesz a vele töltött idő. Ez senkinek sem könnyű, a szenteknek sem. De mindenkinek lehetséges, nem csak a szenteknek.

A mondatában egyszerre két kérdés rejlik. Ha a szabad akaratra kérdez rá, abból az következnék, hogy akkor miért korlátoz mégis. A másik oldal pedig, hogy miért nem adja meg azt, amit kérünk. A szabad akaratról most csak annyit, hogy ezzel tisztel meg bennünket Teremtő Istenünk, hogy nem gépeknek, bólogató jószágoknak alkotott, hanem olyan lényeknek, akik képesek dönteni. Azt persze, látnunk kell, hogy a szabadságunk nem arra való, hogy a rosszat válasszuk, csak arra is használható. A célja az, hogy a jót válasszuk, mindig Istent. De lehetőségünk van vele szembefordulni is. Hogy miért nem adja meg, amit kérünk, ez örökösen előtörő gondolat. Nem mindig tudunk rá megfelelő választ találni, hiszen - miként Ön is írja - a legtöbbször azért valóban jó és hasznos - legalábbis elképzeléseink szerint - üdvösségünkre szolgáló dolgot kérünk. Miért nem adja meg mégsem? Nem tudom. De fontos hozzátenni ezt a "nem tudom"-ot is, amely mindenképpen része az Istennel való kapcsolatunknak. Hozzá kell tennem, hogy "Te tudod, Uram." A nagy hittel való kérés nem azt jelenti, hogy erőnek erejével hinni akarom, hogy az történik, amit elképzelek. Annak épp az ellenkezője. Kérek valamit, és teljes nyitottsággal elfogadom, ha más történik, mint amit én szeretnék, csak az ő akarata teljesüljön. De akkor minek kérni? Mert a kéréssel magunkat nyitjuk meg arra, hogy befogadjuk Isten akaratát. Jézus bátorít minket, hogy kérjünk. S ha kérünk, meg is kapjuk. Ha jól kérünk, akkor meg is látjuk, hogy hogyan teljesül a kérésünk. Ha nem jól kérünk, vagyis nem vagyunk nyitottak Isten akaratára, akkor a saját elképzelésünk, vágyunk, akaratunk tesz vakká minket, és nem vesszük észre, hogy már régen teljesült a kérésünk, csak másként, mint mi gondoltuk.

Van ilyen időszak, ne ijedjen meg tőle! Szavaiból arra következtetek, hogy korábban volt olyan tapasztalata, amikor megérezhette Isten iránti szeretetét. Ez nyilván sokkal jobb, de nem biztos, hogy az volt az értékesebb. Amikor küzdenünk kell, a küzdésünk mindig értéket is terem. Ha kötelességtudatból teszi, amit tesz, nagyon jól teszi. Nincsen ebben semmi rossz. Nem kell várnia hozzá az érzelmet, kivált nem kell érte tennie, erre törekednie. Hiszen nem érzelmeket vár tőlünk Isten, hanem valóságos odaadást. Ami könnyebb, ha van hozzá érzelmi töltet, de ismétlem, nem biztos, hogy az a jobb. A tanácsom, tehát, hogy folytassa most ezt az életszakaszt így tovább. A hála és a bűnbánat továbbra is legyen ott az imáiban. Ilyenkor egyébként segít, ha több szertartásra elmegy, többször ott van a templomban, a közös imádságokon. A testvérek, különösképp a szentek imádsága pótolhatja azt, ami most - úgy érzi - az ön szívéből hiányzik.

Ha jól értem, egy korábbi, már lezárult kapcsolatról van szó. Az bizonyos, hogy az illetővel már nincs dolga, vele kapcsolatban nincs feladata. Még azt is szoktam tanácsolni - bármily meglepő -, hogy jobb, ha nem is imádkozik érte. Azaz ne hordozza tovább érzelmeiben azt az embert, akitől elváltak az útjaik. Hasonlót javaslok erre a kérdésére is. Nem vagyok biztos abban, hogy már azonnal képes lesz levonni fontos tanulságokat. Ezekhöz általában hosszabb időre van szükség. Ha a másik ember magatartásában tapasztalat őszintétlenséget, s erre később jött rá, nincs vele dolga. Ez az ő felelőssége volt. Emiatt nem szabad, hogy óvatosabb próbáljon lenni, főként nem gyanakvóbb. A következő kapcsolatba is bizalommal lépjen be, keresse benne életének jövendő párját, akivel majd összeköthetik az életüket. Ne vetítsen rá semmit a következő kapcsolatra az előzőből. Más lesz. A személy is, a vele való kapcsolata is. Ha azonban az Ön saját magatartását vizsgálja, s esetleg abban tapasztalt őszintétlenséget, mely később tudatosodott, ez viszont a párkapcsolattól függetlenül is megdolgozandó feladat. Ezzel meg ne várjon a következő kapcsolatig. Amit egyedül megél, azt éli meg a párkapcsolatban is. Ha erről van szó - nem tudom, jól értettem-e a levelét - akkor tudatosan törekedjék arra, hogy a gondolatai, a szavai és a tettei mindig összhangban legyenek. Kérje ehhöz Isten mindenható erejét is, és erre figyeljen a hétköznapokban, az egészen kicsi, hétköznapi helyzetekben is. Gyakorolja be kicsiben, amit majd nagyobb, jelentősebb dolgokban is meg kell valósítania, az őszinteséget!

Minden görögkatolikus könyv- és kegytárgyboltunkban kapható. Budapest, Molnár u. 3., Debrecen, Petőfi tér 9., Miskolc, Szeles u. 35., Nyíregyháza, Bethlen G. u. 5.

Nem, az Ön baleseti sérülései nem lesznek ott a föltámadt testén. Hogy pontosan milyen is lesz majd az a test, azt nem tudjuk, de az egészen bizonyos, hogy ott már minden tökéletes lesz, a testünk is, a lelkünk is. Nem lehet azt gondolni, hogy aki idős korában hal meg, az a megöregedett testével volna ott, vagy aki gyermekkorában hal meg, az meg gyerekként. Jézus föltámadása egészen más volt, mint a miénk. A föltámadt testén látható öt seb - tehát vélhetően nem minden korbácsütés és töviskoszorú szúrásának a nyoma! - inkább jel volt, üzenet.

Nagyon nehéz helyzet. Jézusnak az a furcsa tanácsa jut eszembe, hogy legyetek szelídek mint a galambok és okosak, mint a kígyók (Mt 10,16). A szelídséget ne adják föl, arra újra és újra nagy erővel törekedni kell. De álljanak is ki bátran, félelem nélkül az érdekeikért, az igazság és jogosság birtoklása adjon erőt, hogy képviseljék azt. Nem tudják fölfalni, tönkretenni Önöket, csak ha hagyják. De ez kettőt jelent. Az egyik az okosság, álljanak ki az érdekeikért, a másik, hogy nem hagyhatják, hogy ezek a külső támadások a lelkükig érjenek. A türelem minket gyógyít, belső feloldódást szül. De csak, ha Krisztusban éljük meg a türelmet, tehát nem csupán magukra erőltetve, a kirobbanásokat elfojtva. Legyen bátrak az összeütközésben. Ne bántóak, hanem bátrak. Szelídek, de határozottak. Természetesen imádkozzanak is értük, és kérjék a Mindenhatót is az életük helyes irányban maradására. Mindenből lehet áldás - higgyenek ebben!

Ismereteim szerint a római katolikus rítusban többféle vízszentelési szertartás van, amelyből lehet választani. (Igaz, a görögkatolikusban is. Augusztus 2-án is van, az un. makkabeusi vízszentelés, az egy kicsit rövidebb változat.) Mostanában a római katolikusoknál gyakran a rövidebb változatot szokták alkalmazni, de néhol szívesen végzik a jóval hosszabb szertartást is. Ők ennél a nagyobb szertartásnál is használnak sót. Szép imádság fűződik hozzá, és az áldó ima az ószövetségi aktusra utal, amikor Elizeus sót tett a vízbe, s ezzel vált az ihatóvá (2Kir 2, 19-22). Annak valóban van egyfajta titokzatossága, hogy a görögkatolikus vízszentelés után ez a víz nem romlik meg, sok év múlva is friss, iható marad az üvegben. Papgyerekek szívesen kísérleteznek ezzel. Én ugyan nem vagyok papgyerek, de magam is megtapasztaltam ezt az érdekes jelenséget.

A szénpogácsa meggyújtásakor, 1-2 percig még érezhető annak a gyúanyagnak a kellemetlen szaga, amely könnyűvé teszi a szén izzítását. Ezért jobb, ha a szénpogácsát nem a templomtérben gyújtjuk meg, hanem az emberektől kicsit távolabb. A tömjén az illattól függetlenül is többféle lehet. Vannak természetes alapú gyanták és vannak kémiai alapúak. Úgy tudom, hogy csak ez utóbbi szokott irritáló hatású lenni. Budapesten, a Molnár u. 3. szám alatt található a Szent Atanáz könyv- és kegytárgyboltunk. Ott lehet nagyon finom illatú és jó minőségű tömjéneket kapni.

Nem, nem igaz. Isten, amikor megbocsát, akkor minden bűnünket elfelejti. Isten bocsánata nem olyan mint az emberé, hogy még a legjobb szándékkal is ott marad az emlékében a rossz élmény. Pl. ha valakit súlyosan megbántottak, megkárosítottak, s utána igyekszik az illetőnek megbocsátani, azért óhatatlanul is ottmarad az emlékében, hogy ez az ember valamikor rosszat tett nekem. Isten nem ilyen. Amikor ő megbocsát, akkor ezzel el is törli a bűneinket. Ami megmarad, az a mi emlékünk, a mi saját önvádunk, amitől nehezen tudunk szabadulni. Meg kell értenünk Isten végtelen és kimeríthetetlen szeretetét. Ő semmi szemrehányást nem tesz nekünk, nem veszi elő sohasem a vétkeinket. Ez hitünk egyik sarkalatos pontja, hogy ezt el tudom-e hinni, el tudom-e fogadni. Szóval, egyetlen szentgyónással mindent helyre tehet. Pontosabban, Isten már helyre tett mindent, Önnek csak együtt kell élnie ezzel az irgalommal, s továbbra is ebbe a végtelen szeretetbe kell kapaszkodnia. No, csak bátran!

Előbb a lélektani fölvetésére válaszolok. Jogosnak tartom azt a megjegyzését, hogy az érzékenység, így a túlérzékenység is egy jellemvonás, a személyiségünk része. De mint minden jó és rossz tulajdonságunkat, amelyet örököltünk, tudunk jóra és rosszra is használni. Erre Ön is utalt, nagyon helyesen. Ugyanis ha valaki érzékenyebb lélek, ez azt is jelenti, hogy érzékenyebben reagál a világ és más emberek dolgaira. Ezzel mindenképpen hasznára lehet másoknak. Fontos azonban azt is látni, hogy az érzékenység nem azonos a sértődékenységgel. Az érzékenység jellemvonás, a megsértődés viszont cselekedet, s aki gyakran megsértődik, azt mondjuk sértődékenynek. Aki érzékeny lélek, annak keményebb munkával kell megtanulnia kezelnie ezeket az érzéseit, és ha ilyen jellemvonása van is - amit, ismétlem, lehet jóra és rosszra is fordítani - az nem jogosítja föl őt arra az önzésre, hogy a rossz érzéseit, sebzett lelkiállapotát másokra is rávetítse. Lehet úgy megbántódni belülről, hogy azt senki nem veszi észre. Nem az érzés elfojtásáról beszélek, mert az visszaüt, hanem annak helyes kezeléséről. Ez idővel nagyon jól megtanulható. Legalábbis annak, aki akarja, aki a saját tulajdonságait igyekszik nemesíteni, mások javára fordítani. Ön is írja, hogy a sebzettségéből védekezési mechanizmus indul be. Ez érthető, de nem helyes, nem célravezető. Nem védekezni kell, hanem előre menni, az adott helyzetet jól, helyesen kezelni. Akkor lesz a sebzettségből erő, az érzékenységből finom lelkűség. Talán nem állok messze az igazságtól, ha azt mondom, ez a védekezési mechanizmusa zárta be a kaput Ön előtt az Egyház, és bizonyos mértékben Isten felé is. Hosszú utat tett meg idáig. Az a jó hírem, hogy ha hosszú időn át rossz irányba menetelt is, nem kell azon föltétlenül visszagyalogolni. Isten tud egy sokkal rövidebb utat az Ön szívéhöz. Azzal, hogy megírta ezt a levelet, és figyelmes lélekkel olvassa ezeket a gondolatokat, valójában már megtette az első lépéseket Isten felé. Az ugyanis nem elég, ha elhiszi a létét. Ez még nem hit. Önnek arra van szüksége, hogy fedezze föl Istent a saját életében, a saját szívében. Tekintsen csak mélyen oda bele! Nemde most is ott van Isten, csak már jó ideje nem figyel rá. Azt tanácsolom, hogy adjon önmagának egy jó adag csöndet. Vagy otthon a szobájában, vagy a természetben, vagy legjobb talán egy templomban. Hallgasson el, ne kergesse tovább az annyiszor végigjárt gondolatokat, hanem figyeljen a szíve legbenső hangjára. Meglepő dolgot fog tapasztalni... Én is imádkozom Önért, hogy ez a régóta várt fordulat mihamarabb bekövetkezzék.

Érdekes kérdés. Nem mondom, hogy fölösleges ezen gondolkodni, de azt mondhatom, hogy biztos választ nem fogunk rá találni. Annál is inkább, mert nagy valószínűséggel inkább jelképes beszédről lehet szó. A betlehemi történet népies feldolgozása nem véletlenül egészíti ki az eseményt azzal, hogy a pásztorok is hoztak ajándékot, ugyanis ők sokkal hasznosabb dolgokkal örvendeztethették meg a gyermeket és szüleit, tejet, sajtot, báránykát adnak át. Ez, természetesen a fantázia része, hiszen erről egyáltalán nem szól a Szentírás, mégis szeretjük jól kiszínezni, s nem állunk messze a valóságtól, ha ilyen képekkel tesszük gazdagabbá a születéstörténetet. Az arany és tömjén meg a mirha ebben a környezetben igazán nem bizonyulhattak hasznos ajándékoknak. Még az arannyal is lehetett volna bajuk, hiszen szegény emberek kezébe ilyesmi akkor nemigen kerülhetett. De a tömjénnel meg a mirhával végképp nem tudtak volna mit kezdeni. Ha jelképes beszéd, akkor már sokkal jobban értjük, és sok egyházatya így is magyarázta, hogy ez a három különleges ajándék Jézusnak, az Isten-embernek különlegességére utal. Az arany a királynak, a tömjén az Istennek, a mirha a (később halotti leplekbe burkolt) embernek járt. Ám ez is egy az elképzelések közül. A kérdések nyitva maradnak, lehet rajta tovább gondolkodni. Ami a lényeg, hogy magának karácsonynak, a megtestesülésnek a titkához vezessenek közelebb ezek a töprengő gondolatok, és ne vigyék el figyelmünket a lényegről.