Tisztelt Lelkiatya!
Ön mit gondol arról, hogy a világ próbál keresztényekkel is elfogadtatni olyan dolgokat, mint például a pornó? Én többször is megkaptam, hogy nem normális, hogy ezt kérem a páromtól, hogy ne nézzen. Ön szerint miért lett ez ennyire elfogadott, természetes? És egy keresztény hogyan tudná ezt kezelni, azon kívül, hogy elzárkózik tőle?
Válaszát előre is köszönöm!
Sajnos valóban rettentően elharapódzott ez a veszedelmes, lelki pestis. Ugyanis ma már nagyon könnyen hozzáférhetővé vált. Sőt, a terjesztői is agyafúrt megoldásokkal kínálják föl oly módon, hogy az ember szinte észre sem veszi, hogy a csapdájukba került. Ezen kívül nagyon sok esetben már függés is kialakult, s ilyenkor nincs foganatja semmilyen érvelésnek. Mint az alkoholnál vagy a cigarettánál. Sok házaspár szenved ettől, hogy a férfi gyakorlatilag függővé vált, s még ha akarná sem tudja abbahagyni, s egyszerűen nem érzékeli, hogy ez mennyire megalázó a párja számára. A pornó kezelésének egyetlen módja, hogy az ember teljesen és végérvényesen elzárkózik tőle, egyszerűen nem hagyja, hogy bekússzon az életébe, gondolataiba. Ehhöz nagyon tudatos elszántság kell. A legtöbb esetben ez erőst hiányzik, legföljebb addig jutnak el, hogy tényleg nem túl jó dolog ez, de a veszedelmességét nem ismerik föl, ezért az elzárkózás sem tud határozott lenni.
A párkapcsolatban erről sokat kell beszélni, de mindenképp harag, vádaskodás nélkül. Még ha nehéznek tűnik is. De akkor van esélye, hogy lesz némi foganatja az ilyen jellegű erőfeszítéseknek. Semmiképp se adja föl. Nagyon kérje Istent a férje gyógyulásáért, és árgus szemekkel figyelje ki azt a helyzetet, amikor erről a párjával érdemben lehet majd beszélgetni.
Csókolom pap bácsi, azt szeretném kérdezni hogy a Percy Jakson könyvekben olvastam olyan emberekről akik egyik szülője Isten volt a másik pedig ember, fél Istennek hívták őket. Jézus is fél Isten volt?
Nem, Jézus nem félisten volt. Ahogy a hitvallásban is mondjuk: ...valóságos Isten és valóságos ember" volt Jézus. Ez nagyon fontos hitigazság, hogy Jézus ugyanúgy Isten, mint az Atya és a Lélek, és ugyanúgy ember, mint Mária, vagy a pápák, vagy Ön vagy én. Jézus tehát valóságos Isten és valóságos ember. Ha bármiben fél volna, akkor már nem volna mindkettő teljesen.
Kedves Lelkiatya!
Hogy kell értelmezni V. Piusz pápa Quo Primum kezdetű bullájának alábbi részletét? Hogyan tudta azt a pápa elrendelni, hogy az általa kiadott Missalét "mindörökre" használatban lehessen? A misekánon szerkezete nem tűnik dogmatikai kérdésnek, így egészen furcsa számomra, hogy ezt V. Piusz megreformálhatatlan rendeletnek tekinti. Ha így lenne, akkor Ferenc pápa nem tudta volna kiadni a Traditionis Custodes kezdetű motu proprióját.
Válaszát előre is köszönöm!
"[A]postoli hatalmunk erejénél fogva engedélyezzük és mindörökre megengedjük, hogy a szentmise bármely szentegyházban történő énekléséhez, vagy mondásához teljesen ezt a Misekönyvet követhessék ezentúl, és a lelkiismeret minden aggálya nélkül, vagy bármilyen büntetésnek, ítéletnek vagy cenzúrának való kiszolgáltatottság félelme nélkül, szabadon és törvényesen. Sem az elöljárók, sem az adminisztrátorok, kanonokok, káplánok és más világi vagy szerzetespapok, semmilyen jogcímen nem kényszeríthetők arra, hogy másként mutassák be a szentmisét, mint ahogyan azt mi megparancsoltuk.
Ugyanígy kihirdetjük és elrendeljük, hogy senki nem kényszeríthető vagy erőszakolható ennek a Misekönyvnek a megváltoztatására, és hogy ezen dokumentum nem vonható vissza és nem módosítható, hanem mindörökké érvényes marad, és megőrzi teljes érvényét a megelőző apostoli alkotmányok és határozatok ellenére; éppígy bármely részleges vagy egyetemleges zsinat általános vagy sajátos alkotmánya vagy rendelete ellenére; valamint a már említett szentegyházak régi és emberemlékezetet meghaladó rendelkezések szerint végzett gyakorlata és szokása ellenére is, kivéve, amennyiben ez utóbbiak kétszáz évnél régebbiek."
Sajnos nem értek sem az egyháztörténelemhöz sem az egyházjoghoz. Egyszerű ember lévén annyit tudok erre mondani, hogy V. Piusz pápának ezen rendelkezése máig érvényben van, és logikus értelmezés szerint valóban érvényben is marad mindörökre. Ugyanis vajmi kis esélye van annak, hogy az Egyházunk akkorát változzon, hogy egyszer majd kényszeríthető vagy megerőszakolhatóvá váljék az említett misekönyv megváltoztatása. Ilyet igazán nem tudok elképzelni. Hogy más rendelet keletkezzék, hogy a Missalé szövegét megváltoztassák, az, persze, lehetséges, no de nem kényszerítés és megerőszakolás útján, az egészen biztos. Szerintem ezért lehetett a pápai rendelkezés szövegének szerzője ennyire magabiztos. Joggal láthatta örökérvényűnek, hogy ilyen kényszerítés és megerőszakolás soha nem lesz az Egyházban.
Ha viszont nem jól értettem a szöveget, vagy félreértettem az Ön kérdését, akkor bocsánatot kérek. Valószínű, nem is kellett volna semmit sem írnom erre a kérdésre, hiszen nem lelki természetű dologként esélyem sincs arra, hogy megfelelő választ adhassak. Ezért bocsánatát kérem.
Kedves Lelkiatya! Miért üdvözülünk azonnal ha vértanú halált halunk?
Örökéletünk sorsa az utolsó pillanatban dől el. Ezt nagyon fontos tudatosítanunk magunkban, hogy a végső döntésünk határozza meg az örökéletünket. Illetve a mindenható és végtelen irgalmas Úr a végső döntésünket teljesíti. Ha Vele akarunk élni, akkor határtalan szeretettel magához fogad, ha nélküle, akkor határtalan szomorúsággal - ha rávetíthetjük ezt a nagyon emberi érzést - enged el a kárhozatba. A legutolsó pillanatot egész életünkön át készítjük elő. Egy jó mondás világítja ezt meg: amerre dől a fa, amíg él, kivágásakor is arra fog dőlni. Persze, ehhöz hozzátehetjük, hogy sok példát ismerünk, amikor az utolsó pillanatban hatalmas kegyelmet kap az elköltöző lélek a megtérésre. Sok ilyen vértanú van, aki életében pogány módon élt, de az utolsó pillanatban fölismerte Jézus szeretetét, és vállalta érte a vértanúhalált. Nyilván ezeknél a személyeknél Isten látja belső világukat, s tudja, hogy élni is fognak ezzel a végső nagy kegyelemmel.
Akinek az utolsó tette az Isten melletti elköteleződés, annál biztosra vehetjük, hogy Isten azonnal magához is fogadja. Nem vizsgálgatja korábbi tetteit, nem mérlegeli a súlyosbító körülményeket. Örül, hogy valaki hozzá akar tartozni, hogy valakit magához fogadhat. Ezért lehetünk biztosak abban, hogy aki vértanúságban az életét odaadja Jézusnak, annak Jézus azon nyomban örökéletet ad.
Tisztelt Lelkiatya!
Ha nem vesz körül külső csönd (forgalmas helyen lakom), akkor hogyan végezhetem a Jézus-imát? Hogyan tudnék a zajban is eljutni a szívemben élő Krisztusig?
Hangosan, félhangosan mondva. Nyilván nem úgy, hogy ezzel magára vonja mások figyelmét, mégis saját magának hallható módon. És szép lassan. Van, akinek a gyors mondás tűnik jobbnak. De forgalmas közegben a gyors mondás inkább felzaklatja az embert.
Ugyanakkor kell, hogy legyen az Ön számára is csöndes hely, esetleg fölkeléskor hajnalban vagy késő este felé. Ha megteheti, érdemes este hamarabb lefeküdni, és hajnalban rászánni időt az imádságra, majd visszafeküdni még az éjjel hátralevő részét tovább aludni. Van, akinek ez is jól alkalmazható, de van akinél nem. Kísérletezze ki saját magának, melyik a leghatékonyabb. Miközben ezen iparkodik, valójában ez is imádság, Isten felé törekvés.
D.J.K.! Kedves lelkiatya! Kérdésem, hogy ha egy görögkatolikus csalad elköltözött egy másik megyébe, az ő estükben van-e lehetőség az ottani parkiára átiratkozni, hogy ott fizessék az adót az egyháznak, abba a görögkatolikus egyházközségbe tartozzanak.
Ó, bárcsak sok ilyen kérdést kapnánk! Nem az adó miatt, hanem, hogy el ne vesszenek a görögkatolikusaink. Igen, természetesen van lehetőség erre. Sőt, mondhatni, keresztény kötelességünk is megkeresni egyházunk közösségét, hogy Istennel való kapcsolatunkat továbbra is erősíteni tudjuk.
Ha ír nekem külön a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu címre, akkor közvetlenül is össze tudom kötni Önöket az új parókussal.
De van egy érdekes térképünk is a honlapon, az ADATTÁR rovaton belül a TELEPÜLÉSJEGYZÉK oldal. Itt bárki rákattintva a keresett településre megtalálhatja, hogy az melyik parókiához tartozik. De úgy is rá lehet keresni, hogy beírja a települést, amely aztán kiadja a vonatkozó parókia nevét. Arra kattintva pedig minden szükséges adatot (parókus nevét, címét, elérhetőségét, stb.) megkaphat.
https://hd.gorogkatolikus.hu/adattar-telepulesjegyzek
Kedves lelkiatya kérem imádkozzon értem, kedden rögenre és szájsebészetre kell mennem 4 gyulladt fog miatt, a fogorvos küldött tovább mert nem tud segíteni. Nagyon félek tőle, még sosem voltam ilyen helyen, de most már a fájdalom nagyobb mint a félelmem.
Tehát akkor még két nap. Javaslom, hogy ajánlja föl ezt a szenvedését valakiért, valakikért, vagy egyszerűen csak magyar hazánkért vagy egyházért. Akkor nem vész kárba ez a szenvedés. De természetesen a tanácsaim mellett imádkozom is Önért.
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy mennyire számít halálos bűnnek az óvszer használata házasságban? Köszönöm.
A legfőbb érték, amit védeni akarunk: a szentségi házasság, s nem valamilyen módszer. A házaspároknak a szentségi házasság legyen a fontos, annak minden dimenziójával. A szeretet komplex, s műveljék komplexen: legyen benne testi gyöngédség, szellemi-kulturális kapcsolat, spiritualitás. Isten a teljes embert áldja meg a házasságkötésben. Igyekezzenek a házasok élethossziglan minden szálon erősíteni a szeretet, hiszen sok szálat megtépáznak a külső és belső kísértések. Ebben van helye a kulturált, játékos, gyöngéd szexualitásnak is. Az egyház nem a módszerekről akar beszélni, hanem a házasság szentségéről.
Ha módszerről van szó, akkor az abortív módszerek kerülésére hívja föl elsősorban a figyelmet. A nem abortív következményekkel járó módszereket a tanítóhivatal sehol sem nevezi halálos bűnnek. A halálos bűnhöz tudatos gonosz szándék, súlyos tett és súlyos következmények kellenek, s csak mindhárom együttes jelenléte okoz halálos bűnt. Sokszor hangsúlyozom, hogy halálos bűnt nem is olyan könnyű elkövetni.
Az egyház a hivatalos tanításaiban a természetes módszert ajánlja. Ám, ha megfelelően súlyos okból a házasfelek lelkiismeretük alapján más (nem abortív) eszközt alkalmaznak, nem terheli őket a súlyos bűn vádja. Mindenesetre javasolt a személyes élethelyzetet egy jó lelkivezetővel átbeszélni.
Tisztelt Lelkiatya!
Római katolikus hívőként kérdeznék:
Mi a módja annak, hogy valaki római katolikusból görög katolikussá váljon?
A családomban apai ágon nagyszüleimtől évszázadokra visszamenőleg mindenki görög katolikus, minden generációban volt görög katolikus pap. A történelem viharai azonban minket sem kíméltek, így édesapám már nem Kárpátalján született, a görög helyett a római egyház tagja.
Engem is római katolikusnak kereszteltek, de már régóta gondolkozom azon, hogy a felmenőim iránti tisztelet jeléül "visszatérek" a görög katolikus hithez.
Hogyan lehetséges ez?
Előre is köszönöm válaszát!
András
Amikor ez indokolt, s úgy látom, az Ön esetében lehet megfelelő okot találni erre, akkor megvan a maga egyházjogi útja a rítusváltásnak. Általában nem szoktuk javasolni, mert nincs rá igazán szükség, hiszen az ember nyugodtan megélheti a hitét a másik rítusban is, akár családi akár egyéb okok miatt. Nos, ha mégis indokolt esetről van szó, akkor az illető hívőnek írásbeli kérelemmel kell fordulnia a saját megyéspüspökéhöz, amelyben leírja a rítusváltási kérelmét, természetesen melléírva az indokokat is. Ha ezek alapján a megyéspüspök megadja az engedélyt, akkor annak birtokában újabb engedélyt kér a befogadó püspöknek címezve, amelyben mellékeli az elengedő püspök jóváhagyó írását. Ha a befogadó püspök jóváhagyását is megkapta, akkor a lakóhelyén illetékes parókusnak/plébánosnak és még két tanúnak a jelenlétében kell igazolnia ezt a szándékát, amelyet a parókus/plébános sorszám nélkül bejegyez a keresztelendők anyakönyvébe.
Tisztelt Lelkiatya!
Az elmúlt időben felismertem, hogy számomra a kitartást az imában a közösség adja. Mikor imádkozók között vagyok egész könnyedséggel lépek be az imába és maradok meg benne Isten kegyelméből, de amint egy magamra maradok az imában otthon, mintha fokozatosan elidegenednék, s minta a lelkem is az éltető ima nélkül fokozatosan kiszáradna. Ez gyengeség, s mostanra tudatosult bennem, de tehetetlennek érzem magam. Ez a folyamat már többször megismétlődött. Sajnos imaközösséget sem lelek. Egy ideig segített a tudat, hogy távol vannak imádkozó testvéreim, de ma már az sem. Egykedvű közöny nyomaszt. Kérem segítsen! Isten áldja meg a törekvéséért. Gyöngyvér
Kedves Gyöngyvér!
Ez egyáltalán nem ismeretlen jelenség. Ez az ima küzdelmének az ideje. Az megerősítő tapasztalat, hogy közösségben jobban tud imádkozni, de mindenképpen azt tanácsolom, hogy ezzel ne elégedjék meg. Ne azzal akarja az imaéletét fejleszteni, hogy többet jár el közösségi imákra. Mert most nem erre van Önnek szüksége. Természetesen továbbra is imádkozzék együtt más testvérekkel, lehetőleg templomban, zsolozsmába vagy más hiteles közösségi imába becsatlakozva. De most jobban az egyéni imáját kell fejlesztenie. Hogyan? Egész egyszerűen a kitartással. Ne bátortalanítsa, ne kedvetlenítse el, ha most hosszabb ideje már nem megy úgy, mint régen, vagy mint szeretné. Ha kitart ebben a szakaszban, nagyon szép megerősítést fog megélni. Folytassa nyugodtan az egyéni ima küzdelmét. Azzal a biztos tudattal, hogy ez éppen olyan kedves az Úrnak, mint ha szárnyaló szívvel tudna imádkozni. Sőt! Ezt a nyomasztó egykedvűséget az Ön kitartása, hűsége, állhatatossága fogja áttörni, semmi más. Lehet, hogy ez nem túl vigasztaló, de valójában azért az, mert ide már az imában fejlett személyek jutnak el. Ne csüggedjék, tehát! Az eddig átélt kegyelmi ajándékok továbbra is hatnak, csak most búvópatak szerűen eltűntek a szeme elől.
Kedves Lelkiatya!
Nem választ várok, csak azért írtam, hogy valakinek elmondhassam a tehetetlenségemet, a bánatomat. Tudom, úgyis azt írná a Lelkiatya, hogy az Isten mindenkit szeret. Mindig vannak kivételek. Én azt érzem, hogy nem bírom elviselni azt a bánatot, elhagyatottságot, amit élnem kell.
Mindig hittem, bíztam az Isten könyörületében, gondviselésében, segítségében. E helyett minden egyre rosszabb lett.
Nincs nyomorultabb, Istentől elhagyatottabb tőlem a földön.
Engem nem segít az Isten. Ha nem segít, akkor minek éljek? A magam erejéből úgysem vagyok képes semmit tenni.
Nem bírom elviselni azt a bánatot, amit az Isten rám rakott, és napról napra azt az érzést, hogy nem segít.
Nem akarok élni! Nincs is miért.
Kedves Testvérem!
Bár azt írja, nem vár választ, de egy kiigazítást mégis tennem kell. NINCS KIVÉTEL! Miért is lenne? Mire föl lenne? Miért fosztana meg Isten bárkit is a szeretetétől? Mi késztetné rá? Ez teljesen illogikus! Olyan, persze, van, amit ír, hogy az ember úgy érzi, hogy őt nem szereti Isten. Igen, ilyen van. Csak ez félreérzés. Mert a valóságban ilyen nincs. Azért fontos tudatosítanunk a béke idején, hogy Isten minden körülmények között mindenkit szeret, hogy a háborúság, a kegyetlen fájdalom idején is ebből tudjon meríteni. Nem tudom, mit kellett Önnek átélnie, egészen bizonyosan nagyon súlyos csapást, netán csapások sokaságát. De meg fogja látni idővel, hogy valahogyan ezek mégis az életének a részévé válnak, valamit ezen keresztül is adni akar Önnek az Úr. Most semmi mást nem tudok tanácsolni, mint azt, hogy várjon. Mint a lövészárokban a katona. A csatát már megnyertük, attól nem kell tartania, de lehet, hogy lesz még újabb támadás, ezt nem tudhatjuk. Vagy lehet, hogy még szűkölködni kell ebben a veremben. De kibírjuk. Egyszer kijöhetünk belőle, fölegyenesedhetünk, fölemelhetjük a fejünket. REméljük, minél hamarabb. Tudjon róla, biztos forrásból tudom, hogy a háborút már megnyertük! Addig pedig ki kell bírnunk ezt a mostani szenvedést. Ehhöz erőt is a Mindenhatótól kérjen! Főként azért imádkozom, hogy ezt minél hamarabb megláthassa, el tudja hinni, hogy valóban így van.
TIsztelt Lelkiatya!
Ezt több helyen kérdeztem márt és több különböző választ kaptam. Áldozni ugye csak akkor lehet ha nem követtünk el halálos bűnt legutóbbi gyónásunk óta. Az a kérdésem, hogy az önkielégítés halálos bűn-e?
Elsősorban a szándék, nem pedig a cselekedet fajtája teszi a bűnt annyira súlyossá, hogy azt mondjuk rá, az halálos bűn. Az önkielégítés nehezen tud halálos bűn lenni. Többnyire nagy vívódás előzi meg, az ember küzd ellene, de aztán legyűri a testi kívánság a gyenge akaratot. Ez semmiképp sem halálos bűn. Még akkor is, ha tudja az ember, hogy amit tesz, azt egyáltalán nem kellene. Akkor a harmadik szelet torta, vagy akár egy szál cigaretta elszívása is halálos bűn volna, hiszen legtöbbször tudja az ember, hogy ezt nem kellene, de az akarat gyenge, hogy a belátást valóban kövesse is.
Igen, a morális azt mondja, hogy halálos bűn esetén mindenképpen gyónni kell, s csak utána lehet áldozni. De ezt azért tanítja így az egyház, hogy elkerülje a közömbösséget. Nem azért, hogy távol tartsa a bűnöst a szent Eucharisztiától. Hiszen az a leghatékonyabb gyógyszer. A lelki életre törekvő ember minden esetben menjen áldozni, amikor részt vesz a Szent Liturgián / szentmisén. Nem látok olyan okot, ami miatt távol kellene maradnia - hacsak nem életállapota miatt, t.i. nem rendezhető második házasságában él. Éljen tehát bátran és bizalommal az Eucharisztiával. Ne legyen olyan szentmise / Szent Liturgia, hogy nem áldozik azon!
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Keleti keresztény rádió állomás lessz e vajon valaha Magyarorszagon ! Szerintem nagyon nagy hasznára válna a lelkeknek! Kénne ez a többlet mivel a legtobb varosban nagyrészt csak Vasárnap van Szent Liturgia!
Én sokszor mondom magamban! Bár csak Debreceni vagy Nyiregyhazi lennék...de jó nekik ! Nyitva vannak a Görög katolikus Templomaik!
Attól tartok, a keleti rádióállomás létrehozása még messze van. Elsősorban anyagi okok miatt. Viszont, amit a rádió tud közvetíteni, annál már többet nyújtanak a templomi közvetítéseink. A székesegyházakból a Szent Liturgiákon túl minden este követhető a vecsernye (Hajdúdorog helyett a máriapócsi templomból), és olykor az utrenyék is. Egyelőre ezzel kell beérnünk, illetve ezzel érdemes élnünk.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy lehet a gőgöt legyőzni? Szeretnék szelíd és alázatos szívű lenni... Mit tegyek?
Elsősorban imádkozzék ezért. Minden nap kérje Istentől ezt az ajándékot. Ha ebben kitartó, meg fogja Önnek adni. Ez egészen biztos. De mit tegyen még érte? Gyakorolja az alázatot! Az alázat az, hogy hagyom a másiknak, hogy olyan legyen, amilyen, nem akarom megváltoztatni. (Ez nem a gyermeknevelésre vonatkozik, hanem egymás elfogadására!) Ha ezt kitartóan gyakorolja, nagyon érdekes, izgalmas tapasztalatai lesznek. Persze, hozzáteszem, olyan szelíd és alázatos szívű, amilyen szeretne lenni, majd csak odaát lesz.
DJK!
Ha egy dolgozónak protekciója van, bármikor kirugathatja a kollégáját állandó kontroll és árulkodás után?
Nem tudom feldolgozni.
A világunkban számtalan igazságtalanság van. Meg kell tanulnunk ezzel együtt élni. Ezt a rossz helyzetet nem azzal tudjuk orvosolni, hogy megpróbáljuk megszüntetni ezeket az igazságtalanságokat. Mintha homokszemekként akarnánk elhordani a sivatagot. Ha ilyen látok, imádkozzam ezekért az emberekért! Elsősorban azért, aki az igazságtalanságot elköveti. Hisz az ilyen nagyon rászorul Isten kegyelmére. De persze, azért is, akit igazságtalanság, bántalmazás ért. Nyilván neki is isteni támaszra van leginkább szüksége. Alakítsam ki ezt magamban, hogy ha bármi rosszat, igazságtalanságot, kegyetlenséget látok, akkor imádkozom elsősorban az elkövetőért, másodsorban pedig az áldozatért. Nagyon szép eredményeket tudunk így kiimádkozni, ha nem a hiábavaló méltatlankodásra pazaroljuk a lelki energiáinkat.
