Tisztelt Lelkiatya! Az interneten olvastam az MDM üzeneteket nem tudom ismeri e de ebbe az üzenetekbe az is benne van hogy nem szabad felvenünk a covid oltásokat mert megöl benünket volt ahol azt is olvastam hogy elszakít minket Istentől Én egyet vetem föl mikor meghallotam egy Ordodox papnak a szigorú birálatát az oltotak felé Akkora félelem fogott el hogy én akkor megéltem az Istentől való elszakadást!!!! Akkor elmondtam a Szent Vér kilencedet teljes hittel amitől meg is nyugodtam meg akkoriba nagyon sok bátorító Szentirási részleteket kaptam a többi Katolikus ismerőseimtől!!! Mára már többé kevésbé túl vagyok rajta de ha elém jönnek újra ezek az üzenetek amiket a többi ismerösöm megoszt akkor elfog a szorongás és attol is félek hogy ilyenkor Krisztust is megbántom a kicsiny hitüségemel hiszen elmondtam az oltás károshatásai elleni Szent Vér kilencedet Tehát nem szabadna félnem és érzem is Krisztus jelenlétét az életembe illetve a Drága Szűzanya oltalmát!!! Kérem adjon valami tanácsot hogyan tudom legyözni a félelmet

Kedves Lelkiatya! Még mindig foglalkoztat ez a nagyon furcsa jánosi kérdés. Erzsébet és Zakariás tisztában volt azzal, hogy Mária kit hord a méhében: "Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: ?Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!? (Lk 1,39-45) Sőt, kicsit később azt olvassuk, hogy "Mária még ott maradt három hónapig, aztán hazatért" (Lk 1,56). Lehetetlen, hogy János, a legnagyobb próféta ne tudta volna teljes bizonyossággal, hogy az Úr Jézus a Messiás. Ugyanakkor Lukács is eléggé képzett volt ahhoz, hogy lássa, ez teljesen illogikus. Lehetséges, hogy (a) ez egy betoldás, vagy hogy (b) János tanítványai füllentettek, és egyszerűen csak ők maguk voltak kíváncsiak arra, hogy tényleg ő-e a Megváltó?

Tisztelt Lelkiatya! Az áteredő bűnnel kapcsolatban kérdeznék. Van-e? Hozzátartozik-e az emberségünkhöz? Ez csak azért kérdés bennem, mert Jézus teljes emberségünket magára vette. Ha ez igaz, akkor az áteredő bűnünket is fel kellett vegye, ahhoz hogy attól meg tudjon váltani. Ha viszont nem vette fel, akkor az azt is jelenti, hogy az nem tartozik az emberségünkhöz. Sőt mivel Jézus megváltása teljes volt, a teljes emberségünkre vonatkozott, ezért a megváltásával akár fel kellett vegye, akár nem, Ő már eltörölte vagy nem így van? Kicsit elbizonytalanodtam. Mi is a megoldás?

Kedves Lelkiatya! Jézus elküldte tanítványait, hogy hirdessék azt, amit mond nekik és minél több embernek beszéljenek Istenről, az Atyáról és az ő tanításairól is. A mai keresztényeknek mennyire kötelességük ez, jó ezt csinálni vagy ezt meg kell hagyni az egyházi személyeknek? Ma már nagyon ritka, hogy egy hétköznapi ember csak úgy elkezdjen egy másiknak Istenről beszélni. Az interneten vannak videók, hogy valaki kiáll az utcára és mindenkinek elkezd Jézusról magyarázni, de még ha ezt is beleszámítjuk, akkor is ritka az olyan eset, hogy egyszerű hétköznapi ember beszéljen Jézusról egy másiknak. Egyházon belül egymás közt a hívek már sokkal inkább. Nem általánosítani akarok, ez az én tapasztalatom. Ez már önmagában egy érdekes kérdés lehetne, de van konkrét oka is annak, hogy erről kezdtem írni. Olyan már történt velem, hogy imádkoztam másokért, akiket ismerek de idegenekért is. Felvázolnék most egy konkrét esetet, ami miatt ez az egész érdekel. Ismerek valakit, de nem közvetlenül nagyon jól. Közös ismerős által is ismerem, de a munkahelye kapcsán is. Nem szoktam vele beszélni, csak köszönünk egymásnak. A közös ismerős az ő munkatársa. Tőle tudom, hogy nincs valami jó lelkiállapotban és akkor még finoman fogalmazok. Ez úgy jött szóba, hogy az utóbbi napokban át kellett vegyen tőle tennivalókat a munkahelyén, mikor beszéltük, hogy miért lett több munkája, akkor került szóba és mondta, hogy azért, mert a munkatársa nem jól van. Már korábban is említette, hogy nincs mindig jól lelkileg és pszichiáter is kezeli. Többrétű a problémája mert gyerekkori traumái is vannak, amiatt is kezeli a pszichiáter de a szerelmi élete is nehezíti, mert van párja, de a párkapcsolat néha megszakad, újraindul, megszakad, nem tudom miért, emiatt is el van keseredve. Azt nem tudni, hogy az egyéb lelki problémái miatt van ez vagy más az oka. Összetett a helyzet, több probléma miatt szenved az illető. A kezelésekre jár és a munkatársak is beszélgettek már vele, próbálták támogatni, de az ismerősöm szerint ez mindig csak ideiglenesen hat. Amikor beszélnek vele, adnak tanácsot, meghallgatják, akkor mond rá valamit, hogy oké, persze, igazuk van, máshogy kell, valami ilyesmi, aztán egy ideig helyrejön és aztán kezdődik megint a visszaesés. Az egyik munkatársa már nem mer vele beülni egy autóba, úgy vettem ki abból, ami nekem lett elmondva, hogy tartanak tőle, hogy veszélyes magára és másokra. Úgy tudom, valóban akart már önmagának ártani mert kifeküdt a forgalom elé. Nem vagyok pszichiáter és pszichológus sem, de azt hiszem nem tévedek ha azt mondom, ez elég komoly helyzet és ki kellene belőle jönnie. Kérdeztem az ismerőst, miért nem kezelik akkor pszichiátriai klinikán huzamosabb ideig, ez azért nem történik meg elvileg, mert ő nem akarta, azt mondta, dolgozni akar. Mindent ettől az ismerőstől tudok. A munkahelyen türelmesek vele általában de a főnöke is mondott már neki olyat, hogy kirúgja ha most már nem teljesíti jól a munkáját és mások is javasolták már neki a munkahelyen, hogy inkább menjen egy klinikára és addig ne menjen vissza dolgozni, amíg ki nem kezelik. Nem vagyok pletykálkodó alkat, senkinek nem is mondom el amit tudok, ez az ismerősöm sem ment volna bele ilyen részletesen. Csak annyit mondott elsőre róla, hogy nincs jó lelkiállapotban, de már nem első volt, hogy ilyet hallottam és nem tehetek róla, érdekelni kezdett mi baja lehet és sajnáltam is, így rákérdeztem. Imádkoztam egyszer érte és utána jobban is lett de tekintve, hogy ez a jó-rossz lelkiállapot váltakozás rendszeres nála, így nem tudom köze volt-e hozzá az én imámnak. Nem tehetek róla, de mindig sajnálom azt, aki szenved. Akkor is ha nem ismerem közelről. Idegeneket is sajnálok, akit egy kicsit is ismerek, őket még jobban. Történt már olyan, hogy amikor láttam egy idős nénit átmenni a zebrán, akkor nem mentem oda segíteni, mert lassan, de mégis boldogult és zöld volt a lámpa, még addig szemmel tartottam, amíg át nem ért a zebrán és láttam, nem lett baja. Nem tudom jól teszem-e, de nem akarok senkire segítséget ráerőltetni, nem tolakodok oda senkihez, kivéve mikor tényleg egyértelmű a helyzet, de azért távolról figyelek, hogy tudjak segíteni ha kell. Segítettem már lépcsőn csomagot felvinni idős néninek, de róla tudtam, hogy nehezen megy neki és az ajtót is nehezen nyitotta, így nem éreztem tolakodásnak amit csinálok. A lelki bajokkal ugyanilyen vagyok. Tolakodva segíteni nem akarok, nem mernék, de hatása van rám ha tudom, hogy X.Y. szenved valamiért és nem tudok nem aggódni érte. Eszembe jut csak úgy a semmiből, sajnálom, van bennem egy késztetés a segítségre. Sokan olyanok, hogy egyszer gondolnak a szenvedőre, akkor sajnálják és utána elfelejtik. Nem tudom ez jó vagy rossz, de én más vagyok. Megérintett ennek a lelki szenvedő embernek a története is. Voltam én is depressziós, öngyilkos gondolatokkal, nem láttam értelmét az életnek, tudom milyen ez. Ha nincs Jézus, még mindig ott tartanék. Az a vad gondolatom támadt, hogy próbáljak-e beszélni ennek az embernek Jézusról. Szinte teljesen biztos, hogy nem hívő. A munkatársai sem azok, ebben szinte biztos vagyok. Ez a közös ismerősünk sem hívő. A terv ellen szól, hogy nem közelről ismerem, nem hívő, nem szoktunk beszélni, bizonyára súlyos az állapota és ki vagyok én, hogy prédikáljak mint a próféták? Ki tudja, lehet semmi hatása nem lenne. Azzal kell kezdeni, hogy akarná-e egyáltalán vagy elzárkózik. Igen ám, de mintha mégis lenne ami az elképzelésem mellett szól. Az, hogy tudom milyen érzés a depresszió, reménytelenség. Ahogy Jézust ismerem, biztos szívesen segítene ennek az embernek is és támogatná, hogy ez az ember megtérjen, boldog legyen, meggyógyuljon. Mit mondana nekem Jézus: legalább ajánljam fel a segítségem és beszéljek neki róla vagy ne csináljak semmit és fel se ajánljam? Olyan furcsán érzem magam, mert nagyon sok ismerősöm, rokonom, barátom nem törődik igazán Jézussal. Sokan nem hisznek és a megkereszteltek is mellőzik a témát mert kisebb bajuk is nagyobb annál. A szomorúság, betegség, szerelmi bánat, reménytelenség is már annyira megszokott, hogy nem hatja meg az embereket. Ha mégis, akkor sem úgy, ahogy engem. Meg is lehet érteni, nem ítélkezek. Ha adnak neki tanácsot és nem fogadja meg, mit tehetne mást az a másik, aki a tanácsot adja. Igaza van. Azt érzem mégis, hogy én más vagyok, mert én nem felejtem el egy perc múlva ha olvasok egy cikket, hogy egy gyerek megölte az anyját, a háborúban megerőszakoltak valakit, egy harmadik ember meg kiszolgáltatottan szenved egy betegségben. Nem esek át a ló túloldalára mert nem egész nap depressziósan erre gondolok, de nem is vagyok olyan mint mások. Tényleg elszomorít mások baja, a gonoszság és ki nem állhatom a szenvedést, a bűnt. Azt tapasztalom a környezetemben, hogy az emberek beletörődnek, hogy a világ ilyen és nem érdekli őket. Elfogadom én is, de jobban megérint és a rossz csak ösztönöz engem a jóra ahelyett, hogy eltűnne és köddé válna az emlékezetemben. Minél több rosszat olvasok, látok, hallok, annál jobban akarom a jót tenni és a saját bűneimet legyőzni. Minél több a mocsok a világban, annál tisztább szeretnék lenni. A második megtérésem óta ilyen lettem. Gyerekként hittem Istenben, de igazán azóta akarok krisztusi keresztény lenni, hogy a sok bűn és szenvedés után újra hinni kezdtem. Most alaposan megmagyaráztam a bizonyítványom. El akartam mondani, hogy miért vagyok én olyan csodabogár, hogy ennyire érdekel egy közvetetten ismert ember baja, akinek az élete semmilyen hatással nincs az én életemre. Ma már ez annyira nem divat, még a keresztények többségénél sem, hogy szinte UFO-nak érzem magam mások között. Egy másik keresztény mondta azt nekem erre egyszer, hogy ne aggódjak, mert nem nekem kell változnom, én krisztusi keresztény vagyok, inkább a világnak kellene változnia, de én ne változzak meg. Mindezt azért írtam meg, mert Ön előtt is feszélyezve érzem magam, hogy mit fog rólam gondolni, hogy én ilyen vagyok, ezért magyarázkodok ennyit. Valami olyan érzésem volt, mintha meg kellene magyaráznom Önnek, hogy engem miért foglalkoztat egy olyan ember baja, akit közelről nem is ismerek és nincs hatással rám, mert ma már engem ezért a világ hülyének nézne és ilyenkor én is attól félek, valami nem stimmel velem. El is szoktam bizonytalanodni, hogy Jézusnak tetszenék-e ebben a formában vagy bolondnak nézne ő is, hogy én egy kis hangya, aki se próféta, sem apostol nem vagyok, azt hiszem tudok bármit is tenni.

Kedves Lelkiatya! Korábban már írtam Önnek, hogy nem tudok imádkozni. Illetve sokszor nem nagyon tudom rávenni magam. Sajnos, generalizált szorongással küzdök, és van,a mikor az ima sem ad megnyugvást, sőt! DE mostanában esténként szívesen bekapcsolódok itt a neten a vecsernyébe, illetve szívesen hallgatok-éneklek szintén itt Jézushoz vagy Szűz Máriához szóló dalokat. Ezek megnyugtatnak. Ilyenkor érzem valóban Isten szeretetét. Kérdésem, hogy mindezek helyettesíthetik-e az esti imát? Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Lelkiatya! Miért kérdezi Keresztelő Szent János az Úr Jézustól a követei által, hogy "te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?" (Lk 7,20). János megkeresztelte a Jordánban, amikor hallotta a szózatot az égből: "ez az én szeretett Fiam" (Lk 5,37). Sőt, Jánosnak rokona is volt az Úr, így minden bizonnyal tudott a csodálatos születéséről és működéséről is. Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Lelkiatya! Egy régi -még a két világháború között kiadott- könyvben azt olvastam, hogy ha valaki végszükségben lop, nem vétkezik, ha pedig nem végszükségben, de súlyos szükségben, akkor bocsánatos bűnt követ el. Ma is ezt tanítja az Egyház, vagy ez korhoz kötött tanítás volt? Válaszát előre is köszönöm, egyúttal kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok.

Ma azt kérdezte az egyik hatodikos tanítványom, hogy a gyerekének lehet-e az a neve, hogy Jézus? Mi erre a válasz?

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Atya! Akit egyszer fölvettek kispapnak a szemináriumba és otthagyta, attól még lehet görkat. pap?

Kedves Lelkiatya! Egy bűnbeesés után olyat mondtam Jézusnak egy imában, ami lehet nem tetszett neki: kértem Jézust, engedje nekem, hogy én is szenvedjek ahogy ő szenvedett. A bocsánatát is kértem, ez magától értetődik. Kértem, hogy megtapasztalhassam az ő sebeit a testemen és az ő fájdalmát. Ha nem is ugyanúgy, mert keresztre feszíteni engem nem lehet, nem szokás, de kértem, hogy engedje ezt nekem, hogy valami ahhoz nagyon hasonlót tapasztaljak. Képes lett volna rá, hogy ezt lehetővé tegye, a szentek is részesültek csodákban, amikor megjelentek rajtuk Jézus sebei és átéltek a fájdalmát. Nem maguk kérték ezt és lehetséges, hogy más volt az esemény célja. A csodákat ki kell érdemelni és én nem érdemlem, de nem is ezért kértem. A fájdalmának átélése, a sebeinek megtapasztalása segíthetett is volna nekem, mert máskor elég lett volna arra gondoltam, hogy milyen volt a saját bőrömön érezni amit érzett ahhoz, hogy könnyebb legyen leküzdeni a bűnt. A legnagyobb motivációm más volt, ez csak mellékes következmény. Azt gondoltam, hogy megérdemlem a szenvedést és a bűntudatomat akartam kifejezni neki, ezért kértem, hogy adja nekem a sebeit, fájdalmát, amennyire a körülmények engedik. Nem teljesítette a kérésem. Miért nem adta meg, amit kértem? Az a jó ha sajnálja az ember a bűneit. Jobb mintha nem tenné. A fájdalom nem jó, Jézus jót akar másoknak és nem rosszat, de ez a kérés biztos, hogy rossz? Miért ellenzi? A fájdalom és a szenvedés lehet jó is ha segít felvennem a harcot a bűneimmel. Értem, hogy (Jézus) nem az a típus, aki fájdalmat okoz másoknak, de miért ellenzi a kérést ha az a személy (itt most én) annyira bánja a bűneit, hogy szenvedni is képes lenne? Szeretem Jézust nagyon és ezért elég érzékenyen érint amikor bűnbe esek mert ez ellentétben áll vele, az akaratával, tanításával, elszomorítom vele. Szenvedett és meghalt helyettem, nem is érdemelte amit át kellett élnie, legalább egy minimális szinten részt vállalhatnék a szenvedéséből ha engedne a kérésemnek. Ő szenvedett értem, mert szeretett, akkor miért nem adja meg nekem még kérésre sem, amit kértem, hiszen csak a bűnbánatom és szeretetem jele lenne? Az már csak a hab a tortán (ezzel az abszurdnak tűnő kifejezéssel élve) hogy biztosan segítene is a bűneim ellen egy ilyen csodás történés. Szeretném megérteni miért nem kaphattam meg ezt tőle. Csak azért, mert nem akarta? Mi van mindazzal, ami szólhatna a kérésem mellett? Ha nem lenne bennem ez a nagyon nagy fokú szeretet iránta, akkor nem lenne nagy bűnbánatom, nem akarnám átélni az ő fájdalmát. Jézusnak ez lehet nem tetszik, a kérés legalábbis, de jó szándék vezérelte. Ha szentekkel történhetett ilyen, nekem miért nem adta meg? Ha megadta szenteknek, akik lehet nem is kérték, nem is bűnbánatban voltak abban a pillanatban, nem is akarták átélni amit ő, akkor miért nem kaphatom én is, aki kérem, szeretném, jó céllal? Mi a rossz abban, mármint miért ellenzi ezt, ha nagyon bánom ha megbántom akit szeretek (őt) és szeretném megérteni, átélni a szenvedését, picit részt vállalni benne, hogy kifejezzem szeretem, sajnálom ha megbántom, szabadulni akarok a bűneimtől, szeretnék részese lenni a szenvedésének és fájdalmának, vele lenni a legrosszabb pillanataiban és visszaadni neki egy nagyon picit abból, amit kaptam tőle, értem tett? Lehet, hogy kitartóan kellene imádkoznom ezért és megkapnám, amit kérek? Azért nem adta meg nekem, mert nem akar nekem rosszat? Nem tagadom, ilyen szempontból a kérésemmel még magamra is haragíthatnám, de ott van az a sok jó cél is, amit felsoroltam.

Kedves Lelkiatya! Nyugat Magyarországra költöztem, nincs a környéken Görögkatolikus mise, latinra járok a faluban.A helyi idős asszonyok a pappal együtt mondják a mise szövegét, nagyon zavar, főleg az átváltoztatás alatt.30as éveimben járok, és új vagyok itt, nem hiszem, hogy helyes lenne ha szóvá tenném, de mit tegyek?

Tisztelt Lelki Atya! Sajnos a jelenlegi időszakban a tanulmányok miatt rengeteg stressz van a párom, illetve az én életemben is egyaránt. Ennek következtében sajnos több a vita közöttünk, mint a "nyugodt" időszakban. Hogyan tudnánk ezt a stresszes időszakot a kapcsolatunk szempontjából nyugodtan kezelni? Mit tehetnénk? Nyilvánvalóan mindketten szeretnénk együtt maradni, nagyon szeretjük egymást, de szeretnénk kijutni ebből a helyzetből. Köszönöm mihamarabbi válaszát!

Krisztusban szeretett Lelkiatya! Bocsásson meg ha butaságot kérdezek, de mit is jelent miért is mondják sokan (nem hívők is) hogy Jézus ereje? Honnan is van ez a mondás? Más országokban, nyelvekben van hasonló? Én nem tudok róla.. Rita

Kedves Lelki atya! Cseh Anikó vagyok 48-éves. November végén költözöm Érdre, albérletbe. Egyedülálló nő vagyok, jogosítvánnyal nem rendelkezem. Érd vonzáskörében szeretnék munkát vállalni a diplomámnak megfelelő pozícióban. Érdeklődnék, hogy az Önök Intézményében van-e munkalehetőség számomra . Harminc éven keresztül dolgoztam az ápolás és gondozás területén, ami mára fizikailag nagyon megterhelő számomra, ezért úgy döntöttem, hogy új hivatásba kezdek. Ezáltal 2020-ban végeztem Baptista Teológia Akadémia teológiai alapképzési szakán szociális lelkigondozói specializációt .  Szeretnék más módon segíteni az embereknek, szándékozom jó magam is fejlődni az új hivatásomban. Ha az Önök Intézményében nincs számomra munkalehetőség, tudna13- e tanácsot adni abban, hová fordulhatok? Előre is köszönöm segítségét. Nagyon nagy szükségem lenne munkára, hogy élni tudjak. Tisztelettel köszönettel : Cseh Anikó Budapest, 2022.11.19 +36 300 8216

Kedves Lelkiatya! Felelős beosztásban dolgozom, középvezető vagyok. Az évvégi jutalmaknál a felsővezető meghatározta, hogy mindenki legfeljebb mennyi pénzt kaphat, dolgozónként lefele lehet differenciálni. Tudomásomra jutott, hogy az egyik középvezető a dolgozóknak oda nem adott jutalom egy részét magának számfejtette. Amikor tudomást szereztem róla, fél óráig ecsetelte, mennyire megérdemli azt a pénzt, jobban dolgozik bármelyikünktől. Megígértem neki, hogy én nem árulom be a felsővezetőnek, beszéljék meg egymással. Hallgattam 6 napig. A tegnapi napon a Jóisten mégis olyan helyzetbe hozott, hogy én voltam felelős valamennyi utalásért, mert a felsővezető akadályoztatva volt. Így nem is láthatta részletesen, ki mennyi pénzt kap. Szakmailag, lelkiismeretem diktálása szerint úgy tartottam helyesnek, ha felhívom a felsővezetőt, hogy tud-e róla, hogy az egyik középvezető és helyettese jóval több jutalmat írt be magának, mint a havi fizetése. Írásbeli megállapodás erről köztük nem született. Persze nem tudott erről a felsővezető és visszavonják fizetése erejéig a középvezető jutalmát, aki most rettenetesen haragszik rám. Árulónak érzem magam, de ha nem szóltam volna, akkor meg asszisztáltam volna egy csaláshoz. Kedves Lelkiatya! Rossz a lelkiismeretem, valamiért sajnálom ezt a középvezetőt, nem tudom mire kellett neki ez a pénz, amiért csaláshoz folyamodott. Egyébként lombikprogramban vesznek részt, annyira szeretne gyermeket. Sajnálom, hogy nem tartottam meg a szavam, de úgy érzem, nem tehettem mást. Nehezen viselem egyébként a vezetői pozíciót. Úgy szeretek élni, hogy mindenki kedvel, mindenkin próbálok segíteni, de ha mindenkivel elnéző vagyok, az sokszor közösségi érdeket sért. És ha néha keményebben kell bánnom dolgozókkal, az nagyon fájdalmas számomra. Lelkileg visel meg. Senkivel sem szeretek konfliktusban lenni. A testvérem azt szokta mondani, ha szakmailag-emberileg nehéz helyzetbe kerülök, akkor cselekedjem úgy, ami szerintem Istennek tetsző és a lelkiismeretemmel összefér. Senki más ettől eltérő elvárása ne befolyásoljon. Mit gondol erről? Nagyon köszönöm megtisztelő válaszát.