Tisztelt Lelkiatya! 20 éve élek házaságban a férjemmel sajnos mindkettönknek van a múltjából Gör.kat házaság így sajnos mi már nem kelhetünk így egybe csak polgárilag. Van két gyermekünk akik már felnötek A házaságunk jelentös részét önmegtartoztatásba éltük jelenleg is így élünk a legszigorubb értelemben!!!! Én rendszeres templomba járó vagyok és mivel minden Atya azt mondta hogy önmegtartoztatás mellet élhetünk továbra is együtt és járulhatok szentségekhez így élek is ezekkel De a Szentírásba olvastam hogy a házaságtörök nem örökölhetik isten országát nagyon elszomoritott!!! Ezek szerint semmi esélyünk sincs nekünk bejutni??? Válaszát előre is köszönöm Ildikó
A házasságtörtők valóban nem. Önök azonban, szavaiból egyértelműen ezt olvasom ki, hogy igenis törekszenek az istenfélő életre. Semmiképp se tekintsen saját magára, mint házasságtörő emberre. Így alakult az élete, Isten tudja csak egyedül, hogy ebben mennyi volt az Ön felelőssége. De minden bizonnyal ezt már régen megbánta, meg is gyónta. Most pedig törekszik a krisztusi életre, amennyire képes. Jó reménységgel tekinthet tehát Isten irgalmára, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. Önt is kedves férjével üdvözíteni akarja. Ha ebben együttműködnek vele, akkor bízhatnak abban, hogy az utolsó ítéletkor mindkettejüket magához öleli mint kedves, sokat szenvedetett gyermekeit.
DJK! Több fotón is láttam mostanában, hogy Ábel püspök atya nyakában a panágia mellett mellkereszt is lóg. Úgy tudtam a panágia és mellkereszt viselése együtt érseki jelkép, mint Fülöp metropolita esetében. Ábel atya kapott esetleg valamilyen kitüntetést?
Én úgy tudom, hogy a keleti püspökök szoktak hordani panágiát és keresztet egyaránt, a metropolitának pedig két panágia és egy kereszt jár. De Magyarországon ennek még nem alakult ki határozott rendje, hiszen egészen újkeletű dolog, az elmúlt évszázadokban még nem volt rá példa, hogy egyszerre több püspök és metropolita is legyen a magyar görögkatolikus egyházban.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Nemrégiben az Interneten egy kis kutatómunkát végezve tudtam meg azt, hogy a görögkatolikus Egyházunk történelmében volt egy olyan időszak, amikor a Liturgiák énekeit (leginkább a székesegyházakban) orgona kísérte. Ezzel kapcsolatban pedig egy olyan kérdésem lenne, hogy léteznek-e archív felvételek ebből a korszakból, mikor a ,,hangszerek királynője" is részt vett Isten dicsőítésében?
Nem egészen pontos a kutatómunka eredménye. Székesegyházban csak Hajdúdorogon volt orgona, illetve Debrecenben is, csak az akkor még nem volt székesegyház, Továbbá Máriapócson is volt orgona. Miskolcon és Nyíregyházán pedig egy-egy harmónium kísérte az éneket. Sem ezek a harmóniumok, sem az orgonák nem voltak mesterhangszerek. Nem tudok arról, hogy készült-e olyan fölvétel, amely megőrizte volna ezeknek a hangját. Talán egy-két családi rendezvény felvételét lehet fölkutatni. Más ötletem nincsen.
Kedves Lelkiatya.
Elvagyok keseredve. 40es eveimre a negyedik gerincműtétem reális veszély lett, korábbi sikeres mütéteim után a betegségem minden életmód tanács betartása mellett is kiújult. Nagyon inog a hitem!!!És félek, mert minden műtét egyre veszélyesebb, és én még fájdalommentesen járni, élni szeretnék tovább. Közben erre rámehet a nehezen megtalált hivő társammal való komoly kapcsolatom is aki nem tudna így vállalni engem. A nehezen felépitett önálló lakásom is ottkellett betegen hagynom..
Hol itt az Isten gondviselő szeretete?
Kilencedszer kerülnék egyeb müteteim után most ezzel a műtőasztalra..elegem van a hordd mosolyogva Krisztussal a keresztet szövegből..!
Idáig ment nem birom tovább...!!
Körülöttem senkinek nincs ennyire rossz sora. Miért baj ha hívőn férjhezmenni boldogan elni dolgozni a közösségben és a szolgálatom ellátni szeretném egeszségbe ? Egyszoval gyümölcstermő de normál életet szeretnék? Hol tiszteli az Isten a szabad akaratom ha sokadszorra is mindent elvesz tőlem?
Teológiát végzett és pszichológiát tanult gyakorló hívőként is erőm hitem pszichém végén vagyok..miért reméljek még?
Imát kérek gyógyulásért, erőért, hitért; a sorsom elrendeződéséért.
Köszönöm
Valóban leginkább csak imát ajánlhatok föl, mert tanácsot, a kérdéseire választ adni nemigen tudok. Igen, rejtélyes, hogy miért ilyen különböző az életünk. Van, aki nagy boldogságban él, s van aki súlyos keresztek alatt. Bár olyan is van, amikor ez a kettő együtt van. Önnek már nagyon sok mindent kellett elszenvednie, s ahogy írja, egyáltalán nem látni a végét. Már hogy is volna baj, ha Ön szeretne boldogan élni, szeretné, ha a vágyai teljesülnének. Mindnyájan erre törekszünk. Talán ott kell vitába szállnom a leírt gondolatokkal, hogy egyáltalán nem gondolhatjuk, hogy Isten akarja, hogy Önnek ilyen nehéz legyen az élete. De ezt a teológiából Ön is tudja, csak a hétköznapi megélése ennek a teológiai ismeretnek egyáltalán nem könnyű. Igen, vannak titkok, vannak rejtélyes dolgok, amiknek nem ismerjük az okát. Istent szeretnénk faggatni, de nincs válasz. Ilyenkor azt szoktam tanácsolni - lám mégis megpróbálok adni egyet - hogy a kérdést ne okhatározói, hanem célhatározói értelemben tegyük föl: miért - nem mi okból, hanem mi célból? Az okot nemigen fogjuk tudni megtalálni, de a célját talán. Minden szenvedésnek van értelme, célja. Amikor látjuk a célt, akkor máris könnyebb elviselni, mert előre látjuk, hogy ennek lesz értelme. Például egy műtétbe, súlyos kezelésbe is azért megyünk bele, mert azt reméljük, hogy ez lesz a kiút, lesz értelme. Ha eleve tudnánk, hogy nincs értelme, célja, dehogyis vállalnánk a tortúrát.
A mosolygós kereszthordozást én sem tanácsolom. Azzal talán nem is lehet mit kezdeni. Az önbecsapás. De arra törekedni, hogy ha már van szenvedésem, akkor annak legyen értelme, s ezért fölajánlom másokért, akkor máris könnyebbé válhat a legsúlyosabb teher is. Ismertem egy asszonyt, aki életében nagyon sokat szenvedett, sokszor volt kórházban. Ott látva a jajgató, mindenkit, Istent, orvost, ápolót haragosan szidó betegtársait úgy fogalmazott: "Milyen szomorú, hogy kárbavesznek ezek a szenvedések. Ahelyett, hogy fölajánlanák másokért, s így értékké válna az, ami önmagában rossz." Tudom, hogy ez sem könnyű, de legalább valami értelmes kezelése az egyébként értelmetlen szenvedésnek.
Kedves Atya!
Mit gondol Ferenc pápa kijelentéséről?
Azt olvastam, hogy szerinte nem szabad pénzt kérni a misékért, a keresztelőkért, a temetésekért és az áldásért.
Hogy nincsen benne semmi új. A szentségekért egyébként sem szabad pénzt elfogadni, ezt az egyházjog eleve tiltja. Furcsa is lenne, pénzért árulni a kegyelmet. Igaz, hogy az esküvőért szoktak fölszámolni díjat, ezt templomhasználati díjnak nevezik. De semmi más szentség ünneplésért nem szoktak pénzt kérni. Hogy az esküvőn templomhasználati díjat kérnek, ezen nem kell megbotránkozni, hiszen számtalan egyéb költségért hatalmas összegeket szoktak általában kifizetni. Egyszer egy pap azt mondta, szíve szerint mindig annyit kérne a templomhasználatért, amennyibe került a menyasszonyi ruha. Van benne valami. A temetés nem szentség, annak is megvan az egyházi díjszabása. Ez leginkább iránymutatás. Hiszen sokkal nehezebb volna úgy kezelni, hogy a gyászolókra bízza a pap, hogy annyit adjanak, amennyit szánnak. A temetés is olyan esemény, amelyre rengeteg pénzt szoktak kiadni, itt is sok esetben fölöslegesen, a külsőségek miatt. A temetés legértékesebb és legtöbbet segítő részéért ne adjanak semmit? Valójábnan a legtöbbször az emberek érzik, hogy kell adniuk, hiszen sokat kapnak. Ezt segíti az intézményesült stóladíjszabás. Itt van még a szentmise. Ez is azért kötött díjazású, hogy segítse a folyamatot. Sok helyen az egyház ebből él, ebből fizeti a rezsit, a munkatársakat (pap, kántor, sekrestyés). Nem kell csodálkozni azon, hogy úgy tűnik, mindennek ára van. A hivatalos egyházi stóladíjszabásban egyébként szerepel az is, hogy ha egy család nem tudja kifizetni a szokásos díjat, akkor attól részben vagy akár egészében tekintsen el a pap.
Nos, mindezek után tudom azt mondani, hogy igaza van Ferenc pápának, ha azt mondja, hogy jobb lenne, ha nem létezne ez a díjszabás. Ha az egyház jobban hasonlítana az ősegyházhoz, amikor annak minden tagja természetesnek tartotta, hogy együtt tartják fenn a közösséget, annak terheit együtt hordozzák. Hogy hogyan fogalmazott pontosan a pápa, azt nem tudom. Az túlzás volna, s gondolom, ő sem mondja, hogy nem szabad semmilyen egyházi tevékenységért pénzt elfogadni. De a szentségekért valóban nem szabad, ez tény.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy ez mit jelent? "Amikor az emberek kezdtek elszaporodni a földön és leányaik születtek,
az Isten fiai látták, hogy az emberek lányai szépek. Feleségül vették mindazokat, akik tetszettek nekik.
Ekkor az Úr így szólt: ?Nem marad éltető lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen.?
Óriások éltek akkor a földön (és később is), amikor az Isten fiai az emberek lányaival összeházasodtak, és ezek gyermekeket szültek nekik; ezek a régi idők híres hősei.
Ter 6,1-4 Istennek fiai voltak Jézus előtt? Valóban léteztek fél istenek? segítségét előre is köszönöm gemgirl
Hasonló választ adhatok, mint arra a kérdésre, hogy miért fogalmaz a Teremtő többes számban, holott nyilvánvaló, hogy a Teremtést egymaga vitte végbe. Ott is, itt is a más népek hiedelemvilágának a szövegbe keveredésével van dolgunk. Persze, ez nem jelenti azt, hogy akkor ennek nincs is értelme a Bibliában. Vannak olyan szövegek, amelyek nem olyan könnyen adják meg magukat.
Az, hogy egykor óriások éltek a földön, arra az érdekes tapasztalatra vezethető vissza, hogy az emberiség mindig a saját korát gyengébbnek ítéli meg, mint az elődökét. Ez fejeződik ki a "bezzeg a mi időnkben..." kifejezés, amely szintén arra utal, hogy úgy érezzük, régebben jobb volt. A "mai fiatalokra" mindig panasz van, hozzátéve, hogy "a mi időnkben ilyen nem volt". Még a szerzetes atyák is úgy látják, hogy amiben élnek, az hitvány nemzedék, de nem így a nagy öregek, akik sokkal szentebbek voltak. Ennek az emberi tapasztalatnak lehet a gondolati gyümölcse az, hogy a régiek jóval nagyobbak voltak, mint mi, és sokkal hosszabb ideig is éltek. Ennek szab korlátot a Teremtő a 120 évvel. Félistenek tehát nincsenek, csak legföljebb angyalok.
Tisztelt Választ adó Atya!
Igen speciális kérdéssel jövök, mivel semmi sem segít rajtam. Próbálom rövidre fogni a mondandót, bár szerintem ez személyességet kívánna. Annak hiányában írom le dillemámat. 13 év után találtam egy gyóntató atyát, akivel kb 4,5 éves többé kevésbé rendszeres gyónásaimat sikerült normalizálni, elkötelezett keresztényként.A kapcsolat építőleg hatott rám, s jó volt a kapcsolat. A visszajelzései is ezt jelezték vissza. Az utóbbi időben előre egyeztetett időpontban. Október elejére is volt megbeszélt időpontunk, amelyet az adott Atya kb. 2 nappal a kb 6 hét várakozás után lemondott messengeren, időhiányra hivatkozva, s a továbbiakban sem tud vállalni. Szerettem volna ezt akár csak egy telefonbeszélgetés formájában megbeszélni, mivel nagyon nehéz és megterhelt életállapotban vagyok. Életkoromnál fogva is nagyon nehéz újra igényeimnek megfelelően, ami az állandóságot sem zárja ki - találni olyan atyát, akivel lehet mélyebbre jutni a lelkiéletem területén. De ami nagyon zavar ebben a tekintetben, hogy egy teljes elzárkózást élek meg a részéről, amit egyáltalán nem tapasztaltam a még meglévő gyónások alkalmakkor.Semmi jelét nem mutatta arra, hogy esetleg szeretne lemondani rólam, sőt minden alkalommal a bátorítás volt a determináló. Persze tudom ez is lehet egyfajta lelkivezetés /lelkiveztő hiányában/- mégis a gyónások voltak az elsődleges szempontok. A telefon hívásaimat nem fogadja, a mess.-ről úgyérzem letiltott. Ez utóbbi dolgok keltettek bennem olyan feszültséget, haragot amit szeretném ha feloldásra kerülnének. Ua. tehetetlen is vagyok, mert úgy érzem ebben nagyon nagy segítségünkre lehetne, ha tudna egy személyes beszélgetést biztosítani a számomra, ahol nyitott tudnék lenni a hirtelen nem így tervezett helyzetre. Ez így azt a bizonytalanságot is okozza, hogy egyáltalán lehet még állandó gyóntató, esetleg szabad választás alapján? Az nem lehet hosszabb ideig tartó? Szerintem akkor tud az ember jobban megnyílni, ha jobban megismeri a másikat. Persze a jó Isten az első, de az is embereken keresztül jöhet. Egyedülálló/ zárkózott emberként ez a módszer nagyon durva, az Atya részéről.Ha komolyabban szeretném venni az Istennel való kapcsolatomat, akkor az állandóság nélkülözhetetlen, úgy gondolom. Nagyon nehezen tudtam megnyílni, s ezt ő is tudja. Szeretnék megnyugodni, s ha kell ezt az elválást vállalni - megnyugodni. Valahogyan rehabilitálódni, mert ez nagyon összetörte, amúgy is krízisben lévő lelkemet. Köszönöm a választ!
Amit leír, valóban szokatlan, furcsa, nehezen érthető. Teljesen megértem az Ön zavartságát és nyilván azt a vágyát, hogy legalább meg tudná beszélni ezzel az atyával, hogy akkor mi is a helyzet. Bár, ebben az erős elzárkózásában valójában már világos, hogy mi is a helyzet, vagyis, hogy ő már nem lehet az Ön lelkivezetője. Ez a jelekből nyilvánvaló. Ami furcsa, hogy erre nem kapott magyarázatot. Viszont egészen biztosan van ennek magyarázata, csak ezt Ön nem tudja, nem látja, s ez az, ami zavarja. Mondom, jogosan, mégis hozzáteszem, hogy minden bizonnyal az atyának is megvannak a maga indítékai. Tehát van oka annak is, hogy miért nem vállja tovább az Ön lelkivezetését, és annak is, hogy miért ilyen erőteljes elzárkózással valósítja ezt meg. Mondom, én is azt érzem, hogy ez szeretetlenség, de föl kell tételeznünk, hogy ennek is megvan az oka. Hiszen, mint mondja, korábban nagyon is figyelmes volt Ön felé.
Azt tudom tanácsolni, hogy engedje el ennek a kérdésnek a firtatását. Nem kizárt, hogy majd idővel valahogy ki fog derülni ez a rejtély, de most ne foglalkozzék vele. Elegendő munka annak földolgozása, hogy ezek szerint váltania kell, keresnie kell egy új lelkivezetőt. Azt, hogy ennek mi volt az oka, most ne firtassa. Mondom, könnyen lehet, hogy idővel ez majd valahogy kiderül.
Tisztelt Lelkiatya!
Ha Isten különleges képességeket ad, és nem tudom mire használjam őket, akkor hogyan fogok elszámolni velük? Kaptam, de nem szolgáltam.
Hogy találhatom meg a választ arra, ami már misztika és emiatt ködös, bizonytalan, ingoványos és veszélyes terület, hiszen a szellemi erők, jók és rosszak küzdőtere az, óriásit lehet bukni, de hatalmas dolgokat lehet tenni is, s nagy a tét, a lelkünk üdvössége!
Lelkeket szeretne menteni az Úr, de kevés a munkás és sok a veszedelem, vajon mi az, ami az én felelősségem e küzdelemben?
Máté
Kedves Máté! Isten a józanság és a béke Istene. Ha valami rendkívüli, azt mindig nagy körültekintéssel kell kezelni. Ahogy teszi ezt Ön is, hisz azért is kérdezett rá. Ha az ember azt veszi észre, hogy különleges adottságokkal rendelkezik, mindenképp érdemes a rendbe illeszteni, és nem kirúgni vele a normális keretek közül. Ez nem vesztegetése a különleges képességeknek, hanem helyes és józan kezelése. Ha valóban azért adta Isten ezt vagy azt a különleges képességet, hogy azzal mások hasznára legyen, segítse az üdvösséget, akkor erre teljesen nyilvánvalóan és érthetően rá is vezeti az érintett személyt. Ha bizonytalanság, homály, zavar van az efféle képesség körül, akkor nyomban lehet gondolni, hogy ez nem Istentől jön, hiszen Isten a józanság és a béke Istene. Igen, valóban nagyot lehet bukni, ha valaki bizonytalan eredetű szellemi erőkkel próbál együttműködni. Hatalmas dolgokat csak Istennel lehet tenni, nélküle nem. A valóban segítő szellemi erők, vagyis az angyalok teljes mértékben alávetik magukat Istennek, és ugyanezt az engedelmességet és alázatot tanítják nekünk is, ebbe az irányba vezetnek. A különleges dolgokkal, képességekkel, jelenségekkel szemben tehát jobb távolságot tartani, mértéktartónak maradni. Ez nem gyávaság vagy túlokoskodás, hanem Isten rendjének keresése. Ha megvan bennem a szándék a segítésre, és képességet is kaptam hozzá, akkor Isten meg is mutatja teljesen világosan, hogy hol, miként tudom magamat abban az ő akarata szerint hasznossá tenni.
Azután így szólt az Úristen: ?Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen!?
Ter 3,22 kedves lelkiatya ezt az idézett részt nem értem. Az Úr azt mondta hogy az ember olyan lett mint egy közülünk ezek szerint több Isten van?
Ez valóban nem könnyű részlet a Bibliából. A tudósok azt mondják, hogy nagyon ősi szöveg, olyan korból származik, amelyben még egyáltalán nem volt tisztázva az egy Isten léte. A korabeli hitvilágok általában több istent ismertek, s ezek mondái, elbeszélései hatottak egymásra. Vélhetően ilyen hatásra került bele a zsidó vallási irodalomba is ez a megfogalmazás. De ez a többesszám nem csak itt lelhető föl. Például az ember teremtésekor is többes szám első személyben fogalmaz a Teremtő: "Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá." (Ter 1,26) Többféle magyarázata is van annak, hogy a szöveg többes számot használ. Fennkölt szöveg lévén lehet un. "királyi többes"-nek tekinteni. Vagy lehet úgy értelmezni, hogy már megvoltak az angyalok, és velük való beszélgetésben hangzik el ez a mondat (no, nem mintha az angyalok részt vettek volna a teremtésben). Akár a Szentháromságos személyekre is lehet vonatkoztatni, de ez nyilván jóval későbbi, visszavetített értelmezés. Az biztos, hogy nem kell fennakadni ilyen részleten. A Biblia egésze fejezi ki a kinyilatkoztatást, és az egyes, főként nehezebben érthető részeknek az értelmezését is az egész tanítás felől kell megközelíteni.
Rájöttem, hogy a párkeresés hívőként, elnézést a kifejezésért, csakis egy "alomból lehetséges". Egyszerűen olyat kell választani, aki gyakorló hívő. Ahogyan Ferenc pápa mondja, vagy Isten imádod, vagy a Sátánt. Nincs középút, ráaadásul úgy, hogy egy életünk van, és annak a házasságra szóló idejéről is irtózatosan kemény parancsok vonatkoznak. Nem érdemes megpróbálni világival én úgy gondolom. Jézus azt mondja, hogy aki benne hisz, új teremtés. Na most ha belegondolunk, egy új teremtés a régivel nem igen férhet össze. Sajnos azonban az a tapasztalatom, a szép lányokat elviszi a világ, és azért meg, hogy legyen valaki, értelmetlen véleményem szerint. Ezek az én gondolataim, szeretném ha Atya is szót ejtene erről. Köszönöm!
Az az érdekes, hogy én ismerek szép és okos lányokat, akik nem találnak értelmes fiúkat, és fordítva. Valahogy ma sokkal nehezebb társat találni és elköteleződni, mint régen. Ennek sok oka lehet, de a jelenség az ismert.
Azzal alapvetően egyetértek, hogy csakis hitben élő személlyel érdemes összekötni az életet, hiszen óriási jelentősége van annak, hogy a legfontosabban egyezni tudjanak. Leginkább azt javasolnám, hogy görögkatolikus fiú görögökatolikus leányt vegyen feleségül, s ugyanez minden más felekezetnél. Ez a legegyszerűbb. De azért azt is látjuk, hogy az élet ennél sokkal színesebb, sokkal izgalmasabb. Nincsenek rögzített képletek. Ismerek nagyon szép családot, ahol nem azonos rítusúak házasodtak össze, vagy nem is egy vallásból származók. S persze, olyat is, amikor egy hívő fél kötött házasságot nem hívő emberrel. (Az eltérő vallásúak házasságkötéséhöz egyébként püspöki engedély kell, ami jelzi, hogy nem annyira magától értetődő a dolog.) S ezek között is vannak nagyon boldog házaspárok, családok. Hiszen, ismétlem, az életben számtalan helyzet van. A nem hívő megtérhet, az évek során egymáshoz csiszolódhatnak a különböző felekezetűek, rítusúak. Ami igazán számít, az a kölcsönös, önzetlen szeretet. Ennek mindenképpen meg kell lennie. Ezt nem pótolja az "azonos alomból" való származás.
De ha ma nehéz is, kell keresni, nem szabad föladni. S nagyon fontos még imádkozni, hittel imádkozni, Istent buzgón és állhatatosan kérni, hogy adjon megfelelő társat.
Tisztelt Lelkiatya!
Nem tudok kihez fordulni tanácsért! Nagyon szomorusagomban Ön jutott eszembe. Testvérem 19 éves 3 hónapja van együtt egy cigány fiúval. Terhes már nála lakik. Minden álmom az volt hogy keresztanya legyek egyszer de kikötxotek nem lehetek nekik, eskuvojuk lesz tanu se lehetek se én se a nagyobbik hugunk inkább egy távolabbi rokonát választ. Szüleim neki nagy milliós esküvőt fehér ruhát vesznek, nekem és atestverunknek csak egy polgarira telt egy majdnem mindennapi ruhába. A nagyobbik hugomnak is nagy fájdalom amit velünk tesznek. 1 hónapja még azt mondták ha egyszer gyerekük lesz én leszek a keresztanyja mert görögkatolikus lenne, mire eljott az idő mégsem. És még se kérdezték minket, pedig minden álmom hogy valakit katolikus templomban megkereszteljek...
Biztosíthatom Önt, hogy még lesz alkalma keresztszülőnek lenni katolikus templomban. Amely családi helyzetet leír, az annyira szomorúnak tartom, hogy nem is érdemes mélyen bekapcsolódnia. Persze, nem kizárt, hogy a 19 éves testvére ezzel a fiúval majd boldog családban fog élni, de az biztos, hogy nem így kellene indítani. Azt tanácsolom Önnek, hogy nagyon imádkozzék a testvéréért, hogy valóban Isten akarata szerinti boldogságra leljenek, mert az indítás legalábbis nem Isten akarata szerint való. Ennél sokkal nagyobb felelősséggel kellene belépni a házasságba, a gyermek is csak a szentségi házasság megkötése után érkezhetne. Ami a különbségtételt illeti, azt is el kell engednie. Nem vagyunk egyformák, nem vagyunk tökéletesek. A szülei valami miatt - ezek szerint - jobban kedvelik ezt a testvérüket? Sajnos, néha van ilyen. De ha ennek túl nagy jelentőséget tulajdonítana, akkor még a testvérével is megromolhat a viszonyuk. Ezen mindenképp dolgozni kell, hogy ne következzék be. Meglátja, az Úr más módon, más oldalról többszörösen kárpótolja majd Önt, ha most úgy is érzi, hogy a szüleitől kevesebb szeretetet kap. Sokkal inkább erre figyeljen, az Úrtól kapott ajándékokra, és ne arra, hogy a szüleitől mit kap és mit nem kap.
Kedves Lelkiatya!
Megszeretném kérdezni, hogy én utána néztem a londoni görögkatolikus templomnak és észrevettem, hogy ez egy ukrán görögkatolikus templom, a kérdésem az lenne, hogy ebben a templomban a magyar görögkatolikusok közössége nem ukrán hanem magyar görögkatolikusú szertartást tartanak-e?
Igen, az ukrán görögkatolikus testvérek fogadtak be minket. Amikor néhány éve elindult a misszió, akkor havonta egyszer jöttek össze ebben a templomban a magyar görögkatolikusok. Jaczkó Sándor atya járt ki hozzájuk rendszeresen. Sajnos a járvány nagyon megnehezítette a bejutást és az utazást. Azóta sajnos nincsenek magyar görögkatolikus liturgiák. Reméljük, azonban, hogy hamarosan újra indulhat. Ez a templom címe, érdemes másoknak is odaadni, őket is hívogatni:
Holy Family in Exile Ukrainian Catholic Cathedral, Duke St, London W1K 5BQ, Egyesült Királyság
Kedves lelkiatya.
Hogyan küzdjünk meg a félelmeinkkel, szorongásainkkal? Hogyan imádkozzunk?
A jó Isten hogyan képes megnyugtatni a mi szivünket?
Hogyan tudjuk érezni az Ő közelségét, érintéseit az életünkben?
Első válaszom, hogy ne törekedjünk arra, hogy érezzük az ő közelségét, érintéseit. Ha erre éleződik a figyelmünk, akkor a jeleket, jelenségeket kezdjük el figyelni, s észre sem vesszük, hogy már nem Istent keressük, hanem ezeket a jeleket. Elképzelhetőnek tartom, hogy ez összefüggésben van a megtapasztalt félelmekkel, szorongásokkal, amit levele elején említ. Persze, más okok is lehetnek, de legalábbis ezek kezelésében mindenképpen gyógyítólag hat az egészséges, őszinte Isten-kapcsolat. Erre a helyes Isten-kapcsolatra, mellyel szorosan összefügg a helyes Isten-kép, erre érdemes törekedni. Tehát azt el kell engedni, hogy vágyjam az Istennel való közelség megtapasztalhatóságára. Lehet kérni, mert igaz, hogy erre szükségünk van, de amikor ilyen vágyak hajtanak, akkor nagyon könnyen melléfogunk, ahogy fentebb is említettem.
A helyes Isten-kép, Istennel való helyes kapcsolat kialakítása egészen távolról kezdődik. Sok apró eleme van. Napi szentírásolvasás, lelki olvasmányok napi gyakorlata, napi rendszeres hálaadás (este és reggel), zsoltárok olvasása, rendszeres gyónás és szentáldozás, az előbbi lehet havonta, az utóbbi akár naponta. Ezek tehát közvetett tevékenységek. Nem érzi meg belőle azonnal az ember Isten jelenlétét, sem a vigasztalást a felindultságokra, de hosszú távon gyógyítja azokat az okokat, amelyek nem hagyják, hogy Krisztus békéje, amely minden emberi értelmet felülmúl megőrizze a szívünket (Fil 4,7).
Kedves Lelkiatya mit kell tennem, hogy üdvözüljek? Istennel akarok élni, de nem tudom hogy kell?
Ez egy nagyon jó kérdés. A válaszom mégis az, hogy ez lehetetlen. Ezt szögezzük le. Ön akármit tesz, nem tud bejutni a mennyországba. Persze, én sem, és senki más sem. Mert ez embernek lehetetlen. Isten azonban mindenkit üdvözíteni akar, tehát azért mégsem olyan reménytelen a helyzet. Tehát legelőször is kérje Istentől. Kérje tőle, hogy Ön szentté váljon. Mert, ugye, aki a mennyországba kerül, az szent. Csak azok a kanonizált szentek, akikről biztosan tudjuk, hogy odajutottak. De ez már nekik mindegy, hogy itt a földön tudjuk-e vagy sem az ő odakerülésüket. Szóval, kérje Istentől, hogy tegye Önt szentté. A második lépés pedig, hogy tegyen is meg ezért mindent. Higgye el, nem olyan nehéz! Márcsak éppen ezért, mert Isten is ezt szeretné. Ővele kell együttműködnie ezen. Kérjen növekvő hitet! Kérje, hogy egyre jobban tudjon imádkozni! Kérje, hogy Szentlelkét elküldve tanítsa meg Önt imádkozni! Ha elindul ezen az úton, ha ki tudja alakítani a mély, személyes kapcsolatot Istennel, akkor egyre inkább felnyílik a szeme, hogy mit kell tennie az emberek között. A jótettei ennek az imádságnak, az Istennel való kapcsolattartásnak a következményei legyenek!
Ja, ami még fontos, az a napi szentírásolvasás. Nem tudom, hogy lehet-e szentté válni enélkül. Persze, lehet, hiszen Istennek minden lehetséges. De úgy biztos, hogy sokkal bajosabb, ha az ember tudatosan elhagyja a Biblia-olvasást. Most már, hogy erről írtam, Ön is tudja, hogy ez szükséges (- ha elhiszi). Tehát nincs kibúvó! Naponta olvasni kell a Szentírást, azon keresztül odafigyelni, hogy mit mond nekem Isten.
Továbbá ezen az úton sokat segít, ha rendszeresen ott van a templomban, nem csak vasárnap, hanem annál gyakrabban. Ha ezt a néhány egyszerű tanácsot megfogadja, Ön már el is indult a szenttéválás útján, s közben sokmindent megtud majd, hogy mit kell tennie. Vezesse Isten Lelke!
Tisztelt Lelkiatya!
Jézus szerette a gyerekeket? Mit mond a Biblia a Jézus és a gyerekekrol?
Igen. A teológia világosan tanítja, hogy Jézus szerette a gyermekeket és ők is Jézust. Erre csak kevés közvetlen adatunk van a Bibliából, de azért az beszédes. Amikor gyermekeket hoztak hozzá, akkor a tanítványok el akarták utasítani. Nem mintha olyan szívtelenek lettek volna, hanem, mert ez abban a korban nem volt illő. Egy nagy tiszteletben álló rabbit nem közelíthették meg nők és gyermekek. Ezért a részükről ez természetes viselkedés volt. Ám éppen emiatt elgondolkodtató, hogy édesanyák - akik, persze, szintén ismerték ezt a szabályt - mégis bátorkodtak odamenni, odavinni a gyermekeiket Jézushoz. Valami azt súgta nekik, hogy ezt megtehetik. Jézus korábbi magatartása, lénye azt sugározta, hogy bár ez ismeretlen és szokatlan ebben a kulturkörben, ők mégis megteszik. Azzal pedig, hogy Jézus magához hívta őket, hatalmas fordulatot idézett elő. Mintegy nekik adott igazat, hogy mégis lehet. Sőt, Márk evangélista még azt is megjegyzi, hogy megölelte a gyermekeket és úgy áldotta meg őket (Mk 10,16). Ezt a gyermek is nyomban megérzi, ha ilyen szeretettel közelítenek hozzá.
