Kedves Lelkiatya! amikor eleink, köztük Szent István és Szent László is csatába mentek, tudták, hogy Isten törvényei ellen fognak véteni, mégis gyilkolni mentek. Manapság őket szentként tiszteljük. A nagyobb jó érdekében a cél talán szentesíti az eszközt? Mint az "erkölcsileg nem tiszta" vakcina beadása manapság? Egy életpályát szemlélve könnyű már szentként látni valakit, mint minket, a mostban bukdácsoló embereket. Nem értek egyet azzal a válasszal, hogy akkor más világ volt és a társadalomban ez volt az elfogadott, mert akkor a nagyobb jó érdekében, ma is sok mindent ki lehet kerülni a törvényből lelkiismeretaltatásként, mert ma pedig ilyen világot élünk. Erre mondja Jézus, találjuk meg a keskeny utat mely az életre visz, és nem a széles utat, ami elfogadott és csak romlást hoz magával. De ha ezeket nem is ismerték szentjeink a tízparancsolatot talán magukénak tudták, amiben világosan le van írva; "ne ölj!". És Jézus megmondta, amíg forog a világ, a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző nem veszik el. Valamint arra is utal, figyeljünk az idők jeleire. Jézus, aki nem ismert kiskapukat és kőkeményen véleményt formált mindenről, nem hinném, hogy azt mondta volna Istvánnak, rendben fiam menj, és öld le a pogányokat, mert én sem látok más utat. Márpedig Istvánra nem lehet azt mondani, hogy nem volt tudatában bűnös cselekedeteinek, ami még inkább fokozza bűnének súlyát. Mindezt Isten nevében tette. Ő is megtehette volna azt, hogy nemet mondd és imádkozik, bármekkora is volt rajta a nyomás. És persze életéről számos bizonyíték tanúskodik, hogy mennyire jól ismerte a Szentírást. Nem István ellen vagyok, de az fontos kérdés, hogy a korszellem nem mentheti fel az egyént a jelenben, a múltban elkövetett bűnei alól. Ráadásul szentként nézve vissza rájuk. Az már más téma, hogy megadta neki Isten a kegyelmet, hogy legyen ideje élete végén egy számvetést végeznie, és tiszta lélekkel költözzön a Mennyei Atyához. Ezek a kérdések, valóban fontosak és kielégítő magyarázatot kívánnak, mert minket hívőket manapság már egy válás miatt is lelkiismeretfurdalás gyötör napi Istenkapcsolatunk mellett, ami nem csak a megkérdőjelezi saját hitünket, de azt már elképzelni se tudjuk, hogy ezek után szentként tiszteljenek minket a jövőben.
Én azt sem tartom kizártnak, hogy valaki elvált, újraházasodott, és utána később szentként tiszteljük majd. A szentek nem bűntelenek és nem hibátlan emberek, hanem olyanok, akik keresik Isten akaratát, és ezt hősies fokban meg is teszik. Erre mindenkinek törekedni kell. (Lev 19,2; 1Pét 1,16) Minden bizonnyal Istvánban is voltak kételyek, töprengések, belátta egyes döntéséről, hogy nem volt jó, stb. Nem szabad a szenteket tökéletesnek beállítanunk. Ugyanakkor az is igaz, hogy minden emberre hat a maga kora. Teljesen téves volna elvárásokat átvetíteni egyik korból a másikba. Vannak alaptörvények, az Evangélium, amely mindig igaz, mindig követni kell. De hogy ez hogyan valósítható meg egyes korokban, azt igenis mérlegelni kell. Ki kell mondanunk például, hogy ma egy fiatalnak kisebb a felelőssége abban, ha nem tisztán megy bele a házasságba, mint mondjuk 100 évvel ezelőtt, amikor ezt a közgondolkodás is megkövetelte. Ma szinte hősiesség kell ahhoz, hogy ebben az ezzel ellentétes gondolkodású világban meg tudják tartani a tisztaságot. A házasságkötések bizonytalanságairól is elmondható ez. Régen, amikor mindenki számára világos volt, hogy a házasságtörés, a válás mindenkinek rossz, főként a gyermeknek, de minden más érintettnek is, akkor nagyobb ereje volt a közösségnek, hogy ettől visszatartsa az embereket. Ma szinte készteti a közgondolkodás, hogy el lehet válni. Annak igazsága, hogy ez bűn, hogy ez árt, hogy ez mindenkinek káros, ma is éppen úgy érvényes. Viszont tény, hogy sokkal könnyebben bele lehet esni, mert hatalmas tömegerő taszítja ebbe az irányba az embert.
Mi volt az egyház véleménye a világháború alatt, a hívők háborúban való részvételéről? Mennyire volt erkölcsi cselekedet?
Jézus keresztre feszítése óta a keresztények számára a legnagyobb kihívás az erőszak. Már az első időkben távolságot vettek minden erőszaktól, abbahagyták a gladiátori küzdelmeket, nem vettek részt hódító háborúban, nem voltak hóhérok. Aztán be kellett látni, hogy egy bűntől sebzett világban élünk, ahol az erőszakra felelni kell. Némelyek inkább vértanúkká válnak, és nem tapad vér a kezükhöz ? ilyenek a világháborúk alatt is sokan voltak. Azonban, ha a saját életről le is mond az ember, más ártatlanok életéről nem mondhat le olyan könnyen, sőt, mások megvédése egyenesen kötelességgé vált (KEK 2265). A keresztényeknek meg kellett érlelniük, hogy az ártatlanok védelme érdekében olykor kell erőt alkalmazni. Amikor Afrikában vagy Szerbiában gátlástalan népirtás történt, maga a pápa is sürgette a békefenntartókat a beavatkozásra. Ezt nem hívjuk erőszaknak, hanem erőalkalmazásnak, hiszen itt a szándék pozitív. A morálteológia szerint lehet erőt alkalmazni önvédelem és az ártatlanok védelme érdekében, a megtámadottság arányában. ?Aki a saját életét védi, nem követi el az emberölés vétkét, még ha arra kényszerül is, hogy támadójára halálos csapást mérjen? (KEK 2264). Morálisan elfogadható az olyan háború is, ami kiszélesített önvédelem: azaz csak a védekező háború lehet igazságos (nem támadó!), a háborúban is érvényesek az erkölcsi szabályok (nem megengedett a nemi erőszak, a foglyok megölése, a népirtás), tartani kell a fokozatosság elvét (ha lehet, ölés nélkül megállítani a támadót technikai eszközökkel). Csak katonákkal lehet harcolni, a civil lakosságot kímélni kell, mindig igazságtalan a tömegpusztító fegyverek bevetése, s csak a hivatalos vezetés parancsaira szabad hallgatni (ne legyen terrorizmus). Mindezek értelmében keresztény ember is lehet katona, a haza szolgálatára, a népek biztonságára, az ártatlanok megvédésre szentelik magukat. Fontos, hogy keresztény lelkiismerettel legyenek katonák, akkor tudják valóban a békét szolgálni (KEK 2310). Ma nem áldjuk meg a fegyvereket, csak a katonákat, és nem nevezünk semmilyen háborút ?szent háborúnak?, legföljebb ?jogos? háborúnak, mert a háború sohasem jó, az eltűrt kisebb rossz.
Áldott Lelkiatya!
Különbözik Jézus szentségi jelenléte a szívünkben lévő jelenlététől? Ha igen, miben, hogyan? Ha Isten bennünk lakozik, akkor velünk be tud lépni bármely templomba vagy imaházba is? Lehet, hogy az az életszentség, amikor úgy hordozzuk az Urat, ahogy a szentségtartó a templomban?
Köszönve: Adél
Kedves Adél! Nagyon érdekes és a lényeget érintő a kérdése. Isten jelenléte nagyon sokféle a világban. Jelen van a virágban, az állatokban, a nagy hegyekben, a tengerekben. Jelen van az emberekben és az emberek között is, a családokban, közösségekben. A keresztény közösségnek olyannak kell lennie, hogy aki csak kívülről belép, nyomban érzékelje: "Köztetek van az Isten!" (1Kor 14,25) Tehát, bár jelen van az Úr, de még egy adott közösségben való jelenléte is lehet többféle. És nagyon sok múlik rajtunk, embereken, hogy ez milyen jelenlét. S ez éppen így igaz az egyes emberre is. Igen, mindenkiben ott lakik Isten. Életfeladat, hogy megtaláljam magamban, hogy minél mélyebbre szállva minél szorosabb kapcsolatba kerülhessek vele. S ennek mintegy mellékterméke, hogy ezt mások is észreveszik, észrevehetik rajtam. Ezt megjátszani azonban, ezzel színészkedni nem lehet. Az nagyon árulkodó, és nagyon szánalmas volna. Éppen ezért erre törekedni, ezt mérni, vizsgálgatni egyáltalán nem érdemes. Az Isten keresése a cél. S minél inkább megtalálom önmagamban, annál inkább megtalálom másban is, a másik emberben, egyéb teremtményekben. De fordítva is igaz. Ha meglátom a hegyekben, vizekben, csodálatos természeti jelenségekben, művészeti alkotásokban, az egyszerű emberekben, ezek a fölfedezések rávezetnek arra, hogy lassan fölfedezzem önmagamban is.
Kedves Lelkiatya! Miért érzem azt mindig, ha valami világi jót szeretnék az életemben megvalósítani, hogy ez bűn, ?s elfordulás Istentől? Szeretnék egy felsőoktatási szakképzést elvégezni levelezőn. 48 éves vagyok, és az igaz, hogy addig, amíg tanulnék, nem tudnék dolgozni, mert a kettő együtt tudom, hogy nem menne. Amúgy közmunkás vagyok, a szüleimmel élek. A szüleim nem támogatnak abban, hogy otthagyjam a közmunkát. De tudom, hogy végül beletörődnének a döntésembe. Csak irtózok előre is a csetepatétól. Inkább meg szoktam hátrálni. De ez az fsz képzés nagyon jó, pénzügy és számvitel, biztos lenne utána munkám, ami nem közmunka lenne. Köszönöm szépen a segítséget!
Nem kizárt, hogy azért érzi bűnnek, ha valamit szeretne megvalósítani, mert emiatt esetleg szembe kellene helyezkednie a szüleivel, azt pedig már gyermekkorában rögzült tudás, hogy ilyet nem lehet, nem illik, ez a kötelező gyermeki szeretet ellen van. Szerintem pusztán emiatt alakulhatott ki ez a tévképzet. Már miért volna baj tovább tanulni, olyan diplomát szerezni, amellyel az életben előrébb tud lépni? Hogy hogyan oldja meg a tanulást munka nélkül azt nem tudom. Az nem volna jó, ha ezt a szülei finanszíroznák. Önnek minél hamarabb el kell költöznie a szüleitől és saját lakásban vagy saját albérletben kellene élnie. Még azt is javaslom, hogy költözzön egy másik városban, hogy az elszakadás teljes lehessen. Hogy ezt anyagilag hogyan tudja megoldani, nem tudom, de érdemes ezért még nagyobb áldozatokat is vállalni. Amíg ezt nem teszi meg, addig gyermek marad, és nem fog tudni saját lábán álló, felelősen élő felnőtté válni. Ebben egyébként segíteni fog ez a felsőoktatatási szakképesítés. Csak bátorítani tudom.
Kedves Ĺelkiatya!
Rendezett házasságban élünk, TCST-t követve élünk nemi életet. A kérdésem arra vonatkozik, hogy egy keresztény házaspár szexuális életébe mi fér bele? Esetleg szexuális segédeszközök használata, szerepjáték, vagy bármi ilyesmi megengedhető,ha mindkét fél szeretné?
Köszönöm!
Bármi belefér, ami a szeretetüket kifejezi. Lehet játszani, lehet időt tölteni vele. Ez a kölcsönös szeretetnek rendkívül izgalmas kifejezője. Valamiféle eszközök használatát azonban én ettől idegennek tartom, szerintem azokra semmi szükség nincsen. Az izgalmat fokozni nem kell. Éppen elegendő az, amit a természet ezen a téren kínál.
Tisztelt Lelkiatya! A kollégámmal vitatkoztam azon ma, hogy miért engedi Isten a rosszat a világban, mondtam neki, azért mert szabad akaratunk van. Erre azzal jött, hogy covidban meghalt egy 7gyermekes anyuka most, azt miért hagyta Isten. Erre nem tudtam neki okosat mondani, csak magamban gondoltam, hogy nem tudhatjuk mi az Ő terve. De ez akkora tragédia, és a gyerekek nagyon megsinylik, igazából én sem értem miért történhet ilyen..
Én sem. Ez óriási rejtély marad. Nem minden kérdésre tudjuk a választ. Azért bárkinek, akiknek van felelősségük e gyermekek fölnevelésében, őrájuk hárul annak a felelőssége, hogy sérülten vagy pedig a megpróbáltatás miatt szuper erős lélekkel jönnek-e ki belőle. Most nem azon kell töprengeni, hogy miért történt ez, hogy ebben az Úrnak mennyi a "felelőssége". Ebben a fájdalomban ezt úgy sem tudjuk megérteni. Ott kell körülnézni, hogy ki mit tehet ezekért a gyermekekért, a gyászoló férjért. Az együttérzés nagyon sokat segít, de aki cselekedni is tud értük, annak ezt kötelessége is megtenni.
Kedves lelkiatya Jézus Krisztus halálán gondolkodtam és nem értem miért kellett neki így meghalni? Miért ilyen kegyetlen gyilkosság árán tudott megváltani minket? Szegény Mária magam is két gyermek nevelő anyukája vagyok belepusztulnék ha azt kéne át élnem mint a Szűz Anyának! Mária tudta hogy majd megölik a fiát?
Jézus 40 napos korában Simeon megjövendölte Máriának, hogy Fiával kapcsolatban az ő szívét is tőr járja majd át. Tehát száíthatott arra, hogy édesanyaként nem lesz könnyű sorsa, de ez még nem jelenthette előre a halálát. Viszont Jézus háromszor is megjövendölte, hogy őt elfogják, megölik, de harmadnapra föltámad. Hogy ez a tanítás eljuthatott-e Máriához, ezt nem tudjuk pontosan. De nem kizárt. S ha eljutott, akkor ő egészen biztosan komolyan vette, nem úgy, mint a tanítványok (Mk 10,32.40). A legfájdalmasabb attól kezdve lehetett számára, amikor már látta, hogy bíróság elé állítják, Pilátus előtt a tömeg a halálát követelte. Ami teljesen szembe megy a józan ésszel, hiszen előtte tömegek követték, csodálták, akarták királlyá tenni. Sőt, néhány nappal még ők is Hozsannát kiáltottak neki.
Hogy miért így kellett meghalnia, ez nagy kérdés. De lehet, hogy nem is jó kérdés. Ugyanis azt egészen biztosan állíthatjuk, hogy nem kellett volna meghalnia, kivált nem ezzel a kegyetlen, megszégyenítő halállal. Egészen biztosan ezt nem akarta az Atya. Ő rosszat soha nem akar. Az volt az akarata, hogy a fia egyesüljön velünk, emberekkel, ennek minden következményével együtt. Ennek lett az eredménye, hogy amikor lejött közénk, a földre, akkor mi, emberek, az életére törtünk. Ahogy ezt a gonosz szőlőmunkásokról szóló példabeszédében Jézus meg is jövendölte (Mt 21,33-46, Mk 12,1-12; Lk 20,9-19). Tehát mi, emberek választottuk neki ezt a kegyetlen halálnemet. Ennek felelősségét nem lehet az Atyára hárítani. "A mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze" (Iz 53,5). A kivégzői tehát mi, emberek voltunk, vagyunk. Nagyon fontos különbségtétel, hogy nem a gyilkosság árán tudott megváltani minket, hanem a saját önfeláldozása árán.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy az ember test és lélek egysége ahogy régen tanultam vagy test lélek és szellem egysége ahogy most hallottam?
Megközelítés kérdése. Nem lehet szembeállítani a két szemléletet. Leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy az egyik a nyugati, latin, a másik a keleti, bizánci felfogás. Vegyünk egy gyenge hasonlatot! Mondhatjuk-e azt, hogy egy fának két része van: törzse és lombkoronája? Igen. És azt, hogy: gyökere, törzse és lombkoronája? Ez is igaz. Ha a lélek és a szellem között különbséget teszünk, akkor a lélek az ember pszichéje, az a nehezen körülhatárolható része, amely egyedi, más teremtményben nincs meg, de még az anyagi világ része. A szellem pedig az embernek az szintén nehezen körülhatárolható része lelki része, amely Istenhöz köti. Sajnos, nem egészen pontos ez a magyarázat sem, de talán megvilágítja, hogy mindkét felosztás, mindkét megközelítés helyesnek fogadható el.
Tisztelt Lelki Atya!
Azt szeretném kérdezni, hogy miért van az, hogy amit nagyon szeretnék, nem teljesül.
A volt barátom amikor elhagyott engem, majdnem belehaltam. Hiába kértem Istent, hogy segítsen visszahozni, rengeteget könyörögtem, nem sikerült.
Aztán egy másik férfi felesége lettem, de ebben a házasságban nincs boldogság. Sokat vagyunk külön, a hobbijának él és csak egy elvetélt terhességem volt.
Kisgyerek korom óta templomjáró vagyok. Nem telhet el vasárnap szentmise nélkül. Tudom, hogy nem én vagyok Isten és nem az lesz, amit én akarok. Próbálok neki megfelelni és boldog keresztény lenni. De a szívem mélyén nagyon boldogtalan vagyok: sem a munkahelyen, sem a házasságban nem érzem jól magam. Évek óta ez megy....és tudnám, mitől lettem volna boldogabb, de abban Isten sajnos nem segített, én pedig kevés voltam hozzá.
Persze szüntelenül imádkozom, gyónok, áldozok, böjtölök. De biztosan nem jól, ha a szívem mélyén ennyire magányos és szomorú vagyok.
Már sokszor nem is reménykedem a boldogságban. Megpróbálok annak örülni, hogy élnek a szüleim a testvérem és egészségesek vagyunk. Silány az életem, nem erről álmodtam kiskoromban. Éreztem már boldognak magam, földöntúli érzés, emlékszem rá. Szerintem a Jóisten is emlékszik erre, mégsem részesít hasonlóban sem az utóbbi években.
Biztosan ennyit érdemlek...
Sokszor az teszi boldogtalanná az életünket, hogy valójában nem ismerjük Istent. Van róla egy elképzelésünk, ami bele is illik a saját gondolkodásunkba, és annak a képnek élünk, de ez nem a valóságos Isten. Ezért legjobb, ha az ember keresi Istent, keresi egész életén át. Mert akkor folyamatos fölismerések részese lesz. Akkor valóban egyre többet megtud róla, s ezáltal a világról is meg önmagáról is. Nem tudom, ez a mostani házassága miért nem sikerült. Ezt is érdemes alaposan és mélyen megvizsgálni. Második lépésben pedig azt, hogy helyrehozható-e. Igazából minden élethelyzet helyrehozható, csak azt nem tudom megmondani, hogy az Ön életútja a mostani kapcsolatának gyógyítása, rendbehozása, vagy pedig az abból való kilépés, mert esetleg nem volt hiteles a házassági szándék, nem vált érvényessé a házassági kötelékük. Nagyon fontos, hogy beszélje át az életét, a helyzetét egy lelkiatyával. Ő tud majd segíteni annak elbírálásban, hogy érvényes kötelékben élnek-e vagy sem. Ha az első, akkor ez azt jelenti, hogy gyógyítható is a kapcsolatuk, ha nem, akkor is esetleg gyógyítható, de lehet, okosabb nem ilyen küzdelmes megoldást választani. Fontos mondat, amit leírt, hogy "biztosan nem jól (imádkozik, gyónik, áldozik, böjtöl), ha a szíve mélyén ennyire magányos és szomorú. Igen, a kettő nem járhat együtt. Ha helyesen imádkozik, gyónik, áldozik és böjtöl, akkor csodálatos belső béke lesz a szívében, nem pedig szomorúság. Van tehát még mit dolgozni. Igaz, ha rendszeresen gyónik, akkor van találkozása lelkiatyával. De lehet, hogy még nem tárta föl így a szívét neki. Vagy neki vagy egy másik atyának tárja föla szívét kendőzetlen. Keressen tovább, higgye el, az Ön életének is van megoldása, Istentől elgondolt boldog változata
Tisztelt Lelkiatya!
Kérdésem; ha van szabad akaratunk, és Isten minden életállapotunkban elkisér és a boldogulásunkat akarja;
akkor több év magánfogadalom után -amit nem ujitottam meg, mert ezen évek alatt, egészségileg, anyagilag,karrierileg teljesen ellehetetlenültem; - a hitem pedig megingott, és egy már lezárult emberi kapcsolatban kerestem és találtam átmenetileg vigaszt,- dönthetek-e úgy hogy felülvizsgálva korábbi dóntésemet; inkabb a társkeresést preferálom?
Büntethet ezért az Isten?
Ugy érzem fogadalmas éveim alatt ahelyett, hogy Isten áldását érezhettem volna ehelyett tönkre ment az életem és nem ezt vártam.
A magánfogadalom egyházjogilag amugy
sem ér annyit mint egy hivatalos szerzetesé, és rájöttem nem akarok m?g Istenért sem egyedül maradni.
Ha nem pap vagy püspök előtt tette a magánfogadalmát, akkor az nem kötelezi Önt. A fogadalom attól hiteles, hogy nyilvános. Hozhat buzgóságában egyéni elhatározást, és helyes, ha ezt követi is hűségesen, de ha megváltozik az élethelyzete, akkor változtathatja ezt az elhatározását, fogadalmát is. Érdemes mélyebben megvizsgálni, lelkiatyával átbeszélni, hogy mi vezette a fogadalmában és mi az oka, hogy csalódott. Mindenesetre Ön teljesen szabad ember most is, és változtathat az életén. Emiatt nem kell semmiféle büntetéstől tartania. Egyébként sem, mert Isten sohasem büntet minket. Engedi és megáldja a mi döntéseinket.
Tisztelt Lelkiatya!
Létezhet olyan,hogy Isten igazságtalan?
Fiatal korom óta sokszoros egészségi magánéleti anyagi túlterheléssel élek..
Az orvosaim szerint is emberfeletti amin átmegyek.
Sokáig próbáltam elhinni amit a papok mondtak, hogy Isten csak jót akar, meg minden rosszból jót hoz ki, meg hogy hordjam mosolyogva Krisztussal a keresztet...hát évtizedek után oda jutottam, hogy a hitem összeomlott.
Kórülöttem mindenkinek hívőnek, hitetlemnek sokkal jobb és könnyebb élete van...úgy érzem Isten becsapott,és bár szeretet és mimdenhatóságnak gondviselő irgalom igazságnak mondja magát, én mégis évtizedek óta az ellenkezőjét tapasztalom...sokáig próbáltam elviselni hittel békével de ráeszméltem,hogy belefáradtam és nem akarom igy tovább csinalni..Sokat imadkozom járulok szentségekehez de egyszerűen csak üdvös félelemből bizalmam szeretetem nincs már az Istenben akárhogy erőltetem..még szeretnék én is jól illetve jobban élni idelent is..sok hivőt látok aki úgy boldog keresztény hogy világi értelemben is boldog..Attól az Isten nem sajnálja csak tőlem?
Ha van az a fajta és mértékű szenvedés amit már pszuchésen is felöről és elvisz Istentől akkor miért teszi?
Köszönöm
Testvérem! Nem tudom, hogy Önnek miért jutott sokkal több szenvedés, mint másnak. Ez mindig óriási nagy titok. Nem tudjuk az okát. Rejtély marad talán egészen a túlvilágig. Bár, az is igaz, hogy vannak érdekes fordulatok, és egyszercsak kiderül, már itt a földön is megtörténhet, hogy kiderül, mivégre is van vagy volt mindez. Nem tudom. Az biztos, hogy Isten nem lehet sem igazságtalan, sem szívtelen, sem irgalmatlan. Mi nem értjük őt, az lehet, de hogy ő megért minket, az egészen bizonyos. Tudja, már filozófiailag is képtelenség, hogy Isten igazságtalan legyen. Jézus azt mondja: én vagyok az út, az igazság és az élet. Tehát ő tudja igazán, hogy mi az igazság, mi csak kapisgáljuk. Nem is tudom, mit tanácsoljak Önnek. Az jó, ha továbbra is él a Szentségekkel. Csak hát, ha úgy érzi, csalódott az Úrban, akkor nem ugyanazt jelenti Önnek az Eucharisztia, mint amit jelenthetne: a szerető Istennel való forró egyesülés vágyának beteljesülése.
Csak annyit tudok mondani, keressen tovább. Köszönjön meg minden enyhülést, amikor egy kicsit jobb, könnyebb Önnek. Kérje továbbra is, hogy mutassa meg az Úr mindennek értelmét. Higgye el, mindennek van értelme és célja. A Miatyánk imádságot mondja minél mélyebben, hogy ezzel Krisztus lelkületét elsajátíthassa. Én is imádkozom Önért.
Kedves lelkiatya köszönöm szépen a szüleimért mondott imát. Édesanyám sok évtized után újra meggyónt és szeretnék a házasságukat is rendezni.
Nagyon köszönöm a jelzését. Közzéteszem a jó hírt, hogy másoknak is biztatást jelentsen, hogy érdemes kitartóan imádkozni.
Szeretnék tanácsot kérni. Szeretném a nagyhetet minél jobban, mélyebben megélni, de sokszor azon kapom magam, hogy kántorként több figyelmem megy el arra a szertartások alatt, hogy mi után, mi jön, milyen hangot kell énekelni stb., és úgy érzem hogy talán a lényeg felett siklok el. Tud nekem az atya tanácsot adni, hogy hogyan tudnám megtalálni az aranyközéputat?
Nem is annyira arany középutat javaslok. Tehát nem arról van szó, hogy félig figyeljen a pontos menetre, félig meg az imádságra. Azt kell elérni, hogy amikor vezet egy bármilyen összetett szertartást, azt teljes szívéből Isten dicsőségére végezze. Őmiatta törekedjék arra, hogy a szertartás szép (és pontos) legyen.
Az énekelt imádságok szövegei mind a szívéből is jöjjenek - már amikor oda tud rá figyelni. Van, amikor ez könnyen megy, pl. sok sztihira egymás utáni éneklésekor, s van, amikor nehezebben, mert a váltásra, egyebekre kell figyelni. De egyik is, másik is kedves az Úrnak.
Valójában az, hogy a kántori szolgálat imádságos tud-e lenni, az nem a templomban dől el, hanem az ember saját szobájában. Nem is a szertartásra való közvetlen készületben, hanem az egyéni, személyes imaéletben. Ha tud időt szánni arra, hogy csak az Úrral legyen, ha minden nap van legalább öt perce - persze, még jobb, ha több -, amit csak az Úrral tölt, őrá figyel, csak a gondtalan és gondolattalan csöndben van, akkor ez ki fog hatni a kántori szolgálatára is. Megtapasztalja, hogy ugyanazzal a jóságos Istennel van együtt a szobája csöndjében, mint a kántori zsonglőrködés közben.
Persze, érdemes ezt kérni is a Mindenhatótól. Kötve hiszem, hogy megtagadná ennek meghallgatását.
Tisztelt Lelkiatya! Bűnös dolog hell, azaz pokol márkanévvel ellátott energiaitalt fogyasztani néha? Még a patás ördög is rá van rajzolva.
Legalábbis egyáltalán nem javaslom. Nincs is rá szükség. A beltartalom is teljesen fölösleges. De a hirdetése is kétségkívül árulkodó. Jobb, ha tartózkodunk tőle. Hogy bűn-e? Ezt az Ön lelkiismerete mondja meg. Csak amiatt ne tegye félre, mert én itt azt írom le, hogy semmiképp sem javaslom. Ez csupán tanácsom, amelyet Önnek kell megfontolnia, mérlegelnie és a saját döntését meghoznia. De az biztos, hogy én mindenkit igyekszem lebeszélni az energiaital fogyasztásáról, az ördögfejjel reklámozott termékektől pedig mindenképp távolságot tartani javaslok.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelkiatya!
A mi közösségünknek nincs lelki hajléka, a római katolikus közösség fogadott be bennünket, az ő templomunkban tartjuk a szertartásainkat. A helyi római katolikus püspök rendelkezése alapján, -miszerint ők nem végezhetnek nyilvános istentiszteletet-, mi sem mehetünk templomba, holott a mi püspökünk nem hozott ilyen szigorítást. Értem én, hogy ápoljunk jó viszonyt római katolikus testvéreinkkel, tartsuk tiszteletben az ő szabályaikat, de mégis, épp a Nagyböjtben maradunk megint szertartások nélkül. (online persze követjük a debrecenit vagy a máriapócsit) Egy átlagos hétköznap vagy vasárnap is hiányzik, ha nem imádkozhatunk együtt, ha nem részesülhetünk az eukarisztiában, hát még ebben az időszakban! S tavaly már átéltük ugyanezt.
Kérem, magyarázza el nekünk, miért írja fölül a római katolikus püspök rendelkezése a görögkatolikus püspökét? Miért nem születhetett kompromisszum? A liturgia alatt maszkot viselünk, fertőtlenítünk, távolságot tartunk, ráadásul egy több mint 300 fő befogadóképességű templomról beszélünk. Ugyan miért fosztottak meg bennünket épp most a szertartásokon való személyes jelenléttől??
Köszönettel:
egy vallását gyakorló görögkatolikus
Ez nagyon nehéz kérdés. Bevallom, én teljesen megértem a püspök atya döntését. Valószínű, azon a helyen nagy számban élnek római katolikusok. Ha megnyitnák a templomot, akkor aligha volna tartható a kis létszámú részvétel. Azt pedig nagyon nehéz megmondani, hogy egyesek jöhetnek, mások meg nem. Viszont, ha már ilyen rendelkezés van azon a helyen, akkor meg az volna furcsa, hogy a saját híveik számára nem használható a templom, a görögkatolikusok számára azonban igen. Nem beszélve arról, hogy minden bizonnyal római katolikusok is jelentős számban mennének a görögkatolikus szertartásra, tehát az sem biztos, hogy a kisebb közösség is tudná tartani a zárt térben meghatározott számú hívek jelenlétét. Mondom, nagyon nehéz ez. Mindnyájan szenvedünk tőle. Sok mindent el kell fogadnunk, és ez az elfogadás közelebb visz minket értünk szenvedő Urunkhoz, mint a méltatlankodás, netán viszálykodás. Legyünk inkább türelmesek, elfogadók. Már az is nagy ajándék, hogy a római katolikus testvérek engedik, hogy használjuk a templomukat. Ezt kell inkább látni és értékelni, nem pedig azt, hogy most, hogy ők sem mehetnek, emiatt mi sem mehetünk. Közben érdemes törekedni arra, ez a helyzet is igazolja, hogy a helyi görögkatolikus közösség alakítson ki saját liturgikus helyet. Még ha templomot építeni nem is tudnának, de valamilyen más, rövidebb vagy hosszabb távú megoldást már most érdemes keresni.
