Bizonyára több ilyen könyv is létezik. Összetettsége és megalapozottsága miatt azonban főként ezt a könyvet ajánlom: Leonyid A. Uszpenszkij: Az ikon teológiája. Kairosz, Budapest, 2003.

Hogy egy atyával találkozzanak, vele beszélgessenek, ez mindenképp hasznos, nagy lehetőségeket tartogat. Ez teljesen független attól, hogy össze vannak-e házasodva vagy sem. Szentségekhöz viszont csak akkor járulhatnak, ha erre föl vannak készülve, ha ezt ők maguk is akarják. Ide el lehet vezetni őket. Hogy ezt Ön kezdje-e el, vagy arra az atyára bízza, akivel sikerül őket összehozni, ezt Ön tudja inkább eldönteni. Az atya nyilván sokat tud ebben segíteni, de addig meg Önnek kell őket elvezetni, hogy elfogadják ezt a beszélgetést. Azért érdemes ezt minél hamarabb, hogy ők is ne rögtön arra gondoljanak, hogy már temetni akarják őket, s azért hívnak papot. Beszéljen nekik erről! Gondolom, Önnek már szép tapasztalatai vannak a gyónás erejéről. Persze, biztosan meg is tette ezt már nem egyszer. De hogy komolyan forgatja a fejében, hogy járulhassanak szentségekhöz, ez minden bizonnyal a Lélek indíttatása. Kezdjen el erősen imádkozni ezért, erősebben, mint eddig. A Lélek munkája lesz, ha majd eljutnak erre a pontra.

Krisztus oldalsebéről János evangélista értesít. Ugyanakkor egyáltalán nem beszél arról, hogy Jézust szíven szúrták volna: "A katonák egyike lándzsával megnyitotta oldalát..." A keresztény művészetben valóban Keleten és Nyugaton is jobb oldalon látható a seb. A torinói halotti lepel vizsgálói is igazolják, hogy a leplen a seb a jobb oldalon található, az ötödik és hatodik borda között. Történészek szerint ez arra utal, hogy a műveletet igazi katona vitte végbe. A katonák az ellenséget jobb oldalukon igyekeztek támadni, hiszen a bal oldal védve volt a pajzs által (bal kezükben tartották a pajzsot). A szúrás tehát ösztönösen a jobb oldalon történt. Valószínűleg későbbi magyarázat révén terjedt el, hogy Krisztusnak a szívébe hatolt a lándzsa. Természetesen minden további nélkül elérhette a szívet is, vagy legalábbis a szívburkot, hiszen a szív a mellkas középvonalától csak kissé balra található, de inkább középtájon.

Hogy a papoknak más erkölcsi szabálya volna, mint a híveknek, ezt nem indokolja semmi. Mindenkinek odaadó Krisztus-követő életet kell élnie, amennyire csak képes rá. Amire Ön utal, az a Katekizmus 2290. pontjában található. A válasz miatt azonban érdemes mindjárt mellé tenni az utána következőt is. 2290. A mérsékletesség erénye arra indít, hogy kerüljünk minden túlzást az evésben-ivásban, az alkohol, a cigaretta és a gyógyszerek fogyasztásában. Súlyosan vétkeznek, akik ittas állapotban vagy a gyorsaság mértéktelen élvezetétől indítva mások vagy saját biztonságukat veszélyeztetik az utakon, a tengeren vagy a levegőben. 2291. A kábítószerek használata súlyosan károsítja az egészséget és az emberi életet. Eltekintve a szigorúan gyógyászati indikációtól, a kábítószerezés súlyos bűn. A kábítószerek titkos gyártása és kereskedelme botrányos cselekmények; közvetlen együttműködésnek számítanak, mert az erkölcsi törvénnyel súlyosan ellenkező gyakorlatra csábítanak. A Katekizmus megkülönbözteti azokat a szereket, melyekkel lehet együtt élni (nem rombolja az alapdöntést és a fő döntéseket) azoktól, amelyek alapvetően képesek tönkretenni az életünket (kábítószer, házasságon kívüli szexuális kapcsolat). Az Egyház sohasem röstelli súlyos bűnnek nevezni a romboló tetteket. Így a drog már kicsiben is, egyszer is lehet súlyos, éppúgy az egyszeri szexuális kapcsolatból is lehet gyerek, és könnyen kényszerpályára kerülnek életek. A dohányzás, az alkohol vonatkozásában is józan az egyház: nem rigorista, hanem elfogadja: van olyan mérték, amivel lehet élni, halad az ember élete. A dohányzásnak és az alkoholfogyasztásnak évszázadok alatt kialakult egyfajta kultúrája, s ha valaki azzal tud élni mértékletes módon, nem kell bűnnek neveznünk. Csak függővé ne váljon az ember, tartsa meg a kultúrát, a mértéket, tudjon e téren is böjtölni! Nem kell bűnnek tartanunk, ha megiszunk egy ünnepi pohár bort, vagy a kőművesünk a nehéz fizikai munka közben megpihen egy cigi erejéig. Nem kell bántanunk. Az azonban igaz, hogy a kultúra meggyengült ezen a területen: mértéktelenné vált a dohányzás és cél a gyors lerészegedés. Azonban a járható út nem a rigorista tiltás, hanem a kultúra erősítését (borkultúra, finom ünnepi dohány). Az is fontos, hogy a túl aggályos lelkiismereteket nevelni kell: sokszor látjuk, hogy az emberek ?piszmogó? dolgok területén kínosan aggályosak, s nem veszik észre a sokkal nagyobb bűnöket, melyek miatt üres az életük. Sokszor látjuk, hogy pl. nem hoznak meg nagy döntéseket, nem vetik be magukat nagy dolgokba, s piszmognak a jelen kis életvezetésük kényes hibátlanságán. Szóval az Egyház nem vár el perfekcionizmust az élet minden területén (konkoly), hanem a lelkiismeret igényét magasabb szintre szeretné emelni. A lelkiismeretet ki kell szabadítani a piti ügyek szintjéről, s az üdvösségre vezető nagy döntések szintjéhez kell emelni.

Kedves Sára! Nagyon fontos, hogy közvetlenül is szeressük Istent. Minden igaz szeretetünk ilyen: közvetett is meg közvetlen is. Még a hozzánk legközelebb állók iránt is van közvetett szeretetünk. Például, amikor ajándékot keresünk neki, vagy meglepetésül segítünk neki a munkában (mondjuk, a gyermekek kitakarítanak, mielőtt az édesanyjuk hazaérkezik). És a tőlünk távolabb állók felé is lehet közvetlen a szeretetünk. Ez abban mutatkozhat meg, hogy például egy vezetőt tisztelünk, szeretünk, de nincs módunk ezt közvetlenül kifejezni felé, ám, ha épp valahol összetalálkoznánk, például ellátogat a falunkba, városunkba, akkor lehetőséget kapnánk ennek a közvetlen szeretetnek is a kimutatására. Isten iránti szeretetem közvetett kifejezése minden jótett, minden fölajánlás, mindannak teljesítése, amit kér, parancsol, kínál vagy elvár. De közvetlenül is kifejezhetem iránta való szeretetemet, amikor megcsókolom az ikonját, amikor időt szánok arra, hogy csak ővele legyek, vele beszélgessek, vagyis, amikor imádkozom. Hogy melyik kedvesebb neki? Ez nagyon emberi kérdés. Nem mondhatjuk, hogy mikor szélesebb a mosolya, amikor segítünk egy rászorulón, vagy amikor megcsókoljuk az ikonját. Tegyük hozzá, hogy Istennek nincs szüksége a mi szeretetünkre. Tudja jól, hogy erre nekünk van szükségünk. S ezért örvend - ha lehet megint ilyen emberi módon fogalmazni -, amikor kifejezzük iránta való szeretetünket, mert tudja jól, hogy ezáltal mi gazdagodunk.

Ki-ki reagáljon a saját lelkiismerete szerint. Ha valakit bánt egy ilyen megfogalmazás, legjobb, ha nem törődik vele. Ha tetszik neki, énekelheti a Vegá-sokkal együtt. Bevallom, nekem annyira nem tetszik, de ennek sincs semmi jelentősége.

Szent Paraszkéva tisztelete a román egyházban nagyon elterjedt. Legalább annyira, mint nálunk Szent Erzsébeté. Minden nemzetnek megvannak a maga kedvelt szentjei. Nálunk kevésbé ismert ennek a vértanúnőnek a tisztelete, de azért Magyarországon is föllelhető. Például a tihanyi bencés templomban őriznek képet róla.

Szent Pálnak több levele is van, amely elveszett. Ezeknek nem ismerjük a tartalmát. Azonban Szent Pál sok esetben ismétli a gondolatokat. Jól látható, hogy egy-egy témáról mikor ír röviden, szinte egy lendülettel, s mikor fejti azt ki részletesebben, összeszedettebben. Mindezek alapján sejthetjük, hogy nem maradt ki olyan lényeges tanítás, amelyet valakiknek leírt ugyan, de már elveszett. Az is ismert, továbbá, hogy a Szent Pálnak tulajdonított tizenhárom levél szerzője nem minden esetben maga Szent Pál. Általában diktálta a leveleket, tehát nem is ő maga írta, illetve vannak olyan részek, amelyeket a tanítványai közül írhatott valaki. Vagy később született írás, de Szent Pál tekintélye miatt az ő neve alatt terjedt el. Érdekes és szövevényes bibliai kutatások foglalkoznak ezzel, hogy melyek azok a levelek vagy levélrészek, amelyeket biztosan Szent Pál írt, s melyek azok, amelyek más szerzőktől származnak. Ami azonban mindezeknél sokkal fontosabb, hogy az Egyházon keresztül maga a Szentlélek írányította azt a folyamatot, amelynek eredményeképpen megszületett a kinyilatkoztatott szövegek kánoni rendje, vagyis annak véglegesítése, hogy melyek képezik a Szentírás szövegét. Nyilván ezek maradtak fenn teljes épségükben. Vannak tehát más írások az ősegyház életéből, még akár Szent Páltól is származó iratok, amelyek azonban nem számítanak sugalmazott szövegnek, s nem kerültek bele a Szentírásba. Így azok nem is maradtak fenn, nem volt annyira fontos a megőrzésük. Amelyek mégis fennmaradtak vagy később kerültek elő, azok az úgynevezett apokrif szövegek. Ezekből is sok érdekes dolog kiolvasható, de ezeket nem tartjuk sugalmazottnak, ezek sok esetben tévedéseket is tartalmaznak.

Kehelykendőt alapvetően a kehely tisztántartására használják. Amikor a Szentséget a Szent Liturgia után magához veszi a diakónus (alapvetően ez az ő feladata) vagy a pap, előbb alaposan kiöblíti tiszta vízzel, majd ezzel a kendővel törli szárazra. Egyes helyeken az áldoztatásnál is használják. Főként, ahol diakónus is szolgál, ezt a kendőt tartja a kehely és az áldozó személy közé, nehogy egyetlen csepp Szent Vér is a földre hulljon. (Ahol nincs diakónus, ott a pap egy kis tányérkával, paténával oldja ezt meg.) Tehát ebben a kendőben esetleg lehet csekély mértékű maradványa a Szentségnek, ezért ezt mindig első vízben a papnak kell kiöblítenie. A második kérdésére nem nagyon tudok válaszolni. Még seholsem hallottam ilyenről.

Lehet szó szerint és lehet átvitt értelemben. Amikor leírták a szent szerzők ezt a fájdalmas mondatot, alighanem már volt erről élő tapasztalat. A kereszténység terjedésének már az első hullámában is bizonyosan voltak erős ellenkezők. Például egy-egy zsidó családfő, akik rémülten látta, hogy a gyermeke(i) a "názáreti szektához" csatlakozik/nak. De ugyanígy a pogányok között is voltak ellenkezők, s minden bizonnyal a családon belül is. Már a korai vértanú-aktákban számos olyan leírást találunk, ahol a szülők meggyötörték a saját gyermekeiket, csak hogy ne váljanak kereszténnyé. Átvitt értelemben is lehet ezt érteni. Talán ez ma már közelebb áll hozzánk. Amikor a családtagok nem értik meg egymást. Kínzásról, kegyetlenségről ugyan nincsen szó, tehát nem valóságos ellenséggé válnak, de azért erős ellenzői a Krisztushoz tartozásnak, s emiatt súlyos összetűzések lehetnek.

Már sokan nagyon várjuk. Azt reméltem, hogy idén szeptemberre megjelenik, de úgy látszik, sokat csúszik a véglegesítés. Reméljük, hogy a következő év végén már nem ezt kell majd mondanunk.

Kerestem, de egyelőre magam sem találtam ilyen kiadványt. Ezt mindenképpen pótolni kell majd. Illetve létezik egy kis könyvecske, amely gyermekek számára gyűjt össze liturgikus énekeket és más gyermekdalokat. De ezt csak a pedagógusok kézikönyve, egyelőre nem jelent meg nagy példányszámban. Ez most nem beszerezhető.

Az biztos, hogy erre nem lehet azt mondani, hogy ez házasság. Egyébként talán az a legjobb, amikor sem egyikük, sem másikuk családjához nem költöznek, hanem házasságkötés után teljesen új, most már közös életet kezdenek. Nekem úgy tűnik, hogy ez egy percre sem valósult meg az Önök esetében. Ha elbeszélget erről egy pappal, valószínű, azt fogja ajánlani, hogy vizsgálatassák felül ennek a házasságkötésnek az érvényességét. De a tanulságokat le kell vonni. A házasságkötésre vonatkozik elsősorban az ember teremtésekor mondott isteni szó: "elhagyja apját, anyját és feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy testté lesznek" (Ter 2,24).

Már az is nagy dolog, hogy fölismeri ezt a gyenge pontját. Ez minden bizonnyal az imádságnak köszönhető. Ugyanis a legtöbb szeretetben beteg ember ezt föl sem ismeri, nem érti, hogy mi a baj vele, őt miért nem szeretik, miért nem boldog az élete, stb. Tehát az Istennel való kapcsolatából fakadóan Önnek van tapasztalata a szeretetről, van róla fogalma, ezért is tudja kifejezni, szavakba önteni, hogy vágyik rá. Sőt, elég pontosan el is tudja különíteni ezeket az irányokat: Isten iránt, az emberek iránt és önmaga iránt. Azt is tudja, hogy az önszeretet egyfajta kapuja a kiteljesedő szeretetnek. Az alaptétel, hogy csak az tud szeretni és szeretetet elfogadni, aki önmagát is szereti. De azért ez sem mechanikusan érvényesül. Egyik hat a másikra. Van, akiben ez, van, akiben az az erősebb. Nyilván nem mondhatjuk, hogy szerethetjük Istent, ha közben az embertársainkat meg nem szeretjük. Ugyanakkor Isten iránti vágyakozó szeretetünkből fakadóan növekedhet bennünk a szeretet felebarátunk iránt is. Sokszor nehéz az önszeretet. Ez főként azoknál alakul ki, akik gyermekkorukban nem kaptak elég szeretetet. De a hittel ez is nagyon tud fordulni. Amikor fölismerem, hogy mennyire szeret engem az Isten, akkor ez máris gyógyítólag hat erre a szerzett hiányosságomra. Minél több tapasztalatom van Isten szeretetéről, annál inkább leszek képes én is a cselekvő szeretetre, illetve annak elfogadására. Ezért hát nincs is nagyon más tennivaló, mint figyelmünket erre az isteni szeretetre irányítani. Ennek egyik legjobb módja a hála. Figyeljem, fedezzem föl, hogy mi mindent kaptam és folyamatosan kapok Istentől. Ezeket ne mulasszam el megköszönni. Ebből merítsem az erőt, hogy úgy tudom mindezt meghálálni, ha én is adok embertársaimnak. Még ha kötelességből is, ahogy írja. Ez az Ön tudatosságának az eredménye. Ne zavarja! Ez is szép dolog, és főként közelebb visz a valós szeretethöz, mintha ezt is elhanyagolná azzal, hogy ez úgysem olyan értékes. Az önszeretetet pedig kifejezetten kérni kell. Persze, minden szeretetet, de a többit legalább lehet gyakorolni. Ezt nem annyira. Az önmagunk kényeztetése nem önszeretet! Ezt sokan félremagyarázzák. Attól nem növekszik bennem az egészséges önszeretet, ha befizetek magamnak egy jóllét hétvégére. Az csak lelkileg leszívja az embert, nem igazi töltekezés. Istentől kell kérni. Istennel kell beszélgetni. Az Istennel együtt töltött idő során egyre jobban kirajzolódik, hogy mennyire szeretetre méltó teremtés vagyok. Legalábbis az ő szemében. S én is egyre inkább fogok tudni az ő szemével látni. Magamat is. Kérni kell tehát elsősorban, hittel kérni! Illetve gyakorolni. Ez meg fogja hozni a szép eredményt. Higgyen is ebben, hittel kérjen!

Véleményem szerint ez mégiscsak összetett kérdés, nem lehet róla igen-nem egyszerűséggel válaszolni. Hogy az Eucharisztia nem okoz betegséget, ez magától értetődő, de hogy az anyagok, amelyek az Eucharisztia kiosztásában szerepet kapnak, hogyan viselkednek, erről azért nincs kidolgozott teológiai traktátus. Figyelmébe ajánlom erről a kérdésről a következő írást, amely egy ortodox szerzőtől származik. https://ortodoxszemle.org/2020/12/10/a-karantenrol-a-koronavirus-ertelmerol-es-arrol-hogy-atadodik-e-a-fertozes-az-aldozas-soran/