Kedves Lelkiatya! Miért van az, hogy eltér egymástól a napi evangélium a rómaiaknál és a görögöknél a katolikus Egyházon belül. Lehetne egységessé tenni vagy az hiba volna?

Kedves Lelkiatya! Tőlem érkezett a levél az önkielégítés bűnével kapcsolatban. Magam is úgy látom, hogy valamelyest a hiúságnak is szerepe van mindebben, de nem csak annak. Tény, hogy az ember bűnös természetű, de ha már többször is heteken keresztül sikerült legyőznöm a kísértést, akkor elvileg ezután mindig képesnek kell lennem rá, nem így van? Ha valami egyszer sikerül, sikerülhet máskor is és ha jól gondolom, akkor minél többször győzök a bűn felett, annál könnyebb lesz és akár örökre is legyőzhetem egy folyamatos fejlődés eredményeképpen. Szégyenkezve-szomorkodva írom, hogy sajnos ma este megint bűnbe estem. Pedig nagyon közel jártam ahhoz, hogy győzni tudjak. Már épp azt gondoltam magamban, hogy milyen jó, hogy sikerült, jajj de örülök neki, de aztán nem sikerült. A hiúságom mellett viszont az Isten iránti engedelmesség is ösztönöz a küzdelemre. Hiszem, hogy engedelmeskedni kell neki, ez valahol természetes is hiszen nélküle semmi nem lenne, mi sem lennénk és nem lenne megbocsátás. Jézus is azt mondta, hogy legyünk tökéletesek mint az Atya, aki bűnös vágyat érez, már paráználkodott az ő szívében, aki szereti őt, megtartja a parancsait. Az ember nem Isten, de Jézusnak minden bizonnyal igaza volt, amikor azt mondta, tökéletesek legyünk. Ha nem is sikerül, de törekedni kell erre, ugye? A bűnös vágy mint paráználkodás, ezt ő férfi és nő között értette és nem önkielégítésre, de ez is úgy működik, hogy már a gondolatnál kezdődik az egész dolog és a cselekedet már csak a következmény. Azt akarom ezzel mondani, hogy ezen logika alapján küzdeni kell a cselekedet ellen. A vizet hordó tanítvány esetét értem és nem is állhat olyan távol tőlem, de ha egymás után állandóan igyekszek legyőzni a bűnt, akkor előbb utóbb muszáj eljutni oda, hogy megszabadulok tőle, de ehhez az kell, hogy magasra tegyem a mércét és keményen küzdjek ellene, de ezzel meg valahogy együtt jár az is, hogy ha nem sikerül, akkor bosszant és makacs leszek, mondván, csak azért is győzni fogok. Ez most akkor helyes vagy helytelen? Értem a magyarázatokat, a tanítvány és a kosár példáját de mintha lenne itt valami ellentmondás is vagy én értek félre valamit? Ami a leginkább motivál és szerintem a hiúságomat is ez okozza, az a Jézus iránti mély szeretetem. A tetteim által tudom neki leginkább kifejezni, hogy szeretem és hogy tényleg nem a semmiért hiszek benne, hálás vagyok neki mindenért, megmutatni hogy valóban megváltoztam miatta. Más bűneimmel már teljesen szakítottam és ez is neki köszönhető, a reménynek amit kapok tőle és a szeretetnek iránta. Logikus lenne, hogy akkor ettől a testi bűntől is szabaduljak meg végleg. Minden önkielégítési kísértésnél az egyik első gondolatom az, hogy bebizonyítom neki, hogy szeretem, fontosabb nekem mint a testi vágyaim, a bűneim, nem akarom elárulni őt, nem szeretném elszomorítani. Ennek továbbgondolása az, hogy tudom min ment keresztül mindenkiért és úgy gondolkodok, hogy ha ő azon a sok szenvedésen, kísértésen, megpróbáltatáson keresztülment és kibírta, akkor én is megtehetek érte ennyit. Nem élem át ugyanazt amit ő, de a magam életében megtehetem érte ugyanazt, amit ő értem. Nem vagyok vele egyenlő, neki nincs is szüksége rám, nem én mentem meg őt hanem ő engem, de ha ezzel bizonyíthatom a szeretetem, a hálám, örömet okoznék számára, akkor megtenném nagyon szívesen. Ha már soha nem lehet teljes a hálám, mert olyannyira okom van hálásnak lenni, hogy azt kifejezni teljesen soha nem lehet, Isten kegyelme akkora, hogy nem lehetünk mi emberek elég hálásak, akkor legalább ami tőlem telik, azt kellene megtennem. Ez az oka annak, hogy annyira meg szeretnék szabadulni. A hiúság is, de az a hiúság a szeretetből fakad. Csak magam miatt annyira nem lenne fontos, mert az önkielégítés nem rossz érzés, magam miatt nem érezném szükségét leküzdeni, de Isten már más. Miatta megéri bármi. Említettem, hogy a hiúság a szeretetből fakad. Ez alatt azt értem amit írtam, hogy a Jézus iránti szeretet kifejeződése többek között a győzelem a bűn felett és a szeretetem a lehető legjobban akarom kifejezni. Hadd mondjak egy példát: van egy szerelmes férfi, aki udvarol egy nőnek, esetleg a férje és mindent meg akar tenni, hogy lenyűgözze a nőt, kimutassa a gyengéd érzéseit, örömet szerezzen, bókol neki, virágokkal halmozza el, türelmes és kedves vele, biztonságot nyújt, lehozná neki a csillagokat az égről ahogy mondani szokás. Minden lehetséges módon kifejezi az érzelmeit, akár anélkül, hogy a nő elvárná tőle. A nő örül egy csokor virágnak is, de a férfi szívesen ad neki három csokorral is, mert ki akarja fejezni mit érez. Vagy: Tegyük fel elmegy a randira, de sokáig tart az utazás odáig és a virágcsokrok addig veszítenek szépségükből a nagy meleg és vízhiány hatására. Így is oda tudja adni, de azért zavarja, hogy már nem olyan tökéletesek, frissek, mert a legjobbat akarja annak, akit szeret. Úgy érzi, a legjobb jár a szerelmének és a maximumig meg akar tenni mindent érte, amit tud. Ilyesmit érzek én is Jézus iránt, ez a férfi és nő közötti randizás itt nem állja meg a helyét de kifejező. Ezen a téren van inkább egy hiúság bennem, hogy én annyira maximálisan ki akarom neki fejezni és szeretném ha elégedett lenne velem. Ma azon gondolkodtam, hogy egyébként a bűn a szabad akaratunk döntése-e. Ádám és Éva is szabad akaratukból követtek el bűnt. A gyilkos is szabad akaratából gyilkol szinte mindig. A megcsalás is szabad akarat, mert a csábító személy akármilyen szép lehet és bármilyen erotikus nézései, szavai, viselkedése lehet mert ha a másik eldönti, hogy nem fekszik le vele akkor sem, akkor nem fogja megtenni. Az embernek a gyengeségét kell leküzdenie, erősnek kell maradnia, felül kell emelkednie. Igen ám, de ebből nem az következik, hogy az ember mindig ellent tud állni a bűnnek ha komolyan akarja és ha nem sikerül, akkor az annyit tesz, hogy nem elég erős az akarata tehát az történik amit említettem, hogy teljesíthetne jobban is, nem lehetetlen számára, csak nem nem sikerül neki, pedig sikerülhetne? Ne haragudjon kérem, amiért hosszasan írtam és sokat kérdezek. Szeretnék megérteni mindent és egyúttal szerettem volna feltárni az érzéseim.

Kedves Lelkiatya! Jó tíz napja történt, hogy egy egyházi személy, az egyik templomban, egy hivatalos szertartás alatt, egy kisebb csoportnak bemutatta a templomot, kvázi idegenvezetést tartott. Számomra ez megdöbbentő volt. Nem értettem, hogy ezt miért teszi. Szerintem vagy a szertartás előtt, vagy utána kellett volna ezt tenni. Kíváncsi vagyok az Ön véleményére. Helyesnek tartja ezt?

Kedves Lelkiatya! Hogy kell a bunkó és agresszív emberekhez viszonyulnunk? Egyszerűen nem tudom kezelni őket... Válaszát előre is köszönöm!

Kedves lelkiatya köszönöm a segítséget, a tanácsa alapján meggyóntam és azóta sokkal nyugodtabb vagyok és jobban érzem magam. Jó érzés hogy úgy letettem a bűneim "minden más bűnt is megbánok...." még egyszer köszönöm

Dicsoseg Jezus Krisztusnak ! Kedves Lelkiatya cshotki karkotott honnan tudok be szerezni .?

Kedves Lelkiatya! Körülbelül 2 hete tettem fel egy kérdést a gőgös, hitet megvető emberekkel kapcsolatban. Eddig még nem kaptam választ Öntől. Annyira nem volt keresztényhez méltó, amit kérdeztem? Tudom, hogy szánni kellene az ilyen embereket, és imádkozni értük, de sokszor nem vagyok rá képes. Ők egymás között jól elvannak, engem pedig levegőnek néznek. Köszönöm szépen a választ.

Tisztelet Lelkiatya! Kérem segítsen! Nem tudok a bűn kötelékéből el szakadni peddig ez a vágyam lenne most a leg nagyobb! A helyzet nagyon sarokba záró! Mit tanácsol mit imatkozzak ? Mert nagyon szenved a lelkem minden nap e helyzet miatt!

Kedves Lelkiatya! Az, hogy egy pap érvényesen tudjon gyónásokat meghallgatni, nem feltételezi azt, hogy ne legyen felfüggesztve? Persze halálveszélyben egy felfüggesztett pap is érvényesen gyóntathat. Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Lelkiatya! Sajnos töbször előfordult már hogy a gyónás után feladot elégtételt elfelejtettem elmondani ez a mulasztásom érvényteleniti a gyónásomat??? Válaszát előre is köszönöm!!! Ildikó

Kedves Lelkiatya! Fontolgatom, hogy valamilyen szinten megtanuljam a héber vagy az arámi nyelvet. Esetleg mindkettőt, bár az túl sok időt venni igénybe. A héber esetében még nem döntöttem el, hogy ó-vagy újhébert tanulnám, de a modern hébernek talán az lenne az előnye, hogy a mai világban valamennyire használható, lehet héber nyelvű internetes honlapokat olvasni, szépirodalmi műveket, anyanyelvi beszélőkkel kommunikálni és ha jól beszéli valaki, akkor akár a munkában is használni. Az óhéber nyilvánvalóan az Ószövetség olvasásához jó, ha abban szeretnék elmélyedni. Az arámi nyelvnek nem sok hasznát venném, csak hallás után tetszett meg a szépsége és az a tény, hogy a Mi Atyánk is eredetileg arámiul volt és Jézusnak ez (volt) az anyanyelve, ez inkább érzelmileg hat rám. Egy időben az ógörög iránt is érdeklődtem, biztosan érdekes lenne az Újszövetséget eredeti nyelven olvasni. Nem tudom, érdemes lenne-e valamelyiket megtanulnom ha érdekel és melyiket célszerű választani. Ön egyáltalán javasolná-e nekem, hogy próbálkozzak vagy ha nem akarok az egyházban dolgozni, akkor inkább hagyjam az egészet? Meg lehet tanulni ezeket a nyelveket egyedül? Az nem jöhetne szóba, hogy tanárral tanuljak. Jelen helyzetben nem tudnék erre is pénzt áldozni, sok egyéb kiadásom van. A latin és ógörög nyelvekhez sok anyagot találtam az interneten magyar nyelven, teljes könyveket is le tudtam tölteni. Az ógörög nyelvben, legalább az alapokban esetleg egy ismerősöm tudna segíteni, de ő alapvetően nem ezzel foglalkozik, a munkája mellett nem hiszem, hogy beleférne neki engem tanítani és nem is használja a nyelvet, csak egyetemista korában tanulta 10-15 éve. Az arámihoz angol nyelvű könyveket találtam és egy magyar nyelvű tankönyvet, az viszont úgy van megírva, hogy héberül eleve tudni kell, mert arra épül és úgy veszi, hogy a tanuló már a héberből sok mindent ismer ezért bizonyos dolgokat nem magyaráz el. Ez is egy fontos kérdés, hogy ha arámiul szeretnék tanulni, akkor mindenképpen kell-e héberül tudnom. A letöltött könyveim alapján azt mondom, hogy nem, mert az angol nyelvű anyagok nem építkeznek a héberre, de nem tudom. Azt igazán nem merem feltételezni, hogy héberül és arámiul tanulni is lenne időm/energiám, de tételezzük fel, hogy szeretném tanulni mindkettőt, persze egyedül. Nagyon összekeverném őket a hasonlóságuk miatt vagy azért meg lehet különböztetni őket? Jó nyelvérzékem van, öt idegen nyelvet tanultam már. Többek között franciát és olaszt is, azok hasonlóak, de nem kevertem össze őket. Oroszt is tanultam, a cirill betűk nagyon könnyen mentek. Az ókori nyelvek és a modern héber biztosan sokkal nehezebbek, ezért nem tudom, próbálkozzak-e és melyikkel. Anyagi hasznot nem várnék a tanulástól, ezek közül csakis a modern hébernek lehet bármilyen anyagi haszna de a többinek semmi. Az egyszerű érdeklődés vezérel és a szent szövegekhez, Istenhez közelebb kerülés.

Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy tudna e segíteni abban hogy mit tegyek hogy le tudjam tenni a bűneim azokat is amikre nem emlékszem? Olvastam egy cikket ahol azt írták hogy a bűnöket számuk szerint is meg kell gyónni. Én közel 20 évig nem gyóntam és nem is foglalkoztam Istennel, aztán a gyermekem betegsége miatt visszatértem Istenhez, de csak simán meggyóntam azokat a bűnöket amikre emlékszem de nem mondtam el hogy hányszor követtem el. Így nem érvényes és szentségtörést követtem el? Azt is írták hogy nem elég megbánni ha nincsenek rendesen meggyónva az összes akkor nem érvényes. De én nem emlékszem arra hogy pl hány misét hagytam ki, hányszor hazudtam vagy hány önkielégítést követtem el, és vannak olyan bűnök amiket nem tudtam hogy bűn... Kérem segítsen mert így csak félek áldozni. Hiszen ha halálos bűnben áldozni mész az szentségtörést jelent amit szintén meg kell gyónni, de ha meg nem áldozok amikor lehet a miséken akkor nem érzem teljesnek.

Kedves Lelkiatya! Pár hónapja küldtem helyesbítést az FSSPX-szel kapcsolatban, mert az egyik kérdezőnek ezzel kapcsolatban azt írta, hogy az ő miséjükön való részvétellel nem teljesíti a katolikus szentmise hallgatási kötelezettségét. Nos, ez a válasz téves. Két hozzászólásban reagáltam erre, de egyiket sem találom ebben a rovatban. Üdvözlettel László

Tisztelt Lelkiatya! Annak ellenére, hogy sikeresen szoktam küzdeni a bűneim ellen és nem olyan gyakran érzem kísértve magam, a héten két-három estén bűnbe estem. Az önkielégítés bűnébe. Általában az szokott történni, hogy megjelenik bennem a késztetés, vágy és sokáig ellenállok neki, majdnem egész nap vagy órákon át, de végül mégis bűnbe esek. Már majdnem sikerül és mégsem. Nagyon szeretném ha vége lenne ennek, nem szeretek bűnös lenni és bosszant, hogy gyenge vagyok, ahhoz képest amit hiszek magamról. A legfájóbb pont az, hogy Istennel szemben elkövetem és ezzel megbántom, magamra haragítom. Jézus jut az eszembe, hogy szenvedett miattam is, milyen erős volt, nem volt bűnös, a testi szenvedést tűrte, neki köszönhetem az Örök Életet, nélküle nem is tudom mi lenne velem és én pedig bűnös vagyok, gyenge, nem érdemli ezt tőlem. Érzem, hogy képes lennék többre is. Képes lennék teljesen legyőzni a bűneimet, főleg az ilyen jellegűt. Csak a saját akaratom, döntésem kellene hozzá. Ez megvan de mégsem sikerül mindig. Az még egy dolog, hogy beleesek a bűnbe, de oly nagyon gyötör amit cselekedtem, hogy hajlamot érzek az önbántalmazásra. Nem öngyilkosság, azért azt nem tenném. Fontolgatom az önsanyargatást, önmagamnak fizikai fájdalom okozását. Önsanyargatást mint böjt, de tényleg komolyan, hideg vízzel mosakodás, padlón alvás, magyarul lemondás a kényelmekről ha nem is állandóan de ideiglenesen. Két okból kifolyólag: bűntudat, bűnbánat kifejezése Isten felé és a kellemetlenségeket erősítve a test örömteli oldalát háttérbe szorítani. Fizikai fájdalom kapcsán ugyanígy: bűntudat kifejezése és a fájdalom mint visszatartó, segítő tényező alkalmazása. Brutálisnak tűnhet ez a logika de a fájdalom ellentéte az örömnek és a fájó test, annak részei kevésbé esik bűnbe, az ember olyankor örül ha a szenvedést kibírja valahogy, ha az alapvető feladatait elvégzi, az örömszerzés és egyéb bűn az, amit olyankor a legkevésbé akarna csinálni. Nem tudom viszont, hogy ez nem vinne-e ugyanúgy bűnbe engem? Ha sanyargatnám magam, fájdalommal vagy anélkül, akkor hiába a bűntudat, mert akkor meg a sanyargatás (és) fájdalomokozás miatt lennék bűnös? A szentek közül is többen sanyargatták magukat, Jézus szenvedése szintén közismert. Ha Jézus ártatlanul szenvedni kényszerült, akkor valahogy természetes is, hogy úgy érzem, nekem is kellene. Tévúton járok? Nem azt mondom, hogy szenvedjen mindenki és hogy a saját szenvedésünk által üdvözülnénk, ez nem igaz. Mindössze annyit mondok, hogy ha egy bűnös ember látja, hogy az ártatlan szenved miatta és ő meg közben bűnös és ennek tetejében még vissza is esik próbálkozásai, küzdelmei ellenére, akkor úgy érezheti, ő legalább annyira megérdemli a szenvedést mint az az ártatlan hiszen az csakis azért szenvedett mert üdvözítő volt de amúgy fordítva kellene legyen. Nem tudom miért, de este esek bűnbe. Nappal van kísértés, késztetés, de akkor kitartok, küzdök, igyekszem ahogy tudok. Reggelente imádkozok és mondom is Istennek, hogy én küzdeni fogok, nem adom fel, hiszek magamban és bebizonyítom neki is, hogy menni fog. Pozitív, reményteli vagyok olyankor. Este ennek ellenkezője történik.

Tisztelt Lelkiatya! Miért van az, hogy néhány újabb kiadású könyvben, füzetben más szöveggel jelennek meg zsoltárok mint korábban. Ezek az eltérések természetesen tartalmi részt nem érintenek, de mivel más szavakat használt a fordító, zavart okoznak. Szerintem ez kifejezetten rossz, különösen az 50. zsoltárnál van ez így, hiszen ezt gyakran imádkozzuk (pl: a Szent Liturgia előtt, a Parakliszban) A hívek egyik része mondja a régi fordítást, a másik része az újat. Ebből csak KÁOSZ lett. Úgy gondolom, hogy egy esetben újítani csak akkor van értelme, ha az tartalmi dolgot érintene, de itt nem erről van szó. Várom válaszát.