Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizennégy meg tizenkettő? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Tisztelt Lelki Atya! Felmerült bennem a kérdés, hogy mitől függ, hogy valakit mennyi idő után szentelnek pappá. Van, aki csupán néhány hónapot tölt diakónusként és van aki éveket (és persze ott vannak az örökös diakónusok is, de az más kérdés). Ki dönt erről, az egyházi előljárók, vagy az adott személy?
Főként az egyházi elöljáró vagyis a püspök dönt róla. Minden élet és élethelyzet más és más. Létezik egy előírás, amely legalább egy évi diakónusi szolgálatot ír elő a papszentelés előtt. De ettől a püspök megfelelő ok miatt eltérhet. Ezért mondom, hogy az ő kezében van a döntés. Aki a papi szolgálatra vár, attól furcsa is volna, ha sürgetni akarná a papszentelését, mintha ezzel rövidíteni akarná a diakónusi szolgálatát. A pap, illetve már a diakónus is engedelmességet fogad a püspökének, tehát nem ő irányítja ezt a folyamatot, hanem rábízza arra, akire az egész életét bízta.
Tisztelt Lelkiatya! Hogyan miképp tanácsolná hogy imádkozzak az engem üldözőkért és akik ártottak nekem ! ? Válaszát szívből köszönöm! Ferenc
Kedves Ferenc! Önnek is azt válaszolhatom, amit az imént Máriának, a Szentírás szavait: Mt 5, 44-48. Ilyenkor érdemes nem a saját szavainkkal imádkozni, mert félő, hogy nehezen találnánk megfelelő szavakat. Érdemes mondani a Miatyánkot, amely magába foglalja, hogy legyen meg Isten akarata, és a bocsánatot is a mi megbocsátásunkhoz köti. Vagy érdemes fölajánlani egy Szent Liturgiát / szentmisét, vagy részt venni értük más szertartáson, gyertyát gyújtani értük, rózsafüzért mondani, vagy bármi más módon kérni számukra Isten bocsánatát. Azt nem érdemes belefoglalni, hogy jöjjön meg az eszük, hogy ne bántsanak engem többet, mert az nem igazán értük mondott imádság, hanem egyfajta védekezés a részemről.
Tisztelt Lelkiatya! Szabolcs megyében élek ... Mit tehetnék ? szeretni öket soha nem fogom, és egyre több ember utálja öket Köszönettel: Mária
A Szentírás szavaival tudok válaszolni: "Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gonoszoknak. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nemde a vámosok is ugyanezt teszik? És ha csak a testvéreiteket köszöntitek, mi rendkívülit tesztek? Nemde a pogányok is ugyanezt teszik? Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes." (Mt 5,44-48) Tudom, hogy ez nagyon nehéz, de nincs más út a lelki megbékélés felé. Azt látom, hogy ma a háború réme miatt az emberek körében egyre inkább elhatalmasodik a gonoszság, a félelem, a bosszú. Nyilván sok rossz dolog érhette már Önt, ami miatt ez a nagy fokú szeretetlenség kialakult a szívében. De nem szabad hagyni, mert saját magát mérgezi vele. Imádkozzék azokért az emberekért, akiket ilyen nehéz szeretnie, akik sok rosszat tettek már Önnek. Ez az értük mondott imádsága őket is, Önt is segíti. Nem látok más utat.
Kedves Lelkiatya! Glutenerzekeny barátnőm fel a szentaldozastol, közös kehelybol történik az aldoztatas.. Mit lehet ekkor tenni? Köszönöm
Szóljon a Szent Liturgia előtt az atyának, hogy jelen van gluténérzékeny személy, és neki külön készítsen kelyhet. Jelenlegi gyakorlatunk szerint külön kanállal fog Szent Vért kapni. Semmi oka tehát a félelemre.
Kedves Lelkiatya! Már el is olvastam a Jézus-kísértésről szóló válaszát. Köszönöm, hogy válaszolt a kérdésemre, tanácsot adott. Válaszának fényében el is vetem máris a gonosszal beszélgetést mint megoldást. Ha nem segítene, akkor felesleges, azt pedig nem szeretném, hogy még rosszabb legyen a helyzetem. A kísértő gondolatokról írta, hogy azokon ne töprengjek, ne foglalkozzak velük és helyette imádkozzak az Úrhoz. Erre törekszek is, hogy ne foglalkozzak ezekkel a gondolatokkal, de mégis nagyon nehéz és kellemetlen. Még így is, hogy küzdök ellene mikor megkörnyékez. Nem mindig egyenlő mértékben, de vannak olyan időszakok, amikor minden nap, akár kétszer is. Maga a tény, hogy egyáltalán vannak ezek a gondolatok és sokszor voltak, önmagában véve egy kellemetlen érzetet kelt bennem és ha éppen nem maga a kísértés jelenik meg, akkor is eszembe jut, hogy vannak ezek a kísértések és hogy nem tudtam azért teljesen legyőzni. Ha nem is időzök el sokáig ezen, de eszembe jut akkor is ha valamit csinálok és mással vagyok elfoglalva. Az is, hogy amikor Jézus előtt állok, hogy fog ítélni erről. Ezért van az, hogy félek Jézussal találkozni. Mások várják már és én meg félek az ítéletétől és a haragjától. Két következmény van, szégyellem is, kérem is az Úr bocsánatát, helytelennek tartom és azért le akarom győzni, ezzel együtt mégis megtörténik az is, hogy azért vágyok is arra, hogy Jézus olyan legyen, amilyennek a gonosz lefesti nekem. Nem úgy, hogy Jézus legyen gonosz, bántson másokat, ne adjon örök életet nekünk, forduljon ki önmagából, hanem úgy, hogy maradjon meg olyan, amilyen, de mégis legyen meg benne az, amit a gonosz állít róla nekem, hogy helyeselje amit nem helyesel, nézzen el nekem egyes cselekedeteket, akarjon valamit amit nem akarna, gondolkodjon máshogy egyes témákban. Ne teljesen változzon meg, hanem maradjon amilyen tényleg és közben legyen meg benne az, amit a gonosz hazugan állít. Ez így nincs rendjén és szégyellem is magam miatta. Egy percig sem állítom, hogy ez jó így. Emiatt is szégyent érzek, hogy szeretném, hogy Jézus olyan legyen, amilyen nem. Gondolom ez is a gonosz kísértése, hogy vágyódjak rá, hogy Jézus ilyen legyen. Nagyon súlyos szavak ezek, amiket leírtam, mert ezzel bepiszkítom Jézust, megváltoztatnám, elvenném a tisztaságát, összemosnám valamivel, ami nem illik hozzá. A kísértő gondolatok nem folyamatosan jönnek és a szégyent sem érzem mindig, de megfigyeltem már mióta ez tart, hogy ha nem jelennek meg az említett érzések, akkor meg a szívem mélyén egy szomorúság van, hogy Jézus nem olyan, amilyennek a gonosz mutatja.Szeretem Jézust akkor is ha nem olyan amilyennek a gonosz mutatja és keresztényként én abban hiszek, azt támogatom, hogy Jézus olyan amilyen valójában. Nem is tudnám Jézusnak ezt az arcát nem szeretni, hiszen ennek köszönhetem a hitemet, az erőmet, az örök élet reményét. Ez az egész hitem alapja. Mindenkivel így van ez. Igen, de közben meg megbabonázott a Jézusról kialakított hamis kép és vágyok rá, hogy olyan legyen. Hogy olyan legyen, de ez meg már szinte azt jelentené, hogy Jézus is bűnös lenne velem együtt, ami abszurd, lehetetlen. Akkor már nem lenne tökéletes. Szégyellem ezt is, nem is tudom, megbocsát-e nekem az Úr. Jézus mondta Péternek, hogy Távozz tőlem, Sátán!, lehet rám is hasonlóképp gondol. A kísértések miatt. A kísértés egyébként is rossz, ha meg róla szól, Jézusról, akkor talán még nagyobb is a bűn, mert egy tiszta, tökéletes, szent személy a tárgya. Valóban nagyobb ez a bűn ha róla szól? Számíthatok emiatt nagyobb büntetésre vagy a megbocsátás hiányára? Bocsánatot kértem már az Úrtól, meg se tudom számolni, hányszor tettem már ezt. Jól szemléltetem ha azt mondom, olyan mintha lenne a közelemben egy alma, amit tilos megennem, Isten nem engedi és nem is eszem meg, ez a tiltott alma a hamis Jézus, amit a gonosz elhitet, de közben sóvárgok az almára és eldöntöttem, hogy nem eszem meg, mégis elszomorít, hogy nem ehetem meg. Nem akarom az Urat megsérteni, de eddig az egyik legnehezebben leküzdhető kísértésnek látom ezt a Jézus-kísértést. Úgy is, hogy próbálok küzdeni ellene. A kísértő gondolatot legyőzni nem nehéz annyira, hamar lerázom. Ennél nehezebbnek érzem legyőzni a hamis Jézus utáni vágyódást, a kívánságot, hogy olyan legyen. Valami ehhez hasonlót érezhet az, aki házas férfiba/nőbe szerelmes, elfogadja, hogy az az ember nem lehet az ő szerelme, nem lehet kapcsolat köztük, bűn lenne bármit kezdeni vele, ehhez komolyan tartja magát és nem esik bűnbe, de a vágyakozás, sóvárgás megmarad. A bűn el nem követése, kísértő gondolatok elleni küzdelem, komoly elhatározás a jó mellett és a rossz ellen nem jelenti, hogy automatikusan megszabadulunk a vágyakozástól is, hogy ne szeretnénk, hogy máshogyan legyen. Nekem ez adja a legnagyobb kihívást. Nem tudom, miért olyan nehéz ez nekem, amikor imádkozok is, bocsánatért könyörgök és küzdök a kísértő gondolatok ellen. Már mindent megteszek/megtettem, amit tudok. Tegnap este is imádkoztam, bocsánatért esedeztem és hogy megszabaduljak ebből. Este szépen lefeküdtem aludni, az ima megnyugtatott és ma reggel elindult a kísértés. Ha az imádkozás segít, akkor miért lettem ma reggel kísértve ha tegnap este imádkoztam? Lehet Istennek olyan célja ezzel, hogy bírjam ki a kísértést és erősödjek meg a küzdelmemben? Felhasználja Isten jó célra, nevelő célzattal a küzdelmemet? A jövőbeni küzdelmeim, próbálkozásaim mellett úgy vélem, segíthetne ennek megválaszolása is.
Én is használom azt a hasonlatot, amit említett, kicsit változtatva rajta. Ha egy házas ember megkíván egy másik személyt, mint a házastársa, akkor ez kísértés. Ez még nem bűn. Mégis rossz érzéssel tölti el, hiszen, ha mondjuk elmondaná a házastársának, annak bizonyára ez rosszul esne. De mondom, ez még kísértés. Ha az illető ezzel a gondolattal sokat foglalkozik, ha nézegeti a megkívánt másik személyt vagy akár csak a fényképét, ha elábrándozik róla, a gondolatai az illető körül járnak, akkor ez a kísértés egyre inkább fölerősödik, következésképp egyre nehezebb megbírkózni vele. De küzdeni kell ellene, nem vitás. Tegyük föl, sikerült letennie ezt a bűnt, és már nem foglalkozik többet vele, s ekkor elmondja a házastársának, hogy mennyit küzdött ezzel, akkor - lehet, emberileg rosszul esik neki, de - kell, hogy nagyra értékelje, hogy megküzdött, és igazából a házasságukért küzdött, és győzött. Így van ez most az Ön gondolataiban is. Sajnos, elég sokat foglalkozott már ezzel a buta képpel, hogy Jézusnak ilyennek vagy olyannak kellene lennie. Ez úgy ahogy van, nagy butaság, mert azzal járunk a legjobban, hogy Jézus pontosan olyan, amilyen. Megértő, megbocsátó, segítő, erőt adó, stb. Hogy nekem milyen képem van róla, azt sok minden befolyásolja, gyermekkori emlékek, olvasmányok, saját gondolatok, egyebek. Ez sohasem tud tökéletes lenni. Jó esetben az ember fejlődik, s az Isten-képe egyre tisztul. Hogy egy szép esti ima után másnap újra előjön ez a buta gondolat, ennek egyik oka az lehet, hogy már nagyon belefészkelte magát a fejébe ez a gondolatkör, és ezért nehéz szabadulni tőle, a másik, hogy erős kísértésről van szó. Akár egyikről, akár másikról van szó (vagy mindkettőről egyszerre), ez a küzdelem Önnek nyilván nehéz, kényelmetlen, fárasztó. De nem szabad föladni. Ezzel mutathatja meg Jézusnak, hogy szereti őt, hogy megküzd érte. Jézus minden helyzetben nagyra értékeli ezt a küzdelmet, akár okai vagyunk a kialakulásának, akár nem. És föl is tudja használni a lelki fejlődésünk érdekében, meg is áldja azt, termékennyé teszi. Tehát, ha kell, ameddig kell, küzdjön kitartóan ezzel a nehézséggel. A küzdés stratégiája pedig ez legyen, amit korábban is írtam. Egyáltalán ne foglalkozzék a gondolattal! Ott van az a kívánatos alma, verje le az asztalról! Ne nézegesse, ne törődjék vele! Helyette csináljon mást, gondoljon másra, gondoljon a feladataira, gondoljon Jézusra! Imádkozzék is azért, hogy ezt a küzdelmet Istennek tetszően tudja megvívni!
Kedves Lelkiatya! Mi a sátán elleni legnagyobb fegyver?
Az alázat.
Kedves Lelkiatya! Bár írásom nem közvetlen ?lelkizős?, észrevételem, lelkiségünkkel, vallási értékeinkkel van kapcsolatban. A metropólia honlapján lévő hírekben olvastam, hogy Rákász Gergely ?orgonaművész? vagy inkább showmen immár másodjára is orgona hangversenyt ad a debreceni metropólia épületében. Köztudott, hogy a ?művész úr? a debreceni templomok és egyházi intézmények tiltólistáján van, nemkívánatos személy országunk több templomában sem. Egyházi vezetőket, papokat, lelkészeket és elismert művészeket posztjaiban nyilvánosan meghazudtolt, megalázott, megbotránkoztató magatartást tanúsított. Előadóművészete, szakmaisága középszerű, repertoárja művészetet egyáltalán nem képviselő, silány, kommersz világi keringő-átiratok orgonára, mely a sznob közönség szórakoztatására van kitalálva. Műsora nem sok szakralitást sugall, egyházunk megszokott hang-áhítatainak nyomában sincs. Nem értem, miért kell egy ilyen előadót az igénytelen zenéjével beengedni a metropólia falai közé, ha egyházunk elvileg az értéket képviselő, színvonalas művészi zenét preferálja? Ha érsek atyánk fülét bántja az orgonaszó ( emiatt lett ?kidobva? a Debreceni Székesegyház műemlék jellegű orgonája ami jelentős kulturális, szellemi, anyagi értéket képviselt), akkor a tiltott hangszer értéktelen, digitális változata miért szólal meg mégis közösségünkben? Ki a felelős az ilyen műsorok megszervezéséért? Vajon más felekezetű hittestvéreink miként vélekedhetnek ezután rólunk?
Szerintem nincsen baj azzal, amit képvisel, sőt, többféleképpen is lehet nézni ezt. Valóban tartalmaz a művészete show-elemeket, de amíg koncertjén megfér mellette Sosztakovics, Bach, vagy Ravel zenéje is, addig "bocsánatos bűnnek" érzem a felhígult zenei megoldások jelenlétét, főleg, hogy ez is egy misszió. Ma a komoly zenét, s főleg a rétegzenének számító orgonaművészetet eljuttatni a ma emberének igenis nagy kihívás, s ha e célért alkalmazunk olyan eszközöket, amelyeket más területről lesünk el, még hatékony közönségnevelő eszköz is lehet. Ha ezzel az egyház új ajtókat nyit ki a közönség előtt, akkor ez egy szép misszió. Még egy észrevétel: Rákász Gergely honlapján számos város nagyszerű templomában (felekezettől függetlenül) a jövőben rendezendő koncert-esemény található, továbbá a Cantemus otthonában is játszani fog. Ezek szerint a világ egyik legjobb kórusa, és a társegyházak is tévednének az ő megítélését illetően.
Kedves Lelkiatya! Keletkezett bennem egy kívánság, szeretnék véleményt kérni ezzel kapcsolatosan. Eddigiekhez képest sokkal ritkább az, amikor bűnbe esek és a kísértés is ritkább. Vonatkozik ez olyan bűnökre, melyeket a múltban gyakran követtem el. Van ugyanakkor egy olyan bűn, rossz gondolat, néha cselekvés is, amely régen nem volt jellemző és egy éve kezdett előjönni. Ma ismét előjött és hirtelen valamiért a régi bűnök is. Nem a régi bűneim idegesítenek legjobban. Azért nem azok, mert nagyon ritkán jönnek elő azok a kísértések és nagyon jól ellenállok neki hála érte Istennek. Az új bűn, ami nem is cselekvés általában hanem csak gondolati szinten van jelen, már annál inkább zavar. Máskor is bosszantott ez a gondolati bűn, de ma sokadik alkalommal szembesültem vele és még jobban magába szippantott. Nagyon felbosszantott, mérges voltam saját magamra, mérges a gonoszra, a kísértésre és ebből keletkezett egy olyan gondolatom, ami lehet nem kellene legyen. Odáig jutottam a magam és a gonosz iránt érzett haragban, olyan szomorú és csalódott lettem, hogy az ötlött fel bennem, hogy megkérném a gonoszt, hogy jelenjen meg nekem és megkérném, hogy maradjon távol tőlem. Könnyebb lenne egy olyan ellenségnek ellenállni és legyőzni, akit látok is és nem csak egy láthatatlan entitás, aki létezik, de mégsem látom, ismer engem de én nem ismerem őt. Most, hogy írok, már belegondolok milyen lenne találkozni vele és akkor már belátom, hogy ha ténylegesen megtörténne, akkor nagyon félnék. Az én hibám minden, nem kenhetem a gonoszra, de a kísértés tőle jön. Bűn az ilyen gondolat, hogy találkozni a gonosszal? Olyat lehet tenni, hogy beszélek hozzá, de nem úgy, hogy éppen kísértésben vagyok és elzavarom hanem már azelőtt megelőzés céljából? Megszólítani és megmondani neki, hogy tartsa magát távol tőlem. Ha ezt tenném, akkor egyébként az megtörténhetne, növelné annak az esélyét, hogy komolyan megjelenjen nekem? Nem azért, mert én akarom, hanem válaszul a hozzá intézett szavaimra, mert azt provokációnak veszi vagy csak gonosz és ijesztgetni akar. Ha tartanom kell ettől, akkor lehet jobb nem kísérletezni. Egy bűn van, amitől nem sikerül megszabadulnom és azután kezdődött miután a többi bűnnel szemben sikerrel jártam. Ennek az lehet az oka, hogy Istenhez közel kerültem és különösen Jézus Krisztushoz, neki köszönhetem a hitemet a Szentháromságban, a reményt az örök életre, ő a mindenem, ez adott nekem erőt legyőzni a bűneimet és változtatni az életemen, de ez a friss bűn is ebből származik, a Jézus Krisztus iránti szeretetemből. Istennek is beszéltem már erről de nem gondolom, hogy ez segítene. Nem Isten erejében nem bízok. A többi bűnömtől Jézus szabadított meg, de ez a bűn pontosan Jézuson keresztül jön. Nem Jézus kísért, nem erre értettem. A gonosz ad olyan gondolatokat nekem, amik Jézusról szólnak, de nem helyesek. Hogy Jézus akar valamit, hogy megtegyek, pedig Jézus biztos nem akarhatja, hogy Jézus helyesel valamit, amit biztos vagyok benne, hogy nem helyesel, ha ezek a gondolatok átfutnak az agyamon és rájövök, hogy nem így van, akkor meg azt hiteti el velem, hogy emiatt Jézus nem szerethet, nem érdemes közelednem hozzá és olyan furcsaságok is jutnak eszembe, hogy nem kellene nekem örök élet, le kellene róla mondani. Nem úgy, hogy bűnt követek el és akkor nem kapok örök életet hanem a keresztény hitem, bűnkerülésem ellenére lemondani róla, akkor is ha megérdemelném. Azért nem segíthet Jézus rajtam, mert az összes létező többi bűnt segített, hogy legyőzzem és ha kísértésben vagyok, akkor is megsegít, de amikor pont Jézus a kísértés tárgya, akkor nem sokat segít rajtam, hogy szeretem Jézust és hiszek benne. A mennyei Atyámhoz is imádkoztam, elmondtam neki mindent őszintén. A Szentháromságban is hiszek, a három személy által alkotott Istenben. Nem látom úgy, hogy ez segítene rajtam. Az agyammal felfogom, hogy nem jó, ami velem történik, de nem múlik el, bocsánatot kérek és beszélek róla Istennek de egy másik nap megtörténik újra. Akkor jön megint olyan gondolat, ami nem kellene. Rejlik ebben egy ellentmondás, egy paradoxon, mert a bűneim leküzdésében a Jézus iránti szeretet, hála, köszönet, minden szép és jó érzés volt a segítségemre, de ha Jézus a helytelen gondolatok és a szomorúság okozója, jól értve, közvetetten, rajta keresztül okoz nekem rosszat a gonosz, akkor hogyan is segíthetne ugyanaz a Jézussal szembeni szeretet ha egyszer pont Jézus akar helytelen gondolatokat elültetni a fejemben, nem szó szerint hanem a gonosz tesz úgy mintha így lenne? Nem Jézust vádolom, mert nem ő csinálja, csak a gonosz tesz úgy mintha és tudom, hogy ez nem így van, ez a gonosz hazugsága, de ha ilyen helyzet áll elő, akkor az, hogy én Jézust szeretem, nem elég. A gonosz nem tud teljesen úrrá lenni rajtam, mert az életemre gyakorolt jó hatás, amit a hitemnek, Jézusnak köszönhetek, a Szentháromságos Isten iránt kialakult szeretetem, a Jézus iránti szívből jövő szerelem nem vált köddé. A rossz gondolatok csatlakoznak be ezek mellé. Meglehetősen ritkán élem ezt meg, de ma már imádság közben is jött egy olyan gondolat Jézusról, ami nem kellett volna. Éppen Jézushoz imádkoztam. Nem minden imám közvetlenül hozzá szól, de szeretem őt személyesen megszólítani, személyesebben hozzá beszélni. A helytelen gondolataim kezdik elrontani a kapcsolatomat vele. Konkrétan Jézussal és a Szentháromsággal is. Szomorú, hogy a gonosz még ezt is elronthatja. Más hívők legalább Istenben bízhatnak, nála mindig menedéket találnak, biztosak lehetnek a szeretetében, bíznak benne. Ebben a bizonytalan világban én pedig már lassan ezt is elveszítem. Sok keresztény ember már tűkön ülve várja, hogy lássa Jézust, legyen elragadtatás, Jézus jöjjön vissza, szeretnek imádkozni, sokan rajonganak Jézusért, mindenért ami vele és a kereszténységgel kapcsolatos, megélhetik a szeretetüket iránta anélkül, hogy bármit okuk lenne szégyellni - onnan tudom ezt, hogy elég sok keresztény embert ismerek mindenféle országokból és felekezetekből - és nekem ez nem lehetséges. Olyan gondolatok, érzések, dolgok amik nem is az én saját akarom de nem tehetek róla, megakadályozni sem tudom, elszomorítanak. Nem vagyok pedig rosszabb, bűnösebb ember másoknál, valakiknél még jobb is lehetek, de úgy érzem mintha rosszabb lennék sokkal. Már ha nem Jézust szólítom meg személyesen hanem csak úgy Istenről általában van szó, nem emelem ki Jézust, akkor is olyan kellemetlenül érzem magam. Már egy éve fennáll ez a valami tehát nem hamar múlik és nem azért tart ennyi ideje mert nem küzdöttem volna ellene. Tényleg kezdek eltávolodni Jézustól. Még a Szentháromságtól teljesen nem is, de Jézustól igen, mivel róla szólnak a rossz gondolataim. Ma azt mondtam magamban, hogy nem szeretem őt, pedig nem igaz. Nagyon is szeretem, csak szégyellem magam előtte és nem tudom mit tehetnék.
Nem kétséges, hogy ez a gondolati kavalkád a gonosztól származik, kísértés, amely meglehetős erősen rögződött Önben. Törekedjék ezektől minél inkább szabadulni. Amelyekről fölismeri, hogy nem az Ön gondolatai, azoknak mondhatja: távozz tőlem. A gondolatnak igen. A gonosszal soha ne álljon szóba! Mire is számíthatnánk? Ha megjelenne, vagy nem is jelenne meg, de Ön elkezdene vele beszélgetni, és megkérné vagy ráparancsolna, hogy ne kísértse Önt, vajon milyen eredménye lenne. A gonosz röhögne a markában. S azért is örülne az efféle beszélgetésnek, mert ezzel is csak távolítja Önt és a figyelmét az Úrról. A stratégia tehát sokkal hatékonyabb, ha Istenre irányul, ha őhozzá fordul, ha vele beszélget, nem az ellenséggel. Jézustól nem jön semmi rossz. Ezeket a kijelentéseit mindig hamar ki is igazítja, hiszen Ön is tudja, hogy tőle nem jöhet semmi rossz, de azt a butaságot mégis elhiszi, hogy a gonosz miatt rajta keresztül jön valami rossz, valami, ami távoltartja. Nem szabad ezekbe a gondolati játékokba belemennünk. Ezeknek nincsen semmi jelentősége, nem érdemlik meg, hogy foglalkozzunk velük. Hasonlóan botor gondolat az, hogy lemondana a mennyországról. Ez az életünk célja, ez egyentértekű az Istennel való végső, boldog egyesüléssel. A gondolatokat ne keverje össze az érzéseivel. Kivált ne a hitével. Ismerje föl, hogy melyek azok a gondolatok, amelyekkel egyáltalán nem akar azonosulni. Ezekkel ne is foglalkozzék, ne beszélgessen velük, ne töprengjen rajtuk, hanem helyette mondjon fohászt az Úrhoz. Az Istenhez fordulása legyen az Ön reakciója, ne ezekkel a hiábavaló gondolatokkal való viaskodás.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya!Azt szeretném kérdezni,hogy ha a kőműves munkát olyan csinálja nekünk aki nem adózik utána,nem szakember,így olcsóbb nekünk,akkor lopást követünk el?Vagy például ha a presszónk vasárnap nyitva van,akkor bűnt követünk el mert,nem szenteljük meg a vasárnapot?Vagy például ha nem hivatalosan adunk bérbe egy lakást,és nem adózunk érte,az lopás?Köszönöm a segítségét!
Amiben segíteni tudok, az nem annak eldöntése, hogy egy tett bűn-e vagy sem. Igyekszem tanácsaimmal segíteni a hozzám fordulókat, hogy Istenhöz közelebb jussanak. Ezek, amelyeket leír, nem viszik Önt, Önöket közelebb Istenhöz és másokra is rossz hatással vannak. Az az egyértelmű tanácsom, hogy lehetőség szerint ezeket mindet kerülje. Minden esetben fizessék be az adót akár munkavállaló, akár albérlő esetében. Hogyha a presszó működtetése segíti a közösségi életet, ha Szent Liturgia/szentmise/istentisztelet után nyit ki, hogy ott a templomban lévők találkozzanak, beszélgessenek, akkor el tudom képzelni, hogy ez nemes cselekedet. Nos, ezért nem tudom megítélni a távolból, hogy mi bűn és mi nem. Ezt a lelkiismeret mondja meg, és ha jelez, akkor azt a jelzést venni kell, ahhoz igazodni feltétlenül szükséges.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy mit tegyek hogy ne legyek önző és hirtelen haragu? Sokszor vagyok öntörvényű és makacs ezek ellen mit lehetne tenni? Később mindig megbántam amit ilyenkor teszek? Amellett azt szeretném kérdezni hogy hogy lehet legyőzni az önkielégítés bűnét, napi szinten elbukom már nagyon utálom érte magam. De mikor benne vagyok képtelen vagyok abbahagyni hiába tudom hogy emiatt akár el is kárhozhatom. Ezen bűnök esetleg összekapcsolódnak?
Nem látok közvetlen kapcsolatot a két említett bűne között, dehát nyilván, a mélyben minden összefügg. Azt javaslom, hogy először az egyiken dolgozzon, ne egyszerre mind a kettőn. Melyiktől szeretne hamarabb szabadulni? Döntse el, és álljon rá a küzdelemre. Ha mindennapos a szexuális bűnben való elbukás, akkor határozza el az első napot, hogy azon ennek rávezető körülményeit kerüli. Ha egy nap már sikerült, akkor kérje nagyon Isten kegyelmét a következőre. És így tovább. Mindig csak egy napra összpontosítson. A hirtelen haraggal ugyanígy. Ha azt választja, egész nap figyeljen és törekedjék erre, illetve ennek elkerülésére, mégpedig a körülmények távoltartásával. Ha tudja, hogy mi szokta megelőzni ezt az indulatot, azokat kerülje nagyon tudatosan. Javaslom, hogy gyónjon rendszeresen, 2 hetente, de legalább havonta. (Gyakrabban nem tanácsolom.) Mindenképpen áldozzon minden vasárnap, és ha teheti, még hétköznapokon is. Ezek a kegyelmi erőforrások segíteni fognak Önnek, ha komolyan gondolja a szabadulást.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Milyen lehetősége vannak aki szeretne gyonni, de klausztrofóbiaval küzd? Köszönettel
Lehet gyónni kint a természetben, vagy egy nagyobb teremben, vagy bent a templomban, ha nem zavarunk vele mást, és minket sem zavarnak. Ez tehát nem lehet akadály. Csak szólni kell előre az atyának. Máriapócson is szabad téren van a gyóntatás, legalábbis nagyobb ünnepeken. Oda is érdemes elmenni.
Kedves Lelkiatya! Kérem erősítsen meg, vagy javítson ki: Életünkben a legfontosabb feladat a Krisztussal (és ezáltal a Jóistennel) való személyes kapcsolatunk kialakítása, megőrzése, ápolása és erősítése. A vallás és az egyház ehhez krisztusi tanítást nyújt az Evangélium és a hagyomány által, eszközöket biztosít, melyek közül a legfontosabbak a Szentségek, azon belül is a bűnbánat és az eucharisztia szentsége, mely segít helyrehozni a bűneink miatt megromlott Isten-kapcsolatunkat, és előrevisz az Isten felé vezető úton. Mindemellett az Eucharisztia belehelyez abba a titokzatos közösségbe, melyet Krisztus titokzatos testének is neveznek, így az utat nem egyedül járjuk. De a kapcsolatunk Istennel a mi személyes, legbelsőbb ügyünk, és a Félelmetes ítélőszék előtt egyedül kell számot adnunk tetteinkről, melyek leginkább az Isten-kapcsolatunkból fakadnak. DJK! T
Igen, alapvetően igaz ez az összeállítás. Kicsit talán statikus, azt késztetve, hogy vannak eszközök, melyeket használnunk kell, s akkor az eremény garantált lesz. A szentségek, tanítás nem úgy eszközök, mint az asztalos kezében a fűrész meg a kalapács, amelyeket jól hasznosítva megalkotja az asztalt vagy más fatárgyat. Inkább olyan eszközök ezek, mint egy család életében a közös étkezések, kirándulások, beszélgetések, melyek létfeltételei annak, hogy a gyermekek egészséges szeretetközegben nőjenek föl. De, hogy életünk legfőbb feladata a Krisztussal való kapcsolatunk, hogy ennek fejlődése érdekében elengedhetetlen a szentségi élet. Aztán, hogy a számadáskor is pontosan hogy lesz, azt sem tudhatjuk ennyire biztosan. De tény, hogy életünkben a legfontosabb Isten, és mindent a vele való kapcsolathoz kell igazítanunk.
Diszőség Jézus Krisztusnak! Tisztelt lelki atyám, az utóbbi időben szeretek itthol imádkozni, liturgiákat végig énekelni, templomba szinte csak a Teremtő, az Istenszülő és a mindenszentek tisztelete miatt megyek, 52 éves vagyok, egyre mélyebb vonzást érzek a szerzetesi életforma iránt. Tisztelettel kérem önt mintegy 30 év házasság után, ami válással végződött, nem élek társas kapcsoltban mit tegyek. Köszönöm válaszát Tisztelettel István
Kedves István! Úgy sejtem, az utóbbi időben lecsöndesedett kicsit az élete. Nagy fájdalom, hogy a házassága válásra jutott, de ne hagyja, hogy így végződjék! Most a legfontosabb feladata, hogy imádkozza vissza azt az életállapotot, amit kapott az Úrtól. Ön most is házas ember, legföljebb elhidegültek egymástól a feleségétől. Ezt a csöndes időszakot érdemes az erőteljesebb imádságra fordítani, ezt jól érzi. Ez egyfajta hívás is, amit érdemes követnie mind az egyéni, mind a közösségi, templomi imádságokban. Ha mélyíti az imaéletét, az Istennel való kapcsolatát, akkor remélheti, hogy az életét, az életfeladatát is tisztábban fogja látni. Nem látok semmi okot arra, hogy ez ne az elrontott házastársi kapcsolat visszaépítése irányában történjék.
Kedves Lelkiatya! Nagyon sokat jelent nekem a környezet, amely körbevesz. Ha szentek vesznek körbe könnyen megszentülök, ha ördögök, félő hogy a pokolra visznek. Megállni és kitartani, és úgy a hitbe kapaszkodni, mint viharban az egyedül a gyökerében bízó magányos cédrus..nehéz. Vajon hiteles vagyok-e, ha a Jézus-imában csak szentéletű atyák jelenléte tart meg? Vajon helyes-e, ha belefeledkezem a munkába, hogy ne fájjon, hogy Istenre csak ritkán nézek? Szerintem kétséges. Nem adom fel, küzdök, s tudom hogy ez természetes, hogy nehéz, de valami azt súgja legbelül, hogy nem engedem meg magamnak, hogy boldog legyek Istennel, míg másokat boldogtalannak látok Nélküle. Az Istenkapcsolatomat áldozom fel, úgy hogy Isten mégsem hagy el. Hogyan léphetek tovább Istenhez, anélkül, hogy bármit elvárnék Tőle vagy bárkitől? Köszönve: Adél
A magunk gyöngeségét fölfedezni fontos tapasztalat. Ha valaki azt véli, hogy ezt megúszhatja, nem fogja megérteni sem önmagát, sem Isten irgalmas szeretetét. Természetes az, ha Istenre mutató személyek és körülmények vesznek körül, akkor könnyebben haladok Isten felé, mintha olyan személyek és elemek, amelyek eltávolítanak tőle. Föl kell mérni, hogy mi az, aminek nincs helye az életemben, mert eltávolít, s mi az, ami elengedhetetlen, hogy a feladatomat, hivatásomat teljesítsem, még ha küzdelemmel is jár. A kettő nem ugyanaz. Hogy hiteles vagyok-e, ezt nem tisztem megítélni, nem is tudnám. Törekednem kell rá, de a sikert úgyis Isten adja. De pótcselekvésekkel nem lehet előre jutni, azokat tehát kerülni kell. Az viszont fontos fölismerés, ha azt fedezi föl, hogy nem engedi meg magának, hogy Istennel boldog legyen. Ez valamilyen belső gátra utal. Isten sokkal több boldogtalanságot lát, mégis tökéletes belső boldogságban él. Ezen érdemes elgondolkodnia. Azzal biztosan nem léphet feléje közelebb, ha elvárásokat támaszt. Éppen az a közeledő út, ha ezeket elengedi. Tanácsolom, hogy gyakran imádkozza Jézus Getszemáni-kertben való imáját: legyen úgy, ahogy te akarod!" Vagy egyszerűen törekedjék arra, hogy a miatyánknak ezt mondatát minden alkalommal nagyon komolyan veszi:"Legyen meg a te akaratod!"
Tisztelt Lelkiatya! Isten vagy néhány esetben konkrétan Jézus és a hívek vagy bizonyos hívek kapcsolatát gyakran más jellegű kapcsolatokhoz hasonlítják. Sok példája van ennek, de talán azok a legelterjedtebbek, melyek úgy írják le ezt a kapcsolatot mint szülő-gyermek, Mester és tanítvány, vőlegény és menyasszony. Én magam is látom, hogy az Isten és hívek kapcsolatában tényleg vannak olyan aspektusok, amelyek ezt képezik le, a Mester és tanítvány kapcsolat nagyon jól látszott Jézus és tanítványai között de abban is érvényesül, hogy a hívő ember állandóan tanul, fejlődik, jobb emberré válik, egyre jobban megismeri a szent szövegeket, a krisztusi tanításokat, a szülő és gyermek kapcsolata pedig már az "Atya" nevében is leképeződik hiszen nagyon sok nyelvben ugyanazt a szót használják az Atya mint Isten és az édesapa mint családtag kifejezésére és az Atya tényleg olyan mintha az édesapánk lenne, én így fogom fel ezt és remélem nem helytelenül. Mintha lenne egy földi apánk és lenne az Atya, aki ott van a mennyben. A vőlegény és menyasszony kapcsolat már nem ennyire egyértelmű nekem és ez az a fajta kapcsolat az Istennel, ami nekem a legnehezebben megérthető. Értem, hogy milyen formában nyilvánulhat ez meg, de mégsem értem és körülmények tükrében furcsállom is. Az Isten és a hívek mint vőlegény és menyasszony kapcsolat megnyilvánulására én két példát hoznék most a kérdésfelvetés elején. Amint az a Bibliában is írva van, Jézus a vőlegény, az egyház a menyasszonya és a második eljövetele az esküvőjük. Ezen kívül szokás mondani, hogy az apácák Jézus menyasszonyai. Nem egészen világos nekem, hogy miért úgy van leírva Jézus második eljövetel mint egy esküvő és miért vőlegény ő és menyasszony az egyház. Még akkor is ha nem szó szerint kell ezt érteni. Miért pont esküvő, bármilyen más ünnep is lehetne. Az egyház nem egy ember, hanem nagyon sok ember, de csak Jézus a vőlegény. Metaforikus a kifejezés, de mégis olyan különösnek tartom, mert az egyház több emberből áll, akkor is egy vőlegény van és annak sok menyasszonya. Ha azt mondanánk, hogy a mennyország a vőlegény, nem Jézus hanem az egész mennyország, az Atya, Fiú, Szentlélek, apostolok, ott lakó szentek és tényleg mindenki és ez a mennyekben lévő tömeg mint egész a vőlegény és az egyház a menyasszony, akkor könnyebben elfogadnám. Így arányosabb lenne, mert nem egy személy, jelen esetben Jézus lenne párba állítva egy hatalmas egésszel, egy tömeggel, ami az egyház, hanem két nagy egész lenne egymás párja. A földi életben egy vőlegénynek egy menyasszonya van, de így Jézusnak sok menyasszonya van, mert akárhogy nézem, az egyház nem egyetlen személy. Nem értem szó szerint, hogy neki tényleg van sok menyasszonya, csak szimbolikusan, de még így is különös. Ha már itt tartunk, ezt a konkrét bibliai leírást leszámítva hogy lehet egyáltalán használni ezt a metaforát, ezt a szimbólumot? Ha az egyház a menyasszony és abba beletartoznak a hívek, akkor elvileg minden hívő Jézus menyasszonya? Elvileg egy férfira is lehet ezt mondani még akkor is ha menyasszonyok nők szoktak lenni? Ha a hívő férfi az egyház része, ami Jézus menyasszonya, akkor lehet Jézus menyasszonya ő mint személy átvitt értelemben? Ha én egy hívő nő vagyok, akkor Jézus menyasszonya vagyok? Az előbb esküvőről, menyasszonyról és vőlegényről beszéltem, de véleményem szerint Isten és a hívő ember(ek) kapcsolatát nagyon sok esetben úgy írják le mint egy romantikus férfi-nő kapcsolatot. Ez az, amit én nem tudok hová tenni. Teljesen természetesnek vett, gyakori, ismert kifejezés, hogy szerelmes lenni Jézusba. Ezzel még tudok is azonosulni, mert éreztem már én is olyat, ami nagyon hasonlított arra az érzésre, amikor szerelmes az ember. Az Isten iránti szeretet ugyanolyan intenzív, nagyon lángoló,mindent megváltoztató érzés tud lenni mint a szerelem. Mégis, ha arra gondolok, hogy de Jézus valójában sosem lesz a szerelmem igazán úgy ahogy egy férfi, akkor olyan érzésem támad mintha nem lenne teljesen jó ez a kifejezés. Nőként egy másik férfi lehet a szerelmem, de ő nem. Amikor azt mondom, hogy Jézus tanítványa vagyok, az igaz is, hiszen valóban a tanítók életét élte, prédikált, jobb emberré akart tenni embereket, példabeszédekkel magyarázott, próbára tette a hallgatóságot ha szükséges volt és én magam is olvasom a tanításait, alkalmazom az életem során, szembesülök nehezebb esetekkel, amikor ki kell állnom a próbát és bizonyítanom, hogy a tanítványa vagyok és jól tanultam tőle, akárcsak egy vizsgán egy vizsgáztató előtt. Nem mondhatom el ugyanezt a vőlegény és menyasszony viszonyról, mert míg a tanár és tanítvány kapcsolatot tényleg megélhetem vele, addig a vőlegényem sosem lesz, hiszen romantikus szerelemmel nem szerethetem őt, Jézus sem érezne ilyet irányomban, erotikának helye nincs. Nem ez az, amit nem értek, hanem az, hogy akkor miért van sokszor ez a romantikusnak tűnő felfogás Jézusról még akkor is ha nem kell szó szerint érteni. A tanító-tanítvány viszony akár szó szerint is érthető, ez már nem, így nem tudom arra fogni, hogy Jézus, és a hívek közötti kapcsolat szimbolikus, amikor ezekről a metaforákról van szó, hiszen látjuk, az egyik szó szerint érthető, a másik nem. Én úgy vélem, hogy mi ha nem is úgy, de tényleg megélhetjük vele a Mester és Tanítvány kapcsolatot abban a formában, ahogy magyaráztam. Ott megtörténik az a cselekvés, folyamat, a tanulás, tanítás, fejlődés, ami egy tanító-tanuló viszonyban jelen van. A menyasszony-vőlegény, romantikus kapcsolat, szerelem terén ugyanez nem történik meg. Ott hiányzik a cselekvés, a megnyilvánulás, a kifejeződése annak a vőlegény-menyasszony viszonynak, az az igazi szerelem, romantika, erotika, minden ami ezzel jár.Tekinthetek Jézusra úgy, mint tanítómra, el is mondhatom neki, hogy mennyit tanulok tőle és jó tanítványa akarok lenni, de azt már nem mondhatnám neki, hogy szerelmes vagyok belé és szeretném ha a magáévá tenne. Azért ez a merész kifejezés, mert nem akartam szimplán "megcsókolni"-t írni, az félreérthető, a barátunkat is csókolhatjuk meg, barátja viszont lehetek Jézusnak, az nem bűn. A "szerelmes lenni Jézusba" mint kifejezés is, a Bárány esküvője és az apácák mint Jézus menyasszonyai. Az apácákat azért illetik ezzel az elnevezéssel, mert az életüket teljesen Istennek szentelik és ezt értem is, de láthatunk olyan képet, ami tényleg menyasszonyi ruhában, de ahhoz biztos, hogy nagyon hasonlóban, fátyollal ábrázolt apácákat és ez azért már kicsit tényleg túl romantikus. Néhány apáca szinte erotikus látomásokról számolt be, akár Jézussal kapcsolatban, a misztikus élményeket szinte orgazmushoz hasonlóan írták le vagy ők maguk vagy mások értelmezték úgy a leírást. Nem tudom, hogy mennyire helyes az erotikát látomásokkal, hittel, Jézussal kapcsolatba hozni, inkább arra igyekeztem utalni, hogy nem ritka, hogy valahogy összekapcsolódik a Szentlélek és hívő ember, Jézus-hívő közötti kapcsolat az erotikával. Azt sem értem, hogy most akkor mi az igazság, mi helyes és mi helytelen. Az apácák látomásainak egy része mondhatnám erotikusnak tűnik, amit helytelennek hinnék, de az apácák Istennek szentelték az életüket, sokukat szentté avattak, csak nem lenne bűn az, amit ők tettek, mondtak. Sok beszámolót az utókor is félreérthetett. Nagy ellentmondás. A misztikus apácák körében könnyebben találni olyan látomásokat, élményeket, melyeket szintén nem tudok jól érteni. Apácaként tudhatták mi helyes és mi nem, de olyan beszámolóik is vannak, hogy azokról nem tudnám elhinni, hogy helyénvalóak. Egyes fejtegetések azt is mondják, hogy az eucharisztia sem véletlenül egyesülés Jézussal, mert nem erotikus mint a szexuális együttlét, de akkor is valamilyen egyesülésről van szó és a kettőt párba állítják. Nem akarok ilyen kérdésekről véleményt alkotni, nem is értek a teológiához és nem is szeretnék semmit félreérteni. Ezzel az egésszel annyit akartam mondani, hogy egyáltalán nem ritka Isten és a hívő ember viszonyát romantikus viszonyhoz hasonlítani függetlenül attól, hogy ki konkrétan hogyan írja le. A hosszú leírásom után egy kérdésem van: miért van ez így? Miért van ez az egész, hogy Isten és a hívő kapcsolata a romantikus kapcsolathoz hasonlított? Nem ritka, hogy kifejezetten Jézus és a hívő ember viszonya van így magyarázva, de a Szentlélek is tárgya volt már ilyesminek. Miért van ez a párhuzam a romantikus férfi-nő kapcsolat és a másik kapcsolat között? Kérdezném, hogy van-e ennek bármi alapja, ami alapján azt mondhatjuk, hogy ez Isten szerint így rendben van, de ez alighanem téves kérdés lenne, mert azt jelentené, hogy tényleg lehetünk Jézusba szerelmes úgy mint férfiba és az nem lehetséges, bűn lenne. Az Énekek énekének vannak felemás értelmezései, mert az egyik elmélet szerint szó szerint kell olvasni és két szerelmes ember párbeszéde, a másik elmélet szerint pedig szimbolikus és Isten szerelmét fejezi ki a hívő ember irányában. Itt is összekapcsolódik a romantika és a hit. Részemről nem hinném, hogy Isten és a hívő ember kapcsolatáról szól az Énekek éneke, nem tudnám átvitt értelemben elgondolni, annyira konkrét szövegről van szó, Isten a lelket helyezi előtérbe és ez a szöveg inkább a testi leírásokat. Én is tévedhetek, a teológusok, egyházi személyek jobban tudják nálam, személyes véleményt írtam csak le. Azt még meg is tudom érteni, hogy miért mondja valaki, hogy szerelmes Jézusba és nem gondolok arra, hogy komolyan romantikus érzései vannak iránta, de a többi romantika Jézussal? Mi lehet ennek az oka? Az apácás kérdést végképp nem értem, mert ellentmondásos. Az apácák Istent szolgálják, ennek szentelik életüket, mégis olyanokról számolnak be, ami nekem nem helyénvalónak tűnik. Benedetta Carloni még Jézus stigmáit is megkapta, megjelentek a testén, de egyébként viszonya volt egy másik apácával és Jézusról erotikus látomása is volt olvasásaim szerint. Kiváló példája a téma ellentmondásosságának. Erotikus látomása volt Jézusról, de csodában részesült, pedig Jézusba nem lehetünk szerelmesek. Jézus mégis helyeselte akkor az erotikus gondolatait, ő maga késztette, hogy olyan látomásai legyenek szóval Jézus mégis romantikusan gondol egy hívő emberre is akár? Abszurd, de nem ez következik ebből? Jézus ilyen lenne? Helyesli az ilyet? Ezidáig nem gondoltam volna.
Nem tudom, fogok-e tudni Önnek válaszolni, ugyanis hosszú levelében majdnem minden érvet érintett, amelyeket válaszul elő tudnék hozni. Az említett képek: apa-gyermek, tanító-tanítvány, vőlegény-menyasszony, mind csak hasonlatok. Egyik sem tökéletes kép. Önnek az első kettő könnyebben elképzelhetőnek tűnik, de valójában ott is csak analógiáról beszélhetünk. A Isten valóban mennyei Atya, hiszen maga Jézus is arra tanít minket, hogy a legfontosabb imádságban így szólítsuk. De mondhatjuk vajon, hogy pontosan olyan a viszonyunk Istennel, mint az édesapánkkal? Hol van az édesanya szerepe akkor, mondhatjuk-e, hogy Isten nemzett minket, akitől a génállományunk felét kaptuk, mit mondjunk azokról az apai pofonokról, melyet testi édesapánk, mondjuk, felbőszült haragjában adott, amelyet utána megbánt, stb. Sok olyan elem van, amely rámutat arra, hogy nem pontosan ugyanarról van szó, csak sok hasonló elem van a kétféle kapcsolat között. Ugyanezt mondhatjuk a mester-tanítvány viszonyról is. Erről is beszél Jézus, hogy nem lehet a nagyobb a tanítvány mesterénél. Ekkor pontosan arra utal, hogy ő a mester. De itt is igaz, hogy a földi mesterek sohasem lehetnek tökéletesek, sok hibát ejtenek, van, amit átvesz tőle a tanítvány, van, amit nem, stb. S hasonlót mondhatunk a vőlegény-menyasszony kapcsolatról is. Illetve már Ön is elmondta, hogy melyek azok a tényezők, amelyek miatt nem lehet tökéletes ez a hasonlat. Ezt a képet is használja Jézus, például a tíz szűzről szóló példabeszédében, Keresztelő Szent János is azt mondja, hogy ő csak a vőlegény barátja, illetve legerősebb kép Szent Pálé az efezusiakhoz írt levelében (5,32), amikor a házastársi kapcsolatot Jézusra és az anyaszentegyházra érti. Ez már nem is hasonlat, inkább költészet. Nem lehet racionálisan ráhúzni egyiket a másikra. Igaza van Önnek, hogy az egyháznak sok tagja van, hogyan lehetnének ők menyasszony. Ebben a költői képben az egyházi közösség megszemélyesített módon jelenik meg. Amikor pedig az egyes emberekre vonatkoztatva használjuk ezt a költői képet, ott sem lehet kimerítően azonosítani az egyes részleteket. Amikor arról beszél valaki, hogy szerelemmel szereti Jézust, egyszerűen arról van szó, hogy nagyon erősen, forró szeretettel szereti. Ebbe egyáltalán nem kell, hogy erotika vegyüljön. Ha igen, akkor az nem tiszta érzés, hanem bűnös vágyakkal vegyített testiség kísértése. Sajnos, vegyülhet bele, mert minden emberi dologba bele tud vegyülni valamilyen kísértés, ha hagyja az ember. De ismétlem, ez nem az a jegyességhez hasonlítható, mély szeretet érzés, amellyel kapcsolódhatunk Jézushoz, amelyet, mint írja, valamelyest már Ön is megtapasztalt. Az említett nővér történetét az újabb időkben erősen fölkapták, előszeretettel idézik. Ha volt ilyen, nos annak semmi köze nincs ehhöz a forró szeretethöz, amellyel szerethetjük Jézust. Összefoglalva azt mondhatom, ne racionálisan akarja megérteni ezeket a képeket, ne várja ezek magyarázatát! Annyit lehet ezekből a képekből használni, ami természetes módon alkalmazható, ami pedig nem, azokat nem szabad a ráerőltetni. Ennyi az egyszerű válaszom.
    ... 114 115 116 117 118 
119
  120 121 122 123 124 ...