Kedves Lelkiatya! Vigasztaló szavaiban bízom, mert bizonytalan vagyok. Néhány napja pénzt kért tőlem egy külföldi férfi, azt állította, hogy a családja éhezik, ő nemrég jött ki a börtönből és tudja, hogy egy olyan megjelenésű emberrel, mint ő, nem szívesen állnak szóba. Megpróbáltam átgondolni, Isten segítségét kérni, vajon tényleg szüksége van-e a pénzre, vagy nem. Végül adtam neki, nagyon hálás volt, mondta, hogy én egy jó ember vagyok, aztán ment mindenki a saját útjára. Később újra elgondolkodtam, jól tettem-e, hogy adtam, de úgy éreztem, hogy nem hiányzik az a pénz, amit adtam neki, szóval úgy gondoltam, rendben van. Ma viszont újra találkoztam vele, egy sarkon állt és igyekezett másokat megszólítani. Kezet nyújtott, újra elmondta, hogy jó ember vagyok, de több nem történt, nem kért pénzt. Vajon azért nem kért, mert három másik barátommal voltam, vagy tényleg nem akart kérni? Jól tettem, hogy a múltkor adtam neki? Tényleg szüksége volt rá? Mi lesz, ha esetleg újra találkozunk és kér? Értem, hogy keresztényként segítenünk kell, van egy bizonyos határ, amit nem kellene átlépni, ráadásul úgy, hogy azt sem tudhatom biztosan, hogy tényleg szüksége volt arra a pénzre neki és a családjának. Kérem, kedves Lelkiatya, adjon tanácsot, és imádkozzon értem és az említett férfiért! Hálásan köszönöm!
Azt mondom, ne sokat rágódjék ezen az eseten. Szerintem jól tette, hogy nem fordult el az Önhöz forduló embertől, hanem kisegítette azzal a pénzzel. Igaz, utóbb meglehetősen nyilvánvalóvá vált, hogy egyszerűen kéregető emberről van szó, aki nem csak Öntől kért pénzt. Minden bizonnyal a története sem valós, legalábbis nem feltétlenül az, mert ezekben a helyzetekben az ügyes kéregetők olyan történeteket találnak ki, amely leginkább sikeres lehet a pénz megszerzése érdekében. Nem akarok semmilyen ítéletet mondani az illetőről, hisz nem is ismerem. Csak az általános jelenségről beszélek, amely tanulságul szolgálhat. Szerintem egy viszonylag intelligens kéregető lehet az illető, mert meg akarta tartani azt a jó képet, amit sikerült saját magáról Önben kialakítania. Azt javaslom, hogy legközelebb már ne adjon neki pénzt. Vegyen neki élelmiszert, azzal biztosan valós segítséget nyújt. Vagy ha esetleg nagyobb elszántság is van Önben, akkor hosszabban is elbeszélgethet vele, hogy jobban megismerje. Csak arra nagyon kell ügyelnie, hogy ne hagyja magát becsapni. Ha nem valós történetet mond el, ha nem a valóságos személyiségét tárja fel Ön előtt, akkor biztos lehet abban, hogy egy kéregető módszerrel találkozott, amelyet jobb nem tovább erősíteni azzal, hogy naívan elfogadjuk a mesét. De ismétlem, ne legyen Önben bizonytalanság. Az első adománya minden bizonnyal helyes volt. Javaslom, hogy imádkozzék még ezért az emberért, hozzátartozóiért. Ezzel kiegészítheti a rajta való segítést.
Tisztelt Lelkiatya!
A metropóliai gyűlés alkalmával a vecsernyében hallottam a 103. zsoltárt, amely szinte teljesen másként hangzott, mint ahogy az énekeskönyvben van. Lesz változás ezen a téren? Ha igen, mikor?
Válaszát előre is köszönöm.
Görögkatolikus egyházunk első saját liturgikus könyve a Zsoltároskönyv. Ezt akkor még - mintegy tíz évvel ezelőtt - a Keleti Kongregáció jóváhagyásával adta ki egyházunk. Ez az alapja minden egyéb liturgikus szövegünknek. Jelenlegi imakönyveink a Káldy György féle (1625-ben kiadott!) fordítás huszadik század elején készült revideált zsoltárszövegeit használták. Ennek alapjául a latin Vulgata szolgált. Ezt váltotta fel Atanáz atya munkája, amely a keleti liturgiákban használt Septvaginta görög szöveg fordítása. Természetesen az eredeti liturgikus szövegek a görög nyelvű Bibliát használták, így Atanáz atya fordítása sokkal közelebb áll a használt liturgikus szövegeinkhez, mint a Káldy féle. Ezért is volt szükséges, hogy minél hamarabb elkészüljön az új Zsoltároskönyv, s majd ennek nyomán a többi liturgikus szövegünket is gondozni kell.
A Zsoltároskönyvet tehát már régóta használjuk, és ünnepi alkalmakkor, amikor kiemelt személy egyedül olvassa a 103. zsoltárt, akkor szoktuk venni ezt az új fordítású szöveget. Azon még nagyon sokat kell dolgozni, hogy a liturgikus könyveinkben szereplő zsoltárokat mind ezen új fordítás szerint vegyük. De már sok lépés történt. Például a készülő Apostolos könyvben szereplő prokimenek és alleluja versek is az új fordítás szerinti zsoltárszövegeket fogják hozni. Ez még nincs kiadva, csak kísérleti próbakiadvány készült.
Kedves Lelkiatya!
Azt gondolom, nem mindennapi kérdést fogok feltenni. Esetleg tudna-e tippet adni, van-e tudomása arról, hogy Magyarországon lehet-e és ha igen, hol lehet töviskoszorút venni? Külföldről lehet rendelni, Európából, Kanadából, Izraelből is, de nálunk nem biztos, hogy van erre lehetőség, nem tudok róla.
Nincs ilyen ötletem, de közzéteszem ezen a felületen, hátha valaki majd tud Önnek tanácsot adni. Arra emlékszem, hogy fiatal pap koromban mi a fiatalokkal magunk készítettünk töviskoszorút.
Kedves Lelkiatya!
Nemrég írtam Önnek arról,hogy olyan élethelyzetbe kerültem,hogy jelenleg a felmondási időmet töltöm,miközben felajánlottak nekem egy vezetői állást. Átimádkoztam,és amikor igent mondtam,már más pozíciót ajánlottak fel. Igaza volt,amikor azt írta:valóban e az én utam és érdenes fontolóra vennem ezt a lehetőséget,mert Isten így hallgatta meg a kérésemet,amikor útmutatást kértem. A lelkem mélyén én is tudom,hogy nem vagyok alkalmas vezetőnek,mert túlérzékeny szívet adott nekem az Úr Jézus. Elmentem újra egy megbeszélésre,de Ő ezt már igennek vette és szóban megállapodtunk,hogy megyek. Igazából olyan lendületes és magabiztos volt,hogy én csak sodródtam az eseményekkel,és kitöltetett velem egy adatlapot a majdani szerződéshez.
Napokkal később láttam egy állásajánlatot egy vidéki városban,napokig gondolkodtam,míg egy imádság után úgy éreztem,jelentkeznem kell. Mert nem tudom,hogy ezek után bízhatok-e ebben a munkáltatóban, és részemről ez nem a pozícióról szól,hanem a bizalomról. Egyszer azt hallottam: a bizalom olyan mint a lélek,ha egyszer távozik a testből,nem tér vissza többé. Ugyanakkor bennem volt egy korábbi tanácsa,melyben szintén tanácsát kértem szüleimmel kapcsolatban,ahogy írta: köztes megoldás lehet,hogy elkötözöm,de nem megyek messzire,vállalom a gondozásukat,de teret engedek a saját magánéletemnek. A város egy órányi távolságra lenne,munkanapokon ott lennék,de hétvégére haza mehetnék, illetve amikor szükséges.
Arra a napra beszéltem meg a találkozót,amely nap délutánján az első helyen szerződés kellene aláírnom. Lehetséges,hogy óriási butaságot tettem? Mert,ha megszegem az adott szavam,akkor bűnt követek el?Mert az nem lehet mentségem,hogy ők sem tartották szavukat, még ha az én utam másfelé is vezet? Ha pedig hétköznapokon nem leszek a szüleim mellett,hogyan számoljak el a lelkiismeretemmel? Mert folyton eszemben van egy versike:
?Láttam a szeretetet. Láttam rózsák között járni a nyárban. Aranygyűrűjére nap nevetett,s olyan szép volt a szeretet! Aztán találkoztam a szeretettel út közben. Súlyos terhet vett fel: mások terhét. Játszó kisgyermekhez hajolt le? S meglepett,hogy egyre szebb lesz.
Ott is találkoztam vele,ahol hullt a fák sárga levele: betegségben,ínségben,szenvedésben. Mindenütt boldog szolgálatra készen. S láttam fekete,fénye vesztett napon. Hordozta a keresztet. Mert testvére veszélybe tévedt,utánament,nem latolt,kérdett,és nem maradt ideje semmi szennytől,mélytől visszarettenni. Ment amerre tövisek téptek. Soha nem láttam olyan szépnek!!?(M.Feesche)
Melyik lehet az én utam? Lehetek egy kicsit önző,ha felvennének a vidéki patikában? Vagy maradjak a ?tövises? úton a szüleimmel és szegjem meg az adott szavam? Nagy bajban vagyok,tudna nekem segíteni,atyám?
Hálával és imádsággal!
Ahogy olvastam az első meghallgatásról szóló leírását, nyomban az volt az érzésem, hogy nem szabad hagynia magát sodródni, vagy éppen sodortatni. A "lendületes és magabiztos" magatartás mögött alighanem az lehet, hogy nagyon sürgősen be kell tölteni azt az állást, s úgy tűnik, mindegy, kivel. Ez nyilván nem az Ön személyét minősíti, hanem azt a vezetői magatartást, amely meg sem vizsgálja, hogy az illető, valóban alkalmas-e, hogy tudnak-e együtt dolgozni, stb. Ilyen helyzetbe biztosan nem érdemes beleugrani, kivált nem belesodortatni magát. Ha úgy tetszik, még csak nem is szószegés, ha visszamondja ezt a megállapodást, hiszen egyfajta kényszerpályára állította Önt ezzel a magabiztos viselkedésével, amelyre akkor szinte nem is tudott (volna) nemet mondani. A vidéki kisvárosi állás eleve vonzóbbnak tűnhet, s ahogy látom, a szüleivel való mérsékeltebb kapcsolattartásnak is jó lehetőséget ad.
Ezek a gondolataim. Ezzel együtt is alaposan át kell gondolnia, meg kell imádkoznia a másik álláslehetőséget is. S akár ezt is, ahová már szinte föl van véve. De ha már kérdezett, elmondtam az én megérzéseimet. Én is imádkozom Önért, hogy helyes, hosszútávra jó döntést tudjon hozni.
Tisztelt Lelkiatya !
Mar egy jo par hete kerdeztem a bijtel kapcsolatos konyvek irant. De meg valszt nem kaptam. Meg mindig erdekelne a felhozatal ..
Bocsánatot kérek a késedelemért. Alapkönyvnek tekinthető Anselm Grünk: Böjt. Test és lélek imája. Itt van pdf-ben: https://pannonhalmifoapatsag.hu/wp-content/uploads/2020/04/Bojt.pdf
Paul C. Bragg: A böjt csodája
Lucien Regnault: Így éltek a 4.századi egyiptomi szerzetesek
Valamint nem kifejezetten vallási, de spirituális alapokon közelítő hasznos könyv ez is:
https://moly.hu/konyvek/rudiger-dahlke-bojtolj-az-egeszsegedert
Minden bizonnyal vannak más könyvek is, amelyekben találhatók jó tanácsok a böjtölésre. Ilyen például Matta el Meszkin: Tanácsok az imádsághoz című kis könyvecskéje.
Tisztelt Lelkiatya! A DJK rövidítéssel kapcsolatos válaszhoz szeretnék alázattal annyit hozzáfűzni, hogy a keresztény keleten egyáltalán nem újkeletű a rövidítések használata. Az ikonok "hemzsegnek" a rövidítésektől, elég csak a leggyakoribbakra gondolni (Jézus Krisztus = IC XC, Isten Anyja = MP ?Y). Tisztelettel, Dávid
Köszönöm szépen, Dávid. Igen, ez is igaz.
Kedves Lelkiatya!
Márk 13:30 Bizony, mondom néktek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez végbe nem megy.
Ezt hogyan kell érteni, hiszen régen elmúlt az a nemzedék?
Nem könnyű kérdés. A legtöbb biblikus szerint ennek a mondatnak azért van itt helye, mert Jézusnak ez a fájdalmas jövendölése egyszerre vonatkozik Jeruzsálem pusztulására és a végidőkre. Jeruzsálem és a templom pusztulása a zsidók számára szörnyűséges esemény volt. A templomot ugyanis Titusz császár idejében, Kr.u. 70-ben földig rombolták és három év múlva a várost jelképesen és valóságosan is fölszántották. A zsidóság lelki és fizikai központja megszűnt. Jézusnak ez a jövendölése tehát ezekben az eseményekben teljesedhetett be.
Tisztelt lelkiatya!
Tudomásom szerint ma római katolikus fiatalembert nem lehet felvenni görögkatolikus szemináriumba, tehát nem lehet belőle görögkatolikus pap. Azt azonban nem értem, hogy ennek a fordítottja miért lehetséges. Sivadó Balázs szalézi szerzetes lett, Tóth László Gábor a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye papja. Hogyan lehetséges ez? Mind a két fiatalember görögkatolikus papcsaládból származik. Tudom, hogy korábban Tóth Konstantin bencés szerzetes lett, de akkor nem volt Magyarországon keleti szerzetesrend.
Várom válaszát.
Érdekes módon mind a kettőre van példa. Vannak római katolikus papok, akik keresztelésüknél fogva korábban görögkatolikusok voltak, és fordítva is, vannak görög papok, akik korábban római katolikusok voltak. Általában nem pártolja az egyház ezeket a váltásokat, dehát minden emberi élet és sors különböző. Isten hatalmas tervébe mindezek beleférnek.
Kedves Lelkiatya!
Tudna nekem ajánlani olyan oldalt ahol Gábriel arkangyalrol olvashatunk vagy éppen arrol hogy hogyan lett angyalbol ördög ?
Nem is hallottam még erről a butaságról, hogy Gábriel angyal ördöggé lett volna. Bárhol is olvas effélét, nyomban dobja el, mert semmi értelme, semmi alapja nincsen. A Bibliában - emlékem szerint - két, illetve, ha úgy tetszik, négy helyen találunk említést Gábriel arkangyalról (Dán 8,16 és 9,21, valamint Lk 1,19 és 1,26). Szerintem csak ezt olvassa, más, róla szóló írással nem érdemes foglalkozni.
Lehet, hogy vannak még apokrif iratok, amelyek megemlítik Gábrielt, de azokat is óvatosan kell kezelni, azok már nem részei a kinyilatkoztatásnak.
Tisztelt Lelkiatya!
a gyermekem óvodaba ár, fellépnek a ludas napokon de én nem akarom hogy fellépjen mert az soba kerül mert mint gyerek mindig kér dolgokat ö is es a testvére is . Tavaly is porul jártunk ebbe a drágaságba nincs hasztalan dolgokra pénzünk hogy költekezünk..... hogy közöljem finoman az ovonovel hogy nem akarom hogy szerepeljen ,azt nem akarom hogy megtudják hiogy nincs pénzünk mert az egyik ovono nagyon gazdag csaladbol szarmazik a másik meg nagyon szószátjár...
Ez, bizony, nagyon nehéz kérdés. Én arra bíztatom Önt, hogy ne szégyellje a szegénységüket. Sőt, legyen rá büszke. Nem a világ szemében kell megfelelnünk, hanem Isten szemében. S erre készítse föl, erre tanítsa a gyermekeit is. Ha most szégyenkezés épül be a lelkükbe a szegénységük miatt, akkor egész életükben arra hajtanak majd, hogy anyagilag minél jobb körülmények közé kerüljenek. Ez hatalmas csapda, öngyilkos folyamat. Tudom, nehéz pillanatok ezek, amikor a gyermeknek szembesülnie kell, hogy valamiből kimarad, ami annyira kedves, tetszetős volna, dehát erre is meg kell tanítanunk a gyermekeinket, hiszen életük során sok ilyen helyzetet kell majd átélniük. Szerintem sem az óvónénik, sem a gyermeke előtt ne szégyellje bevallani, hogy anyagi körülményeik miatt nem engedhetik meg magunknak ezt a rendezvényt. Tisztában vagyok azzal, hogy ez nagy szomorúság a gyermeknek, de a jó szülői hozzáállás ezt is a lelke fejlődésére tudja fordítani. Ugyanakkor, ha föltárja ezt az óvónéni előtt, és kapnak segítséget akár az óvodától, akár más személyektől, akkor ne röstellje elfogadni. Más alkalommal majd Önök segítenek másokon. Ez a nagyobb emberi méltóság, elfogadni a segítséget, mint büszkeségből visszautasítani.
Tisztelt lelkiatya!!! Bele kezdtem egy 3 napos böjtbe ami csak kenyéren és vizen való táplálkozásból áll illetve a Rózsafűzérek elmondásával De sajnos nagyon kevés kenyeret bírtam vízel megenni így másnapra finoman szólva össze rókáztam magam illetve elkezdtem remegni és még az imádságokat se tudtam teljesíteni!!!! Egyszóval belebuktam és most az Úr Jézus valamint a Szűz Anya előtt szégyenbe maradtam Tisztelendő úr szerint mi történhetet??? illetve hogyan tudnám jóvá tenni a történteket az Úr Jézus előt??? Válaszát előre is köszönöm Ildikó.
Kedves Ildikó! Az történt, hogy olyan fogadalmat tett, amelyre nem volt fölkészülve. Az Úr minden bizonnyal értékeli az Ön elszántságát, de bölcsességre is inti. Illetve maga a természet követelte meg a magáét. Ha előtte megkérdez, bizonyosan nem tanácsoltam volna ezt a fogadalmat. S vélhetően más lelkiatya is így van vele. Érdemes ezeket megbeszélni előtte, áldást kérni rá. Akkor tanácsot is kap hozzá, meg az áldás révén lelki erőt is. Most már ezzel Önnek nincsen dolga, csak a tanulságok leszűrése. Ne érezze azt, hogy még tartozik két nappal. Magát a szándékot nagyra értékeli az Úr, ez egészen biztos, de higgye el, nem kéri ezt Öntől. Vagy ha igen, akkor annak megvalósítása még elég messze van, erre hosszasan föl kell készülni. De még csak ezt sem tanácsolom. Nem a három napos kemény böjttel fog közelebb kerülni az Úrhoz, hanem a rendszeres napi apróságokkal, amelyekben megélheti Isten jelenlétét. Erre sokkal inkább érdemes törekedni, mint ilyen cudar böjtre.
Tisztelt Lelkiatya! Olvasom Koszter atya: Lépcsőima c. könyvében: "A kora ifjúságától késő öregségig kötelező teljes nemi megtartóztatás a papnak egyik legkeményebb testi próbája, öreg papok ezt már nem értik így, mert rajtuk már beteljesedett a miséhez öltözködőnek imája: ?exstingue in lumbis meis humorem libidinis?; de bezzeg a fiatal férfiszervezetet sok gyötrelmes órán át megropogtatja a küzdelem a vággyal és a benne feszülő ?más törvénnyel?, amely ?küzd értelme törvénye ellen?. Akiben akár öröklési, akár egyéb okból a normálisnál erősebb az erotikum üteme vagy nagyobb a szexuális érzékenység, fel nem szentelném papnak! Nem azért, mintha komoly lelki erőfeszítéssel le nem győzhetne bármilyen erős kísértést is; hanem, mert az önmagával birkózás túlságosan sok energiáját leköti, az önmagára vigyázás bénítja apostoli tevékenységét, és mert a bukás veszedelme mégiscsak állandóan fölötte lebeg. Normális erejű szexuális ösztön könnyen zabolázható; a rendkívüli érzékenység azonban elzárja a papi pálya útját. ?Melius est nubere, quam uri!? (1Kor 7,9) Itt is vigyázz, túlzásba ne csapj! A pápai enciklika világosan beszél: alkalmatlannak mondja papi pályára azt, ?aki az érzékiség iránt fogékony, és hosszú tapasztalatban nem mutatja képességét az ellenállásra?. Normális, egészséges ember normális ösztönéletének fékre fogásáról van szó."
Kérdésem, hogy aki felismeri magát ebben, tehát a túlzott érzéki természetet, az inkább mondjon le a papi vagy szerzetesi hivatásról? Tisztaságban élek, nem maszturbálok, de kétségtelenül gyakran "égek" (1Kor 7,9), szinte állandó erőfeszítés az utcán, hogy ne bámuljam meg a nőket. Eddig azt hittem, hogy ezt lehet szublimálni, és bizonyos értelemben még segíthet is az Istennel való kapcsolatban, Szerb Antal ismert szövege szerint: "? Édes, a lélekben az ellentétek egymás mellett vannak. Nagy aszkéták nem hideg és szenvtelen emberekből lesznek, hanem a legtüzesebbekből, azokból, akiknek van miről lemondaniuk. " De most elbizonytalanodtam. Köszönöm.
Ne bizonytalanodjék el! Ezt semmi nem indokolja. Egyrészt igazán nehezen meghatározható, hogy ki az, akiben "erősebb az erotika üteme vagy nagyobb a szexuális érzékenység..." Minden egészséges emberben erős, igaz, különböző intenzitással megjelenve. De még egyetlen emberben is is hol erősebben, hol gyöngébben jelentkezik. Ennek alapján tehát nem lehet megállapítani, hogy az illető alkalmas-e papnak vagy sem. A Koszter atya által megírt könyv még az 50-es évek előtt íródott. Azóta a közéletben annyira átszexualizálódott az emberek gondolkodása, amennyire ez akkor még elképzelhetetlennek tűnt volna. Mára pedig már sajnos súlyos valóság. Az emberek öltözködése, a közbeszéd, a reklámok sokkal szemérmetlenebbek, mint 70 évvel ezelőtt. Ez is okozza, hogy ma sokkal nehezebb megtartani a testi tisztaságot, mint korábban. Persze, akkor is nehéz volt, erről is beszél az idézett szöveg. De nem hiszem, hogy Önt túlzott érzékiség jellemezné. Sokkal inkább egészséges ember, aki érzékeli a világot maga körül. Most is igaz, amit régebben gondolt, hogy a szexualitást lehet bekapcsolni a lelki küzdelmekbe és erőt kovácsolni belőle. Ez a szublimálás. Az elfojtás nyilván téves próbálkozás volna. Nem is lehet, meg balul is üt ki. A Szerb Antal idézet is találó a mai napig. Úgyhogy, küzdjön tovább bátran és nyugodtan. Bízzék Isten erejében - ne a sajátjában -, és keresse meg, mit vár Öntől az Úr! Ahhoz erőt is fog adni.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Tisztelt Lelkiatya!
A mai napon a főegyházmegye honlapján az alábbi evangéliumi részlet szerepel:
Lk 7,36-50
Mondta az Úr ezt a példabeszédet: ?A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe. Amikor az emberek aludtak, jött az ellensége, és konkolyt szórt a búza közé, aztán elment. A gabona kisarjadt, és termést hozott, de a konkoly is felütötte a fejét. A szolgák elmentek a gazdához és megkérdezték: ?Uram, ugye jó magot vetettél földedbe? Honnét került hát bele a konkoly?? Az így válaszolt: ?Ellenséges ember műve.? A szolgák tovább kérdezték: ?Akarod-e, hogy elmenjünk és kigyomláljuk?? Ő így válaszolt: ?Nem, nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát is kitépjétek! Hagyjátok, hadd nőjön mind a kettő az aratásig! Aratáskor majd szólok az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!??
Elmagyarázná nekem, kedves Lelkiatya, hogy ez mit jelent pontosan? Értelmeztem én is, de szeretnék pontosítást kérni, mert lehet félreértettem. Úgy értelmeztem, hogy a jó mag, ami el van vetve a földbe, az az emberben elvetett jó mag tehát a jó tulajdonságok, Isten iránti engedelmesség, jó cselekedetek, minden, amit Jézus máshol "jó gyümölcs"nek nevez. Az emberek aludtak véleményem szerint arra utal, hogy az ember nem figyel oda, nem elég éber és ekkor veti el az ellenség a konkolyt, ami a bűn vagy kísértés, rossz cselekedetek, a "rossz gyümölcs". Jól értelmezem ezt a szövegrészt vagy itt valami másról van szó? Ezt idáig így sikerült interpretálnom, de a szöveg második részével gondban vagyok. Nem szabad a konkolyt kigyomlálni, mert a búza is távozhat azzal együtt. Ezt nem értem. Ha az előbbi logikát viszem tovább akkor azt mondja, hogy az emberből nem szabad eltávolítani a rossz gyümölcsöt, a rossz dolgokat, mert akkor kihúzzuk a jót is, de ennek meg nincs értelme, sőt. Ez így nem stimmel, hiszen az embernek a jó gyümölcsei, erényei, jó cselekedetei nem tűnnek el ha a rosszat kihúzzák. Bizonyára nem jól értettem már az elejétől. Hogyan érthetjük helyesen az idézett evangéliumi szakaszt? Most támadt még egy gondolatom: esetleg ez arról szól, hogy Jézus majd külön fogja választani a jó, hívő embereket a rosszaktól, amikor itt az ideje és addig azért nem pusztítja el a földet, nehogy a jók is elpusztuljanak a rosszakkal együtt?
Mint csaknem minden bibliai szövegmagyarázatot, azzal kell kezdenünk, hogy nem ragadhatunk le egyetlen értelmezésnél. Jézus szavai mindig végtelenül mélyek, nagyon sok mindent kifejeznek, mindegyiknél különböző szintű és szempontok szerinti értelmezés lehetséges. Ezért (is) van szükség az Egyházra, hogy hitelesítse a helyes értelmezéseket. Ebben az esetben azonban Jézus nagyon világos magyarázatot is ad arra vonatkozóan, hogy ezt a példabeszédet hogyan kell érteni. Hozzá kell tennem, hogy a honlapon ezúttal rosszul szerepelt a szakaszjelzés. Ugyanis a mai evangélium valóban Szent Lukács evangéliumából kell venni, de az ott található szöveg Máté evangéliumából való: Mt 13,24-30. Ezt azért is fontos tudni, mert Máté evangéliumában megtalálható a példabeszéd értelmezése is: "... tanítványai pedig ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Magyarázd meg nekünk a szántóföldben nőtt konkoly példázatát! Ő pedig így válaszolt nekik: Az, aki a jó magot veti, az Emberfia, a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. Az Emberfia elküldi majd angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, és a tüzes kemencébe vetik őket" (Mt 13,36-42). Ezzel együtt is azért megmarad a Jézusi szavak továbbértelmezésének lehetősége és feladata. Nekem elsősorban az ítélkezéstől tartózkodást tanítja ez a példázat. Könnyen hajlunk arra, hogy észrevegyük a hibákat a világban, az emberek viselkedésében, és a legjobb szándéktól vezérelve hajlamosak lennénk azokat nyomban kigyomlálni, hogy ne mérgezzenek, ne ártsanak. Meglepő azonban a Mindenható türelme. Láthatóan sok rossz dolgot enged felnőni, virágozni, amelyek - úgy tűnik - teljesen tönkreteszik a világot, tönkreteszik a termést. De hogy a jó dolgok, az emberek jósága, az értékek is mind megmaradhassanak, Isten inkább eltűri a rosszat. Hogy úgy mondjam, nem fél tőle. Majd lesz idő, amikor ezeket kitakarítja a világból. Abban viszont Önnek teljesen igaza van, hogy ez a türelem a rosszaságokkal szemben semmiképp sem a saját lelkünkre vonatkozik. Onnan, bizony, irtani kell, ahogyan csak tudjuk.
Tisztelt Lelkiatya!
A mai világban mi az oka a munkahelyi rossz légkörnek, a fluktuációnak? Miért fúrja ki valaki a kollégáját a munkahelyről?
Egy közösség légkörét nagyon sok minden befolyásolja. Egyik legfőbb tényező a vezető szemlélete, magatartása. Nem minden vetíthető rá, de legalábbis sok minden múlik rajta. S persze, ezen kívül még rengeteg, felsorolhatatlan körülmény is hatással van a közhangulatra. Ez ma sem jobb vagy rosszabb, mint régen volt. Ma is vannak jó és kevésbé jó helyek, mint korábban is. Természetesen minden rossz oka a bűn. Másokat megváltoztatni nem tudjuk, csak magunkat, illetve a saját felfogásunkat. Egyrészt tehát törekednem kell, hogy én minél kevesebb bűnt kövessek el, hisz ezekkel én is csak mérgezném a környezetemet, másrészt úgy kell tekintenem mások hibáira, legyen az bármilyen súlyos igazságtalanság, mint az illető gyengéjére, amely miatt nem haragudnom kell rá, hanem testvéri szeretettel szánnom, és mint rászoruló testvérért imádkoznom kell érte. Ez lehet a kivezető út az efféle helyzetből. Megváltoztatni őket nem tudom, de legalább nem rontok a helyzeten, illetve a magam békéjét is így találhatom meg a békétlenség közepette.
Tisztelt Lelkiatya!
A véleményét szeretném kérni, mert nem vagyok biztos abban, hogy bűnös vagyok-e vagy nem, elkövettem-e egy bűnt vagy nem.
Az történt, hogy tegnap este és ma reggel kísértést éreztem az önkielégítésre, sajnos bele is kezdtem ebbe a bűnös dologba, de közben tudtam, hogy nem jó, nem akarom ezt, Jézus fontosabb a saját igényeimnél, kívánságaimnál, így bár míg ezen gondolatok jártak a fejemben, addig is tettem olyat a kezemmel, amit el se kellett volna kezdeni, de végül abbahagytam, nem folytattam tovább. Sokkal erősebb vagyok a régebbi énemhez képest, van olyan is, hogy még odáig se jutok el ameddig ma reggel/tegnap este. Úgy értve, hogy egyetlen bűnös érintést sem teszek magamon. Ma és tegnap nem sikerült ez, hogy egyetlen olyan érintést se tegyek, de közben küzdöttem és végül sikerült az egészet befejeznem. Egy kis ideig gyenge voltam, de aztán hirtelen összeszedtem magam. Meg kell említenem, hogy amikor a gyenge pillanataimban voltam, akkor olyan volt, mintha a testem és a lelkem mást akarna. A testem akart valamit, a lelkem nem akarta. Nem tudom, mondhatom-e ezt, de mintha nem én akartam volna, amit részben megtettem, hanem valaki más. Nagyon örülök viszont annak, hogy heteken, hónapokon keresztül győzni tudok a kísértések felett, olykor-olykor nem is olyan nehezen. Ez változó, hogy mikor nehéz és mikor könnyű. A fő kérdésem az, hogy ma és tegnap, amikor elkezdtem, amit el se kellett volna, de aztán igyekeztem ellene küzdeni és nem hagytam, hogy a vágyaim fontosabbak legyenek, abbahagytam, nem is olyan sok idő után, akkor én bűnös voltam mert végülis elkezdtem vagy nem lettem bűnös mert végül csak sikerült abbahagynom, küzdöttem ellene, nem merültem el igazán az élvezetekben? Köszönöm ha időt szakít kérdésemre, nem tudom mi az igazság, hogy bűnös lettem ezáltal vagy nem. Isten szerint igen vagy nem?
Az első tanácsom, hogy örvendezzen és adjon nagy hálát az Úrnak a győzelemért. Minden kis és nagy győzelem fontos, és az is, hogy ezt meg is köszönjük az Úrnak. Az ő segítsége nélkül biztosan nem sikerült volna. Tehát a győzelem. De mint egy meccsen is, azért vannak hibák, elfáradások, téves lépések, még ha meg is nyerte a csapat, azért ezeket a baklövéseket sem szabad elfelejteni, érdemes a meccs elemzésekor ezeket is megvizsgálni, tanulni ezekből. Tehát a rossz mozdulatokat, elgyöngüléseket, bűnöket, amelyeket az érzékeny lelkiismeret fölismer, nem takargatni, mentegetni kell. Ha alapos gyónást végez, akkor ezeket is érdemes megemlíteni. A bűnbánatban, gyónásban elővenni ezeket a kisebb megbotlásokat olyan, mint amikor a meccs elemzésekor is előveszik és átbeszélik a hibákat. Alapvetően bűnösök vagyunk, mindig rászorulunk Isten irgalmára. Életünk során vannak kisebb és nagyobb bűnök. Ezek kicsi bűnök voltak, s ráadásul nagy győzelemmel fejeződött be. Úgyhogy kérjen bocsánatot a kisebb bűnökért és adjon nagy hálát az Istennek a győzelemért!