Az nyilvánvaló, hogy az énekes Szent Liturgia ugyanolyan értékű, mint a mondott vagy akár motyogott. Ez utóbbiakat viszont azért kell kerülni, mert kevésbé tudják bevonni a résztvevő híveket a közös imádságba. Egyértelmű törekvés az egyházunkban, hogy minden Szent Liturgiát teljes egészében énekeljünk. (Még a Hiszekegy és a Hiszem, Uram, és vallom... kezdetű imádságot is egyfajta recitálással közösen énekelve mondjuk.) Az mindenképp téves fölfogás volna, hogy az énekelt Szent Liturgia értékesebb, és ezért többet kell érte fizetni. Úgy tudom, ma már rendelet van arról a Metropóliánkban, hogy minden Szent Liturgiáért fölajánlott stipendium ugyanannyi, függetlenül attól, hogy éneklik-e vagy még egyelőre csak mondják. De nyilván joggal bántja Önt is a dolog, ha énekes szertartásra számított, és csalódnia kellett. Mit tegyen? Beszélje meg a parókussal, hogy legközelebb erre jobban figyeljenek oda. De nyilvánvalóan afelől ne legyen kétsége, hogy a kért Szent Liturgiát az egyház nevében szépen elvégezték, az Ön kérése nem szenvedett csorbát emiatt.

A 30 év valóban elég jó életkor a megfontolt döntés meghozatalára. Jézus Urunkról azt olvassuk, hogy föllépésekor "mintegy harmincs éves volt". De azért is gondolhatjuk, hogy ez nagyjából pontos meghatározás, mert abban a időben harminc éves korától számított felnőtt férfinak az ember. Akkortól vették komolyan. Előtte aligha nevezték volna rabbinak. Mondom, bizonyos mértékben ez ma is alkalmazható, noha a felnőtt életkort nálunk már 18. éves korban eléri az ember. Az egyházjog előírása szerint a pappá szentelhetőség legalsó korhatára 25 év. Tény azonban, hogy lehet, több is jó volna, hisz manapság lassabban érlelődnek a fiatalok. Görögkatolikus egyházunkban az érettségi megszerzése után legalább 8 év tanulmányi és tapasztalati időt kell eltölteni, hogy valakit pappá lehessen szentelni. Talán ennyi idő alatt azért körvonalazódik a hivatás, amely, persze, utána is alakul még, tovább formálódik.

Minden bizonnyal joggal tartja súlyos bűnének a paráznaságot. Ám fölhívom a figyelmét arra, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ez a legnagyobb bűne. Persze, ezzel mákszemnyit sem akarom csökkenteni ezt a bűnt, csak jelezni, hogy más is van, azokra is oda kell figyelni. Ugyanis sok esetben a paráznaság bűne a szégyenkezés miatt sokkal érzékelhetőbb, mondhatni, látványosabb a lélek számára, mint például a harag, a szeretetlenség, a gőg, stb. A gonosznak álnok fortélya, hogy egy bűnre ráirányítja a figyelmet, fel is fokozza a vele kapcsolatos bűntudatot, hogy az ember belefáradjon a küzdelembe, elkeseredjék, ne is remélje a bocsánatot, miközben a többi bűn éppenúgy burjánzik körülötte, amelyek, persze még mérgezőbben hatnak az Istennel való kapcsolatra, csak arra meg még nem is figyel az ember. Ennek eredménye aztán az, hogy az ember teljesen meddőnek érzi a küzdelmét. Mert valójában csak a felszínen csapkodja a dudvát, amely a gyökeréről mindig újra és újra hajt. A mélyben ott van a bűn televénye, de az ember csak a felszínen próbál küzdeni. Nem csoda, ha sikertelenül. Meglepőnek tűnő stratégiaváltást javaslok. Tegye kicsit félre ezt a paráznaság elleni harcot. Persze, ne kövesse el a bűnt, de a figyelmét irányítsa másra. Nézzen szét jobban lelki házatáján! Milyen egyéb bűnök vannak, amelyeknek szintén nincs helyük az életében? Vegye kézbe most inkább azt. Foglalkozzék azzal többet. Nagyon imádkozzék, hogy meg tudjon szabadulni attól a másik bűnétől. Miközben erre irányul a lelki törekvése, az ördög hoppon marad, s felhagy az előbbi mesterkedésével. A másik bűnével való foglalkozás jobban fogja segíteni az Istennel való kapcsolatát is. Más színben tünteti föl, más oldalról világít rá. Rá fog jönni, hogy ha Ön távol is érzi magát Istentől, ő azért nagyon közel van, nagyon megértő, nagyon segítő. Mit kellene félnem, ha tudom, hogy az engem minden módon megsegítő egyben mindenható is? Természetesen ne hanyagolja el a szentgyónását sem. Tegye azt rendszeressé. Ne a bűntől függjön, hanem az elhatározásától. Eleinte gyónhat akár hetente is, vagy két hetente. Később majd visszaállhat a havi gyónásra. Ne hagyja magát fölzaklatni egyetlen bűn miatt. Igen, az bűn, azt meg kell gyónni, de Isten szeretete hatalmasabb, mint az Ön visszatérő bűne. Ebben bízzon, és ne hagyja abba az imát!

Az ilyen személy számára Krisztusnak köszönhetően természetesen ugyanúgy nyitva áll a mennyország, mint az értelmét és akaratát használó ember számára. A teljes búcsú fölajánlásának fogalmát nem ismerem. De az biztos joggal és hatékonyan imádkozhatunk érte, hogy üdvözüljön. Remélem, azért meg van keresztelve és bérmálva. Ha esetleg nem, e két szentségben mindenképpen részesítsék. Sőt, ha lehetséges, még az Eucharisztiában is lehet részesíteni. Esetleg csak néhány csepp Szent Vérrel. Nyilvánvalóan a betegek kenetét is fölveheti. Sok olyan ajándéka van Krisztus Egyházának, amely megerősítésül szolgál még akkor is, ha azt nem tudja fölfogni tudatosan.

A nemes értékekért küzdeni nemes cselekedet. A családokért, a gyermekek életben maradásáért, az emberek egyenlőségéért küzdeni, áldozatot hozni nagy kincs itt a földön és odaát a mennyben is. Ezek közé sorolható a hazaszeretet is, nemzetem, honfitársaim szeretete, megbecsülése. Arról fölösleges ábrándozni, hogy hogyan halnék meg a hazámért. Az önfeláldozás ugyan szintén kiemelkedően nagy érték, mégsem lehet cél a halál, erre törekedni balgaság volna. A haza védelme is lehet sokféle. Akár csak szavakkal, ha más országokban járva a magyarokat alaptalanul szidják, akkor kiállok értük, még ha ez számomra kellemetlen is. A haza védelme az is, ha megtartom az előírásokat, hogy ne betegítsek meg másokat. Háborúra készülni viszont nem helyes. A gyilkosságot sem indokolja soha semmi. Még ha igaz is, hogy a háborúban elkövetett gyilkosság adott esetben kaphat enyhébb megítélést is, például ha önvédelemből történik, mégis mindent meg kell tenni, hogy ilyen helyzet nehogy kialakuljon. Ez is a haza védelmének része. A bántalmazások elviselése elsősorban egyéni alázatra vonatkozik, és nemigen terjeszthető ki közösségi értelmezésre. Például ha egy édesapa tanítja is a gyermekeit az említett bibliai magatartásra, azért neki kötelessége megvédenie a családját, ha bántalmazás éri.

Első és legfontosabb dolog, hogy ne féljen. Ha fél, akkor nem arra figyel, ami előre viszi, hanem arra, ami hátra. Ha félelmet érez a szívében, kiáltson az Úrhoz kegyelemért, segítségért! Kérje tőle a bizalom ajándékát: "Add, hogy tudjak bízni benned!" És veselkedjék neki újra! Ha elesne, újra fölkelhet. Szinte ebből áll a lelkiéletünk: elesünk és fölkelünk, elesünk és fölkelünk - mondta Euthümiosz atya. Ha nem sikerült teljesíteni az elégtételt, akkor azt a következő gyónásban meg kell gyónni. Más következményétől nem kell félni. Ugyanakkor jobb, ha nem olyan elégtételt kap az ember, amit nagyon nehezen tud teljesíteni, kivált, ha olyat, amivel folyamatosan küzd. Igaz, néha ez is jó lehet, a gyóntató ezzel akarja segíteni a küzdőt, hogy ezzel adjon erőt. Ha nem sikerült megtartani, másodszor már valószínű, nem ugyanezt az elégtételt fogja kapni.

Természetesen. Miként fordítva is. Mindkét közösség a katolikus egyház része, részesülhetünk a szentségekben az egyik vagy másik rítus szerint.

Sok sebet kaptunk mindenféle téren a járvány és az ahhoz kapcsolódó megszorítások miatt. Nem csoda, hogy masszív ellenérzés alakult ki bennünk. Ezt csak nagy türelemmel tudjuk orvosolni. Ugyanis teljesen értelmetlen dolog ez a düh, akár a helyzetre, akár a betegségre, akár a bármilyen oknál fogva érintett személyekre irányul. Nem segít semmit. Azt is megértem, hogy megfosztottság, cserbenhagyás jut eszébe erről a helyzetről, hiszen nagyon sok mindenben nem részesülhettünk. Nyilván a döntéshozók mindig a legjobb döntést akarták megtalálni. Van, aki szerint sokkal szigorúbb rendelkezésekre volna szükség, van, aki szerint messze túlzás az, ami most van. Ki tesz itt igazságot? Ki tudja megmondani, hogy mi az igazán helyes. Ezért tehát a düh, a harag teljesen érzelem ebben az esetben. Miként a félelem is. Nincs mitől félni. Sem a vírustól, sem a betegségtől, sem az esetleges további megfosztottságtól. Semmi nem indokolja a félelmet. Az elővigyázatosságot igen, de az teljesen más, mint a félelem. A szentmise és az esküvő összehasonlítása teljesen haszontalan gondolatmenet. Nincs értelme. Minden bizonnyal az imént vázolt emberi szenvedély játszhat szerepet, hogy késztetést érez a kettő összehasonlítására. Mennyire jó, ha az atya kifejezi együttérzését, hogy több párnak eltolódott az esküvője. Ez nem jelenti azt, hogy nem érez együtt a más okból bajba jutott testvéreivel. Ezt csak hitben lehet elfogadni, fölfoghatatlan az értelem számára.

Igen, tudják, érzékelik. Hiszen közösségben vannak velünk - ha a mennybe jutottak. Azért kell értük imádkoznunk, mert ezzel segíthetjük a mennybe jutásukat. Mi nem tudjuk, hogy ki mikor, hogyan jut a mennybe. Akiről már biztosan tudjuk, hogy oda jutott, a szentek, értük már nem imádkozunk, hanem náluk megfordul a dolog, és hozzájuk imádkozunk. Az értük mondott ima kifejezi és megerősíti a velük való közösségünket. Valójában nekünk nagyobb szükségünk van az értük mondott imára, mint nekik.

Ha Isten akarja, vissza tudnak jönni. De nem jönnek. Jobb dolguk van annál, semhogy visszajárjanak az itt maradottakat ijesztgetni. Isten mindent megad nekünk, ami szükséges az üdvösségünkhöz. Ehhöz többet ők sem tudnak adni. S ők már látják, értik Isten gondolatát, logikáját. Őrá bízzák a mi boldogulásunkat. Ugyanakkor látnak, hallanak minket. Tudják, ha gyújtunk értük gyertyát. Ennek azért örvendeznek, mert ez kifejezi a mi közösségünket velük. Ez a közösség erősítés Isten tetszésére van, a tervei szerint való dolog. Majd akkor fogunk velük találkozni, ha mi is oda kerülünk. Feltéve, ha mi is a mennybe jutunk. (A kárhozottak nem tudnak rólunk, nem is törődnek velünk. A kárhozatban nincs találkozás sem.)

Igen. A mennybejutott szeretteinkkel nem szűnik meg a kapcsolatunk. Ők továbbra is szeretnek minket. Már szentekké váltak, csak mi még ezt nem tudjuk.

Ez személytől, élethelyzettől is függ. Általában azt szoktuk mondani, hogy a havi gyónás a legjobb. Ez rendszeresnek mondható, mégsem túl sűrű ahhoz, hogy ne lenne megtartani. Ha kéthavonta gyónik az ember, akkor egyrészt túl hosszú idő telik el, s már alig emlékszik az elmúlt időszak dolgaira. Másrészt, ha véletlenül egyszer kimarad, és tartja magát az ember a szokáshoz, akkor eltelhet 4 hónap is, hogy nem gyónt. Ez már talán soknak tűnik. De lehet ennél gyakrabban is gyónni. Van, aki hetente teszi ezt meg. Van olyan is, hogy valaki évente egyszer gyónik, de akkor nagyon alaposan. Ez is, az is jó lehet. De alapvetően a havi gyónást ajánlják az atyák.

Kedves Klára! Az atyák egyértelmű tanítása, hogy az ilyet mindig kerülni kell. Súlyos eltévelyedéshez vezethet, ha az ember mellett nincs egy külső személy, akivel megosztja a gondolatát, tapasztalatát. És ha történetesen a lelkivezető más értelmezést ad, mint amit én gondolok, akkor is az övét tanácsos elfogadni. Ezzel biztosan nem károsulok meg. Ha netán tévedne is a lelkiatyám, az engedelmességem és alázatom miatt az Isten helyére teszi úgyis a dolgokat. Ha azonban csak magamnak tartom meg, semmisem ment meg attól a veszélytől, hogy Istennel való legmélyebb tapasztalatnak gondolom saját képzelgéseimet, netán az ördög csalfa játékát.

Kedves M! Nem tudok arról, hogy készült volna fölvétel a debreceni búcsúi Szent Liturgiáról. Amit élőben közvetítenek a templomból, az egy darabig még visszahallgatható, de utána már nem marad meg róla a fölvétel. Úgyhogy el kell fogadnunk, hogy a kegyelmi élmény eredménye megmarad a szívünkben, de technikai úton nem visszahozható.

A hitvita remek lehetőség arra, hogy tisztázatlan kérdéseket megbeszéljünk. Nyilván érdemes olyan emberrel beszélgetni a hitről, akiben bízhatunk, hogy megalapozott, erős hite van. Különben csak cseverészés folyik fontos dologokról, de nem kerülünk közelebb a keresett igazsághoz. Nyugodtan vitázzon, keresse őszintén a kérdéseire a választ! Hogy csak férfiak lehetnek papok, nos ez egyháztani igazság. Kételkedhet ebben is, járjon a végére ennek a kérdésnek! Nyilvánvalóan nem a legfőbb igazságokhoz tartozik. Törekedjék az őszinte hitre. Ugyanakkor be kell látnunk, hogy vannak kérdések, amelyekre nem tudjuk a választ. Amelyeket alázattal és hittel el kell fogadnunk. Ilyen például a Szentháromság titka. Ezt megérteni nem lehet, csak hittel elfogadni. Vagy az Isten feltétel nélküli, végtelen szeretete. Erre nincs igazán fogalmunk, azért nem tudjuk megérteni. De elhinni lehet, szabad, és érdemes is.