Tisztelt Lelki Atya! Felmerült bennem a kérdés, hogy mitől függ, hogy valakit mennyi idő után szentelnek pappá. Van, aki csupán néhány hónapot tölt diakónusként és van aki éveket (és persze ott vannak az örökös diakónusok is, de az más kérdés). Ki dönt erről, az egyházi előljárók, vagy az adott személy?

Tisztelt Lelkiatya! Hogyan miképp tanácsolná hogy imádkozzak az engem üldözőkért és akik ártottak nekem ! ? Válaszát szívből köszönöm! Ferenc

Tisztelt Lelkiatya! Szabolcs megyében élek ... Mit tehetnék ? szeretni öket soha nem fogom, és egyre több ember utálja öket Köszönettel: Mária

Kedves Lelkiatya! Glutenerzekeny barátnőm fel a szentaldozastol, közös kehelybol történik az aldoztatas.. Mit lehet ekkor tenni? Köszönöm

Kedves Lelkiatya! Már el is olvastam a Jézus-kísértésről szóló válaszát. Köszönöm, hogy válaszolt a kérdésemre, tanácsot adott. Válaszának fényében el is vetem máris a gonosszal beszélgetést mint megoldást. Ha nem segítene, akkor felesleges, azt pedig nem szeretném, hogy még rosszabb legyen a helyzetem. A kísértő gondolatokról írta, hogy azokon ne töprengjek, ne foglalkozzak velük és helyette imádkozzak az Úrhoz. Erre törekszek is, hogy ne foglalkozzak ezekkel a gondolatokkal, de mégis nagyon nehéz és kellemetlen. Még így is, hogy küzdök ellene mikor megkörnyékez. Nem mindig egyenlő mértékben, de vannak olyan időszakok, amikor minden nap, akár kétszer is. Maga a tény, hogy egyáltalán vannak ezek a gondolatok és sokszor voltak, önmagában véve egy kellemetlen érzetet kelt bennem és ha éppen nem maga a kísértés jelenik meg, akkor is eszembe jut, hogy vannak ezek a kísértések és hogy nem tudtam azért teljesen legyőzni. Ha nem is időzök el sokáig ezen, de eszembe jut akkor is ha valamit csinálok és mással vagyok elfoglalva. Az is, hogy amikor Jézus előtt állok, hogy fog ítélni erről. Ezért van az, hogy félek Jézussal találkozni. Mások várják már és én meg félek az ítéletétől és a haragjától. Két következmény van, szégyellem is, kérem is az Úr bocsánatát, helytelennek tartom és azért le akarom győzni, ezzel együtt mégis megtörténik az is, hogy azért vágyok is arra, hogy Jézus olyan legyen, amilyennek a gonosz lefesti nekem. Nem úgy, hogy Jézus legyen gonosz, bántson másokat, ne adjon örök életet nekünk, forduljon ki önmagából, hanem úgy, hogy maradjon meg olyan, amilyen, de mégis legyen meg benne az, amit a gonosz állít róla nekem, hogy helyeselje amit nem helyesel, nézzen el nekem egyes cselekedeteket, akarjon valamit amit nem akarna, gondolkodjon máshogy egyes témákban. Ne teljesen változzon meg, hanem maradjon amilyen tényleg és közben legyen meg benne az, amit a gonosz hazugan állít. Ez így nincs rendjén és szégyellem is magam miatta. Egy percig sem állítom, hogy ez jó így. Emiatt is szégyent érzek, hogy szeretném, hogy Jézus olyan legyen, amilyen nem. Gondolom ez is a gonosz kísértése, hogy vágyódjak rá, hogy Jézus ilyen legyen. Nagyon súlyos szavak ezek, amiket leírtam, mert ezzel bepiszkítom Jézust, megváltoztatnám, elvenném a tisztaságát, összemosnám valamivel, ami nem illik hozzá. A kísértő gondolatok nem folyamatosan jönnek és a szégyent sem érzem mindig, de megfigyeltem már mióta ez tart, hogy ha nem jelennek meg az említett érzések, akkor meg a szívem mélyén egy szomorúság van, hogy Jézus nem olyan, amilyennek a gonosz mutatja.Szeretem Jézust akkor is ha nem olyan amilyennek a gonosz mutatja és keresztényként én abban hiszek, azt támogatom, hogy Jézus olyan amilyen valójában. Nem is tudnám Jézusnak ezt az arcát nem szeretni, hiszen ennek köszönhetem a hitemet, az erőmet, az örök élet reményét. Ez az egész hitem alapja. Mindenkivel így van ez. Igen, de közben meg megbabonázott a Jézusról kialakított hamis kép és vágyok rá, hogy olyan legyen. Hogy olyan legyen, de ez meg már szinte azt jelentené, hogy Jézus is bűnös lenne velem együtt, ami abszurd, lehetetlen. Akkor már nem lenne tökéletes. Szégyellem ezt is, nem is tudom, megbocsát-e nekem az Úr. Jézus mondta Péternek, hogy Távozz tőlem, Sátán!, lehet rám is hasonlóképp gondol. A kísértések miatt. A kísértés egyébként is rossz, ha meg róla szól, Jézusról, akkor talán még nagyobb is a bűn, mert egy tiszta, tökéletes, szent személy a tárgya. Valóban nagyobb ez a bűn ha róla szól? Számíthatok emiatt nagyobb büntetésre vagy a megbocsátás hiányára? Bocsánatot kértem már az Úrtól, meg se tudom számolni, hányszor tettem már ezt. Jól szemléltetem ha azt mondom, olyan mintha lenne a közelemben egy alma, amit tilos megennem, Isten nem engedi és nem is eszem meg, ez a tiltott alma a hamis Jézus, amit a gonosz elhitet, de közben sóvárgok az almára és eldöntöttem, hogy nem eszem meg, mégis elszomorít, hogy nem ehetem meg. Nem akarom az Urat megsérteni, de eddig az egyik legnehezebben leküzdhető kísértésnek látom ezt a Jézus-kísértést. Úgy is, hogy próbálok küzdeni ellene. A kísértő gondolatot legyőzni nem nehéz annyira, hamar lerázom. Ennél nehezebbnek érzem legyőzni a hamis Jézus utáni vágyódást, a kívánságot, hogy olyan legyen. Valami ehhez hasonlót érezhet az, aki házas férfiba/nőbe szerelmes, elfogadja, hogy az az ember nem lehet az ő szerelme, nem lehet kapcsolat köztük, bűn lenne bármit kezdeni vele, ehhez komolyan tartja magát és nem esik bűnbe, de a vágyakozás, sóvárgás megmarad. A bűn el nem követése, kísértő gondolatok elleni küzdelem, komoly elhatározás a jó mellett és a rossz ellen nem jelenti, hogy automatikusan megszabadulunk a vágyakozástól is, hogy ne szeretnénk, hogy máshogyan legyen. Nekem ez adja a legnagyobb kihívást. Nem tudom, miért olyan nehéz ez nekem, amikor imádkozok is, bocsánatért könyörgök és küzdök a kísértő gondolatok ellen. Már mindent megteszek/megtettem, amit tudok. Tegnap este is imádkoztam, bocsánatért esedeztem és hogy megszabaduljak ebből. Este szépen lefeküdtem aludni, az ima megnyugtatott és ma reggel elindult a kísértés. Ha az imádkozás segít, akkor miért lettem ma reggel kísértve ha tegnap este imádkoztam? Lehet Istennek olyan célja ezzel, hogy bírjam ki a kísértést és erősödjek meg a küzdelmemben? Felhasználja Isten jó célra, nevelő célzattal a küzdelmemet? A jövőbeni küzdelmeim, próbálkozásaim mellett úgy vélem, segíthetne ennek megválaszolása is.

Kedves Lelkiatya! Mi a sátán elleni legnagyobb fegyver?

Kedves Lelkiatya! Bár írásom nem közvetlen ?lelkizős?, észrevételem, lelkiségünkkel, vallási értékeinkkel van kapcsolatban. A metropólia honlapján lévő hírekben olvastam, hogy Rákász Gergely ?orgonaművész? vagy inkább showmen immár másodjára is orgona hangversenyt ad a debreceni metropólia épületében. Köztudott, hogy a ?művész úr? a debreceni templomok és egyházi intézmények tiltólistáján van, nemkívánatos személy országunk több templomában sem. Egyházi vezetőket, papokat, lelkészeket és elismert művészeket posztjaiban nyilvánosan meghazudtolt, megalázott, megbotránkoztató magatartást tanúsított. Előadóművészete, szakmaisága középszerű, repertoárja művészetet egyáltalán nem képviselő, silány, kommersz világi keringő-átiratok orgonára, mely a sznob közönség szórakoztatására van kitalálva. Műsora nem sok szakralitást sugall, egyházunk megszokott hang-áhítatainak nyomában sincs. Nem értem, miért kell egy ilyen előadót az igénytelen zenéjével beengedni a metropólia falai közé, ha egyházunk elvileg az értéket képviselő, színvonalas művészi zenét preferálja? Ha érsek atyánk fülét bántja az orgonaszó ( emiatt lett ?kidobva? a Debreceni Székesegyház műemlék jellegű orgonája ami jelentős kulturális, szellemi, anyagi értéket képviselt), akkor a tiltott hangszer értéktelen, digitális változata miért szólal meg mégis közösségünkben? Ki a felelős az ilyen műsorok megszervezéséért? Vajon más felekezetű hittestvéreink miként vélekedhetnek ezután rólunk?

Kedves Lelkiatya! Keletkezett bennem egy kívánság, szeretnék véleményt kérni ezzel kapcsolatosan. Eddigiekhez képest sokkal ritkább az, amikor bűnbe esek és a kísértés is ritkább. Vonatkozik ez olyan bűnökre, melyeket a múltban gyakran követtem el. Van ugyanakkor egy olyan bűn, rossz gondolat, néha cselekvés is, amely régen nem volt jellemző és egy éve kezdett előjönni. Ma ismét előjött és hirtelen valamiért a régi bűnök is. Nem a régi bűneim idegesítenek legjobban. Azért nem azok, mert nagyon ritkán jönnek elő azok a kísértések és nagyon jól ellenállok neki hála érte Istennek. Az új bűn, ami nem is cselekvés általában hanem csak gondolati szinten van jelen, már annál inkább zavar. Máskor is bosszantott ez a gondolati bűn, de ma sokadik alkalommal szembesültem vele és még jobban magába szippantott. Nagyon felbosszantott, mérges voltam saját magamra, mérges a gonoszra, a kísértésre és ebből keletkezett egy olyan gondolatom, ami lehet nem kellene legyen. Odáig jutottam a magam és a gonosz iránt érzett haragban, olyan szomorú és csalódott lettem, hogy az ötlött fel bennem, hogy megkérném a gonoszt, hogy jelenjen meg nekem és megkérném, hogy maradjon távol tőlem. Könnyebb lenne egy olyan ellenségnek ellenállni és legyőzni, akit látok is és nem csak egy láthatatlan entitás, aki létezik, de mégsem látom, ismer engem de én nem ismerem őt. Most, hogy írok, már belegondolok milyen lenne találkozni vele és akkor már belátom, hogy ha ténylegesen megtörténne, akkor nagyon félnék. Az én hibám minden, nem kenhetem a gonoszra, de a kísértés tőle jön. Bűn az ilyen gondolat, hogy találkozni a gonosszal? Olyat lehet tenni, hogy beszélek hozzá, de nem úgy, hogy éppen kísértésben vagyok és elzavarom hanem már azelőtt megelőzés céljából? Megszólítani és megmondani neki, hogy tartsa magát távol tőlem. Ha ezt tenném, akkor egyébként az megtörténhetne, növelné annak az esélyét, hogy komolyan megjelenjen nekem? Nem azért, mert én akarom, hanem válaszul a hozzá intézett szavaimra, mert azt provokációnak veszi vagy csak gonosz és ijesztgetni akar. Ha tartanom kell ettől, akkor lehet jobb nem kísérletezni. Egy bűn van, amitől nem sikerül megszabadulnom és azután kezdődött miután a többi bűnnel szemben sikerrel jártam. Ennek az lehet az oka, hogy Istenhez közel kerültem és különösen Jézus Krisztushoz, neki köszönhetem a hitemet a Szentháromságban, a reményt az örök életre, ő a mindenem, ez adott nekem erőt legyőzni a bűneimet és változtatni az életemen, de ez a friss bűn is ebből származik, a Jézus Krisztus iránti szeretetemből. Istennek is beszéltem már erről de nem gondolom, hogy ez segítene. Nem Isten erejében nem bízok. A többi bűnömtől Jézus szabadított meg, de ez a bűn pontosan Jézuson keresztül jön. Nem Jézus kísért, nem erre értettem. A gonosz ad olyan gondolatokat nekem, amik Jézusról szólnak, de nem helyesek. Hogy Jézus akar valamit, hogy megtegyek, pedig Jézus biztos nem akarhatja, hogy Jézus helyesel valamit, amit biztos vagyok benne, hogy nem helyesel, ha ezek a gondolatok átfutnak az agyamon és rájövök, hogy nem így van, akkor meg azt hiteti el velem, hogy emiatt Jézus nem szerethet, nem érdemes közelednem hozzá és olyan furcsaságok is jutnak eszembe, hogy nem kellene nekem örök élet, le kellene róla mondani. Nem úgy, hogy bűnt követek el és akkor nem kapok örök életet hanem a keresztény hitem, bűnkerülésem ellenére lemondani róla, akkor is ha megérdemelném. Azért nem segíthet Jézus rajtam, mert az összes létező többi bűnt segített, hogy legyőzzem és ha kísértésben vagyok, akkor is megsegít, de amikor pont Jézus a kísértés tárgya, akkor nem sokat segít rajtam, hogy szeretem Jézust és hiszek benne. A mennyei Atyámhoz is imádkoztam, elmondtam neki mindent őszintén. A Szentháromságban is hiszek, a három személy által alkotott Istenben. Nem látom úgy, hogy ez segítene rajtam. Az agyammal felfogom, hogy nem jó, ami velem történik, de nem múlik el, bocsánatot kérek és beszélek róla Istennek de egy másik nap megtörténik újra. Akkor jön megint olyan gondolat, ami nem kellene. Rejlik ebben egy ellentmondás, egy paradoxon, mert a bűneim leküzdésében a Jézus iránti szeretet, hála, köszönet, minden szép és jó érzés volt a segítségemre, de ha Jézus a helytelen gondolatok és a szomorúság okozója, jól értve, közvetetten, rajta keresztül okoz nekem rosszat a gonosz, akkor hogyan is segíthetne ugyanaz a Jézussal szembeni szeretet ha egyszer pont Jézus akar helytelen gondolatokat elültetni a fejemben, nem szó szerint hanem a gonosz tesz úgy mintha így lenne? Nem Jézust vádolom, mert nem ő csinálja, csak a gonosz tesz úgy mintha és tudom, hogy ez nem így van, ez a gonosz hazugsága, de ha ilyen helyzet áll elő, akkor az, hogy én Jézust szeretem, nem elég. A gonosz nem tud teljesen úrrá lenni rajtam, mert az életemre gyakorolt jó hatás, amit a hitemnek, Jézusnak köszönhetek, a Szentháromságos Isten iránt kialakult szeretetem, a Jézus iránti szívből jövő szerelem nem vált köddé. A rossz gondolatok csatlakoznak be ezek mellé. Meglehetősen ritkán élem ezt meg, de ma már imádság közben is jött egy olyan gondolat Jézusról, ami nem kellett volna. Éppen Jézushoz imádkoztam. Nem minden imám közvetlenül hozzá szól, de szeretem őt személyesen megszólítani, személyesebben hozzá beszélni. A helytelen gondolataim kezdik elrontani a kapcsolatomat vele. Konkrétan Jézussal és a Szentháromsággal is. Szomorú, hogy a gonosz még ezt is elronthatja. Más hívők legalább Istenben bízhatnak, nála mindig menedéket találnak, biztosak lehetnek a szeretetében, bíznak benne. Ebben a bizonytalan világban én pedig már lassan ezt is elveszítem. Sok keresztény ember már tűkön ülve várja, hogy lássa Jézust, legyen elragadtatás, Jézus jöjjön vissza, szeretnek imádkozni, sokan rajonganak Jézusért, mindenért ami vele és a kereszténységgel kapcsolatos, megélhetik a szeretetüket iránta anélkül, hogy bármit okuk lenne szégyellni - onnan tudom ezt, hogy elég sok keresztény embert ismerek mindenféle országokból és felekezetekből - és nekem ez nem lehetséges. Olyan gondolatok, érzések, dolgok amik nem is az én saját akarom de nem tehetek róla, megakadályozni sem tudom, elszomorítanak. Nem vagyok pedig rosszabb, bűnösebb ember másoknál, valakiknél még jobb is lehetek, de úgy érzem mintha rosszabb lennék sokkal. Már ha nem Jézust szólítom meg személyesen hanem csak úgy Istenről általában van szó, nem emelem ki Jézust, akkor is olyan kellemetlenül érzem magam. Már egy éve fennáll ez a valami tehát nem hamar múlik és nem azért tart ennyi ideje mert nem küzdöttem volna ellene. Tényleg kezdek eltávolodni Jézustól. Még a Szentháromságtól teljesen nem is, de Jézustól igen, mivel róla szólnak a rossz gondolataim. Ma azt mondtam magamban, hogy nem szeretem őt, pedig nem igaz. Nagyon is szeretem, csak szégyellem magam előtte és nem tudom mit tehetnék.

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya!Azt szeretném kérdezni,hogy ha a kőműves munkát olyan csinálja nekünk aki nem adózik utána,nem szakember,így olcsóbb nekünk,akkor lopást követünk el?Vagy például ha a presszónk vasárnap nyitva van,akkor bűnt követünk el mert,nem szenteljük meg a vasárnapot?Vagy például ha nem hivatalosan adunk bérbe egy lakást,és nem adózunk érte,az lopás?Köszönöm a segítségét!

Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy mit tegyek hogy ne legyek önző és hirtelen haragu? Sokszor vagyok öntörvényű és makacs ezek ellen mit lehetne tenni? Később mindig megbántam amit ilyenkor teszek? Amellett azt szeretném kérdezni hogy hogy lehet legyőzni az önkielégítés bűnét, napi szinten elbukom már nagyon utálom érte magam. De mikor benne vagyok képtelen vagyok abbahagyni hiába tudom hogy emiatt akár el is kárhozhatom. Ezen bűnök esetleg összekapcsolódnak?

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Milyen lehetősége vannak aki szeretne gyonni, de klausztrofóbiaval küzd? Köszönettel

Kedves Lelkiatya! Kérem erősítsen meg, vagy javítson ki: Életünkben a legfontosabb feladat a Krisztussal (és ezáltal a Jóistennel) való személyes kapcsolatunk kialakítása, megőrzése, ápolása és erősítése. A vallás és az egyház ehhez krisztusi tanítást nyújt az Evangélium és a hagyomány által, eszközöket biztosít, melyek közül a legfontosabbak a Szentségek, azon belül is a bűnbánat és az eucharisztia szentsége, mely segít helyrehozni a bűneink miatt megromlott Isten-kapcsolatunkat, és előrevisz az Isten felé vezető úton. Mindemellett az Eucharisztia belehelyez abba a titokzatos közösségbe, melyet Krisztus titokzatos testének is neveznek, így az utat nem egyedül járjuk. De a kapcsolatunk Istennel a mi személyes, legbelsőbb ügyünk, és a Félelmetes ítélőszék előtt egyedül kell számot adnunk tetteinkről, melyek leginkább az Isten-kapcsolatunkból fakadnak. DJK! T

Diszőség Jézus Krisztusnak! Tisztelt lelki atyám, az utóbbi időben szeretek itthol imádkozni, liturgiákat végig énekelni, templomba szinte csak a Teremtő, az Istenszülő és a mindenszentek tisztelete miatt megyek, 52 éves vagyok, egyre mélyebb vonzást érzek a szerzetesi életforma iránt. Tisztelettel kérem önt mintegy 30 év házasság után, ami válással végződött, nem élek társas kapcsoltban mit tegyek. Köszönöm válaszát Tisztelettel István

Kedves Lelkiatya! Nagyon sokat jelent nekem a környezet, amely körbevesz. Ha szentek vesznek körbe könnyen megszentülök, ha ördögök, félő hogy a pokolra visznek. Megállni és kitartani, és úgy a hitbe kapaszkodni, mint viharban az egyedül a gyökerében bízó magányos cédrus..nehéz. Vajon hiteles vagyok-e, ha a Jézus-imában csak szentéletű atyák jelenléte tart meg? Vajon helyes-e, ha belefeledkezem a munkába, hogy ne fájjon, hogy Istenre csak ritkán nézek? Szerintem kétséges. Nem adom fel, küzdök, s tudom hogy ez természetes, hogy nehéz, de valami azt súgja legbelül, hogy nem engedem meg magamnak, hogy boldog legyek Istennel, míg másokat boldogtalannak látok Nélküle. Az Istenkapcsolatomat áldozom fel, úgy hogy Isten mégsem hagy el. Hogyan léphetek tovább Istenhez, anélkül, hogy bármit elvárnék Tőle vagy bárkitől? Köszönve: Adél

Tisztelt Lelkiatya! Isten vagy néhány esetben konkrétan Jézus és a hívek vagy bizonyos hívek kapcsolatát gyakran más jellegű kapcsolatokhoz hasonlítják. Sok példája van ennek, de talán azok a legelterjedtebbek, melyek úgy írják le ezt a kapcsolatot mint szülő-gyermek, Mester és tanítvány, vőlegény és menyasszony. Én magam is látom, hogy az Isten és hívek kapcsolatában tényleg vannak olyan aspektusok, amelyek ezt képezik le, a Mester és tanítvány kapcsolat nagyon jól látszott Jézus és tanítványai között de abban is érvényesül, hogy a hívő ember állandóan tanul, fejlődik, jobb emberré válik, egyre jobban megismeri a szent szövegeket, a krisztusi tanításokat, a szülő és gyermek kapcsolata pedig már az "Atya" nevében is leképeződik hiszen nagyon sok nyelvben ugyanazt a szót használják az Atya mint Isten és az édesapa mint családtag kifejezésére és az Atya tényleg olyan mintha az édesapánk lenne, én így fogom fel ezt és remélem nem helytelenül. Mintha lenne egy földi apánk és lenne az Atya, aki ott van a mennyben. A vőlegény és menyasszony kapcsolat már nem ennyire egyértelmű nekem és ez az a fajta kapcsolat az Istennel, ami nekem a legnehezebben megérthető. Értem, hogy milyen formában nyilvánulhat ez meg, de mégsem értem és körülmények tükrében furcsállom is. Az Isten és a hívek mint vőlegény és menyasszony kapcsolat megnyilvánulására én két példát hoznék most a kérdésfelvetés elején. Amint az a Bibliában is írva van, Jézus a vőlegény, az egyház a menyasszonya és a második eljövetele az esküvőjük. Ezen kívül szokás mondani, hogy az apácák Jézus menyasszonyai. Nem egészen világos nekem, hogy miért úgy van leírva Jézus második eljövetel mint egy esküvő és miért vőlegény ő és menyasszony az egyház. Még akkor is ha nem szó szerint kell ezt érteni. Miért pont esküvő, bármilyen más ünnep is lehetne. Az egyház nem egy ember, hanem nagyon sok ember, de csak Jézus a vőlegény. Metaforikus a kifejezés, de mégis olyan különösnek tartom, mert az egyház több emberből áll, akkor is egy vőlegény van és annak sok menyasszonya. Ha azt mondanánk, hogy a mennyország a vőlegény, nem Jézus hanem az egész mennyország, az Atya, Fiú, Szentlélek, apostolok, ott lakó szentek és tényleg mindenki és ez a mennyekben lévő tömeg mint egész a vőlegény és az egyház a menyasszony, akkor könnyebben elfogadnám. Így arányosabb lenne, mert nem egy személy, jelen esetben Jézus lenne párba állítva egy hatalmas egésszel, egy tömeggel, ami az egyház, hanem két nagy egész lenne egymás párja. A földi életben egy vőlegénynek egy menyasszonya van, de így Jézusnak sok menyasszonya van, mert akárhogy nézem, az egyház nem egyetlen személy. Nem értem szó szerint, hogy neki tényleg van sok menyasszonya, csak szimbolikusan, de még így is különös. Ha már itt tartunk, ezt a konkrét bibliai leírást leszámítva hogy lehet egyáltalán használni ezt a metaforát, ezt a szimbólumot? Ha az egyház a menyasszony és abba beletartoznak a hívek, akkor elvileg minden hívő Jézus menyasszonya? Elvileg egy férfira is lehet ezt mondani még akkor is ha menyasszonyok nők szoktak lenni? Ha a hívő férfi az egyház része, ami Jézus menyasszonya, akkor lehet Jézus menyasszonya ő mint személy átvitt értelemben? Ha én egy hívő nő vagyok, akkor Jézus menyasszonya vagyok? Az előbb esküvőről, menyasszonyról és vőlegényről beszéltem, de véleményem szerint Isten és a hívő ember(ek) kapcsolatát nagyon sok esetben úgy írják le mint egy romantikus férfi-nő kapcsolatot. Ez az, amit én nem tudok hová tenni. Teljesen természetesnek vett, gyakori, ismert kifejezés, hogy szerelmes lenni Jézusba. Ezzel még tudok is azonosulni, mert éreztem már én is olyat, ami nagyon hasonlított arra az érzésre, amikor szerelmes az ember. Az Isten iránti szeretet ugyanolyan intenzív, nagyon lángoló,mindent megváltoztató érzés tud lenni mint a szerelem. Mégis, ha arra gondolok, hogy de Jézus valójában sosem lesz a szerelmem igazán úgy ahogy egy férfi, akkor olyan érzésem támad mintha nem lenne teljesen jó ez a kifejezés. Nőként egy másik férfi lehet a szerelmem, de ő nem. Amikor azt mondom, hogy Jézus tanítványa vagyok, az igaz is, hiszen valóban a tanítók életét élte, prédikált, jobb emberré akart tenni embereket, példabeszédekkel magyarázott, próbára tette a hallgatóságot ha szükséges volt és én magam is olvasom a tanításait, alkalmazom az életem során, szembesülök nehezebb esetekkel, amikor ki kell állnom a próbát és bizonyítanom, hogy a tanítványa vagyok és jól tanultam tőle, akárcsak egy vizsgán egy vizsgáztató előtt. Nem mondhatom el ugyanezt a vőlegény és menyasszony viszonyról, mert míg a tanár és tanítvány kapcsolatot tényleg megélhetem vele, addig a vőlegényem sosem lesz, hiszen romantikus szerelemmel nem szerethetem őt, Jézus sem érezne ilyet irányomban, erotikának helye nincs. Nem ez az, amit nem értek, hanem az, hogy akkor miért van sokszor ez a romantikusnak tűnő felfogás Jézusról még akkor is ha nem kell szó szerint érteni. A tanító-tanítvány viszony akár szó szerint is érthető, ez már nem, így nem tudom arra fogni, hogy Jézus, és a hívek közötti kapcsolat szimbolikus, amikor ezekről a metaforákról van szó, hiszen látjuk, az egyik szó szerint érthető, a másik nem. Én úgy vélem, hogy mi ha nem is úgy, de tényleg megélhetjük vele a Mester és Tanítvány kapcsolatot abban a formában, ahogy magyaráztam. Ott megtörténik az a cselekvés, folyamat, a tanulás, tanítás, fejlődés, ami egy tanító-tanuló viszonyban jelen van. A menyasszony-vőlegény, romantikus kapcsolat, szerelem terén ugyanez nem történik meg. Ott hiányzik a cselekvés, a megnyilvánulás, a kifejeződése annak a vőlegény-menyasszony viszonynak, az az igazi szerelem, romantika, erotika, minden ami ezzel jár.Tekinthetek Jézusra úgy, mint tanítómra, el is mondhatom neki, hogy mennyit tanulok tőle és jó tanítványa akarok lenni, de azt már nem mondhatnám neki, hogy szerelmes vagyok belé és szeretném ha a magáévá tenne. Azért ez a merész kifejezés, mert nem akartam szimplán "megcsókolni"-t írni, az félreérthető, a barátunkat is csókolhatjuk meg, barátja viszont lehetek Jézusnak, az nem bűn. A "szerelmes lenni Jézusba" mint kifejezés is, a Bárány esküvője és az apácák mint Jézus menyasszonyai. Az apácákat azért illetik ezzel az elnevezéssel, mert az életüket teljesen Istennek szentelik és ezt értem is, de láthatunk olyan képet, ami tényleg menyasszonyi ruhában, de ahhoz biztos, hogy nagyon hasonlóban, fátyollal ábrázolt apácákat és ez azért már kicsit tényleg túl romantikus. Néhány apáca szinte erotikus látomásokról számolt be, akár Jézussal kapcsolatban, a misztikus élményeket szinte orgazmushoz hasonlóan írták le vagy ők maguk vagy mások értelmezték úgy a leírást. Nem tudom, hogy mennyire helyes az erotikát látomásokkal, hittel, Jézussal kapcsolatba hozni, inkább arra igyekeztem utalni, hogy nem ritka, hogy valahogy összekapcsolódik a Szentlélek és hívő ember, Jézus-hívő közötti kapcsolat az erotikával. Azt sem értem, hogy most akkor mi az igazság, mi helyes és mi helytelen. Az apácák látomásainak egy része mondhatnám erotikusnak tűnik, amit helytelennek hinnék, de az apácák Istennek szentelték az életüket, sokukat szentté avattak, csak nem lenne bűn az, amit ők tettek, mondtak. Sok beszámolót az utókor is félreérthetett. Nagy ellentmondás. A misztikus apácák körében könnyebben találni olyan látomásokat, élményeket, melyeket szintén nem tudok jól érteni. Apácaként tudhatták mi helyes és mi nem, de olyan beszámolóik is vannak, hogy azokról nem tudnám elhinni, hogy helyénvalóak. Egyes fejtegetések azt is mondják, hogy az eucharisztia sem véletlenül egyesülés Jézussal, mert nem erotikus mint a szexuális együttlét, de akkor is valamilyen egyesülésről van szó és a kettőt párba állítják. Nem akarok ilyen kérdésekről véleményt alkotni, nem is értek a teológiához és nem is szeretnék semmit félreérteni. Ezzel az egésszel annyit akartam mondani, hogy egyáltalán nem ritka Isten és a hívő ember viszonyát romantikus viszonyhoz hasonlítani függetlenül attól, hogy ki konkrétan hogyan írja le. A hosszú leírásom után egy kérdésem van: miért van ez így? Miért van ez az egész, hogy Isten és a hívő kapcsolata a romantikus kapcsolathoz hasonlított? Nem ritka, hogy kifejezetten Jézus és a hívő ember viszonya van így magyarázva, de a Szentlélek is tárgya volt már ilyesminek. Miért van ez a párhuzam a romantikus férfi-nő kapcsolat és a másik kapcsolat között? Kérdezném, hogy van-e ennek bármi alapja, ami alapján azt mondhatjuk, hogy ez Isten szerint így rendben van, de ez alighanem téves kérdés lenne, mert azt jelentené, hogy tényleg lehetünk Jézusba szerelmes úgy mint férfiba és az nem lehetséges, bűn lenne. Az Énekek énekének vannak felemás értelmezései, mert az egyik elmélet szerint szó szerint kell olvasni és két szerelmes ember párbeszéde, a másik elmélet szerint pedig szimbolikus és Isten szerelmét fejezi ki a hívő ember irányában. Itt is összekapcsolódik a romantika és a hit. Részemről nem hinném, hogy Isten és a hívő ember kapcsolatáról szól az Énekek éneke, nem tudnám átvitt értelemben elgondolni, annyira konkrét szövegről van szó, Isten a lelket helyezi előtérbe és ez a szöveg inkább a testi leírásokat. Én is tévedhetek, a teológusok, egyházi személyek jobban tudják nálam, személyes véleményt írtam csak le. Azt még meg is tudom érteni, hogy miért mondja valaki, hogy szerelmes Jézusba és nem gondolok arra, hogy komolyan romantikus érzései vannak iránta, de a többi romantika Jézussal? Mi lehet ennek az oka? Az apácás kérdést végképp nem értem, mert ellentmondásos. Az apácák Istent szolgálják, ennek szentelik életüket, mégis olyanokról számolnak be, ami nekem nem helyénvalónak tűnik. Benedetta Carloni még Jézus stigmáit is megkapta, megjelentek a testén, de egyébként viszonya volt egy másik apácával és Jézusról erotikus látomása is volt olvasásaim szerint. Kiváló példája a téma ellentmondásosságának. Erotikus látomása volt Jézusról, de csodában részesült, pedig Jézusba nem lehetünk szerelmesek. Jézus mégis helyeselte akkor az erotikus gondolatait, ő maga késztette, hogy olyan látomásai legyenek szóval Jézus mégis romantikusan gondol egy hívő emberre is akár? Abszurd, de nem ez következik ebből? Jézus ilyen lenne? Helyesli az ilyet? Ezidáig nem gondoltam volna.