Tisztelt lelkiatya!
Tudomásom szerint ma római katolikus fiatalembert nem lehet felvenni görögkatolikus szemináriumba, tehát nem lehet belőle görögkatolikus pap. Azt azonban nem értem, hogy ennek a fordítottja miért lehetséges. Sivadó Balázs szalézi szerzetes lett, Tóth László Gábor a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye papja. Hogyan lehetséges ez? Mind a két fiatalember görögkatolikus papcsaládból származik. Tudom, hogy korábban Tóth Konstantin bencés szerzetes lett, de akkor nem volt Magyarországon keleti szerzetesrend.
Várom válaszát.
Érdekes módon mind a kettőre van példa. Vannak római katolikus papok, akik keresztelésüknél fogva korábban görögkatolikusok voltak, és fordítva is, vannak görög papok, akik korábban római katolikusok voltak. Általában nem pártolja az egyház ezeket a váltásokat, dehát minden emberi élet és sors különböző. Isten hatalmas tervébe mindezek beleférnek.
Kedves Lelkiatya!
Tudna nekem ajánlani olyan oldalt ahol Gábriel arkangyalrol olvashatunk vagy éppen arrol hogy hogyan lett angyalbol ördög ?
Nem is hallottam még erről a butaságról, hogy Gábriel angyal ördöggé lett volna. Bárhol is olvas effélét, nyomban dobja el, mert semmi értelme, semmi alapja nincsen. A Bibliában - emlékem szerint - két, illetve, ha úgy tetszik, négy helyen találunk említést Gábriel arkangyalról (Dán 8,16 és 9,21, valamint Lk 1,19 és 1,26). Szerintem csak ezt olvassa, más, róla szóló írással nem érdemes foglalkozni.
Lehet, hogy vannak még apokrif iratok, amelyek megemlítik Gábrielt, de azokat is óvatosan kell kezelni, azok már nem részei a kinyilatkoztatásnak.
Tisztelt Lelkiatya!
a gyermekem óvodaba ár, fellépnek a ludas napokon de én nem akarom hogy fellépjen mert az soba kerül mert mint gyerek mindig kér dolgokat ö is es a testvére is . Tavaly is porul jártunk ebbe a drágaságba nincs hasztalan dolgokra pénzünk hogy költekezünk..... hogy közöljem finoman az ovonovel hogy nem akarom hogy szerepeljen ,azt nem akarom hogy megtudják hiogy nincs pénzünk mert az egyik ovono nagyon gazdag csaladbol szarmazik a másik meg nagyon szószátjár...
Ez, bizony, nagyon nehéz kérdés. Én arra bíztatom Önt, hogy ne szégyellje a szegénységüket. Sőt, legyen rá büszke. Nem a világ szemében kell megfelelnünk, hanem Isten szemében. S erre készítse föl, erre tanítsa a gyermekeit is. Ha most szégyenkezés épül be a lelkükbe a szegénységük miatt, akkor egész életükben arra hajtanak majd, hogy anyagilag minél jobb körülmények közé kerüljenek. Ez hatalmas csapda, öngyilkos folyamat. Tudom, nehéz pillanatok ezek, amikor a gyermeknek szembesülnie kell, hogy valamiből kimarad, ami annyira kedves, tetszetős volna, dehát erre is meg kell tanítanunk a gyermekeinket, hiszen életük során sok ilyen helyzetet kell majd átélniük. Szerintem sem az óvónénik, sem a gyermeke előtt ne szégyellje bevallani, hogy anyagi körülményeik miatt nem engedhetik meg magunknak ezt a rendezvényt. Tisztában vagyok azzal, hogy ez nagy szomorúság a gyermeknek, de a jó szülői hozzáállás ezt is a lelke fejlődésére tudja fordítani. Ugyanakkor, ha föltárja ezt az óvónéni előtt, és kapnak segítséget akár az óvodától, akár más személyektől, akkor ne röstellje elfogadni. Más alkalommal majd Önök segítenek másokon. Ez a nagyobb emberi méltóság, elfogadni a segítséget, mint büszkeségből visszautasítani.
Tisztelt lelkiatya!!! Bele kezdtem egy 3 napos böjtbe ami csak kenyéren és vizen való táplálkozásból áll illetve a Rózsafűzérek elmondásával De sajnos nagyon kevés kenyeret bírtam vízel megenni így másnapra finoman szólva össze rókáztam magam illetve elkezdtem remegni és még az imádságokat se tudtam teljesíteni!!!! Egyszóval belebuktam és most az Úr Jézus valamint a Szűz Anya előtt szégyenbe maradtam Tisztelendő úr szerint mi történhetet??? illetve hogyan tudnám jóvá tenni a történteket az Úr Jézus előt??? Válaszát előre is köszönöm Ildikó.
Kedves Ildikó! Az történt, hogy olyan fogadalmat tett, amelyre nem volt fölkészülve. Az Úr minden bizonnyal értékeli az Ön elszántságát, de bölcsességre is inti. Illetve maga a természet követelte meg a magáét. Ha előtte megkérdez, bizonyosan nem tanácsoltam volna ezt a fogadalmat. S vélhetően más lelkiatya is így van vele. Érdemes ezeket megbeszélni előtte, áldást kérni rá. Akkor tanácsot is kap hozzá, meg az áldás révén lelki erőt is. Most már ezzel Önnek nincsen dolga, csak a tanulságok leszűrése. Ne érezze azt, hogy még tartozik két nappal. Magát a szándékot nagyra értékeli az Úr, ez egészen biztos, de higgye el, nem kéri ezt Öntől. Vagy ha igen, akkor annak megvalósítása még elég messze van, erre hosszasan föl kell készülni. De még csak ezt sem tanácsolom. Nem a három napos kemény böjttel fog közelebb kerülni az Úrhoz, hanem a rendszeres napi apróságokkal, amelyekben megélheti Isten jelenlétét. Erre sokkal inkább érdemes törekedni, mint ilyen cudar böjtre.
Tisztelt Lelkiatya! Olvasom Koszter atya: Lépcsőima c. könyvében: "A kora ifjúságától késő öregségig kötelező teljes nemi megtartóztatás a papnak egyik legkeményebb testi próbája, öreg papok ezt már nem értik így, mert rajtuk már beteljesedett a miséhez öltözködőnek imája: ?exstingue in lumbis meis humorem libidinis?; de bezzeg a fiatal férfiszervezetet sok gyötrelmes órán át megropogtatja a küzdelem a vággyal és a benne feszülő ?más törvénnyel?, amely ?küzd értelme törvénye ellen?. Akiben akár öröklési, akár egyéb okból a normálisnál erősebb az erotikum üteme vagy nagyobb a szexuális érzékenység, fel nem szentelném papnak! Nem azért, mintha komoly lelki erőfeszítéssel le nem győzhetne bármilyen erős kísértést is; hanem, mert az önmagával birkózás túlságosan sok energiáját leköti, az önmagára vigyázás bénítja apostoli tevékenységét, és mert a bukás veszedelme mégiscsak állandóan fölötte lebeg. Normális erejű szexuális ösztön könnyen zabolázható; a rendkívüli érzékenység azonban elzárja a papi pálya útját. ?Melius est nubere, quam uri!? (1Kor 7,9) Itt is vigyázz, túlzásba ne csapj! A pápai enciklika világosan beszél: alkalmatlannak mondja papi pályára azt, ?aki az érzékiség iránt fogékony, és hosszú tapasztalatban nem mutatja képességét az ellenállásra?. Normális, egészséges ember normális ösztönéletének fékre fogásáról van szó."
Kérdésem, hogy aki felismeri magát ebben, tehát a túlzott érzéki természetet, az inkább mondjon le a papi vagy szerzetesi hivatásról? Tisztaságban élek, nem maszturbálok, de kétségtelenül gyakran "égek" (1Kor 7,9), szinte állandó erőfeszítés az utcán, hogy ne bámuljam meg a nőket. Eddig azt hittem, hogy ezt lehet szublimálni, és bizonyos értelemben még segíthet is az Istennel való kapcsolatban, Szerb Antal ismert szövege szerint: "? Édes, a lélekben az ellentétek egymás mellett vannak. Nagy aszkéták nem hideg és szenvtelen emberekből lesznek, hanem a legtüzesebbekből, azokból, akiknek van miről lemondaniuk. " De most elbizonytalanodtam. Köszönöm.
Ne bizonytalanodjék el! Ezt semmi nem indokolja. Egyrészt igazán nehezen meghatározható, hogy ki az, akiben "erősebb az erotika üteme vagy nagyobb a szexuális érzékenység..." Minden egészséges emberben erős, igaz, különböző intenzitással megjelenve. De még egyetlen emberben is is hol erősebben, hol gyöngébben jelentkezik. Ennek alapján tehát nem lehet megállapítani, hogy az illető alkalmas-e papnak vagy sem. A Koszter atya által megírt könyv még az 50-es évek előtt íródott. Azóta a közéletben annyira átszexualizálódott az emberek gondolkodása, amennyire ez akkor még elképzelhetetlennek tűnt volna. Mára pedig már sajnos súlyos valóság. Az emberek öltözködése, a közbeszéd, a reklámok sokkal szemérmetlenebbek, mint 70 évvel ezelőtt. Ez is okozza, hogy ma sokkal nehezebb megtartani a testi tisztaságot, mint korábban. Persze, akkor is nehéz volt, erről is beszél az idézett szöveg. De nem hiszem, hogy Önt túlzott érzékiség jellemezné. Sokkal inkább egészséges ember, aki érzékeli a világot maga körül. Most is igaz, amit régebben gondolt, hogy a szexualitást lehet bekapcsolni a lelki küzdelmekbe és erőt kovácsolni belőle. Ez a szublimálás. Az elfojtás nyilván téves próbálkozás volna. Nem is lehet, meg balul is üt ki. A Szerb Antal idézet is találó a mai napig. Úgyhogy, küzdjön tovább bátran és nyugodtan. Bízzék Isten erejében - ne a sajátjában -, és keresse meg, mit vár Öntől az Úr! Ahhoz erőt is fog adni.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Tisztelt Lelkiatya!
A mai napon a főegyházmegye honlapján az alábbi evangéliumi részlet szerepel:
Lk 7,36-50
Mondta az Úr ezt a példabeszédet: ?A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe. Amikor az emberek aludtak, jött az ellensége, és konkolyt szórt a búza közé, aztán elment. A gabona kisarjadt, és termést hozott, de a konkoly is felütötte a fejét. A szolgák elmentek a gazdához és megkérdezték: ?Uram, ugye jó magot vetettél földedbe? Honnét került hát bele a konkoly?? Az így válaszolt: ?Ellenséges ember műve.? A szolgák tovább kérdezték: ?Akarod-e, hogy elmenjünk és kigyomláljuk?? Ő így válaszolt: ?Nem, nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát is kitépjétek! Hagyjátok, hadd nőjön mind a kettő az aratásig! Aratáskor majd szólok az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!??
Elmagyarázná nekem, kedves Lelkiatya, hogy ez mit jelent pontosan? Értelmeztem én is, de szeretnék pontosítást kérni, mert lehet félreértettem. Úgy értelmeztem, hogy a jó mag, ami el van vetve a földbe, az az emberben elvetett jó mag tehát a jó tulajdonságok, Isten iránti engedelmesség, jó cselekedetek, minden, amit Jézus máshol "jó gyümölcs"nek nevez. Az emberek aludtak véleményem szerint arra utal, hogy az ember nem figyel oda, nem elég éber és ekkor veti el az ellenség a konkolyt, ami a bűn vagy kísértés, rossz cselekedetek, a "rossz gyümölcs". Jól értelmezem ezt a szövegrészt vagy itt valami másról van szó? Ezt idáig így sikerült interpretálnom, de a szöveg második részével gondban vagyok. Nem szabad a konkolyt kigyomlálni, mert a búza is távozhat azzal együtt. Ezt nem értem. Ha az előbbi logikát viszem tovább akkor azt mondja, hogy az emberből nem szabad eltávolítani a rossz gyümölcsöt, a rossz dolgokat, mert akkor kihúzzuk a jót is, de ennek meg nincs értelme, sőt. Ez így nem stimmel, hiszen az embernek a jó gyümölcsei, erényei, jó cselekedetei nem tűnnek el ha a rosszat kihúzzák. Bizonyára nem jól értettem már az elejétől. Hogyan érthetjük helyesen az idézett evangéliumi szakaszt? Most támadt még egy gondolatom: esetleg ez arról szól, hogy Jézus majd külön fogja választani a jó, hívő embereket a rosszaktól, amikor itt az ideje és addig azért nem pusztítja el a földet, nehogy a jók is elpusztuljanak a rosszakkal együtt?
Mint csaknem minden bibliai szövegmagyarázatot, azzal kell kezdenünk, hogy nem ragadhatunk le egyetlen értelmezésnél. Jézus szavai mindig végtelenül mélyek, nagyon sok mindent kifejeznek, mindegyiknél különböző szintű és szempontok szerinti értelmezés lehetséges. Ezért (is) van szükség az Egyházra, hogy hitelesítse a helyes értelmezéseket. Ebben az esetben azonban Jézus nagyon világos magyarázatot is ad arra vonatkozóan, hogy ezt a példabeszédet hogyan kell érteni. Hozzá kell tennem, hogy a honlapon ezúttal rosszul szerepelt a szakaszjelzés. Ugyanis a mai evangélium valóban Szent Lukács evangéliumából kell venni, de az ott található szöveg Máté evangéliumából való: Mt 13,24-30. Ezt azért is fontos tudni, mert Máté evangéliumában megtalálható a példabeszéd értelmezése is: "... tanítványai pedig ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Magyarázd meg nekünk a szántóföldben nőtt konkoly példázatát! Ő pedig így válaszolt nekik: Az, aki a jó magot veti, az Emberfia, a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. Az Emberfia elküldi majd angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, és a tüzes kemencébe vetik őket" (Mt 13,36-42). Ezzel együtt is azért megmarad a Jézusi szavak továbbértelmezésének lehetősége és feladata. Nekem elsősorban az ítélkezéstől tartózkodást tanítja ez a példázat. Könnyen hajlunk arra, hogy észrevegyük a hibákat a világban, az emberek viselkedésében, és a legjobb szándéktól vezérelve hajlamosak lennénk azokat nyomban kigyomlálni, hogy ne mérgezzenek, ne ártsanak. Meglepő azonban a Mindenható türelme. Láthatóan sok rossz dolgot enged felnőni, virágozni, amelyek - úgy tűnik - teljesen tönkreteszik a világot, tönkreteszik a termést. De hogy a jó dolgok, az emberek jósága, az értékek is mind megmaradhassanak, Isten inkább eltűri a rosszat. Hogy úgy mondjam, nem fél tőle. Majd lesz idő, amikor ezeket kitakarítja a világból. Abban viszont Önnek teljesen igaza van, hogy ez a türelem a rosszaságokkal szemben semmiképp sem a saját lelkünkre vonatkozik. Onnan, bizony, irtani kell, ahogyan csak tudjuk.
Tisztelt Lelkiatya!
A mai világban mi az oka a munkahelyi rossz légkörnek, a fluktuációnak? Miért fúrja ki valaki a kollégáját a munkahelyről?
Egy közösség légkörét nagyon sok minden befolyásolja. Egyik legfőbb tényező a vezető szemlélete, magatartása. Nem minden vetíthető rá, de legalábbis sok minden múlik rajta. S persze, ezen kívül még rengeteg, felsorolhatatlan körülmény is hatással van a közhangulatra. Ez ma sem jobb vagy rosszabb, mint régen volt. Ma is vannak jó és kevésbé jó helyek, mint korábban is. Természetesen minden rossz oka a bűn. Másokat megváltoztatni nem tudjuk, csak magunkat, illetve a saját felfogásunkat. Egyrészt tehát törekednem kell, hogy én minél kevesebb bűnt kövessek el, hisz ezekkel én is csak mérgezném a környezetemet, másrészt úgy kell tekintenem mások hibáira, legyen az bármilyen súlyos igazságtalanság, mint az illető gyengéjére, amely miatt nem haragudnom kell rá, hanem testvéri szeretettel szánnom, és mint rászoruló testvérért imádkoznom kell érte. Ez lehet a kivezető út az efféle helyzetből. Megváltoztatni őket nem tudom, de legalább nem rontok a helyzeten, illetve a magam békéjét is így találhatom meg a békétlenség közepette.
Tisztelt Lelkiatya!
A véleményét szeretném kérni, mert nem vagyok biztos abban, hogy bűnös vagyok-e vagy nem, elkövettem-e egy bűnt vagy nem.
Az történt, hogy tegnap este és ma reggel kísértést éreztem az önkielégítésre, sajnos bele is kezdtem ebbe a bűnös dologba, de közben tudtam, hogy nem jó, nem akarom ezt, Jézus fontosabb a saját igényeimnél, kívánságaimnál, így bár míg ezen gondolatok jártak a fejemben, addig is tettem olyat a kezemmel, amit el se kellett volna kezdeni, de végül abbahagytam, nem folytattam tovább. Sokkal erősebb vagyok a régebbi énemhez képest, van olyan is, hogy még odáig se jutok el ameddig ma reggel/tegnap este. Úgy értve, hogy egyetlen bűnös érintést sem teszek magamon. Ma és tegnap nem sikerült ez, hogy egyetlen olyan érintést se tegyek, de közben küzdöttem és végül sikerült az egészet befejeznem. Egy kis ideig gyenge voltam, de aztán hirtelen összeszedtem magam. Meg kell említenem, hogy amikor a gyenge pillanataimban voltam, akkor olyan volt, mintha a testem és a lelkem mást akarna. A testem akart valamit, a lelkem nem akarta. Nem tudom, mondhatom-e ezt, de mintha nem én akartam volna, amit részben megtettem, hanem valaki más. Nagyon örülök viszont annak, hogy heteken, hónapokon keresztül győzni tudok a kísértések felett, olykor-olykor nem is olyan nehezen. Ez változó, hogy mikor nehéz és mikor könnyű. A fő kérdésem az, hogy ma és tegnap, amikor elkezdtem, amit el se kellett volna, de aztán igyekeztem ellene küzdeni és nem hagytam, hogy a vágyaim fontosabbak legyenek, abbahagytam, nem is olyan sok idő után, akkor én bűnös voltam mert végülis elkezdtem vagy nem lettem bűnös mert végül csak sikerült abbahagynom, küzdöttem ellene, nem merültem el igazán az élvezetekben? Köszönöm ha időt szakít kérdésemre, nem tudom mi az igazság, hogy bűnös lettem ezáltal vagy nem. Isten szerint igen vagy nem?
Az első tanácsom, hogy örvendezzen és adjon nagy hálát az Úrnak a győzelemért. Minden kis és nagy győzelem fontos, és az is, hogy ezt meg is köszönjük az Úrnak. Az ő segítsége nélkül biztosan nem sikerült volna. Tehát a győzelem. De mint egy meccsen is, azért vannak hibák, elfáradások, téves lépések, még ha meg is nyerte a csapat, azért ezeket a baklövéseket sem szabad elfelejteni, érdemes a meccs elemzésekor ezeket is megvizsgálni, tanulni ezekből. Tehát a rossz mozdulatokat, elgyöngüléseket, bűnöket, amelyeket az érzékeny lelkiismeret fölismer, nem takargatni, mentegetni kell. Ha alapos gyónást végez, akkor ezeket is érdemes megemlíteni. A bűnbánatban, gyónásban elővenni ezeket a kisebb megbotlásokat olyan, mint amikor a meccs elemzésekor is előveszik és átbeszélik a hibákat. Alapvetően bűnösök vagyunk, mindig rászorulunk Isten irgalmára. Életünk során vannak kisebb és nagyobb bűnök. Ezek kicsi bűnök voltak, s ráadásul nagy győzelemmel fejeződött be. Úgyhogy kérjen bocsánatot a kisebb bűnökért és adjon nagy hálát az Istennek a győzelemért!
Tisztelt Lelekiatya!
Nagyon jó lenne, ha a templomokban lakó Krisztus egész nap, a liturgiától függetlenül is látogatható lenne, hogyha nem lennének rácsok köztünk és az Úr között! Szerintem sokaknak, akiknek nincs vallásos családjuk ez lenne kvázi az egyetlen lehetőség a csöndes egyéni imára négyszemközt az Úrral. Sőt azoknak is segítene akik szégyenlik magukat a fürkésző tekintetek között, akik érzik az Úr hívását, de még nem készek a közösségben való imára..Hiszem hogy a vaguonvédelemnél ez sokkal fontosabb, mert így ugyan egy serleget se emel el senki, de mennyivel nagyobb kár, hogy a lelkek sem tudnak vigaszt találni, és hányan elszoktak a templomtól mert úgyis zárva van. Emiatt aztân sokan máshova fordulnak segítségért, s ebben az katolikus Egyházunknak hatalmas felelőssége van. Bocsánat ha erősen fogalmaztam, és természetesen ez ökumenikus probléma, ami épp Pannonhalmán merült fel mikor kiscsoportban beszéltünk, de hátha még a szinódusi atyákhoz is eljut és kinyitattják a templomokat, hogy legyen mindig hová behúzódni a bárányoknak..
Anna
Ez sokunk vágya, papoké és híveké egyaránt. Sokszor, sok helyen próbálkoztak már vele. Éppen azért, mert abban Önnek is teljesen igaza van, hogy ez nagyon jó volna így, nagy segítséget jelentene sokak számára, még azoknak is, akik épp nem templomba járók, de legalább templomba betévedők, s nem egyszer jelentett már óriási lelki segítséget egy-egy csöndes templomi elvonulás. Az akadály és súlyos nehézség éppen az, amire Ön is utal. Sajnos - épp az említett próbálkozások kapcsán - sok rossz tapasztalat is született. Ha csak egy kehely tűnne is el, még kibírja az Egyház, de ennél sokkal súlyosabb rongálások, rendszeres lopások is történtek. A templom azoké is, akik oda rendszeresen járnak, sajátjuknak érzik, s ezek a károkozások őket is sértik, nem csak az épületet, az anyagi javakat. Volt, hogy súlyosan méltatlan dolgok is történtek egy-egy templomunkban. Szóval, ahol csak meg lehet tenni, nagyon jó, ha nyitva van a templom, de én azokat is meg tudom érteni, akik hosszú távon gondolkodva ilyen módon akarják megakadályozni a károkozásokat. Jó erről újra és újra beszélni, keresni a módját, hogy minél több helyen és minél hosszabban nyitva lehessenek a templomaink, de egy csapásra bizonyosan nem oldható meg ez a kérdés.
Tisztelt Lelkiatya!
Utóbbi félévben észrevettem, hogy az istenkapcsolatom egyre inkább a lelki vezetőmmel való kapcsolatomhoz kezd hasonulni, és sajnos ha megnemértettséggel szembesülök vagy távolságtartó ridegséggel, akkor úgy érzem az Isten is messzebb került a szívemtől és vele is elvesztettem a lelki kapcsolatot.. Tudom, hogy ez nem jól van így, hogy nem szabadna ekkora befolyása legyen a lelkivezető hozzámállásának, de sajnos mégis van és bár ezt immár felismertem, de nem tudom mit tehetnék ellene? Lelkiatya tanácsa nagyon sokat jelentene a tudatos továbblépésben, ezért ezúton is, előre is köszönöm.
Egyrészt természetes és elkerülhetetlen jelenség, hogy Istennel való kapcsolatunkat jelentősen befolyásolja az emberekkel való kapcsolatunk. Csak egy szívünk van, azzal szeretünk. Különösen is erős ez azoknál a személyeknél, akik Istenhöz segítenek minket, vagy legalábbis ezt várjuk tőlük. Ezért óriási felelőssége van a papoknak, Isten kiválasztott embereinek, küldötteinek, mert sokan rajtuk keresztül érzékelik - vagy éppen nem! - az Isten szeretetét. Ha jól értem, Önnek már hosszabb ideje él a kapcsolata a lelki vezetőjével. Ha úgy érzi, hogy jó tanácsokat ad, segíti Önt a lelki fejlődésben, akkor ezt a helyzetet úgy értékelje, úgy kezelje mint próbatételt, amely tovább erősíti a hitét. Tudatosan el kell választani az emberi érzelmeit az Isten iránti szeretetétől. Ez valójában más, mégsem ugyanaz a természetes emberi érzés, amely másokhoz köt. Szétválasztható, s egy bizonyos lelki érettség szintjén túl szét is kell választani. Én azt sejtem, hogy Önre most ez a lelki feladat vár. Törekedjék továbbra is erősen Isten felé, de tegye magát függetlenné a lelki vezető iránti érzelmeitől. Azt is el tudom képzelni, hogy a lelki vezetője részéről van ebben valami tudatosság is. Ezzel akarja Önt segíteni, hogy Istennel mélyebb szeretetkapcsolatra jusson. Ez már sokkal több, mint amikor érzelemmel szeretünk. Most, ebben a helyzetben nem baj, ha nem tudja a lelkiatyát azzal a szeretettel szeretni, mint korábban. Most nem ez a feladat, hanem az, hogy ebben a helyzetben is tovább erősítse az Istenhöz kötődését. Általában nem helyes, inkább kerülni kell a lelkivezetővel azt a témát, hogy milyen is a kapcsolat közöttünk. Ez most mégis kivétel lehet, tanácsolom, hogy beszélje meg vele ezt a kérdést. Kérdezzen rá, hogy jónak látja-e, hogy ezen ilyen módon dolgozzék, mint fentebb leírtam. Ha rábólint, akkor a legjobb úton van a további fejlődés útján. De az sem kizárt, hogy a lelkiatya úgy látja jobbnak, hogy váltsanak, illetve, hogy Ön váltson egy másik személyre. Ennek sok oka lehet, nem kell firtatni. Nem kell mélyebben belemenni, hogy akkor milyen is a kapcsolat közöttünk. Mondom, ezt mindig kerülni kell. De lehetséges, hogy a mostani helyzetnek ezt kell szülnie, hogy ne folytassák tovább ezt a közös munkát. Ha így van, ettől se riadjon meg, hisz ez is az Ön továbblépését fogja segíteni. Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik.
Krisztusban szeretett Lelkiatya!
Az evangéliumban olvasni: Féljetek attól, akinek ? azonfelül, hogy megöl ? arra is hatalma van, hogy kárhozatra vessen. Kikre gondol itt Jézus? Hogyan ismerhetjük fel és kerülhetjük el az ilyen nagy veszélyt? Egyáltalán kinek van hatalma a kárhozatba vetni, ha Isten az Úr mindenek felett?
Köszönve: Réka
Kedves Réka, ez valóban nem könnyű szöveg, nem könnyű az értelmezése. Mégis a legelterjedtebb, legvalószínűbb magyarázat az, hogy itt Jézus a helyes istenfélelemre utal. Vajon ki lehet más, aki a kárhozatra vethet, mint maga Isten? Az ördög nem tud oda juttatni. Nincs neki akkora hatalma. Ettől igazán nem kell tartanunk. Egyedül Isten ítéletének lehet eredménye az, ha valaki a kárhozatra jut. Ez, persze, ebben az összefüggésben igen félelmetes állítás. Talán ezért is teszi hozza nyomban Jézus az utána következőket: "Öt verebet ugye két fillérért adnak? Isten mégsem feledkezik meg egyről sem közülük. Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: sokkal értékesebbek vagytok ti akárhány verébnél." (Lk 12, 6-7) Tehát a szakasz valójában arról szól, hogy egyáltalán nem kell félnünk. Mert, ha valakitől félhetnénk, az egyedül Isten. Ám éppen ő az, aki a legnagyobb figyelemmel visel ránk gondot, s ki is mondja Jézus: "Ne féljetek tehát!"
Tisztelt Lelkiatya!
Megdöbbenéssel vettem észre, hogy a "Dicsérjétek az Urat" című énekeskönyvben levő 8 hangú feltámadási prokimenek szövegei, amiket a Szent Liturgiában szoktunk énekelni, részben nem egyeznek meg azokkal a prokimen szövegekkel, amiket a Nyíregyházi Egyházmegye honlapján meg lehet hallgatni, pedig az énekeskönyv szövegeit, 2020-ban Kocsis Fülöp metropolita atya hagyta jóvá. Miért van ez így? Ezentúl én is úgy énekelhetem ezeket, ahogy szeretném? Ha van egy érsek által jóváhagyott szöveg, akkor miért nem ragaszkodunk hozzá? Várom válaszát.
Úgy tudom, hogy a 2020-ban kiadott Énekeskönyvben csak a helyesírási és hasonló nyilvánvaló hibákat javították, de a szövegén még nem változtattak a szerkesztők. Így a zsoltár szövegek, közöttük a prokimenek szövegei sem változtak. Tehát, ami a nyíregyházi egyházmegye honlapján található, az teljesen megfelel a kiadott Énekeskönyv szövegének. A hajdúdorogi egyházmegye honlapján viszont már az új fordítású Zsoltároskönyv versei találhatók meg kotta és hanganyag formájában, amely irányba folytatódik a liturgikus szövegek gondozásának iránya. Ezek azonban még nem jelentek meg imakönyv formájában. Tehát ez is, az is elfogadott szöveg, még nem véglegesült az új, még nem töröltetett el a régi.
Tisztelt lelkiatya! Azt tapasztalom hogy a közöségi felületeken de még a saját életközegembe is katolikus emberek feszülnek egymásnak hogy a jelenések könyvéből jól ismert fenevad jele mi lenne??? Sokan azt mondják hogy a covid oltás a fenevad jele mert az mrns beépül a DNS-be vagy valami ilyesmi tény hogy rengeteg oltáskárosult ember van.Van egy réteg aki azt mondja hogy majd a bör alá ültethető csip lessz a fenevad jele!!! Tisztelendő Úr segitsen nekem helyre rakni ezt a kényes témát Válaszát előre is köszönöm!!! Ildikó
Meg kell érteni, hogy a Jelenések könyve nem jövőbelátó, nem a jövő eseményeket megjósoló írás. Ez teljes félreértése volna a szent szövegnek. Jóllehet, a történelem során sokszor megtörtént már ez a tévedés. Például Krisztus után 1000 körül roppant mód fölerősödtek a végidőt jósló vélekedések, hiszen Krisztus ezer éves országát (20. fej.) nagyon kézenfekvő volt a történelmi korra értelmezni. Aztán, amikor megjelentek az első kereskedelmi jelkódok, talán a nyolcvanas évek felé, akkor is egyre-másra jelentek meg magyarázatok, hogy ezek azok a jelek, amelyek nélkül nem lehet sem eladni sem venni semmit (13,17). Aztán hozzászoktunk a digitális nyelvezethöz, mert valóban ma már minden terméken megtalálható ezt a vonalkód. Most a koronavírus kapcsán terjedtek el mindenféle elméletek, amelyek fölismerni vélik a Jelenések könyvében található leírások beteljesülését. A Jelenések könyve költői alkotás, amely rengeteg szimbólumot, összetett képet alkalmaz. Ezeket a legkevésbé sem szabad szó szerint értelmezni, mert bizonyosan félrevezetne minket. Azt elismerem, hogy a bőr alá ültetendő csip lehetősége valóban meglehetősen félelmetesnek tűnik, hogy minden módon számon leszünk tartva. Nem tudom, hogy ez meg fog-e történni. De ha igen, az sem a Jelenések könyvének a beteljesülése. Akkor egészen biztosan nem tudtak erről, és nem erre utalt a II. században élő szerző, még ha a Szentlélek sugallmazására írta is le a művét.
Kedves Lelkiatya ! Vajon mi altal jott be az Egyhazunkba ez a DJK - s rovidites ? Szereny meglatasom szerint ez nem a legjobb hogy kezdd el szlengesedni az Egyhazunk es ez altal eggyes atyak is . Ez meg a Romai katolikus egyhazban semm megy ! Ne roviditsuk le az Isten fianak szent nevet mert ez a nrv minden nev felett all !
Tanacsolnam hogy minden esetben irjuk ki Dicsoseg Jezus Krisztusnak .
Legyen igy .
Ammen !
Teljesen igaza van Önnek abban, hogy a "Dicsőség Jézus Krisztusnak!" három szó sokkal többet mond, mint a DJK három betűje. De talán abban a használóknak ad igazat, hogy nem írhatjuk mindenhová ezt a gyönyörű dicsőítést. Netán méltatlanságnak is kitehetnénk, ha ezt írnánk ki olyan felületekre, ahol itt-ott megjelenik a DJK. Valóban, a DJK egyfajta összekacsintás azzal, aki érti. Aki nem érti, annak nem mond semmit. S az is igaz, hogy ha ki is írjuk Jézus nevét, azok a személyek, akik nem ismerik őt, vagy félreismerik, nem hogy nem mond semmit, hanem esetleg ellenérzést válthat ki. Mondhatja valaki, hogy úgy kell neki, de nem ez volna a keresztény, igazi krisztusi megközelítés. Hiszen nem tudhatjuk, hogy kit milyen hatások érték, ha a jóságos Istenről, megváltó Krisztusunkról vagy a szent Anyaszentegyházról torz képei alakultak ki. Szóval valóban nem egyenértékű a DJK a kiírt teljes köszöntéssel, csak inkább egy emlékeztető, egy apró utalás, amely mégis megerősíthet. Én nem érzékeltem, hogy ennek a fiatalos megjelenésnek lett volna méltatlan következménye, hogy valakiben emiatt csökkénne a tisztelet Jézus iránt.
Tisztelt Lelkiatya!
Tudom, hogy nem az emberek tisztje és feladata, hogy bárkit is "minősítsünk" pl. úgy, hogy az illető keresztény-e vagy sem.
Mégis érdekelne engem, hogy Hamvas Bélát hova sorolhatjuk hit, vallás szempontjából? Nagyon szeretem olvasni az irodalmi műveit (pl. Babérligetkönyv).
Elismerem azt is, hogy nagy tudású, nagy műveltségű, széleskörűen tájékozott volt és az életben minden nehézség ellenére Ember tudott maradni.
A ránk hagyományozott műveit (irodalmi, filozófiai) becsülni kell, meg kell ismernünk.
De vajon elmondhatjuk-e róla, hogy keresztény volt (hitt-e Krisztusban, mint egyetlen Megváltóban)? Vagy inkább a személyes hite is szinkretista volt, ahogyan a műveiről ez elmondható? Ha szinkretista, akkor hiába ír köteteket a kereszténységről...még az nem tesz senkit kereszténnyé hit szempontjából.
Középút sincs e tekintetben, mert valaki vagy keresztény, vagy nem.
Köszönettel: Ágnes
Kedves Ágnes! Be kell vallanom, hogy nem teljesen értek egyet a kérdésében megfogalmazott utolsó kijelentésével. Persze, értelmezés kérdése is. Ha a keresztséget a megkeresztelés tényével azonosítjuk, akkor valóban ketté választható az emberiség: megkereszteletekre és nem megkereszteltekre. De az esetek nagy többségében valakinek keresztény megítélése nem merül ki abban, hogy részesült-e ebben az első beavató szentségben vagy sem. Mindnyájan hol így, hol úgy viselkedünk. De még a gondolkodásunk is hol ilyen, hol olyan, nyugodtan mondhatjuk, hogy állandó változásban van. Nem ismerem kimerítő módon Hamvas Béla minden írását, hogy biztonsággal megállapíthassam, hogy a gondolati fejlődése milyen irányú. De az általam megismert írásai (jó néhány könyvét, írását olvastam) alapján az az érzésem, hogy a félelmetesen széleskörű tudása őt nem szinkretistává, hanem egyre mélyebben kereszténnyé tette. Igaz, vannak meghökkentő megfogalmazásai. De ezek is inkább elgondolkodtatóak, mint eleve elvetendők. A látása, a megfogalmazása sokkal összetettebb, semhogy ennek alapján egyik vagy másik kategóriába volna besorolható. Igen, meggyőződésem, hogy ő alapvetően keresztény, hiszen az életvitelében is az volt.
