Kedves Lelki atya!
Mit jelent az utasításunkban leírt megtartóztatás dec. 24-én?
Lehet-e húst fogyasztani?
Ha jól tudom a keleti egyházban szombaton és vasárnapon nincs böjt.
Szeretettel:
Glória
Kedves Glória!
Jogos a kérdése, mert jelenlegi görögkatolikus gyakorlatunkban egyelőre nem teljesen tisztázott, hogy a használt különböző böjti fokozatok pontosan mit jelentenek. Értelemszerűen a megtartóztatás a böjtnek enyhébb fokozata. Ugyanakkor a hústól való tartózkodás a böjtnek a legelső, szintén legalsó fokozata. Tehát furcsa volna, hogy ha egy megtartóztatás elnevezésű böjti napon még húst is lehetne fogyasztani. Akkor ugyan miben is állna a megtartóztatás? Az nem felel meg teljesen a valóságnak, hogy a keleti egyházban szombaton és vasárnap kategorikusan ki lenne zárva a böjt. Hiszen vannak olyan böjti napok, amelyek minden esetben érvényesek, akármilyen napra esnek is. Ilyen például augusztus 29. és szeptember 14. Még ha vasárnapra esnek is, ezek akkor is böjti napok - bár kevésbé szigorúak, mint ha hétköznapra esnének.
Ugyanakkor jól meg kell érteni, hogy egyházunk nem előírásokat akar megfogalmazni, hanem sokkal inkább odaadásra buzdít. Jelzi a böjti napokat és időket, de hogy azt ki hogyan éli meg, abban igen nagy szabadságot ad. Ennek értelmében azt tanácsolom Önnek, hogy egyénileg gondolja át, hogy az idei "karácsony viliáján" milyen lemondással készíti föl a lelkét és a testét a nagy ünnepre. S ennek alapján ajánljon föl valami lemondást az Úrnak. Én magam egyébként minden családnak és hívőnek azt tanácsolom, hogy ezen a szombati napon is tartsák meg nyugodtan a szokásos karácsonyi böjtös eledeleket, azaz káposzta- vagy gombaleves, mákos bobajka vagy esetleg hal. De ez csak az étrend, ennek követése még nem jelent feltétlenül odaadó lelkületet. Még inkább tanácsolom, hogy kibúvók és könnyítések keresése nélkül készüljünk minél inkább lelkileg és testileg is a legnagyobb titokra, Isten közénk érkezésének megünneplésére.
Kedves atya!
Nem rég házasodtunk össze a feleségemmel. Pár hónap elteltével elkeseredett vagyok helyzetünk miatt. Szinte minden héten van nézeteltérésünk. Ő nehezen szakad el szüleitől, ami konfliktust okoz kettőnk között. Jelenleg azt érzem, hiba volt a házasságunk. és még egy év sem telt el. Kérem adjon tanácsot, mit tegyek?
Sándor
A nagy döntésekbe nem ugrunk könnyen bele, de könnyen ki sem belőle. A vélelem amellett szól, hogy Önök megfontoltan, éretten, felkészülten léptek be a nagy döntésbe: A vélelem a döntés igazsága mellett szól, tehát azt kell egyre jobban művelni és abban megmaradni. Ha Önnek kétségei vannak a döntés igazságáról, akkor annak utána lehet járni, de akkor sem ugrálunk ki a döntésből. Az első tanács tehát: elhinni, hogy a kegyelem dolgozott bennünk, érettek voltunk, a döntésünkön Isten áldása van.
A második tanács: senki sem abszolút éretten kezdi el a nagy döntéseket, azaz itt egy tanulási folyamat kezdődik. Bármilyen meglepő, de ehhez még az is hozzátartozhat, hogy az ember az elején megbánja a döntését. Bizony ez nem csak házasoknál, hanem papoknál és örökfogadalmas szerzeteseknél is előfordul. Tudni kell, hogy ez a megbánás valószínűleg nem a döntésre vonatkozik, hanem a tanulási folyamat nehézségeire mutat rá (elvárások, konfliktusok, tervek, keresztek...). A tanulási folyamatban a legelső szabály az alázat: senki sincs kész, senki sem tökéletes. Aztán fontos a kommunikáció: nyíltan elmondani a nehézségeket, a fájdalmakat, a zavarokat. A másik nem gondolatolvasó, csak azon tud javítani, amiről tud. A jó kommunikáció nem bántó, nem kioktató, és főleg nem egyirányú. Aztán fontosak a határmeghúzások a szülők, a munka felé: mi az, ami abszolút nem fér bele, miből lehetne kevesebb ill. több, s mit kellene lazábban venni. Az öröm, a nevetés mindig olajozottabbá teszi a tanulási folyamatot. Immár nem egyedül imádkozza: Isten ?taníts meg engem a te igazságaidra? ? már párosan tanulnak és kérik a Lélek bölcsességét. S nem utolsó sorban el ne feledje az isteni szerelem ragasztó erejét: nehogy a napi tövisek elfeledtessék a szerelem misztériumát!
Végső soron nem kizárt az érvénytelenség: ennek vizsgálatához érdemes beszélgetni a házassági előkészületet tartó atyával. Ferenc pápa minden papot buzdít a házasok utógondozására (éppen az éretlenség, a kapkodások, a megbánások miatt), talán Önöknél is a jegyesoktatáson hallottak aktualizálását lenne érdemes átbeszélgetni. S ha ezek után is az érvénytelenség jár a fejében, szintén a felkészítő atya és az egyházi bíróság gondos eljárásával lehet körül járni a döntés igazságát.
Kedves Lelkiatya! Az álmokról szeretnék kérdezni. Isten ma is üzen nekünk az álmokon keresztül vagy ez csak a Jézus előtti időkben volt jellemző? Honnan tudhatjuk, hogy Istentől van-e egy álom vagy csak saját magunk okozzuk magunknak? Ritkán szoktak lenni vallásos álmaim és nem mindig gondolkodok el rajtuk. A napokban volt egy álmom Jézusról, amit nem tudok elfelejteni és nagyon szeretném tudni, Istentől jöhetett-e vagy csak magam okoztam a gondolataimmal. Jézussal nagyon jó, közeli barátságban voltam sokáig, de pár hónapja egyre eltávolodtam tőle, nem tudtam hinni a szeretetében. Abban igen, hogy szeret, de mindig azt éreztem, nem vagyok erre méltó, nem érdemlem, állandó szégyen volt bennem valami olyan miatt, amiről nem is tehetek és küzdöttem is ellene. Nem szeretnék túl hosszan írni, ezért nem részletezném, de nem is ez a lényeg. Nem a bűneimet szégyelltem, annyit mondanék csak. Olyan valami volt, ami nem a bűn kategória, de nem is olyan helyes dolog. Nem tudtam elhinni, hogy szeret, nagyon fájt is ez nekem, ez kínzott engem sokáig. Egyre rosszabb lett. Ez odáig fajult, hogy nem akartam Jézushoz közeledni, beszélni vele, imádkozni hozzá. Magamban nagyon szerettem, nagy hálát éreztem iránta, hittem benne minden pillanatban, de az imáimat közvetlenül az Atyához intéztem, se a Szentháromsághoz, se magához Jézushoz nem imádkoztam. A Szentháromság nem szétbontható, azt én is tudom, hogy ha az Atyához imádkozok, arról Jézus is tud és fordítva, amit Jézusnak mondok, azt tudja, hallja az Atya is, de így is elértem, amit akartam, hogy távolabb kerüljek Jézustól, de mégis tudjak imádkozni és hinni. Imádkoztam az Atyához azelőtt is, de akkor Jézushoz is és most az Atyának el is mondtam, miért nem imádkozok Jézushoz, hogy nem tudom hinni, hogy szeret, direkt nem közeledek hozzá, de hiszek benne és szeretem is nagyon. Kértem az Atyát, hogy legyen velem megértő és türelmes, Jézustól is ezt kérem, mert időre van szükségem, hogy összeszedjem magam és a bátorságom, de nem akarok én örökre búcsút mondani Jézusnak. Azt is elmondtam az Atyának, hogy az ő (az Atya) szeretetében tudok hinni és benne bízok is, de Jézussal nem ilyen könnyű nekem, pedig szeretem. Nem akartam Jézust megbántani, engem is elszomorított az egész. Pár napja egyik éjszaka Jézust láttam álmomban. Nem közvetlenül mellettem volt, kicsit messzebb, nekem félig háttal ült és azt mondta: "Elszomorít, hogy nem hiszed el, hogy szeretlek." Lehetséges, hogy maga Jézus küldte ezt az álmot vagy csak az érzelmeim, gondolataim okozták? Honnan lehet ebben bizonyosnak lenni? Az álom után sem imádkoztam hozzá és már azóta is ezen gondolkodok, hogy ő küldhette-e nekem vagy nem. Utána érdekes egybeeséseket is tapasztaltam. A facebookon egymás után, nem egyszerre, több napon át három kép jött velem szembe, ahol így vagy úgy az volt kifejezve, hogy Jézus szeret. Nagyon egyértelmű volt. Bibliai idézetek ahol arról beszél, hogy szeret minket vagy csak egy kép róla egy "Szeretlek" felirattal, pontosabban "I love you" angol felirattal ami azt jelenti. A youtube-on is hasonló tartalmakat találtam, mármint keresés nélkül, ami éppen ott volt amikor megnyitottam a honlapot. Ez kevésbé lepne meg, mert ott gyakran találni ilyet, de a Facebookon nem szoktam egyszerre ennyi ilyen szeretetes valamit látni, pár hetente, pár havonta igen, de nem pár napon belül. Arról is beszéltem az Atyának, hogy törekszem teljesíteni az ő akaratát, de úgy érzem, nem eleget teszek és bár tudnám, mit gondol erről, mit kellene tennem. Erre vonatkozott egy másik bejegyzés, amit szintén a Facebookon találtam, valaki megosztotta valahol és ezért láttam, nem rákerestem, csak szembejött velem. Mintha le lett volna írva benne a válasz a kétségeimre. A legérdekesebb az, hogy mindig arra vonatkozott az, amit láttam, amiről előző este imádkoztam. A téma is elárulta, de a szavak is árulkodóak voltak. Tegnap és ma nem teljesen ugyanarra gondoltam, ugyanaz volt a gondom, de nem ugyanúgy fogalmaztam meg magamban sem és az Atyának sem, ma este pont az a kulcsfogalom szerepelt egy videóban, ami az én mai érzéseimet írta le. A saját gondolataimban én magam is ezt a szót használtam. Az "üzenetek" - nem tudom azok-e - először türelmesebbek voltak, csak annyi volt a mondanivalója, hogy Jézus szeret, aztán már más is: elhiszem-e, amit Isten mond, mit jelent elutasítani Istent, másokhoz hogy kell viszonyulni. Utóbbi csakis azért érdekes, mert ez is hosszú ideje bosszant, küzdök ezzel némely emberekkel kapcsolatban, akikkel szemben szinte megfelelési kényszerem, szorongásom alakult ki, nem érzem értékelve magam, elveszik a lelki békém és erre egy pap éppen erről csinált egy videót a YouTube-on. Pont akkor pont erről. Az volt az üzenete körülbelül, hogy "hagyd már abba, amit csinálsz, Jézussal foglalkozz, ne másokkal." Egy olyan sürgetés volt benne, mint amikor a magamfajtának mondják ezt, aki hónapok óta ezzel küzd. Jézus szeretetére visszatérve, mintha üzeneteket kaptam volna, hogy Jézus szeret és ezek is egyre erősebb lettek volna ahogy egyre jobban halogattam, hogy higgyem el a szeretetét. Tegnap este elalvás előtt is netezgettem, a videók között már azonnal feltűnt egy videó, rögtön miután megnyitottam a youtube honlapját, a Passió részletei voltak benne, jelenetek ahogy Jézust megalázzák, leköpkösik, megverik, lökdösik, keresztrefeszítik, ahogy szenved, a keresztről a szemembe néz... Már lehet teljesen bebeszélek mindent magamnak, de aznap is egész nap bennem volt ez a szomorúság és mintha ez a film egy kiáltás lett volna, ami azt mondaná, hogy "Nézd meg mit tettem érted és hidd már el, hogy szeretlek! Még akkor sem hiszed ha ezt látod?". A videón egy felirat is volt: Ő akkor is hisz benned, ha te benne nem hiszel. Kezdek attól félni, bebeszélek magamnak mindent, de lehetséges ennyi egybeesés? Pontosan ugyanolyan szavak, amik leírják az érzéseim, pontosan azon a napon az az üzenet, ami az előző esti imáimra válaszol, először gyengédebb és egyre erősebb válaszok. És az álom, amikor Jézus azt mondja, szomorú, amiért nem hiszem, hogy szeret. Ritka az, hogy én Jézusról álmodjak, pedig sokat gondolok rá. Ha csak azért álmodnék róla, mert rá gondolok, akkor máskor is kellett volna álmodnom róla, nekem ez lenne észszerű. Honnan tudhatnám, hogy tőle van-e az álom? A többi pedig tényleg égi üzenet, válasz az imáimra vagy beképzelek mindent? Ha nem lenne időben ez az egybeesés, a szavak pontossága, az üzenetek fokozatos erősödése, nem is gondolnék semmi jelentésre, elkönyvelném véletlennek. Lelkiatya mit gondol erről, az álomról és a többiről? Köszönöm előre is ha megtisztel válaszával.
Ez mind Isten üzenete az Ön számára. Nem is értem, hogy mindezek után hogy is töprenghet még rajta tovább. Még minek kelljen történnie, hogy elhiggye ezeket az üzeneteket, illetve pontosabban fogalmazva ezek tartalmát? Mert azt igazán nem érdemes vizsgálgatni, hogy hogyan, milyen eszközökön keresztül üzen az Úr: álomban, világhálón, embereken, képeken keresztül. Ez teljesen mindegy. Önnek nem ezen kell gondolkodnia, hogy ezek egybeesnek-e vagy sem, hogy mi és ki lehet a hátterében. Az üzenet világos. Most már csak azt kell Önnek átgondolnia, hogy mit változtasson meg az életében, ha már ennyire nyilvánvaló üzenetet kapott, hogy Önt szereti Jézus. Megjegyzem, az csak a mi gondolatainkban van, amikor különválasztjuk a Szentháromsági személyeket, és egyiknek elfogadjuk a szeretetét, a szavát, a másiknak meg nem. Ilyen nincs. Amit lát az Atya, azt lájta a Fiú is a Szentlélekben. Amit és akit szeret az Atya, éppen úgy szereti őt a Fiú is a Szentlélekben.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya! Mit gondol, hogy kellene kinéznie egy kispapnak és a barátnőjének a kapcsolata? Gondolok itt pl. Találkozásokra.
Köszönöm
Első számú tanácsom, hogy a kispapnak az első években még lehetőleg ne legyen választott kedvese, ne foglalkozzon társkeresés céljával a lányokkal. (Ha föllobban a szerelem, inkább hűtse le!) Ugyanis ekkor sokkal fontosabb, hogy a hitét mélyítse, hivatását erősítse, az önismeretén dolgozzon. Ebben az időszakban a szerelem nagyon el tudja téríteni a figyelmet a sokkal fontosabb dolgoktól. A saját hivatásának tisztázása, vagyis hogy családos vagy nőtlen legyen, szintén ennek az időszaknak a feladata. Ha ilyenkor közvetlen mellette van egy kedves leány, akkor aligha tud tiszta fejjel, szabad szívvel gondolkodni erről a súlyos kérdésről.
A második fontos szempont, hogy a leány ugyanúgy készüljön a közös hivatásukra, mint a kispap. Kell, hogy legyen benne elköteleződés arra, hogy az életét a férje mellett úgy éli le, hogy ő is segítse a papi hivatását. Ez az, amire tudatosan, szellemileg és lelkileg is készülni kell.
Nem csak a kispapnak, de minden fiatal párnak azt tanácsolom, hogy a szerelmükét igényesen éljék meg. Beszélgessenek sokat, legyenek közös élményeik (könyvolvasmány, film, kirándulások, stb.), amelyek során egymást is jobban megismerik, és az ilyen színes együttlét is sokkal tartalmasabb. Ez kispapként nagyon nehéz, mert sokkal kevesebb találkozás adatik meg. De a kevesebb együttlétet még szebben, még tartalmasabban kell megélni.
A testi kapcsolatot nagyon háttérben kell hagyni. Ezért is fontos, hogy ne siessenek a kapcsolattal. Hiszen sok éven át megtartani ezt a testi távolságot, bizony, nem könnyű. Ezen a téren nekik is ugyanazt, mondom, mint minden fiatalnak, a testi közelséggel - ölelés, csók - ne töltsenek túl sok időt. Mert az ismerkedés idején kárára lehet a kapcsolatnak, ha a tartalmasabb tevékenységek helyett erre szánják az értékes időt.
A kispap életében kiemelet szerepe van a szeminárium spirituálisának (és a lelki vezetőnek, ha esetleg nem ugyanaz a személy - bár legjobb, ha ugyanaz). Ezeket a kérdéseket mindig őszintén meg kell vele beszélnie.
Tisztelt Lelkiatya! Azt olvastam a facebooon egy keresztény ismerösömtől hogy a Csodás érmét hamisitják le van fotózva az eredeti és a hamis nekem ez alapján van egy pár hamis érmém!!! Ön mit tud erről??? Válaszát előre is köszönöm Ildikó.
Hát, nem tudom. A püspök áldása hitelesítheti az érméket. Hogy milyen eljárással készültek, az más kérdés. Arra kell ügyelni, hogy ebből senki anyagi hasznot ne húzzon. A megáldott tárgyak kereskedelmi forgalomban nem értékesíthetők.
Sok esetben az egyéni buzgóság felülírja a jogi hitelesítést.
Egy aranyos történet:
Egy rablóbanda be akart hatolni egy monostorba, hogy kifosszák. Úgy tervezétk, hogy a vezérük jámbor zarándoknak adta ki magát. Így őt beengedték. Mikor bejutott, a nővérek mind összesereglettek, hogy egy szentéletű zarándok érkezett hozzájuk. Körülvették, hallgatták. Előtte pedig a lábát is megmosták, mint szokták a zarándokoknak. Mivel az egyik nővér beteg volt, kérte, hogy legalább a szentéletű zarándok lábvizében hadd mossa meg az arcát, hátha attól meggyógyul. S lám, valóban, meg is gyógyult. (A nővér hite, és nem a rablóbandita szentsége miatt!) Mindez annyire meghatotta a banditát, hogy maga is megtért, és a társait is megtérítette. Majd mindnyájan elmentek szerzetesnek.
Szóval, sokat számít az ember hite. Ha netán hamis érmék jutnak is valakihöz, de hisz annak kegyelemközvetítő erejében, akkor neki az lelki hasznára szolgálhat.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Az adventi koszorú 6 gyertyaja mit jelent?
Nem sokat. Csupán annyit, hogy ezzel a hat gyertyával követjük a negyven napos karácsonyi böjtöt. Idén kicsit nehéz helyzetben kerültünk mi, görögkatolikusok, ugyanis a 40 napba nem is fért bele a hat vasárnap, ezért mindenütt az első gyertyát még a böjtön kívül, azt megelőző vasárnap gyújtottuk meg. Nálunk nincsen külön jelentése az egyes gyertyáknak.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya, a csotki készítése közben milyen imádságot szoktak mondani?
Ilyenkor általában a Jézus-imát mondjuk azért az emberért, akié majd lesz ez a csotki. Ezért is terjedt el az a szokás, hogy nem magunknak kötünk csotkit, hanem másnak, hogy közben imádkozhassunk azért, akié majd lesz, aki majd használni fogja. Még ha nem is tudjuk, hogy ki lesz az az ember.
DJK! Kedves Lelkiatya, a gyermekre vágyakozó testvérnek és mindenkinek ajánlom szeretettel: Máriapócson advent folyamán minden kedden és csütörtökön reggel 6:30-kor, fél hétkor úgynevezett kisdedváró liturgiákat tartanak, a kisded Jézust várva és kifejezetten a gyermekáldásra vágyókért imádkozva. Ha tud, kapcsolódjon be (ha személyesen nem tud, virtuálisan, a fenti Média Élő közvetítés menüben.) Segíthet a lelke megnyugvásában, az Isten iránti bizalma megerősítésében. Isten segítse!
Bocsánatot kérek, ezt a fontos üzenetet csak most láttam. Hamar közzéteszem. Köszönjük szépen.
Kedves lelkiatya azt olvastam hogy a sátánt a Szűz Anya győzte le, én viszont úgy tudtam hogy az Úr Jézus. Ki győzte le a sátánt? Válaszát előre is köszönöm Piroska
Kedves Piroska! Nyilvánvalóan a sátánt Isten győzte le. Amikor Máriát győzedelmes királynőnek ábrázolják vagy mondják, ez nem jelent mást, mint azt, hogy Isten Máriát használta föl, az ő engedelmességét, hogy elvégezze megváltó művét. Mária eszköz volt, de önmagában, Isten ereje, kiválasztottsága nélkül nem tehetne semmit, hiszen ő is teremtmény, aki rászorult a megváltásra. Úgyhogy Ön jól tudta, az Úr Jézus győzte le a sátánt, Mária pedig ennek a győzelemnek csodálatos eszköze és közreműködője volt.
Kedves Lelkiatya! Azt tapasztalom, hogy vannak olyan helyek ahol a gör. kat. papok több (néha 5-6) szándékra is végeznek egy Szent Liturgiát. Mindegyik szándékért fizettek, de csak egy Szent Liturgiát végeznek el. A róm. kat. templomokban csak egy szándékra szokták végezni a szentmisét. Miért van ez így?
Azért, mert a Szent Liturgia értéke végtelen. Nem lehet egyetlen családnak vagy egyetlen szándékra kisajátítani. Nagyon üdvös dolog, ha a hívek szándékot kérnek a Szent Liturgiában. Akár minden jelenlévő is kérhet valamilyen szándékot, amelyet a pap az oltárra visz. Ezzel nem sérül, nem csökken senkinek sem a lelki érdeke. Ami nálunk is szabály, hogy ha több szándékra adakoznak, az a templom javára szolgál. Szigorú szabály, hogy egy pap egy nap csak egyetlen szándék stóladíját fogadhatja el. Tehát ettől a papnak nem lesz több pénze. Jó volna, ha terjedne ez a szokás, hogy egy-egy Szent Liturgián a hívek több szándékot is kérnek.
Kedves Lelkiatya!
Az egyik válaszában az szerepelt, hogy az Egyház tanítása szerint egy gyereknek jobb nevelőotthonban felnőnie, mintha szodomita pár nevelné fel. Mi a helyzet akkor, ha a pár egyik tagja a gyermek vér szerinti szülője? Bizonyára jónéháby ilyen "család" van Magyarországon. Ebben az esetben el kellene vennie az államnak a gyermeket a szülőtől?
Válaszát előre is köszönöm!
Nem emlékszem, hogy valaha is ezt írtam vagy mondtam volna. Legalábbis ezt a kifejezést bizonyosan nem használtam soha. De hogy a kérdésére válaszoljak, véleményem szerint meglehetősen ritka, hogy már felnőtt, családos ember jut arra a fölismerésre, hogy valójában szexuálisan a saját neméhöz vonzódik. Ha mégis ilyen eset történik, és emiatt - ne adja Isten! - elválnak, akkor akinél a gyermek van, egyedül kell fölnevelnie azt a gyermeket, és nem házasodhat újra. Legalábbis, ha érvényes házasságot kötött. Ugyanis nem váltogathatjuk a házastársunkat. Főként akkor nem, ha már gyermeket kell nevelnünk. Semmiképpen sem javaslom, hogy egy szülő a gyermeke fölnevelése helyett saját szexuális vágyait kövesse. Ha pedig társra vágyik - és ezt a házassági életállapota megengedi, tehát szabadállapotú - akkor is mindenképpen a gyermeke javát kell keresnie, akinek - ezt teljes meggyőződéssel vallom - egy apára és egy anyára van szüksége. Szóval, ha férfiről van szó, akkor anyát, ha nőről, akkor apát keressen annak érdekében, hogy ő és a gyermeke boldog családban élhessenek.
Még egy megjegyzés: ma már nevelőotthon nem létezik. Legalábbis, ameddig az én szemem ellát, számtalan lakásotthon van, ahol családias környezetben próbáljuk a gyermekeket fölnevelni, illetve még inkább ajánlott a nevelőszőlénél való elhelyezés vagy az örökbefogadás. Ezeket tudom ajánlani ezekben a szélsőséges helyzetekben. A két azonos nemű szülő összeköltözését semmiképpen sem.
Tisztelt Lelkiatya!
Meg lehet mondani mikor tudta meg Jézus, hogy mi vár rá? Mikor az evagéliumot olvassuk már tényként beszél a jövőéről...
Én is úgy gondolom, hogy Jézusban ez a messiás-tudat fokozatosan alakult ki. Kisgyermekként bizonyosan nem, kamasz korban is csak sok töprengés során erősödhetett meg benne a fölismerés. Ahogyan általában kialakul egy emberben a hivatástudat. Hozzáteszem, ez csak egy föltételezés, de én elképzelhetőnek tartom. Nos, hogy aztán a Jordán parti esemény kapcsán, vagy a 40 napos elvonulás végén vagy netán még később formálódott ki benne, ez már nem kimutatható. Az sem, hogy ezzel együtt már az elején tudta volna, hogy kínszevedés vár rá, vagy ez is fokozatosan rajzolódott ki benne, amikor látta, hogy sok jó tette, csodája, csodálatos tanítása ellenére is az életére törnek, ezt sem tudhatjuk. Én ennek a fokozatosságát is el tudom képzelni, de ezek csak töprengések. Azt hiszem, a Szentírásból nem mutatható ki ez pontosan. Legalábbis az én ismereteim szerint. De lehet, hogy egy hozzáértő biblikus szakember ennél pontosabb választ tudna adni.
Tisztelt Lelkiatya! Az interneten olvastam az MDM üzeneteket nem tudom ismeri e de ebbe az üzenetekbe az is benne van hogy nem szabad felvenünk a covid oltásokat mert megöl benünket volt ahol azt is olvastam hogy elszakít minket Istentől Én egyet vetem föl mikor meghallotam egy Ordodox papnak a szigorú birálatát az oltotak felé Akkora félelem fogott el hogy én akkor megéltem az Istentől való elszakadást!!!! Akkor elmondtam a Szent Vér kilencedet teljes hittel amitől meg is nyugodtam meg akkoriba nagyon sok bátorító Szentirási részleteket kaptam a többi Katolikus ismerőseimtől!!! Mára már többé kevésbé túl vagyok rajta de ha elém jönnek újra ezek az üzenetek amiket a többi ismerösöm megoszt akkor elfog a szorongás és attol is félek hogy ilyenkor Krisztust is megbántom a kicsiny hitüségemel hiszen elmondtam az oltás károshatásai elleni Szent Vér kilencedet Tehát nem szabadna félnem és érzem is Krisztus jelenlétét az életembe illetve a Drága Szűzanya oltalmát!!! Kérem adjon valami tanácsot hogyan tudom legyözni a félelmet
Istentől nem lehet minket olyan könnyen elszakítani. Ha tegyük föl, a vírus elleni védőoltásnak káros hatása volna, és aki fölveszi, az bűnt követ el - nem így van, de játszunk el ezzel a gondolattal! -, akkor vajon lehetséges, hogy egyetlen ilyen, jó szándékból elkövetett tévedés eltávolítaná Istentől azokat, akik egyébként ragaszkodnak hozzá? Isten nem hagyja, hogy gyermekei ennyire kiszolgáltatottak legyenek. Szóval, még csak nem is logikus, hogy ilyen torz tanításokat komolyan vegyünk. Másrészt ez ugyanaz a hisztéria, mint ami annak idején, a járvány fokozott terjedésekor nagy erővel terjedt, de ami azóta már erejét és jelentőségét vesztette. Ha újra előjönnek ezek az üzenetek, akár a képernyőjén, akár az emlékezetében, akkor tudjon róla, hogy ezek kísértések. Ha imával védekezik ellene, az nagyon jó. De bőven elég, egyetlen Üdvözlégy-et elmondania, vagy a Jézus-imába kapaszkodni, s addig mondani, amíg egyéb feladatba nem fog, és eltereli a figyelmét erről a butaságról. A félelem is a gonosztól származik. Akik az oltás okán félelmet oltanak az emberekbe, azok talán nem is tudják, milyen súlyos dolgot okoznak ezzel. Éljünk békében, örömben és szeretetben! Ha betegek vagyunk, forduljunk orvoshoz, ha lelki betegek vagyunk, imádkozzunk többet! Sokkal egyszerűbb az élet, ha bízunk Istenben, mint ha az emberek vélekedésére figyelünk.
Kedves Lelkiatya!
Még mindig foglalkoztat ez a nagyon furcsa jánosi kérdés. Erzsébet és Zakariás tisztában volt azzal, hogy Mária kit hord a méhében:
"Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: ?Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!? (Lk 1,39-45)
Sőt, kicsit később azt olvassuk, hogy "Mária még ott maradt három hónapig, aztán hazatért" (Lk 1,56). Lehetetlen, hogy János, a legnagyobb próféta ne tudta volna teljes bizonyossággal, hogy az Úr Jézus a Messiás. Ugyanakkor Lukács is eléggé képzett volt ahhoz, hogy lássa, ez teljesen illogikus. Lehetséges, hogy (a) ez egy betoldás, vagy hogy (b) János tanítványai füllentettek, és egyszerűen csak ők maguk voltak kíváncsiak arra, hogy tényleg ő-e a Megváltó?
Erre az utóbbi megoldásra nem is gondoltam. Még akár ez is elképzelhető. Bár én kevésbé tartom valószínűnek. Azt mondhatom továbbra is, hogy az az élethelyzet korántsem volt annyira nyilvánvaló, mint azt visszavetítve gondoljuk. Vajon Mária megértette-e, hogy mi történik vele? Vajon Erzsébet fölfogta-e, hogy mit jelentenek azok a szavak, amelyeket örömében önkéntelenül is kimondott, hogy "Uramnak anyja jön hozzám"? Az együtt töltött három hónap alatt bizonyára sokat beszélgettek. De egy szülés előtt álló asszony esetében valószínű, inkább az ő gyermekének a születése volt középpontban, amely nem kevés rejtélyt hordozott, hiszen már idős asszony volt, mégis gyermeket fogant. Szóval, hogy miről beszélgetett a két édesanya, s később ebből mennyit mondtak el gyermekeiknek, igazán nem tudhatjuk. Egyáltalán nem tarthatjuk természetesnek, magától értetődőnek, hogy Mária tudta volna és szépen elmagyarázta volna, hogy az, akit a szíve alatt hord, az Isten Fia. De még ha arra is gondoltak, hogy e különleges események bizonyosan a Messiás érkezését készítették elő, a sok csalódás, ami érte a zsidókat, hogy nem olyan messiást kaptak, mint amit gondoltak, szerintem igenis kelthetett bizonytalanságot a pusztában élő remete számára.
Tisztelt Lelkiatya!
Az áteredő bűnnel kapcsolatban kérdeznék. Van-e? Hozzátartozik-e az emberségünkhöz? Ez csak azért kérdés bennem, mert Jézus teljes emberségünket magára vette. Ha ez igaz, akkor az áteredő bűnünket is fel kellett vegye, ahhoz hogy attól meg tudjon váltani. Ha viszont nem vette fel, akkor az azt is jelenti, hogy az nem tartozik az emberségünkhöz. Sőt mivel Jézus megváltása teljes volt, a teljes emberségünkre vonatkozott, ezért a megváltásával akár fel kellett vegye, akár nem, Ő már eltörölte vagy nem így van? Kicsit elbizonytalanodtam. Mi is a megoldás?
A bűn alapvetően, teremtettségünkből fakadóan nem tartozik hozzá az emberi természethöz. Éppen erről szól a teremtés és bűnbeesés története: Isten az embert jónak, nagyon jónak teremtette, de az a saját döntése miatt a bűnt választotta, és viselnie kell annak következményeit. Jézus a mi teljes emberségünket vette magára a bűnt kivéve (Zsid 4,15). Akkor érthetjük meg ezt jobban, ha a megváltást nem csak a bűntől való szabadulásnak tekintjük, hanem Istennel való egyesülésnek. Krisztus azt hozta meg nekünk, amit Isten kezdettől fogva adni akart, csak a bűn és annak következménye miatt elveszítettük ennek lehetőségét. Vagyis a megváltással nem csak a paradicsomi állapotot kapjuk vissza, hanem az ember igazi hivatását, hogy egyesüljön Istennel. Amivel a kígyó léprecsalta Ádámot, az éppen az volt, hogy ha esznek a fáról, olyanok lesznek, mint Isten. Ezt a vágyat maga Isten ültette belénk, amikor saját képére és hasonlatosságára teremtett meg minket. A baj tehát nem az volt, hogy Ádám olyan akart lenni, mint Isten, hiszen Isten is ezt akarta, hanem az, hogy mindezt Isten nélkül, Isten akarata ellenében akarta megszerezni, nem pedig Istennel együtt. Ezért Krisztus magára vette a mi emberi természetünket, és benne megvalósult Isten kezdeti akarata, hogy lett egy ember, aki teljesen olyan, mint Isten. Ezért nevezi Szent Pál utolsó Ádámnak Krisztust (1Kor 15,45), akiben helyreállt az Isten ember teremtésére vonatkozó terve. A bűn nem más, mint ennek a képességnek a hiánya, ettől való elzárkózás. Ezt a hiányt Krisztus nyilván nem vehette föl, mert éppen abban áll a megváltás, hogy ő olyan ember, akiben ezt a hiányt betölti az Isten iránti tökéletes szeretete. A bűntől nekünk magunknak kell szabadulnunk, nekünk kell küzdenünk ellene, Krisztus csak a lehetőséget adta meg hivatásunk beteljesedésére. A megváltás nélkül akármennyit erőlködnénk, nem juthatnánk el Istenhöz. Így viszont a lehetőséget is megkaptuk, és az erőt, a segítséget is hozzá, mégpedig azáltal, hogy nekünk már Krisztust kell követnünk, aki elénk élte az isteni életet.
