Kedves Lelkiatya! 2022.10.27-én küldte el a válaszát az FSSPX-szel kapcsolatos észrevételemre, köszönöm szépen. Nem a kötözködés szándékéval, de ismét azt kell mondanom, hogy a válasza nem fedi a valóságot. Egy pár éve elhunyt görögkatolikus atya, Oláh Miklós mondta mindig ? neki köszönhetem elsősorban, hogy római katolikusként megismerhettem és megszerethettem a görögkatolikus liturgiát ? hogy jó pap holtig tanul. Mindig szívesen vette, ha tőlünk, túlnyomó részben római katolikus egyetemista fiataloktól az 1990-es években olyasmit tudott meg, amit ő, a hittudós addig nem ismert. Visszatérve a válaszára: szerepel benne ez a mondat: ?Ugyanis az FSSXP-vel az a gond, hogy a tagjai fel vannak függesztve (püspökök és papok egyaránt), tehát nem tudnak törvényesen misét bemutatni, így a vasárnapi misekötelezettség sem teljesíthető az FSSXP-misékkel, noha gyónni például lehet náluk.? Nos, a kérdés egyből következik: ki függesztette fel őket? Logikusan úgy vélem, hogy mindig magasabb szinten lehet valaki ellen eljárni, így áldozópapot a püspök, püspököt a Szentszék függeszthet fel, nem? Az FSSPX püspökeire vonatkozólag XVI. Benedek pápa visszavonta kiközösítést, az FSSPX-es áldozópapokat pedig legfeljebb a Piuszos püspökök függeszthették fel. Tehát azok az áldozópapok, akik eleve Piuszos szemináriumban tanultak, s Piuszos püspökök szentelték fel, ma is érvényesen mutathatják be a legszentebb áldozatot, hiszen nincsenek felfüggesztve. Más kérdés azon áldozópapok sorsa, akik valamelyik másik egyházmegyéből (országtól, nyelvtől függetlenül) csatlakoztak az FSSPX-hez. Őket többnyire az eredeti püspökük tényleg felfüggesztett, ám meg kell nézni ezeknél a felfüggesztéseknél, hogy érvényes-e a határozatuk. Ezen papok ugyanis azért kapták ezt a megbélyegzést, mert a szó szoros értelmében hűek akartak maradni a szent katolikus anyaszentegyház tanításához, s katolikus papok akartak lenni. Amikor ugyanis az eredeti püspökük arra akarta őket kötelezni, hogy ne hordják a reverendát, ne prédikáljanak az extra ecclesiam nulla salus (az Egyházon kívül nincs üdvösség) dogmáról ? mondván ez már túlhaladott(!) ?, vagy áldoztassanak kézbe, ami magában hordozza a súlyos szentségtörés veszélyét azzal, hogy a kézbe tapadt partikulák bárhová leszóródhatnak (megjegyzem, ezek mind valós példák, konkrét atyákhoz kötődnek, mind hazánkban a közelmúltban történt esetek), nos, akkor kétséges, hogy a felfüggesztő határozat érvényes-e. Hiszen az indoklásban sem tudnak a püspökök mit írni, hiszen semmi olyat nem tettek, amely a katolikus papsággal ellentétes, ami botránkozást okozott volna. Ha a püspök iránti engedelmesség az indok, ott is meg kell vizsgálni, hogy az engedelmesség nem megy-e szembe a katolikus egyház tanításával. Végül is püspök is eshet eretnekségbe, gondoljunk az ariánus püspökökre. ... Üdvözlettel László

Kedves Lelkiatya! Sokat olvastam a témában, és sok videót láttam, a klinikai halálból visszatért emberekről. Mindenki szinte ugyanazt mondja el, hogy fény felé haladt, végtelen béke és öröm várta odaát. Viszont sehol sem hallani Jézusról vagy purgatóriumról, nem találkoztak a Szűzanyával. Elhunyt rokonokkal sokkal inkább. Őszintén, picit megingatja a hitemet, hogy a világ minden táján az emberek ugyanazt írják le a történtekről, viszont senkitől sem kapok megerősítést a hitünket illetően. Több magyar videó is van, itt van pl az egyik: https://youtu.be/T82hQKYV9EY Tudom, hogy nem tudhatjuk mi van odaát, és a jelen élettel kell foglalkozni, mégis elbizonytalanít ez a nagyszámú hasonló eset. Mibe kapaszkodhatok Ön szerint?

Dícsőség JHS XPnak!!! Dícsőség Mindörökké!!! November 11 Szt. Fülöp a Tizenkettőből? Szent Fülöp napja előtti vagy utáni vecsernyével kezdődik Byzánti Rítusunkban az Adventi Böjt/Lelki Felkészülés, avagy Fülöp Böjtje? T. Tamás

Tisztelt Lelkiatya! Krisztus urunkat meztelenül feszítették meg, vagy volt az ágyékán valami gyolcs?

Kedves Lelkiatya! Nem újkeletű a problémám, két éve kezdődött, de most gondoltam úgy, hogy talán véleményt kellene kérnem. Az igazat megvallva, nem is tudom, hogy pontosan mit várok ettől, hogy leírom az egészet, lehet csak egy kis lelki megkönnyebbülést. Van egy barátság az életemben, ami nagyon fontos nekem és már nem olyan mint ezelőtt volt. Egyszerre okoz nekem örömet és bánatot. Ezt a férfit, aki a barátom, csak barátilag, már ismerem régóta, már gyerekként is ismertem. Gimis és egyetemista koromban kezdtem eltávolodni tőle. Két éve bocsánatot kértem ezért tőle, beismertem a hibáimat, ő megbocsátott és azóta még jobban szeretem mint bármikor azelőtt. Sajnos fokozatosan bele is szerettem. Az érzéseim sokfélék iránta, barátilag is szeretem, hiába tartják az emberek ellentmondásosnak ezt a kettőt. Sokkal jobban tudom értékelni, jó hatással is van rám, bízok benne, rengeteget segítséget kapok tőle, neki sok olyat is elmondok amit senki másnak nem, még a szüleimnek sem. Bánatomat és örömömet is. Segíteni is szokott nem is keveset, de ha csak meghallgat, már az is segít megnyugodnom. Barátilag is szeretem, de szerelmes is vagyok belé, mondom ezt annak ellenére, hogy az utóbbi időben enyhült az érzés. Volt, amikor nagyon sokat fantáziáltam róla (szexuálisan), de nem merült ki ennyiben, mert a személyisége, belső tulajdonságai is tetszettek benne, most is. A sorrend is ez volt, mert előbb szerettem bele a lelkébe és csak azután a testébe. Soha nem volt semmi barátságon kívül és nem is lesz. Tudja, hogy mit érzek iránta. Nem lehet köztünk semmi, ő nem is akarná. Nem csak velem nem akar szerelmet és szexualitást hanem másokkal sem. Neki Isten fontosabb ezeknél és én ezt tiszteletben tartom. Azt mondja, hogy mindenkinek dönteni kell erről és nem választhatja teljesen Istent is és közben párkapcsolat, szexualitás, házasság, ő az utóbbiakról lemond Isten miatt. Már azelőtt tudtam ezt, hogy szerelmet vallottam neki. Ezt lényegtelennek tartom a kérdés szempontjából, de azért írtam le, hogy ne legyen félreértés, hogy azért nem lesz az enyém mert homoszexuális, nős, más nővel összejönne, de nem velem. Most visszatérnék az elejére. Tudja mit érzek iránta. Már nincs annyi szexuális fantáziám róla, de azért érzem még az érzelmeim maradványait. Nem teljesen közömbös azért nekem, apróságokból tudok erre következtetni. Próbálom elnyomni az esetlegesen felmerülő érzéseimet és elfogadtam, hogy a helyzet olyan amilyen. Ha igazán szeretem őt, akkor úgy fogadom el, ahogy van. Mégis oka van amiért megírom ezt az egészet. Az ok az, hogy a szerelem kialakulása óta érzek valami akadályt, falat kettőnk között. Nem rendszeresen. Sok beszélgetésünket egyáltalán nem zavarja és olyan mintha mi sem történt volna de időről-időre hirtelen keletkezik bennem ez az akadály és akkor szégyent érzek ha rá gondolok és ez azért zavaró, mert olyankor nehezen kommunikálok vele. Ha éppen akkor van egy problémám, amiben szeretném a segítségét kérni, akkor nem tudom megtenni, pedig szükségem lenne rá, mert ott a szégyen. Nagyon rossz, elszomorít. Ez csak bennem létezik. Részéről nincs harag, lenézés, nem távolodik, de nem is használja ki a helyzetet. Barátként kezel. Már próbáltam tőle eltávolodni, távolságot tartani, megszakítani a kapcsolatot, de csak rosszabb lett. Őt elszomorítottam ezzel és nekem is rossz volt, mert a barátságát is eldobtam ezáltal. Még soha nem volt nekem senki olyan fontos mint ő. Mások akkor hagytak cserben amikor nem is adtam rá okot és azóta sem nagyon érdeklem őket, sok ember bántott már meg életemben, ő pedig akkor is visszafogadott, megbocsátott, amikor nem érdemeltem meg. Hozzá bármikor fordulhatok és ha problémám van, ő úgy hallgat meg, hogy nem ítélkezik. Ad tanácsot, de nem gúnyol, nem veszi el az önbizalmam, nem ítélkezik rólam. Ritka az ilyen. A félelmeimet, aggodalmaimat komolyan veszi, nem kicsinyli le, de nem viszi túlzásba. A hitem is erősödött általa, ebben is sokat segített. Másokhoz is igazi keresztényként viszonyul. Megbocsátó, gondoskodik másokról, akkor is másokra gondol amikor neki is baja van és rajta senki nem segít. Azokkal is kedves, akiket mások lenéznek, kiközösítenek. Mindig segít azoknak, akik félnek, nem tudnak remélni. Az igazságtalanságot és a gyűlölködést nem szereti, de nincs egy rossz szava sem másokhoz, ha mond is olyat ami nem tetszik másnak, akkor azt is jó szándékkal teszi, hogy segítsen, csak ezt a másik nem érti. Nem is csoda ha beleszerettem. A lelkébe szerettem bele, a testét azért szeretem mert előbb a lelke varázsolt el. Nagyon értékesnek tartom őt és ha megválnék tőle, akkor egy kincset dobnék el magamtól. Közben mégis feltör bennem a szégyen, akadály, ami esetenként megakadályozza, hogy megnyíljak neki, bízzak benne. Ő szeret, törődik velem, a barátom akar maradni és én is az övé, nem lenéző, ugyanúgy néz rám mint mielőtt elmondtam neki mit érzek. Mit lehet tenni azzal az akadállyal, ami bennem van? Nem akarok lemondani a barátságáról, de akkor ez mitől fog elmúlni?

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Ha visszafordíthatatlanul beteg a macskám, elaltathatom?

Tisztelt Lelkiatya! Szeretnék én is csatlakozni a nehéz családi körülmények között élő testvérünkért végzett imádsághoz. Ismeretlenül is sok kitartást, és sok erőt kívánok neki. ... Valamint szeretném ha tudná, nincs egyedül, hiszen mi Krisztusban testvérek vagyunk, és sokkal mélyebb kötelék van közöttünk, mint azt gondolnánk. Ez nem olyan kötelek mint egy családi, baráti kapcsolat....Imádkozom önért, és családjárt.

Kedves Lelki Atya! Tudna-e abban segíteni, hogy Királyné Kocsis Magdolna "Liturgikus és népének; kapcsolat és különbség" (Görögkatolikus Szemle, 2021. szeptember, p. 15.) kritikai cikkében hivatkozott írás hol jelent meg? Királyné ezt írja: "Tartalmas írás jelent meg a Görögkatolikus Szemle júliusi számában a szentáldozás alatti énekekről, az áldozási versről, annak kialakulásáról, lélekre gyakorolt hatásáról, valamint a zsoltárverseket esetenként helyettesítő népénekekről." Visszakerestem a megadott Görögkatolikus Szemle (2021.?) júliusi számát, de ott nem találtam meg a kifogásolt cikket. Királyné cikkével egyébként egyetértek. De azért szeretném emlékezetbe idézni azt, hogy Miklósy István püspök kiadott egy megengedő rendelkezését 1937-ben, miszerint a "a prédikációt megelőzőleg és követőleg" is használható népének. Miklósy püspök rendelkező mondata így szól: "Nekünk görögkatolikusoknak megvannak a mi liturgikus dallamaink s énekszövegeink, sz. mise alatt ezeket énekeljük. Azonban a Szent Liturgia előtt és után, a prédikációt megelőzőleg és követőleg, az eucharisztikus népénekek is használhatók, amennyiben rítusunkkal megegyeznek." -- 1937. április 16. Egyházmegyei körlevél, 4. pont (Ezt a körlevelet újra kinyomtatva közli: Görögkatolikus Szemlélet, 2021. nyári szám, p. 16-17.) A kérésem megismételve tehát az: Lelki Atya tudna-e abban segíteni, hogy a "Liturgikus és népének; kapcsolat és különbség" (Görögkatolikus Szemle, 2021. szeptember, p. 15.) cikkben Királyné által reagált másik írás vajon hol jelent meg? Ugyanis ezt, nem tudom azonosítani. De szeretném elolvasni azt. Ide linkelem a cikk-adatbázisokat. Görögkatolikus Szemle cikkei: = https://matarka.hu/szam_list.php?fsz=2134 Görögkatolikus Szemlélet cikkei: = https://matarka.hu/szam_list.php?fsz=2079 Köszönöm szépen segítségét! T.

Kedves Lelkiatya! Ön szerint mennyire igaz az, hogy a neoliberális gazdaságpolitika szó szerint értelmezi azt, hogy "akinek van, annak még adnak, hogy bőségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van"? (Mt 13,12) Magyarországon is kezd elterjedni az a vélekedés, hogy "aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani"". Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Lelkiatya! Hálás szívvel köszönöm válaszát a kereszthordozásról. A bűneimmel,a hibáimmal,téves döntéseimmel együtt nincs semmi másom ezen a világon,csak az Úr Jézus! És az Ön imádsága,atyám! Ha majd az Úr megkönyörül rajtam,a jobb latorhoz hasonlóan,remélem,hamarosan nekem is azt fogja mondani:bizony mondom neked,még ma velem leszel a paradicsomban. Hálás köszönetemet szeretném kifejezni annak, az ismeretlen Testvérnek Krisztusban,Aki értem is tud imádkozni. Áldjon meg Titeket Sionból az Úr,ragyogtassa arcát Reátok! Imádsággal.

Kedves lelkiatya tanácsát szeretném kérni hogy mit tegyek hogy jobban tudjak imádkozni. Állandóan figyelmetlenül imádkozom miközben bűntudatom van hogy nem így kéne imádkozni, még egy tized rózsafüzér elmondásával is megszenvedek, pedig a lelki adoptált gyermekemért imádkozom március óta.

Kedves Lelkiatya! Remélem nem probléma, de gyakran elolvasom mások kérdéseit is, hiszen sose tudhatom, hasznosak is lehetnek és érdekel is, hogy ki mivel küzd, hogyan érez. Elolvastam a levelét annak a kérdezőnek, aki arról írt Önnek, hogy sokat szenvedett már, a részeg apja haragja elől ment a templomba, aggódott az otthoni helyzet miatt, a szülei nem értik meg őt, miattuk is mások miatt is rossz neki, elege van a nehézségeiből és úgy érzi nem bírja, feladja, szeretné ha magához hívná az Isten. Nem tudom, hogy pontosan min megy keresztül, legfeljebb sejtéseim lehetnek a leírtak alapján. Azt sem tudom, hogy ez az első vagy második levele volt-e. Ha nem bánják, imádkozni fogok érte és a családjáért. Nem azért, hogy az Úr magával vigye. Azért fogok (szeretnék) imádkozni, hogy segítse meg Isten, adjon neki reményt, lelki békét, azoknak az embereknek pedig, akik miatt szenved, megtérést adjon, hogy felismerjék a jót és neki se okozzanak annyi fájdalmat és tudjanak hinni is. Én hiszek benne, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Azt is hiszem, hogy érdemes imádkozni mindenkiért, a szenvedőkért is és azokért is, akik másoknak okoznak szenvedést. Jézus is azt mondta, a bűnösnek van rá legjobban szüksége ahogy az orvosra a betegnek és nem az egészségesnek. Bízom benne, hogy Jézus meghallgatja azt, aki másokra gondol, másokért imádkozik, mert ő maga mondta, hogy úgy szeressük egymást, ahogy ő szeretett minket. Miért is ne hallgatna meg engem ha az imáimat az őszinte szeretet vezérli? Nem ismerem ezt a szenvedő embert, de nem is kell ahhoz ismernem, hogy jót kívánjak neki és szeressem őt. Nem tudok részleteket, minden bizonnyal ő sem tökéletes és követett el hibákat, de az vesse a másik emberre az első követ, aki maga nem vétkezett, ítélkezni nem szeretnék több okból sem. Ha megengedik, imádkozni fogok érte és ha lehet, kérem, tegye közzé a levelem, hogy esetleg ő is láthassa és ha jobbra fordulna a sorsa valahogyan, akár úgy, hogy megtérnek azok, akik miatt szenved és megváltoznak, akár másképp, akkor ha ideje engedi és van kedve, írjon ide.

Kedves Lelkiatya! Már régóta szerettem volna megkérdezni,de most időszerű is: mi történik velünk a fizikai/testi halál után,amíg fel nem támadunk? A lelkünk is alszik ilyenkor,vagy az már az Istennél van? De akkor a lelkünk már feltámadott állapotban van,de a testünket az Úr Jézus csak második eljövetelekor támasztja fel? Vagy egyszerre történik mindez? Halálunk pillanatában megtörténik a jók és rosszak szétválasztása,vagy csak a végítélet napján? Hisz Péter apostol arról írt:?azért hirdették az evangéliumot a halottaknak is,hogy ha mint emberek testben ítélet alá estek is,lélekben éljenek az Isten által?.(1Pt.4,6) János apostol a Jelenések könyvében ír első feltámadásról akik kitartottak Krisztusban,és Ővele uralkodnak majd 1000 évig. Ők lennének a jók,akik halálukkor szétválasztódtak a rosszaktól? Ezen időszak után következik a teljes,második feltámadás,jókra és gonoszakra egyaránt,és ott lesz az utolsó ítélet? ?..mindenki fölött ítéletet tartottak a tettei alapján. A halált és az alvilágot a tüzes tóba vetették. A tüzes tó a második halál. Aki nem volt beírva az élet könyvébe,azt a tüzes tóba vetették.?(Jel.13-15) Lukács evangélista arról is ír,hogy lesznek akik ?nem halnak meg,míg meg nem látják az Isten országát.?(Lk.9,27) Én nem félem a halált atyám,nem fáj itt hagynom ?megrepedt,nádszál életem?,csak érdekel milyen állapotban vannak azok,akik már eltávoztak,és várnak ránk. Mi vár ránk? Köszönettel.

Kedves Lelkiatya! Lehet arról olvasni valahol, hogy a liturgikus ünnepek olvasmányai miért épp ott szerepelnek ahol? Pl. milyen megfontolásból került az Istenszülő oltalma ünnephez a Fil,2,5?11? Azért is kérdezem, mert nagyon termékeny volt lelkileg, amikor valaki felhívta rá a figyelmemet, hogy a Jn Prológus nálunk rómaiaknál karácsonykor van, míg a görögöknél húsvétkor. És most szeretnék ebben kicsit jobban elmélyülni. Köszönöm.

Kedves Lelkiatya! A kereszthordozás a hétköznapokban azt jelentené,hogy az Úr Jézus azt várja el,hogy tudatosan mindig a nehezet,a szenvedést és a kevesebbet válasszuk? Mert én megint ezt választottam. Mert ahelyett,hogy végre egy kicsit önző lettem volna,teret engedve a saját életemnek,megint a szüleim iránt érzett sajnálat és kötelességérzet győzedelmeskedett. Ferenc pápa nemrégiben azt mondta:?Egy bölcs szabály azt mondja,hogy ne változtass,ha vigasztalan vagy.? De mit tegyek,ha én egész életemben az vagyok? Az erőm legvégső határán tartok már,úgy érzem,hogy lassan feladom a küzdelmet,mint Illés próféta,amikor a pusztába menekült és saját halálát kívánta:?Elég most már Uram!Vedd magadhoz lelkemet!? A minap is a templomba, az Úrhoz menekültem apám részeg haragja elől,de közben féltem,mi történik otthon. Mire hazaértem kisírt szemekkel,ő már lecsillapodott. Anya a mentális betegsége miatt könnyen túl jut rajta,elfelejti,mert egy külön világban él. Talán, így neki a legjobb! Soha nem álltak mellettem,nem támogattak,nem tudják min megyek keresztül,és nem csak miattuk,mások miatt is. Senki nem tudja hányszor kértem Istentől sírva imádkozva,hogy vigyen magával engem! Mert én sokkal jobban szeretnék már az Úrral lenni és nem küzdeni olyan nehézségekkel,amelyeket befolyásolni és megváltoztatni már nem tudok. Menekülésnek tűnhet,a könnyebb út,de már nem látok kiutat. De évek óta hiába kérem az Urat vigyen magával engem,nem kellek Neki!Mindig azt reméltem,ha elég sokszor kérem,megelégeli és megadja,ahogy a bíró is igazságot szolgáltatott az özvegyasszonynak aki többször kérte. Mikor fog elérkezni az én szabadulásom,atyám? Hálával és imádsággal!