Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi kettő meg tizenhét? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Tisztelt Lelkiatya! A mai napon a főegyházmegye honlapján az alábbi evangéliumi részlet szerepel: Lk 7,36-50 Mondta az Úr ezt a példabeszédet: ?A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe. Amikor az emberek aludtak, jött az ellensége, és konkolyt szórt a búza közé, aztán elment. A gabona kisarjadt, és termést hozott, de a konkoly is felütötte a fejét. A szolgák elmentek a gazdához és megkérdezték: ?Uram, ugye jó magot vetettél földedbe? Honnét került hát bele a konkoly?? Az így válaszolt: ?Ellenséges ember műve.? A szolgák tovább kérdezték: ?Akarod-e, hogy elmenjünk és kigyomláljuk?? Ő így válaszolt: ?Nem, nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát is kitépjétek! Hagyjátok, hadd nőjön mind a kettő az aratásig! Aratáskor majd szólok az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!?? Elmagyarázná nekem, kedves Lelkiatya, hogy ez mit jelent pontosan? Értelmeztem én is, de szeretnék pontosítást kérni, mert lehet félreértettem. Úgy értelmeztem, hogy a jó mag, ami el van vetve a földbe, az az emberben elvetett jó mag tehát a jó tulajdonságok, Isten iránti engedelmesség, jó cselekedetek, minden, amit Jézus máshol "jó gyümölcs"nek nevez. Az emberek aludtak véleményem szerint arra utal, hogy az ember nem figyel oda, nem elég éber és ekkor veti el az ellenség a konkolyt, ami a bűn vagy kísértés, rossz cselekedetek, a "rossz gyümölcs". Jól értelmezem ezt a szövegrészt vagy itt valami másról van szó? Ezt idáig így sikerült interpretálnom, de a szöveg második részével gondban vagyok. Nem szabad a konkolyt kigyomlálni, mert a búza is távozhat azzal együtt. Ezt nem értem. Ha az előbbi logikát viszem tovább akkor azt mondja, hogy az emberből nem szabad eltávolítani a rossz gyümölcsöt, a rossz dolgokat, mert akkor kihúzzuk a jót is, de ennek meg nincs értelme, sőt. Ez így nem stimmel, hiszen az embernek a jó gyümölcsei, erényei, jó cselekedetei nem tűnnek el ha a rosszat kihúzzák. Bizonyára nem jól értettem már az elejétől. Hogyan érthetjük helyesen az idézett evangéliumi szakaszt? Most támadt még egy gondolatom: esetleg ez arról szól, hogy Jézus majd külön fogja választani a jó, hívő embereket a rosszaktól, amikor itt az ideje és addig azért nem pusztítja el a földet, nehogy a jók is elpusztuljanak a rosszakkal együtt?
Mint csaknem minden bibliai szövegmagyarázatot, azzal kell kezdenünk, hogy nem ragadhatunk le egyetlen értelmezésnél. Jézus szavai mindig végtelenül mélyek, nagyon sok mindent kifejeznek, mindegyiknél különböző szintű és szempontok szerinti értelmezés lehetséges. Ezért (is) van szükség az Egyházra, hogy hitelesítse a helyes értelmezéseket. Ebben az esetben azonban Jézus nagyon világos magyarázatot is ad arra vonatkozóan, hogy ezt a példabeszédet hogyan kell érteni. Hozzá kell tennem, hogy a honlapon ezúttal rosszul szerepelt a szakaszjelzés. Ugyanis a mai evangélium valóban Szent Lukács evangéliumából kell venni, de az ott található szöveg Máté evangéliumából való: Mt 13,24-30. Ezt azért is fontos tudni, mert Máté evangéliumában megtalálható a példabeszéd értelmezése is: "... tanítványai pedig ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Magyarázd meg nekünk a szántóföldben nőtt konkoly példázatát! Ő pedig így válaszolt nekik: Az, aki a jó magot veti, az Emberfia, a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. Az Emberfia elküldi majd angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, és a tüzes kemencébe vetik őket" (Mt 13,36-42). Ezzel együtt is azért megmarad a Jézusi szavak továbbértelmezésének lehetősége és feladata. Nekem elsősorban az ítélkezéstől tartózkodást tanítja ez a példázat. Könnyen hajlunk arra, hogy észrevegyük a hibákat a világban, az emberek viselkedésében, és a legjobb szándéktól vezérelve hajlamosak lennénk azokat nyomban kigyomlálni, hogy ne mérgezzenek, ne ártsanak. Meglepő azonban a Mindenható türelme. Láthatóan sok rossz dolgot enged felnőni, virágozni, amelyek - úgy tűnik - teljesen tönkreteszik a világot, tönkreteszik a termést. De hogy a jó dolgok, az emberek jósága, az értékek is mind megmaradhassanak, Isten inkább eltűri a rosszat. Hogy úgy mondjam, nem fél tőle. Majd lesz idő, amikor ezeket kitakarítja a világból. Abban viszont Önnek teljesen igaza van, hogy ez a türelem a rosszaságokkal szemben semmiképp sem a saját lelkünkre vonatkozik. Onnan, bizony, irtani kell, ahogyan csak tudjuk.
Tisztelt Lelkiatya! A mai világban mi az oka a munkahelyi rossz légkörnek, a fluktuációnak? Miért fúrja ki valaki a kollégáját a munkahelyről?
Egy közösség légkörét nagyon sok minden befolyásolja. Egyik legfőbb tényező a vezető szemlélete, magatartása. Nem minden vetíthető rá, de legalábbis sok minden múlik rajta. S persze, ezen kívül még rengeteg, felsorolhatatlan körülmény is hatással van a közhangulatra. Ez ma sem jobb vagy rosszabb, mint régen volt. Ma is vannak jó és kevésbé jó helyek, mint korábban is. Természetesen minden rossz oka a bűn. Másokat megváltoztatni nem tudjuk, csak magunkat, illetve a saját felfogásunkat. Egyrészt tehát törekednem kell, hogy én minél kevesebb bűnt kövessek el, hisz ezekkel én is csak mérgezném a környezetemet, másrészt úgy kell tekintenem mások hibáira, legyen az bármilyen súlyos igazságtalanság, mint az illető gyengéjére, amely miatt nem haragudnom kell rá, hanem testvéri szeretettel szánnom, és mint rászoruló testvérért imádkoznom kell érte. Ez lehet a kivezető út az efféle helyzetből. Megváltoztatni őket nem tudom, de legalább nem rontok a helyzeten, illetve a magam békéjét is így találhatom meg a békétlenség közepette.
Tisztelt Lelkiatya! A véleményét szeretném kérni, mert nem vagyok biztos abban, hogy bűnös vagyok-e vagy nem, elkövettem-e egy bűnt vagy nem. Az történt, hogy tegnap este és ma reggel kísértést éreztem az önkielégítésre, sajnos bele is kezdtem ebbe a bűnös dologba, de közben tudtam, hogy nem jó, nem akarom ezt, Jézus fontosabb a saját igényeimnél, kívánságaimnál, így bár míg ezen gondolatok jártak a fejemben, addig is tettem olyat a kezemmel, amit el se kellett volna kezdeni, de végül abbahagytam, nem folytattam tovább. Sokkal erősebb vagyok a régebbi énemhez képest, van olyan is, hogy még odáig se jutok el ameddig ma reggel/tegnap este. Úgy értve, hogy egyetlen bűnös érintést sem teszek magamon. Ma és tegnap nem sikerült ez, hogy egyetlen olyan érintést se tegyek, de közben küzdöttem és végül sikerült az egészet befejeznem. Egy kis ideig gyenge voltam, de aztán hirtelen összeszedtem magam. Meg kell említenem, hogy amikor a gyenge pillanataimban voltam, akkor olyan volt, mintha a testem és a lelkem mást akarna. A testem akart valamit, a lelkem nem akarta. Nem tudom, mondhatom-e ezt, de mintha nem én akartam volna, amit részben megtettem, hanem valaki más. Nagyon örülök viszont annak, hogy heteken, hónapokon keresztül győzni tudok a kísértések felett, olykor-olykor nem is olyan nehezen. Ez változó, hogy mikor nehéz és mikor könnyű. A fő kérdésem az, hogy ma és tegnap, amikor elkezdtem, amit el se kellett volna, de aztán igyekeztem ellene küzdeni és nem hagytam, hogy a vágyaim fontosabbak legyenek, abbahagytam, nem is olyan sok idő után, akkor én bűnös voltam mert végülis elkezdtem vagy nem lettem bűnös mert végül csak sikerült abbahagynom, küzdöttem ellene, nem merültem el igazán az élvezetekben? Köszönöm ha időt szakít kérdésemre, nem tudom mi az igazság, hogy bűnös lettem ezáltal vagy nem. Isten szerint igen vagy nem?
Az első tanácsom, hogy örvendezzen és adjon nagy hálát az Úrnak a győzelemért. Minden kis és nagy győzelem fontos, és az is, hogy ezt meg is köszönjük az Úrnak. Az ő segítsége nélkül biztosan nem sikerült volna. Tehát a győzelem. De mint egy meccsen is, azért vannak hibák, elfáradások, téves lépések, még ha meg is nyerte a csapat, azért ezeket a baklövéseket sem szabad elfelejteni, érdemes a meccs elemzésekor ezeket is megvizsgálni, tanulni ezekből. Tehát a rossz mozdulatokat, elgyöngüléseket, bűnöket, amelyeket az érzékeny lelkiismeret fölismer, nem takargatni, mentegetni kell. Ha alapos gyónást végez, akkor ezeket is érdemes megemlíteni. A bűnbánatban, gyónásban elővenni ezeket a kisebb megbotlásokat olyan, mint amikor a meccs elemzésekor is előveszik és átbeszélik a hibákat. Alapvetően bűnösök vagyunk, mindig rászorulunk Isten irgalmára. Életünk során vannak kisebb és nagyobb bűnök. Ezek kicsi bűnök voltak, s ráadásul nagy győzelemmel fejeződött be. Úgyhogy kérjen bocsánatot a kisebb bűnökért és adjon nagy hálát az Istennek a győzelemért!
Tisztelt Lelekiatya! Nagyon jó lenne, ha a templomokban lakó Krisztus egész nap, a liturgiától függetlenül is látogatható lenne, hogyha nem lennének rácsok köztünk és az Úr között! Szerintem sokaknak, akiknek nincs vallásos családjuk ez lenne kvázi az egyetlen lehetőség a csöndes egyéni imára négyszemközt az Úrral. Sőt azoknak is segítene akik szégyenlik magukat a fürkésző tekintetek között, akik érzik az Úr hívását, de még nem készek a közösségben való imára..Hiszem hogy a vaguonvédelemnél ez sokkal fontosabb, mert így ugyan egy serleget se emel el senki, de mennyivel nagyobb kár, hogy a lelkek sem tudnak vigaszt találni, és hányan elszoktak a templomtól mert úgyis zárva van. Emiatt aztân sokan máshova fordulnak segítségért, s ebben az katolikus Egyházunknak hatalmas felelőssége van. Bocsánat ha erősen fogalmaztam, és természetesen ez ökumenikus probléma, ami épp Pannonhalmán merült fel mikor kiscsoportban beszéltünk, de hátha még a szinódusi atyákhoz is eljut és kinyitattják a templomokat, hogy legyen mindig hová behúzódni a bárányoknak.. Anna
Ez sokunk vágya, papoké és híveké egyaránt. Sokszor, sok helyen próbálkoztak már vele. Éppen azért, mert abban Önnek is teljesen igaza van, hogy ez nagyon jó volna így, nagy segítséget jelentene sokak számára, még azoknak is, akik épp nem templomba járók, de legalább templomba betévedők, s nem egyszer jelentett már óriási lelki segítséget egy-egy csöndes templomi elvonulás. Az akadály és súlyos nehézség éppen az, amire Ön is utal. Sajnos - épp az említett próbálkozások kapcsán - sok rossz tapasztalat is született. Ha csak egy kehely tűnne is el, még kibírja az Egyház, de ennél sokkal súlyosabb rongálások, rendszeres lopások is történtek. A templom azoké is, akik oda rendszeresen járnak, sajátjuknak érzik, s ezek a károkozások őket is sértik, nem csak az épületet, az anyagi javakat. Volt, hogy súlyosan méltatlan dolgok is történtek egy-egy templomunkban. Szóval, ahol csak meg lehet tenni, nagyon jó, ha nyitva van a templom, de én azokat is meg tudom érteni, akik hosszú távon gondolkodva ilyen módon akarják megakadályozni a károkozásokat. Jó erről újra és újra beszélni, keresni a módját, hogy minél több helyen és minél hosszabban nyitva lehessenek a templomaink, de egy csapásra bizonyosan nem oldható meg ez a kérdés.
Tisztelt Lelkiatya! Utóbbi félévben észrevettem, hogy az istenkapcsolatom egyre inkább a lelki vezetőmmel való kapcsolatomhoz kezd hasonulni, és sajnos ha megnemértettséggel szembesülök vagy távolságtartó ridegséggel, akkor úgy érzem az Isten is messzebb került a szívemtől és vele is elvesztettem a lelki kapcsolatot.. Tudom, hogy ez nem jól van így, hogy nem szabadna ekkora befolyása legyen a lelkivezető hozzámállásának, de sajnos mégis van és bár ezt immár felismertem, de nem tudom mit tehetnék ellene? Lelkiatya tanácsa nagyon sokat jelentene a tudatos továbblépésben, ezért ezúton is, előre is köszönöm.
Egyrészt természetes és elkerülhetetlen jelenség, hogy Istennel való kapcsolatunkat jelentősen befolyásolja az emberekkel való kapcsolatunk. Csak egy szívünk van, azzal szeretünk. Különösen is erős ez azoknál a személyeknél, akik Istenhöz segítenek minket, vagy legalábbis ezt várjuk tőlük. Ezért óriási felelőssége van a papoknak, Isten kiválasztott embereinek, küldötteinek, mert sokan rajtuk keresztül érzékelik - vagy éppen nem! - az Isten szeretetét. Ha jól értem, Önnek már hosszabb ideje él a kapcsolata a lelki vezetőjével. Ha úgy érzi, hogy jó tanácsokat ad, segíti Önt a lelki fejlődésben, akkor ezt a helyzetet úgy értékelje, úgy kezelje mint próbatételt, amely tovább erősíti a hitét. Tudatosan el kell választani az emberi érzelmeit az Isten iránti szeretetétől. Ez valójában más, mégsem ugyanaz a természetes emberi érzés, amely másokhoz köt. Szétválasztható, s egy bizonyos lelki érettség szintjén túl szét is kell választani. Én azt sejtem, hogy Önre most ez a lelki feladat vár. Törekedjék továbbra is erősen Isten felé, de tegye magát függetlenné a lelki vezető iránti érzelmeitől. Azt is el tudom képzelni, hogy a lelki vezetője részéről van ebben valami tudatosság is. Ezzel akarja Önt segíteni, hogy Istennel mélyebb szeretetkapcsolatra jusson. Ez már sokkal több, mint amikor érzelemmel szeretünk. Most, ebben a helyzetben nem baj, ha nem tudja a lelkiatyát azzal a szeretettel szeretni, mint korábban. Most nem ez a feladat, hanem az, hogy ebben a helyzetben is tovább erősítse az Istenhöz kötődését. Általában nem helyes, inkább kerülni kell a lelkivezetővel azt a témát, hogy milyen is a kapcsolat közöttünk. Ez most mégis kivétel lehet, tanácsolom, hogy beszélje meg vele ezt a kérdést. Kérdezzen rá, hogy jónak látja-e, hogy ezen ilyen módon dolgozzék, mint fentebb leírtam. Ha rábólint, akkor a legjobb úton van a további fejlődés útján. De az sem kizárt, hogy a lelkiatya úgy látja jobbnak, hogy váltsanak, illetve, hogy Ön váltson egy másik személyre. Ennek sok oka lehet, nem kell firtatni. Nem kell mélyebben belemenni, hogy akkor milyen is a kapcsolat közöttünk. Mondom, ezt mindig kerülni kell. De lehetséges, hogy a mostani helyzetnek ezt kell szülnie, hogy ne folytassák tovább ezt a közös munkát. Ha így van, ettől se riadjon meg, hisz ez is az Ön továbblépését fogja segíteni. Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik.
Krisztusban szeretett Lelkiatya! Az evangéliumban olvasni: Féljetek attól, akinek ? azonfelül, hogy megöl ? arra is hatalma van, hogy kárhozatra vessen. Kikre gondol itt Jézus? Hogyan ismerhetjük fel és kerülhetjük el az ilyen nagy veszélyt? Egyáltalán kinek van hatalma a kárhozatba vetni, ha Isten az Úr mindenek felett? Köszönve: Réka
Kedves Réka, ez valóban nem könnyű szöveg, nem könnyű az értelmezése. Mégis a legelterjedtebb, legvalószínűbb magyarázat az, hogy itt Jézus a helyes istenfélelemre utal. Vajon ki lehet más, aki a kárhozatra vethet, mint maga Isten? Az ördög nem tud oda juttatni. Nincs neki akkora hatalma. Ettől igazán nem kell tartanunk. Egyedül Isten ítéletének lehet eredménye az, ha valaki a kárhozatra jut. Ez, persze, ebben az összefüggésben igen félelmetes állítás. Talán ezért is teszi hozza nyomban Jézus az utána következőket: "Öt verebet ugye két fillérért adnak? Isten mégsem feledkezik meg egyről sem közülük. Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: sokkal értékesebbek vagytok ti akárhány verébnél." (Lk 12, 6-7) Tehát a szakasz valójában arról szól, hogy egyáltalán nem kell félnünk. Mert, ha valakitől félhetnénk, az egyedül Isten. Ám éppen ő az, aki a legnagyobb figyelemmel visel ránk gondot, s ki is mondja Jézus: "Ne féljetek tehát!"
Tisztelt Lelkiatya! Megdöbbenéssel vettem észre, hogy a "Dicsérjétek az Urat" című énekeskönyvben levő 8 hangú feltámadási prokimenek szövegei, amiket a Szent Liturgiában szoktunk énekelni, részben nem egyeznek meg azokkal a prokimen szövegekkel, amiket a Nyíregyházi Egyházmegye honlapján meg lehet hallgatni, pedig az énekeskönyv szövegeit, 2020-ban Kocsis Fülöp metropolita atya hagyta jóvá. Miért van ez így? Ezentúl én is úgy énekelhetem ezeket, ahogy szeretném? Ha van egy érsek által jóváhagyott szöveg, akkor miért nem ragaszkodunk hozzá? Várom válaszát.
Úgy tudom, hogy a 2020-ban kiadott Énekeskönyvben csak a helyesírási és hasonló nyilvánvaló hibákat javították, de a szövegén még nem változtattak a szerkesztők. Így a zsoltár szövegek, közöttük a prokimenek szövegei sem változtak. Tehát, ami a nyíregyházi egyházmegye honlapján található, az teljesen megfelel a kiadott Énekeskönyv szövegének. A hajdúdorogi egyházmegye honlapján viszont már az új fordítású Zsoltároskönyv versei találhatók meg kotta és hanganyag formájában, amely irányba folytatódik a liturgikus szövegek gondozásának iránya. Ezek azonban még nem jelentek meg imakönyv formájában. Tehát ez is, az is elfogadott szöveg, még nem véglegesült az új, még nem töröltetett el a régi.
Tisztelt lelkiatya! Azt tapasztalom hogy a közöségi felületeken de még a saját életközegembe is katolikus emberek feszülnek egymásnak hogy a jelenések könyvéből jól ismert fenevad jele mi lenne??? Sokan azt mondják hogy a covid oltás a fenevad jele mert az mrns beépül a DNS-be vagy valami ilyesmi tény hogy rengeteg oltáskárosult ember van.Van egy réteg aki azt mondja hogy majd a bör alá ültethető csip lessz a fenevad jele!!! Tisztelendő Úr segitsen nekem helyre rakni ezt a kényes témát Válaszát előre is köszönöm!!! Ildikó
Meg kell érteni, hogy a Jelenések könyve nem jövőbelátó, nem a jövő eseményeket megjósoló írás. Ez teljes félreértése volna a szent szövegnek. Jóllehet, a történelem során sokszor megtörtént már ez a tévedés. Például Krisztus után 1000 körül roppant mód fölerősödtek a végidőt jósló vélekedések, hiszen Krisztus ezer éves országát (20. fej.) nagyon kézenfekvő volt a történelmi korra értelmezni. Aztán, amikor megjelentek az első kereskedelmi jelkódok, talán a nyolcvanas évek felé, akkor is egyre-másra jelentek meg magyarázatok, hogy ezek azok a jelek, amelyek nélkül nem lehet sem eladni sem venni semmit (13,17). Aztán hozzászoktunk a digitális nyelvezethöz, mert valóban ma már minden terméken megtalálható ezt a vonalkód. Most a koronavírus kapcsán terjedtek el mindenféle elméletek, amelyek fölismerni vélik a Jelenések könyvében található leírások beteljesülését. A Jelenések könyve költői alkotás, amely rengeteg szimbólumot, összetett képet alkalmaz. Ezeket a legkevésbé sem szabad szó szerint értelmezni, mert bizonyosan félrevezetne minket. Azt elismerem, hogy a bőr alá ültetendő csip lehetősége valóban meglehetősen félelmetesnek tűnik, hogy minden módon számon leszünk tartva. Nem tudom, hogy ez meg fog-e történni. De ha igen, az sem a Jelenések könyvének a beteljesülése. Akkor egészen biztosan nem tudtak erről, és nem erre utalt a II. században élő szerző, még ha a Szentlélek sugallmazására írta is le a művét.
Kedves Lelkiatya ! Vajon mi altal jott be az Egyhazunkba ez a DJK - s rovidites ? Szereny meglatasom szerint ez nem a legjobb hogy kezdd el szlengesedni az Egyhazunk es ez altal eggyes atyak is . Ez meg a Romai katolikus egyhazban semm megy ! Ne roviditsuk le az Isten fianak szent nevet mert ez a nrv minden nev felett all ! Tanacsolnam hogy minden esetben irjuk ki Dicsoseg Jezus Krisztusnak . Legyen igy . Ammen !
Teljesen igaza van Önnek abban, hogy a "Dicsőség Jézus Krisztusnak!" három szó sokkal többet mond, mint a DJK három betűje. De talán abban a használóknak ad igazat, hogy nem írhatjuk mindenhová ezt a gyönyörű dicsőítést. Netán méltatlanságnak is kitehetnénk, ha ezt írnánk ki olyan felületekre, ahol itt-ott megjelenik a DJK. Valóban, a DJK egyfajta összekacsintás azzal, aki érti. Aki nem érti, annak nem mond semmit. S az is igaz, hogy ha ki is írjuk Jézus nevét, azok a személyek, akik nem ismerik őt, vagy félreismerik, nem hogy nem mond semmit, hanem esetleg ellenérzést válthat ki. Mondhatja valaki, hogy úgy kell neki, de nem ez volna a keresztény, igazi krisztusi megközelítés. Hiszen nem tudhatjuk, hogy kit milyen hatások érték, ha a jóságos Istenről, megváltó Krisztusunkról vagy a szent Anyaszentegyházról torz képei alakultak ki. Szóval valóban nem egyenértékű a DJK a kiírt teljes köszöntéssel, csak inkább egy emlékeztető, egy apró utalás, amely mégis megerősíthet. Én nem érzékeltem, hogy ennek a fiatalos megjelenésnek lett volna méltatlan következménye, hogy valakiben emiatt csökkénne a tisztelet Jézus iránt.
Tisztelt Lelkiatya! Tudom, hogy nem az emberek tisztje és feladata, hogy bárkit is "minősítsünk" pl. úgy, hogy az illető keresztény-e vagy sem. Mégis érdekelne engem, hogy Hamvas Bélát hova sorolhatjuk hit, vallás szempontjából? Nagyon szeretem olvasni az irodalmi műveit (pl. Babérligetkönyv). Elismerem azt is, hogy nagy tudású, nagy műveltségű, széleskörűen tájékozott volt és az életben minden nehézség ellenére Ember tudott maradni. A ránk hagyományozott műveit (irodalmi, filozófiai) becsülni kell, meg kell ismernünk. De vajon elmondhatjuk-e róla, hogy keresztény volt (hitt-e Krisztusban, mint egyetlen Megváltóban)? Vagy inkább a személyes hite is szinkretista volt, ahogyan a műveiről ez elmondható? Ha szinkretista, akkor hiába ír köteteket a kereszténységről...még az nem tesz senkit kereszténnyé hit szempontjából. Középút sincs e tekintetben, mert valaki vagy keresztény, vagy nem. Köszönettel: Ágnes
Kedves Ágnes! Be kell vallanom, hogy nem teljesen értek egyet a kérdésében megfogalmazott utolsó kijelentésével. Persze, értelmezés kérdése is. Ha a keresztséget a megkeresztelés tényével azonosítjuk, akkor valóban ketté választható az emberiség: megkereszteletekre és nem megkereszteltekre. De az esetek nagy többségében valakinek keresztény megítélése nem merül ki abban, hogy részesült-e ebben az első beavató szentségben vagy sem. Mindnyájan hol így, hol úgy viselkedünk. De még a gondolkodásunk is hol ilyen, hol olyan, nyugodtan mondhatjuk, hogy állandó változásban van. Nem ismerem kimerítő módon Hamvas Béla minden írását, hogy biztonsággal megállapíthassam, hogy a gondolati fejlődése milyen irányú. De az általam megismert írásai (jó néhány könyvét, írását olvastam) alapján az az érzésem, hogy a félelmetesen széleskörű tudása őt nem szinkretistává, hanem egyre mélyebben kereszténnyé tette. Igaz, vannak meghökkentő megfogalmazásai. De ezek is inkább elgondolkodtatóak, mint eleve elvetendők. A látása, a megfogalmazása sokkal összetettebb, semhogy ennek alapján egyik vagy másik kategóriába volna besorolható. Igen, meggyőződésem, hogy ő alapvetően keresztény, hiszen az életvitelében is az volt.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Azt szeretném kérdezni hogy görögkatolikus vagyok. Imádkozhatom Szent Ritához? Olvastam az életéről, sok szép imádságot találtam és vettem Szent Rita rózsafüzért is. Viszont azt látom hogy inkább a római katolikusok ismerik el Szentként. Köszönöm válaszát. Éva
Természetesen imádkozhat hozzá. Minden szenthöz imádkozhatunk, akár a katolikus egyház, akár az ortodox egyház avatta is szentté. Róluk azt tudjuk, hogy biztosan a mennyben vannak, közbenjárnak értünk. Sajnos, még nem teljes a két egyház között egymás szentjeinek az elismerése. De a görögkatolikusok mind a két egyház szentjeit tisztelik.
Kedves Lelkiatya! Olyan élethelyzetbe kerültem,hogy felmondásomat töltöm jelenlegi munkahelyemen. Álláskeresés közben kaptam egy ajánlatot vezetői pozícióba. Elmentem az interjúra,ami nagyon pozitív és jó hangulatú volt. A tulajdonossal (hölgy) nagyon sokat beszélgettünk, nemcsak a munkát illetően. Rátapintott pár belső tulajdonságomra,a túlérzékenységemre,hogy látja az önéletrajzomból,hogy keresem a helyem stb.,és azt is mondta mi nem véletlen találkoztunk,dolgunk van egymással. Én is így éreztem. Úgy váltunk el,péntekig gondolkodunk. Én a felelősség miatt,ő más jelentkező miatt. Közben voltam egy másik helyet is megnézni,de onnan rossz érzéssel jöttem el. Bementem egy templomba,térdre ereszkedtem,és sírva imádkoztam,kértem útmutatást az Úr Jézustól. Mikor kissé megnyugodtam,azt éreztem a vezetői út az én utam. Úgy gondoltam,ha igent mondok,az olyan lesz mint egy ?bástya?,hisz onnan nem menekülhetek el,a felelősség miatt. Mint egy biztosíték,hogy a helyemen vagyok. Feladat és kihívás,ami Krisztussal sikerülni fog. A templomból kilépve felhívtam a tulajdonost,aki azt mondta,ő is pont hívni akart. Elmondta,hogy a vezető mégis marad, visszamondta az új állását,de azon gondolkodott,hogyan segíthetne nekem,mert nem akar elengedni. Beosztotti állás kínált egy másik helyen. Azt mondta,meg kell erősödjek ahhoz,hogy jó vezető lehessek,és attól tartott,hogy lelkileg felemésztődöm vezetőként.( Lehet,hogy utánam kérdezett?) Csalódott voltam és becsapottnak éreztem magam. Azt is mondta, nem akarja,hogy azt higgyem nem tartja meg a szavát.(Hisz azt mondta korábban,én vagyok a befutó). Először megköszöntem,hogy időt szakított rám,és,hogy megértem a döntését. Kérte találkozzunk újra,nézzem meg a másik helyet. Vegyem egy lehetőségnek,ne utasítsam el,anélkül,hogy látnám és beszélnénk. Igent mondtam,de mégsem tudom mitévő legyek,hogyan nézzek a szemébe,hiszen a bizalom számomra nagyon fontos. Azt pedig végképp nem szeretném,hogy szánalomból kínáljon nekem munkát,úgy, hogy talán nincs is szüksége emberre. A mai világban,amelyben élünk,a munkaadók nem törődnek a munkavállalók lelkével. Hogyan látja Ön ezt,atyám? Ön mit tenne? Mit tenne az a Jézus,aki Önben van? Isten áldja!
Én úgy látom, hogy valóban ez az Ön útja, érdemes komolyan vennie ezt a lehetőséget. A leírása szerint olyan személlyel találkozott, akivel valóban érdemes tartania a kapcsolatot, még ha munkakapcsolat is az, de láthatóan az illető nagyon jó lelkű, segítőkész, s Ön kifejezetten rokonszenves neki. Ugyanakkor, nekem úgy tűnik, hogy szakmailag is igen jó a megítélése. Alighanem teljesen igaza van, amikor azt mondja: meg kell erősödnie ahhoz, hogy jó vezető lehessen, és attól tart, hogy most még lelkileg felemésztődne vezetőként ezen a helyen. Úgyhogy én is pontosan ugyanezt tanácsolom Önnek: vegye lehetőségnek és ne utasítsa el anélkül, hogy alaposan meg nem vizsgálná, újra át nem imádkozná a döntést. Szerintem Isten így hallgatta meg az Ön kérését, amikor útmutatást kért. Ne torpanjon meg ezen az úton, ha nem minden részlete úgy alakul, ahogyan Ön szeretné vagy elgondolná! Hogy mit tenne Jézus? Ezt nem könnyű megfogalmazni. De biztosan nagy ráhagyatkozással, Istenben bízva hozna döntést, hiszen földi életében is mindig ezt tette.
Kedves Lelkiatya! Ahogy nézegettem a 22+ zarándokpólókat évről-évre,szembetűnt valami.. Kezdetben szerepelt rajta a Máriapócsi kegytemplomunk és hátul a választott bibliai idézet az ujjain ICXC NIKA, zarándok kép, aztán eltűnt a bibliai idézet, a templomsziluettje kicsiben hátra került, s az idein már se templom, se idézet. Nem szeretnék ítélkezni, csak mégis jelezni, hogy ezen az irányon el lehet gondolkodni, vajon mit mutat, mit képvisel és mire vezet 1-1 arculatváltás?? Atya szerint jó ez így?
Bocsánat, hogy csak ilyen megkésve válaszolok a föltett kérdésére. Úgy tudom, hogy ezeknek a zarándoklatoknak a fő gondolatát, arculatát közösen dolgozzák ki a munkatársak, atyák és világiak közösen. Én egyáltalán nem érzékelek sem arculat-, sem irányváltást ezen a téren. Illetve inkább azt érzékelem - amennyire belelátok - hogy egyre több imádság van ezeken az ifjúsági rendezvényeken. Szerintem jó 20 évvel ezelőtt a fiatalok azt sem nagyon tudták, hogy mi az az imaóra, nagyon kevesen ismerték a hétköznapi zsolozsmákat. Most meg az ifjúsági zarándoklatokon egyre nagyobb számban vesznek részt még azokon a zsolozsmákon is, amelyek nem kötelezőek. Én inkább ezt a jelenséget látom, ezt az irányt értékelem.
Kedves Lelkiatya! Jézus azt mondta, hogy nem fogjuk tudni a második eljövetelének időpontját, még ő maga sem tudja, csak az Atya tudja egyedül. Mondta viszont azt is, hogy bizonyos jelek lesznek, amikből következtetni lehet rá. Úgy olvastam, a Bibliában is más helyeken is, hogy végidőkben jön majd az Antikrisztus, felépül a jeruzsálemi templom, a harmadik és más jelek is lesznek. Érdekel a téma, szerintem a keresztények között ezzel nem vagyok egyedül és követem a híreket. A héten megérkezett Izraelbe 5 vörös tehén, ami a zsidóknak azért nagyon fontos, mert ezeknek az állatoknak a vére kell majd ahhoz, hogy a templomi szertartások újrainduljanak. Még csak 5-8 hónaposak a tehenek és két év 1 nap idősnek kell lenniük a szertartáshoz, de a hírek szerint nagy rá az esély, hogy egyikük megfelelő lesz. Templom nincsen, de egyre többen támogatják azt is, hogy legyen templom, épüljön meg. Nem vagyok zsidó, keresztény vagyok, így engem a kereszténység szempontjából érdekel, hogy ez, amit leírtam, utalhat-e arra, hogy nemsokára visszajön Jézus? Ha lesz templom, templomi szertartás, Antikrisztus, akkor ebből következik, hogy ezek közelebb hozzák Jézus eljövetelét. Bár azt mondta Jézus, nem tudhatjuk mikor jön, de ezek a történések látszólag arra utalnak. A zsidó papok is ki vannak már képezve a jeruzsálemi templom szertartásainak megtartására, sok tárgyi eszköz rendelkezésre áll, kivéve a frigyládát. A keresztények egy része azt mondja, hogy ezek bizony arra utalnak, hogy Jézus eljövetele egyre közelebb van. Másfél év múlva a vörös tehenek lesznek abban a korban, hogy szertartásra felhasználhatóak legyenek. Közben a tel-avivi repülőtérről vonatot terveznek a templomhoz és ez a vasúti bővítés, még a templom nélkül, de már 2023-ban elkezdődik. Jézus úgy jön el mint a tolvaj, váratlanul és titokzatosan de ha mindez azt jelenti, hogy viszonylag közel kerültünk ahhoz, hogy visszajöjjön, akkor jó ha az ember felkészül lelkileg és még azt az időt használja ki az Úr szolgálatára, ami még megadatik a földön. Ha 10 év múlva találkozok vele és ezt gyaníthatom, van rá esély, hogy akkortájt fog ez történni, akkor az azért nem ugyanaz mint úgy élni az életem, hogy lehet csak 20 év múlva, lehet 50 év múlva vagy lehet nem is az én életemben lesz az eljövetele. Nem akarok ellent mondani annak, amit Jézus mondott és követelni magamnak olyan tudást amit az Atya nem nekem szán, de ha azt számítjuk, hogy mennyi idő múlva lesz felhasználható, szertartásra készen a vörös tehén, mennyi idő lehet megépíteni a templomot, nagyjából mikor kezdik építeni, akkor abból már gyaníthatunk valamit. Izraelben ráadásul választások is lesznek nemsokára, talán ez is befolyásolhatja a folyamatot. Arról mindenféle vélemények vannak, hogy az Úr elragadja-e a híveit a második eljövetele előtt vagy sem. Sokak szerint igen, valaki szerint nem, néhányak szerint a "nagy nyomorúság" előtt közvetlenül, valaki szerint meg a "nagy nyomorúság" közepén. Hol lehet az igazság? Mi igaz? Az Atya nem akarta, hogy tudjuk mikor fognak megtörténni ezek az események, de Jézus is azt mondta, hogy a jelekből sejthetjük, tehát akkor valamennyire biztosan lehet gyanítani. Nagyon rossz ha ez engem foglalkoztat? Jézus nem beszélt volna jelekről, ha nem szabadna figyelni a jeleket. Nem úgy foglalkoztat, hogy túlzásba viszem hanem csak olyan szinten, hogy ha valami történik és elvileg jelent valamit, tényleg közelebb visz a második eljövetelhez, akkor szeretnék tudni róla. A keresztények egy része kifejezetten örül ha ilyen híreket olvas többek között a vörös tehenek érkezéséről vagy valamilyen beteljesülő próféciát, mert úgy fogják fel, hogy nemsokára jön Jézus. Jó is lenne, rám is férne, hogy képben legyek ezzel, mert annyi bizonytalanság van az életemben főleg az utóbbi pár hónapban és jó lenne ha valami adna bizonyosságot és Jézus második eljövetele, ennek a sejtése, az erre való felkészülés nagyon sokat segítene nekem és nagyon meg is könnyebbülnék ha közel lenne ez az eljövetel, mert ahogy erősödik a hitem és a szeretetem Jézus Krisztus iránt, úgy szembesülök egyre több problémával, próbatétellel, döntéskényszerrel, saját magam átalakulok teljesen és ezzel teljesen egyedül vagyok a családban, rokonságban, ismeretségi körben és egyedül cipelem ezt a nagy terhet szóval ha tudhatnám, hogy Jézus pár év múlva magával ragad a mennybe az elragadtatáskor vagy 7-10 év múlva visszajön miután uralkodott az Antikrisztus, akkor legalább azt érezhetném, hogy már csak kis ideig kell kitartanom és utána megszabadulok sok szenvedéstől. Könnyebb úgy kibírni valamit ha tudom, hogy meddig kell kibírnom, ha pedig fogalmam sincs meddig tart, akkor sokkal nehezebb.
Válaszom legfontosabb részével kezdem. A hétköznapi életünk szempontjából teljesen mindegy, hogy mikor jön el Jézus, holnap, egy hónap múlva, néhány év vagy még néhány száz év után. Az életem, a tetteim nem függhetnek ettől. Úgy kell élnem, hogy akár holnap is eljöhetne újra. Mit teszek másként, ha tudom, hogy 2 év múlva jön el, vagy csak 200 év múlva? Netán több bűnt megengedek magamnak? Lazábbra veszem a készülődést az eljövetelre? Kihasználom még az élet örömeit? Minden bizonnyal Jézus azért hagyta teljesen nyitva ezt a kérdést, hogy úgy éljünk, hogy bármikor megérkezhet. Abban igaza van, hogy könnyebb úgy kibírni valamit, ha látjuk a végét. De az életet nem kibírni kell, hanem élni, élvezni, jóra fölhasználni. Ez a feladatunk, erre kaptuk. Ha Jézus 2 év múlva jön el, Önnek akkor is lehet menni szabadságra, vagy kirándulni vagy szórakozni. Természetesen mindig Isten akaratának megfelelően. De ha száz év múlva jön is el, akkor is mindig készen kell lennie a segítségre, mások szolgálatára. Ami az érkező teheneket illeti, azokról én nem tudok semmit. Nem tudom, milyen híradás beszél erről, de azt tudhatjuk, hogy egyáltalán nem bizonyos, hogy ez a hír a tehenekről igaz. (Honnan hozták az öt vörös tehenet?) De ha történetesen érkezett is néhány vörös színű tehén Jeruzsálembe, ez nem jelent semmit. Az áldozatbemutatás szempontjából elenyésző jelentőségű. A Számok könyvének 19. fejezetében olvashatunk erről, ahol elég pontosan le van írva, hogy a vörös tehén elégetett tetemének hamva hogyan szolgál majd tisztítóvíznek azokra az esetekre, amikor valaki rituális értelemben tisztátalanná vált. De valójában ennek a rituálének sincs szoros értelemben köze a templomhoz. Arról sem szól a Jelenések könyve, hogy Krisztus második eljövetelének előzménye az lesz, hogy újra felépül a jeruzsálemi templom. Ezek tehát csak találgatások, amelyekre igazán nem szabad építeni a keresztény életünket. Krisztus itt van közöttünk, bennünk, ennek megfelelően kell élnünk. Ennél közelebb nem lesz sohasem. A második eljövetel a világ végét fogja jelenteni. De nem arra kell készülnünk, hanem mindig a jelenben kell élnünk. A jelenben Krisztussal.
Tisztelt lelki atya. A házassággal kapcsolatban kérdeznék. Van egy fiatal hölgy Krisztina aki élettársi kapcsolatba élt egy férfival,( született egy kislánya)de már nem él azzal a férfival- mert szenvedett párkapcsolatban barátja bántalmazta, fizikailag is. Megismert Krisztina egy másik férfit munkahelyén szerelmes lett és össze költöztek, boldogok együtt és Krisztina esküvőt szeretne. Lehetséges e polgári és egyházi esküvő létrejöjjön ilyen esetben?
Ha Krisztina nem kötött egyházi házasságot, akkor szabad állapotú. Köthet polgári és egyházi házasságot. Azonban nagyon jól gondolja meg ezt a lépést. Nagyon nagy kár, hogy ilyen hamar összeköltöztek. Ezzel elestek egy izgalmas és nagyon fontos szakasztól, amikor saját életkörükből kiindulva ismerkednek a másikkal. Talán ellentmondásnak hangzik, hogy jobban megismerik egymást, ha nem egy fedél alatt vannak. Persze, sok hétköznapi szokást így hamarabb meglátnak, megismernek a másikból, de az ember személyisége ennél sokkal több. Az nem bontódik ki egyszerűen így, az összeköltözés eredményeként. No, de a kérdés nem erre vonatkozott, csak ennek kapcsán fontosnak tartottam elmondani. Alaposan gondolja meg, tehát Krisztina, hogy immár a gyermekével belép-e ebbe a házasságba, amelyet már nem hagyhat el, akárhogyan sikerült is a választás. De ha meggondolta, és úgy találja, hogy Isten is áldását akarja adni erre a házasságra, akkor kérjék is tőle!
    ... 141 142 143 144 145 
146
  147 148 149 150 151 ...