Egyáltalán nem bűn. Nagyon jól tette, hogy fölvette az oltást, azt, amelyet éppen Önnek adtak. Jelen esetben az egyes ember nem felelős azért, hogy milyen típusú oltóanyagot kap. Nagyon súlyos bűn az abortuszból származó emberionális sejtek tenyészetével bármilyen kutatást vagy egyéb tevékenységet folytatni. De ez a kutatók felelőssége, illetve azoknak a személyeknek, akik ezekről döntenek, pl. ezek anyagi támogatásáról, forgalmazásáról. Fokozottan súlyos bűn, ha közben ezeknek a személyeknek anyagi hasznuk keletkezik, kivált, ha jelentős anyagi hasznuk. De azoknak a személyeknek, akiknek szükségük van az oltóanyagra, egyáltalán nem felelősségük, hogy az azt beadó orvos honnan szerezte be, a háttérkutatások milyen körülmények között zajlottak. Az egyes embernek az a felelőssége ebben a dologban, hogy lehetőleg minél hamarabb megkapja a védőoltást, hogy se magát, se a környezetét ne veszélyeztesse az esetleges betegség továbbadásával, illetve megbetegedése miatt ne terhelje az egészségügyet még további feladatokkal.

Szó sincs róla. A gyónási titok csak a gyóntatót köti, a gyónót nem. Jól tette, hogy elmondta, biztosan jól esett megosztania ezt a testvérével.

Kedves Mihály! Nem minden helyen, minden alkalommal adnak az atyák eligazítást a böjti fegyelemre vonatkozóan. Ma a magyar görögkatolikusoknak a böjti időszakban javasolt böjt szerdán és pénteken a hústól való tartózkodás. Ez minden. Van, akinek talán ezt sem könnyű megtartani, de azért ez még nem olyan nehéz. Ezt idős emberek is meg tudják tartani, hiszen nem létszükséglet, hogy minden nap együnk húsos eledeleket. Ha tehát ezt meg tudják tartani a kedves feleségével együtt, az már jó. Érdemes mindig egy imával is kiegészíteni - ez persze, nem előírás csak tanács -, hogy a böjtünk valóban Jézushoz kötődő legyen, ne csak egy üres étrend módosítás. De aki szeretne ennél többet is felajánlani, például édességről való lemondást, ami szintén nem kockáztatja az egészséget, még idős korban sem, vagy éppen tévé nézés helyett olvasás, Bibliát vagy más lelki könyvet, vagy valami többlet imádság közös elmondása, például a Szent Efrém fohászok. Nos, ezek mind olyan dolgok, amelyekkel megszentelhetjük ezt a szent időszakot. Ezek nem előírások, ezekről nem mindig beszélnek az atyák, azért részleteztem most. Persze, a nagyböjtből nálunk, görögkatolikusoknál már csupán egy hét van hátra, jövő pénteken (március 26-án) este már lezárul a szent negyven nap. Lázár szombat és virágvasárnap elválasztót jelentenek, s majd vasárnap este kezdődik a szent nagyhét. Ennek böjti fegyelme, ha lehet, még szigorúbb, vagy inkább fogalmazzunk így: még odaadóbb lehet.

Épp az imént írtam néhány gondolatot Babits Mihály verse kapcsán arról, hogy mi jelent a kiválasztás, mit jelent Isten meghatározó szeretete. Hogy az Úr kiválaszt "egyeseket apostolokká, másokat prófétákká, ismét másokat evangelistákká, pásztorokká és tanítókká" (Ef 4,11; 1Kor 12,28), ez kinyilatkoztatott igazság. Az sehol nincs leírva, hogy ezek a kiválasztások csak a keresztény családban történhetnének meg. Az élet erre egyébként alaposan rá is cáfol. A leglehetetlenebb élethelyzetekből is tud hívni embereket az Úr. Ő, aki akár a köveket is beszélővé tudná tenni, hogy is volna megkötve a keze a keresztény családok körénél? Tehát bárhonnan, bárkit, bármilyen körülmények közül is tud hívni az Úr. De azt is hozzá kell tennünk, hogy ilyen meghívást nem csupán néhány elkülönített ember kap. Mindenki kap meghívást, ki erre, ki arra, de a Krisztus-követésre minden egyes embert hív a Teremtő. Azon belül aztán vannak különleges meghívások, ahogy azt Szent Pál is jelzi, ez csak az egész közösség megerősítését szolgálja. Tehát az egyéni meghívások is valójában közösségiek, a közösségnek szólnak. S ehhöz még hozzá kell tennünk azt is, hogy ennek a meghívásnak ellent is lehet állni. Vagy éppen nem venni róla tudomást. Meggyőződésem, hogy az Úr ma is hív fiatalokat szerzetesnek, papnak, de vagy nem hallják meg, nem figyelnek oda, vagy nyomban elhessegetik, mert a mai világ igazán nem kedvez az elkötelezett krisztusi életnek. Szóval, megmarad a szabadságunk a döntésben. De hogy sok gyümölcsöt kell teremnünk, ez egész biztosan mindnyájunkra vonatkozik.

A kettő egyszerre működik. Nem választhatom el a Krisztusért fölajánlott áldozatot az embertestvéremért fölajánlott áldozattól. Nem gyengíti egyik a másikat, hanem erősíti. Ha Krisztusért ajánlok föl valamit, akkor ugyanazt ajánlhatom a gyermekemért vagy más személyért. Minden fölajánlást szívesen fogad az Úr. Amit a gyermekemért fölajánlok, azt Krisztusnak is fölajánlom. Sőt, amit Krisztusért szeretetből teszek, az mindazokat is gazdagítja, akiket szeretek, akik ott vannak a szívemben. A bennem élő szeretet kapcsolja egybe ezeket. Minél nagyobb szeretet van bennem a gyermekeim vagy más embertársaim iránt, annál hatékonyabb az imádságom, még akkor is, ha őket abban meg sem említem. S fordítva is így van: minél buzgóbban imádkozom, annál inkább tudok kegyelmet közvetíteni a szeretteim számára. Hiszen ők is ott vannak az imádkozó szívemben.

Kedves Lívia! Minden fölajánlás kedves az Úrnak, amit jó szívvel, tiszta szeretettel ajánlunk föl. Van a fölajánlások terén egy másik szempont is, amit szintén érdemes figyelembe venni. Ez pedig az okosság, a körültekintés. Nem mondhatom, hogy nem kedves az Úrnak egy-egy túlzó fölajánlás, például, hogy minden hétköznap csak kenyeret meg vizet fogyasztok. Van, akit erre indít az Úr, mondjuk, néhány Athosz-hegyi remetét, de mai társadalmunkban kicsi az esélye, hogy tőlünk is ilyet várna. De előfordul, hogy az ember ezen túlzások elkerülése közben saját magával kezd el egyezkedni, hogy minél kisebb testi kellemetlenséget alkudjon ki magának. Itt nem csak az okosság hiányzik, hanem az odaadás is. A tévedés alapvetően a beszélgetőtárs megválasztásában van. Ugyanis nem saját magammal kell beszélgetni ilyen kérdésekben, kivált nem a kísértővel, hanem magával az Úrral. Ha jó fölajánlást akarok tenni, akkor jól oda kell figyelnem az Úrra. Nem csak a fölajánlás megfogalmazásakor, hanem sokkal inkább annak megvalósítása során. "Nélkülem semmit sem tehettek" - mondja az Úr (Jn 15,5). Tehát annál kedvesebb a felajánlás, minél inkább benne van az Úr.

Hűha! Ez így nem könnyű. Mindenképpen azt javaslom, hogy egy lelki atyával alaposan beszélje át az élethelyzetét. E három sor alapján nem tudok Önnek jó tanácsot adni. Ha valóban félreismerte az illető hölgyet, ha meggondolatlanul lépett bele ebbe a kapcsolatba, s ha mindez nem is olyan régen volt, néhány hónapja, netán egy-két éve, akkor esetleg meg lehet vizsgálni a házasságkötésüket, hogy az érvényes volt-e. S ha kimutatható, hogy nem, hogy ez a házasságkötése valóban egy alapvető tévedés volt, akkor ezen az úton lehet helyrehozni az életét. Ámde azért javaslom, hogy ezt alaposan beszélje át egy lelki atyával, mert nem kizárt, hogy csupán a házasságuk jelentkező nehézségei mondatják ezt Önnel. Az csaknem általános tapasztalat, hogy mivel házasságkötés után jönnek elő olyan tulajdonságok, amelyeket addig nem tudtunk a másikról, ez kisebb vagy nagyobb csalódást okoz. Néha ezek elvezetnek arra a felismerésre, hogy "egy idegen emberrel kötöttem össze az életemet". De ettől a gondolattól nem kell megijedni. Ez a dolog természethöz tartozik. Ilyenkor kell akarattal szeretni, dolgozni a szereteten, építeni a szeretet kapcsolatot. S első körben Önnek is inkább ezt javaslom. Ezek szerint minden bizonnyal igen csinos az Ön felesége. Innen nézve tehát könnyű szeretni. Keresse azt, hogy mit szerethet még benne, milyen érték van benne, amit eddig nem fedezett föl. Ne térítse el a gondolatát, hogy egy nő mindig más, mint egy férfi. Mi férfiak sokszor nem értjük meg, hogy miért jelent örömet a hölgyeknek a vásárlás, a sminkelés, a virágok, stb, csak hogy néhány igazán nőies dolgot említsek. Ettől ő még lehet mélyen keresztény, csak másként közelíti meg a krisztusi tanítást. De a nőkre jellemző az érzékenység, a finomság, az elfogadni tudás és sok más érték is, amelyből viszont bennünk, férfiakban van általában kevesebb. Szóval, a most megélt csalódását alaposan vizsgálja meg. Ha a lelki atya azt tanácsolja, hogy inkább dolgozzon a házasságán, mint hogy kimeneküljön belőle, akkor fogadja meg a tanácsát, és a kegyelem segítségével, amelyet az érvényesen megkötött házasság szentségével kaptak, építsék ki a szeretet kötelékét!

Ha elesett is - mint azt utóbb írta -, most az a feladat, hogy felálljon. Eddig a küzdés volt a feladat, most a felállás. A kísértő alapvetően nem arra játszik, hogy rávegyen a bűnre, hanem, hogy az utána való lelkiállapotot használja arra, hogy eltávolítson Istentől. Ezért mondom, hogy most Önnek erre az állapotra kell figyelnie. Nem tudom, milyen gyakran szokott meggyónni. Ha ritkán, akkor javaslom, hogy most menjen el gyónni. Ha rendszeresen, akkor nem kell szaladnia a gyóntatószékbe, majd a legközelebbi gyónásába beleveszi ezt is. Nem nagyobb bűne ez, mint a többi, pl. amikor szeretetlen, figyelmetlen valakivel. Megküzdött a kísértéssel, ez nagyon jó, az Úr nagyra értékeli ezt a hosszú időn át való kitartását. Ha most hamar föl tud állni, Krisztushoz fordulni, akkor ez a mostani bukás nem letaszítja, hanem fölemeli Isten irgalmához, amelyre - most még jobban tudja, mennyire - rászorul. Azt hiszem, van ebben biológiai tényező is. Tavasz közeledtével a fiatalok, de talán az idősebbek is, érzékenyebbé válnak az érzéki kísértésekre. Hála Istennek, hogy ez így van. Ez csak azt mutatja, hogy egészségesek vagyunk, a világ részeként működik a testünk, amelyhöz szorosan kötődik a lelkünk is. Most nagyböjt utolsó szakasza következik. Leginkább erre figyeljen, ne sokat törődjék ezzel a bűnével, nem kell, hogy ezen járjon az agya. Törekedjék minél inkább fölkészülni a nagyheti eseményekre és a húsvétra. Ez a legjobb, amit most tehet.

Kedves István! Engem is elszomorít, és teljesen együttérzek Önnel, hogy egy atya az Ön buzgóságát, lelki igényességét szektás túlzásnak gyanította. Félő, hogy az illető atyában nincs meg ez a buzgóság a szertartásaink, azok szépsége, mélysége iránt. Ez az, ami paptestvérként engem is leginkább elszomorít. Abban biztos vagyok, hogy Ön a Szentlélek vígasztalásával és erejével hamar túl fog lépni ezen a csalódáson. Akit a Lélek indít erre a buzgóságra, azt nem hagyja később sem, hogy eltávolodjék, hogy elvesszen. Ami a 103. zsoltárt illeti, nyugodtan mondja Ön is, az nem tilos. Csak legföljebb nem ugyanazzal a hangerővel, ahogyan közösen szoktunk énekelni. Nagyjából ezen a ponton van ugyanis a különbség. Szertartásainkon énekelünk és recitálunk, ez a kettő van. Énekhang nélküli mondott szöveg nincsen. Ha dallam nélküli szöveget veszünk, azt szoktuk recitálni. Ezek azok a részek, amelyeket jobb meghagynunk, hogy a kántor vezesse. Természetesen mi is mondhatjuk, recitálhatjuk vele együtt, például az 50. zsoltárt, a Hiszekegyet, a Hiszem, Uram... imádságot, csak hagyjuk meg, hogy fennhangon ezeket ő vezesse, ne szavalókórust alkossunk. Mélyebbre hat az ember lelkében, ha csöndesen mondva kapcsolódik bele a vezetett imába. De ez csak egy kis technikai magyarázat. Ami Önt jobban bántja, hogy egy lelkiatyától nem lelki tanítást kapott. Hamar lépjen túl ezen a rossz élményén, és kapcsolódjék be nyugodtan az imádságainkba úgy, ahogy a lelke diktálja. Az nyilvánvaló lett, hogy nem ez az atya lesz a lelkivezetője. De hála Istennek, vannak még más atyák is. Csak bíztatni tudom, hogy kérje meg valamelyiküket a lelkivezetésre.

Kedves Anna! Ha önmagára talált ebben a versben, az nagyon jó. Babits azt írta ki a költő zseniális látásával, amelyet minden Istent kereső ember megél. Minél inkább magaménak tudom ezeket a gondolatokat, képeket, annál mélyebben élem meg emberi mivoltomat, Istentől való függőségemet. Van a versben egy szép vonulat, nevezhetjük fejlődésnek vagy egyre mélyebb fölismerések sorozatának. A három "nem hiszek az elrendelésben" újabb és újabb igazolása nem egyenértékű. Az elsőben még a saját szívében fölismert akarat cáfolja a merev függést, a másodikban egy kívül meglátott vigyázó tekintet szeretete oldja azt, a harmadikban pedig - mintegy a kettő összekapcsolásaként - kimondja a keresztény filozófia egyik fontos igazságát, hogy az ember teljesen szabad, ugyanakkor teljesen Istentől függ. Persze, ennek a filozófiai igazságnak éppen az elfogott és szabadon engedett vad, vagy a szivárvány illatával ékesített szállongó bogáncs képe árulkodik arról, hogy pusztán egy hideg tény, hanem nagyon is személyesen megélt, érzelemmel átjárt tapasztalat. Hogy mi a teendő? Előbb hálás szívvel fogadni ezt a fölismerést, aztán pedig mind a két irányban egyre inkább elmélyülni: a magam szabadságának felelősségében és az Istentől függés bizalmában. Egyre erősödjék bennem ez a felelősség és ez a bizalom!

Minél hamarabb találni kell egy lánglelkű református lelkészt, aki képes úgy átadni a keresztény hitet, hogy a hindu leány megtérjen és megkeresztelkedjék. Ez a legjobb megoldás. De ha nem is sikerül keresztény hitre térítenie, akkor is a református lelkipásztort kell megkeresni, hiszen érvényesen csak ő tudja őket megesketni. A moszlimoknál törvény, hogy egy moszlim férfi csak moszlim nőt vehet feleségül, tehát házasságkötés esetén a nőnek moszlimmá kell válnia. A mi keresztény hitünk nem ilyen erőszakos. Mert arra épít, hogy nem a törvényeivel, hanem belső erejével tudja bevonzani a még meg nem keresztelteket. Úgy kell élnie az Ön fiának és az Ön családjának, hogy ez a hindu leány minél hamarabb fölismerje, hogy kicsoda Jézus Krisztus. De ebben sokat segíthet a lelkész is. Szentendrén van egy élő református gyülekezet. Itt többet megtudhat róluk: http://szre.hu/

Minden bizonnyal ennek legfőbb oka, hogy sokfélék vagyunk, nem egy srófra jár az agyunk. De egy pusztán matematikai meggondolással azt láthatjuk, hogy azért mégsem olyan rossz a helyzet. Nyilván sokkal nagyobb számban érint embereket az egyházi elöljárók döntése, s ahhoz képest csupán maréknyian feszegetik, hogy ez vajon valóban jó-e vagy sem. S ne rójuk föl a más fajta hozzáállásukat azoknak, akik ilyen jellegű kérdéseket írnak. Abban, persze, igaza van Önnek, hogy a méltatlankodás mindig méltatlan egy keresztény emberhöz. Azt mindig kerülni kell(ene). Sok egyéb bűn rejtőzhet benne: türelmetlenség, gőg, mások lenézése, ítélkezés, önzés, stb. Még sorolhatnánk. Ugyanakkor nem szabad azt mondanunk, hogy akik ilyen jellegű kérdéseket tesznek föl, azok mind gőgösek, ítélkezők, önzőek. Nem szükséges nekünk elemeznünk ennek lélektani gyökereit. Saját magunkat megvizsgálni fontos felelősségünk, de mások tetteit már nem a mi dolgunk. Ha tanulni szeretnénk ennek tanulságából, akkor is inkább a saját tetteinket és azok következményeit vegyük górcső alá, ne másokét.

Én sem. Igenis, minden lehetséges eszközt - még a nem lehetségeseket is - meg kell ragadnunk (2Tim 4,2), hogy Jézus örömhírét tovább tudjuk adni másoknak. Bíztatom, nincs egyedül. Sokan mások is vannak, akik ezt az utat, ezt az eszközt használják arra, hogy Jézussal való örömükről tanúságot tegyenek. Igaz, az is meghúzódhat az Ön ismerősének gondolataiban, hogy a fb kapcsolatok mindig felszínesek, nagyon ritkán tudnak a mélyre hatni. De sohasem lehet tudni, hogy Isten mit mikor, mire használ föl. Javaslom, hogy mikor ilyen evangelizációba kezd, mindig imádkozzék előtte, hogy legyen hatékony, amit csinál, de hogy legyen bölcs is, hogy mit kell és mit nem kell tennie. Tehát, szerintem, nyugodtan folytathatja.

Jézus mindenütt ott van, mindenütt lehet vele találkozni. Legjobban érzékelhető módon a templomban van, ezért mondjuk rá, hogy az az Isten háza. Legvalóságosabban az Eucharisztiában van, amelyben fizikailag is egyesülhetünk vele. Hozzánk legközelebb, velünk legmélyebben a szívünkben van. Hogyan lehet az életem része? Meg kell kérdezni tőle. Meg kell szólítani őt: "Uram, hol vagy, hol talállak? Hol találkozhatom Veled?" Amikor az ember ilyen s ehhöz hasonló szavakat mond ki neki, akkor már nyiladozik is a szíve, s lassan kezdi észrevenni, hogy nincs is olyan messze az Úr. Tudom javasolni, hogy ezeket a szavakat, vagy más, hozzá intézett szavakat hangosan is mondja ki neki, amikor egyedül van a szobájában vagy valami alkalmas helyen. Amikor hangosan szólítjuk az Urat, akkor a saját hangunkat hallván még érzékenyebbé válhatunk a vele való találkozásra. Ugyanakkor a vele való találkozás ajándék, nem lehet magunkból kisajtolni. Kérni kell. Ezt kell tenni, hogy eljöjjön hozzám, hogy megkérem őt erre. Tudni kell, hogy van, amikor időre is szükség van, hogy ez a találkozás létrejöjjön. Nem szabad türelmetlennek lenni. Az sem baj, ha erre éveket (!) kell várni. A kitartás, ennek alázata elengedhetetlen feltétele annak, hogy képes legyek befogadni, amikor érkezik. Mindezeken kívül még egyet tudok javasolni Önnek. Beszélgessen is ezekről a kérdésekről valamely lelki tyával, a közelben élő pappal. Ő is tud majd segíteni Önnek, hogy mit is tegyen a találkozás érdekében. Amit itt leírtam, csupán néhány egyszerű szó. Egyszerűen csak el kell kezdeni ezt az utat. Egy kis bátorság kell hozzá, és ha tiszta szándék vezeti, a Szentlélek mindent meg fog adni a maga idejében.

Nem tudom pontosan, hogy Ön mire gondol, mire utal ezzel a kérdésével. Szerintem ebben a nyilatkozatában Ferenc pápa csak azt pontosította, hogy hazánkban más helyeket nem látogat meg, nem tölt itt éjszakát - úgy sejtem -, nem lesznek hivatalos találkozók. Az is benne lehet ezekben a szavakban, hogy elsősorban imádkozni jön hozzánk, és az imádságunkhoz akar csatlakozni, abban megerősíteni minket.