Kedves Lelkiatya! A vecsernyének melyek az állandó részei? Köszönöm.
Szokásos kezdet; 103. zsoltár; Uram, tehozzád kiáltok (140, 141, 29. zsoltár); Enyhe világossága...; Add, Urunk, hogy ez estén...; Most bocsásd el...; szokásos kezdet (újra); ekténiák (a szertartást átszövik a különböző ekténiák, ezek is állandó részei ennek a szertartásnak is).
Tisztelt Lelkiatya! Mi a különbség a parókus és a helyettes lelkész között? Előre is köszönöm a válaszát
Az egyházjog nem határozza meg ezt a megkülönböztetést. A szokásjog alapján van létjogosultsága.
Helyettes lelkészi kinevezést általában azok a fiatalabb, sokszor újonnan szentelt atyák kapnak, akik önálló helyen kezdhetik meg papi szolgálatukat, azaz nem káplánként egy parókus irányítása alatt. Az adott parókiát jogilag úgy vezetik, mint a parókusok (nincs is különbség a joghatóságukban), de egy - általában -
néhány éves időszakon keresztül helyettes lelkészként szolgálnak és ha alkalmasnak bizonyulnak, megkapják a parókusi kinevezést.
Kedves Atya!
Keresztényként az imádságon kívül mit tudunk tenni az afgán menekültekért? Megszakadt az ember szíve látva a képeket.
Szerintem erkölcsi kötelességünk lenne befogadni őket, de több ország, többek között a miénk is elutasítja ezt. Ez rendben van így?
Ha itt élne velünk most Jézus biztos vagyok, hogy ő másképp gondolkodna.
Nemes gondolatnak tűnik, hogy nekünk be kell fogadnunk az afgán menekülteket. Ez azonban akkor valós belső indíttatás, ha az ember valóságosan szembesül egy ilyen feladattal. Például az utcán találkozik egy hajléktalannal, és azt mondja neki: befogadlak a házamba. A tőlünk távol élő emberek nyomorúságát látva joggal ébred föl bennünk a segíteni akarás vágya, de amíg kilóméterek választanak el tőlük, addig ez csak egy jámbor gondolat marad, nem pedig valós krisztusi cselekedet. Az pedig kifejezetten veszélyes, ha ebből a jámbor gondolatból az ember vádakat fogalmaz meg mások felé, azt mondván, gondolván, hogy én jobban tudnám kezelni a helyzetet, mint más, akinek nagyobb döntések vannak a kezében. Nyilván nagyon fontos az együttérzés, a segíteni akarás. Talán azt lehet tenni ilyenkor, hogy nagy buzgósággal imádkozunk értük, a távol lévő szenvedőkért, a cselekvés terén pedig elkezdjük befogadni a közvetlen közelünkben élő rászorulókat. Ha ezt megtettük, akkor már egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy ha háborús menekültek kerülnek a közelünkbe, akkor majd nekik is fogunk tudni segíteni.
A Jelenések könyvében szereplő prostituált kit szemléltet? Erre volnák kíváncsi. Köszönöm előre is a választ.
Nem egyszerű erre válaszolni. Mégpedig azért, mert a Jelenések könyve nem egy rejtvény, amelyet megfejteni kell. Kiváltképpen nem jóskönyv, amelynek a beteljesülését a későbbi korokban kell értelmezni. A jelenések könyve történelmileg egy vigasztaló, megerősítő irat a már kezdődő, sőt, egyre terjedő keresztényüldözés közepette, teológiailag nagyon sok tanítást magába foglaló írás, de tekinthető költeménynek is, amely - mint minden igazi műalkotás - emeli az emberi lelket, titokzatos módon Istenhöz vezeti közelebb.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az egyes képeket ne lehetne, nem kellene értelmezni. Sokkal inkább azt jelenti, hogy ezeknek a képeknek többféle értelmezési lehetősége van. Nem lehet egyszerűen leképzeni, hogy ez ezt, az meg azt jelenti. A parázna nőt nagy Babilonnak is mondja a szöveg. Babilon a zsidóságban a nagy ellenség képe, amely rengeteg szenvedést okozott a választott népnek, sokféle módon az elpusztítására tört. Nem véletlen, hogy a nagy zűrzavar keletkezését is, Bábel tornyának történetét a zsidó mondavilág ehhöz a városhoz kötötte.
A parázna nő képe magába foglalja azt, hogy csábít, és sokan bele is esnek a hálójába. Nem katonai erővel, hatalommal semmisít meg, hanem hazug élvezetek csábításával. Ez a legveszedelmesebb, mert az ember, az emberek sokasága önként sétál bele a hálójába. Nagy általánosságban leginkább a világgal, a világi örömmökkel azonosítható, melyek eltávolítanak Istentől. Sokszor értelmezik Rómára is (már csak a hét domb miatt is!), amennyiben azonosul a világgal. Ez kemény egyház kritika is lehet, hogy éppen onnan jöhet a romlás, ahonnan az áldásnak kellene szétterjednie.
De nem csak fizikai és földrajzi értelemben kell Rómára gondolni, hanem általában az egyház vezetésére, egy-egy püspökségre, vagy plébániára/parókiára, amelynek vezetnie kell a híveket, de a világnak, világi dolgoknak behódolva félrevezeti a könnyen hajló embereket. Ez így kemény egyházi önbírálatnak tűnik, de nem kell félni ettől az értelmezéstől sem. Attól kell legjobban óvakodnunk, hogy egymásra, hogy másokra akarjuk ráolvasni ezeket a vádakat.
A Jelenések könyve vigasztalásul, hitben való megerősítésül szolgál, nem pedig arra, hogy más fejére vádat olvassunk ki belőle. De persze, figyelmeztetésül is, hogy melyek azok a világi csábítások, amelyek minket, keresztényeket is kecsegtetnek, de valójában eltávolítanak Istentől.
Kedves Atya! Mi a szent harag? mikor engedhetem meg magamnak csunyan fogalmazva, hogy kiálljak az igazamért? és mikor kell ráhagyni? Jézus egyszer kiűzi az embereket dühből, máskor rájuk hagyja, Atyám bocsáss meg nekik!
Egy munkahelyen például mi a jobb hozzáállás?
Azt nevezhetjük szent haragnak, amikor a szentséget ért támadás okozza a haragot. Hogy ez mennyire lehet jogos, mennyire nem, azt nem könnyű elbírálni. Szentnek nevezhető esetleg még az a harag is, amely a bűnnel szemben, vagy a kísértővel szemben lángol föl. Más haragnak nem látom létjogosultságát. Véleményem szerint Jézus egyáltalán nem dühből űzte ki a kereskedőket a templomból. Figyeljük meg - legalábbis Szent Márk evangéliuma szerint - az ünnepélyes Jeruzsálemi bevonulás után, amikor bement a templomba, akkor még csak körülnézett, s nem azonnal cselekedett: "Miután mindent megnézett ? mivel már későre járt ?, kiment a Tizenkettővel Betániába". (Mk 11,11). Majd csak másnap űzte ki a kereskedőket. De Márk evangélista fogalmazása itt is figyelemre méltó: "...hozzálátott, hogy kiűzze azokat, akik a Templomban árusítottak és vásároltak." A leírásból világosan látszik, hogy Jézus részéről ez nagyon is tudatos cselekedet volt, nem pedig hirtelen felindulásból történt. Ezt azért fontos leszögezni, mert Jézusnak ezen egyetlen tettére hivatkozva szoktak emberek mentséget találni a hirtelen felindultságra, a higgadság elvesztésére. Nem, ezzel ne takarózzunk! Nem könnyű magunkban legyőzni az indulatosságot, de nem is lehetetlen. Ezen keményen dolgozni kell. Akkor helytelen ráhagyni a másikra, hogy igaztalanul viselkedjék - velem vagy mással, teljesen mindegy! -, ha ezzel neki rosszat tennék. Ha ez számára megerősítésül szolgálhat, hogy igen, így is lehet. Főként saját gyermekeink, vagy a ránk bízottak esetében jelentkezik ez a felelősség. Egyébként, pusztán a magam igazáért nem érdemes harcba szállni. Akkor úgyis vesztes maradok. Ha nem sikerül érvényesítenem, akkor azért, ha meg igen, akkor a másik fölé kerekedem - ezt sem tanította Jézus sehol. Mindig jobb a békesség. Persze, ehhöz nagy lelkierő kell. Ezt érdemes kérni az Úrtól, ez az igazi győzelem, ha nem hagyom, hogy az önös érdek és a saját indulatom leteperjen.
Tisztelt Lelkiatya!
Mit lehet tenni iskolai vagy munkahelyi kiközösítés ellen?
Ellene nem sokat. Érdemes inkább azt keresni, hogy mit lehet tenni ennek esetén. Ezzel már ugyanis lehet valamit kezdeni. A másikat megváltoztatni nagyon nehéz. Jobban szeretnénk, és hatékonyabbnak is tűnik, de valójában szinte lehetetlen. Amit érdemes tenni, hogy a magam lelkét veszem kézbe ilyen helyzetben. Ha engem ért ilyen bántalom, kiközösítés, akkor nem a sérlemet nézem, kivált nem a sértő személyt, személyeket, hanem magát a helyzetet, mi jót lehet belőle kihozni. Ha mást ért ilyen bántalom, akkor is sokkal inkább a sértett személlyel érdemes törődni, aki segítségre, támaszra szorul, mint a szeretetlen embertársra, akit aligha fogok megváltoztatni.
Dicsoseg Jezus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Az utrenyenek melyek az allando reszei? Koszonom valaszat.
Hexapszalmosz (6 zsoltár: 3,37,62,87,102,142. zsoltár)
Isten az Úr és megvilágosít minket
50. zsoltár
Magasztalja az én lelkem az Urat (vagy ünnepi magasztaló ének)
Dicséreti zsoltárok (148,149,150. zsoltár)
Doxológia (olvasott vagy nagy)
Ekténiák (a szertartást átszövik a különböző ekténiák, ezek is állandó részei ennek a szertartásnak).
Kedves Lelkiatya!
Nagyon nehéz ügyben fordulok Önhöz.
Nagyon nehéz lelki problémám van. Arról szól, hogy sok mindent túlaggodalmaskodom, sok dologról azt gondolom, hogy bűn, de nem. Ezen kívül különböző félelmeim, szorongásaim is vannak, amiket sokáig tartana részletezni.
A másik dolog, ami szorongást vált ki, hogy az itteni pap úgy gondolom nagyon sok dolgot bűnnek tart, és szerintem ezek között már több olyan dolog is van, ami a nyugodtabb, boldogabb életet veszélyezteti. Ezek a dolgok, hogy szerinte ennyi minden bűn elbizonytalanítanak afelől, hogy Isten irgalmas, és ez a sok dolog, amikről azt mondta, hogy bűn szorongást, nyugtalan éjszakákat váltott ki belőlem. Bár ez a pap 32 éves, lehet túl fiatal, és még tapasztalatot kell szereznie. Szóval az is aggodalmat jelent, hogy ha tényleg annyi bűn van, amennyit a papom annak gondol, akkor szinte esélytelen, hogy üdvözüljek. Tavaly nyár óta próbálom helyrerakni a lelkemet, de nem haladtam: sajnos 3 hónap kellett ahhoz, hogy felismerjem, hogy én egymagam nemtudom megoldani. Ezután a papommal beszéltem, de rájöttem, hogy keresztény pszichológus kell. Felhívtam a budapesti jezsuitákat, ott további 5 beszélgetés után eldőlt, hogy pszichiáter kell. Elmentem a városomban a pszichiáterhez. Vele is beszélgettem párszor, de ő már a házasság előtti közösülést se tartja bűnnek, így nemtudok benne megbízni. Össze-vissza telefonálgattam az országban, meg keresgéltem. Végül ajánlottak nekem 1 papot, tőlem 3 városnyira (továbbiakban ezt a papot csak úgy fogom nevezni, hogy: "a pap", hogy a "3 városnyira" kifejezést ne kelljen kiírni). Pszichológusnak meg egy debreceni mentálhigiénés pszichológust ajánlottak, aki egyetemistáknak nyújt ingyenes szolgáltatást. Ő nekem jól jött, mert a Debreceni Egyetemre járok, és ez a személy rendszeresen jár misére, gyón, áldozik.Többen mondták nekem, hogy a bűnnel kapcsolatos kérdéseimet próbáljam pappal megbeszélni, a szorongást meg pszichológussal. Ez szép és jó, de nekem nem 2, hanem 1 ember kellene, mert a bűnnel kapcsolatos kérdések, és a szorongások összefüggenek. Pl. ha 1 pap valamire azt mondja, hogy bűn, arra amiről én nem gondolom, hogy az, akkor az belőlem szorongást vált ki.
Ezen kívül aggodalmaskodó lelkiismeretem miatt (ami 2012 óta megvan), azt se tudom meghatározni, hogy mi tartozik a papra, mi a pszichológusra, mert annyira túlaggodalmaskodnám, hogy olyan kérdést is a papnak adnék, amire simán válaszolhatna 1 pszichológus.
Végül beszéltem a pappal, akivel úgy állapottam meg, hogy mindent a pszichológussal beszélek meg, és ha nem vagyok biztos abban, amit mond, akkor megkérdezem a papot. Ez az ötlet viszont alapjában megbukott: beszéltem a debreceni hívő pszichológussal 1 lelki problémámról. Megbeszéltünk 1 dolgot, ami jó ötletnek tűnik, megkérdeztem a pszichológust, hogy bűn-e az adott ötlet. Azt mondta, hogy szerinte nem. Hogy biztosra menjek, elmentem a paphoz, megkérdeztem , de ő meg már bűnnek, bocsánatos bűnnek tartotta. Vagyis, most nemtudom a jónak tűnő ötletet alkalmazni, és az a legrosszab, hogy nemtudom mit tegyek, mert mindketten mást mondanak. Ha azt csinálnám, hogy járkálnék pszichológushoz is, meg paphoz is, az hosszútávon nem vezet jóra, mert akkor megint előjön a szorongás, ha a pap megint nem ért majd egyet másban a debreceni pszichológussal. Meg ilyesmit a pap is mondott. Tudni kell, hogy amikor a pap mást mond, akkor inkább ráhallgatnék, mert ő közelebb áll Istenhez, mint a pszichológus.
2 választásom van:
1. Hallgatok a papra, aki nem ért egyet a pszichológussal. Ez nem lesz jó, mert ha több témával nem ért majd egyet a pap, akkor nemtudom teljesíteni a pszichológus tanácsait, és ezért a pszichológus nem tud kivezetni a lelki problémáim világából.
2. Ha a pszichológusra hallgatok csak, akkor meg felesleges a pappal beszélni. Csak ekkor nem fogom biztosra tudni, hogy a tanácsa alkalmazásával bűnt követek-e el, vagy sem. Szóval ebből kiderült, hogy hiába hívő, meg rendszeres templombajáró az a pszichológus, mostmár benne se vagyok biztos, hogy üdvösségemnek megfelelő tanácsot ad(mert már itt a legelején mondott olyat, ami szerinte nem bűn, a pap szerint meg bocsánatos bűn). Nemtudok mostmár megbízni benne. Meg amibe rossz belegondolni, hogy adhat a pszichológus olyan tanácsot is, ami egész életemre szól, de ő nem tartja bűnnek, miközben a pap szerint bűn lenne. És akkor egész életemben bűnben lennék, mert ugyan lehet sejteném a pszichológus tanácsáról, hogy lehet, hogy bűn, de ráhallgatnék, és nem kérdezném meg a papot.
Szóval lényeg a lényeg, úgy gondolom, hogy a legjobb az lenne, hogyha 1 emberben meg tudnék bízni, az illető pszichológus lenne, és rá tudnám bízni az egész lelki mindenségemet, még a bűnnel kapcsolatos kérdéseket is. Még gondolkodtam abban is, hogy megpróbálnám elérni, hogy mondjuk többször beszéljen egymással a pap, meg a debreceni pszichológus telefonon, hogy egyetértenek-e, de nehézkes lenne, meg hosszútávon nem jönne be szerintem, meg lehet nem is mennének bele. Sőt a pap is azt mondta, hogy nem nagyon jó ha vele is beszélek, legyen csak a pszichológus, gyónni meg a városomban lévő paphoz menjek.
De ez hiába, már az előbb pár sorral ezelőtt leírtakon is látszódott, hogy mond olyan tanácsot a pszichológus, ami szerinte nem bűn, a pap szerint meg bocsánatos bűn, ami már nem jó. Most így meg van az esélye annak, hogyha a pappal nem beszélek, csak a pszichológussal, akkor rendszeresen mondhat olyan tanácsot, amit szerinte nem bűn alkalmazni, de a pap szerint már igen.
Vagy az se lenne rossz, ha Debrecenben amikor megyek a pszichológushoz odahívnék 1 papot is a városból, de lehet nem megoldható, meg nem tudna jönni a pap rendszeresen. Szóval lehet ez se megoldható. Meg a paphoz, mivel 3 városnyira van tőlem nem tudok rendszeresen járni, mert nemsoká kezdődik az egyetem, nem lesz rá időm. A városomban pedig nem találtam olyan papot, akivel szívesen beszélnék erről. (Illetve 1 van, akivel szívesen beszélgetek, csak írtam az elején, hogy szigorú, úgyhogy nem.)
Remélem érthető volt az írásom. A kérdésem, hogy tudna-e mondani 1 pap pszichológust/pszichiátert az országból?
Szeretném, ha 1 kedvesebb, nem túl szigorú, de üdvösségemnek megfelelő tanácsot adó személy lenne, de örülni fogok szerintem ha 1 pap pszichológust talál valahogy, mert ezek nagyon ritkák. Lehetőleg J-N-Szolnok megyéből, mert ott lakom, vagy Hajdú-Bihar(lehetőleg Debrecen), vagy Szabolcs megyéből, mert az az egyetememhez van közel. Továbbá szeretném, ha az adott személy ingyen segítene, vagy max 2 000-ért, mert kevés pénzem van. Ha nem is tud, egy nagyon jó, lényegre törő ötlettel nagyon sokat segítene. Sok válaszát már olvastam, mindegyikben nagyon okos válaszokat adott bízom abban, hogy itt is tud. Várom mielőbbi válaszát, amit köszönök szépen, előre is!
Egy megoldást váró 20 éves egyetemista!
Én is nagyon fontosnak tartom, hogy ha valakinek pszichológusra van szüksége, akkor keresztény, sőt, lehetőleg katolikus pszichológust találjon. Hála Istennek, vannak ilyenek. Én is azt javaslom, hogy a lelkiéletét válassza külön az esetleges pszichés zavaroktól, hiányosságoktól. Ha szükséges, leírásából tudom, hogy az atya is ezt javasolta Önnek, akkor keresse föl a pszichológust, segíteni fog Önnek a belső tisztázatlanságokat kezelni. Ha katolikus ember, kötve hiszem, hogy olyan gyógymódot ajánlana, amely szembemegy az egyház tanításával. Azt, hogy mi bűn és mi nem, azt nem ővele kell megbeszélni. Ne is tegyen föl neki ilyen kérdéseket. De hogy mire van Önnek szüksége, hogy kiegyensúlyozott legyen, abban bizonyosan tud jó tanácsokat adni. Ha van, amire azt mondja, hogy az szerinte nem bűn, hát jó, ő így fogja föl. Önnek nem az a feladata, hogy vakon teljesítse azt, amit a pszichológus mond. S ugyanez elmondható a papról is. Ő is tanácsokat ad, segít eligazodni a lelki kérdésekben, de nem ő mondja meg, hogy Ön mit tegyen. Az megmarad az Ön felelőssége.
Ne keverje a lelkivezető és a pszichológus szerepét! A pszichológus egy ideig tudja Önt segíteni, hogy a kialakult zavarokat, tisztázatlanságokat megtanulja kezelni. De nagyon fontos leválni a pszichológusról. Tőle nem lelki tanácsokat kell kérni. De még életvezetési tanácsokat is csak egy bizonyos ideig. A lelkiatya azonban folyamatosan kíséri, kísérheti az embert, hiszen a lelkünkkel folyamatosan foglalkoznunk kell. Kicsit drasztikus hasonlattal a pszichológus az orvos, a lelkiatya pedig a szakács. Orvos akkor kell, ha beteg az ember, szakács azonban állandóan, hiszen ennünk mindig szükséges, amíg csak élünk. De persze sántít a hasonlat, mert a lelkiatya nem készételt ad, hanem a bűnöktől feloldozást és tanácsokat a továbblépéshez. Az Ön esetében jó, ha olyan lelkiatyát talál, aki jól ért a lélektani folyamatokhoz is. Erre javasoltam nemrégen Laczkó Zsolt atyát, aki Debrecenben élő mentálhigiéniés szakember, ugyanakkor nagyon mély lelkiember is. Sokaknak segített már. De lehet, hogy ő is azt mondja, van itt olyan dolog, amelyhöz pszichológus szakember kell. Minden bizonnyal tud is ilyen javasolni majd.
DJK! Kedves Lelki atya! Mit gondol arról, hogy van-e túlzásba vitt tanulás? Azt gondolom, hogy ennek a csapdájába estem szerteágazó érdeklődésem okán. Voltak, akadtak is akadályok, de befejeztem tőlem telhetően. Azt érzékelem, hogy ez pótcselekvéssé vált, ami már-már aggasztó is. Sajnos az életben való boldogulásom, az álláskeresés nehézségei nyomasztanak, szégyellem is magam, hogy nem sikerül munkát találni . Sokszor kétségbeesem, hogy van-e, volt-e értelme a tanulásnak, azért, hogy kinevessenek, kigúnyoljanak. A legrosszabb érzés, ami béklyóz és gúzsba köt a mindentől való félelem. Ha jól tudom, a Ne félj! 365-ször fordul elő a Szentírásban. Sajnos jó döntéseket sem tudok hozni; így lehetetlen helyzetekbe kerülök. Nincsenek bölcs segítőim, tanácsadóim, egyedül próbálok evickélni kiúttalanságomból, próbálom felismerni a bennünk lévő Szentlélekistent, de sajnos nem érzem, ami szintén nyomaszt és kétségbeejt. Kérem imádkozzon helyzetem jóra fordulásáért. Ahogyan én is imádkozom, hogy sokak segítségére siethessen virtuálisan is. Isten áldása kísérje!
Igen, bizonyára van túlzásba vitt tanulás. A tanulás érték, de kétségtelenül van olyan helyzet, amikor nem tanulni kell, legalábbis nem könyvből, hanem cselekedni. Valójában ilyenkor az élet nagy könyvéből tanulunk. Ezt a fajta tanulást nem lehet túlzásba vinni. Ez valójában nem más, mint figyelem a világra, önmagunkra, Istenre, egymásra. De amiről Ön ír, az nem ez. Az az iskolai tanulás, amely természetesen nem elégséges az életben való boldogulásra. S bizony, előfordul, hogy valaki belemenekül a tanulásba, mert inkább azzal foglalkozik, mint olyan dologgal, melyhez kevésbé fűlik a foga.
Viszont, ma már nem ez a kérdés az Ön életében. Azon igazán nem érdemes keseregni, hogy netán túl sokat tanult. Az már az Öné, annak mindenképpen örüljön. Csak arra figyeljen nagyobb összeszedettséggel, hogy most mit kell tennie. A kétségbeesésnek tehát semmi értelme, sem oka nincsen. Örüljön, hogy sokat tudott tanulni. Most pedig a cselekvés következik. De legfontosabb lépésnek azt tartom, hogy keressen olyan lelkiatyát, akivel a gondjait meg tudja beszélni. Az sem kizárt, hogy szakembert, pszichológust fog javasolni, ha úgy látja, hogy az eddigi kudarcai túlságosan mély sebeket hagytak Önben. Mindenesetre semmiképp se egyedül viaskodjék. Nem kell sok tanácsadó, elegendő, ha van egy ember, akinek elmondhatja búját-baját. S ha ez gyóntató pap, akkor közben a bűneit is le tudja tenni.
Továbbá kérje bizalommal Isten Szentlelkét, adjon megvilágosodást, hogy merre menjen, s erőt, kitartást is, hogy merjen arra menni. De amint kérte, én is imádkozom Önért.
Kedves Lelkiatya! Ha rá kell hagyatkoznunk Istenre és el kell fogadni az ő akaratát, honnan tudhatjuk meddig terjed az én hatásköröm és mikor lép be Isten? Például ha az életet védeni kell, és tudatában vagyok hogy érkezik egy országot eltüntető meteor, vagy jön egy hadsereg, ami meg akarja ölni az embereket, akkor otthon kell maradnom? Nem ülhetek repülőre, hogy több száz kilometerre meneküljek a rám váró borzalmak elől? Gyávaság lenne? Sose értettem ezt igazán.
Nem érdemes ezen töprengeni. Emlékszem, még gyermekkoromban azt mondta a hitoktatóm: Nem kell azon gondolkodni, hogy mit csinálok, ha az utcán szembejön velem egy elefánt. Majd ha jön, akkor tudni fogom, hogy mit kell csinálni. Ezt a gyermekies példát tudom én is mondani Önnek. Hogy hogyan fogunk viselkedni például háború idején, ezen épp el lehet gondolkodni, de ettől még egyáltalán nem biztos, hogy akkor úgy is fogok tenni, ahogy most elgondoltam. Jézus ezt így fogalmazza meg: Elég a napnak a maga baja. Persze, az Ön kérdése azért sokkal mélyebb, mert az Istenre hagyatkozás mértékére kérdez rá. De erre is azt mondom, ezt most, a jelenben kell gyakorolni, hogy minél erősebb, minél hatékonyabb legyen. A hétköznapi életben kell megélni a ráhagyatkozást, ugyanakkor a bátorságot, a tettrekészséget, a segíteni akarást. Ráadásul alapvetően nem azon kell gondolkodni, hogy majd hogyan védem meg magam, hanem, hogy majd hogyan fogok tudni másokat segíteni. Ez a keresztény alapmagatartás. Nem magunkért, hanem másokért élünk. Ha ez vezeti az embert, nem pedig a saját védelme, akkor a gondolatai is sokkal termékenyebbek lesznek, több ötlet lesz benne.
Kedves Lelkiatya! A rózsafüzért (vagy bármely imamódot) hangosan, félhangosan (suttogva) vagy csak belsőleg jobb mondani? Eddig suttogva mondtam, és így mintha jobban segítette volna az áhítatot, de most elkezdtem hangosan, talán kevesebb áhítattal, de sokkal kevésbé fáradtam el, így mintha könnyebb lenne végigmondani az öt tizedet, de nem tudom, jól látom-e. Valahol azt olvastam, hogy belsőleg mondani a legjobb, mert így jobban áthat az imádság, de nekem úgy nehezebb koncentrálni, vagy legalábbis így tűnt, de nem igen próbáltam még. Azt szeretném kérdezni, hogy egyfelől mi a véleménye a fentiekről, másrészt kezdjem-e el tudatosan belsőleg mondani, bármennyire is elszórakozom eleinte? Valóban magasabb rendű belsőleg imádkozni? Továbbá olvastam a hészükhasztáknál, hogy az ún. egymondatos imádság a legjobb, és ez megzavart, hogy akkor a rózsafüzért imádkozzam-e vagy ha nem is a Jézus-imát, mert római vagyok, de ismételjem-e gyakran Jézus vagy Mária nevét. Ezt többször ismételgettem, és segít az áhítatban. Tudom, ezek nem zárják ki egymást, csak mégis felmerült bennem kérdésként. Mit javasol, hogyan imádkozzam? Köszönöm.
Azzal kezdem, amivel Ön zárta. Igen, így van, ezek egymás mellett élnek. S nem csak nem zárják ki egymást, de még rangsort sem lehet tenni közöttük. Van, amikor erre, van, amikor arra van szükség. Van, akinek ez, van, akinek a másik megoldás segít jobban.
Nem mondhatom, hogy magasabb rendű imádság, ha csak csöndben, magában mondja az ember a szavakat. Lehet, hogy mélyebbre vezet, mint a hangosan mondott ima, de tény, hogy sokkal könnyebben szórakozottá válik közben az ember. Ez nem csak a rózsafüzérre vonatkozik, hanem például a zsolozsmázásra, a zsoltározásra is ugyanígy. Jobban tud figyelni az ember, ha hangosan, vagy legalábbis félhangosan mondja. Ahhoz nagy összeszedettség kell, hogy az ember csak magában mondja a szavakat, mégis teljes figyelemmel ott tudjon lenni. De ha sikerül, akkor valóban mélyebben át tudja élni az ember az Istennel való együttlétet.
Azt tanácsolom, hogy mondja hangosan vagy félhangosan a rózsafüzért, a zsolozsmát, a zsoltárokat. Csak akkor hallgasson el, váltson néma imára, amikor erre kifejezett késztetést, vágyat érez. Akkor nyugodtan elhallgathat, az az ima gyümölcse lesz, nem pedig hideg fejjel hozott döntés.
Hogy mit imádkozzék, erre is ugyanazt mondhatom, ez is jó, az sem rossz. Lelkiállapottól, élethelyzettől, körülményektől is függhet, hogy melyik imát lehet éppen alkalmazni. Érezze ebben szabadnak magát. Bármit választ, mind jó, nem ront el vele semmit. Aztán, idővel az ima maga tanítja magát.
Kedves Lelkiatya! Gondoltak már arra, hogy a hétköznapi utrenye és vecsernye szövegei az interneten vagy könyv formájában megjelenjenek?
A hétköznapi utrenye és vecsernye szövegei folyamatosan fent vannak a hd.gorogkatolikus.hu oldalon, ezek hétről hétre jelennek meg. De talán a másik két egyházmegye honlapján is így van, nem tudom. Könyv formájában azért nem várható a közeljövőben való megjelentetés, mert még nem véglegesültek a szövegek. Viszont elektronikus formában mindig lehet ezeket tovább javítani. Egyelőre itt tart az egyházunk, de nagy erőkkel dolgoznak az atyák a könyvkiadásokon is, meg a világhálón való minél könnyeb elérhetőségen is.
Kedves Lelkiatya! A görögkatolikus szertartási utasítás a 2021-22-es évre mikor jelenik meg az interneten? Nagyon szépen köszönöm a válaszát!
Vélhetően majd csak augusztus vége felé.
Kedves Lelkiatya! Hogyan lehet felismerni Isten jelenlétét életünkben? És az, hogy mi Isten akarata az életünkkel? Úgy érzem, hogy kisiklott az életem, sokszor értelmét sem látom. Önmagam vádolom, hogy miért, rossz döntések sorozata...mindig mások elvárásainak megfelelni akarás, ami nem jó, felemésztve érzem magam és sajnos nem lelve helyem....Azt érzem, nem tudok jó, bölcs döntést hozni. Földi támaszt, buzdítást senkitől sem kapok, szoktam imádkozni, de sajnos a hitem az gyönge....ennek ellenére is erőt veszek magamon is imádkozni próbálok. Mit tanácsol Lelkiatya, mit tegyek? Isten áldja és segítse szolgálatában!
Soha nincsen végérvényesen elrontott élet. Bármennyit hibázunk, bármerre kóválygunk zsákutcából ki és be, mindig tovább él a remény, hogy megtalálhatjuk Isten nekünk szánt útját. Persze, ez ugyanazt jelenti, hogy megtaláljuk Istent. Aki Istennel él, már úton van a neki kitűzött cél felé.
Lehet, hogy így van, hogy Ön számtalan rossz döntést hozott az életében, emiatt másokat is hibáztat, mert úgy érzi, ezt várták el Öntől. Nos, lehet igazság ezekben a felismerésekben. Csakhogy ezen keseregni, további okokat, hibásokat keresni balgaság volna. Előre kell menni, nem hátrafelé tekintgetni. Álljon most meg, és tekintsen széjjel. Ne hátra, hanem előre, de persze, ehhöz egy kicsit körbe is kell nézni. "Hol vagyok most, hol tartok? Miért jutottam ide? (Ennyit szabad visszatekinteni.) Merre érdemes tovább lépnem. Mi az a hiba, amit nem érdemes újra elkövetnem. Mi az, amire mindig is vágytam, de nem mertem megtenni? Miért? Mi lehet a következménye, ha arra megyek? Mit szól az Úr, ha elindulok abba az irányba, amelyre eddig sohasem mertem lépni? Ez vajon az Úr hívása vagy az ördög csapdája?" Ezt a kérdést alaposan meg kell imádkozni. Az imádság közben tisztul az ember gondolkodása. Szóval, ezeket az új kérdéseket kell föltenni, és meg is találni rá a válaszokat, nem hagyni elsikkadni. (A rendszeres Szentírás olvasás ebben is segít, hogy állandóan új és új gondolatokat ad a kereső értelemnek.)
Azt tanácsolom tehát, hogy nézzen előre. Kérdezze az Urat: "Merre tovább, Istenem?" Ugyanakkor tegyen egy nagy elhatározást, hogy nem akar mást, mint Isten útját követni.
Nagyon fontosnak tartom még, hogy keressen magának lelkivezetőt. Vagy legalább állandó gyóntatót, aki állandó pont lehet ezen útkeresésében. Természetesen ő sem fogja (tudni) megmondani, hogy mit lépjen, merre menjen, de ha rendszeres bűnbánattal mindig leteszi a terheit, akkor ez is segíteni fogja Önt a tisztánlátásban.
Tisztelt lelkiatya
A rómaiakhoz hasonlóan itt is vannak szerzetesnővérek a keleti egyházban?
Nálunk is? Mit lehet róluk tudni? Megismerni őket?
Köszönöm
Igen. Máriapócson élnek a bazilita nővérek. Ők a bazilita atyákhoz hasonlóan tevékeny a rendek közé sorolhatók. Egy idősotthont vezetnek.
Sajópálfalán élnek a monasztikus nővérek. Nekik nincs külön nevük. Keleten nincsen olyan jellegű tagolódása a szerzetességnek, mint nyugaton. A szerzetesek egyszerűen a helyi püspök fennhatósága alá tartoznak. Sajnos, egyelőre nagyon kevés görögkatolikus szerzetesnővérünk van, Máriapócson is, Sajópálfalán is mindössze ketten-ketten élnek.
