Erre a kérdésre több alkalommal is írtam gondolatokat. Legutóbb múlt hónap 26-án. Könnyen megtalálhatja ezeket, a honlapunkon visszakereshetők. De még könnyebben megtalálja, ha a honlapunk keresőjébe beírja az orgona szót. Akkor ott több érvet is talál arra, hogy bizánci egyházunk miért nem használ orgonaszót.

Létezik egy un. Kottás tankönyv. Ennek a második kiadása folyamatban van, az első már elfogyott, a boltjainkban jelenleg nem kapható. De Budapesten a Rózsák terén még talán van néhány példány. Hamarosan elkészül a második kiadás is, és újra kapható lesz.

János evangéliumában a "világ" mindig a bűnös világgal egyenlő. Mint nála a "zsidó" kifejezés is, érdekes módon mindig rossz tartalommal jelenik meg - noha ő maga is zsidó volt. Ez utóbbiból épült ki tévesen, hogy a kereszténység alapvetően zsidóellenes, az előbbiből meg az, hogy a kereszténység alapvetően megveti a világot. De éppen az Ön által is idézett szakaszból derül ki, hogy az Evangélium írója mire is gondol: "ami a világon van, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége". Pontosan ezek azok, amelyektől tartózkodni kell, amelyekkel nem szabad incselkedni, kacérkodni. Tehát a világ mint gyűjtőfogalom nem minden földi örömöt jelent, hanem kifejezetten ezeket a csapdákat. A világot Isten alkotta, mégpedig csodálatosnak alkotta. Ráadásul a mi kedvünkre alkotta, hogy örömünket, boldogságunkat leljük benne. Nem hogy szabad érdeklődni a világ dolgai iránt és azoknak örülni, hanem ezt várja tőlünk a Teremtő, hiszen kifejezetten az emberi életünkhöz tartozik. Akkor vagyunk hálás teremtményei Istennek, ha a nekünk adott adományait értékeljük, ha élünk vele, ha hálásak vagyunk érte. Tehát meg kell különböztetni az Isten adta örömöket azoktól, amelyek a világban vannak, de nem Istentől származnak, következésképp hamis örömök. Igaz öröm nincs is Isten nélkül. Tehát szó sincs arról, hogy minden mást ki kellene zárni az életünkből. Egyébként, ha jól meggondoljuk, azt sem volna olyan könnyű meghatározni, hogy mi is az a "minden más", ami megmaradhatna. Mert a lelki dolgoknak is vannak világi elemei, például egy-egy szertartásnak sok szép részlete (zene, fények, szövegek értelme, stb.), az egyéni imának is hasonlóan vannak világhoz kötődő elemei (szeretett sarok, tárgyak, kedvelt énekek, stb.), ezek is mind a világ részei. Szóval az imádsághoz is, Isten tiszta dicséretéhöz is kellenek a világ dolgai. Jó, ha ezeket ismerjük, ha ezeket használjuk, ha ezekkel is Istent dicsőítjük.

Nem, ilyen nem létezik. Minden embert Isten személyesen hoz létre, hív életbe. Minden ember a maga sajátosságában jó és tökéletességre van meghíva. Minden emberből válhat szent, ebből senki sincs kizárva. Ez még a teljesen fogyatékos emberekre, az értelem nélkül élőkre is vonatkozik. Persze, hogy az ő esetükben Isten mit számít be, mit jelent az ő lelkükben a fejlődés, tökéletesedés, ezt egyedül csak ő tudja. Akik ilyen emberekkel együtt élnek, azok tudják, hogy nekik is van egyéniségük, vérmérsékletük, jó és rossz napjaik, stb. Szóval, nincsen elfuserált ember. A feltámadás után pedig mindenki a maga tökéletességében fog megjelenni. Ez nem csak lelki hanem testi tökéletességet is jelent. Nem föltétlen atléta termetet. Ott minden más lesz, úgyhogy ezt el sem tudjuk képzelni. Az ma egy szörnyen elterjedt, buta fölfogás, hogy az embernek nincs neme, vagy hogy az változhat, változtatható. Annyit beszélnek már erről az abszurd dologról, hogy lassan a józan gondolkodásúak is kezdik azt hinni, hogy ebben lehet valami. A Biblia világosan beszél: "férfinak és nőnek teremtette őket" (Ter 1,27; 5,2; Mt 19,4, stb.). Ha valaki nem tudja elfogadni a saját nemét, akkor annak alapvetően önbecsülés hiánya, súlyosabb esetben személyiségzavara van. Neki különösen is sokat kell segíteni, hogy megismerje, megszeresse önmagát, fedezze föl, hogy Isten hogyan tekint rá, milyen feladatokat, milyen életutat szán neki. Az ilyen jellegű betegséggel élő embereknek ez lehet az egyik legjobb terápiája, hogy segítünk fölfedezni Isten rá irányuló tekintetét, szeretetét. Akkor egészen másként fog hozzáállni ehhöz a zavarhoz, amely akadályozza abban, hogy elfogadja önmagát, hogy boldog lehessen abban, aminek Isten őt teremtette.

Kedves fiatal barátom! Azt javaslom, hogy válassza külön a lelkében ezt a két dolgot. Az nagyon nemes törekvés, minden bizonnyal a Szentlélek indítja arra, hogy többet imádkozzék, kövesse és megélje Krisztus tanítását. De ettől különbözik az a jelenség, hogy magányosnak érzi magát. Annak nem oka a sok imádság. Még ha bizonyos szempontok miatt úgy is tűnik. Mert az való igaz, hogy ma kevesen imádkoznak sokat, kevesen tartják fontosnak az evangéliumi életet. Hogy régebben több volt-e vagy sem, ezt sem olyan könnyű eldönteni, mert sosem tudjuk, mi van a felszín alatt. Régen jóval többen jártak templomba, ez igaz, de hogy a lelkiélettel, kegyelmi élettel hogy állunk, hol tartunk, ezt nagyon nehéz meghatározni. 50 évvel ezelőtt is arra panaszkodtak, hogy már nem olyan buzgó a hitélet, mint korábban, s így volt ez 150, 250 és 500 évvel ezelőtt is. Szóval, nem a körülményeket kell nézni, hanem az ember belső világát. Az ma is úgy van, mint régen, hogy akkor van közössége az embernek, ha tesz is érte. Ha keresi az emberek közösségét, ha keresi, hogy hol tud jót tenni, hol tud szolgálni, másokon segíteni. Ezt nyilván a több ima nem csökkentheti. Ha igen, akkor hangsúlytévesztés van. Tehát azt tanácsolom Önnek, hogy iparkodjék kicsit jobban bekapcsolódni a közösségi életbe. Még ha úgy érzi is, hogy nemigen talál olyan személyt, akivel jól el tud beszélgetni. De olyat biztosan talál, akinek Ön adhat valamit. Ez vezesse, ne pedig a saját társaságát keresse! Ezen törekvése közben nagyobb eséllyel fog összetalálkozni olyan személyekkel, fiúkkal, lányokkal, akik mégis hasonló gondolkodásúak. Nagyon érdekes, hogy erre a címre többen is írtak már, hogy nem találnak olyan személyt, akivel mélyen tudnának beszélgetni, fiúk és lányok egyaránt. Tehát mégis vannak ilyen személyek (s az csak egészen szűk csoport, akik ide is eljutnak), akik mély gondolkodásúak, s hasonló gondolkodásúak társaságát keresik. Találják meg egymást! Imádságában bátran térje ki erre is - biztosan meg is teszi -, de tegyen is azért, hogy emberek között legyen. Csak hangsúlyozom, a cél ne az legyen, hogy magának keressen társat, társaságot, hanem azt keresse, hogy hol tud jót tenni, másokat így vagy úgy gazdagítani.

Ez jól ismert tapasztalat. Sőt, nagyon régi, mióta az ember önmagára tud tekinteni, azóta ismeri ezt az élményt. A zsoltáros is mintegy 2500 évvel ezelőtt(!) így fogalmazott: "Ne emlékezz ifjúkori vétkeimre, és tudatlan voltomra! Irgalmad szerint emlékezzél meg rólam, jóságodért, Uram!" (Zsolt 24,7). Az emlékeinkben sok minden ott marad. De az igazán fontos nem az, amire én emlékezem, hanem, amire Isten. Amikor ő megbocsátja a vétkünket, akkor nem csak kimondja, hogy nem haragszom. Isten megbocsátása valóságosan eltörli azt. Ha Isten nem emlékezik rá, akkor az már nincs is többé. Persze, ettől még a pszichémben nyomot hagyott, ilyen az ember. De nem az a kérdés, hogy az ott van-e, hanem, hogy mit kezdek vele. Egyrészről rossz emberi hozzáállás, de másrészről kísértés is lehet, ha ezeknek túl nagy jelentőséget tulajdonítok. Nem teljesen rossz, hogy ott van, mert tanulhatok belőle, levonhatom a következtetéseket, emlékemben tartja, hogy rászorulok Isten irgalmára. De ennél nem több, nem fontosabb. Nem befolyásolja a tetteimet, nem szabad, hogy befolyásolja az érzéseimet, kivált nem a döntéseimet. Ez is én vagyok, de innen léphettem tovább, és akarok is még tovább lépni. Tehát, mint oly sok mindent, ezt is meg kell köszönni, és fölhasználni arra, hogy Istenhöz ezek által is közelebb kerülhessek.

Mi baj volna ezzel? A nevetés mögött bölcsesség van. Túlfokozott vagy áltisztesség volna, ha nem nevethetnénk a Bibliával vagy akár Jézussal kapcsolatos humorokon.

Nem biztos, hogy valaha is megértjük az értelmünkkel. Ez valóban nagy titok. Mi a magunk eszénél fogva sokkal békésebb, szenvedéstől mentesebb világot tudtunk volna kitalálni. Nagyon sok titok van ebben a világban, amelyeket fürkésznünk, kutatnunk kell, de nem biztos, hogy mindent meg fogunk érteni. Ez így van a természettudományban, a filozófiában és így van a lelkiéletben is. Maradnak titkok. De nem az az egyetlen feladatunk, hogy ezeket ésszel fölfogjuk. Van más érzékszervünk is, amelyet legalább annyira kell használnunk. Ez a szívünk. Sok olyan dolog van, amit az értelmünk képtelen fölfogni, de a szív érti, a szív tudja, hogy hová kell helyezni. Azt hiszem, a szenvedés titka is ide sorolható. Nem tudjuk, nem értjük, hogy miért van, de a szívünkre hallgatva talán eljuthatunk arra a pontra, hogy azt mondjuk, Te tudod, Uram, miért van így, és ha Te is akarod, akkor én örömmel és hálás szívvel elfogadom. Persze, szó sincs arról, hogy az Úrnak kedve telnék a mi szenvedésünkben. Ő még sokkal együttérzőbb, mint bármelyikünk. Neki a mi szenvedésünk, a gyermekeink szenvedése sokkal jobban fáj, mint nekünk. Éppen azért, mert ő sokkal jobban szereti őket és szeret minket. A szenvedés valamiképpen mindig a szeretettel hozható össze, a szeretet felől válik érthetővé. Azt azért ismerjük, hogy az ember szeretetből szívesen vállal szenvedést a másikért. Amikor az édesanya virraszt a beteg gyermeke ágyánál, vagy amikor bármilyen áldozatot hoznak a másikért az egymást szeretők. A szenvedés alapvetően más értelmet nyert, amikor Krisztus értünk való szeretetből magára vállata. Noha ő igazán megúszhatta volna. Pontosabban szólva mint ember szerette is volna elkerülni, de ennél nagyobb volt az Atya iránti szeretete, s ezért tette hozzá, hogy "de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te." Ha Jézus lelkületét követjük, nem biztos, hogy megértjük a szenvedés értelmét, de el tudjuk azt helyezni az életünkben.

Fontos tudni, hogy ez mondat a 21. zsoltár kezdő sora. Ezt imádkozták a zsidó emberek esténként. Természetesen nem arról van szó, hogy Jézus a kereszten az éppen arra az időpontra előírt imát mondta volna csupán. Mégis érdemes erre is fölfigyelni, hogy a zsidó nép évszázadokon keresztül ebben az órában mondta ezeket a szavakat, amelyek ebben a pillanatban aztán be is teljesültek. Ugyanis érdemes a zsoltár további sorait is tudni, hogy megértsük, mennyire igaz, hogy amit itt Jézus mond, az az évszázadok imájának tökéletes beteljesülése. Idézzünk még néhány sort ebből a zsoltárból: "Én pedig féreg vagyok, és nem ember, emberek gyalázata, a nép megvetettje. Akik csak látnak engem, gúnyolódtak rajtam, járt a szájuk és fejüket csóválgatták: Az Úrban bízott, szabadítsa meg őt, mentse meg őt, mert kedveli őt.? (Zsolt 21,7-9) "Erőm kiszáradt, mint a cserép, nyelvem a torkomhoz tapadt." (Zsolt 21,16) "Átlyuggatták kezemet és lábamat, megszámlálták minden csontomat. Ők pedig bámulva néztek engem. Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek." (Zsolt 21,17-19) Így már érthető, hogy miért választotta ezt az imádságot az Úr ebben a pillanatban. Persze, itt megint nem gondolhatjuk, hogy a kereszten agonizálva Jézus válogatott volna az általa ismert imádságok között, hogy melyik volna legalkalmasabb erre a helyzetre, hanem testi-lelki állapota nem véletlenül ezekben a szavakban fejeződött ki. Még ha nem is valószínű, hogy levegő után kapkodva végigmondta volna az egész zsoltárt. De az első szavakban mindez teljesen benne van. Mint ahogy a zsoltár vége is. Mert az ember elhagyatottságát is kifejező ima azért minden alkonyatkor ezekkel a szavakkal fejeződik be: "Bejelentik az Úrnak a következő nemzedéket. Az ő igazságát fogják hirdetni a születendő népnek, melyet az Úr alkotott." (Zsolt 21,31-32) Tehát még további próféciát is tartalmaz ez a zsoltár, mert Jézus mint Isten éppen a kereszten kiontott vérével szült új népet, az újszövetség népét, az Egyházat. Ez mind, mind benne van ezekben a szavakban. Túl azon, hogy emberileg is valóban végtelenül elhagyatottnak érezte magát, látszólag még az Isten is elhagyta. Testi-lelki fájdalmában kiálthatta ezeket a szavakat, de amelyekben benne rejlik az új élet reménye is.

"Egy csók és más semmi?" Nem ezt mondtam. Főként azt hangsúlyoztam, hogy a szerelemnek érlelődnie, fejlődnie kell. Ennek megvan a maga szép üteme, ritmusa, mondhatjuk dallama, amelyben mindennek megvan a helye. Még néha a szüneteknek is! Nem mondhatjuk, hogy a szerelem a házasság előtt csak lelkileg érlelődik, testileg meg majd a házasságkötés után. Mintha esetleg házasságkötés után már lelkileg nem kellene továbbfejlődnie. Erről szó sincs. A szerelem folyamatosan fejlődik, érlelődik mind lelki mind testi értelemben egyaránt. De az egyensúlyt meg kell tartani. Ehhöz kell tudni azt (is), hogy a testi szerelem - különösen mai, átszexualizált világunkban! - sokkal gyorsabban akar előre lépni. Nehezen várja ki a maga sorát, hogy kövesse a lelki fejlődést. A testi kapcsolat soha nem lehet előrébb, mint a lelki. Egyáltalán nem baj, ha kicsit inkább lemarad. Ahol tartanak a fiatalok lelkileg, ott tartson a kapcsolatuk testileg is. Ideális esetben, ha egy fiú szeret egy leányt, akkor még hosszú ideig tartózkodik attól, hogy akár meg is érintse, annyira tiszteli. Tehát még az első kézfogásig is nyugodtan eltelhetnek akár hónapok is. Nem beszélve az első csókról. A hosszan tartó csókolózás pedig már csak azok között legyen, akik készülnek a házasságra, hiszen bizonyos mértékben az már a testi egyesülés előjátéka. Így van a testek hosszantartó közelségével is. Azzal is érdemes tartózkodni, még ruhán keresztül is, mert bár gyönyörű dolog hosszan ölelni egymást, de ez is beindíthat olyan gerjedelmeket, amelyeket aztán nagyon nehéz megfékezni. De ezeknek lehet helye a házasságkötés előtt is. Ugyanígy a hosszantartó símogatásnak. Milyen szép ez! Csak ezen a ponton jelzem az említett demarkációs vonalat. A nőknél a mell és mindkettejüknél a genitáliák környéke olyan érzéki terület, amely nagyon erős testi erőket mozgat meg. Ezek érintését őrizzük meg a házasságkötés utánra!

Sajnos nem jelent meg sehol. Javaslom, hogy erre a címre írjon: lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu Szeretettel várom az írását.

A vegán gondolkodás elsősorban nem étrendet, hanem állatvédő filozófiát jelent. Ebben talán ott van a legnagyobb csúsztatás, amikor jogot akarnak biztosítani olyan teremtményeknek, amelyeknek nincs sem értelmük, sem öntudatuk. Következésképpen felelősségük sincsen, sem szabadságuk. Ezek mind a személyhez rendelt valóságok. A vegán gondolkodás, legalábbis annak szélsőséges formája annyira tisztelni akarja az állatokat, hogy azokat emberi vonásokkal ruházza föl. Ez butaság. Nem bűn, hanem butaság. Az önmagában dicséretes dolog, ha valakit bánt az állatok "szenvedése". (Kénytelen vagyok idézőjelbe tenni a szót, mert ezt a fogalmat is csak az emberektől kölcsönözzük, az állatokra nem mondható. A fájdalomérzet nem azonos a szenvedéssel. Az érző állatoknak is van fájdalom érzete, de ahhoz, hogy ezt szenvedésnek mondjuk, önmagára néző tudattal kellene rendelkezni.) Tehát szép dolog, ha valaki ilyen érzékeny lélek, de butaság, ha ez addig fokozódik, hogy összekeveri a lényeges dolgokat. Természetesen nekünk is tiszteletben kell tartanunk, ha valaki ilyen gondolkodású. Nem szabad megvetni, sem semmi rosszat mondani rá. Egyébként a legtöbb esetben egy-egy ember nem egész életére követi ezt a szemléletet, csak bizonyos ideig. Utána továbblép. Ez így természetes.

Kedves Barbara! Nézzen egy kicsit jobban körül az életében! Ezt a régi, buta gondolatot már teljesen el kell engednie, hogy Ön túlsúlyos volt (még akkor is, ha most is az), s emiatt nem akadt szerelme. Ez egy régi, kislányos gondolat. Ma már Ön egy nagy felelősséggel élő édesanya. Egészen más dolgokkal kell foglalkoznia. Milyen idősek a gyermekei? Mire van szükségük? Az biztos, hogy legnagyobb szükségük az egymást szerető szüleikre van. Bármit megadhatnak nekik, anyagi javakat, utazásokat, tanulmányokat, bármit, ha nem látják, hogy a szüleik szeretik egymást, akkor maguk is boldogtalanok lesznek. Kedves Barbara! Most az Ön élete az, hogy a gyermekeit boldoggá tegye. Ennek érdekében meg kell szeretnie a férjét. Akármilyen ember is. Fedezze föl, hogy Isten mit szeret benne. Mert Isten végtelenül szereti őt is, ez nem vitás. Kérje Istentől ezt a szeretetet! Kérje ajándékba, hogy meg tudja szeretni a férjét. Ugyanakkor tegyen is meg mindent ezért. Kezdjen el úgy viselkedni, mintha szeretné: főzzön a kedvére, fogadja otthon szeretettel, találjon ki olyan tevékenységet, amit a férje szívesen csinál, ebben osztozzék vele, stb. Szóval, mint egy szerelmes feleség. Foglalkozzék most ezzel! Ha nehezen veszi rá magát erre, mondok egy ötletet. Beszélgessen el a gyermekeivel erről, hogy "vajon édesapa minek örülne". "Adjatok tanácsot, hogy mivel fejezhetném ki, hogy szeretem őt!" Ez kettős haszon. Egyrészt a gyermekeivel arról beszélget, hogy szereti az édesapjukat, tehát ez tudatosul bennük, közben pedig az édesapjukat egészen biztosan szerető gyermekek fognak tudni tanácsot adni, hogy mi is legyen a szeretet kifejezése. Ez hazugság volna? NEM! Mert a feleségnek szeretnie kell a férjét. Ez élete része. Hogy most még nem annyira megy, ezt nem kell elmondania a gyermekeinek. Erről most ne beszéljen nekik! Ez nagy ártalmukra volna. Helyette tegyen úgy, mintha szeretné, és idővel meg is fogja őt szeretni. Higgye el, ez működik! Mondanom sem kell, hogy ezzel az Ön élete is gyökeresen megváltozik. Nem azon kesereg, hogy egy idegen férfivel kell élnie, akitől undorodik, hanem azon töri a fejét, hogy mivel tudja őt meglepni. És nem is olyan sok idő múlva Ön is boldoggá válik. Kezdje el még ma! S ha nem hangsúlyoztam volna eléggé, természetesen imádkozzék is ezért, hogy Isten megadja ezt a csodát!

Kedves Lívia! Leginkább Andrew Louth A keresztény misztikus hagyomány gyökerei című könyvet tudom ajánlani (Sarutlan Kármelita Nővérek, 2019). De ezek is sokat segíthetnek: Perczel István: Kora keresztény lélekelméletek az evangéliumoktól a bizánci misztika fénykoráig, Nacsinák Gergely András: Az ortodox kereszténység tanítása a lélekről. Mindkét tanulmány a Lélekenciklopédia kötetben található Simon-Székely Attila szerkesztésében. (Károli Gáspár Református Egyetem - L Harmattan Kiadó, Budapest 2015, 23-58. és 79-96. o.)

A görögkatolikusoknál úgy mint eddig, azzal a különbséggel, hogy minden egyes áldozónál külön kanalat használunk. Előtte pedig a pap minden alkalommal, amikor érinti a kenyeret, fertőtleníti a kezét. A kanalakat pedig a szentáldozás után fertőtlenítjük. A római katolikusoknál nem tudom, hogy most van-e lehetőség két szín alatt áldozni. A papok esetében bemártással lehetséges, de a hívek áldoztatásánál nem ismerem a jelen gyakorlatot.