Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Azt szeretném kérdezni hogy görögkatolikus vagyok. Imádkozhatom Szent Ritához? Olvastam az életéről, sok szép imádságot találtam és vettem Szent Rita rózsafüzért is. Viszont azt látom hogy inkább a római katolikusok ismerik el Szentként.
Köszönöm válaszát.
Éva
Természetesen imádkozhat hozzá. Minden szenthöz imádkozhatunk, akár a katolikus egyház, akár az ortodox egyház avatta is szentté. Róluk azt tudjuk, hogy biztosan a mennyben vannak, közbenjárnak értünk. Sajnos, még nem teljes a két egyház között egymás szentjeinek az elismerése. De a görögkatolikusok mind a két egyház szentjeit tisztelik.
Kedves Lelkiatya!
Olyan élethelyzetbe kerültem,hogy felmondásomat töltöm jelenlegi munkahelyemen. Álláskeresés közben kaptam egy ajánlatot vezetői pozícióba. Elmentem az interjúra,ami nagyon pozitív és jó hangulatú volt. A tulajdonossal (hölgy) nagyon sokat beszélgettünk, nemcsak a munkát illetően. Rátapintott pár belső tulajdonságomra,a túlérzékenységemre,hogy látja az önéletrajzomból,hogy keresem a helyem stb.,és azt is mondta mi nem véletlen találkoztunk,dolgunk van egymással. Én is így éreztem. Úgy váltunk el,péntekig gondolkodunk. Én a felelősség miatt,ő más jelentkező miatt. Közben voltam egy másik helyet is megnézni,de onnan rossz érzéssel jöttem el. Bementem egy templomba,térdre ereszkedtem,és sírva imádkoztam,kértem útmutatást az Úr Jézustól. Mikor kissé megnyugodtam,azt éreztem a vezetői út az én utam. Úgy gondoltam,ha igent mondok,az olyan lesz mint egy ?bástya?,hisz onnan nem menekülhetek el,a felelősség miatt. Mint egy biztosíték,hogy a helyemen vagyok. Feladat és kihívás,ami Krisztussal sikerülni fog. A templomból kilépve felhívtam a tulajdonost,aki azt mondta,ő is pont hívni akart. Elmondta,hogy a vezető mégis marad, visszamondta az új állását,de azon gondolkodott,hogyan segíthetne nekem,mert nem akar elengedni. Beosztotti állás kínált egy másik helyen. Azt mondta,meg kell erősödjek ahhoz,hogy jó vezető lehessek,és attól tartott,hogy lelkileg felemésztődöm vezetőként.( Lehet,hogy utánam kérdezett?) Csalódott voltam és becsapottnak éreztem magam. Azt is mondta, nem akarja,hogy azt higgyem nem tartja meg a szavát.(Hisz azt mondta korábban,én vagyok a befutó). Először megköszöntem,hogy időt szakított rám,és,hogy megértem a döntését. Kérte találkozzunk újra,nézzem meg a másik helyet. Vegyem egy lehetőségnek,ne utasítsam el,anélkül,hogy látnám és beszélnénk.
Igent mondtam,de mégsem tudom mitévő legyek,hogyan nézzek a szemébe,hiszen a bizalom számomra nagyon fontos. Azt pedig végképp nem szeretném,hogy szánalomból kínáljon nekem munkát,úgy, hogy talán nincs is szüksége emberre. A mai világban,amelyben élünk,a munkaadók nem törődnek a munkavállalók lelkével.
Hogyan látja Ön ezt,atyám? Ön mit tenne? Mit tenne az a Jézus,aki Önben van?
Isten áldja!
Én úgy látom, hogy valóban ez az Ön útja, érdemes komolyan vennie ezt a lehetőséget. A leírása szerint olyan személlyel találkozott, akivel valóban érdemes tartania a kapcsolatot, még ha munkakapcsolat is az, de láthatóan az illető nagyon jó lelkű, segítőkész, s Ön kifejezetten rokonszenves neki. Ugyanakkor, nekem úgy tűnik, hogy szakmailag is igen jó a megítélése. Alighanem teljesen igaza van, amikor azt mondja: meg kell erősödnie ahhoz, hogy jó vezető lehessen, és attól tart, hogy most még lelkileg felemésztődne vezetőként ezen a helyen. Úgyhogy én is pontosan ugyanezt tanácsolom Önnek: vegye lehetőségnek és ne utasítsa el anélkül, hogy alaposan meg nem vizsgálná, újra át nem imádkozná a döntést. Szerintem Isten így hallgatta meg az Ön kérését, amikor útmutatást kért. Ne torpanjon meg ezen az úton, ha nem minden részlete úgy alakul, ahogyan Ön szeretné vagy elgondolná! Hogy mit tenne Jézus? Ezt nem könnyű megfogalmazni. De biztosan nagy ráhagyatkozással, Istenben bízva hozna döntést, hiszen földi életében is mindig ezt tette.
Kedves Lelkiatya!
Ahogy nézegettem a 22+ zarándokpólókat évről-évre,szembetűnt valami..
Kezdetben szerepelt rajta a Máriapócsi kegytemplomunk és hátul a választott bibliai idézet az ujjain ICXC NIKA, zarándok kép, aztán eltűnt a bibliai idézet, a templomsziluettje kicsiben hátra került, s az idein már se templom, se idézet. Nem szeretnék ítélkezni, csak mégis jelezni, hogy ezen az irányon el lehet gondolkodni, vajon mit mutat, mit képvisel és mire vezet 1-1 arculatváltás?? Atya szerint jó ez így?
Bocsánat, hogy csak ilyen megkésve válaszolok a föltett kérdésére. Úgy tudom, hogy ezeknek a zarándoklatoknak a fő gondolatát, arculatát közösen dolgozzák ki a munkatársak, atyák és világiak közösen. Én egyáltalán nem érzékelek sem arculat-, sem irányváltást ezen a téren. Illetve inkább azt érzékelem - amennyire belelátok - hogy egyre több imádság van ezeken az ifjúsági rendezvényeken. Szerintem jó 20 évvel ezelőtt a fiatalok azt sem nagyon tudták, hogy mi az az imaóra, nagyon kevesen ismerték a hétköznapi zsolozsmákat. Most meg az ifjúsági zarándoklatokon egyre nagyobb számban vesznek részt még azokon a zsolozsmákon is, amelyek nem kötelezőek. Én inkább ezt a jelenséget látom, ezt az irányt értékelem.
Kedves Lelkiatya!
Jézus azt mondta, hogy nem fogjuk tudni a második eljövetelének időpontját, még ő maga sem tudja, csak az Atya tudja egyedül.
Mondta viszont azt is, hogy bizonyos jelek lesznek, amikből következtetni lehet rá.
Úgy olvastam, a Bibliában is más helyeken is, hogy végidőkben jön majd az Antikrisztus, felépül a jeruzsálemi templom, a harmadik és más jelek is lesznek.
Érdekel a téma, szerintem a keresztények között ezzel nem vagyok egyedül és követem a híreket. A héten megérkezett Izraelbe 5 vörös tehén, ami a zsidóknak azért nagyon fontos, mert ezeknek az állatoknak a vére kell majd ahhoz, hogy a templomi szertartások újrainduljanak. Még csak 5-8 hónaposak a tehenek és két év 1 nap idősnek kell lenniük a szertartáshoz, de a hírek szerint nagy rá az esély, hogy egyikük megfelelő lesz. Templom nincsen, de egyre többen támogatják azt is, hogy legyen templom, épüljön meg.
Nem vagyok zsidó, keresztény vagyok, így engem a kereszténység szempontjából érdekel, hogy ez, amit leírtam, utalhat-e arra, hogy nemsokára visszajön Jézus? Ha lesz templom, templomi szertartás, Antikrisztus, akkor ebből következik, hogy ezek közelebb hozzák Jézus eljövetelét. Bár azt mondta Jézus, nem tudhatjuk mikor jön, de ezek a történések látszólag arra utalnak. A zsidó papok is ki vannak már képezve a jeruzsálemi templom szertartásainak megtartására, sok tárgyi eszköz rendelkezésre áll, kivéve a frigyládát.
A keresztények egy része azt mondja, hogy ezek bizony arra utalnak, hogy Jézus eljövetele egyre közelebb van. Másfél év múlva a vörös tehenek lesznek abban a korban, hogy szertartásra felhasználhatóak legyenek. Közben a tel-avivi repülőtérről vonatot terveznek a templomhoz és ez a vasúti bővítés, még a templom nélkül, de már 2023-ban elkezdődik.
Jézus úgy jön el mint a tolvaj, váratlanul és titokzatosan de ha mindez azt jelenti, hogy viszonylag közel kerültünk ahhoz, hogy visszajöjjön, akkor jó ha az ember felkészül lelkileg és még azt az időt használja ki az Úr szolgálatára, ami még megadatik a földön. Ha 10 év múlva találkozok vele és ezt gyaníthatom, van rá esély, hogy akkortájt fog ez történni, akkor az azért nem ugyanaz mint úgy élni az életem, hogy lehet csak 20 év múlva, lehet 50 év múlva vagy lehet nem is az én életemben lesz az eljövetele.
Nem akarok ellent mondani annak, amit Jézus mondott és követelni magamnak olyan tudást amit az Atya nem nekem szán, de ha azt számítjuk, hogy mennyi idő múlva lesz felhasználható, szertartásra készen a vörös tehén, mennyi idő lehet megépíteni a templomot, nagyjából mikor kezdik építeni, akkor abból már gyaníthatunk valamit. Izraelben ráadásul választások is lesznek nemsokára, talán ez is befolyásolhatja a folyamatot.
Arról mindenféle vélemények vannak, hogy az Úr elragadja-e a híveit a második eljövetele előtt vagy sem. Sokak szerint igen, valaki szerint nem, néhányak szerint a "nagy nyomorúság" előtt közvetlenül, valaki szerint meg a "nagy nyomorúság" közepén. Hol lehet az igazság? Mi igaz?
Az Atya nem akarta, hogy tudjuk mikor fognak megtörténni ezek az események, de Jézus is azt mondta, hogy a jelekből sejthetjük, tehát akkor valamennyire biztosan lehet gyanítani. Nagyon rossz ha ez engem foglalkoztat? Jézus nem beszélt volna jelekről, ha nem szabadna figyelni a jeleket.
Nem úgy foglalkoztat, hogy túlzásba viszem hanem csak olyan szinten, hogy ha valami történik és elvileg jelent valamit, tényleg közelebb visz a második eljövetelhez, akkor szeretnék tudni róla. A keresztények egy része kifejezetten örül ha ilyen híreket olvas többek között a vörös tehenek érkezéséről vagy valamilyen beteljesülő próféciát, mert úgy fogják fel, hogy nemsokára jön Jézus.
Jó is lenne, rám is férne, hogy képben legyek ezzel, mert annyi bizonytalanság van az életemben főleg az utóbbi pár hónapban és jó lenne ha valami adna bizonyosságot és Jézus második eljövetele, ennek a sejtése, az erre való felkészülés nagyon sokat segítene nekem és nagyon meg is könnyebbülnék ha közel lenne ez az eljövetel, mert ahogy erősödik a hitem és a szeretetem Jézus Krisztus iránt, úgy szembesülök egyre több problémával, próbatétellel, döntéskényszerrel, saját magam átalakulok teljesen és ezzel teljesen egyedül vagyok a családban, rokonságban, ismeretségi körben és egyedül cipelem ezt a nagy terhet szóval ha tudhatnám, hogy Jézus pár év múlva magával ragad a mennybe az elragadtatáskor vagy 7-10 év múlva visszajön miután uralkodott az Antikrisztus, akkor legalább azt érezhetném, hogy már csak kis ideig kell kitartanom és utána megszabadulok sok szenvedéstől. Könnyebb úgy kibírni valamit ha tudom, hogy meddig kell kibírnom, ha pedig fogalmam sincs meddig tart, akkor sokkal nehezebb.
Válaszom legfontosabb részével kezdem. A hétköznapi életünk szempontjából teljesen mindegy, hogy mikor jön el Jézus, holnap, egy hónap múlva, néhány év vagy még néhány száz év után. Az életem, a tetteim nem függhetnek ettől. Úgy kell élnem, hogy akár holnap is eljöhetne újra. Mit teszek másként, ha tudom, hogy 2 év múlva jön el, vagy csak 200 év múlva? Netán több bűnt megengedek magamnak? Lazábbra veszem a készülődést az eljövetelre? Kihasználom még az élet örömeit? Minden bizonnyal Jézus azért hagyta teljesen nyitva ezt a kérdést, hogy úgy éljünk, hogy bármikor megérkezhet. Abban igaza van, hogy könnyebb úgy kibírni valamit, ha látjuk a végét. De az életet nem kibírni kell, hanem élni, élvezni, jóra fölhasználni. Ez a feladatunk, erre kaptuk. Ha Jézus 2 év múlva jön el, Önnek akkor is lehet menni szabadságra, vagy kirándulni vagy szórakozni. Természetesen mindig Isten akaratának megfelelően. De ha száz év múlva jön is el, akkor is mindig készen kell lennie a segítségre, mások szolgálatára.
Ami az érkező teheneket illeti, azokról én nem tudok semmit. Nem tudom, milyen híradás beszél erről, de azt tudhatjuk, hogy egyáltalán nem bizonyos, hogy ez a hír a tehenekről igaz. (Honnan hozták az öt vörös tehenet?)
De ha történetesen érkezett is néhány vörös színű tehén Jeruzsálembe, ez nem jelent semmit. Az áldozatbemutatás szempontjából elenyésző jelentőségű. A Számok könyvének 19. fejezetében olvashatunk erről, ahol elég pontosan le van írva, hogy a vörös tehén elégetett tetemének hamva hogyan szolgál majd tisztítóvíznek azokra az esetekre, amikor valaki rituális értelemben tisztátalanná vált. De valójában ennek a rituálének sincs szoros értelemben köze a templomhoz. Arról sem szól a Jelenések könyve, hogy Krisztus második eljövetelének előzménye az lesz, hogy újra felépül a jeruzsálemi templom. Ezek tehát csak találgatások, amelyekre igazán nem szabad építeni a keresztény életünket. Krisztus itt van közöttünk, bennünk, ennek megfelelően kell élnünk. Ennél közelebb nem lesz sohasem. A második eljövetel a világ végét fogja jelenteni. De nem arra kell készülnünk, hanem mindig a jelenben kell élnünk. A jelenben Krisztussal.
Tisztelt lelki atya.
A házassággal kapcsolatban kérdeznék.
Van egy fiatal hölgy Krisztina aki élettársi kapcsolatba élt egy férfival,( született egy kislánya)de már nem él azzal a férfival- mert szenvedett párkapcsolatban barátja bántalmazta, fizikailag is. Megismert Krisztina egy másik férfit munkahelyén szerelmes lett és össze költöztek, boldogok együtt és Krisztina esküvőt szeretne. Lehetséges e polgári és egyházi esküvő létrejöjjön ilyen esetben?
Ha Krisztina nem kötött egyházi házasságot, akkor szabad állapotú. Köthet polgári és egyházi házasságot. Azonban nagyon jól gondolja meg ezt a lépést. Nagyon nagy kár, hogy ilyen hamar összeköltöztek. Ezzel elestek egy izgalmas és nagyon fontos szakasztól, amikor saját életkörükből kiindulva ismerkednek a másikkal. Talán ellentmondásnak hangzik, hogy jobban megismerik egymást, ha nem egy fedél alatt vannak. Persze, sok hétköznapi szokást így hamarabb meglátnak, megismernek a másikból, de az ember személyisége ennél sokkal több. Az nem bontódik ki egyszerűen így, az összeköltözés eredményeként. No, de a kérdés nem erre vonatkozott, csak ennek kapcsán fontosnak tartottam elmondani. Alaposan gondolja meg, tehát Krisztina, hogy immár a gyermekével belép-e ebbe a házasságba, amelyet már nem hagyhat el, akárhogyan sikerült is a választás. De ha meggondolta, és úgy találja, hogy Isten is áldását akarja adni erre a házasságra, akkor kérjék is tőle!
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Imádkozás közben néha mintha megborzonganék jó értelemben. Mint amikor valakit kiráz a hideg de itt nem hideg miatt és nem kellemetlen, inkább lágyabb, és csak 1-2 pillanatig tart. Főleg az érzelmes, mély imák közben, amikor az érzelmeimet fejezem ki Istennek, szeretetet, hálát, a rám gyakorolt pozitív hatását, ehhez kapcsolódó érzelmeket konkrétan szavakkal kimondva azokat. Ez a testi reakció jelent valamit vagy csak véletlen? Imádságon kívül nagyon ritkán érzékelem és ha igen, akkor is Istennel kapcsolatban. Istentől független vagy Isten ezzel reagál arra, amit imában mondok? A Google-ban rákerestem és azt olvashattam, hogy a Szentlélek, de az Ön válaszában jobban bíznék mint internetes találatokban.
Az imádságnak szép és lelkesítő kísérője ez, amiről ír. Ahogy Ön is mondja, jó érzéssel tölti el, segíti az imáját, az Isten iránti érzelmeit. Ez ajándék, Isten ezzel is erősíteni akarja Önt. Legyen érte hálás, köszönje meg az Úrnak. Amit még hozzáteszek, hogy mindezeken felül ne tulajdonítson semmi egyéb jelentőséget, mint azt, hogy Istentől kapott ajándék, amelyet jó, ha megköszön neki. Például nem javaslom, hogy kérje tőle, hogy kérje azt, hogy hosszabban tartson, vagy többször is megadja. Mivel ez ajándék, igazán nem volna illő többet követelni. De nem illendőségről van szó csupán. Az ember könnyen beleeshet abba a csapdába, hogy ez a jó érzés aztán önkéntelenül is céllá válik. Szinte keresi, várja, hogy mikor jön elő újra ez a jó érzés. S ez már félrecsúszás. Mert akkor már nem Jézusért, az ő közelségéért, erejéért imádkozik, hanem ezért a jó érzésért. Azért hangsúlyozom ezt, mert bizony, nagyon gyakori hiba ez a buzgón imádkozók körében. Igen, tekintheti úgy, hogy ez Isten válasza az Ön imádságára. De később Isten másként fog válaszolni, más módon erősíti Önt. Szóval nem szabad ragaszkodnia hozzá. Örüljön neki, és engedje el!
Kedves Lelkiatya!Mit jelent az alázat? Hogyan legyek alázatos családapaként? Köszönöm válaszát!
Igen, vezetőként, felelős emberként nem könnyű megélni az alázatot. Ehhöz az igazi alázat megismerésére van szükség. Mert valójában az az igazán jó vezető, aki annyira magabiztos, hogy mer alázatos lenni. A tekintélyét nem külső eszközökkel teremti meg, hanem lényéből fakad, amelyen mákszemnyit sem csökkent az, ha alázatos.
Édesapaként elsősorban határozottnak kell lennie. Ha nem határozott és a gyermekei számára nem biztonsággal következetes, akkor az alázata, amire törekszik, bennük inkább bizonytalanságot kelt. Tehát érthető a kérdése, hogy családfőként hogyan élje meg az alázatot. Az egyik alaptétel, hogy ne vegye saját magát túl komolyan. Tudjon önmagán nevetni. Alapvetően nem a komoly viselkedésével szerzi meg a tekintélyt a felesége, gyermekei előtt. Ez önmagában még csak póz lehet. A derű, a nevetés mindig segít az alázat felé. Persze csak akkor, ha nem senki ellen nem irányul, legföljebb ez az cseppnyi önirónia vegyül bele.
Az alázat egy másik eleme, ha értékelni mer másokat. Ha a gyermekek azt látják, hogy a szülők másokat értékelő emberek, akkor ők is azzá válnak. Ha mindig becsmérlést hallanak, akkor ők is azt veszik át.
Az alázat része még a bocsánatkérés képessége. Ez sem ejt csorbát a szülői tekintélyen, hanem épp ellenkezőleg, megtanítja a gyermekeket is arra, hogy esendőek vagyunk, de a botlásainkat ki lehet igazítani. Persze, nem szabad ebben sem túlzásba esni. Ez a bocsánatkérés inkább ritka legyen, vagyis maga a tény, hogy szükség legyen rá. Ezért is fontos a következetesség.
Alapvetően érdemes tanulni az alázatot, mégpedig Jézustól. A gyakori Szentírás olvasás hozzásegít ahhoz, hogy Jézust minél inkább kövessük, minél jobban hasonlítsunk hozzá.
Tisztelt Lelkiatya! Számomra fontos kérdésben kérnék segítséget. Szeretném megszabadulni a félelemtől. Nagyon sok minden vált ki bennem félelmet. Olyan dolgok is, melyek másokban is félelmet váltanak ki, de olyanok is, melyek másokban éppen örömet okoznak. Azt elismerem, hogy nincs elég önbizalmam, nem bízok magamban eléggé. A jövőtől is szoktam félni kisebb mértékben, de az a helyzettől függ. Az aznapi gondok is idegesítenek, de a jövőben esedékes problémák is. A napokban minden egyes nap ideges voltam, féltem. Tegnap délután már annyira nem bírtam elviselni, hogy elmentem a templomba, ahova tudom, járnom kellene, de nem járok egy ideje. Mikor letérdeltem a Jézus-szobor elé a templomban, akkor sokkal nyugodtabb voltam és egyébként már akkor, amikor megérkeztem a templomba, még csak éppen beléptem, már megváltozott a lelkiállapotom. Mondhatok konkrétumokat, hogy mi miatt félek, de csak ezért írom le, hogy lássa, milyen sokrétű ez a probléma. A héten a következők okozták a félelmem: családtag betegsége, állásinterjú, aggódás másokért akik nem fogadják el Jézust Megváltónak, megfelelés egyetemen. Ahogy az előbb írtam, a templom és az Istenre koncentrálás megnyugtat engem, Jézusra gondolni pedig különösen, hiszen Jézus maga nagyon különleges. Sokszor vigasztalt, bátorított másokat és arra ösztönzött mindig mindenkit, hogy ne féljen, bízzon benne, bízzon Istenben, legyen hite, ne aggódjon, elég minden napnak a maga baja. Szerintem nincs a Bibliában még egy ilyen megnyugtató, vigasztaló, szigorú de mégis kedves személyiség mint ő. Ezért nyugtat meg ha hozzá imádkozok, ha a templomban vagyok, ha megosztom vele minden félelmem. Itt mégis van egy ellentmondás és ezzel ki is egészíteném a félelmeim okainak listáját, mert sajnos Jézustól is félek, hogy majd hogy ítélkezik rólam, elég jónak gondol-e, még addig kell megtennem ami tőlem telik míg vissza nem jön vagy nem visz magához és az bármikor lehet, ki tudja mennyi idő van hátra, lehet pár év, lehet pár hónap. Elvileg bármikor elragadhat magához és én úgy gondolom, hogy még bőven lenne mit tennem, még nem tettem eleget. Ez is okoz bennem egy szorongást. Már elindultam egy fejlődési úton, ami nagyon jól halad, de még nem értem el mindent. Addig is vele lenni (imádságban, templomban, gondolatban) mégis jobb mint nélküle. Rajta kívül más nem tud hatni rám. Nem tudom ez miért van így, de más emberek csak nagyon ritkán tudnak megnyugtatni engem. Néha igen, de elég ritka az ilyen. Bátorítanak és bíznak bennem, a jövőre nézve vannak pesszimistább és optimistábbak is köztük, de még ha próbálnak is bátorítani,általában nincs rám hatással. Nem tudom miért. Az életemben elért összes pozitív fejlődést Jézusnak köszönhetem, nem az embereknek. Ha a templomban vagyok, akkor még az olyan helyzetekben is nyugodtabb vagyok, amik különben a templomon kívül nagy félelmet keltenének bennem. Amikor a templomba bejön egy hajléktalan és én éppen Jézus előtt térdepelve imádkozok, akkor úgy érzem, mintha Jézus velem lenne ott és ezért a hajléktalantól sem félek annyira mintha a templomon kívül lennék. Nem is biztos, hogy így van, de nem tudom elmondani mit érzek. Nincs ott, de mintha mégis ott lenne. Ott van, de mégsincs ott. Nem jó minden nap félelemben és szorongásban élni. Hatottak rám múltbéli negatív tapasztalatok, traumák, sértések, családtag elvesztése, más emberek hozzáállása, meg ezek a mai történések a világban. Már attól tartok, az egészségemet is tönkreteszi a félelem, a stressz sokféle betegséget okozhat, nem akarom a félelmeim miatt a testemet elrontani, betegségbe taszítani. Még hónapokkal ezelőtt nagy béke volt a lelkemben és ez azért volt, mert Jézussal állandó kapcsolatban voltam. Imádkoztam majdnem naponta, a nap folyamán is nagyon sokat gondoltam rá, teljesen betöltötte az elmém és átjárt a szeretet, hogy én mennyire szeretem őt. Mint egy szerelmes ember, aki reggeltől estig a szerelmére gondol. Valóban olyan volt mint a szerelem de még annál is intenzívebb. Elég volt rágondolnom és átjárt a boldogság, izgatott lettem ha csak kimondta valaki a nevét. Ezzel együtt pedig érdekes módon olyan volt mintha én ő lettem volna és nem egészen saját magam. Amikor ránéztem egy másik emberre, az ő szemével láttam. Ha valaki mondott nekem valamit, azt válaszoltam, amit (azt hiszem) Jézus is válaszolt volna. Olyan szeretet volt bennem mások iránt, amit ő is érezhetett. Ha megbántottak, szelíd maradtam és megbocsátó. Folytathatnám a felsorolást de akkor sosem érnék a végére. Mintha azonosultam volna vele de közben mégis megmaradtam volna saját magamnak. És közben teljesen szerelmes voltam belé. Ameddig tartott ez az egész, addig került el a félelem. Ha nem vagyok ebben az állapotban, akkor jön a félelem és akár napokon keresztül tart. Jézus nélkül úgy látom nem tudok megmaradni a békés lelkiállapotban, amire nagy szükségem lenne, de a templomban sem maradhatok egész nap. Az otthoni ima segít, de amúgy változó a hatása. Talán bele kellene szeretnem megint Jézusba, de ez nem bizonyos, hogy magától megtörténik. Ez tényleg olyan mint a romantikus szerelem, vagy jön vagy nem. És magamat okolhatom, mert direkt el akartam távolodni Istentől, bűntudatom volt bűnök miatt és ezért nem imádkoztam, nem mentem templomba, Jézussal sem foglalkoztam. Sajnos meg is lett az eredménye. Mit kellene tennem? Közeledjek Jézushoz és ha bűnt követnék el, akkor is maradjak közel hozzá? Gondolatban elkövetett bűnök okozták a szégyenem és eltávolodásomat Istentől. Amikor szerelmes vagyok Jézusba, akkor senki és semmi más nem számít. Nincs félelem, nincs szomorúság, még a többi ember sem olyan fontos mint máskor, csak az számít, ő mit gondol rólam, ő mit akar, ő mit szeretne, neki hogy okozzak örömet, hogy mutassam ki a szeretetem. Meg is fogalmazódott bennem, hogy olyan mintha az addigi életembe megérkezett volna egy tornádó vagy hurrikán. Én vagyok az ember a tájon, az addigi életemben, a városban és Jézus a tornádó, elpusztít mindent, az addigi környezetem, mindent, ami addig fontos volt, és csak én maradok ott meg ő. Lehetséges, hogy muszáj ebben megmaradnom és tényleg csak ez tartja távol a félelmeket? Miért érezhettem úgy abban a szerelmes állapotban, mintha én lettem volna ő? Kértem tőle a Szent lelket, valóban meghallgatta akkor az imáimat és a Szentlélek volt bennem? Ha lehet, akkor inkább legyen bennem minden nap, csak múljanak el a félelmeim és szorongásaim. Inkább jöjjön vissza Jézus mint egy tornádó, csak legyen lelki nyugalmam.
Egészen rendkívüli, amiket ír. Úgy gondolom, valóban Isten Szentlelke segítette Önt ehhöz a nagyon szoros kapcsolathoz Jézussal, ugyanakkor - talán furcsa, hogy ezt mondom - Ön mégis igen távol van tőle. Nem ismeri őt, vagy kevéssé. De már ez is milyen sokat jelent! Amikor arról írt, hogy a Bibliában nincs is nála vígasztalóbb személyiség, ez arra utal, hogy még nem ismerte föl eléggé, hogy valójában kicsoda Jézus. Hiszen az egész Biblia őróla szól. Ez a nagy Könyv az Isten üzenete, szokták úgy mondani: Isten szerelmes levele, amit nekünk, embereknek - vagy úgyis mondhatom: személy szerint nekem - írt. A Biblia a Mennyei Atya kimondott szava, amely maga a Fiú, azaz Jézus Krisztus. Szentlelkét pedig elküldte nekünk, hogy képessé tegyen befogadni ezt a szeretet-üzenetet.
Ezt tehát nagyon fontos tisztázni ebben a válaszban.
Továbbra is sokat kell foglalkoznia Jézussal, hogy tovább tisztuljon az ő képe az Ön lelkében, egyre jobban megismerje őt. Úgy érzem, a tapasztalatai a templomról, az imádságról azok hitelesek, mégis van ebben a mostan helyzetben egyfajta kiegyensúlyozatlanság. Miként a túlontúl erős félelmek állapota is. Van, ami indokolt, van, ami nem. Nem tudom egészen biztosan, hogy ezt a kiegyensúlyozatlanságot önmagában orvosolja-e, ha tisztul az Isten-képe, ha egészségesen növekszik tovább az Ön hite, erősödik az Isten-kapcsolata. De az bizonyos, hogy jó hatással lesz a lelke fejlődésére. Ezért mint lelkiatya ezt az egyszerű tanácsot tudom adni, hogy járjon el rendszeresen templomba, gyónjon és áldozzon rendszeresen, olvassa minden nap a Bibliát. Legyen természetes része az életének, hogy imádkozik, hogy részesül a szentségekben, vagyis Istennel együtt éli az életét! A rendszeres gyónások során valószínű, tanácsokat is kaphat, hogy az aggódásait hogyan tudja a hittel, Istenbe vetett bizalommal legyőzni vagy legalábbis minél egészségesebben kezelni.
Kedves Lelkiatya!Ildomos vagy káros apokrif iratokat olvasni?
Természetesen szabad apokrif iratokat olvasni, csak tudni kell, hogy azok apokrifek, s ennek megfelelően kezelni a tartalmukat. Egyrészt irodalmi értékek, másrészt filozófiai, vallástörténeti tartalmakkal is bírnak. Helyes ezeket megismerni, de ismétlem, fontos helyesen kezelni őket.
Tisztelt Lelki Atya!
A férjemről kiderült, hogy nem aszexuális, hanem szeretőt tart.
Ő volt eddig életem értelme, nagyon szerettem, de mindigis hanyagolt.
Mással éli meg a házaséletet.
Változtatni nem akar. Mióta megtudtam, megvetéssel, undorral gondolok a kapcsolatukra azzal a nővel.
Mit tehetnék ilyenkor?
Kérem szépen, mihamarabb válaszoljon, mert nagy szükségem van a lelki támaszra!
Köszönöm, Lelki Atya!
Ez nagyon-nagyon nehéz helyzet. Mindenekelőtt azzal erősítem a lelkét ebben a szörnyű csalódottságban, hogy tudnia kell, nincs egyedül. Krisztus ott van Ön mellett. Legelőször is őt keresse meg ebben a helyzetben, ővele beszélje át, hogy ez most mi, hogy ebből merre van kiút. Ha csak erkölcsi tanácsokat próbálnék adni Önnek, az fabatkát sem érne, egyszerűen emberi erővel ebből a helyzetből kijönni nem lehet. Az emberi megoldás a válás, de az nem megoldás, csak menekülés. De van isteni megoldás. Ez a legfontosabb, hogy ebben hinni tudjon. Akkor lesz ereje is megtenni a fölismert lépéseket.
Ugyanakkor ebben a kiszolgáltatott helyzetben arra is bíztatom, hogy legyen határozott. Álljon oda bátran a férje el, hogy ezt nincs joga tenni, hogy ezzel a pillanatnyi vagy rövid ideig tartó örömmel - ami ráadásul egészen idáig csak hazugsággal volt fenntartható! - az egész életüket tönkreteszi. Persze, meg kell találni ebben is a helyes stratégiát. Arra is tekintettel kell lenni, hogy nehogy túl hamar törésre vigye a dolgot. Hisz a legeslegfontosabb, hogy ne váljanak el. Őrizzék, óvják, építsék újra a házasságukat. Innen, ebből a nagyon hátrányos helyzetből, persze, nagyon nehéz nyerni. Nagyon nehéz lesz Önnek visszanyernie a férjét. De ne adja föl! Hittel könyörögje ki ezt a csodát a Mindenhatótól. Ha a lelkében átbillen az első megdöbbenés erre az elhatározásra, hogy minden áron megmenti a házasságát, akkor majd lassan a lépések is kirajzolódnak, hogy ennek érdekében mit kell tennie. Illetve jól teszi, ha tanácsot kér erre a nagyon nehéz helyzetre lelkiatyától vagy más szakembertől. Én is imádkozni fogok Önökért. S ha szeretne, írhat a lelkiaty@hd.gorogkatolikus.hu címre is. Segítse Önt az Úr!
Tisztelt Lelkiatya!
Hogyan válhatunk éretté a kereszt hordozásra pl hogy lemondjunk a viszontszeretet iránti vágyrôl, a családalapítás iránti vágyról és az Úr akaratának megértéséről az életünkben, hogy életünk átadása teljes legyen? Nagyon köszönöm az útmutatását.
Tekla
Kedves Tekla! Igen találó a megfogalmazása. Valóban kellő érettség szükséges a kereszthordozáshoz. Persze, ez azt is jelenti, hogy ez az érettség nem feltétlenül a korral jár. Vannak gyermekek, akik már korán megtanulnak szenvedni, s vannak idős emberek, akik még mindig ott tartanak, hogy a szenvedéstől minden áron menekülni próbálnak. A szenvedés termékeny, hatékony hordozásához elsősorban mély, személyes Isten-kapcsolat szükséges. Krisztus nélkül nincs keresztény kereszthordozás. Az nem valamilyen hősies tett, személyi érettség jutalma, hanem a hitnek az a foka, amikor a Krisztushoz ragaszkodás természetes velejárója a szenvedő Krisztus elfogadása, átölelése: Krisztust a szenvedésével együtt, a szenvedést Krisztussal együtt. Hogy mikor jut el ide az ember, az teljesen személyfüggő.
Ugyanakkor nem tehetünk egyenlőség jelet az érett kereszthordozás és a szenvedélyekről, érzésekről való lemondással. A kettő nem ugyanaz. Ebbe némi távolkeleti lelkiség is vegyülhet, amely azonosítja a lelkiéletben való előhaladást a szenvedélyektől való szabadulás erényének megszerzésével. Van, amikor együttjár, de nem mérője egyik a másiknak.
Hogy mit tehetünk érte? Nem az érett kereszthordozás a cél. Az csak melléktermék. Minden egyes helyzetben föl kell ismerni Krisztus jelenlétét. Nincs szenvedés Krisztus nélkül, hiszen azért jött, hogy azonosuljon az egész életünkkel, annak minden részletével. A hívő ember fölismeri Krisztust ezekben a szenvedésekben, ezek a fölismerések egyre közelebb visznek Krisztushoz, következésképp egyre közelebb visznek a kereszt helyes hordozásához.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Nagyon foglalkoztat, hogy miként élhetném meg, fejezhetném ki jobban a hitemet, Isten felé miként bizonyíthatnám még jobban. Szeretném ezt, de nem tudom hol induljak el, milyen lehetőségeim vannak, mit kellene tennem. Az imádság és a böjt magától értetődő, de ezen kívül? Másokkal mit kellene tennem? Nem bántok másokat, megbocsátó vagyok, igyekszek a jót látni másokban, segítőkész is vagyok, de mit tegyek még? Adakozok is, amikor van rá mód, általában nem kis összegben és tényleg szívesen teszem. Ha folyamatosan szeretnék tenni másokért, segíteni, a viselkedésemmel Jézust közvetíteni, akkor hol lenne erre lehetőség? Konkrétan mit kellene tennem? Szívesen fogadnám a javaslatait. Magányosan is lehet az ilyet tenni, akkor is sikerülhet a küldetés, vagy szervezet/egyház nélkül valószínűtlen a siker? Szívesen adományoznék, főleg tárgyi adományokat rendszeresen, nem csupán karácsony környékén, imádkoznék másokért, az is megfordult a fejemben, hogy esetleg taníthatnék olyanokat, akiknek nem lenne pénze magánórát megfizetni, bár ennek a sikeressége kérdéses lenne, mert nem bízok magamban, adományozhatnék olyan időseknek, akiknek alig van pénze, nem jönnek ki belőle, de nincs hozzátartozójuk, aki segítsen nekik. Önkéntes ápolónak is szoktak jelentkezni, ez nem tudom mennyire lenne nekem való, mert ott biztosan a vért is bírni kell és jó fizikai erő is kell hozzá attól függően, mi a feladat. Magam sem tudom, mi lenne nekem való, hol indulhatnék el, egyáltalán a személyiségemhez mennyire illene ez az egész, mert szeretek másokat, de sok időt töltök itthon, kevés emberrel találkozok, még tapasztalatom sincs annyira abban, hogy idegenekkel ismerkedjek, találkozzak. Ahhoz a közösségben levéshez képest, ami a kereszténységet jellemzi, én szinte burokban vagyok, pedig fiatal vagyok. Nagyon máshogyan élek, mint ahogy Jézus élt az apostolaival. Ha nem a Jézus Krisztus iránti szeretetem vezérelne és ezáltal nem azt szeretném kifejezni, hogy iránta mit érzek és nem indított volna el bennem valamit, amit nem is tudom hogy kellene neveznem, akkor eszembe sem jutott volna hasonló. Mintha belülről jönne valami érzés, sugallat, hogy többet tegyek. Istentől származik? Újjászülettem úgy, ahogy Jézus mondta és változtam állandóan, most ide jutottam. Olyasmiket tennék meg szívesen, amik régen nem érdekeltek, de Jézus óta minden más. Mióta tényleg újjászülettem és nem csak egyszerűen keresztény vagyok. Attól tartok, nem tudom elmondani mi is ez, ami velem történik és történt. Ezt nem is értené meg az, aki nem éli át. Biztos vagyok benne, hogy Ön ért engem. Sokkal több szeretet van bennem, azokat is nagyon tudom szeretni, akiket nem ismerek közelebbről. Még az idegeneket is szeretem, ha nem is annyira mint azokat, akik ismerek. Nem is mindig értem saját magamat és elbizonytalanodok, hogy jó-e az, amire gondolok vagy túlzásba viszem és bolond vagyok. Olyan is átcikázott már az agyamon, hogy megmoshatnám mások lábát, ahogy Jézus tette a tanítványaival. Nem vagyok bolond, hogy ilyen egyáltalán felmerül bennem? Ilyet nem is csinál senki, az egyházi személyek egy évben egyszer, de nincs ennek semmi haszna, Jézus idejében szokás volt, így amikor ő csinálta, nem volt különös. Még ezen is túltesz az, hogy aggódok a hozzám közel állók üdvösségéért, csak Isten tudja ki üdvözül és ki nem, milyen alapon, ki hogyan, de ha Jézus Krisztus azt mondaná nekem, hogy a nekem kedves embereket, közülük akár egyetlent megkímél a pokoltól vagy nem kíméli meg tőle, de ideiglenes szenvedése után örök életet kaphat ha én feláldozom magam, tűröm a fizikai fájdalmat, akkor hajlandó lennék erre.Ez teológiailag helytelen, nem állja meg a helyét, mert csak Jézus Krisztus áldozata ment meg bennünket, de ha tudnám, hogy nem üdvözülnek azok, akiket szeretek, odamennék az Úr elé és felajánlanám neki magamat, megmagyaráznám neki hogy nem akarom magam vele egyenlőnek tartani, azért tenném mert aggódok azokért az emberekért és szeretem őket és ha azt felelné, hogy a szenvedésük után örök életet ad nekik, meg is menekíti őket a pokoltól ha én is vállalom a szenvedést, én azt vállalnám, akkor is ha nekem nagyon rossz lenne. Bűnös vagyok? Jézus maga mondta, hogy senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért. Nem Jézus áldozatát szeretném lekicsinyelni, nem kérkedni akarok a szeretetemmel, csak aggódok másokért és vállalnám, hogy nekem rossz legyen ha másoknak tudnék segíteni vele, az irántuk érzett szeretetből jön ez. Ha senki a világon nem tudna róla, csak én és az Úr, akkor is vállalkoznék erre. Ha lenne egy kompromisszumos megoldás, amit az Úr is elfogadna és azt mondaná, hogy örök pokolra nem kárhoztat engem, mert látja, jó szándék vezérel és nem azt a sorsot szánta nekem, de ha már aggódok miattuk, szeretem őket, mindenáron szeretném őket megvédeni, akkor szenvedjek én is értük ideiglenesen, akkor elfogadnám. Nem tudom eldönteni, Istentől vagy az ördögtől származik-e ez, mert teológiailag helytelen, de miért is lenne olyan elképzelhetetlen, hogy egy keresztény ember annyira szeret másokat, hogy aggódik értük, szívén viseli a sorsukat és hajlandó értük szenvedni ha már nem hittek neki mikor Jézusról beszélt? Hibádzik valahol az én szeretetem vagy úgy van jól, ahogy van? A sugallat, hogy többet segítsek, többet adjak, bizonyítsam Jézusnak, hogy jó tanítványa vagyok, az a képtelen ötlet, hogy megmossam mások lábát és szenvedjek másokért ha ezzel segítek rajtuk.
Kedves Testvérem!
Ezek egyáltalán nem képtelen gondolatok. Ezek minden bizonnyal a Szentlélek sugallatára jelentek meg a lelkében, amelyre nagyon fontos odafigyelni. Úgy sejtem, hogy ez a megtérése, amire utalt, nem annyira régen lehetett, talán néhány éve. Azt javaslom, hogy továbbra is figyeljen ezekre a belső indíttatásokra, és a józan keretek között ugyan, de minél inkább kövesse azokat. Fontos, hogy legyen állandó kapcsolata egy atyával, akivel ezeket átbeszélheti. Egyrészt, hogy ne essen túlzásba, másrészt, hogy ötletet is kapjon, hogy merre lépjen. Bár valójában ezeket csak Ön találhatja meg imádság közben, befelé fordulva. E kérdésekre a válasz az Ön lelkében, szívében van, senki más, kívül álló ember nem fogja Önnek megmondani. A lábmosás évenként egyszer valóban szimbólikus cselekedet. De elgondolkodtad, megindít, késztet bennünket a hasonló magatartásra. Nem valóságosan, hiszen manapság általában nem erre van szüksége az embereknek. De érdemes keresni, hogy mire van szükségük, miben lehetünk segítségünkre. A másokért fölajánlott szenvedés is helyes és nemes gondolat. Nem gépiesen, valamiféle elszámolással, hanem egyszerűen az odaadás lelkületével. Például a másokért válalt böjt nagyon helyes dolog. Ha Ön fiatal, akkor elgondolkodhat a szerzetességen is, hiszen ez éppen olyan életforma, amelyben szolgálhat másokat, fölajánlhatja életét másokért, Krisztusért. De ha valóban csak néhány éve tért meg, akkor javaslom, hogy még néhány évet várjon ezzel a lépéssel. Még szüksége van, hogy megerősödjék ebben az elköteleződésben. Javaslom, hogy tanuljon teológiát. Iratkozzék be valamelyik hittudományi főiskolára. Ha Nyíregyházához közel lakik, akkor leginkább a Szent Atanáz hittudományi főiskolánkat ajánlom. Jézusnak igazán nem kell bizonyítania, hogy Ön jó tanítvány. Ezt ő sokkal jobban tudja. Szívesen veszi minden ilyen irányú lelki törekvését és meg is áljda azt.
Dicsőség Jézus Krisztus kedves lekiatya, mikor lesz a kántorok lelkigyakorlat mejk hónapban és hol lesz megszerzése, azért kérdeztem mert én is kántor vagyok.
Úgy tudom, hogy a nyíregyházi egyházmegye november 25-én tervezi, a metropóliai szervezésű kántorképzés pedig december 9-11-én lesz Máriapócson. De azért nézni kell a honlapokat is a pontosítás végett.
Isten üdvözítse a lelki atyát.
Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz, hogy hogyan lehet kiváló döntéseket hozni?
Imádságos szeretettel
Kiváló döntések? Talán helyes döntésekre gondol? Ezek nem kiválóak, hanem belesímulnak Isten akaratába, tervébe. A legtöbbször a jó és helyes döntések nem kiválóak, legalábbis nem tűnnek annak. Hétköznapiak, egyszerűek. A legjobb döntést imádkozva lehet meghozni. Mielőtt döntés hozok, előtte imádkozom. A szentatyák szerint a nagyobb döntések előtt háromszor is. (Ez lehet akár 3 különböző időben elmondott Üdvözlégy is.) Utána pedig azt teszem, amit az imádsággal átitatott szívem diktál.
Kedves Lelkiatya!
Keresztényként mindannyian Krisztus képmásaivá szeretnénk lenni, mégis mintha lehetetlen lenne. Még a papoknak is, akiket talân még a híveknél is jobban súlyt az emberi gyengeség és ítélet. Mi adhat erőt a kitartásban nekik/nekünk és hogy kerülhetjük el hogy az emberi vélemények hatása alá essünk?
Lívia
Kedves Lívia!
Valóban, a cél nem egyéb, mint Krisztus követése, hozzá szeretnénk hasonlóvá válni. Vagy úgy is mondhatjuk, ez az útja és eszköze annak, hogy teljesüljön Isten velünk kapcsolatos akarata és életünk céljának megvalósulása az üdvösség, vagyis Istennel való végső és teljes egyesülés. Ez, természetesen az ember számára lehetetlen (Mt 19,26). Nagyon fontos azonban tudatosítani, hogy Istennek minden lehetséges, még ez is. Tehát Isten lesz, aki üdvözít és nem mi magunkat. Isten lesz, aki érdemtelenül beenged örök boldogságába és nem mi jutunk el oda a magunk erőfeszítéseinek következményeként. Ez talán elkeserítőnek hangzik, de valójában éppen ez ad reményt. A Krisztus követésében sem mi vagyunk az erőlködők, hanem maga Isten valósítja meg bennünk akaratát, ha hagyjuk, ha együttműködünk. A keresztény életünkben ez az együttműködés, Isten akaratának keresése, hatalmának életünkbe való beengedése a helyes irány. Igen, Krisztus képmásaivá kell lennünk, még ha ez lehetetlen is. De mit számít az eredmény?! Vajon föl tudom-e mérni, hogy mennyit jutottam előre ebben, hogy mennyire volt sikeres ez az erőfeszítésem? A kitartásban nem az ad erőt, hogy olykor láthatom az eredményt. Ez emberi vágy, emberi törekvés volna, de ez kevés. Épp az isteni ajándék miatt nem ezt az utat kell járnunk. Nem emberileg kell eszközöket találnunk a kitartás fenntartására. Nyilván minden eszközt meg kell ragadnunk ehhöz, mindent föl kell használnunk. Soroljam újra? A böjt, az egyéni és közös ima, a Szentírás, különösen a zsoltárok olvasása, stb. Mindezekhöz pedig a testvér megsegítése, az embertársak szolgálata. A növekedést az Isten adja (1Kor 3,6). Azt hagyjam meg őneki. Én pedig fölajánlok neki mindent, amit csak tudok, még ha gyarlóságomban oly kevéskének tűnik is.
