Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenöt meg tizenhárom? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Már régóta szerettem volna megkérdezni,de most időszerű is: mi történik velünk a fizikai/testi halál után,amíg fel nem támadunk? A lelkünk is alszik ilyenkor,vagy az már az Istennél van? De akkor a lelkünk már feltámadott állapotban van,de a testünket az Úr Jézus csak második eljövetelekor támasztja fel? Vagy egyszerre történik mindez? Halálunk pillanatában megtörténik a jók és rosszak szétválasztása,vagy csak a végítélet napján? Hisz Péter apostol arról írt:?azért hirdették az evangéliumot a halottaknak is,hogy ha mint emberek testben ítélet alá estek is,lélekben éljenek az Isten által?.(1Pt.4,6) János apostol a Jelenések könyvében ír első feltámadásról akik kitartottak Krisztusban,és Ővele uralkodnak majd 1000 évig. Ők lennének a jók,akik halálukkor szétválasztódtak a rosszaktól? Ezen időszak után következik a teljes,második feltámadás,jókra és gonoszakra egyaránt,és ott lesz az utolsó ítélet? ?..mindenki fölött ítéletet tartottak a tettei alapján. A halált és az alvilágot a tüzes tóba vetették. A tüzes tó a második halál. Aki nem volt beírva az élet könyvébe,azt a tüzes tóba vetették.?(Jel.13-15) Lukács evangélista arról is ír,hogy lesznek akik ?nem halnak meg,míg meg nem látják az Isten országát.?(Lk.9,27) Én nem félem a halált atyám,nem fáj itt hagynom ?megrepedt,nádszál életem?,csak érdekel milyen állapotban vannak azok,akik már eltávoztak,és várnak ránk. Mi vár ránk? Köszönettel.
Nem tudjuk, nem tudhatjuk. A szentírásnak ezek a részei nem tájékoztatást adnak nekünk a túlvilági életről, hanem tanítást Istenről és a saját életünkről. Minél közelebb kerül valaki Istenhöz, annál többet tud meg az örök boldogságról. De ezek nem a kiváncsiságunkat kielégítő adatok, tények, hanem további késztetések, hogy minél inkább törekedjünk az Isten közelébe jutni, vele egyesülni. Vannak különféle elképzelések, egészen képszerű leírások, hogy mi vár ránk odaát. De ezek csak emberi gondolatok. Odaát egészen más lesz. Annyira más, hogy el sem tudjuk képzelni. Amit el tudunk képzelni, az az itteni tapasztalatok kivetülése. Eddig terjed az emberi értelem. De a túlvilági élet nagyjából itt kezdődik, itt indul. Hogyan is tudnánk elképzelni olyan állapotot, ahol nincs tér és nincs idő, nincs előbb vagy utóbb. Nemde, már itt megakad az emberi értelem. Én azt mondom, nem érdemes feszegetni, tehát. Inkább arra figyeljünk, hogy itt hogyan éljünk, ne arra, hogy ott hogyan fogunk.
Kedves Lelkiatya! Lehet arról olvasni valahol, hogy a liturgikus ünnepek olvasmányai miért épp ott szerepelnek ahol? Pl. milyen megfontolásból került az Istenszülő oltalma ünnephez a Fil,2,5?11? Azért is kérdezem, mert nagyon termékeny volt lelkileg, amikor valaki felhívta rá a figyelmemet, hogy a Jn Prológus nálunk rómaiaknál karácsonykor van, míg a görögöknél húsvétkor. És most szeretnék ebben kicsit jobban elmélyülni. Köszönöm.
Nem tudok olyan könyvről, amely ezeket rendszerezett módon magyarázza. Lakatos László atya: Ünnepi könyv című gyűjteményében sok érdekeset lehet találni ezekről is, de azért nem ígérem, hogy minden ünnepnél kitér erre a kérdésre is, hogy miért éppen az az adott olvasmány. Van egy másik, ünnepekről szóló könyv, amelyet Papp András atya fordított. Julian J. Katrij OSBM: Görögkatolikus ünnepek. Ez még rendszerezettebb módon beszél az ünnepekről. Egyik magyarázó szerint az Istenszülő ünnepeken sokszor olvasott apostoli szakasz a filippiekhez írt, úgynevezett Krisztus-himnusza azzal kapcsolódik Máriához, mert őróla mondható el a legteljesebb mértékben, hogy benne ugyanaz az érzület volt, amely Krisztus Jézusban. Majd ezt az "érzületet" részletezi a himnusz, amely, ilyen formán az Istenszülőre is vonatkoztatható, legalábbis, mint teremtményre.
Kedves Lelkiatya! A kereszthordozás a hétköznapokban azt jelentené,hogy az Úr Jézus azt várja el,hogy tudatosan mindig a nehezet,a szenvedést és a kevesebbet válasszuk? Mert én megint ezt választottam. Mert ahelyett,hogy végre egy kicsit önző lettem volna,teret engedve a saját életemnek,megint a szüleim iránt érzett sajnálat és kötelességérzet győzedelmeskedett. Ferenc pápa nemrégiben azt mondta:?Egy bölcs szabály azt mondja,hogy ne változtass,ha vigasztalan vagy.? De mit tegyek,ha én egész életemben az vagyok? Az erőm legvégső határán tartok már,úgy érzem,hogy lassan feladom a küzdelmet,mint Illés próféta,amikor a pusztába menekült és saját halálát kívánta:?Elég most már Uram!Vedd magadhoz lelkemet!? A minap is a templomba, az Úrhoz menekültem apám részeg haragja elől,de közben féltem,mi történik otthon. Mire hazaértem kisírt szemekkel,ő már lecsillapodott. Anya a mentális betegsége miatt könnyen túl jut rajta,elfelejti,mert egy külön világban él. Talán, így neki a legjobb! Soha nem álltak mellettem,nem támogattak,nem tudják min megyek keresztül,és nem csak miattuk,mások miatt is. Senki nem tudja hányszor kértem Istentől sírva imádkozva,hogy vigyen magával engem! Mert én sokkal jobban szeretnék már az Úrral lenni és nem küzdeni olyan nehézségekkel,amelyeket befolyásolni és megváltoztatni már nem tudok. Menekülésnek tűnhet,a könnyebb út,de már nem látok kiutat. De évek óta hiába kérem az Urat vigyen magával engem,nem kellek Neki!Mindig azt reméltem,ha elég sokszor kérem,megelégeli és megadja,ahogy a bíró is igazságot szolgáltatott az özvegyasszonynak aki többször kérte. Mikor fog elérkezni az én szabadulásom,atyám? Hálával és imádsággal!
Barsi Balázs atyától tanultam egy lelkigyakorlatos beszédéből, hogy nem igaz az a régi egyházias mondás, hogy "amerre a kalapács üt, arra van az Isten útja". Vagyis, hogy Isten mindig azt kérné tőlünk, ami nehezebb, ami fájdalmasabb. Ez egész egyszerűen nem igaz. S nagyon érdekes érvet tett emellé. Azt mondja, ez volna a könnyebb, ha mechanikusan mindig ugyanezzel a kritériummal bírálnánk meg a dolgokat, így szerezve automatikus bizonyosságot arról, hogy mit vár tőlünk az Úr. De nem így van. Az értelmünket sokkal jobban kell használnunk, a belső érzékenységre, belső hallásra oda kell figyelnünk, hogy meg tudjuk, mi az Úr akarata. Nem mindig az, ami a nehezebb. Ennél még kézenfekvőbb igazság, hogy az Úr mindig jót akar nekünk, és nem olyan önmagából kifordult a világ, hogy sok szép dolog van benne, de Isten mindig azt akarná, hogy mi meg csak szenvedjünk. Még hozok egy régi példát. Egy XVI. századi genfi karikatúrát láttam, ami egy aszkéta prédikátort ábrázol, aki dörgedelmesen hirdeti: "Mindent szabad, ami nem okoz örömet!" Ebből a tévedésből, hála Istennek, már kigyógyultunk. Sokkal fontosabb igazság lett a szenvedések vállalása mellett Isten jósága. Mely kettő, természetesen nem áll szemben egymással, hanem egymás mellett él. De látnunk kell Isten jóságát is, nem csak az elkerülhetetlen kereszteket. Az Ön életének jelenlegi helyzetére térve, azt hiszem, ha visszagondol, el tud különíteni néhány rossz döntést, amelyben egy kicsit Ön is részes. Ezzel nem még nagyobb terhet akarok a lelkére tenni, csak azt megvilágítani, hogy a magunk sorsának mi vagyunk a kovácsai. Ön nagyon nehéz családi életet és körülményeket kapott. Hihetetlen csoda, hogy mégis az Úrral él, hogy tud hinni, imádkozni. Ezzel az ajándékkal kell élnie, tovább vinnie, ezen az úton kell fejlődnie. Kérésében ne tanácsot akarjon adni az Úrnak, hogy mit tegyen az Ön életével, hanem bölcsességet, a Szentlélek megvilágosítását kérje, hogy megtalálja, mit kell tennie. Azért is kell Önnek nagyon ez az isteni megvilágosítás, mert emberileg alig-alig látszik kiút a jelenlegi helyzetéből. Ezért kérje ezt Istentől. Ezt kérje leginkább! De legyen türelmes is! Ha nehéz is, higgye el, hogy ez teszi értékessé az életét. Nem kizárt, hogy a szüleiért is szenved, ezzel a miattuk és tőlük átvett szenvedéseivel tudja őket közelebb vinni saját üdvösségükhöz. Rejtélyes dolgok ezek. Továbbra is azt mondom, tehát, bízzék bátran az Úrban, és kérjen bölcsességet a helyes döntésekhöz. Továbbra is imádkozom Önért, hogy megkapja, mégpedig minél hamarabb, ezt a megvilágosodást.
Kedves Lelkiatya! Miért van az, hogy eltér egymástól a napi evangélium a rómaiaknál és a görögöknél a katolikus Egyházon belül. Lehetne egységessé tenni vagy az hiba volna?
Nem tudom megmondani, hogy a II. Vatikáni zsinat előtti szentírási szakaszok milyen beosztás szerint voltak rendezve. Azt tudom, hogy a most használt mai római katolikus rend a 60-as évek táján készült, legalábbis a zsinat lezárta után. Ezzel szemben a görögkatolikusoknál használt szentírási jegyzék a XIII-XIV. századra vezethető vissza. Akkor rögzült a mai rendszer, amelyet az ortodoxok (görögök és szlávok) használnak. Nem lett volna indokolt, hogy a teljesen a liturgikus rendhöz igazodó beosztást egy attól idegen, a XX. század második felében megalkotott rendszerhöz igazítsák. Ezért van különbség a görög- és római katolikus szakaszbeosztásban. De nincs is arra gondolat, igény sem szükség, hogy ezt a kettőt egységesítsék.
Kedves Lelkiatya! Tőlem érkezett a levél az önkielégítés bűnével kapcsolatban. Magam is úgy látom, hogy valamelyest a hiúságnak is szerepe van mindebben, de nem csak annak. Tény, hogy az ember bűnös természetű, de ha már többször is heteken keresztül sikerült legyőznöm a kísértést, akkor elvileg ezután mindig képesnek kell lennem rá, nem így van? Ha valami egyszer sikerül, sikerülhet máskor is és ha jól gondolom, akkor minél többször győzök a bűn felett, annál könnyebb lesz és akár örökre is legyőzhetem egy folyamatos fejlődés eredményeképpen. Szégyenkezve-szomorkodva írom, hogy sajnos ma este megint bűnbe estem. Pedig nagyon közel jártam ahhoz, hogy győzni tudjak. Már épp azt gondoltam magamban, hogy milyen jó, hogy sikerült, jajj de örülök neki, de aztán nem sikerült. A hiúságom mellett viszont az Isten iránti engedelmesség is ösztönöz a küzdelemre. Hiszem, hogy engedelmeskedni kell neki, ez valahol természetes is hiszen nélküle semmi nem lenne, mi sem lennénk és nem lenne megbocsátás. Jézus is azt mondta, hogy legyünk tökéletesek mint az Atya, aki bűnös vágyat érez, már paráználkodott az ő szívében, aki szereti őt, megtartja a parancsait. Az ember nem Isten, de Jézusnak minden bizonnyal igaza volt, amikor azt mondta, tökéletesek legyünk. Ha nem is sikerül, de törekedni kell erre, ugye? A bűnös vágy mint paráználkodás, ezt ő férfi és nő között értette és nem önkielégítésre, de ez is úgy működik, hogy már a gondolatnál kezdődik az egész dolog és a cselekedet már csak a következmény. Azt akarom ezzel mondani, hogy ezen logika alapján küzdeni kell a cselekedet ellen. A vizet hordó tanítvány esetét értem és nem is állhat olyan távol tőlem, de ha egymás után állandóan igyekszek legyőzni a bűnt, akkor előbb utóbb muszáj eljutni oda, hogy megszabadulok tőle, de ehhez az kell, hogy magasra tegyem a mércét és keményen küzdjek ellene, de ezzel meg valahogy együtt jár az is, hogy ha nem sikerül, akkor bosszant és makacs leszek, mondván, csak azért is győzni fogok. Ez most akkor helyes vagy helytelen? Értem a magyarázatokat, a tanítvány és a kosár példáját de mintha lenne itt valami ellentmondás is vagy én értek félre valamit? Ami a leginkább motivál és szerintem a hiúságomat is ez okozza, az a Jézus iránti mély szeretetem. A tetteim által tudom neki leginkább kifejezni, hogy szeretem és hogy tényleg nem a semmiért hiszek benne, hálás vagyok neki mindenért, megmutatni hogy valóban megváltoztam miatta. Más bűneimmel már teljesen szakítottam és ez is neki köszönhető, a reménynek amit kapok tőle és a szeretetnek iránta. Logikus lenne, hogy akkor ettől a testi bűntől is szabaduljak meg végleg. Minden önkielégítési kísértésnél az egyik első gondolatom az, hogy bebizonyítom neki, hogy szeretem, fontosabb nekem mint a testi vágyaim, a bűneim, nem akarom elárulni őt, nem szeretném elszomorítani. Ennek továbbgondolása az, hogy tudom min ment keresztül mindenkiért és úgy gondolkodok, hogy ha ő azon a sok szenvedésen, kísértésen, megpróbáltatáson keresztülment és kibírta, akkor én is megtehetek érte ennyit. Nem élem át ugyanazt amit ő, de a magam életében megtehetem érte ugyanazt, amit ő értem. Nem vagyok vele egyenlő, neki nincs is szüksége rám, nem én mentem meg őt hanem ő engem, de ha ezzel bizonyíthatom a szeretetem, a hálám, örömet okoznék számára, akkor megtenném nagyon szívesen. Ha már soha nem lehet teljes a hálám, mert olyannyira okom van hálásnak lenni, hogy azt kifejezni teljesen soha nem lehet, Isten kegyelme akkora, hogy nem lehetünk mi emberek elég hálásak, akkor legalább ami tőlem telik, azt kellene megtennem. Ez az oka annak, hogy annyira meg szeretnék szabadulni. A hiúság is, de az a hiúság a szeretetből fakad. Csak magam miatt annyira nem lenne fontos, mert az önkielégítés nem rossz érzés, magam miatt nem érezném szükségét leküzdeni, de Isten már más. Miatta megéri bármi. Említettem, hogy a hiúság a szeretetből fakad. Ez alatt azt értem amit írtam, hogy a Jézus iránti szeretet kifejeződése többek között a győzelem a bűn felett és a szeretetem a lehető legjobban akarom kifejezni. Hadd mondjak egy példát: van egy szerelmes férfi, aki udvarol egy nőnek, esetleg a férje és mindent meg akar tenni, hogy lenyűgözze a nőt, kimutassa a gyengéd érzéseit, örömet szerezzen, bókol neki, virágokkal halmozza el, türelmes és kedves vele, biztonságot nyújt, lehozná neki a csillagokat az égről ahogy mondani szokás. Minden lehetséges módon kifejezi az érzelmeit, akár anélkül, hogy a nő elvárná tőle. A nő örül egy csokor virágnak is, de a férfi szívesen ad neki három csokorral is, mert ki akarja fejezni mit érez. Vagy: Tegyük fel elmegy a randira, de sokáig tart az utazás odáig és a virágcsokrok addig veszítenek szépségükből a nagy meleg és vízhiány hatására. Így is oda tudja adni, de azért zavarja, hogy már nem olyan tökéletesek, frissek, mert a legjobbat akarja annak, akit szeret. Úgy érzi, a legjobb jár a szerelmének és a maximumig meg akar tenni mindent érte, amit tud. Ilyesmit érzek én is Jézus iránt, ez a férfi és nő közötti randizás itt nem állja meg a helyét de kifejező. Ezen a téren van inkább egy hiúság bennem, hogy én annyira maximálisan ki akarom neki fejezni és szeretném ha elégedett lenne velem. Ma azon gondolkodtam, hogy egyébként a bűn a szabad akaratunk döntése-e. Ádám és Éva is szabad akaratukból követtek el bűnt. A gyilkos is szabad akaratából gyilkol szinte mindig. A megcsalás is szabad akarat, mert a csábító személy akármilyen szép lehet és bármilyen erotikus nézései, szavai, viselkedése lehet mert ha a másik eldönti, hogy nem fekszik le vele akkor sem, akkor nem fogja megtenni. Az embernek a gyengeségét kell leküzdenie, erősnek kell maradnia, felül kell emelkednie. Igen ám, de ebből nem az következik, hogy az ember mindig ellent tud állni a bűnnek ha komolyan akarja és ha nem sikerül, akkor az annyit tesz, hogy nem elég erős az akarata tehát az történik amit említettem, hogy teljesíthetne jobban is, nem lehetetlen számára, csak nem nem sikerül neki, pedig sikerülhetne? Ne haragudjon kérem, amiért hosszasan írtam és sokat kérdezek. Szeretnék megérteni mindent és egyúttal szerettem volna feltárni az érzéseim.
Egyrészről nagyon megható, ahogyan Ön az Isten iránti szeretetről beszél, ahogyan gondolkodik erről. Ez nagyon szép és ígéretes. Ebből fakad a jóra törekvése is. Ezt egyáltalán nem vonom kétségbe. Mégis, ha megengedi, hozzáteszem, hogy azt érzékelem, ebben a hosszas leírásban túl sokszor van szó Önről, és kevésbé az Istenről. A randira készülő szerelmes pár képe is nagyon jó, találó, szemléletes. De ebben a kis példaszerű történetben nem jelenik meg az, hogy a leány hogyan fogadja a szerelmes ifjú törekvését. Tegyük föl, elhervadt a virág a hosszú út alatt, és ez elszomorítja a fiút. És a leányt? Szerintem, ha a leány is éppen annyira szerelmes (sőt, esetünkben a másik szerelmes maga Isten, tehát ő sokkal-sokkal jobban szeret!), akkor észre sem fogja venni a virág kókadtságát, hanem pontosan belelátja szerelmesének áldozatait, amivel idáig elhozta. Ezzel a magyarázattal próbálok utalni arra, hogy még mindig nem kap elég hangsúlyt az Ön gondolkodásában az Isten szeretete. Nem mondom, hogy nem ismerné, hogy nem számol vele, hogy nem veszi komolyan. Dehogy. Nagyon is érezhető, hogy ez Önnek is fontos. Meglátásom szerint azonban az Isten szeretetére, cselekvésére, hatalmára kellene jobban figyelnie. Ezzel együtt is én ugyanarra bíztatom Önt, mint ami Önt is hajtja: a legjobbat, a legtisztábbat akarja adni Istennek. S ezért érdemes minden egyes pillanatban megküzdeni, hogy bűnnel ne szennyezze be a kapcsolatukat, a szerelmüket. Küzdjön tovább! S meglátja, el is jön majd az az idő, amikor teljesen le tudja tenni ezt a bűnt. De ez még várat magára. Ezt maga Isten fogja megadni Önnek, ajándékba. Amikor már úgy látja, hogy eleget harcolt érte.
Kedves Lelkiatya! Jó tíz napja történt, hogy egy egyházi személy, az egyik templomban, egy hivatalos szertartás alatt, egy kisebb csoportnak bemutatta a templomot, kvázi idegenvezetést tartott. Számomra ez megdöbbentő volt. Nem értettem, hogy ezt miért teszi. Szerintem vagy a szertartás előtt, vagy utána kellett volna ezt tenni. Kíváncsi vagyok az Ön véleményére. Helyesnek tartja ezt?
Én is láttam. Annyi pontosítást teszek, hogy az idegenvezetés a templomon kívül volt, a templomba csak rövid időre mentek be, hogy megnézzék a kegyképet és az ikonosztáziont. Minden bizonnyal a vendégek között többen imádkoztak is. Egyáltalán nem tartom rossznak, sőt, nagyon természetesnek tartom, hogy szabadon vegyünk részt a szertartásainkon. Minden bizonnyal nyugati hatásra van sokakban olyan érzés, késztetés, hogy a templomban az imádságok során ne legyen járkálás, mindenki ugyanazt imádkozza, mindenki egyformán viselkedik: áll, ül vagy térdel. A keleti templomokban és szertartásokon ez másként van. Ott ezen a téren sokkal nagyobb a szabadság. Miközben folyik a szertartás, aközben nagyon sok minden más is történik. Ebből az alapállásból közelítve meg, én nem tartottam megbotránkoztatónak, hogy paraklisz éneklése alatt bejöttek a vendégek, szétnéztek, kicsit imádkoztak, volt, aki fölment a kegyképhöz. Utána pedig, minthogy nem erre a szertartásra mentek, hanem egy Máriapócson rendezett konferenciára, e rövid látogatás és imádság után tovább mentek.
Kedves Lelkiatya! Hogy kell a bunkó és agresszív emberekhez viszonyulnunk? Egyszerűen nem tudom kezelni őket... Válaszát előre is köszönöm!
Aki így viselkedik, annak nagy belső zavarai, bizonytalanságai, feszültségei vannak. Biztosan nem cserélnénk vele, nem így van? Nem merem mondani, hogy adjon hálát azért, hogy Ön nem ilyen, mert ez egyenesen az a farizeusi magatartás volna, amelyet Jézus súlyosan elítélt. Mégis őszintén megköszönheti, hogy a szüleinek, a környezetének köszönhetően, vagy akár saját erőfesztései eredményeképpen Önnek egészen más az értékrendje. Szánja és mint rászorulót szeresse ezeket az embereket. Ne azt nézze, hogy Önre mit mondtak, Önnel hogyan bántak. Persze, kellemetlen ez, tudom, de messze nem annyira rossz, mint ha Ön is így viselkednék. A türelem segíthet ebben. Nagy türelmet kell magunkra erőltetnünk, hogy ne a sértett magatartás jöjjön ki belőlünk, hanem ez a bölcs nyugalom, amely nem azzal foglalkozik, hogy ő milyen sebeket kapott, hanem, hogy ő mivel tud segíteni másokon. Akár épp azokon, akiktől a sebeket kapta.
Kedves lelkiatya köszönöm a segítséget, a tanácsa alapján meggyóntam és azóta sokkal nyugodtabb vagyok és jobban érzem magam. Jó érzés hogy úgy letettem a bűneim "minden más bűnt is megbánok...." még egyszer köszönöm
Istennek legyen hála!
Dicsoseg Jezus Krisztusnak ! Kedves Lelkiatya cshotki karkotott honnan tudok be szerezni .?
Fontos tudnia, hogy ez nem karkötő - még ha annak látszik is. Csak akkor viselje, vagy olyannak ajándékozza, aki imádkozni is tud vele. Pécshöz legközelebb csak a budapesti boltunk van a Molnár u. 3. szám alatt. De ha Öntől távol van a pesti, Miskolci, nyíregyházi, debreceni bolt, akkor a legközelebbi helyi parókust szólítsa meg, és ő biztosan segíteni fog ebben.
Kedves Lelkiatya! Körülbelül 2 hete tettem fel egy kérdést a gőgös, hitet megvető emberekkel kapcsolatban. Eddig még nem kaptam választ Öntől. Annyira nem volt keresztényhez méltó, amit kérdeztem? Tudom, hogy szánni kellene az ilyen embereket, és imádkozni értük, de sokszor nem vagyok rá képes. Ők egymás között jól elvannak, engem pedig levegőnek néznek. Köszönöm szépen a választ.
Bocsásson meg, hála Istennek sok kérdés érkezik, én meg nem érkezem mindre válaszolni. A kérdése teljesen helyes volt, jogos és érthető. S lám, még a választ is tudja. Most már csak a megvalósítás van hátra. Könnyen lehet, hogy azért nehéz szeretnie őket, mert Ön sem szereti önmagát eléggé, még nincs meg a kellő önbizalma. Úgyhogy ne ezekre a környezetében lévő emberekre tekintsen, hanem saját magára. Sőt, kifejezetten azt tanácsolom, hogy ne tekintse ezeket az embereket mércének, mérvadónak. Hogy ők mit gondolnak Önről, az teljesen mindegy. Hogy mit súgnak össze Önről a háta mögött, annak semmi jelentősége nincsen. Ez őket mérgezi, Önt pedig teljesen érintetlenül hagyja. Erre vértezze föl magát, hogy érintetlen legyen a lelke mások véleményétől. Lehetetlen? Dehogyis! A legkézenfekvőbb magatartás. Ki a mérce? Krisztus. Ne adja alább! És Krisztus szereti Önt így, ahogy van? Elképzelhető, hogy Krisztus Önt lenézné, megalázná? Ezért hát őrá tekintsen. Amikor éppen valami bántást kap az emberektől, akkor Krisztus jusson eszébe. Ne a szenvedő Krisztus, hogy "ő is ezt kapta", hanem a megdicsőült Krisztus, aki mindezeken az emberi gyarlóságokon diadalmaskodott. Ön ehhöz a győztes Krisztushoz tartozik. Mit törődik azzal, hogy sok tudatlan ember, akik erről mit sem tudnak, hogyan kuncognak egymás között. Igen, imádkozzék értük! Hogyhogy nem képes? Mondjon el értük egy üdvözlégyet, és az Istenszülő majd kisegíti Önt. Szóval ne az emberekre, hanem a szerető Istenre nézzen!
Tisztelet Lelkiatya! Kérem segítsen! Nem tudok a bűn kötelékéből el szakadni peddig ez a vágyam lenne most a leg nagyobb! A helyzet nagyon sarokba záró! Mit tanácsol mit imatkozzak ? Mert nagyon szenved a lelkem minden nap e helyzet miatt!
Nem a mit, hanem a hogyan a fontos. Hitel és bizalommal imádkozzék. Bízzon abban, hogy az Úr szereti Önt és meghallgatja. Még akkor is, ha ennek hosszú időn át nincs látszatja. Alapvetően nem az a fontos, hogy ne kövessen el bűnt, hanem, hogy ne inogjék meg a szeretete és bizalma az Úrban. Higgye el, ez fontosabb, mint a bűntelenség. Persze, minden erővel törekedni kell a bűn elkerülésére. De ennél sokkal jobban arra, hogy másokat megsegítsen, és még sokkal jobban, hogy szeressen, Istent és embert. Hogy szenved a lelke az elkövetett bűn miatt, ezt megértem. Ez jogos és helyénvaló. Semmiképp sem arra bíztatom, hogy vegye félvállról ezt a helyzetet. Nem, vegye nagyon is komolyan, de ne önmaga miatt. Ne a szégyenkezés vezesse, hanem az Isten iránti szeretet. Persze, elhiszem, hogy őt nem akarja megbántani, őt nem akarja megszégyeníteni ezekkel a bűnökkel. De higgye el, Isten Önt így is szereti. Ez nem fontosabb? Legyen tehát hálás, örüljön ennek az ingyenes szeretetnek. Hálás szívvel majd könnyebb lesz a bűntől szabadulni, mint zaklatott lélekkel. Akkor fog tudni Isten is segíteni Önnek.
Kedves Lelkiatya! Az, hogy egy pap érvényesen tudjon gyónásokat meghallgatni, nem feltételezi azt, hogy ne legyen felfüggesztve? Persze halálveszélyben egy felfüggesztett pap is érvényesen gyóntathat. Válaszát előre is köszönöm!
Igen, alighanem erre vonatkozik a kitétel, hogy egy felfüggesztett pap, ha érvényesen van fölszentelve, lehet, hogy nem megengedetten, de érvényesen oldoz fel. Halálveszély esetén pedig megengedetten is.
Tisztelt Lelkiatya! Sajnos töbször előfordult már hogy a gyónás után feladot elégtételt elfelejtettem elmondani ez a mulasztásom érvényteleniti a gyónásomat??? Válaszát előre is köszönöm!!! Ildikó
Kedves Ildikó! A gyónás utáni feloldozás része a penitencia megadása. Régebben úgy mondták "kiszabása", mintha valami büntetés volna. Mondják "elégtételnek" is, ami megint azt sugallja, hogy a feloldozás után még valami elégtétellel is helyre kell tenni a bűnöket. Ma már inkább gyógyító aktusnak tekintjük a penitenciát, amely segít a tovább lépésben. Olyat kell adni, amely segíti a bűnbánót, hogy ne térjen vissza a korábbi bűneihez - már amennyire ez lehetséges. Ez a szemlélet azért is fontos, mert a penitencia előre tekint, nem hátra. A gyónás a feloldozással befejeződik, a penitencia a továbblépést segíti. Tehát nem teszi érvénytelenné a feloldozást, ugyanakkor mégis szerves része a bűnbánattartásnak. Mindenképpen pótolni kell. Abban az esetben, ha valami ok miatt a gyónó nem emlékszik arra, hogy mi volt a penitencia, esetleg nem értette azt, és nem mert vagy nem tudott visszakérdezni, akkor önmagától is elvégezhet valamilyen cselekedetet. Esetleg azt, amit az előző gyónásakor kapott. De mindenképpen el kell végezni. Legközelebbi gyónáskor pedig a bűnök között meg kell említeni, hiszen ennek elmaradása arra utal, hogy a bűnbánat nem volt olyan odaadó, mint kellett, mint lehetett volna.
Kedves Lelkiatya! Fontolgatom, hogy valamilyen szinten megtanuljam a héber vagy az arámi nyelvet. Esetleg mindkettőt, bár az túl sok időt venni igénybe. A héber esetében még nem döntöttem el, hogy ó-vagy újhébert tanulnám, de a modern hébernek talán az lenne az előnye, hogy a mai világban valamennyire használható, lehet héber nyelvű internetes honlapokat olvasni, szépirodalmi műveket, anyanyelvi beszélőkkel kommunikálni és ha jól beszéli valaki, akkor akár a munkában is használni. Az óhéber nyilvánvalóan az Ószövetség olvasásához jó, ha abban szeretnék elmélyedni. Az arámi nyelvnek nem sok hasznát venném, csak hallás után tetszett meg a szépsége és az a tény, hogy a Mi Atyánk is eredetileg arámiul volt és Jézusnak ez (volt) az anyanyelve, ez inkább érzelmileg hat rám. Egy időben az ógörög iránt is érdeklődtem, biztosan érdekes lenne az Újszövetséget eredeti nyelven olvasni. Nem tudom, érdemes lenne-e valamelyiket megtanulnom ha érdekel és melyiket célszerű választani. Ön egyáltalán javasolná-e nekem, hogy próbálkozzak vagy ha nem akarok az egyházban dolgozni, akkor inkább hagyjam az egészet? Meg lehet tanulni ezeket a nyelveket egyedül? Az nem jöhetne szóba, hogy tanárral tanuljak. Jelen helyzetben nem tudnék erre is pénzt áldozni, sok egyéb kiadásom van. A latin és ógörög nyelvekhez sok anyagot találtam az interneten magyar nyelven, teljes könyveket is le tudtam tölteni. Az ógörög nyelvben, legalább az alapokban esetleg egy ismerősöm tudna segíteni, de ő alapvetően nem ezzel foglalkozik, a munkája mellett nem hiszem, hogy beleférne neki engem tanítani és nem is használja a nyelvet, csak egyetemista korában tanulta 10-15 éve. Az arámihoz angol nyelvű könyveket találtam és egy magyar nyelvű tankönyvet, az viszont úgy van megírva, hogy héberül eleve tudni kell, mert arra épül és úgy veszi, hogy a tanuló már a héberből sok mindent ismer ezért bizonyos dolgokat nem magyaráz el. Ez is egy fontos kérdés, hogy ha arámiul szeretnék tanulni, akkor mindenképpen kell-e héberül tudnom. A letöltött könyveim alapján azt mondom, hogy nem, mert az angol nyelvű anyagok nem építkeznek a héberre, de nem tudom. Azt igazán nem merem feltételezni, hogy héberül és arámiul tanulni is lenne időm/energiám, de tételezzük fel, hogy szeretném tanulni mindkettőt, persze egyedül. Nagyon összekeverném őket a hasonlóságuk miatt vagy azért meg lehet különböztetni őket? Jó nyelvérzékem van, öt idegen nyelvet tanultam már. Többek között franciát és olaszt is, azok hasonlóak, de nem kevertem össze őket. Oroszt is tanultam, a cirill betűk nagyon könnyen mentek. Az ókori nyelvek és a modern héber biztosan sokkal nehezebbek, ezért nem tudom, próbálkozzak-e és melyikkel. Anyagi hasznot nem várnék a tanulástól, ezek közül csakis a modern hébernek lehet bármilyen anyagi haszna de a többinek semmi. Az egyszerű érdeklődés vezérel és a szent szövegekhez, Istenhez közelebb kerülés.
Merész vállalkozás, minden elismerésem! Láthatóan Ön tehetsége van a nyelvek megtanulásához, ezt érdemes is kihasználnia. Azt az egyszerű tanácsot tudom adni, hogy haladjon lépésről lépésre, egyszerre ne fogjon bele több dologba. Leginkább a bibliai görög nyelvet tudná legjobban hasznosítani a lelkiéletében. Kezdje ezzel. Ha már jól megy, tudja olvasni és fordítani az Újszövetséget, akkor érdemes belevágni a héber nyelvbe. Itt is fontos, hogy a bibliai hébert válassza, hogy minél jobban értse az ószövetségi szövegeket is. Majd ezután érdemes belevágni az arám nyelv tanulásába. Hogy ezt lehet-e tanár nélkül, nem tudom. Talán az Ön képességein és elszántságán múlik. Sok sikert!
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy tudna e segíteni abban hogy mit tegyek hogy le tudjam tenni a bűneim azokat is amikre nem emlékszem? Olvastam egy cikket ahol azt írták hogy a bűnöket számuk szerint is meg kell gyónni. Én közel 20 évig nem gyóntam és nem is foglalkoztam Istennel, aztán a gyermekem betegsége miatt visszatértem Istenhez, de csak simán meggyóntam azokat a bűnöket amikre emlékszem de nem mondtam el hogy hányszor követtem el. Így nem érvényes és szentségtörést követtem el? Azt is írták hogy nem elég megbánni ha nincsenek rendesen meggyónva az összes akkor nem érvényes. De én nem emlékszem arra hogy pl hány misét hagytam ki, hányszor hazudtam vagy hány önkielégítést követtem el, és vannak olyan bűnök amiket nem tudtam hogy bűn... Kérem segítsen mert így csak félek áldozni. Hiszen ha halálos bűnben áldozni mész az szentségtörést jelent amit szintén meg kell gyónni, de ha meg nem áldozok amikor lehet a miséken akkor nem érzem teljesnek.
Képtelenség a bűneinket a szentgyónásban számuk és fajuk szerint mindet felsorolni. Azt kell elmondani, amit jó lelkiismerettel fölkészülve föl tudunk idézni. A végén pedig hozzá kell tenni: minden más bűnt is megbánok, amelyekre nem emlékszem, vagy észre sem vettem. Ennyire egyszerű! Isten a bűnbánó szívet kéri tőlünk, nem a bűnök precíz felsorolását. Azt javaslom Önnek, ha van bizonytalanság a lelkében, hogy minden bűnt meggyónt-e, hogy a legközelebbi szentgyónása alkalmával ezzel a mondattal zárja le a gyónását, amit itt írtam: "minden más bűnömet is..." Ezzel egyszer s mindenkorra lezárhatja a múltját, Isten végtelen kegyelmének tengerébe vetve korábbi bűneit. Önt a Szentlélek vezeti abban, hogy szeretne minden szent misén megáldozni. Kövesse is ezt. Adjon hálát az Úrnak, hogy visszavezette Önt a hithöz, sőt még mélyebb hitet adott Önnek, mint korábban valaha volt.
    ... 110 111 112 113 114 
115
  116 117 118 119 120 ...