Kedves Lelkiatya!
Római katolikus vagyok. Kínálkozna egy jó munkalehetőség számomra, de a baptistáknál.
Őrlődök magamban, hogy egyáltalán megpályázzam-e ezt az állást.
Kérem szépen, segítsen nekem.
Előre is köszönöm szépen.
Adminisztrátor állásról van szó.
Szerintem nyugodtan elfogadhatja ezt az állást. Ha fölmerült Önben ez a lelkiismereti kérdés, ez arra utal, hogy Önnek nagyon fontos a Katolikus Egyházhoz tartozása, ezért, azt hiszem, nem kell aggódni, hogy ilyen környezetben netán elbizonytalanodnék ebben a hitében. Végezze megbízható módon a munkáját, és közben törekedjék szeretetkapcsolatot kiépíteni az ottani munkatársaival. Ez lehet az igazi tanúságtétele. Aztán, ha a hitről kezdenek majd beszélgetni, akkor legyen fölkészülve, hogy számot tudjon adni a hitéről (1Pét 3,15). De kérdezés nélkül, különösebben nem kell ezzel előhozakodnia.
Kedves Lelkiatya! Az újonnan felújitott Attila téri templom új Oltárán fel tünt hogy nincs rajta a Szentség tartó lehet hogy rosszul mondom és nem ez a neve de ami a régi nagy Oltárasztal közepén is volt mivel sokat ministráltam láttam amikor kinyitotta a pap mindig kehely volt benne ez hol van a mostani Oltárasztalról? Valahol hallotam egy próféciát hogy az utolsó időkben a templomok felújításával el fogják venni az Oltárokról ezeket a Szentségtartókat és ez itt be is jött ami eléggé félelmetes!!! Ildikó
Az oltárszekrész szintén márványból lesz kifaragva egy IX. századból származó minta alapján, amely most Velencében a Szent Márk székesegyház kincstárában található. Egy Athosz hegyéről hazatelepült ortodox szerzetes Márton testvér faragja. Amikor elkészül vele, akkor fogják majd elhelyezni.
http://www.meravigliedivenezia.it/it/oggetti-virtuali/TSM_009.html
Kedves Lelkiatya!
Megfigyeltem, hogy az elmúlt években egyre jobban foglalkozott mind az egyház, mind pedig a világ a gyermekvédelem kérdésével. Napjaink egyik legtöbbet emlegetett témája volt a társadalomban. Szerintem kevés olyan dolog van, amiben ekkora társadalmi egyetértés van, ugyanis nincs olyan ember szerintem, aki ne azt gondolná, hogy a gyermekek védelme minden értelemben nagyon fontos.
Amiért ezeket a sorokat leírtam, az az, hogy egyrészt szerintem ez mindenképpen értékelendő, hogy a társadalmunk gondolkodása ilyen tekintetben fejlődik, másrészt azonban felhívnám a figyelmet egy fontos hiányosságra: a családon belüli erőszak kérdése. Azt figyeltem meg ugyanis, hogy amilyen sokat beszélünk a gyermekvédelemről, olyan keveset beszélünk a családon belüli erőszakról. Pedig ez is egy ugyanolyan súlyos és szolorú dolog, mint a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények. Sőt, a gyermekvédelem és a családon belüli erőszak kérdése valamilyen szinten össze is kapcsolódik, ugyanis rengeteg gyermek a családon belül szenved el bűncselekményeket, azonban ezekről alig hallani mind egyházi, mind állami részről.
Amire ezzel az egész üzenettel ki akartam lyukadni, hogy bátorítani szeretnék mindenkit, hogy a gyermekek védelmének fontossága mellett igyekezni kellene jobban foglalkozni a családon belüli erőszak, vagy akár a kapcsolati erőszak, vagy ezek bármilyen más formájával is! Bízok benne, hogy ez az üzenet a Püspök atyáinkhoz is eljut!
Köszönöm szépen a gondolatait. Közzé is teszem, hátha vannak püspök atyák is, akik olvassák az itt megjelenő sorokat. Azzal nem értek teljesen egyet, hogy ez a társadalmunk fejlődési lépése volna, hogy ilyen sokat foglalkozunk a gyermekvédelemmel. Az mindenesetre megállapítható, hogy magának a gyermekvédelemnek, az abban dolgozó pedagógusoknak, sőt, talán még a nevelőszülőknek is nagyon rosszat tett ez a mesterségesen fölerősített rivaldafény. Abban teljesen egyetértek, hogy (szinte) nincs olyan ember, aki ne állna a gyermekek pártjára, ne látná be, hogy mennyire fontos a gyermekvédelem. Dehát ez kiemelten igaz azokra a személyekre, akik az életüket teszik erre a feladatra, akik hivatásszerűen dolgoznak a gyermekvédelemben. Biztosan voltak és vannak súlyos, károsító esetek, miként az egész életünk ilyen, hogy rengeteg sebet okozunk egymásnak. Az erősebbek a gyengébbeknek különösen is. De nem szabad a szélsőséges esetek alapján véleményt alkotni az egész rendszerről. A gyermekvédelem, különösen az egyházi intézményeknél nagyon szépen működik. Még a súlyos hibák ellenére is. Abban pedig Önnek kiemelten igaza van, hogy a családon belüli bántalmazás sokkal gyakoribb, mint az intézményekben. Hamar hozzáteszem, hogy egy-egy atyai pofon nagyon is jól jön a gyermeknek, azzal a ló másik oldalára estek, akik ezeket is családon belüli erőszaknak minősítik. De nem hallgathatjuk el, beszélni kell róla, hogy a legtöbb gyermekabúzus valóban a családon belül történik. Erre föl kell készíteni a leendő szülőket, nyíltan beszélni kell róla, mert rokonok körében is előfordulhat. Hogy ennek milyen módját érdemes találni, erre most nincs ötletem. De talán ez is jelzi, hogy nem is olyan magától értetődőnek kell tekintenünk az ettől való mentességet. S valóban, a megelőzés érdekében többet kell erről a jelenségről beszélnünk. Ilyen most ez levelezésünk is. Köszönöm.
Kedves Lelkiatya!
Amióta fiatalokkal foglalkozok,tanítok és kapcsolatba kerültem az ő lelkivilàgukkal gyakran eszembe jut,hogy nekem is lehetne ilyen korosztàlyú lànyom vagy fiam és elgondolkodtat az,hogy mi maradt ki az életemből...Eddig ezeken a dolgokon nem gondolkodtam,sajnos nem úgy alakult az életem,de ezzel màr megbékéltem.Azt se mondanàm,hogy nem vagyok boldog vagy elégedett az életemmel.Istennel van egy szoros kapcsolatom,de most mégis előjöttek ezek a dolgok.Reálisan nézve a 40-es éveim derekàn az elővàltozókorban ez màr nem lehetséges így próbàlom àtkeretezni ezt a helyzetet és bàr biológiai gyermekem nem lesz lehetek sokak lelki anyja.
Ön mit tanàcsol ebben a helyzetben?
Talán egyfajta életközepi válságnak a tünetei ezek. Olyan dolgok törnek föl, amelyek eddig nem voltak az életében, gondolataiban, vagy esetleg csak egészen mélyen elrejtve. Nem kell ezektől megijedni, s nem indokolt, hogy emiatt nagy változtatásokat hozzon az életében. Divatos manapság, hogy ilyen élethelyzetekben megmondó emberek, a megfiatalodás reményét kecsegtetve, ilyen látványos, nagy lépésekre bíztatnak. Persze, van rá példa, hogy valaki ekkor fedezi föl igazán önmagát, és új utat kezd, de az egészen biztos, hogy az addigit, a korábbit nem kell, nem szabad megtagadni. Nem ritka az ebben a korban bekövetkezett válás a házasságoknál, ami, nyilván téves válaszadás az új helyzetre. Szóval, lehet helye ilyenkor a nagy átgondolásnak, esetleg változásnak, de a helyesebb irány ilyenkor inkább a mélyülés. Nem a külsők megváltoztatása, hanem az új gondolatokkal való, mélyre ható szembesülés. Ha Önben saját gyermek utáni vágy erősödik föl, ez nem föltétlen annak a jelzése, hogy Önnek valahonnan is gyermeket kellene szereznie. Bocsánat, azért fogalmazok ennyire hétköznapi módon, mert sajnos, ilyesmi is fölmerülhet a nagy tanácsadók körében. Én annyit mondok Önnek, hogy egész egyszerűen még jobban szeresse ezeket a fiatalokat, akikkel foglalkozik. Még nagyobb empátiával, feléjük forduló megértéssel kezelje őket. Ez Önnek is jót tesz - még ha esetleg küzdelmes is - és a fiatalok is megérezhetik, hogy mintha másként fordulna hozzájuk.
Nem említettem, pedig talán ezzel kellett volna kezdenem, hogy mindezt az Istennel együtt, a Szentlelket segítségül híva dolgozza föl önmagában. Úgy is lehetett volna fogalmazni, hogy imádságában azt fürkéssze, mit akar Isten Önnek üzenni ezekkel az új érzésekkel. Azt fedezze föl, azt kövesse. De szerintem az is valami ilyesmi lehet, a mélyebb megélésre hívás, a még nagyobb szeretet megélése.
Kedves Lelkiatya! A csodálatos,szépen felujitott Attila téri templomal kapcsolatos lenne a kérdésem A Gyönyörű Szűzanya Oltárkép vissza fogkerülni az Oltárra??
Szerintem, nem fog visszakerülni. Valójában nem oltárkép volt, hanem egy Magyarok Nagyasszonya festmény a baldachin oszlopaira függesztve. Ez az új oltár fölé már egyáltalán nem illene oda, sőt, a mögötte lévő Apostolok áldozása ikont központi részét is kitakarná. Úgy tudom, ez a kép most a közösségi házban található. Nem tudom, mi lesz a sorsa, ott marad-e vagy a máshová, esetleg a görögkatolikus múzeumbe kerül. A szentély most így gyönyörű, ahogy van, nekem nem hiányzik oda egyéb kép. Talán inkább egy szép, hétágú gyertyatartó. Én inkább ezt hiányolom.
Tisztelt Lelkiatya!
Sajnálattal tapasztaltam, hogy a debreceni székesegyház szentelésekor egy kisgyerek olvasta az apostoli szakaszt, pedig jelen volt több növendék és felolvasó is.
Mi értelme van akkor mégis az egyházi rendeknek, ha a székesegyház szentelésekor a pátriárka és több érsek, püspök jelenlétében nem az olvas akinek az a rendi feladata lenne, hanem egy olyan gyermek akinek a feladata még az lenne, hogy felkészüljön az elsőáldozásra.
Válaszát megköszönve, tisztelettel: Egerszegi Piroska
Kedves Piroska!
Önnek igaza van. Jobb, ha erre a feladatra olyan személyeket jelölünk ki, akiknek erre az egyházi rend szerint fölhatalmazásuk van. Azonban volt már arra példa máskor is, hogy magas rangú főpapok jelenlétében egy-egy gyermek olvasta az apostoli szakaszt. Tehát nem teljesen példa nélküli. Minthogy azoknak jó visszahangja volt, nevezetesen, hogy egyházunk egyik nagy értéke, hogy már kiskoruktól fogva bevonjuk a gyermekeket a liturgikus éneklésbe, ezért dönthettek így a szervezők, hogy ezek a legénykék énekeljék az apostolt. Hogy jó döntés volt-e, erről lehet vitázni. Köszönöm, hogy erre fölhívta a figyelmet.
Kedves Lelkiatya! ...
Én sokszor elmondom a véleményem de mindig szeliden próbálom megtenni nehogy többet ártsak de aztán meg bűntudatom van hogy nem voltam elég erélyes. Ön mit gondol? Lehet, hogy ha csak szelidebb vagyok az többet használhat? Kérem az egész kérdést ne tegye ki . Köszönöm a segítségét előre is!
Ami az ajándékozást illeti, (amiről itt nincsen szó, csak Önnek írom), sztem jól teszi, ha a megbeszélés során jelzi, hogy ez nem felel meg az igazságnak. De ennyi elég, s enm kell több, mert valószínnű, hogy a többiek sem gondolják igazán komolyan, hogy amit ajándékoznak, annak valami mágikus ereje volna, csak épp megszokásból teszik hozzá. Tehát, szerintem, nem kell túl komolyan venni ezt a részét. De ha szóbajön, ha szóba lehet hozni, akkor érdemes ezt megemlíteni. Mindig nagy kérdés, hogy hogyan tudunk tanúságot tenni Istenről. Az fontos, hogy soha ne tagadja meg őt, se olyan tettei ne legyenek, amelyek nem méltók hozzá. De a vitákban nem biztos, hogy harcosan ki kell állnia a keresztény igazság mellett. Ezek a viták legtöbbször nem igazságkereső beszélgetések, inkább csak felszínes szócsaták. Ezekbe talán nem is érdemes belekeverni a kinyilatkoztatás igazságait. Akkor érdemes szólni, ha rákérdeznek. Főként, ha az valóságos érdeklődés. Egyébként pedig elegendő, ha a tetteivel tesz tanúságot az evangéliumról, s ezzel hívja föl a figyelmüket, hogy lehet másként is élni. Sok múlik a személyiségünkön is. Van, aki megköveteli magának, hogy az ő jelenlétében ne bántsák Istent, ne bántsák az Egyházat, a papokat, mert ezzel őt is megbántják. De van, aki erre nem képes, csöndesebb, visszafogottabb személyiség. Annak ennyit sem kell tennie, csak csöndesen képviselni Isten szeretetét.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Olyan hétvégi lelkigyakorlat kérések, aminek a témája a megbocsátás (magamnak, és másnak), elengedés, kiengesztelődés. A Rózsák terén ajánlották, hogy Máriapócsra menjek. Van ilyen tematikus hétvége? Tudna ajánlani időpontot?
Tisztelettel, Viszlai Aranka
Máriapócson is lesz ilyen témájú lelkigyakorlat, de még nem lehet tudni, hogy mikor. Ezeken az oldalakon találhat hasonlót:
https://betlehemhaz.hu/
https://bizdramagad.hu/
https://lelkigyakorlatok.vercel.app/
https://manreza.hu/menu/lelkigyakorlatok
Kedves Lelkiatya! A bűn és engedelmesség összefüggéséről kérdeztem Önt és köszönöm válaszát. A saját problémám vezetett a kérdésre. Jézus közeledni akar hozzám és én félek tőle. Csak a hatalmas erejét látom, a hatalmát, hogy mindenki térdre borul majd előtte, hogy egy bűntelen szűztől született, hogy a világ ura, hogy ki vagyok neki szolgáltatva, hogy méltatlan vagyok. Nehezen látom meg a szeretetét, irgalmát, hogy jót akar nekem. Kinyilvánított nekem valamit, hív engem valamire és ha igent mondok neki, olyan közel lesz hozzám, mint még soha életemben. Szeretem, engedelmes akarok lenni, a szívem mélyén mindennél jobban őt akarom, eddig mindig hálás voltam a kegyelmekért, a józan eszem tudja, hogy nem akar nekem rosszat, de most félek.
Azt tanácsolom Önnek, hogy ne tulajdonítson túl nagy jelentőséget ezeknek az érzéseinek. Az atyák kifejezetten mértéktartásra, önmérsékletre intettek minket, nem csak a rossz, hanem a jó és szeretetre irányuló érzéseinkben is. Nem kell Istent semmilyennek sem elképzelni. Ha képzet formálódik bennem, akár édes, akár félelmetes, az úgysem az Úristen, hanem az én gondolataim kivetítése. Ön nem Istentől fél, hanem a saját gondolataitól. Ezek ne legyenek fontosak, mert könnyen félrevezethetnek. Hallgasson bátran a józan eszére, amely világossá teszi, hogy Istennek kedves teremtménye, igazán nincs mitől félnie.(Ne féljetek, fejeteken egy hajszál sem görbül meg...) Ha efféle érzések kerítik hatalmába, kezdjen bele valamilyen fizikai munkába, amelyet Isten dicsőségére végez. Így a dicsőítés, Istennek fölajánlás nem szűnik meg, de kilép a gondolatok kezelhetetlen hálójából. Legalábbis jobb eséllyel, mint ha csupán a gondolatok szintjén szeretné jól kezelni az ilyen helyzetet.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Tisztelt Lelki atya!
A mai Szent Liturgiában imádkoztunk egy házassági évfordulót ünneplő párért és a könyörgéseknél nagyon szép dolgokat mondott az atya. Próbáltam megkeresni ezt a pár mondatot, de nem találtam sehol. Nem a nagy áldásra gondolok, amikor a kánai menyegzőt olvassák, hanem csak pár mondat volt, amikre a válasz az "Uram irgalmazz" vagy "Add meg Uram" volt.
Le tudná írni nekem ezeket a mondatokat, vagy hogy hol találom meg?
Köszönöm a válaszát!
Ilyen alkalmakkor ezzel a két könyörgéssel szoktuk kiegészíteni a hármas ekténiát. Nem tudom, erre gondolt-e.
Esedezünk még hozzád, Urunk Istenünk, hallgasd meg könyörgésünk szavát. Könyörülj házassági évfordulójukat ünneplő szolgáidon kegyelmeddel és irgalmasságoddal, és teljesítsd összes jó kérelmeiket. Bocsásd meg minden szándékosan és akaratlanul elkövetett vétkezéseiket. Add, hogy kedvesek legyenek imádságaik és irgalmas cselekedeteik a te felséges királyi széked előtt. Oltalmazd őket minden látható és láthatatlan ellenségtől, minden incselkedéstől, bajtól, aggodalomtól és betegségtől. Adj nekik egészséges és hosszú életet. Mondjuk mindnyájan, Urunk, hallgass meg minket és könyörülj.
Tekints kegyes szemekkel, emberszerető Uralkodó, házassági évfordulójukat ünneplő szolgáidra, és hallgasd meg hittel felajánlott esedezéseinket; mert magad mondád: „higgyétek, hogy mindazt meg-nyeritek, amit imádkozva kértek és meglesz nektek, kérjetek és adatik nektek” (Mk 20.24). Azért mi is, bár méltatlanok, bízva irgalmadban kérünk téged, add a te kegyelmedet ünneplő szolgáidnak és teljesítsd jó kívánságaikat. Őrizd napjaikat békés, csendes, egészséges és hosszú életben. Mondjuk mindnyájan, gyorsan hallgass meg minket (Zsolt 68,18) és kegyesen könyörülj.
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném meg kérdezni hogy a Kármelhegyi Szűzanya barna skapulárét hogyan tudom fel venni melyik Atyát kell erre meg kérnemDebrecenben??? mert Budapestig a kármelitákig nem tudok el menni és azt olvastam hogy ha csak a válruhát szeretném viselni bármelyik Katolikus pap vagy diákonus egy rövid szertartás keretébe fel adhatja! Illetve az lenne még a kérdésem hogy mivel második házaságomba élek de 6 éve teljes tisztaságba ( József házaságba) a leg szigorúbban szó szerint semmi testi érintés nélkül ( Jelenleg is rendszeresen járok gyóni áldozni) Így számomra fel vehető e???
Igen, bármelyik atyához lehet ezzel fordulni, Debrecenben is. Az Áldások könyvében megtalálható a feladás módja. Ha nincs skapuláréja az illetőnek, tudnak segíteni a karmelita nővérek, ha ír erre az email címre: kolostor.karmelita@gmail.com
Tisztelt Lelkiatya! Olvastam,illetve paptól hallottam már olyat, hogy az olyan szexuális töltetű gondolatokkal, amelyek a házastársra irányulnak, szabad foglalkozni. Találkoztam azonban olyan vélekedéssel is, miszerint ilyen gondolatokkal is csak akkor szabad foglalkozni, ha nincs akadálya annak, hogy rövid időn belül meg is valósítsuk azokat.Melyik az igaz? Válaszát előre is köszönöm.
Másutt húzódik a határ. A szexuális gondolatokban időzés akkor bűnös, ha nem a szeretet, hanem az egyéni testi öröm keresése vezeti. Hajlamos az ember a saját testi örömeit keresni, pedig a szexualitás nem erre való. Hanem arra, hogy a másiknak örömet szerezzünk. Ha el van választva a másik személytől, akkor nem rendeltetésszerű, akkor természetellenes és meddő. Ha a házastársra irányuló gondolatok a másik iránti szertetetből fakadnak, tehát része a szeretet kapcsolatuknak, akkor van helyük. Még akkor is, akár, ha a szeretett házastárs esetleg már meghalt. Olyan ez, mint maga a házastársi aktus. Sajnos, van rá példa, hogy a testi együttlét során, hiába van jelen a másik, hiába páros cselekedetről van szó, az egyik vagy a másik fél, vagy még rosszabb, ha mind a kettő, csak önző módon van jelen benne, csak a saját örömét keresi. Ilyenkor a másik személy, még ha házastárs is, csupán eszköz, csak a teste kell a saját öröm kielígétéséhöz. Ez történhet gondolatban is, ekkor nem helyén való a házastárshoz köthető, szexuális gondolatokban való időzés. A tett erkölcsi értékét alapvetően a szándék jellemzi. Ha szeretetből fakad, akkor van helye, ha önzésből, akkor kerülendő.
Tisztelt Lelkiatya! Nagyon köszönöm a válaszait! Tudom hogy több ember is válaszol kérdésekre, úgyhogy nekik is köszönök mindent hogy ilyen kedvessek és segítőek!
Minthogy több olvasónak is szól ez az üzenet, közzéteszem.
Kedves Lelkiatya!
Kezdő hitoktatóként a következő kérdést kaptam középiskolàban mikor kértem írjanak olyan kérdéseket amelyek őket foglalkoztatjàk: Hogy lehet az, hogy egy huzamosabb ideig nagyon közel éreztem magamhoz Istent, és a magaménak éreztem a vallásom, de már lassan egy éve, hogy egyre távolabbnak érzem? Érzem, hogy egyszer vissza fogok térni a helyes útra, de jelenleg nagyon nehéz.
Hogyan tudnàm megközelíteni ezt a kérdést illetve hogyan tudnék erről beszélni hittanóràn? 17-18 éves korosztàlyról van szó.
Egy hitiktató
Nem tudom, mennyire lehet kamasz fiataljainkat fölkészíteni erre a hullámvölgyre. Ha már rákérdeztek, akkor fontos erről beszélni. Minden bizonnyal a kamaszkori lázadásnak része az is, hogy a fiatalok 16-18 éves koruk táján, szinte törvényszerűen, ellanyhulnak a hitben. Elhiszem, hogy nem mindenkinél, de tapasztalataim szerint a fiatalok 90 %-ánál igen. Ez a felnőtté válás folyamata, ha úgy tetszik, küszöbe. Az addigi lelkes gyermeki hit már nem elég, új ismeretek társulnak hozzá, amelyek inkább megkérdőjelezik a hitet, mintsem megerősítenék azt. Ilyenkor azt tudom tanácsolni, hogy kérdezzenek bátran tovább és tovább. Nem kell semmilyen kérdéstől félni. Az a jó, ha a végére járnak a dolgoknak. A végén ugyanis, értelemszerűen, ott van Isten. Ha kitartanak a keresésben, a kérdések föltevésében, őszintén átélik a belső érzéseiket, ezek elvezetik őket a mélyebb, személyesebb hitre. Ezt tanácsolhatom, hogy bátorítsa őket minden kérdés föltételére. Csak törekedjenek mindig hiteles forrásból találni választ. A Szentírás ebben mindig megbízható. Az Egyház tanítása is, csak éppen lehet, hogy azt ebben az időszakban visszakézből elutasítják. Szóval, nem kell félni, jó és előre vivő ez a jelenség, csak járják végig az utat.
Kedves Lelkiatya! A szabad akarat és az engedelmesség összefüggését szeretném megérteni. Ádám és Éva ellentmondtak Istennek, szabad akaratukat használva ettek a tiltott gyümölcsből. Megtehették volna, hogy nem esznek. Mária, az Istenszülő igent mondott a kapott kegyelemre, pedig szabad akarata volt, Isten nem csak ráerőltette a kegyelmét, neki kellett igent mondani. Amit nem értek az az, hogy Isten szabad akaratot ad és ennek folytán mi döntjük el mit fogadunk el és mit nem, mit teszünk és mit nem. Isten azért adta, hogy ne rabságban legyünk, hanem szabadságunk legyen. Mégis, amikor ellentmondunk Istennek, az bűn. Az engedetlenség bűn. Ha Mária nemet mondott volna, akkor az bűn lett volna, gondolom. Ádám és Éva bűnbe estek az engedetlenségükkel. Hogy lehet ezt összeegyeztetni? Isten azt szeretné, hogy szabad akaratunkból engedelmeskedjünk és nem valami rabszolgák módjára? Ezt még érteném is, de ha meg szabad akaratunk van, akkor Isten hogyan várhatja, hogy mindig engedelmeskedjünk és ugyanazt akarjuk, mint amit ő? Kegyelem által? Ahogy írom ezt a kérdést, jönnek a sugallatok a fejembe, mintha Isten akarna engem erre rávezetni. Ön mit tudna mondani erről, hogy lehet ezt megérteni? A saját korábbi bűneim jutottak eszembe. Több alkalommal utasítottam vissza ilyen vagy olyan kísértést és engedhettem volna neki, de nem akartam, mert tudtam, hogy bűn lenne és nem csináltam. Önkielégítés, irigység, ítélkezés, mikor mi. Ez az, amit Isten vár, hogy válasszuk őt, amikor választhatnánk mást is? Csak az nem teljesen tiszta nekem, hogy ha tudja, hogy nem biztos, hogy őt választjuk, miért haragszik, amikor ellentmondunk. Nem olyan ez, mint amikor egy férfi megkéri egy nő kezét és tudja, hogy a nő igent és nemet is mondhat, de amikor a nő nemet mond, akkor meg a férfi mérges lesz? Nem a legjobb példa kérdésem megvilágítására, ezt elismerem. Kérem, segítsen értelmeznem ezt.
Elsőként azt kell tisztáznunk, hogy amikor bűnt követünk el, akkor Isten nem haragszik - például hogy nem találtuk el, ő mit szeretne. Ha maradunk ennél az emberi érzés rávetítésnél - mert ugyanakkor tudnunk kell, hogy Istenben egészen másként vannak ezek az érzések, mint nálunk, embereknél! -, akkor inkább azt mondhatjuk, hogy Isten szomorú ilyenkor. De nem azért, mert nem találtuk el, hogy ő mit szeretne (mint a szülinapra készülő gyermek lekonyuló hangulata, ha nem a kedvére való ajándékot kapott), hanem azért, mert tudja, hogy az nekünk rossz. Isten mindig minden körülmények között a legjobbat akarja nekünk. Ha Isten akaratát követjük, akkor járunk a legjobban, akkor épül, fejlődik, a boldogságban is akkor növekszik az életünk. Ezzel szeretne minket Isten megajándékozni. De nem erőlteti ránk. Választhatunk mást is. Csak abból nem sül ki semmi jó. Isten tanít minket, vezet, tanácsokkal lát el, ha figyelünk rá. De éppen azért, hogy megtaláljuk a saját boldogságunk útját. Ádám és Éva, amikor nem követték Isten szavát, akkor nem a büntetést kellett elviselniük, hanem saját tettük következményeit. A széthúzás, a bizalmatlanság már akkor megtörtént, amikor a csábítónak hittek, nem pedig Istennek. Ez indította el a bűn láncreakcióját: elbújtak, féltek, szégyenkeztek, egymásra tologatták a felelősséget, stb. Az Ön példájánál maradva, ha a vőlegény megkéri a menyasszonya kezét, azért teszi, mert szeretné őt egy egész életre boldoggá tenni. Ha ezt a leány visszautasítja, az ezért szomorítja el a legényt, mert elesik ettől a kölcsönös boldogságtól. Isten is erre a kölcsönös boldogságra hív mindnyájunkat. És - emberi szóval fogalmazva - szomorú, ha ezt visszautasítjuk.
