Kedves Lelkiatya!
Honan lehet megtudni mely szent a védő szentünk.
Kereszteléskor kapunk védőszentet. Aki a védőszentünk, annak nevét kapjuk a kereszteléskor. Ezért fontos, hogy mindig keresztény nevet válasszunk, mert a névadáskor alapvetően védőszentet választunk a gyermekünknek, nem pedig pusztán egy jól hangzó nevet. Felnőtt keresztelés esetén természetesen a keresztelendő választja ki azt a szentet, aki ezzel megkér, hogy egész életén át vezesse, segítse. Ennek mintájára, ha valaki már meg van keresztelve, de nem kapott keresztény nevet, így ő is választhat magának egy védőszentet. De ezt alaposan megimádkozva kell tenni, nem pedig csak felelőtlen ötleteléssel.
Kedves Lelkiatya!
Egy további kérdésem is akadt a házasságok érvényességével kapcsolatban. Ha a katolikus fél ordináriusi engedély nélkül akatolikus templomban köt házasságot, az érvénytelen? (Sógornőm így esküdött engedély nélkül egy protestáns templomban.) Ugyanez igaz akkor is, ha egy katolikus engedély nélkül ortodox templomban házasodik? Ha igen, akkor az ortodox egyházzal szemben, ahol a szentségek érvényesek, eléggé következetlen...
Válaszát ismét köszönöm!
A házasságkötés helye nem érinti a házasság érvényességét, de annak megengedettségét igen.
Azaz, ha egy katolikus pap nem kér és kap a helyileg illetékes püspöktől engedélyt arra, hogy katolikus hívőt eskessen protestáns vagy ortodox templomban a házasság érvényes lesz, de az atya komoly szabálytalanságot követett el. Ezt jelenti a meg nem engedettség kifejezése.
Kedves Lelkiatya!
Kicsit furcsának tartom Egyházunk azon elvét, hogy két nem megkeresztelt (sőt, két nem-katolikus keresztény) házasságát érvényesnek ismeri el, holott semmi garancia nincs arra, hogy a felek tisztában vannak a házasság ortodox jelentésével, és ténylegesen "holtomiglan, holtodiglan" (nem pedig "untomiglan, untodiglan") hűséget esküdtek egymásnak az aktő előtt. Egyébként is, ha így is van, a házastársakat Isten köti egybe az Úr Jézus szavai szerint, Isten gyermekévé viszont a keresztség teszi az embert, ami pogány házasulók esetében hiányzik. Mi ezzel szemben az érv az ilyen kötések érvényessége mellett a Katolikus Egyház szerint?
Válaszát előre is köszönöm!
A Katolikus Egyház valóban elismeri a más vallású felek saját vallásukban kötött házasságát érvényesnek, hiszen a saját hitük és jogrendszerük szerint külső fórumon tettek esküt vagy ígéretet. Ugyanakkor ezt nem nevezzük szentségi köteléknek, hiszen teológiai értelemben szentségi házasság csak két megkeresztelt között jöhet létre. A meg nem kereszteltek külső fórumon (polgári házasságkötés) létrejött házassága ugyanígy érvényes (de nem szentségi) a Katolikus Egyház szerint, mivel ők nem keresztényként a rájuk vonatkozó hivatalos fórumon tettek ígéretet.
A jogelv az, hogy mindenki a rá vonatkozó jogrendszer szerint vizsgálandó.
DJK! Kedves Lelkiatya, ajánlom figyelmébe a következő beszélgetést. Nagyon szeretném, ha reflektálna erre, akár nagyobb nyilvánosság előtt. Vannak dolgok, amivel egyet is értek, viszont nagyon sok mindenben nagyon ferdít a katolikus egyházzal kapcsolatban.
...
Mint látja, nem tettem közzé a beszélgetés link-jét. Ugyanis nem szeretném reklámozni. A bejegyzést olvasóknak elárulom, hogy Juhász Gergely, magát ókatolikus püspöknek mondó személlyel látható egy beszélgetés. Ez az ember hetet-havat összehord, az elbeszéléseiben számost téves tényt is közöl. Ezt vagy tudatlanságból teszi, vagy számításból, hogy jobb színben tűnjék föl. Pl. egy tételes tévedése, hogy szerinte Magyarországon a görögkatolikus egyházat a kommunizmus idején fölszámolták. Az is téves, hogy a görögkatolikus püspök javasolta volna neki, hogy a cölibátus elkerülése érdekében keresse föl az ókatolikus egyházat. És még számos hazug állítást hallhatunk tőle. Nem beszélve a teljesen szélsőséges liberális nézetekről, amelyek egyetlen keresztény egyház tanításával sem férnek össze. Nem érdemes rá időt vesztegetni.
Kedves Lelkiatya!
27 éves vagyok 2 gyerekkel és egy polgári ferjjel. Talán soha nem voltam szerelmes a férjembe. Ő az a férfi aki másnak dolgozik itthol fekszik kiabal. Pár napja beszélgettek egy régi ismerősömmel aki mélyen vallásos vsgyodunk egymáshoz.
Mit tegyek
Nehéz így tanácsot adnom. Ha jól értem, nem kötöttek szentségi házasságot. Ez a megkeresztelt emberek között nem valós házasságkötés. (Vigyázat! Két nem megkeresztelt ember közötti polgári házasságkötést az egyházunk érvényes házasságnak ismeri el.) Mégsem merem könnyű szívvel azt tanácsolni, hogy hagyja ott a két gyermekének édesapját és kezdjen új kapcsolatba. Ezt már kétgyermekes édesanyaként nagyon-nagyon meg kell gondolnia. Legalábbis ne kapkodjon! Nagyon imádkozza meg a dolgot, hogy mit léphet, mit lépjen! Ha arra jut, hogy léphet, lépnie kell, akkor is ne azért tegye, mert talált egy rokonszenves férfit, akivel aztán majd elmennek. Hanem ennél sokkal felelősebben kell gondolkodnia. A gyermekeinek szerető édesapára van szükségük. Elsősorban ne a maga érdekeit nézze, hogy ki mellett lehet boldog, hanem a gyermekeiét, hogy kivel együtt tudja boldoggá tenni az ő életüket. Az Ön esetében, minthogy nem élt szentségi kötelékben, elképzelhető, hogy egy másik férfi legyen a gyermekeinek a szerető apjuk. Hozzáteszem, hogy ez nagyon ritka ám! Nagyon bonyolult és fájdalmas kapcsolati rendszerek épülnek ki a válás során. Nagyon meg kell gondolnia, hogy tesz-e lépést ebbe az irányba. Nem merek tehát mondani semmit, nem tudom tanácsolni, hogy hagyja ott a mostani férjét, de azt is látom, hogy talán mellette a gyermekei sem lesznek boldogok. Nem tudom. Ha a gyermekei érdekeit nézi, és a döntéshöz Isten segítégét is kéri, akkor talán jó döntést fog hozni.
Tisztelt Lelkiatya!
Miért "bírálta felül" egyházunk az ó-szövetségi Tízparancsolatot? Miért "került ki" a bálványimádásra vonatkozó tilalom? Kérem értse jól a szavaim, kisegyházhoz tartozó ismerősöm kért magyarázatot az eltérésre.
A Tízparancs a Kiv 20-ban és a MTörv 5-ben található. Ez a szöveg összesen 14 parancsolatot (Én vagyok, Ne legyenek, Ne készíts, Ne borulj le, Ne szolgáld, Ne vedd, Emlékezzél meg, Tiszteld, Ne ölj, Ne paráználkodj, Ne lopj, Ne tégy, Ne kívánd, Ne kívánd) tartalmaz, ezeket számozza meg azután a későbbi zsidó és keresztény hagyomány, hogy a tíz parancsolat valóban tíz legyen. A Tízparancs első két tilalmát az ősi zsidó hagyomány és ennek nyomán a katolikus egyház is egy parancsnak számította, mert a bálványimádás tilalmát az egyistenhit parancsával egynek tekintették. Egyébként nyelvileg és történetileg is a képtilalom parancsa egy kiegészítés, pontosítás az idegen istenek imádását tiltó parancs után. A Zsidó hagyomány a tízparancs legelső mondatát vette külön: ?Én vagyok az Úr a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából?. Ezt jelölik első parancsként. Ezután az idegen istenek imádását és a bálványok készítését tiltó parancsot egynek veszik (éppúgy, mint a katolikusok). A Katolikus és az evangélikus hagyomány ezt a kettős parancsot tekinti az első parancsnak, az utolsó parancsot (ne kívánd?) pedig két külön parancsként kezeli. A református és más protestáns egyházak két külön parancsnak veszik az idegen istenek imádásának és a képtilalomnak a parancsát, nem utolsó sorban azért, mert úgy gondolják, hogy a katolikus egyház nem tartja be a képtilalmat, s ennek hangsúlyt akarnak adni.
A képtilalom kapcsán fontos tudni, hogy az Ószövetségben is voltak képek és szobrok (pl. a kerub szobrok, két gyönyörű angyalszobor a szentélyben). Nem minden szobor bálvány. A tilalom arra vonatkozott, hogy ne csinálj szobrot, hogy azt imádd! A Kr. u. 787-es II Níceai zsinat pedig azt mondta ki, hogy ha Isten ábrázolta önmagát, amikor testet öltött, akkor nekünk is szabad, sőt kell ábrázolnunk őt. A Kép emlékeztet, úgy ahogyan a szüleink, nagyszüleink fényképe. Nem a képet szeretjük, hanem a szeretteinket. Nem a templomi képet imádjuk, hanem Krisztust, akire a kép emlékeztet.
A Keleten hangsúlyosabban érvényesülő ikon-teológia a megtestesülés megvallásának tartja az ikonok tiszteletét. Minthogy az ószövetségben azért volt tilos Istent ábrázolni, mert Istent soha nem látta senki, Krisztus óta ez megváltozott, hiszen Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. Aki földi életében Krisztusra nézett, az az Istent látta. Ezért lehet, és Keleten a hitvallásunkhoz tartozik, hogy kell is tisztelni az ikonokat, mert ezzel fejezzük ki azt is, hogy megvalljuk, hiszünk Krisztus kettős természetében.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Egy felszentelt pap lehet harmadrendi szerzetes, vagy csak világi, laikus lehet? Ha lehet, akkor onnanstól kezdve szerzetespap? Vagy a harmadrend nem olyan szigorú értelemben vett szerzetesi lét?
Másik kérdésem, hol tudnék bővebb információt találni a bazilita rendről? Mind online, mind könyv forrás érdekelne.
Válaszát köszönöm!
Úgy tudom, hogy fölszentelt papok is beléphetnek harmadrendi kötelékbe. Bár valószínű, ezt rendje válogatja. Nem mindegyik rendben azonosak a feltételek a harmadrendi kötelékben. Az azonban egységes, hogy ez nem jelent valódi szerzetesi köteléket. Csupán egyfajta lelki kötelék, amely sokat segít az egyéni lelki életben.Értelemszerűen tehát egy pap nem válik szerzetes pappá, ha belép a harmadrendbe. A szerzetességhöz ennél sokkal szigorúbb és hosszabban tartó fölkészülésre van szükség.
Nem tudok arról, hogy a magyarországi bazilitáknak lenne saját honlapjuk, ahol bővebben lehetne róluk olvasni. A MKPK honlapján található egy rövid leírás, én is csak ennyit találtam: https://regi.katolikus.hu/rendek.php?h=87
Illetve könyv- és kegytárgyboltjainkban kapható egy szép kiállítású könyv a bazilita rendről, bazlita atyákról. Úgy tudom, még kapható, érdemes megvenni.
Kedves lelkiatya kérem imádkozzon értem és a családomért! Ne haragudjon hogy ide írok, de szükségem van rá hogy valaki meghallgatson. Van egy központi idegrendszeri sérült nem beszélő autista kamasz nevelt fiam és egy leukémiából gyógyult nevelt lányom. A fiam 17 éves és az iskola ahova jár ki akarja tenni a szakértői vélemény ellenére, mert én otthon vagyok havi 200 ezerért szerintük, (valójában nem jár a GYOD mert a gyám nem jogosult így mindennel együtt is csak 135 ezer forint körül van a jövedelmem amiből ha kiteszik a gyermekem a suliból 75 ezer forint elvész a családi pótlék és az árva ellátás).. Most meg zsaroltak, hogy vagy adok a gyereknek egy olyan gyógyszert amit a többiek is szednek, amitől elveszíti a szobatisztaságot (amit évek kőkemény munkája által szerzett meg) amitől vérképzőszervi zavarok lehetnek (a testvére betegségét ismerik, nem tudok másra gondolni mint hogy arra játszanak hogy elveszítsem a gyermekem).... A gyerekem orvosa azt sem érti hogy lehet egy gyereket az iskolában vizsgálni arról semmilyen papírt nem adni a gondviselőnek...... Azóta teljesen ki vagyok idegileg állandóan sírok hogy miért nem lehet egy gyermeket és egy családot ahol egyébként is van baj békén hagyni... Miért kell még bele is rúgni... Ha még egy évet békén hagyna a suli eltudnám intézni hogy továbbra is járjon a családi pótlék és az árva ellátás, ami a szakértői vélemény alapján majd élete végéig járni fog...
Megrendült szívvel olvasom a sorait. Rettentő fáj nekem is, főként az emberi részvétlenség. Sajnos, ilyenek vagyunk mi, emberek. Imádkozom Önért és családjáért. Ha pedig úgy gondolja, hogy esetleg közvetlenebbül is tudunk segíteni, kérem, írjon a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu címre.
Kedves Lelki atya! Párommal hamarosan egybekelünk (2 hónap). Mindketten 29 évesek vagyunk. Én régebb óta gyakorlom a hitet, menyasszonyom velem kezdte el ismét gyakorolni. Sajnos, bár közösen elhatároztuk, hogy tartózkodunk a nemi élettől a házasság előtt ebben nem tudtunk megállni és többször is volt köztünk nemi egyesülés, amit meg is gyóntunk és szeretnénk a továbbiakban tisztán készülni a közelgő házasságkötésünkre. Épp emiatt gyóntunk egy hete, azóta nem volt köztünk nemi kapcsolat, de együtt alvás, és heves testi közeledés (ölelkezés, csók, ruhában) közben menyasszonyomnak orgazmusa is volt. Egyszer áldoztunk is már egy szentmisén azóta, a kérdésem az, hogy ezt az elbukást mindenképp meg kell gyónnunk áldozás előtt, vagy elég ha a következő soros gyónás (havi rendszerességgel szeretnénk) során gyónjuk-e meg amellett, hogy igyekszünk tartózkodni ezektől is?
A következő soros gyónás alkalmával tegyék le ennek terhét. Ám érteniök kell, hogy nem az a bűn, hogy egyikük eljutott eddig a pontig, hanem az, hogy kicsit magukat is becsapva játszanak a tűzzel. Egyértelmű javaslatom, hogy ne is feküdjenek le egymás mellé, ruhában sem. Ilyenkor óhatatlanul beindul a testi követelése. Beszélgessenek, táncoljanak, játszanak, túrázzanak nagyokat. Az testi együttléttel még várjanak! Már nem sokat kell várni. ;-)
Kedves lelkiatya!
Elnézést, hogy ilyen - nem hitbeli- kérdéssel fordulok Ónhöz, de nem találtam sehol fórumot, ahol kérdezhetném.
Egyre inkább úgy érzem, hogy szükségem lenne egy pszichológusra. Van-e az egyházon belül olyan szakember, akihez fordulhatna egy katolikus, hitét gyakorló ember ha szorongás, már-már depresszió gyötri?
Még egyszer elnézést a kérdésért.
Igen, számtalan megbízható katolikus és nem katolikus de keresztény szakember is van. Mindenképpen őket érdemes keresni, mert aki nem keresztény szemlélet alapján közelíti meg az embert, az vajmi keveset érthet meg maga is belőle.
Az alábbi címen keresztény pszichológusok, lelki segítők címeit találja.
http://archivoli.katolikus.hu/upload/file/lampatarto/ker_pszich_szakemb.pdf
Tisztelt Lelkiatya!
Római katolikusként hol lehet hitelesen és érthetően olvasni arról, hogy a gőrögkatolikus parókus atyák hogyan ?lik meg a házas életet? Hogyan illeszkedik ez bele a papi liturgikus életükbe?
Kötve hiszem, hogy erről leírást talána bárhol is. Korábban a katolikus erkölcstan majdnem a hálószobába is bement, előírva, hogy ott mikor mit szabad csinálni és mit nem. Ma már ezen a téren is jóval nagyobb szabadságot és egyben felelősséget is enged az egyház a híveknek. Korábban élt olyan előírás, hogy a családos pap a másnapi Szent Liturgia végzés előtti éjszaka nem élhet házaséletet. Azonban ez a napi Szent Liturgia végzéssel nemigen egyeztethető össze. A két hagyomány összeütközött. Hozzáteszem, hogy az említett korábbi előírás az étkezésre is vonatkozott, tehát már vecsernyétől kezdve böjtöléssel kellett készülni a másnapi Szent Liturgiára. Még akkor is, ha az nem reggel volt, hanem másnap este, például az Előszentelek Liturgiája.
Egy szó mint száz, nincs előírás a házasélet és az Eucharisztikus ünneplés kapcsolatára vonatkozóan. Bár érdekes téma volna, valamely családos pap megírhatná, hogy a két szentségi kötelék kapcsolódása milyen lelki folyamatokat indít. A házasélet szakralitása nem is áll olyan messze az Eucharisztiától, hiszen mindkét esetben testi egyesülésről van szó.
Kedves Lelkiatya!
Az elmúlt - 2022.06.12-i - vasárnapi evangéliumban szerepelt egy olyan mondat, hogy "Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és az örök élet lesz az öröksége." Nos, ami ebben a mondatban mindig szemet szúr, az a házastárs elhagyása. A felsoroltak közül ez az egyetlen emberi kapcsolat, amelyet szentségi rangra emelt az Egyház. A házasságkötés szövegében is benne van, hogy "Én N. feleségül (férjül) veszlek téged N. / és ígérek neked házassági hűséget, / szeretetet és megbecsülést (és engedelmességet) / és fogadom, hogy el nem hagylak mindhalálig, / sem magamtól el nem bocsátlak. / Úgy segéljen engem a Szentháromságban egy Isten / a boldogságos Szűz Mária és minden szentek."
Tehát "magamtól el nem bocsátlak". Jézus evangéliumi mondata viszont mintha ennek ellentmondana: hogy hagyhatnám el a feleségemet Jézus nevéért, amikor a Szentháromság, a boldogságos Szűz Mária és minden szentek előtt ígéretet tettem arra, hogy el nem bocsátom?
Egyáltalán van-e olyan eset, hogy egy érvényesen megkötött házasságot felbontson az Egyház? (Tudom, sajnos manapság a Katolikus Egyház mintha könnyebben mondaná ki a házasságok érvénytelenségét, mint korábban, vagyis, úgy tetszik, mintha a válás lehetséges volna: nem egy olyan házasság érvénytelenítéséről tudok, ahol bizonyítottan a házasfelektől származnak a gyermekek - vagyis bizonyított, hogy elhálták a házasságot - ezzel az érvénytelenítő döntéssel botránkozást okoznak.)
Tudomásom szerint egyetlen egy "válás"-t enged meg a Katolikus Egyház: az ágytól/asztaltól való elválást, amely csak a különélést valósítja meg, de egyik felet sem teszi szabad állapotúvá, ugyanúgy köti öket a házastársi eskü, ameddig a halál el nem választja őket.
László
Kedves László!
Abban igaza van, hogy a katolikus egyház tanítása szerint nincsen válás. "Amit Isten összekötött, ember el ne válassza!" (Mk 10,9). Az ágytól-asztaltól elválás valóban arra vonatkozik, hogy törvényesíti a különélést, de nem ad lehetőséget újabb házasságkötésre. Amikor az egyházi bíróság házassági pereket folytat, akkor nem elválasztja a feleket, hanem a házasság érvényességét vizsgálja. Valóban, az utóbbi időben ezek megszaporodtak. Ennek kettős oka van. Egyrészt az egyház szeretne segíteni a zátonyra futott házasságokon, és miközben továbbra is védi a szentségi kötelekét, alaposan feltárja a házassági körülményeket. Amelyek között, ha talál olyat, amely nem felelt meg az érvényes házasság feltételeinek, akkor kimondja, hogy az a korábban megkötött házasság nem is volt érvényes házasság, a felek szabad állapotúak. Az érvényes házassághoz nem csupán az elhálás szükséges, hanem sok egyéb fontos feltétel - ezeket most nem részletezem. A másik ok pedig az, hogy manapság a házasságok sajnos sok esetben eleve nem felelnek meg az érvényességnek, jóval több felelőtlenül, meggondolatlanul kötött házasság van, mint régebben. Az ilyen felek szétválasztása (azáltal, hogy kimondja a vizsgálat, hogy nem volt érvényes házasságkötés) jótékony hatású, segítő szándékú döntés.
Ami Jézus idézett szavait illeti, ott, természetesen nem arról van szó, hogy valaki Jézus kedvéért otthagyja a házastársát. Erre is lehet példa, de előbb a szöveghely elsődleges jelentését igyekszem megvilágítani. A fölsorolás nem jelenti azt, hogy mindezeket előtte valóságosan is bírni kellene. Mit tegyen az, akinek nem is volt otthona, testvére, nővére, házastársa, gyermeke, földje? Az ilyenre nem vonatkoznék ez a jézusi buzdítás? Ezt a döntést elsősorban a szívben kell meghozni. Az is "elhagyja" házastársát, lemond róla, mielőtt megismerte volna, aki önkéntes szüzességet vállal a cölibátusban.
Ugyanakkor az egyház történelme során volt példa arra is, hogy házastársak közös döntés alapján mindketten szerzetesek lettek, bevonultak egy-egy monostorba, és lemondtak a házaséletről.
Kedves Lelkiatya!
Az a problémám, hogy úgy érzem, semmit nem tudok elérni keresztényként ebben a világban, ami csak úgy
leheli magából az önzést, a hiúságot, a másik ember semmibevételét. Ezeket látva sokszor csak visszahúzódok, rovom a köröket a szobámban tehetetlenségemben. Az idő pedig múlik... Sajnálom, hogy nem tudom megvalósítani Isten tervét az életemben. Szeretettel várom válaszát.
Amíg ellenséget lát a világban, addig az energiáit az emészti föl, hogy haragudjon rá. Isten szereti ezt a világot. Úgy szerette, hogy egyszülött Fiát adta érte (Jn 3,16). Ha elkezdi Ön is szeretni ezt a világot, benne az embereket, akkor az addig látott sok sötétség, a hiúság, az önzés mind szánalmat kelt Önben, nem pedig haragot és elfordulást. Ez a szánalom pedig cselekvésre készteti. Ha azt látjuk, hogy az embereken uralkodik az önzés meg a hiúság, akkor belátjuk, hogy nagyon sok dolgunk van ebben a világban. Egyrészt az, hogy ezeket ellensúlyozzuk, hogy minél kevésbé ez menjen tovább a következő nemzedékekbe, másrészt - s ez, persze, nehezebb - igyekeznünk kell gyógyítani ezeket a gennyedt sebeket. "Arra születtünk, hogy a föld sebeit begyógyítsuk, nem baj, hogyha fáj" - énekelte Adamis Anna.
Másként fogalmazva Önnek nem az a feladata, hogy valamit elérjen ebben a világban, vagyis, hogy a saját karrierjét vagy egzisztenciáját építse föl. Isten terve az, hogy apró tettekben továbbítsa az ő nagy szeretetét. Hogy aztán ezekből milyen kártyavár épül föl, azt nem kell nézni. Az egy pillanat alatt úgy össze tud dőlni, mint a közelmúltban néhány embertársunk életműve, akik a háború miatt tönkrement bankban tartották a pénzüket. Ezeket az emberi építményeket a sors egyetlen fuvallatra semmibe döntheti. Ilyeneket nem érdemes építeni. Kezdjen el szeretni, kezdjen el szolgálni! S minél több szolgálata lesz, élete során minél inkább előrejut a szeretetben, annál inkább kiváltja mostani fájó hiányérzetét egyfajta beteljesült öröm. Ez vár Önre. Ön ne várjon rá, hanem cselekedjék!
Tisztelt Lelkiatya!
Kérem az alábbi helyzetben adjon Nekem tanácsot!
Én református vallású vagyok férjem római katolikus gyermekeink fiúk 3 és 11 éves kereszteletlenek.
Fiam görög katolikus hittanra jár 4 éve. Lehetséges a görög katolikus keresztelés?
csak keresztanyát választanánk ő pedig római katolikus.
Köszönöm válaszát!
Munkájához jó egészséget kívánok tisztelettel!
Az egyházjog alapján a római katolikus és református házaspárnak kiskorban keresztelt gyermeke nem lehet görögkatolikus. 14 év felett már megválaszthatja a gyermek, hogy milyen rítusban szeretne megkeresztelkedni, de az alatt a jog alapján követi a szülők rítusát. Azt semmiképp sem javaslom, hogy emiatt várjanak a kereszteléssel, hogy majd 14 évesen a gyermekük szabadon választhasson rítust. Nagyon nagy dolog, hogy a hittanon való részvétel hatására, és nyilván az Önök lelki buzgóságának növekedése eredményeképpen is szeretnék megkeresztelni a gyermekeiket. Tegyék is meg minél hamarabb. Ha Ön azt szeretné, hogy a gyermekeik görögkatolikusok legyenek, ennek az még lehetséges módja, hogy Ön veszi föl a görögkatolikus hitet. Ebben az esetben már a két katolikus de eltérő rítusú szülők szabadon választhatják meg, hogy melyik rítusba tartozzanak a gyermekeik. A keresztszülő egyébként lehet római és görögkatolikus is, ebben nincs megkötés.
Kedves Lelkiatya!
Rájöttem, hogy minden életbeli, hitbéli problémám alapja az állhatatlanságom. Nem tudok kitartani semmiben. Sem a hitéletben, sem a jó elhatározásokban, sem az egészséggel kapcsolatos életmódváltásban. Elhatározásokat teszek, célokat tűzök ki, de nem haladok semerre. Vonatkozik ez leginkább a hitéletemre. Nagyon haragszom emiatt sokszor magamra és kétségbeesett vagyok.
Hogyan tudnám ezt az állhatatlanságot leküzdeni, magam mögött hagyni? Hogyan tudnék győzni önmagam fölött? Úgy érzem, egyedül képtelen vagyok kilépni belőle.
Két fontos dolog kell ennek érdekében. A kettő ellentétesnek tűnik, pedig mindkettőre szükség van. Az egyik, hogy immár kiismerve önmagát fogadja el, hogy ez az Ön gyöngéje. Számoljon vele, nevessen rajta, ez van! Csak innen érdemes indulni. Ha kimondta magáról, hogy "én sajnos állhatatlan vagyok a törekvéseimben", akkor utána már minden apróságnak is fog tudni örülni: "Jé, ez mégis sikerült!" És tegyen is apró elhatározásokat, mintegy gyakorolja azt kisebb dolgokban! Például a reggeli fogmosással vagy tornával, vagy valami egyéb kisebb dologgal, amit szeretne megvalósítani. Ez tehát az egyik: önmaga elfogadása és a kisebb sikereken való örvendezés. A másik ezzel szemben pedig az, hogy minden eddigi tapasztalata ellenére higgyen abban, hogy mégis lehetséges a változás - persze, csakis Isten segítségével, Isten erejével. Igen, ha kimondja a maga tehetetlenségét, akkor ezzel kimondja azt is, hogy itt már csakis Isten segíthet. S ez nagy fölfedezés! Forduljon Isten Szentlelkéhöz, kérje az ő erejét, ajándékát, hogy tudjon változni! Figyelmeztetem, hogy ez többnyire hosszadalmas dolog. Ha valamit nagyon komolyan kérünk, ahhoz, bizony idő kell. Nem szabad, hogy meginogjon a bizalma, ha nem azonnal kapja meg. Kérje tehát Istentől az állhatatosság ingyenes ajándékát! Ha hittel kéri és kitartóan, akkor meg is fogja kapni. Még akár ahhoz is kérhet segítséget, hogy maradjon kitartó ebben a kérésben.