Ennek sok oka lehet. Lehet, hogy van a lelkében egy vagy több feldolgozatlan feszültség, amely fojtogatja, de csak ennyit érzékel belőle, ezt a szorongást. Netán kapott valamilyen fenyegetést, kimondva vagy kimondatlanul, ami miatt úgy érzi, hogy félnie kell. Vagy egyszerűen csak kevés szeretetet, megértést, elfogadást kapott gyermekkorában, vagy mostanában hosszú időn át, s ezért érzi bizonytalannak a létét. Ezek lehetséges okok, de lehet más is. Amire egészen biztosan lehet gondolni, hogy vagy az említett vagy hasonló okok miatt van ez a a rossz érzése, de még nem talált rá Krisztussal való mély, bensőséges, megerősítő kapcsolatra, amely mindezekből és még sokkal súlyosabb mélységekből is ki tudná emelni. Két tanácsom van. Keresse meg a szorongásának okát. Beszéljen erről mással, akiben megbízik, s aki Önt ismeri, vagy akár egy szakemberrel, akinek föltárja élete dolgait, és ezek alapján segít megérteni, hogy a lelkében mi miért történik. Ez tehát az egyik. A másik ennél jóval fontosabb. Keresse, építse ki Krisztussal való személyes, imádságos kapcsolatát. Elsősorban kérje ezt tőle, és tegyen is meg mindent ennek érdekében. Kezdjen el rendszeresebben templomba járni, élni a szentgyónás és szentáldozás erejével, imádkozzék naponta többet mint eddig. Hangolja rá jobban a lelkét, a gondolkodását Isten Lelkére, Isten gondolataira!

Kedves Rita! Annak semmi akadálya, hogy ezek a gondolatok megjelenjenek, hiszen sokunkat foglalkoztatnak. Higgye el, én legalábbis egészen bizonyos vagyok abban, hogy ezek óriási vívódásokat okoztak a döntéshozóknak, a polgári oldalon éppenúgy, mint az egyházi személyek körében, legfelső vezetőknél ugyanúgy, mint az alsóbb vezetőknél. Erre a helyzetre is vonatkoztathatjuk a mondást: senki sem birtokolja a bölcsek kövét. Senkisem állíthatja, hogy ő tudja, tudta volna a megoldást, és akkor, mint a kariakcsapás, minden ment volna rendjén. Alighanem minden döntéshozó tisztában volt azzal, hogy jó megoldás nincs, csak kevésbé rossz. Ki így, ki úgy látta jónak megoldani. Mint látható, a polgári vezetésben, az egyes országok között sem egységes a hozzáállás, és így van ez a püspök atyák és a helyi áldozópapok körében is. A megoldási javaslatot nagyon sok tényező befolyásolta. Nem lehetett megtenni ugyanazt Budapesten, mint vidéken, nagy városban, mint kicsiny falvakban. De a döntéshozó egyéni hozzáállása is befolyásolta a végeredményt. Mint az egyes emberek körében is, ki jobban, ki kevésbé tartja fontosnak az előírások pontos betartását. S ezeket a személyeket, helyzeteket nem lehet megversenyeztetni, hogy melyik a jobb. Nyilván mindenkinek az tűnik jobbnak, amit ő választ, ő követ. Hiszen ezért is követi. Ám sok szempont van, amit figyelembe kell venni. Valóban, kijelenthető, hogy a Szentség mindenekfölött. Én azért nem tudok olyanról, hogy valaki eltiltotta volna a szentségtől a buzgó hívőt. Eltiltásról szó sincs, hanem óvintézkedésekről, amelyek erősebb vagy gyengébb korlátozásokat jelentettek. Legyen mindnyájunkban törekvés, akár áldozatok árán is, hogy minél gyakrabban részesüljünk a Szentségekben! Az szép gondolatnak tűnik, hogy együttérzésből a papoknak tartózkodniok kellett volna a Szentségtől, de én magam legalábbis nem értek ezzel egyet. Ha afrikai éhezőkkel való együttérzésből mondok le ételről, az nemes cselekedet, de Krisztus Testétől és Vérétől együttérzés okán tartózkodni semmiképp sem célravezető. Mintha valaki azért nem imádkozna, mert másoknak sincs rá ideje. Ez itt pont fordítva működik. Ha szenved is az egyik tag, azzal tudom őt segíteni, hogy én magam még szorosabban kapcsolódom Krisztushoz.

A múltat egyedül Isten tudja gyógyítani. Azt mi megváltoztatni nem tudjuk. De attól a pillanattól kezdve, hogy valaki Krisztushoz tér, bocsánatot kér tőle, és hite által bízni kezd az ő bocsánatában, megváltozik a múltja is. Átértékelődik, az addig göröngyös és értelmetlenül kacskaringó út egyszeriben részévé válik az Isten-keresésének, beilleszkedik az Isten tervébe. Nem kell már többet bánkódnia miatta. Isten megbocsátása nem csak arra vonatkozik, hogy ő nem haragszik többé - addig sem haragudott! -, hanem, hogy a bűn átalakul Isten eszközévé. Ahogy a kivégző szégyenfa győzelmi jellé lett Krisztus által, úgy a mi bűnünk, bűnös életünk is Isten kegyelméből átalakul. Nem kell azon keseregnie, hogy mi volt előtte, mert Isten a múltját is meggyógyította. Ha előjönnek ezek a keserű gondolatok, akkor azok kísértések, amelyekre nem szabad hallgatnia. Ami kárt tett esetleg mások életében, azt is Istenre kell bíznia, mert Ön nem tudja azokat helyretenni, de a Mindenható igen. Ha emlékszik ilyen helyzetekre, személyekre, amikor netán Ön vitt bele valakit ilyen tévelygésekbe - tegyük hozzá, minden bizonnyal jó szándékkal -, akkor imádkozzék értük, végeztessen Szent Liturgiát (szent misét) értük, hogy Isten őket is gyógyítsa meg, formálja át a javukra azt, ami történt. S ebben is hinnie kell, hogy Isten erre is képes, ezt is meg tudja tenni. Tehát most is van Önnek felelőssége értük, de már csak az imádsággal. Illetve, ha találkoznak, akkor fontos tanúságot tennie, ne szégyenkezzék elmondani, hogy Ön hogyan talált rá az Istenre, s ez mit jelent az életében.

Kedves Ági! Biztosan azért mondják, hogy ne szomorkodjék olyan sokat. Azt túlzásnak tartom, hogy a ha valaki valamin szomorkodik, az szükségszerűen meg is betegítené őt. Vannak szomorú pillanataink, időszakaink. Szabad szomorkodni. Azt viszont nem szabad hagyni, hogy a szomorúság eluralkodjék rajtunk. Ha eluralkodik, akkor valóban meg is betegít. Pszichésen mindenképp, mert elveszíthetjük az örömre való képességünket, de ennek aztán fiziológiai eredményei is lehetnek, testileg is megbetegíthet. Tehát ha valamin szomorkodik, ez még önmagában nem betegíti meg Önt. De ha túl sokat teszi, akkor annak összessége bizonyosan nem válik javára. A szomorúság ellenszere azonban nem a vidámság, hanem a hála. Javaslom, nézzen körül az életében, hogy mi mindenért lehet hálás, mit köszönhet meg Istennek. S ezeket köszönje is meg! Tegye ezt meg minden nap, és meg fog változni tőle az élete!

Nem tudom, mit mondjak. A felvételről nem nagyon derül ki, hogy ki az illető, mennyire megbízható, miről is beszél valójában (honnan származik az a vérminta, amiről beszél), stb. Engem az efféle tudományos magyarázatok nem hatnak meg. Sőt, teológiailag is nehezen tudom elképzelni, hogy Jézus nem ugyanolyan valóságos ember, valóságos férfi lett volna, mint a kortársai. Ahhoz sem értek, hogy milyen egyéb következményei volnának annak, ha valakinek csak fele annyi kromoszómája van. Kétségtelen, nagy csoda volna, ha Jézus olyan ember, akinek a vére kimutathatóan csak félig származik embertől. De legalább ennyire nagy csoda, ha Jézus csak asszonytól származván teljesen tökéletes vérrel, vércsoporttal, kromoszómaszámmal rendelkezik.

Igen, mert nem annyira egyszerű tisztázni. Minden helyzet és minden személy más és más. Én el tudom képzelni, hogy az ember sok tévelygése után véglegesen az Úrhoz tér, és attól kezdve ki is tart mellette. Akinek kacskaringós volt az útja, annak esetleg hosszabb időn át kell mennie egyenesen. Mintegy önmagának is, az elöljáróinak igazolván, hogy ez most már nem csupán egy kicsit hosszabban tartó egyenes szakasz, mely után jönnek újjab varga betűk, hanem végre megállapodott az Úrban, végérvényesen. Ezért, ha lehetséges is ilyen múlt után a szerzetesség vagy papság (én elképzelhetőnek tartom), azzal számolni kell, hogy a fölkészülés, a bizonyítás hosszabb ideig fog tartani, mint ezen előzmények nélkül. Ez egyébként az illetőnek nyilván javára is válik, s nem valami kibírni való keserves dolog.

Épp a minap írtam valakinek, hogy ezekre az álmokra nem érdemes figyelmet vesztegetni. Amiről azonban Ön ír, az mindenképp elgondolkodtató. Főként, hogy ennyire erős hatással volt az életére, hogy ennyire jobbító erővel bírt. Igen, ilyen esetben mindenképp arra gondolhatunk, hogy az Úrtól jött bizonyos jelzés. De talán azt is üzenik ezek a sorozatos jelzések, hogy nem érdemes megvárni a nagy eltévelyedéseket, hogy az ember visszatérjen az Úrhoz. A megtérés folyamatos, nem csak egyszeri. Ha csak alkalomadtán éli át az ember, amikor már baj van, akkor a megtérés egyenlő az észretéréssel. Míg a folyamatos megtérés valójában állandó bűnbánat, amelyben állandóan kész vagyok az Úrhoz közelebb kerülni. Ezzel nem kell várni, megvárni az álmokat, az álmokban érkező jelzéseket. Azt tanácsolom, hogy beszélje meg az Úrral, hogy igyekszik mindig z ő útján járni, és nem lesz szükség ilyen álombeli figyelmeztetésekre. Teljesen ébren, a hétköznapi valóságokban élje meg az Isten jelenlétét és szeretetét! Legalábbis törekedjék erre - ezt tanácsolom.

Ez csak a római katolikus egyházban lehetséges. Nem tudom egészen pontosan, hogy ki adhat rá engedélyt. Tudomásom szerint csak fölszentelt akolitus áldoztathat, vagy az, akinek erre a püspök külön engedélyt ad, illetve szükség helyzetben a plébános is adhat rá engedélyt. Hogy ezzel hogyan és mennyire élnek az atyák, azt nem tudom, erről nincs tapasztalatom.

A Ménologion-füzetben a 20-as, 30-as évek táján született szövegek szerepelnek. Ezeknek nem ismerjük a szerzőjét, megfogalmazásai az akkor ismereteket és szemléletmódot tükrözik. Amit ma használunk, azt 2000-ben készítette el egy Áthosz-hegyi szerzetes Bartolomeosz pátriárka fölkérésére. Akkor készült el az a két ikon is, amely Szent Istvánt és Szent Hierotheoszt ábrázolja. Ezeket a pátriárka maga hozta el Magyarországra és ajándékozta a Magyar Államnak. A görög szöveget Atanáz püspök atya fordította le. Egyes parókiákon még az Énekeskönyvben lévő szövegeket használják Szent István ünnepén, de az igényesebb kántorok és parókusok már a központilag kiadott szövegeket imádkozzák, éneklik. Ezek jóval gazdagabbak, a teljes napi zsolozsmára kitérnek, míg a 30-as évekbeli szövegek csak részlegesek, azokkal nem lehet elvégezni a teljes zsolozsmát.

Igen, a gonosz gyakran a világosság angyalának képében jelenik meg. Általában nem várjunk jelenéseket, különleges képeket, élményeket. Ezekbe nagyon könnyen belevegyül a sátán ármánya. Megértem, hogy mély és fájdalmas emléket hagyott Önben ez a szörnyű álom. De biztosíthatom, hogy semmi köze nem volt az Úrhoz. Imádkozzék hozzá, fejezze ki neki, hogy mennyire szereti. És aludjon nyugodtan, ez az álom nem fog újra előjönni.

Nincs igazán jelentősége ezeknek a színeknek. Legföljebb annyi, hogy valamelyest követik az egyházi idők színeit (böjti a bordó vagy vörös, húsvéti, karácsonyi a fehér vagy arany, vízkereszti, pünkösdi a zöld, Mária ünnepek idején esetleg a kék. A fekete pedig minden más időre. De ez se nem előírás, se nem igazán liturgikus rend. Ez inkább érzékeinkre ható módon segít az egyes időkhöz való kapcsolódásban.

Nem kell februárig várni. Ez most nem a torokbajokra vonatkozó áldás lesz, hanem a munkájukra, életükre, szerelmükre. Vagy menjenek el együtt egy kegyhelyre és ott kérjék meg az ottani atyát erre az áldásra.

Kézenfekvőnek tűnik az a salamoni megoldás, hogy egy teljesen új helyre költöznek. Mindkettejüknek engedni kell. Az sem volna szerencsés, ha az Ön családjához lennének közel, s mint írja, az sem működőképes, ha a férje családja árnyékában élnek. Menjenek egy harmadik, semleges helyre, ott kezdjenek új életet. Sajnos valószínűsíthető, hogy ha bármelyikük "győz", tehát a két hely közül ide vagy oda költöznek, rámegy a házasságuk. Ezért kell ezt a drasztikusnak tűnő lépést megtenni. Hiszen a Biblia is írja: "Elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s ketten egy testté lesznek." Igen, valóban el kell hagyni a szülőket, hogy új családot alapíthassanak.

Azok alapján, amit leírt, vélhetően kimutatható az első házasságkötés érvénytelensége. A jövendőbelije nyugodtan szólítsa meg a plébános atyát, akihöz tartozik, hogy indítsa el ezt a folyamatot. Vagy ő mindjárt fölveszi az első jegyzőkönyvet, amelyben a férj beszámol az első házasságkötésének körülményeiről, vagy pedig továbbítja egy erre kirendelt szakérthőhöz. Ezt az atya fölterjeszti, és elindul a vizsgálat. Mostanában kb. egy év leforgása alatt lebonyolítható ez a folyamat.

Kedves Gyöngyöm! 1. A horoszkóp butaság. Nem érdemes foglalkozni vele. Mindegy milyen címkét sütünk rá, félrevezet. Ha "bejön" egy-egy jóslata, akkor azért, ha meg félrevezet, akkor meg azért. Élnünk kell és a magunk döntéseit kell meghoznunk, és nem menekülhetünk egyfajta fátum által diktált folyamat részeként az eleve meghatározottság felelőtlenségébe. 2. Igen. A sátánista nem ismeri Istent. Lehet, hogy nem tagadja a létét, mert hiszen az a balga elmélet, hogy a gonosz erővel paktál, szükségszerűen föltételezi, hogy legalábbis van egy másik erő, a másik oldalon levő, amelyre viszont ő fittyet hány. De valójában a-teista, tehát istentelen, Isten nélkül élő ember. Magukat valószínű, nem tartják ateistának, de mivel az élő és szerető Istenről semmit sem tudnak, mégis inkább annak kell tartanunk őket. 3. Ez egy nagy titok, a gonoszság, a bűn titka. Mikor nem ilyen volt a társadalom, akkor is voltak, akik szembefordultak Istennel. Csak nem ennyire nyíltan, mint ma ez divat. Tény, hogy ma sokkal nagyobb erők telepszenek rá az emberek gondolkodására, elképesztő erők vonulnak föl, hogy az embert - a fiatalt még inkább - eltávolítsák Istentől. Ezek mögött mindig a sátán van. Kétségtelen, úgy tűnik, ma sokkal szabadabban tombol, mint bármikor a régebbi korokban. Tehát mindig volt hajlam a bűnös emberben, hogy elforduljon Istentől, de ezt ma sokkal nagyobb erővel lovagolja meg a sátán, mint valaha. 4. Ez nagyon érdekes kérdés. A szelídség gyöngeségnek tűnik. A szerető embert ki lehet használni. Aki nem üt vissza, azt szinte élvezet még jobban bántani. Talán ez húzódik meg az istentelenség gőgje mögött. Ugyanakkor, aki erőszakos, bántó, támadó, az valójában belülről nagyon bizonytalan. A külső erőszakosságával próbálja palástolni ezt a belső bizonytalanságát. Sokkal nagyobb erő kell ahhoz, hogy az ember tudjon és merjen szelíd lenni, nem visszaütni. Persze, az is igaz, hogy sokszor gyávaságból nem ütünk vissza, pedig igazából szeretnénk. Nem erre mondom az erőt. Ez úgy ahogy van gyávaság. De egész más az, amikor az ember a belső értékeit nem adja föl, nem hagyja el, és ezért nem rosszal viszonozza a rosszat, hanem jóval. Krisztus is erre tanított. Akiben van belső tartás, büszke a hitére, hálás az Istennel való kapcsolat miatt, azt nem lehet megingatni a világ erőszakosságával. De tény, hogy ehhöz nagy belső erő, nagy hit kell. 5. Nagyon jó ötlet, csak bátorítani tudom erre, drága Gyöngy. Hogy hogyan kezdjen neki? Ezt azért nehéz megmondani, mert egy ilyen kezdeményezésnek egyik legfontosabb alapeleme az őszinteség. Önnek azt kell beletennie, amit a szíve diktál. Van, aki így, van, aki úgy csinálná. Azt javaslom, keressen társakat. Akár ezen a fórumon is írhat bárki, aki szívesen csatlakozna hozzá, ötletet vagy más segítséget is adna, hogy elinduljon ez a fiatalos hitvédő oldal. Bevallom, a technikai megoldásokban végképp nem tudok tanácsot adni, hogy fészbukon, instagrammon vagy bármi más hasonló felületen kezdje el ennek a terjesztését. Ennek kiválasztása is inkább az Ön döntésén múlik, hogy hol mozog otthonosabban, vagy melyik barátja mihöz ért jobban, milyen területen segít a terjesztésben. Előtte azonban nagyon imádkozza meg a dolgot. Magától a Szentlélektől kérjen tanácsot. Az atyák azt mondják, amikor valaki dönteni akar, akkor előtte háromszor kell imádkozni, utána pedig követni, a megszólaló szív szavát. Ezt javaslom én is Önnek, kedves Gyöngy.