Kedves Lelkiatya!
Az Istennek történő önátadásban hogyan érhetjük el a szeretetnek teljességét, ami a szentség? hogyan adjuk át egészen magunkat Jézusnak? Hogyan törekedjünk a Jézussal való életegységre? és hogyan tudunk ráhagyatkozni a mindenható Isten kegyelmére és emberszeretetére? Hogyan lehetünk szentek?
Köszönöm előre is válaszát! Editke
Kedves Editke! A válaszom minden itt föltett kérdésére az, hogy lépésenként. Ezek nagyszerű célkitűzések, de csak fokozatosan érhető el, nagy türelem kell hozzá. Nem lehet egyszerre nekifutni a rúdugrásnak. Alapvető tanács, hogy mindig egyet lépjünk tovább onnan, ahol vagyunk, csak lépjünk. A helybenmaradás, a visszacsúszás mindig kísért. Amíg azonban az ember lépni akar, még ha vissza is csúszik, még ha úgy is érzi egy lépés után kettő visszalépés következik, akkor is halad. És ezt a haladást tudja megáldani az Úr. A szeretet teljességét részletekben tudjuk elérni. Ha a hétköznapjainkban keressük a lehetőségét annak, hogy szeretetet adjunk. A Jézusnak való önátadásunk vágyát minden Szent Liturgiában, sőt, minden nagy szertartásunkban, amelyben van ekténia, többször is kifejezzük. A könyörgéssor végén ugyanis majdnem mindig szerepel: "...önmagunkat, egymást és egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk." Ezt minden esetben komolyan kell venni. A ráfelelt: "Néked, Uram!" legyen valóban odaadó és őszinte válasz. A Jézussal való egységet azzal tudjuk gyakorolni, hogy minden tettünket az övéhöz igazítjuk. Azaz igyekszünk mindig azt tenni, amit ő tenne az adott élethelyzetben a mi helyünkben. A ráhagyatkozás elérésében az eddig említetteknél még erőteljesebben igaz, hogy ezt kérnünk kell. Gyakorolni is egy-egy nehezebb helyzetben, de ehhöz már nagyon kell az Isten segítsége. A szentség pedig végképp Isten ajándéka. Törekednünk kell rá, de ő fogja megadni. Magunk elérni sosem tudnánk. De tény, hogy nagy szükség van szentekre. Akiben fölmerül a gondolat, a késztetés, a vágy arra, hogy szent legyen, az már el is indult ezen az úton, annak már jó esélye van, hogy ezt meg is kapja, hiszen Isten indította el benne a vágyat és törekvést. Ezt írja Szent Pál a filippieknek: "Bízom is benne, hogy aki megkezdte bennetek a jót, Krisztus Jézus napjára be is fejezi (Fil 1,6).
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy miért dicséri meg az Úr Jézus a csaló ügyintézőt a Lk 16,1-13 példabeszédben? Nem értem mit akart mondani. Válaszát előre is köszönöm
Ez egy örök, nehéz kérdés. A Szentírás értelmezésénél mindig megfelelő bölcsességgel, úgy mondjuk, a megkülönböztetés képességével kell eljárnunk. Például a zsoltárok elemzésekor is, de valójában minden más, ó- és újszövetségi szöveg vizsgálatakor figyelnünk kell arra, hogy mi az adott szöveg igazi tanítása. Ennek a történetnek nyilván nem levonható tanulsága, hogy mi is csaljunk, amikor bajban vagyunk. Jézus olykor egészen erős képeket használ az igazi mondanivaló átadására. Ilyen például a hamis bíró és az özvegyasszony története: Lk 18,3-7. Jézus egy csirkefogó gazembert állít arra például, hogy ha ő is tudott igazságot tenni, akkor a Mennyei Atya még inkább. Ebben a történetben is arra mutat rá Jézus, mint maga meg is fogalmazza, hogy "a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál". Be kell látnunk, hogy ez a mi tapasztalatunk is. Jézus nem az ügyintéző erkölcsi magatartását vizsgálja. Ez az ember a maga eszközeivel ügyeskedik. Ez nyilván nem követendő. De levonhatjuk a ránk vonatkozó tanulságot, hogy mi pedig a mi eszközeinkkel ügyeskedjünk. Az ügyintéző mesterkedése hatékonynak bizonyult. Vajon a mi lelki törekvéseink, a missziós munkánk, a hitünk erősítése milyen hatékonysággal hoz eredményt? Amit a helyes értelmezés érdekében meg kell változtatnunk a példában, azt helyettesítsük be, s akkor értjük meg annak valódi üzenetét. Mi is legyünk ügyesek, okosak, hatékonyak a mi evangéliumi munkánkban, a mi eszközeinkkel!
Kedves Lelkiatya!
Ma láttam, hogy a római katolikusok szombaton ünneplik Csong Haszang Szent Pál és a többi koreai vértanútársának emlékét. Mit lehet ezekről a vértanúkról tudni? Már csak azért is érdekelne a történetük, mert nem nagyon hallunk távolkeleti szentekről a katolikus egyházban. A másik kérdésem pedig az lenne, hogy a görögkatolikus egyház hogyan viszonyul ezeknek a szenteknek a nyilvános ünnepléséhez? Mi is megtarthatnánk nyilvános ünnepüket?
Csak annyit tudok mondani (írni) róla, amit én is találtam a világhálón. Pl.: https://archiv.katolikus.hu/szentek2/SZENTEK/00000219.HTM
A Katolikus Egyház szentjeit értelemszerűen a görögkatolikusok is tisztelik. Viszont a naptárba nem könnyen kerülnek bele. Egyrészt azért, mert a keleti egyház a naptárán nagyon ritkán változtat. Persze, ha vannak új szentek, őket beveszik. De ahhoz, hogy a keleti egyházban is tisztelete legyen, meg kell írni az illető szent vagy szentek teljes officiumát, azaz, a zsolozsma szövegét, nem csak a tropárját, kontákját, hanem a vecsernyei és utrenyei szövegeket is. Ez történt Romzsa Tódor boldoggá avatása esetén, s ezen dolgoznak most Boldog Orosz Péter liturgikus tisztelete érdekében is. A tropárját és kontákját már megkaptuk, várjuk majd a teljes officiumát is.
Kedves Lelki atya! Meg tudna osztani néhány gondolatot a szívről? Előre is köszönöm szépen! :)
Szeretettel ajánlom Önnek azt az írást, amely megboldogult Ferenc pápa lelki hagyatékának tekinthető, amelyet utolsó pápai enciklikájában fogalmazott meg: Dilexit nos. Elérhető több csatornán is, a Metropóliánk fészbuk oldalán is több részletben.
Dicsértessék!
Kedves Lelkiatya!
Szomorúan tapasztalom, hogy a nyugdíjas pedagógusok csak a pénz miatt maradnak a pályán, kiégettek.
A negyvenhez közeliek nem jutnak álláshoz diplomával.
Nagyon rossz lelkiállapotban vagyok.
Azt a vígasztalást tudom Önnek megfogalmazni, hogy a felhők fölött mindig kék az ég. Azaz, lehet, hogy most így látja, hogy ilyenek az idősebb kollégák, és Ön több kudarcot is megélt az elmúlt időszakban, de fontos azt is látni, vagy legalább tudni, hogy vannak jó pedagógusok is, és Ön is hamarosan álláshoz fog jutni. Csak ehhöz föl kell nézni, túllátni a felhőkön. Istennek van megoldása az Ön számára, ezt kell megtalálnia. Ha csak körbenéz és ezt a homályos, ködös világot vizsgálgatja, akkor valóban nem sok reményre van kilátás. De jelzem, a mi Istenünk mindenható. Érdemes benne bízni és hittel hozzá fordulni. Hit és bizalom, ez a kulcs az álláshoz jutáshoz, de legalábbis a fölálláshoz - ahonnan majd megint többet lát. De imádkozom is Önért, hogy így legyen. S talán még mások is, akik e sorokat olvassák...
Kedves Lelkiatya! A szentáldozással kapcsolatban szeretnék kérdezni. Remélem nem lesz sértő, amit kérdezek. Eddig azt hallottam az atyáktól, hogy egy napon egyszer lehet szentáldozáshoz járulni tehát ha valaki valamilyen oknál fogva két liturgián vesz részt (akkor is ha teljes mértékben), akkor az egyik liturgián tartózkodnia kell. Ez tényleg így van, valahol le van ez írva vagy ez egy kimondott, de nem igazán hivatalos dolog? Még ha azt figyelmen kívül is hagyom, hogy szerintem azért, mert valaki kétszer áldozik, attól még nem feltétlenül fogja természetesnek venni a kegyelmet és ez amúgy is lehet ritkán történik az illetővel, még ha ezeket az érveket, amiket a kétszeri áldozás mellett fel lehet hozni, figyelmen kívül is hagyom, akkor is van egy valami, ami számomra ezt komplikálja és nem értem. A katekizmusban egyértelműen le van írva, hogy lehet kétszer áldozni egy nap. Azt értem, hogy a Katolikus Egyháznak különböző rítusai vannak, de a katekizmus pont egy olyan dokumentum, ami vonatkozna mindenkire, vagy nem? Mint a pápa elismerése. Az is vonatkozik a római katolikusokra és a keleti katolikusokra egyaránt. A katekizmust a Vatikán adja ki, ami az egyház központja, hogy így mondjam. Remélem nem sértettem meg a kérdésemmel, de már többször elgondolkodtatott ez. Miért kell mindenképpen tartózkodni valakinek a szentáldozástól amiért aznap már egyszer részesült benne, ha egyébként tényleg nincs halálos bűne, nem egy napi szinten előforduló dolog lenne az életében a két szentáldozás és megerősítené a lelkiéletében és a bűn elleni küzdelemben? Nem beszélve arról, hogy az is lehet, hogy az illetőnek akár éppen bűne sincs, mert tegyük fel, aznap reggel vagy előző este vagy akármikor volt gyónni/szentáldozni és azóta nem vétkezett. Isten annak ad és olyan kegyelmet, amilyet akar, lehetséges, hogy valaki aznap már áldozott és azóta nem vétkezett egyáltalán és hiába teljesen tiszta abban a pillanatban, nem áldozhat. De még ha bocsánatos bűne lenne, az sem számítana ilyen szempontból, mert csak a halálos bűn a kizáró ok. Ritkán veszek részt két liturgián egy napon, de az atyák azt mondták, nem áldozhatok ha már aznap áldoztam és más hívektől is hallottam, hogy így tudják. Biztosan vannak, akik nem tudják, de az most más kérdés. Volt olyan atya, aki az ortodoxokat hozta fel példának, ők pedig még ritkábban áldozhatnak. Értem én, de mi katolikusok vagyunk és még ha kellene is az ortodoxokat figyelembe vennünk, a szentáldozás tényleg segít a lelki életben és a bűn elleni küzdelemben. Ha egy hívő Jézus iránti igazi szeretetből szeretné magához venni az ő szent testét és vérét, miatta küzd a bűnök ellen vagy valamiért szüksége van rá és erőt adna neki, miért tilos neki részesülni? A levelem nem személyesen rólam szól, hanem általánosságban. Szeretném megérteni, hogy ez tényleg így van-e, hogy nem szabad kétszer áldozni egy nap és ha igen, akkor miért nem.
Én nem tudok ilyen tiltásról. Leírva végképp nem hiszem, hogy bárhol föllelhető lenne. Legalábbis az Egyház hivatalos tanításában. Főként nem azon okok miatt, amelyeket a levelében említ. Ezzel együtt én sem javaslom, hogy naponta többször áldozzék. Ennek sokkal inkább lélektani okai vannak, nem teológiai akadálya. Attól nem fogja jobban szeretni az Urat, ha kétszer áldozik meg egy nap. Matematikailag sem kap több erőt ettől. Az egyszeri áldozásnak talán az lehet a célja, hogy az ember legalább arra az egyre a legnagyobb odaadással készüljön föl. Ha már kettő van, akkor nem lehet mindkettő "legnagyobb odaadású". Ugyanakkor megnyugtatom, ha úgy érzi, hogy ez az Ön lelkének jót tesz, megteheti, hogy mindkét Szent Liturgián - amennyiben valóban részt vesz azokon - részesüljön az Eucharisztiában. Miként azt az áldozópapok is teszik, ha lelkipásztori okok miatt egy napon két Szent Liturgiát kell végezniük.
Kedves Lelkiatya!
Egyházunkban különböző véleménnyek vannak a tetoválással kapcsolatban, vannak akik szerint a testünk, mina Szentlélek templomának, meggyalázása, más álláspontok szerint viszont éppen ellenkezőleg, tehát képi- vagy szövegbeli tartalmát tekintve akár hitvallás is lehet.
Engem az érdekelne, hogy görögkatolikus egyházunkban származhatna-e valamilyen hátrány abból, valamint leginkább az, hogy mi atyának a személyes véleménye arról, ha valaki egy kis keresztet varrat magára, ahhoz hasonlóan, mint ahogy az a kopt hagyományban is jelen van?
Előre is köszönöm válaszát
Ne tegye! Ami a kopt hagyományban tanúságtevő erejű, az nálunk Magyarországon csak divat. 5-10 évvel ezelőtt senkinek eszébe nem jutott volna, hogy effélén törje a fejét. Egyértelműen a divatnak az eredménye, hogy ennyi sok embert sikerült erre bebolondítani. Ne keverjük ide a Szentlélek temploma kifejezést, az ugyanis szellemi értelemben veendő, és nem a bőrünk körülhatárolta biológiai egységre vonatkozik. Tehát ne azért kerüljük a tetoválást, mert megszentségtelenítjük vele a Lélek templomát, hanem azért, mert ez egy értelmetlen dolog. Ne csapja be ezzel saját magát, hogy ezzel akar tanúságot tenni. Tegyen tanúságot az életével, a szavaival, a tetteivel, ne a bőrére rajzolt ábrákkal!
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy hogyan lehet elölni a nemi vágyakat? 4 naponta elbukom miatta az önkielégítés bűne elleni küzdelemben. Magas a tesztoszteron szintem és állandóan stresszes az egész életem (központi idegrendszeri sérült nem beszélő autista kamasz nevelt fiam nevelem 16 éve egyedül....stressz levezetés és szenvedés... Válaszát előre is köszönöm gemgirl
Meg kell találni a stressz levezetésének valódi és hatékony eszközét. Azért vergődik ebben az ördögi körben, mert miközben menekülni szeretne, olyan eszközt választ, amely még jobban belehúzza stresszes körforgásba. Egy autista gyermeket nevelni valóban óriási feladat. De nem indokolja föltétlenül a stresszes helyzetet. A rossz megoldási eszközök termelik ki ezt a beteges lelkiállapotot. A gyermeke áldás, csak másként, mint ahogy első ránézésre gondolni lehet, vagy akár ahogyan Ön is elképzelte az életét. Nyilván a magány is erősen arra készteti, hogy ehhöz a hamis testi örömforráshoz forduljon. Mind az egyedülléttel, mint a beteg gyermekének a gondozásával meg kell barátkozni. Nem csak eltűrni, elviselni, hanem Isten ajándékaként tekinteni rá. Tudom, ezt könnyű mondani, tanácsként leírni, s nagyon valószínű, hogy én nem is lennék képes rá. Tehát nem a bölcsességet akarom osztani, csak mégis fölhívni a figyelmét ezekre a nagyon fontos szempontokra. Szóval, az ördögi kör egyetlen pontján, elemén se csodálkozzék. Azok mindig érkeznek menetrendszerűen. A kilépés csak fölfelé történhet, csakis Isten felé. Ő odaföntről nagyon is értékesnek látja az Ön életét. Érdemes oda emelkedni, ahonnan már akár Ön is láthatja ezeket az értékeket. Akkor nem szorulna rá a hamis megoldásokra. Hogyan lásson hozzá? Újítsa meg az imaéletét. Többet kell imákoznia, táplálkozni a Szentírásból
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy hogyan állítaná fel az ima életem az én helyemben? Magamról annyit tudok mondani hogy 44 éves hölgy vagyok, akit mindig 30 évvel fiatalabb fiúnak néznek, szeretnék is az lenni. Van egy központi idegrendszeri sérült, nem beszélő autista kamasz nevelt fiam, akit édesanyja halála óta én nevelek a szüleim segítségével, és van egy nevelt lányom, aki egyben a keresztlányom is, aki jelenleg egyetemi hallgató. Heti két nap tanítok egy kis iskolában. Jelenleg Szent Brigitta 15 imáját kezdtem el mondani, de közben azt hallottam hogy egy jó katolikus minden nap elimádkozza a teljes rózsafüzért. De nem tudom hogy ez tényleg így van e. Ön hogy állítaná fel az imaéletem az én helyemben? Válaszát előre is köszönöm onegirl
Nincsenek mindenkire érvényes imarendek. Mindenkinek a sajátját kell megtalálnia. Ha jólesik Önnek ezt a 15 imát mondani, bátorítom, hogy tartson ki ebben. Lehet a rózsafüzért is imádkozni, de lehet mást is. Csak annak kötelessége minden elmondani egy tizedet, aki erre rózsafüzér társulati tagként kötelezte magát. Ha jól sejtem, ez nem vonatkozik Önre, tehát nem is kell azt gondolnia, hogy ezt Önnek is kellene minden nap. Én Önnek három elemet javaslok még, amelyet érdemes beépíteni a napi imádságai közé. De ezt sem egyik napról a másikra, inkább ízlelgetve egyiket is másikat is.
Az egyik, hogy minden nap olvasson a Szentírásból. Érdemes az Újszövetséggel kezdeni, de lehet vele párhuzamosan az Ószövetséget is. Minden nap egy kis részt, s azon keresztül próbálni megérteni, hogy abból mit tud elraktározni, mit tud megvalósítani a hétköznapi életében.
A másik a zsoltárok. Ha erre módja van, ezt is jó szívvel tudom ajánlani, hogy minden nap mondjon el egy-egy zsoltárt is. Lehet az több napon át ugyanaz, vagy minden nap váltogatva. A szentírás szavaival nagyon termékennyé tud válni az imádságunk.
A harmadik dolog, amire fölhívom a figyelmét, az pedig a csönd. Minden nap tartson csöndet is. Nem kell hosszú, elegendő - eleinte - akár csak öt perc is. Ebben az öt perces csöndben igyekezzék semmi másra nem gondolni, csak arra, hogy Isten előtt van, Isten jelenlétében, Isten néz Önre, s nem is kell neki semmit sem mondani, semmit sem kérni, csak visszanézni rá. Sejtem, hogy gyermekeket nevelő emberként ezt nem könnyű megvalósítani, de mindenképp érdemes erre törekedni. Lehet ez akár éjszaka vagy hajnalban is.
Ugyanakkor maga a gyermeknevelés is szép imádság, főként a beteg gyermekről gondoskodni. Ezt is tegye hálaadással, Isten színe előtt, és a Mindenható gazdagon megáldja ezt a törekvését.
Kedves Lelki Atya
Lehet a fizetésem (666 ot tartalmaz) az ördög jele?
Tisztelettel
Csak abban a leírásban, ahol ennek a számnak az a jelentése, hogy próbálja, de nem bírja elérni a 777-et, a tökéletességet. A 6-os szám ördöghöz rendelésének ugyanis ez a magyarázata, hogy próbál olyan lenni, mint Isten, és akár már olyannak is tűnik, de mindig alul marad. A 666 ennek fokozott változata. Önmagában ez a szám nem hordoz ördögi jelentést, pláne nem valamiféle negatív erőt. Amikor próbáljuk mégis kerülni, az sem rossz, mert mintegy kifejezzük vele, hogy azt szeretnénk, ha semmi közünk nem volna hozzá. De sem félni nem kell tőle, sem egyéb fontosságot nem kell ennek tulajdonítani.
Kedves Lelkiatya!
”Ha az emberek természetes állapota a meztelenség lenne, úgy születnének.” – ezt az ironikus mondatot sokan Oscar Wilde-nek tulajdonítják.
Mi a véleménye a nudizmusról, a nudista strandokról? El lehet-e menni ilyen helyre? Bűn-e résztvenni ilyen programokon, kikapcsolódási lehetőségeken?
Ha egy katolikus ember ilyen helyre megy, azt meg kell-e gyónnia?
A szaunázást a legtöbb országban fürdőruha nélkül lehet igénybevenni, Magyarországon is egyre több helyen nem tolerálják a fürdőruhát a szaunákban. Mi a véleménye erről? Szaunázhat-e ily módon egy katolikus ember, vagy inkább hanyagolja ezt az egészségmegőrzési lehetőséget? Vajon ezzel megsértjük-e a 6. parancsolatot?
Béla
Kedves Béla!
A szemérem átok és ajándék. A Teremtés könyve szerint egyértelműen a bűn következménye, hogy mezítelenül szégyelljük magunkat egymás előtt. A bűnbeesés előtt ez nem így volt. De ajándék is, mert hozzásegít ahhoz, hogy egész testünket csak annak ajándékozzuk, akinek az egész életünket is. A szerelem feloldja a szemérmet. De csak az Isten által megpecsételt, egy életre véglegesített szerelem. Nem tárulkozhatunk ki idegenek előtt. Ezt letagadni, átmagyarázni félrevezető, ezért bűn. A világ hol így, hol úgy mindig megpróbálja felülírni az Isten által rendelt törvényeket. De ebből mindig csak kárunk származik, még ha pillanatnyi felszabadulást és testi örömet is kínál. Széles körben terjed ma már sok olyan kultúrában is, ahol korábban ez idegen volt, hogy a meztelenség az természetes dolog, nincs abban semmi szégyellni való. Attól, hogy ezt a tévedést egyre többen követik, még nem válik igazzá. Nem javaslom sem Önnek, sem másnak, hogy hódoljon ennek az ártalmas divatnak.
Tisztelt Lelkiatya!
Az utcánkban egy ember öngyilkos lett. Kérem, imádkozzon érte!
Megteszem, s ezen az úton másokat is erre kérek.
Kedves Lelkiatya! Kérem, levelemet ne közölje, csak a válaszát! Köszönöm előre is!
...
A kérdésem ezeknek fényében az lenne, hogy mi a véleménye erről az egészről és magáról a döntésről, továbbá mit javasol a jövőmet tekintve?
Hogy édesapjával megszüntette a kapcsolatot, ez a leírásából érthető, én sem tanácsolnék mást Önnek. Ugyanakkor lehet, érdemes az édesapja egyes családtagjai között különbséget tenni. Nem biztos, hogy ennyire radikális megoldást kell választani. De ha így van, ezt sem helytelenítem, csak fölhívom a figyelmét, hogy érdemes a finom különbségtételekre is odafigyelni. Nem biztos, hogy az édesapja családtagjainak mindegyikétől rosszat kap. Sőt, lehet, hogy jobban segítene az édesapja elfogadásában – még ha nem is tartanak kapcsolatot – ha az ő családjában találna olyan személyt, akivel mégis ki tud jönni.
Azt azonban kicsit félrevezető gondolatnak tartom, hogy szeretné magát olyan emberekkel körülvenni, akik nem rombolnak, hanem ilyen-olyan módon építenek. Az emberek körülöttünk nem azért vannak, hogy ránk jó hatással legyenek. Akik körülöttünk vannak, ők ajándék és feladat az életünkben, hogy velük, rajtuk keresztül, általuk megéljük a szeretetet. Megértem, hogy a sok elszenvedett negatív hatás ezt a hozzáállást fogalmazta meg a lelkében, hogy nem szeretne másoktól most már bántásokat kapni. De ez így önmagában nem előre vivő irány. Ez egyfajta védekezés, nem építkezés. Az a tanácsom, hogy ne nagyon válogasson a személyekben. Élje az életét, végezze a munkáját, és akikkel találkozik, mindegyikükben Isten ajándékát lássa, akit lehet szeretni, akit lehet szolgálni, akin lehet segíteni. Ez egy erős szemléletváltás, ami nem fog menni egyik napról a másikra, de érdemes ezen dolgozni, inkább ebben az irányban tenni erőfeszítéseket.
Tisztelt Lelkiatya!
Súlyos bűnök terhelnek. Lelki nehézségeim miatt kitértem hitemből. Korábbi rossz anyagi helyzetem miatt feng shui-hoz folyamodtam. Egy okkult netes oldalon olyanra találtam, hogy múlt megváltoztatása fejben. Ezért kitaláltam egy történetet a megbánt régmúlt korszakom behelyettesítésére. Úgy érzem, mindezért az Úr büntetését szenvedem, mivel egy olyan év köszöntött rám, hogy rengeteg csapás ér és nem látok belőle kiutat. A legszorongatottam helyzetemben kezdtem újra imádkozni, Bibliát olvasni. Már meggyóntam a bűneimet augusztusban, de minden változatlanul rossz. Majdnem minden nap sírok. Szemben érzem magamat az árral. Félek, hogy ebből nincs kiút. Elérhetem még valamikor az Úr kegyelmét és bocsánatát? Várom a Lelkiatya kedves válaszát.
Tisztelettel. Beáta
Kedves Beáta! Nemhogy van kiút, de már abba az irányba sodródik, csak még nem látja a kanyar után a partot, ahol megpihenhet. Jól meg kell értenie, hogy az Úr Önt nem bünteti ezért az eltévelyedésért. Jól tudja, hogy bőven elegendő az a büntetés, amelyet a félrelépése eredményezett. Voltaképpen ennek terhét cipeli még pszichésen, nem az Úr haragját. Ne féljen, nem lesz semmi baj. Hamarosan megérkezik az érezhető megnyugvás is. Ennek egyik fontos pillére a napi szentírásolvasás. Valamint ha megteheti, ne csak vasárnap menjen el templomba, hanem hétköznap is. Ha Ön görögkatolikus, akkor javaslom, hogy kapcsolódjék be a zsolozsmába. Tehát minél több oldalról kapjon valós megerősítést az Úr megbocsátó szeretetéből. Ne a saját gondolataival viaskodjék. A múlt lezárult. Egyetlen gyónással helyre tudjuk tenni Istennel való kapcsolatunkat. Ez megdöbbentő, de így van. Ami Önt terheli, az a saját lelkiismerete, s mivel nem talált még békére, ezért a körülötte lévő világ is békétlen arcát mutatja. Ha majd Isten megbocsátásának az első jeleit észreveszi, ebből már fölismerheti, hogy helyes irányban halad, és lesz változás. Előbb a lelkében, utána majd az életében is.
Kedves Lelkiatya! Köszönöm válaszát a tisztasággal kapcsolatos kérdésemre. Azt írta, hogy nem szabad az embernek magára maradni ebben és a testiséghez hasonlóan, az ezzel kapcsolatos küzdelmet is együtt kell megélni. Mit tanácsolna akkor ha ez sem működik? Sajnos, amikor elmondom a jegyesemnek, hogy mit érzek, mi zajlik bennem, akkor nem jobb lesz hanem rosszabb. Bocsánat a szóért, de vagy jobban felizgulok rá olyankor vagy egyszerűen nem lesz jobb és továbbra is ott van bennem a vágy és egy idő után nem tudok vele mit kezdeni. Szomorú is vagyok ezért, hogy pont az a megoldás nem működik, aminek alapvetően működnie kellene. Gondoltam arra, hogy esetleg a megfogalmazásaimmal van baj. Lehet jobb lenne nem azt mondanám neki, hogy "Kívánlak", hanem valami olyasmit, hogy "éppen borzalmasan küzdök, hogy megőrizzem magam tisztán neked"? Próbáljak máshogy fogalmazni és akkor könnyebb lesz? Neki ez nem okoz küzdelmet, őszintén szólva, csak nekem...és emiatt azt is érzem, hogy magamra hagy engem és egyedül kell ezzel megküzdeni. Ki tudja fejezni az érzéseit, akár nagyon erős szavakkal is, többször ki is mutatta nagyon is nyilvánvalóan, hogy vágyik rám, fogalmazzunk úgy, de ő megáll ennyinél és tud türelmes lenni, csak én gyötrődök. Neki nagyon megy az, hogy, bármennyire is szeretne valamit (engem vagy tőlem valamit), tud türelmes lenni és neki nagyon erőt ad meg megkönnyíti az, hogy a legnagyobb jó dolgokat, a dolgok igazi célját, a fontosabbat tudja a vágyakozása fölé helyezni...Próbálok arra gondolni, hogy ha szeretem őt, akkor hasonló legyek hozzá és próbáljak én is így, de nekem sokkal nehezebb. Mikor kettesben vagyok vele, olyankor van főleg a gyötrődés...de olyan is volt már, hogy nyilvános helyen is vágyakoztam iránta, csak nyilván igyekeztem leküzdeni ezt. De olyan is volt, hogy amikor találkoztam vele, egyébként nem kettesben voltunk, és nem szexuálisan, de azért intenzíven közeledett felém, valahogy közben olyan érzésem volt, mint....amikor, elnézést a szóért, de orgazmusa van valakinek.....Nem nyúltam magamhoz egy ujjal sem. Csak miatta. Van bennem egy borzalmas szégyenérzet... és az is rossz, hogy gyötrődök... és az is rossz, hogy úgy érzem, nincs megoldás a helyzetemre. Ha elmondom neki, az a baj; ha nem mondom el neki, az a baj. Sokat jelentenek nekem a bátorító szavak, amit múltkori levelében olvastam. Tényleg nagyon szomorú vagyok.
Annyi igaz, hogy túl sokat sem kell erről beszélni. Ezek szerint neki ez nem jelent olyan nagy küzdelmet. Ez egyébként indokolhatja az Ön fokozott szenvedését, a küzdelem nehezebbé válását. Kicsit olyan, mint amikor együtt futnak, és az egyiknek sokkal könnyedébben megy, a másiknak meg gyötrődés, alig bírja az iramot. Ebben majd a kedvesének is tanulnia kell, hogy tekinttel kell lenni a másikra is, a másik gyöngeségére. Hisz kétségtelen, hogy jobb együtt vívni ezt a küzdelmet és nehezebb egyedül. Tehát megértem, hogy ez Önnek mennyire nehéz. Ugyanakkor van ebben egy kis eltorzulás is. A szerelem nem merülhet ki a testi vágyakozásban. Hogy ez Önben ennyire erős, ez leginkább a többi sorstársának a helyzetéhöz hasonlít, akik szintén erősen küzdenek az érzéki vágyakkal, az önkielégítés kísértésével. Csak épp Ön számára szinte testi közelségbe kerül ez a kísértés. Ez tehát kísértés, amelyet fölerősít az adott élethelyzete, és nem igazán a házasságra készülés egészséges fázisának tekinthető. Azt tudom tanácsolni, hogy a kedvese iránti szerelmét próbálja meg más dolgokban kifejezni. A férfiaknál ez kézenfekvőbb, mert nekik kell udvarolni. Egy férfinek azt mondanám, halmozza el a kedvesét virágokkal, kisebb nagyobb ajándékokkal, amelyeknek igazán örül (feltéve, hogy a szeretetnyelve az ajándékozás). De a nő is nagyon sok finomsággal ki tudja fejezni a szeretetét, amelyekhöz még csak érintés sem szükséges. Azt javaslom, legyen minél több közös élményük, sokat sétáljanak az erdőben, túrázzanak, látogassanak múzumokat, hangversenyeket. Ezek a közös élmények másfelé terelik nem csak az Ön figyelmét, hanem a kapcsolatuk alakulásának az irányát és sebességét is. Ezt a kettőt tudom tehát Önnek ajánlani. Ne csodálkozzék az égő kísértésen, ezzel meg kell küzdeni, másrészt keresse, keressék, hogy a kapcsolatuk minél gazdagabb, minél sokoldalúbb legyen. Mindez Önt ne szomorúvá, hanem ujjongóan boldoggá tegye, hiszen ez a küzdelem szükséges ahhoz, hogy majd jó házasságuk legyen.
