Azt jónak tartom, ha a lelkivezetőjével havonta találkozik. Ugyanakkor közben másnál is meggyónhat, tehát, ha szükségét érzi gyónhat gyakrabban is, másik atyánál. Havonta 3 órát rászánni a lelkivezetésre egyáltalán nem sok, sőt, kell is ennyi áldozatot hozni ilyen fontos dolog érdekében. Tehát ez az elhelyezés még nem kell, hogy akadálya legyen, hogy ezt az atyát kérje meg lelki vezetésre. Persze, kérdés, hogy az új szolgálati feladatai miatt majd el tudja-e vállalni. De remélem, igen. Ha valakiben fölébred a vágy és igény, hogy rendszeresen találkozzék a lelkiatyjával, akkor mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ez sikerüljön is, hogy megvalósuljon ez a lelki munka.

Azt javaslom, hogy szentgyónás után azt határozza el, hogy teljesen kizár a gondolataiból és pillantásaiból az érzékiségre irányuló minden mozzanatot. Tehát ne keressen rá szép lányokra, kivált, ha hiányos az öltözékük. Miért is nézegetné ezeket? Ügyeljen az utcán is, hogy a nők arcát nézze, ne az egyéb testrészeiket. Tehát ennyire radikális elhatárolódást javaslok. Nyilván a Teremtő nagyon szépnek alkotta a női testet, sokat lehetne benne gyönyörködni, de a mostani helyzetében ezt nem képes tisztán tenni. Minden ilyen irányú pillantás és gondolat kísértés. Ez a radikális elhatározás segíteni fog Önnek, hogy ne ezen járjon az agya. Egyébként is érdemes tudatosan mással lekötni, regények olvasásával vagy egyéb tevékenységgel, kerti, fizikai munkával. Most ez ilyen időszak, ne csüggedjen miatta. Ki fog lábalni belőle, de ezeket a határokat most nagyon szorosan meg kell tartania.

A papnevelés nagyon hosszú folyamat. A belépéstől számított 8 év. Igaz, házasságot ár a 7. év után is lehet kötni. Ez nagyon hosszú idő arra, hogy egymásra várjanak a fiatalok. Már csak azért is, mert közben az illető fiatalember nagyon sokat változik, fejlődik, mélyül. Ezért nem szerencsés, ha már a szeminárium megkezdése előtt van barátnője a jelentkezőnek. Bár voltak szép példák arra is, hogy a leány kivárta a 7-8 esztendőt, és nagyon szép házasság lett. Mindenesetre az az ajánlatos, hogy belépés előtt, sőt, a kezdeti években még ne a házasságra, a párválasztásra figyeljen a fiatalember, hanem a hivatásának a tisztázására, megerősítésére. A görögkatolikus papnak csak katolikus felesége lehet, római vagy görögkatolikus. Ha ortodox leánynak udvarol, akkor annak, még jóval a házasságkötés előtt katolizálnia kell. Ugyanez vonatkozik a protestáns leányra is. Ugyanakkor joggal merülhet föl a kérdés, hogy a leány valóban, szíve mélyéből lép-e be a katolikus egyházba, nem pedig esetleg csak azért, hogy házasságra léphessen szíve választottjával. Ezért is fontos, hogy ha ilyen lépésre van szükség, protestánsból vagy ortodoxból görögkatolikussá lenni, akkor ezt nem az utolsó pillanatban, a házasságkötés előtt kell megtenni, hanem jóval korábban, hogy legyen még ideje, lehetősége éveket eltölteni a görögkatolikus életközegben, hogy abban valóban otthonra leljen.

Ha nincs módja gyakrabban gyónni, akkor használja ki azt, ami adatik. Ezzel nincs semmi baj. Viszont joggal érzi az igényét annak, hogy ennél sokkal gyakrabban áldozzon. Ez még inkább rendben van. Egész egyszerűen így lehet megfogalmazni: aki rendszeresen gyónik, az rendszeresen áldozhat is. S ennek gyakoriságát - különösen az Ön helyjezétben - a lehetőségek adják meg. A halálos bűn terhével való áldozástól azért óva int az egyházunk, mert ez így a közömbösség kifejeződése volna. Ha valaki súlyos bűnt követ el, ezt tudja is, hiszen tudatosan követte el a súlyos bűnt (ez a halálos bűn), és ilyen állapotában megy részesülni az Eucharisztiában, az vagy nincs tisztában azzal, hogy mit vesz magához, vagy nagyon súlyosan megátalkodott gonosz ember, akinek semmise szent. Nyilván ez nem az Ön esete. A bűnökkel élő, azokban vergődő ember mindenképpen menjen gyakran áldozni, hiszen ennek van a legerősebb gyógyító hatása.

Igen. Az ima ereje nem annak hosszúságától, hanem a mélységétől függ. Persze, sok minden mástól is. Attól például, hogy mennyire kap szerepet benne kitartás. De attól is, hogy mennyire figyel oda az imádkozó, mennyira van jelen benne. No, és ezeket az imákat nemigen tudjuk összehasonlítani. Nem lehet azt mondani, hogy az egyik jobb vagy rosszabb. Vannak élethelyzetek, amikor így vagy úgy tudunk imádkozni. Ha munka vagy más tevékenység közben fohászokat mondogat, ez nagyon jó. Lehet egyszerűen csak ugyanazt a fohászt ismételgetni: Segíts, Uram!, Szeretlek, Uram!, Könyörülj rajtam, Jézusom!, stb. Azt kell azonban hozzátennem, hogy ez a tevékenységek közben mondott ima nem helyettesítheti a napi összeszedett imát. Inkább kiegészíti azt. Mert kell, hogy legyen külön imaidőm is, amit csak az Úrral töltök, amikor nem figyelek senki és semmi másra, csak őrá.

Kedves Sándor! Nagy együttérzéssel olvastam a sorait. Minden bizonnyal mások is így lesznek vele, akik megnyitják ezt az oldalt. Én is imádkozom Önökért, és erre buzdítok másokat is. Emellett pedig az a javaslatom, hogy írja meg a számlaszámát. Azt én itt közzéteszem, s ha bárki segíteni akar kisebb vagy nagyobb összeggel, az majd megteheti. Nem erre való ez a fórum, de úgy érzem, az Önök esetében ezt most megtehetjük. Kérem, írjon külön a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu címre is. Segítse Önöket a Mindenható ebben a nehéz helyzetben!

Kedves Dominika! Minthogy nálunk nincs meg a "sztarec-ség intézménye", ezért sem sztarecek, sem sztareceket fölkereső hívek sincsenek. Ezt kifejtem érthetőbben is. A sztarec szláv kifejezés azt az idős atyát jelenti, aki sok imádságban nagy lelki mélységre jutott, ezért tanácsaival és imádságával sokat tud segíteni a hozzá fordulókon. Ilyen atyák nálunk is vannak, akiket sokan keresnek föl, hogy nála gyónjanak vagy lelki tanácsot kérjenek. Nem nevezzük őket sztareceknek, mert ennek a rendje nálunk nem alakult ki. Ez inkább a keleti egyház jellemzője. De azért is, mert ott sokkal elterjedtebb gyakorlata van annak, hogy egyszerű hívek, dolgozó emberek fölkeresik a sztarecet imát, segítséget kérve tőle. Ez nálunk nem alakult ki, ezért tűnik úgy, hogy nálunk nincsenek sztarecek. Pedig nagyon jó volna, nagyon sokat segítene a hétköznapi keresztény életünkben, ha mi is élnénk ezzel a lehetőséggel.

Ha jól értem, egy háztartásban él az édesanyjával. Ha igen, költözzék el mihamarabb! Elhiszem, hogy segíteni szeretne az édesanyjának, de így nem tud. Önnek a saját életét kell élnie. A testvéreinek legalább annyira feladatuk az édesanyjukkal való törődés, mint Önnek. Illetve még sokkal jobban, mert, ha jól értem, ők már kialakították a maguk saját élethelyzetét, Ön azonban még nem. Hogy ilyen rövid időn belül mindenünnen elküldték, ez fontos jelzés. Kétségtelenül Önnek kell jobban alkalmazkodnia, együttműködésre törekednie. De amíg otthon él az édesanyjával, addig ez nem fog sikerülni. Mert Ön nem a saját életét éli, hanem egy meghosszabbított gyermeki életet. Szerintem az kedves az Úrnak, hogy egészen fiatalon ilyet mondott, hogy Istennek szenteli az életét. De az sem kizárt, hogy abban a meglepő helyzetben ez tűnt a legegyszerűbb menekülési megoldásnak. Nyilván ezt is tudja, látja az Úr. Mindenesetre az ilyen hirtelen ígéretet nem lehet komolyan venni. Ennek semmi jelentősége és befolyása nincs az életére. Persze, azzal a gondolattal nyugodtan foglalkozhat komolyan, hogy nem valóban teljesen elkötelezett életet szán-e Önnek az Úr. Csakhogy, amíg az édesanyjával együtt él, vagy legalábbis ilyen erős befolyása alatt, addig a szerzetesség felé sem tud valós lépéseket tenni. De ebben a lelkiállapotában nem is javaslom. Igazolja saját számára is, hogy képes az Önálló, független életre! Akkor majd képessé lesz igazi döntést hozni, hogy Istennek szentelt életet éljen-e, vagy a világban élve szentelje meg az életét, s ezáltal másokét is.

Töprengek, vajon hol lehet a hiba. Ugyanis Önhöz hasonló korú leányok hasonlókat írnak. Pontosabban leányok és fiúk egyaránt. Keresztények, jóra törekvők, fiatalok. Nem tudom, mi lehet az oka, hogy nem találják meg egymást. Vagy az is lehet, hogy rejtettebb okok is szerepet játszanak abban, hogy ma a fiatalok nehezen szánják rá magunkat a társkeresés lépéseire, s kivált az elköteleződésre. Azt javaslom, ne vonakodjék keresztény, vagy még inkább katolikus társkereső oldalakat fölkeresni. Hallottam már arról, hogy ilyen módon találtak egymásra fiatalok, és szép pár lett belőlük. Ennél természetesebb, ha olyan keresztény közösséget keres, ahol valóságosan is jelen vannak fiatalok, nem csak a virtuális térben. Hallottam olyan görögkatolikus közösségről is, ahol kifejezetten magukra maradt fiatalok jöttek össze, szerveztek maguknak közös programokat, imádságokat, beszélgetéseket. Isten ezt aztán nagyon megáldotta, mert sok házaspár került ki ebből a közös összefogásból. Szóval, ne adja fel. Valahol vár Önre egy leány. Meg kell találnia, meg kell szólítania. Ő lesz az, akit majd oltárhoz vezethet. Imádkozzék ezért minden nap!

Azt hiszem, nem. De ebben nem vagyok igazán járatos. Érdemes egyszerűen a főiskola tanulmányi osztályát megkérdezni erről.

Igen, ez egy óriási kísértés! Nem szabad foglalkoznia ezzel a gondolattal, mert nagyon könnyen félrevezetheti. Most tetszetősnek tűnik, ahogy mondja, plátói, tehát távoli, a férjével való élet pedig nagyon is valóságos, életközeli, a hétköznapok sok nehézségével együtt. Még az sem kizárt, hogy ha hamarabb találkozik ezzel a másik férfival, akkor jobban megszerette volna. De egyrészt ez egyáltalán nem biztos, másrészt pedig az Ön élete szépen elindult a férjével, ezt kell tovább építeni, nem pedig lerombolni, gyermekszíveket összetörni, egy életre tönkre tenni, azt remélvén, hogy ezen új férfi mellett boldogabb lehetne. A mai világ óriási hazugsága, hogy fölkínálja a válás lehetőségét. Álnok módon talált is erre egy szép szót: mozaikcsalád, ahol gyakorlatilag életükben és szívükben összetört életek vannak, csak mivel olyan sokan vannak már ebben, hogy elfogadottá, szinte természetessé lett. Holott a válás sohasem jó megoldás. Annyira világos az Evangélium tanítása: "Amit Isten összekötött, ember ne válassza szét!" (Mk 10,9). Nagyon fontos, sokat segíthet, ha ezt a lelki küzdelmét meg tudja osztani valakivel. Legjobb, ha a gyóntató atyának mondja el, hogy megkörnyékezte ez a kísértés, de nem szeretné, hogy tönkretegye az életüket, a családjának az életét, szeretne szabadulni ettől a kísértéstől. Ha elég erős a férjével való szeretetkapcsolatuk, akkor a legjobb az, ha neki is elmondja. Együtt dolgozzanak azon, hogy a házasságuk kapcsolata tovább erősödjék. Együtt imádkozzanak a családjuk együttmaradásáért. Ez nagyon fontos, mert ma a világ óriási erőkkel bombázza a családokat, hogy azok hulljanak darabjaira, hogy azokat a mozaik darabokat már soha ne lehessen összeilleszteni. Ismétlem, ez a világ hazugsága, s ezt nagyon aljas és rafinált módon lovagolja meg a gonosz. Semmiképpen se higgyen neki!

A katolikus egyház előírása szerint szükség helyzetben, tehát amikor nincs lehetőség katolikus egyházon belül gyónni, áldozni, akkor ez lehetséges, mert a katolikus egyház hitelesnek fogadja el az ortodox egyház szentségeit. Sajnos ez nem kölcsönös, tehát az ortodox egyházak legtöbbje nem fogadja el a szentségekben való közösséget a katolikusokkal. Ha egy ortodox lelkiatyát kérdez meg, akkor vélhetően azt fogja mondani, hogy ez nem lehetséges. (Bár ezt egyháza válogatja, nem biztos, hogy minden lelkiatya elutasítaná.)

Ha ott van ez a leány, nem érdemes mást keresni. Érdemes őt egyre jobban megismerni, a szívét megnyerni, meghódítani. A szerelem nem mindig egy csapásra érkezik. Szépen lassan is ki tud az alakulni. Ha el tudja képzelni ezt a leányt, mint jövendőbeli gyermekeinek édesanyját, akkor kedveskedjék neki. Vigyen neki virágot, hívja el sétálni, közös programokra, színházba, moziba, olyan helyekre, ahol közös élményeik vannak, melyeket meg lehet beszélni. Az ilyen találkozások, beszélgetések során sok minden felszínre kerül, ki hogyan gondolkodik a világról, az emberekről, a házasságról, stb. Ha ezen ismerkedés folyamán felszínre kerülnek olyan dolgok, amelyek nem tetszenek Önöknek egymásban, semmi gond, ettől még alakulhat jól a kapcsolat. Hiszen egymás elfogadását is meg kell tanulni. Tökéletes kapcsolat nincsen. Úgyhogy én azt tanácsolom Önnek, ha van remény arra, hogy ez a kapcsolat fejlődjék, akkor dolgozzék is rajta. Udvaroljon, adja jelét a szeretetének - mely jó esetben szépen növekedni fog majd -, hadd érezze magát boldognak Ön mellett ez a hölgy. Aztán, ha idővel úgy tűnik, hogy több az ellentétes pont kettejük között, mint ami közös, ha mégsem tudnak kijönni jól egymással, tehát egy idő múlva sem indul el a szeretet növekedése, akkor szépen barátságosan váljanak el egymástól. Akkor már valamennyi tapasztalattal a tarsolyában tud tovább lépni, tovább keresni, ismerkedni. Szép ez így, szép tanulási, érlelődési folyamat. Nem kell megijedni a nehézségektől, kudarcoktól. Persze, mindeközben Istenre is figyelni kell. Sokat kell imádkozni, hogy ő segítsen ebben a szeretetben növekedésben, a nehézségeken ő segítse át Önöket, ő vezesse az életüket.

Gyónásra nagyon nagy szükség van. Az nagy kegyelem, hogy a járvány miatti korlátozások fölébresztették Önben a szentgyónás utáni vágyat. Ez a Lélek munkája, egészen bizonyos. Viszont, amit az atya Önnek mondott, az is teljesen igaz. Valójában az Eucharisztiának van bűneltörlő hatása, hiszen az ott maga Krisztus az ő Egyházában. Ennek a tevékeny, bűnbocsátó jelenlétnek része a szentgyónás is. Régen jobban hangsúlyozták, hogy a szentáldozást meg kell előznie a szentgyónásnak. Ez ma is így van, viszont nem indokolt, hogy szorosan párba állítsuk a kettőt. Inkább párhuzamba kell állítani őket, mindkettővel élni kell, de nem ugyanolyan gyakorisággal. Alapvetően az a jó gyakorlat, ha valaki havonta gyónik és minden egyes Szent Liturgián megáldozik. Pl. ha hétköznap is el tud menni Szent Liturgiára, akkor is, de ha csak vasárnaponként, az is nagyon jó. Nagyon ajánlatos mindig részesülni az Eucharisztiában, hiszen ez a Szent Liturgia legfőbb célja. Minden Liturgia előtt azonban nem gyónunk, ez természetes. Tehát azt tanácsolom, hogy éljen mind a kettővel. Minél gyakrabban áldozzék, minél rendszeresebben gyónjon, s e kettő csodálatosan meg fogja Önt erősíteni az Isten felé való közeledésben.

Nem is arról van szó, hogy bűn, hanem, hogy félrevezet, ezért érdemes kerülni. A pohár víz technikát kínálja az Istenre figyelés, az imádság helyett. Hát, ezt egyáltalán nem javaslom. A három ujj technika is hasonló, de talán ott értelmesebb okot lehet találni arra, hogy az agyunkat jobban összpontosítsuk. De ezek nem csoda technikák. Sokkal inkább javaslom, hogy ugyanennyi idő és energia ráfordítással az imádságban igyekezzék elmélyülni, abban gyakorlatot szerezni. Persze, nehezebb, hosszabb idő kell, de legalább annyival hatékonyabb és értékesebb is. Én is hallottam néhány szerzetes atyáról, jezsuitáról és ferencesről is, akik használják. Ez azonban még nem hitelesíti a dolgot. Az Egyház álláspontja ebben is egyértelmű, tartózkodjunk tőle. Bizonyos technikák kétségtelenül használhatók belőle, de az egésznek bölcseleti alapja mögött egy nagyon torz Isten-kép és vallásszemlélet áll.